Driven - Felpörgetve 57.

57.rész

Én végül nem vettem részt a nagy kerekasztalos beszélgetésen, mindenki legnagyobb örömére. Vagy inkább szerencséjére, Eddie szerint legalábbis.
Délelőtt még úgy ültem be a kocsiba, hogy gőzöm sem volt mi lesz délután. Harmadik időt futottam, és 0,312 -re voltam az első Schumacher mögött, és 0.137-re a második Alonsótól.
Nem tapsoltam örömömben. Mario legyintett, hogy elmegy egynek, és amúgy is az időmérő az fontos. Csak belül éreztem, hogy kevés ez az eredmény.
Végül pont ebédnél jött meg a határozat. Zöld utat kaptam, de jó eredményt várnak a hétvégén, hogy ne csak ideiglenes licenszet kapjak.
- Ezeknek még a pole, és a futamgyőzelem is kevés lenne. – túrtam bele a rizsbe a tányéromon.
- Na jön már az önbizalom hiányom van című előadás. –sóhajtott fel a főnök – Azt hiszem ezt most kihagyom! – felállt és otthagyott.
Sebre pillantottam.
Mario még mindig keresztül nézett rajta.
- Ne aggódj, elmúlik, csak kibuktatták a fejesek.
- Nem úgy tűnik, hogy ember számba venne. – piszkálta a brokkoliját.
- Hát nem javít sokat a helyzeteden, hogy ma csak tízedik lettél.
- Nem tudom mi volt, komolyan! –tárta szét a karját – Pedig most tényleg nagyon törtem magam, de az autó nem állt össze.
- Mi volt a gond?
- Nem tudom. A mérnökök se tudják.
- De mit éreztél?
- Hogy alig mozog a kormány, és szarakodik a váltó.
- Egyszerre két rendszer szállt el? Hűűha.
- Ez az egész hétvége elvan cseszve! –dobta le a villáját, majd felállt és eltűnt.
Gerhard felnézett az újságjából.
- Egy kicsit segíthetnél ennek a kis ágról szakadnak.
- Vezetni ne vezessek helyette?
Eddie érdeklődve pillantott fel, a mobiljáról. De nem szólt semmit.
- Van nekem éppen elég bajom, nagy fiú már.
- Ne legyél bunkó!
- Jaj Gerhard! Ha annyira akarsz segíts neki!
Másfél órával az időmérő előtt, már a bokszban tébláboltam, és átnéztem Sebiékhez.
A szerelők tehetetlenül nézték át a rendszereket, de elméletileg minden rendben volt, és úgy tűnt gyakorlatilag is. Kábeleket dugtak a csatlakozókba, és laptopra kerülő adatokat elemezték, de érdemi eredményre nem jutottak.
- Ezt nem értem! –vakarta a fejét Guillaume – Komolyan nem. Öregem lövésünk sincs. Én feladom.
Seb letörten ült fel az egyik szerelődoboz tetejére.
- Az öreg leszedi a fejem. Tuti kinyír.
Nagyot sóhajtottam.
- Megnézem.
- Mit? –nézett rám Seb.
- Szedjétek szét. –mutattam az autóra.
- Mi??? –esett pánikba.
- Csend.
- De!
- Mit mondtam?
Lehajtotta a fejét.
- Burkolatokat le! Gyerünk ne álljatok ott!
- De… - kezdett bele Guillaume is.
- Mondom le! Én vagyok a tulaj, gyerünk!
A fiúk percek alatt leszedték, kértem egy kis lámpát és elkezdtem kukucskálni mindenfelé.
- Van egy olyan kis szarotok?
- Milyen kis szar? –érdeklődött gúnyosan az egyik szerelő.
- Ami, a fogorvosoknak van, az amit szádba tesznek, az a kis tükör.
- Mi?
- Fogorvosi tükör.
- Nincs!
- Akkor bemész a bokszomba, és elkéred a táskám. Adnak valaki egy gördülős aláfekvőt? Emeljétek fel ezt a szart, és padlólemezt le. – mutattam a kocsira. - Na!
A srác visszajött a táskámmal, turkáltam egy sort, majd elővettem a pipere tükröm.
Bemásztam a kocsi alá, és fél óra kotorászás után, elmosolyodtam.
- Meg vagy te kis rohadék!
- Mi van meg? – guggolt mellém Seb.
Kimutattam az olajos ujjam.
- Szivárog az olajad bogaram. Azért szarakszik a kormány, úgy látom enyhe repedés van a csövön, és csöpög, éppen hogy de csöpög. Szerintem a versenyen tuti behalt volna. Ki kell cserélni. Adjon valaki egy darab ragasztót, hogy megjelöljem.
Kaptam egy sárga kis kockát, és rátettem a csőre.
- Nagy meló?
- Tíz perces munka nyugi. – mondta az egyik szerelő.
- Na! Akkor mi bajod volt még? – másztam ki az autó alól – Valaki cserélje ki, had ne én csináljam.
- Váltó.
- Váltó. Értem. Konkrétan?
- Működött aztán nem, működött majd megint nem.
- Ahha. Hát. –megvakartam a fejem.
- Cserélni kell?
- Nem tudom. Először nézzük meg a nem cserés verziót. Srácok le kéne bontani még egy kicsit a cuccot, hogy megnézzem az vezérlőalaplapokat.
- De azokkal minden rendben! –feleselt a francia.
- Mondom bontsátok le ezt az Isten verte kocsit, hogy megnézzem a váltó alaplapjait! – üvöltöttem.
- Tegyétek amit mond! – jelent meg Mario.
Amíg az egyik kicserélte az olaj csövet, a többiek még bontottak az autón, úgy nagyjából lecsupaszították mire meglettek.
- Nagyító van valakinél?
- Nincs. – morogta az egyik szerelő.
- Kurva Isten bassza meg hogy itt sosincs semmi! Kerítsetek nekem egyet! Gyerünk!
Mario leült a sarokba.
Végül találtak egyet valahol, egyenként kivettem a lapokat, letettem az egyik asztalra, és a kis lámpával, meg a nagyítóval átnéztem őket.
A harmadiknál meg is lett a hiba.
- Kettőből kettő főnök! Jár a süti?
- Na mi a gond? – cammogott oda.
- Gyerek! –intettem a fiúknak, körém gyűltek – No! Itt van! Böktem rá a nagyító alatt lévő a panelen alig látható hajszálrepedésre.
- Törött lenne? –nézett rám Guillaume döbbenten.
- Jah. Látod nem? Nem minden a számítógép. Cseréljétek ki. És legózzátok vissza a cuccokat.
- Egyéb gond?
- Ennyi volt. Remélem megoldottad.
- Szerintem meg.
Felpillantottam az órára.
Tíz perc volt kezdésig.
- Na akkor majd a pályán! –veregettem hátba a kis németet, én meg elmentem kezet mosni, majd vissza a bokszomba.
Egyszer érném meg, hogy a csapattársam ért a szakmájához. – morogtam magamban, miközben felhúztam a bukósisakom.