Seventh shift pace 7.

7.rész

Hiába kopogtattam, senki sem jött, hogy beengedjen. Végül lementem a portára, és elmondtam, hogy a pasimmal összevesztünk tegnap, ő eljött a haverjaival, aggódom érte, mert nem veszi fel a telefont, és hiába kopogok nem nyit ajtót.
Megkértem őket nézzenek utána. Az egyik recepciós, és egy securitis feljött velem, kopogtak, de semmi.
Beengedtek a pótkulccsal, és szétnéztünk. Már erősen kora estére járt az idő, és fel kellett kapcsolni a lámpát.
Ekkor derült ki,hogy valóban nagy buli lehetett az éjszaka, üres piás üvegek és berendezési tárgyak hevertek szerte szét.
Amikor beléptem a hálóba egy pillanatra megállt bennem az ütő, és éreztem, hogy kifut a vér a lábaimból.
Bruno a padlón feküdt kiterülve, egy jó nagy hányásfolt közepén. Meg sem mozdult, még csak levegőt sem vett. Odaszaladtam, és megnéztem a pulzusát. Kissé egyenetlenül, de vert a szíve.
Fellélegeztem. Ahogy oldalra fordítottam, köhögni és öklendezni kezdett. Hányt, méghozzá jó adagot.
Megkértem a recepcióst, hogy intézzen nekünk egy szabad szobát ezen a szinten, a kezébe adtam a hitelkártyám.
Majd a biztonságissal becibáltuk Brunót a fürdőbe.
Alig ültettük le a kád szélére, máris dőlt el, és ismét öklendezett. Végül a wc fölé kellett tartani a fejét, mert megint hányt. Annyira görcsölt, hogy össze is csuklott. Ki volt készülve teljesen. A falnak támasztottuk, kapkodta a levegőt, és nagyon zihált. Nem volt magánál.
Hidegvízzel benedvesítettem egy törölközőt, és megtörölgettem az arcát. Aztán a hűvös kendőt a homlokának szorítottam.
- Hívjak orvost kisasszony? –kérdezte az őr a hátam mögül.
- Igen! Minél gyorsabban, annál jobb.
Megsimogattam az arcát.
- Te hülye, ezt minek csináltad? –morogtam Brunónak.
Engedtem egy kis vizet a csapból egy pohárba, és belediktáltam.
Végül megjött a portás az új szoba mágneskártyájával, és vele karöltve az orvos is.
Nagy nehezen áttámogattuk Brunót, és lefektettük az ágyra.
Folyt róla az izzadság, és görcsösen kapaszkodott a kezembe. A doki megvizsgálta.
De Brunónak mákja volt, enyhe alkohol mérgezés és kokainos befolyásoltság, plusz kiszáradás. Tudtam, hogy ő másnapra, vagy harmadnapra kiheveri ezt az egészet, csak én nem.
Kapott enyhe nyugtatókat, és görcsoldókat. Kikísértem az orvost, és ahogy bezártam mögötte a bejáratit, neki döntöttem a hátam az ajtónak, és kitört belőlem a sírás.
Elkeseredésemben, és dühömben neki álltam püfölni a szoba falát.
Tíz percig rugdostam, vertem, és kiabáltam, majd lenyugodtam. Nagyon haragudtam magamra, amiért cserben hagytam, és akkor engedtem, hogy lerázzon. Ha nem adom fel olyan könnyen, most nem tartanánk itt. Ki tudja, hogy mennyire súlyos ez a drog és ital probléma.
Még az is lehet, hogy már régóta meg ez, csak mindenki azt hitte túljut rajta.
Belebokszoltam az ajtóba, és sírtam. Nem akartam elveszíteni az egyetlen és legjobb barátomat.
Szerettem Brunót, és nem tudtam volna elviselni, ha látom ahogy lassan belehal ezeknek a szaroknak a fogyasztásába.
Bármit megtettem volna, hogy most ne feküdjön ilyen állapotban, a másik szobában.
- Nem! Nem fogom hagyni, hogy eldobjon magától mindent, kirángatom ebből! Még ha beledöglök is! És kamatos kamattal fogom ezt leverni Denisen, és Bergeren! Úgy éljek! Még azt is megbánják majd, hogy megszülettek! – kiabáltam a falnak.
Visszamentem Brunóhoz, és egész éjjel virrasztottam.
Aztán beültem az egyik fotelbe az ablak elé, egy kicsit kihúztam a sötétítőt, és néztem a napfelkeltét.
Annyi minden kavargott bennem.
Aggódtam, féltem, dühös voltam, elkeseredett, csalódott. Magam sem tudtam, hogy megint inkább sírnék, vagy tombolnék. Brunóra pillantottam, aki mélyen aludt.
Legalább kipiheni magát.
Elővettem a telefonom, és felhívtam a tatui-i házat. Pár csörgés után felvették, közben meg átsétáltam a nappaliba.
- Phoenix te vagy az ? –kérdezte egy remegő női hang.
- Viviane?
- Igen! Megtaláltad? Ugye meg? –már majdnem sírt.
- Meg. Most már jól van. Ne aggódj. Amint kicsit kialudta magát, majd hazaviszem.
- Hála Istennek! Mi történt? –kérdezte idegesen.
- Te tudsz róla, hogy Brunónak ital, és kábítószer gondjai vannak? –kérdeztem hűvösen.
- Az nem lehet…
- Pedig így van! Ki volt ütve, és nem csak a piától. Az orvos mondta, hogy egyértelműek a tünetek.
Viviane elkezdett sírni.
- Berger ott van?
- Itt vagyok! –vette át kagylót.
- Hallottad?
- Hallottam…- mondta kimerülten.
- Helyes! Akkor gondolom tudod, hogy ebben te vagy fő bűnös! Ha nem intézed el azt a rohadt szerződést, akkor…
- Tudom! –csattant fel.
- Remek! Mert ezt még meg fogjuk beszélni! –mondtam fenyegető hangon.
- Hol vagytok?
- Majd viszem! Vivianet nyugtasd meg!
- Hol vagytok? –kérdezte erélyesen.
- Nem kéne hogy anyja ilyen állapotban lássa, nagyon rosszul néz ki! Egyiküknek sem tenne jót.
- Akkor is értetek megyünk!
Úgy felszaladt az idegem, mint pók a falon. Hát nem érti ez tulok, hogy ha Viviane meglátja így Brunót abba beledöglik?
- Hülye vagy Berger, ahogy mindig! A faszod helyet gondolkodj már néha az eszeddel is! – üvöltöttem, majd bontottam a vonalat.
Barom! Áhh! De megnézeti majd, hogy mit kap tőlem, ha visszamentünk.
Mocorgás hallatszott a hálóból, így átszaladtam.
Bruno beszélt álmában, de csak pár érthetetlen szót, és erősen hánykolódott. Bemásztam mellé az ágyba és hozzábújtam. Automatikusan átkarolt, és magához húzott.
- Ang… - morogta.
- Itt vagyok… Nincs semmi baj…- súgtam a fülébe.
- Nem akarok felébredni… - motyogta.
- Akkor aludj…
Hümmögött valamit, aztán elaludt. Pár perccel később én is. Nem csoda, hétfőn este ültem repülőre, hogy kedd délelőtt már nála legyek, és azóta sem pihentem.
Kora este riadtamm fel arra, hogy Bruno megint mocorog. Felkapcsoltam a kis éjjeli lámpát, hogy mi a baj, de válaszul a fejére húzta a takarót.
- Kapcsold már le azt a rohadt lámpát kiveri a szemem! – csattant fel rekedten.
- Ha már ennyire jól vagy, hogy ordítasz, akkor kapcsold le magad! –vágtam vissza.
Abban a pillanatban felült.
- Ang? –kérdezte döbbenten.
- Miért kit vártál?
- Mióta vagy itt?
- Elég régen! Én szedtelek össze a részegség és kábítószer bódulatból! –sziszegtem.
Megrándult az arca, és összetörten nézett rám.
- Szóval láttál….
- Igen!
- Most elmész?
- Nélküled? Sehová! Bárhová mész, én a sarkadban leszek, és ha kimásztál ebből a gödörből, amit magadnak ástál, akkor majd elbeszélgetünk jó pár dologról!
Közelebb jött, és szorosan átölelt.
- Annyira hiányoztál!
- Te is! Te szamár!
Ha jobban lesz, akkor majd megkapja a magáét. És fix, hogy ezen túl nem hagyom, hogy nélkülem versenyezzen mégegyszer.