Seventh shift pace 1.

1.rész

Egész eddigi életem során, soha nem voltam az a fajta ember, aki fél, vagy vacillál, mindig mérlegeltem, hoztam egy döntést, de nem néztem vissza.
A fő cél, ami mindig a szemem előtt lebeg, azaz, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki az adott lehetőségből, minél kevesebb veszteséggel. Az hogy közben éppen kit kell legázolni, eltaposni, megalázni az nem érdekelt.
Miért?
Miért kellett volna, hogy érdekeljen?
Hiszen engem mióta az eszemet tudom, úgy kezeltek, mint valami focilabdát, ott, és úgy rúgtak belém, ahol, és amikor akartak. Nem tartottak többre, egy kis apró porszemnél, és ha néha sikereket értem el, hát tettek róla, hogy ne ismétlődjön meg a helyzet, és meggátolják azt a kis porszemet abban, hogy tovább gátat vessen valaki másnak.
Gyűlöltem az embereket, ahogy ők is engem, de tudtam, hogy tisztelnek, én viszont soha senki, és semmit.
Csak a magam által felállított pár szabályt.
5., Soha ne bánj meg semmit.
4., Ne nézz vissza, mert a múlt visszahúz a mélybe.
3., Ne bízz senkiben, de ha megteszed, két szemmel figyelj rá!
2., Ha akad egy igaz barátod, akkor tarts ki érte mindhalálig, az utolsó véredig!
és a legfontosabb:
1., Csak nyomd a gázt, ne nézz a visszapillantóba és győz! Mert „ha második vagy akkor te vagy az első, aki vesztett”!(Ayrton Senna)
Ahogy ezt végig gondoltam, megint ott voltam, ahol anno, tizenkét évesen elindultam.
Egy Senna miatt vágtam bele, és egy Sennához igyekszem.
Csak azóta eltelt tizenkét év, ki tudja hány verseny, és győzelem.
Amikor életemben először F1-s futamot láttam, Schumacher azzal a bizonyos tűzpiros Ferrarival, a mezőny végéről küzdötte fel magát a győztes pozícióba, és nyert.
Már nem emlékszem pontosan, hogy ez 1997 végén, vagy esetleg 1998 elején volt e, de arra igen, hogy valamiért azt éreztem, hogy neki kellett nyernie.
Beleszerelmesedtem abba a vörös csodába. Aztán elkezdtem egyre több, és több könyvet elolvasni a versenyzők életéről, és valahogy a kezembe került Senna életrajza.
Három idézet ragadt meg a fejemben az egészen hosszú könyvből:
„A versenyzés a véremben van. Az életem részét képezi, egész életemben ezt csináltam, és ez nálam mindenekelőtt áll.”
„Ha van egy célod az életedben, egy igazi cél, nem számít, hogy szegény vagy gazdag származású vagy, ha keményen dolgozol, és hiszel Istenben, elérheted a sikert az életedben.”
A harmadik pedig az, ami az első szabályom.
Világ életemben Schumachernek szurkoltam, de ha kudarc vagy fájdalom ért, mindig ezek voltak az első mondatok, amik az eszembe villantak.
Két évvel az után, hogy láttam azt a bizonyos futamot, az egyetlen barátnőm Andy elvitt gokartozni.
Én nyertem, pedig életemben akkor ültem benne először, és aztán már nem volt megállás a lejtőn.
Illegális futamok tucatjain indultam, hogy pénzt szerezzek arra, hogy igazi versenyautót építhessek, és igazi versenyeken vehessék részt. Minden időm, energiám erre öltem, a tanulás soha nem érdekelt, de rájöttem, hogy ha képezem magam ezen a téren is, akkor olyan leszek, mint a pilóták többsége. Üres fejű bunkó, aki csak a kocsikhoz, és ribancokhoz ért.
Kínnal, keservvel, de nyelveket tanultam, beleástam magam a fizikába, kémiába, matematikába, földrajzba, történelembe, irodalomban. Meg akartam mutatni, hogy én más vagyok, mint egy átlag amerikai lány.
Hatalmas küzdelmek árán, de eljutottam oda, ahová akartam, a WSR-be, ami bár nagy eredmény volt, de csak egy lépést jelentett a valós célom felé, ami nyílván a F1. Minden autóversenyző álma.
Az Élet nagy rendező az egyik kezével ad, a másikkal elvesz.
A sikerek lassan jöttek, és nem csak otthon, de Európában is. Tekintve, hogy amikor csak tudtam, a Nascar versenyeken is indultam. De nem voltak a legjobb véleménnyel rólam, Angel Phoenix neve, ekkor forrt össze végleg, a balhékkal, verekedésekkel, és kegyetlen vezetési stílussal.
Sőt, akkor alakult ki az, hogy lassan elfelejtettem a keresztnevemet, mert mindenki már csak Phoenixnek hívott. Andy volt az egyetlen, akiben megbíztam, és tudtam soha nem támad hátba.
Drágán megfizettem ezért, ahhoz hogy a versenyre eljuthassak, pénz kellett, és megint illegális utcai futamokon kellett indulnom, ezért hazautaztam Miamiba.
Én győztesként futottam be, de a mögöttem jövő Andyt leszorították az útpadkára, a sebesség miatta a kocsi fejre állt, többször megpördült a levegőben, majd végül oldalra borulva megállt.
Hiába rohantam, hogy kimentsem a legjobb barátom, a nitro felrobbant.
A szemem láttára lett a tűz, és a lángok martaléka.
Nem akartam versenyezni, de muszáj volt, négy nap volt a Belga Gp-ig, és nem volt tesztpilótánk aki beülhetett volna helyettem, nyertem, de amikor aznap este végig mentem a bokszutcán, dühömben földhöz vágtam a sisakom, majd belerúgtam, és otthagytam.
A következő WSR 3.5 futamon, Montecarlóban, rendezték, csütörtökön azonban kiderült, a főszponzorunk lelépett, és ha nem kerítünk szombat reggelig pénzt, hiába az esetleges jó pénteki edzés teljesítmény.
Nem adtam fel, de ez nem volt elég, csak a második lettem az összesített pénteki teszten.
Mint valami elmebeteg, úgy ugrottam ki az autóból, becsörtettem a bokszunkba hátra –tekintve hogy az éppen akkor tanyázó F1 csapatok elől tanyáztak -, tiszta erővel bevágta a sisakomat a sarokba.
- A pokolba is!
Az ISR Racing jó csapat volt, és a győzelemért is tudtam harcolni, de nem tartottam elfogadható eredménynek ezt a helyezést.
Levágtam magam az egyik szerelődoboz tetejére.
- Ha összetöri Miss Phoenix, akkor hogy fog holnap versenyezni?
Valaki a kezembe nyomta a bukómat.
- Szponzor híján meg sehogy! És amúgy is, ezzel az eredménnyel nem lehet futamot nyerni! Én pedig nem akarok az első lenni aki veszít!
- Ismerős szavak…
- Ki a fene maga?! –csattantam fel, és dühösen néztem rá.
A lélegzetem is elakadt, és szívesen eltűntem volna a kimondott szavakat, mert Gerhard Berger állt ott életnagyságban.
Remekül szórakozott rajtam, mert vigyorgott rendesen.
- Azért nem volt annyira rossz az a másodi hely!
- Nem! Csak katasztrófa!
Így esett, hogy leordítottam az új szponzor fejét, aki ő volt.
Később a hosszú évek alatt egyszer sem neveztem a barátomnak, de tudtam, hogy ennek ellenére ő annak tart, és lánya ként szeret. Igyekezett segíteni, ha a helyzet megkívánta, főleg támogatók toborzásával, de én ritkán fogadtam el.
Már vagy jó két éve ismertem, amikor kezdtem unni az ódákat, amiket a mási pártfogoltjáról Bruno Sennáról zengett.
Örültem neki, hogy még egyszer sem találkoztam vele, mert biztosra vettem, hogy legalább akkora arca és egója van, mint a nagybátyjának. Bár elismertem Ayrton tehetségét, és eredményeit, nekem akkor is Schumi volt az Isten.