Hazard of hearts 70.

70.rész

Megálltam a nappali bejáratánál, és néztem ahogy Eddie csípőre tett kézzel kibámul az ablakon. Már a tartásán is láttam, hogy ölni tudna.
- Gerhard hoznál nekünk valami erőset a bárból. –néztem rá jelentőség teljesen.
- Persze…- felelte bizonytalanul, majd Eddie és köztem jártatta a tekintetét.
Végül, mellém sétált.
- Óvatosan… Te is terítéken vagy!
- Sejtettem….
- Ne siess vissza!
Bólintott majd elment.
- Beszéltem a két fiatallal….
Semmi reakció.
- Ne kapj idegbajt, de Zoé és Seb ragaszkodik a kicsihez….
- Óóóó, hát hogyne! És persze te támogatod őket! – felelte gúnyosan – A nagy Teréz anya! –ordította.
Megfordult, de az arcát eltorzította a düh, és a méreg.
- Meg kell hallgatnod őket!
- Nem! és téged sem foglak! –azzal megragadta a fából készült, de üveglapos dohányzó egyik sarkát, és tiszta erővel arrébb lökte.
Az asztalka pár méterrel arrébb repült, és ripityára tört.
- Meg tudnám ölni azt a kis rohadékot! –kiabálta.
Majd felkapott egy üvegpoharat és az egyik falhoz vágta, aztán egy másik poharat, a whiskys üveget, a jégtartót, könyveket, vázákat, mindent, ami a kezébe került.
Amikor a szoba már romokban hevert, és úgy tűnt kicsit lehiggadt, úgy döntöttem újra próbálkozom.
- Ezzel nem oldasz meg semmit… ahogy azzal sem ha megölöd, megszakadna Zoé szíve, és téged is lecsuknának…
- De persze Te miss zsenialitás tudod a megoldást mi? Hát köszönöm nem kérek belőled! Nem fogom egy útszéli ribi tanácsaira bízni magam!
- És akkor mit fogsz csinálni?
- Megoldom egyedül!
- Hogyan? Abortuszra küldöd Zoét? –üvöltöttem az arcába.
Erre mondatra teljesen ledöbbent, mintha pofonvágták volna.
- Soha nem tenném ki a lányom egy ilyen traumának…- suttogta.
- Akkor mit fogsz tenni? Elválasztod Sebtől, és az unokád is apa nélkül nő fel ahogy a lányod? Pazar ötlet!
- Igen! Annak a kis idióta németnek csak arra kellett a lányom, hogy…
- Elég legyen! –ordítottam teli torokból – Azt akarod, hogy az unokád is megélje azt, amit miattad a lányod? Hogy soha nem lát? Hogy nincs apja? Hogy bántják ezért? És csak hogy tudd, az a kis német szereti a lányod, és el akarja venni, Zoé pedig hozzá akar menni! Családot szeretnének!
- Soha! –sziszegte Eddie.
- És akkor mi a terved? Zoé megszüli a kicsit, és örökbe adjátok?
- Kizárt! Az a gyerek az én unokám! Nem mondok le róla!
Farkasszemet néztünk.
- Add rájuk az áldásod…- mondtam végül egyszerűen.
- Az a kis senkiházi… - morogta, de félbeszakítottam.
- Azt a kis senkiházi egy jól kereső világbajnok, aki még pár évig biztosan versenyezni is fog, és nem is áll rosszul a bajnokságban sem. És nem mellesleg rajon Zoéért, a tenyerén hordozza, és soha nem bántaná meg….
- Egy nyámnyila alak!
- Te bárkit laposra versz! Különben is, nem ez a fontos, hanem hogy Zoé szeresse!
- Nem!
- Akkor is elveszi a lányod, ha a tótágast állsz, de jobb ha tudod, ha így ellenzed a dolgot, akkor lehet hogy sosem láthatod majd az unokádat, mert eltűnnek ki tudja hová!
Eddie levágta magát a kanapéra, és a kezébe temette az arcát.
- Leszerepeltem mint apa…
- Zoénak rád is szüksége van, jobban, mint eddig… Menj át és beszélj velük! Nem tesz jót neki most ez nagy idegeskedés….
Eddie mérgesen nézett rám.
- Az hogy belemegyek ebbe az egészbe csakis a lányom és az unokám miatt van! És ne hidd hogy nem tudom, hogy te hoztad össze azzal a kreténnel! –sziszegte.
- Jó én tehetek róla! Igen, összeboronáltam őket! De akkor is el kell fogadnod Sebet, Zoé és kicsi miatt!
Eddie felpattant, és engem arrébb lökve az ajtóhoz csörtetett.
De mielőtt kiment volna, még rám nézett.
- Soha nem bocsátom meg neked, hogy összehoztad őket, és tönkreteszed a legjobb barátomat is! Semmire sem vagy jó! Csak egy ócska kis kurva vagy, nem több, még annak is szánalmas! –azzal tiszta erővel bevágta az ajtót.
A vakolat pedig lepergett az ajtótok mentén.
Pár perccel később utána mentem. Gerhard éppen akkor engedett be, mikor Zoé a nyakába borult.
- Kibékültek, de Sebet nem fogja így ölelgetni…- morogta az osztrák.
- Majd meg enyhül…- súgtam oda.
- Gondolod?
- Ha majd tényleg lehiggad, akkor meg látja majd, hogy Seb rendes srác. Idővel minden megoldódik…
- Úgy véled, hogy egyszer elfogadja? –kérdezte Gerhard.
- Amint túljut azon a sokkon, hogy a lánya terhes, és hogy férjhez megy…
- Reménykedjünk….
Bólintottam. Mást úgyse tehetünk.
Eddie igyekezett a nyugodtan viselkedni, bár Sebre továbbra is úgy nézett, mint a véres rongyra, rám meg mint valami féregre, de nem érdekelt, ha engem utál, hát utáljon. Nem érdekel, de bíztam benne, hogy rájön Seb nem ellenség.
Chris mellém lépett és átkarolt.
- Hogy csináltad? –súgta a fülembe.
- Észérvekkel….
- Ügyes voltál… - csókolt a nyakamba.
- Kösz….
- Mi a baj?
- Semmi, csak engem még nem osztott ki, úgyhogy még kapok majd a pofámra, ha ennek az idillnek vége…
- Akkor majd megint beverem azt a hülye tök fejét! Szeretem a békességet, de elegem van belőle, és a sértéseiből! Sok mindent elhallgattam neki, mert a legjobb barátom, de ennek most van vége!
- Remek! De most menjünk haza…
- Rendben. Hol ebédeljünk?
- Sehol… Csak menjünk…
Chris bólintott, és csöndben eltűntünk a porondról.
A nap további részében pihentem, Chris pedig próbáltam elsimítani a dolgokat a sajtóban.
Kora este ért vissza, és hozzám bújt.
- Mondtam már, hogy utálom a sajtót?
- Azt hiszem igen…
- Azért irigylem Sebet….
- Mert Irvine lesz az apósa? –csipkelődtem.
- Nem pont ezért…. Nem fontos, csak úgy mondtam… - ölelt át szorosan.
- A baba miatt igaz? –kérdeztem komolyan.
- Igen…- mondta szomorúan.
- Szeretnél már családot, gyereket igaz?
- Nagyon…- szorított magához – harminchét évesen már itt is lenne az ideje….. De tudom, hogy a baba projektre most semmi sem alkalmas.
Megfordultam, és érdeklődve néztem a szemébe.
- Tudom, hogy bánt, amiért nem álltam melléd, amikor Eddie szidott, ahogy az is, hogy mennyire kifordultam magamból az utóbbi időben. És te sem nagyon érzed magad biztonságban mellettem, és ebben a kapcsolatban sem. Látom én, attól függetlenül, hogy nem mondod.
- Inkább abban nem voltam biztos, hogy kit is akarok igazán… Nem tudtam eldönteni, hogy melyikkőtöket is szeretem, rátok akartam bízni a döntést, de mielőtt még elmondhattam volna, te már közölted, hogy dűlőre vittétek a dolgot...
- Eddig tudlak követni….
- De nem tudom, hogy valóban jó helyen vagyok e itt melletted?… Hogy tényleg van e közös jövőn?…. Valahogy szétesett az egész életem, és csak sodródtam az árral, és úgy érzem most is így van…
- Ha el akarsz hagyni, mert úgy érzed tévedés, akkor nem látom értelmét, hogy visszatartsalak. De csak akkor ha valóban mást szeretsz, amíg bizonytalan vagy én harcolok érted! Kellesz nekem, még ha sokszor ez nem is látszik.
- Tudom….
Odabújtam a mellkasára és pillanatok alatt el is álmosodtam, jó volt tudni, hogy amíg alszom valaki vigyáz rám.