Driven - Felpörgetve 52.

52.rész

Kihajtottam a bokszutcába, és megálltam a még pirosat mutató lámpa előtt. Lassan felsorakozott mögöttem pár autó. Villogni kezdett a rádió gombja. Benyomtam.
- Tavalyi a pole pozíciós idő: 1:23: 529 volt, legalább egy 1:24:00 kört kérek tőled! – recsegte Mario.
- Én meg egy dupla sajt burgert, sült burgonyával, és édes savanyú szósszal.
- Nem hinném, hogy Cobra díjazná! És én sem! Ne bosszants, mert a kis szőke melóját is rád tolom!
Magyarán Seb gumitesztelését.
- Jól jönne egy kis zene, hogy hangulatba jöjjek.
- Helyetted ne vezessek? – mennydörögte az amerikai.
- Az a gáz Főnök, hogy nem férsz már be a cockpitbe!
Hallottam hogy zajos sikert aratott a beszólásom, mindenki kuncogott a pitwalkon.
- Jó. Akkor szólók Vettelnek, hogy ma hamarabb hazamehet, mert veled zárjuk a megbeszélést, és te számolsz be a gumi kopási élményeidről.
- Baszd meg!
- Nem értettem tisztán!
- Semmi. Minden szuper!
- Ajánlom is! Mert fasírtot csinálok belőled, ha egy karcolás is lesz a fényezésen!
- Kérek zenét! – nyávogtam.
- Sicc! Macskát nem tartok! –azzal lekapcsolta a rádiót.
Remek. Ennyit erről.
A lámpa zöldre váltott, és kigördültem, az első kanyarban elengedtem a mögöttem haladókat.
Újra villogott a rádió.
- Ciaron vagyok. Gondod van?
- Nincs. Mer’?
- Hogy elengedted a többieket.
- Jah! Csak nem akarom eljátszani Daytonát.
- Mit?
- Hosszú! Kérdezd meg a Bosst! – azzal bontottam a vonalat.
Igazából a képlet egyszerű volt, kezdő voltam, össze vissza ténferegtem a pályán, feltartottam a mögöttem jövőket, és ráadásul valaki belém is rongyolt, mert túl későn fékeztem. A megbeszélésen meg kaptam a pofámra, ezt most ki akartam hagyni. De ha előttem lesznek ez a veszély nem áll fent. Az első kanyarokban és egyenesekben úgy éreztem mintha valaki a mellkasomra feküdt volna, a szemem ki akart ugrani a helyéről, a fékezésekkor meg nem láttam semmit, a rám terhelődő nyomás miatt.
- Cobra nincs ott? –kérdeztem fulladozva.
- Hasból vegyél levegőt!
- Hasból?
- Igen! Úgy vedd és fújd ki, mintha trombitán játszanál. Tudod az milyen?
- Mint egy terheléses vizsgálaton.
- Jah.
- Egyéb tanács?
De már bontotta a vonalat.
Négy kör után kezdtem belejönni, de még így is sokszor kikódorogtam füvet nyírni, vagy drifteltem. Csúszkáltam rendesen.
Tíz kör után sem javult a helyzet.
- Boksz! – recsegte Mario.
Kelletlenül bementem, nem kellett a kormányra néznem vagy megérdeklődnöm az idő eredményem, tudtam hogy szar.
A fiúk betoltak, és megjelent a főmérnök.
- Tudsz mondani valamit?
- Hú! Hááátt. – sóhajtottam fel, majd vettem egy nagy levegőt.
- Ezzel nem megyek sokra. –és sarkon fordult.
Odajött Eddie.
Megcsóváltam a fejem.
- Figyelj! Ahonnan te jössz, ott nehezebbek a kocsik, és szélesebbek a gumik.
- Jaj elő ne add nekem, a nagy jelenetet a Mint a villámból, amikor Tom Cruisenak magyaráz a csapatvezetője. –intettem le – Amúgy meg tudom. Ez –veregettem meg a kocsi karosszériáját – hatszáz kiló, az meg ezerhatszáz!
- Oké! Oké! – emelte fel megadóan a karját, azzal otthagyott.
Megnyomtam a rádiót.
- Ciarron! Gyere má’ ide!
Előkerült.
- Igen?
- Figyelj, tegyetek fel új gumit jó? Kimegyek.
- Minek? A beállításaid rosszak.
- Tudom.
Felszaladt a szemöldöke.
- Ahhoz hogy tudjak segíteni éreznem kell a kocsit, és ez a rész még nem megy. Mennem kell még pár kört, utána pontosan meg tudom mondani, mi van. Egyenlőre azzal nem mentek sokra, hogy kevésnek érzem a leszorító erőt, és az autó túlkormányzott.
Értetetlenül nézett rám.
- Csak küld vissza!
- Ha akarod! – intett a fiúknak, hogy kerékcsere lesz, és duzzogva visszament a pitwallkra.
Újra a pályán voltam, majd újabb tíz kör után, már úgy éreztem alakul a dolog. Visszamentem, és elregéltem mit kéne csinálni.
Keményebbre vetettem a lengéscsillapítót, így stabilabb lett az úttartás. Az egyensúllyal is gondok voltak. Mark kb. tizenöt kilóval nehezebb mint én, ergo a far nehéz a kocsi és kitör a segge a kanyarokban. Állítattam a tömegközépponton is, persze nem sokat, szerettem kicsit driftesen vezetni, hogy kicsit ficánkoljon, úgyhogy nem akartam elrontani az élményt egy tökéletes beállítással.
A felfüggesztésen is piszmogtunk egy kicsit, majd végül elegem lett, elhessegettem mindenkit, és kicammogtam az aszfaltra.
Mentem egy laza kört, majd még egyet.
Villogott a rádió.
Benyomtam.
Busta Rhymes by Don Omar: How we roll ( Fast Five remix)
http://www.youtube.com/watch?v=CBGYwGaswFQ
Elkezdtem mondani a szöveget. A dolog kezdett egyre rózsásabb lenni.
- Wroom! Wroom! Wroom! – mondta viccesen a megfelelő résznél.
Amikor körbe értem, a kormányra pillantottam.
Az idő: 1:24:045.
Ez kevés. Beletapostam a gázba, és mindent megtettem, hogy a következő jobb legyen.
Az idő: 1:23:875.
A zene váltott. Beadtak egy újabb számot. Nem mertem belegondolni, ezt mennyire értékelheti az FIA. Tuti kapunk érte a pofánkra!
Tantric: Breakdown.
http://www.youtube.com/watch?v=ZxRG7uoFDo4&ob=av2e
- I know the breakdown, Everything is gonna shake now someday, I know the breakdown.
Az idő: 1: 23:452. És már csak fél perc volt az edzésből. A zenét halkabbra vették.
- Pole idő alatt vagyok. – vigyorogtam a rádióba- Végeztem mára?
- Mára igen! De ennél jobbat kell futnod holnap.
- Mi? – fakadtam ki.
Tudtam, hogy nem hallok rosszul, és biztosan nem vicc, a főnöknek nem szokása.
- Az ausztrál mókus biciklizett a padockban! - dörmögte Mario.
- Ne mond hogy megint eltörte valamiét? – mondtam kínomban.
- A felkarját!
- Jaj de boldog vagyok! – mondtam gúnyosan vigyorogva.
- Örülök! Most pedig húzzál befelé!
Minek ül biciklire, aki nem tud közlekedni vele. Chris is megmondta neki. Megcsóváltam a fejem. Kedvetlenül szálltam ki az autóból, közben a fiúk bólogattak, megveregették a vállam, vagy biccentettek.
Befogadtak! Szuper!
- Velem vacsizol? – csörtetett be Eddie – Ezt meg kell ünnepelni!
Megráztam a fejem, és bekotródtam hátra, hogy végre leöltözhessek.