Driven - Felpörgetve 43.

43.rész

Kimentem a Heathrowera, leparkoltam a kocsit, és vettem egy jegyet Dublinba, az eső járatra.
Kb. háromnegyed órám volt még az indulásig, gondoltam felhívom az angolt. Egy csöngés után felvette.
- Szia… - köszöntem halkan.
- Szia! Már órák óta elmentél, hol vagy? –kérdezte aggódva.
- London egyik repterén.
- Melyiken? És hová utazol?
- Nem mondom meg hogy melyiken. Az egyik barátomhoz megyek, de nem túl messzire.
- Kihez és hová?
- Majd hívlak, ha leszállt a gépem. Nem kell értem aggódni. –azzal bontottam a vonalat.
Nem volt túl jó kedvem, és ettől a hívástól pedig még inkább letört lettem.
Ránéztem az órára, majd a táblák elé sétáltam a cuccaimmal, és megnéztem honnan indul a gép.
Megakartam fordulni, amikor valaki átkarolt.
- Nem engedem hogy elmenj! –közölte Chris határozottan.
Döbbenten néztem rá.
- Nem engedlek el! – szorított magához.
- Honnan tudtad hol vagyok?
- A városban köröztem hátha felhívsz. Amikor mondtad hogy a reptéren, sejtettem hogy csak itt lehetsz. Innen a világ minden pontjára lehet menni, mindig találni olyan járatot, ami szinte azonnal indul. És reménykedtem is, hogy nem trafálok mellé.
Halványan elmosolyodtam.
- Helyre kell hoznod ezt a dolgot velük. A legjobb megoldás erre, ha én nem vagyok itt. Adrian a barátod, a munkatársad, a cég legjobb embere. Emma pedig a leendő gyereked anyja. Én kiheverem ezt az egészet, Bergert is túléltem, Pierret is. Nem kell aggódnod. Te sem vagy már huszonéves. – mosolyogtam rá halványan – Biztosan csalódtál már, engem is kiheversz akárcsak a többit……. Mennem kell ideje becsekkolnom.
- Értsd már meg! –ragadta meg a karom – Nem akarok, és nem tudok túllenni rajtad! Ne menj el!
Tudtam, hogy erősnek kell lennem. Minden erőmet összeszedtem.
- Jézusom Christian! Ne legyél már ennyire csöpögős! A kezdetektől púp vagyok a hátadon, a gyár a te kezedben van, én csak ráadás voltam. Éld úgy az életed, mintha én nem is lennék, mert jobb ha tudod, én a számodra megszűntem létezni! A versenyeken találkozunk! –kirángattam a kezem az övéből, és a megfelelő kapu felé vettem az irányt.
Hátra sem néztem. Tudtam, mit látnék, de nem akartam látni.
Ez a helyzet tarthatatlanná vált, valakinek lépni kellett, nálam szakadt el előbb a cérna.
Felszálltam a gépre, és amint felszálltunk, rám tört a sírás.
Már egy hete laktam Emilynél, amikor ideje volt Kanadába repülni. A nála töltött idő alatt ki sem mozdultam a lakásból, teljesen belesüppedtem az önsajnálatba. Próbáltam túltenni magam rajta, de állandóan csak ő járt a fejemben, gyakran néztem a neten híreket, hátha van valami új kép, vagy cikk róla.Egyre rosszabb lett minden.
Alig szálltam le Montrealba, máris egy köteg pilótába botlottam.
A fenébe!
Eddie, Berger, Schumacher, Vettel, és Webber, Rosberg, és Petrov éppen előttem kokettált.
- Szevasz főnök! –vágta oda a kis német.
- Szevasz alkalmazott! Sziasztok! –biccentettem a többieknek.
- Most mondja Sebastian, hogy nem a csapattal jöttél. – célozgatott Gerhard.
- Nem! Dublinból jövök, aztán a verseny után megyek is tovább Andrettiekhez.
- Minek?
- Meghívtak tesztelni! Az ötszáz mérföldesre meg mint pilótát!
- Hogy hová mész te? –kérdezte kissé paprikásan az ekkor befutó Christian.
Szarul nézett ki, egyértelműem fáradt, és másnapos volt.
- Nem mindegy az neked?! Menj vissza a csajodhoz, engem meg felejts el végre! Épp elég teher nekem hogy hozzád kellett mennem!
- Bérelek neked egy autót, mert hozzánk nem férsz be! –sziszegte.
- Nem kell! Már elintéztem! Menj és józanodj ki! –azzal otthagytam őket.
Már a bőröndjeimet pakoltam a bérelt Ferrariba, amikor valaki lecsapta az orrom előtt a csomagtartót.
- Beszélnem kell veled! – szorított Chris a kocsi hátuljához.
- Nem érdekel, hogy….
- Mi ez az egész? Ki nem állhattál, aztán hajlandó vagy intézni a gyár és az én ügyeimet. Fél éjszakát átszeretkezzük, én fülig beléd esem, erre elmész, és most még bunkóbb vagy velem, mint korábban! Mi a fene folyik köztünk? –kérdezte fojtottabb hangon.
- Semmi. Az csak egy éjszaka volt.
Erre Chris, tiszte erővel rávágott mellettem az autóra.
Összerezzentem.
- Ne hazudj nekem! Tudom hogy nem csak éjszakát akartál tőlem. Magadnak hazudhatsz, de nekem nem! Gyerünk! – csapott újra a csomagtartóra.
- Részeg vagy.
- Igen! Amióta elmentél minden este iszok, és várom, hogy este mellém búj! Hiányzol. Nagyon. - fúrta az arcát a vállamba.
Csak álltam ott, nem mertem megmozdulni, féltem hogy a karjába omlok, mint valami romantikus filmben.
- Szeretlek. És tudom, hogy te is. Kérlek! Nem bírom tovább nélküled. –ölelt át – Gyere vissza.
- Chris, ez nem így…
- De így működik! Beszéltem Emmával!
Félve néztem rá, sejtettem, hogy drasztikus lépésre szánta el magát.
- Mit mondtál neki? –kérdeztem döbbenten.
- Hogy szeretlek! És ezt Adriannak is megmondtam!
- Mi? –szaladt feljebb két oktávot a hangom.
- Elmondtam, hogy megteszek bármit amit kér, nevemre veszem a kicsit, vállalom a felelősséget, szép magas tartásdíjat fizetek, rengetegszer fogom őket látogatni, és törődni akarok velük. De beléd szerettem, őszintén!
- Jézusom…. –kapaszkodtam bele a Ferrariba – Te megőrültél…
- Nem! Most vagyok csak igazán észnél!
- És… és…. És mit mondott?
- Megértett, de mint kiderült, nem is biztos hogy enyém a kicsi. Sőt valószínűleg nem az enyém.
- Hogyhogy?
- Mielőtt egymásba szaladtunk Monacóban, a mi kis németünk elcsavarta a fejét.
- Vettel?
- Igen. Mivel Emma reménytelenül belém volt esve, Seb addig ügyeskedett míg végül az ágyába vitte. Behálózta az a kis naiv csitrit. Emma persze titkolta, és igyekezett elfelejteni az egészet. Nagyon bántotta, hogy kihasználta a mi kis világbajnokunk! A héten volt vizsgálaton, kiderült, hogy kb. tíz hetes terhes, így nem az enyém a gyerek. Én alig hat, vagy hét hete voltam vele először.
- Ez igaz?
- Igen.
A nyakába borultam, ő pedig szorosan átölelt.