Seventh shift pace 3.

3.rész

Az arcom akkorára dagadt, mint egy jó nagy alma, Bruno karjába pedig nyolc csinos öltést kellett tenni.
Én alig láttam, ő a karját sem bírta felemelni, ráadásul a gyógyszerek, meg a kisebb vérveszteség miatt, alig állt a lábán, úgy támogattam ki a kocsijához, egy sötétszürke 2008-as Aston Martinhoz.
Mikor végül sokadik próbálkozásra sem sikerült beledugnia a kulcsot a zárba, átcibáltam a saját autómhoz, egy fekete Pontiac Trans Am 2009 –eshez, főnix festéssel a motorháztetőn, és arany színű felnikkel.
- Hűűűű… –bökte ki – Csinos darab, de én a sajátommal akarok menni…
- Hát hogyne! Az első kanyarban darabokra törnéd az Astont, meg magadat is, Gerhard meg engem nyakazna le, amiért hagytam! –azzal beültettem magam mellé az anyósra – Ha már így alakult visszaviszlek a szállodába, úgyis ugyanabban lakunk mindketten. – dünnyögtem.
Beültem, és elindultunk vissza a hotelhez.
- Nehogy elmond neki, hogy mi történt, mert kiherél!
- A bunyóért?
- A sérülésért. – dőlt a hátra az ülésben – Megígértem neki, hogy a versenyzésre koncentrálok.
- Mint látjuk remekül megy! – gúnyolódtam vele.
- Elviselhetetlen vagy!
- Tudom!
- Honnan ismered Bergert?
- Hosszú történet!
- Akkor egészen Gerhard ágyáig ér? – vágott vissza.
Döbbenten néztem rá.
- Te ezt ritka nagy baromságot honnan szedted?
- Kétlem, hogy a két szép szemedért támogatna olyan nagyon! Mivel kenyerezted le, a száddal? A kefélő technikáddal?
Egy nagy fékezéssel, ott helyben megálltam az utca közepén.
Áthajoltam Bruno előtt, és kinyitottam az ajtót. Szerencsére egy lélek sem járt már kint.
- Kifelé!
- Fáj az igazság?
- Ritka nagy tuskó vagy!
Kiszállt és bevágta az ajtót.
Lehúztam az ablakot.
- Soha nem feküdtem le vele, és nem is fogok! De ha megtenném sem lenne hozzá semmi közöd! – vicsorogtam.
- De igenis van! –sziszegte.
- Mi, az hogy buzi vagy?
- Az hogy szédíti az anyámat!
Döbbenten néztünk egymásra. Bruno azért mert kiszaladt a száján, én meg azért ami mondott.
- Berger és az anyád? –kérdeztem döbbenten.
De Bruno válasz képen kiment a járdára, és elindult gyalog.
Leparkoltam, bezártam a kocsit, és utána mentem.
- Most akkor mi a fasz van? Mi közöm nekem ehhez?
Rám se bagózott.
- Hozzád beszélek Senna!
Megfordult, és dühösen nézett rám.
- Az – mutatott rám – hogy az anyámmal van, de közben veled dugja végig a fél világot! – ordította.
- Te jól vagy? – suttogtam.
Totál lezsibbadtam Brunótól, meg attól amit itt előadott.
- Legalább ne hazudj a képembe!
- Mi okom lenne rá? –tártam szét a karom.
- Hogy ne veszítsd el az aranytojást tojó tyúkot!
- Látom remek vagy elméletek gyártásában! De megnyugtatlak, ha én Gerharddal lennék, arról mindenki tudna. Én nem titkolózom senki kedvvért! Úgyhogy ha valakivel csalja az anyádat, az nem én vagyok! –néztem a szemébe.
Bruno nagyot sóhajtott.
- Ez őszinte volt!
- Őszinte ember vagyok, bár durva elismerem.
- Olyan vagy, amilyennek Gerhard elmondott…
- Nevezetesen?
- Érdes, és durva, mint az aszfalt, de ugyanakkor tüzes, és lendületes.
- Szóval ez Berger véleménye rólam…- hümmögtem.
- Ezt igazából én szűrtem le, abból ahogy regélt rólad.
Elnevettem magam.
- Hát én mást képet hoztam össze rólad…
- Mesélte a véleményed…- nézett rám szúrósan.
Megrántottam a vállam.
- Az osztrák és az anyád mióta…? –kérdeztem óvatosan.
- Még Ayrton idejében jöttek össze.
- Hűűűűű, akkor anyád…
- Igen! –sóhajtott nagyot – vele csalta apámat… De az utóbbi időben szerintem túl sokat beszélt rólad, és nekem úgy tűnt, mintha te és ő…
- Nem! Mi nem! Ő a barátjának tart, de a magam részéről ez a megnevezés nem használom rá. Inkább egy közeli ismerős…
Érdeklődve nézett rám.
- Miért?
Megrántottam a vállam.
- Félsz, hogy esetleg elveszíted?
- Vesztettem már el valakit aki fontos, és nem szeretnék megint.
- Ez nem megoldás…
- Nem ez védelmi mechanizmus!
Érdeklődve néztünk egymásra.
- Nem szokásom idegenekkel lelkizni…
- Nekem meg nem szokásom válaszolni az ilyen kérdésekre…
- Visszavigyelek akkor?
- Igen! Elszállt az agyam. Ne haragudj!
- Valahol megértem…
Vissza mentünk a kocsihoz, aztán a hotelbe.
Pár órával később jutott eszembe, hogy nálam maradt a kabátja.
Az órára néztem, éjfélmúlt nem sokkal, úgyhogy úgy gondoltam leviszem neki. Bekopogtam az ajtón többször is, mire végre ajtót nyitott. Le volt izzadva, és az ajtóba kapaszkodott.
- Szia…- bökte ki.
- Visszahoztam a cuccod! – adtam a kezébe.
- Kösz…
- Rosszul vagy?
- Van egy kis lázam…
A homlokára tettem a kezem.
- Inkább nagy…
Karon ragadtam, és betoltam a szobába.
Aztán felhívtam - Bruno tiltakozása ellenére - Bergert, hogy jöjjön át, mert gond van.
Szerencsére az osztrák, már orvossal együtt futott be, és kiderült sebláz, meg valami vírus.
Totál ledöntötte a lábáról, még következő héten is az ágyat nyomta.
Vasárnap és hétfőn meglátogattam, szarul nézett ki, és a láz miatt sokat aludt.
Berger jól le cseszett, hogy miért nem hívtam fel korábban, még a pályáról, hogy mi a helyzet.
Mondtam, nem értem miért aggódik, hiszen túléltük, és nagyobb baj nélkül megúsztuk, ráadásul felnőttek vagyunk.
A Spanyol Nagydíjra már fel is épült, éppen Gerharddal ebédeltem, amikor Bruno integetett a home előtt, kimentem.
- Szia!
- Hali! Mond!
- Csak gondoltam ide jövök megköszönni, hogy olyan rendes voltál, és meglátogattál.
- Tartoztam neked, mert segítettél!
- Bárki megtette volna!
- Ezt nem hiszem! De rendes volt tőled! Jobban vagy?
Bólintott.
- Szuper!
Ekkor viharzott el mellettem Gerhard, és oda kiabálta nekünk, hogy „Fontos üzlet! Majd jövök!”
- Akkor egyedül ebédelek!
Bruno hosszasan nézett.
- Veled tarthatok? Csak egy kósza ötlet…
Megrántottam a vállam.
Egy órával később már úgy álltunk fel az asztaltól, mint akik ezer éve ismerik egymást.
Sok közös témánk volt a zene, autók, filmek, ezekben kiválóan megértettük a másikat.
Hát innen indult a kapcsolatom Brunóval, és innen indult egy barátság története.