53.rész
Amikor később kijöttem a homeból, Eddie éppen a bejárati ajtónak dőlve állt. Tagadhatatlanul jól festett, kék farmer, fehér ing, sötét szürkéskék zakó, és fekete napszemüveg.
- Szia. – köszöntem rá vidáman – Engem vársz, vagy esetleg egy másik szerencsést?
- Téged. –húzta el a száját, és levette a szemüveget.
Elég morcosnak tűnt.
- Miért vagy pipa?
- Chris beszélni akar veled.
- És te vagy a futár?
- Inkább a sofőr.
- Megkért hogy vigyél el? Hová? Hozzá? –kérdeztem döbbenten.
- Nem így ebben a formában.
- Eddie!
- Jó de ne rám legyél dühös! Beszélni akar veled a mai eredményedről, meg a hétvégéről, eredetileg üzent, de Gerhard és én is közöltük hogy nem folyunk bele a vitátokba, és nem játszunk postást. Mario meg elküldte a fenébe, mondván ő vezeti a csapatot, Chris meg gyógyuljon.
Felnyögtem.
- Olyan szépen alakult ez nap.
- Bocs. –vágott egy grimaszt.
- A vacsora még áll? –kérdeztem kacéran.
- Áll. Persze, hogy áll. – vigyorodott el, és közben mélyen a szemembe nézett.
Vissza mosolyogtam.
Oldalra pillantottam, és a ablaküveg tükröződésében megpillantottam ahogy a csapat több tagja érdeklődve minket figyel.
- Most leszek feleségből ribanc. – illant el a jó kedvem.
Eddie átkarolt, és elindultunk a paddockban.
- Nem vagyok annyira prűd, mint egyesek, és én imádom a ribancokat. –súgta fülembe.
Felnevettem.
- Te mindig ilyen vagy?
- Milyen?
- Ahogy esik úgy puffan.
- Minek rágódjak olyan dolgokon, amik elmúltak. Vége, hát vége.
- Elárulok egy titkot.
- No? –nézett rám.
- Bármilyen playboy is vagy, szívesebben mentem volna hozzád feleségül, mert te nem lettél volna velem ilyen paraszt.
- Az biztos, én azért normálisabban szoktam kezelni a nőket, meg ki tudja? Lehet hogy még imponáltál volna azzal, ha összejössz mással is.
- Nem nagyon csaltak meg a nőid mi? – nevettem fel.
- Hát egy két eset azért volt, de általában én mentem félre.
Kiértünk, és megálltunk Eddie fekete Aston Martinja előtt.
- Dögös darab.
- Én vezetek. –szögezte le.
- Igazi macsó vagy.
- Mert nem engedem, hogy egy nő vezessen? –előzékenyen kinyitotta nekem az ajtót.
- Ahha. - mondtam kicsit gúnyosan.
- Ha az én kocsim lenne vezethetnéd, de mivel bér autó….
- Tehát ha összetörik, akkor már inkább te törd össze? – csipkelődtem.
- Nem. Ha te okoz vele balesetet, akkor legközelebb kereshetek másik kölcsönzőt, és én kedvelem ezt a céget. Megbízhatóak.
- Értem. – ültem be szórakozottan az anyósülésre, Eddie pedig bezárta az ajtót.
- Ne vedd sértésnek.
- Nem veszem.
- Dehogy nem! Ne légy morcos, ha jó kislány leszel este elviszlek vacsorázni, és választhatsz egy másik programot is pluszba! – mondta negédesen.
- Te most azt hiszed nálam bejön, ez a cukorfalat duma? –húztam fel a szemöldököm.
- Tudom, hogy csábító ajánlat. – kacsintott rám.
- Miből lehet választani? – érdeklődtem szúrósan.
- Igen vagy nem.
Felnevettem, miközben az ír kihajtott a főútra.
- Úgy értem szabadprogramnak.
- Táncolni nem vagyok hajlandó.
- Lassúzni sem?
- Azt esetleg.
- Miért? Mert ötven felé vagy? –cukkoltam.
- Ötven felé az ember már nem csinál hülyét magából.
- Azzal hogy huszonévesekkel együtt rázza a rongyot?
- Valami olyasmi.
Megint nevettem.
- Nincs konkrét ötletem, de ha holnap én veszek részt az aussie (az ausztrálokat így hívják a szlengben) helyett az időmérőn, már pedig nagyon úgy fest, persze ha egy éjszaka alatt összeforrnak a csontjai - akkor nem vágyom nagy bulira ma este.
- Értelek. Csendes étterem, és nagy séta a városban?
- Remekül hangzik.
- Akkor ezt megbeszéltük.
- Eddie?
- Igen? –nézett rám érdeklődve.
- Kínai kajára gondoltam.
- Oké. Nem gond.
- De nem az autentikusra.
- Sejtettem. - vigyorodott el.
Lehúztam az ablakot, és kibámultam, a város fényeit lassan felkapcsolták az egyre erősödő szürkületben.
Az autó motorja pedig kellemesen dorombolt.
- Nagyon eltöprengtél.
- Mennyire más lenne az életem, ha nem megyek hozzá. A rossz utat választottam, pontosabban a könnyebbet, pedig ha a sarkamra állok megtudtam volna menteni Mario csapatát. És most nem kellene gyomor ideggel a kórház felé mennem.
- Félsz tőle? – Eddiere pillantottam.
- Nem. – közöltem nyomatékosan – Attól viszont, hogy megint megbánt, és fájdalmat okoz.
- Beleszerettél?
Gúnyosan elmosolyodtam.
- Tehát igen. És ezzel úgy érzed sebezhetővé tett.
- Nem ez a lényeg.
- Hanem?
- Máskor is voltam már ilyen. Gerhard mellett, vagy Pierre mellett, de ők nem bántottak, nem szúrtak belém ott, ahol a legjobban fáj. Nem voltak velem kegyetlenek, ők megvédtek, támogattak. Beengedtem őket, és cserébe lefedték a réseket a páncélon. De Christian…
- Ő bánt és kínoz.
- Igen. Azzal amiket, tesz, vagy mond, gyötör és szurkál, én nem tudok egyszerre vele és mindenki mással küzdeni. Az más ha csak mindenki mással kell, de….
- Értelek, úgy érzed két tűz közé kerültél, és védtelen vagy.
- Igen. Más lett volna, ha az elején nem olyan amilyen, hanem megmondja, hogy papíron vagyok csak a felesége, és pont.
- Értelek. Mit akarsz tenni?
- Elfelejteni. Egy darabig úgysem lesz a gyár közelében, a távolság pedig remek gyógyír mindenre.
- Keresel mást?
- Mindig akad más. – néztem rá somolyogva.
- Vissza akarsz vágni?
- Erős a kísértés, és meg is fordult a fejemben, de …. Nem! Olyat keresek, aki segít felejteni, és akire egy darabig támaszkodhatok, de ennyi és nem több.
Eddie nem szólt semmit, csak megállt a kórház parkolójában.
Egy darabig némán ültünk, amikor végül megszólalt.
- Christian a haverom, és az üzlettársam. Nem tudom miért bánt veled úgy, ahogy, ez az ő dolga, de nem helyeslem. Téged kedvellek, mert amellett, hogy csinos vagy, talpra esett, és okos is. Nem egy az üres fejű gridgirlekből.
- De?
- Ha alakul köztünk valami, én nem fogok előtte sunnyogni, megmondom a szemébe, hogy velem vagy és kész. Nem fog érdekelni sem az ő véleménye, sem a tied. Ha velem vagy, akkor legyél igazán velem! És ne titkolózzunk senki előtt sem. Nem leszek az a pasi, aki az éjszaka közepén kisurran a szobádból, én ehhez már túl öreg róka vagyok. Vagy felvállalsz nyíltan, vagy keress mást! Lehet hogy Gerhard belemenne egy ilyen mismásolásba, de én nem!
- A felesége vagyok…. –szögeztem le.
- És? –kérdezte az ír ingerülten.
- Nem lehetek száz százalékig melletted, kötelességeim is vannak.
- Miféle kötelezettségeid? Ne nevettess! – csattant fel ismét.
- Szponzori.
- Az más. –legyintett – Pontosan tudod, hogy miről beszéltem.
- Igen tudom. És ezt most akarod vele is közölni?
- Igen. Lehető legfinomabban, és nélküled. Ha megbeszéltétek amit akartatok, akkor én is elmondom, amit kell. Már persze, ha van miről.
- Adj időt…
- Annyira tudtam! – ki akart szállni, de megfogtam a karját.
- Had mondjam el! Eddie.
Dühösen bevágta az ajtót, és rám meredt.
- Menjünk el enni, töltsünk együtt egy kis időt. Tudni akarom, hogy ezúttal nem….- nem találtam a megfelelő szót.
- Nem lősz mellé?
Grimaszolva, idétlenül bólogattam.
- Mégis mennyi időt akarsz?
- Csak a hétvégét. Hétfőn reggel, ha jól alakul minden, beszélhetsz vele.
- Meg is fogom tenni. –közölte határozottan.
Bólintottam, és kiszálltunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése