Seventh shift pace 26.

26.rész
(18-as karika)
http://www.youtube.com/watch?v=d5At4XrUOeU
(A zenét nem én találtam, hanem SM egyik történetében találkoztam vele, és onnan használtam fel! http://www.zoe.eoldal.hu/ )

- Amikor Bruno elmesélte, először valóban felhúztam magam, de aztán beláttam hogy igaza van. Te csak a barátodat védted, és hallgattál arra a tanácsra, hogy engem jó messzire elkerülj.
- Valahogy úgy. –néztem rá érdeklődve.
- Szeretnék elnézést is kérni. A ….pofonért. - mutatott az arcomra kicsit zavartan – Nem szokásom nőket verni.
- Ezt valahogy sejtettem. Nekem is illő lenne valami olyat kibökni, hogy hülye voltam, amiért ezzel a kényes témával vagdalkoztam.
- Ha jól sejtem ez nálad valami bocsánatkérés féleség…
- Az…
- Nem haragszom. Nekem is lehetett volna több eszem, minthogy így felhúzom magam.
Megrántottam a vállam.
- Egyébként meg nem kell mindent elhinned Eddienek, amit mond!
- Tessék?
- Tudom, hogy ő duruzsol a füledbe, hogy kerülj engem, mert fel akarlak használni, hogy elvonjam a média figyelmét magamról. Csak hogy nekem nem szokásom embereket a cápák elé vetni!
- Nem tudom mire gondolsz.
- Ugyan ne játszd az ártatlant! Régóta tudom, hogy Eddie még jobban beakarja fúrni magát Dietrich cégébe, és most éppen a ti segítségetekkel. Csupán bosszúból segítesz neki, vagy más okod is van?
- Más okom? –kérdeztem döbbenten.
- Mit ígért neked? Pénzt? Állást? Kapcsolatokat?
- Tűnj innen! Hogy jössz te ahhoz hogy vádolj engem a saját házamban!
- Ez Bruno háza!
- A kettőnk háza!
- Tehát nem csak Eddievel kefélsz egy kórház raktárában, de közben Senna szeretője is vagy! Ez szép! Bruno tud róla, hogy megcsaltad az írrel? –kérdezte gúnyosan.
- Kifelé! –azzal hozzávágtam a bögrét, de ellépett, az pedig a falnak csapódott és darabokra tört.
Chris pedig csak gúnyosan mosolygott.
- Semmi közöd ahhoz hogy kivel bújok ágyba, hol és mikor! –azzal löktem rajta egyet, hogy kijjebb taszigáljam.
Nem tudtam ezeket honnan tudja, de az biztos, hogy Eddienek gőze sincs arról, hogy az angol utánunk szaglászik.
- Ha már ilyen szépen végigmentél egy két Forma 1-es pilótán, és expilótán, akkor talán tovább kéne lépned a csapatfőnökök felé. Ahogy hallom Gerhard már meg volt, és én is szívesen kifektetnélek –ragadta meg a bal karom – mennyi a tarifád?
Jobb kezemmel pofon vágtam.
Elkapta ezt a karomat is, mindkettőt a hátam mögé feszítette, és a falnak szorított.
- Eressz el! –sziszegtem az arcába.
- Eszem ágában sincs!
Próbáltam szabadulni, de hiába, olyan erősen szorított, hogy esélyem sem volt menekülni.
- Mit akarsz tőlem?
- Vannak ötleteim!
Aztán azzal a lendülettel becibált a nappaliba, és lelökött a kanapéra.
Felpattantam, de ahogy megpróbáltam elszökni mellette, megint elkapta a kezem, és a földre tepert.
- Eressz!
- Nem!
A fejem fölé feszítette a karom az egyik kezével, a másikkal pedig lecibálta felsőm.
Kapálóztam, és vergődtem, de hiába.
- Nem értem mit játszod a sértett dívát, mikor csak a vak nem látja hogy bejövök neked, és te is nekem. De ha folyton arra várnék, hogy magadtól gyere hozzám, akkor életem végig várhatnék! – morogta a fülembe.
- Gyűlöllek! –sziszegtem az arcába.
- Igazán? Akkor miért bántott annyira hogy a lelkembe gázoltál?
- Csak azért mert igazságtalan voltam.
- Szerintem pedig azért, mert tudtad, hogy ezek után esélyed sem lenne nálam! Meg ahogy hallottam, szereted ha szadiznak veled. –suttogta már szinte a számba.
Majd hírtelen megcsókolt. Durván, mégis szenvedélyesen. Bár minden erőmmel tiltakozni akartam, és próbáltam küzdeni, mégis visszacsókoltam.
A józan eszemmel kiabált, hogy hülye vagyok, és ne tegyem, de az érzelmeim, a testem mást mondott. Rá kellett jönnöm, hogy azóta erre a pillanatra vágytam, hogy először összerúgtuk a port.
Chris pont azaz ember, akit mindig is kerestem, ravasz, nagy játékos, kemény ellenfél, és elég vehemens személyiség, ugyanakkor remek ellenfél. Bár eddig csak veszekedtünk, ordítoztunk, és harcoltunk egymással, mégis úgy vonzott, mint a mágnes.
Akartam őt.
Amikor végre elváltak egymástól az ajkaink, mindketten kapkodva vettük a levegőt.
Forgott velem a szoba, zavartan néztem rá, ahogy ő is rám.
Látszott rajta, hogy nem pont ilyen reakcióra számított, és bizony ugyanúgy az én hatásom alá került, hogy én az övé alá. Hiába is tagadta vonzódott hozzám, és akkor látszott igazán hogy mennyire.
Elengedte a kezem, én pedig megragadta a zakóját, és elkezdtem lecibálni róla, aztán pedig az ingét. Fél perccel később, már egyikünkön sem volt ruha.
Közelebb hajolt hozzám.
- Ezt még nagyon megfogjuk bánni…- súgta a fülembe.
- Nem érdekel. – átöleltem, és végig húztam a hátán a körmöm – Akarlak…- suttogtam.
Ismét szenvedélyesen megcsókolt, aztán éreztem, ahogy egyre erőszakosabban, durvábban nyomul előre.
- Ne… ne ez fáj… - próbáltam eltolni magamtól.
Nem sikerült.
Rám sem nézett. Egy határozott kemény mozdulattal, pedig már teljesen bent volt.
- Ne Chris! Chris!- sikoltottam fel, de hiába.
Nagyon fájt, úgy éreztem szét szakadok, megint megpróbáltam lelökni magamról, de nem tudtam.
Éreztem, hogy kicsordulnak a könnyeim, szabadulni akartam, de Chris nem eresztett.
- Hagyd abba… - suttogtam erőtlenül.
De válasz helyett, csak keményen, és határozottan mozogni kezdett.
- Christian! Christian ne! Ez fáj! – sikoltottam fel.
Amikor rám nézett, a szemében dühöt, és haragot láttam, nyoma sem volt a korábbi vágynak, vagy érzelmeknek.
- Nekem is fájt amit tegnap mondtál! De nem én maradok adósod ne félj!
Lefogta a kezem, hogy ne tudjak hadonászni, és beleharapott a nyakamba.
Ekkor értettem meg, hogy ez a bosszú, csak átvert, hogy a földbe döngölhessen, az egyetlen módon, ahogy nőt igazán lehet. Nem tudtam menekülni, így kitört belőlem a néma sírás. Elfordítottam a fejem, és utat engedtem a könnyeimnek. Már nem akartam, nem tudtam tiltakozni. Feladtam.
Egyre gyorsabban, és vadabbul mozgott. Bár a lelkem fájt, és gyűlöltem minden porcikáját, mégis valami szadista módon a testem élvezte, jó volt. Úgy bánt velem, mint ahogy egy olcsó útszélivel sem, mégis vele együtt élveztem el. Az eget rengető gyönyör után azonban jött a borzalmas fájdalom. Mintha tüzes vassal kínoztak volna.
Elengedte a kezem, én pedig megint elkezdtem ellökni magamtól.
- Most legalább annyira gyűlöllek, mint te engem! – sziszegte a fülembe.
Lemászott rólam, én pedig az oldalamra fordultam, és felhúztam a térdeimet.
Hangosan sírtam.
Hallottam, ahogy felöltözik.
- Ne játszd meg magad! Tudom hogy élvezted! – mondta megvetően, majd a bejárathoz sétált.
Nem bírtam tovább, zokogtam, üvöltöttem a kíntól, a megalázottságtól, a szegyentől, az undortól. Kétségbeesésemben, pedig a padlót ütöttem.
Tudtam, hogy megállt az előtértben, de nem érdekelt.
Aztán egyszer csak csapódott az ajtó.
És elment.