Seventh shift pace 17.

17.rész

A buli végén, hajnalban úgy ahogy voltam, ruhástól dőltem el az ágyon. Nagyon erős, ólmos fáradtság vett erőt rajtam, és másnap majdnem délig aludtam. De pihenni nem sikerült, sok buta álom követte egymást, így kimerülten ébredtem.
Egy hosszú forró zuhany, egy kiadós futás a konditeremben, majd még egy hosszú tusolás, és kezdtem magam jól érezni a bőrömben.
Az egész ház csöndes volt, a vendégek nagy része már reggel elment, a másik pedig még aludt. A személyzet közben halkan végezte a napi teendőket, rendet raktak, port töröltek, az estei parti utolsó romjait takarították el.
Leültem a konyhába, magam elé vettem egy nagy tás spagettit, de nem tudtam enni, csak piszkáltam a villámmal.
Tele volt a fejem.
Nagyon izgultam Brunóért, hogy elég lesz e az idő, az lett volna a legjobb ha szezonkezdésre jobban lesz, és nem akartam, hogyha bármi baj van, akkor a drog legyen az első, amihez nyúl, már csak azért is, hogy ne megint engem terheljen a bajával. Attól is tartottam, mi lesz ha kiderül? Szinte rettegtem ettől. Tudtam, hogyha elvinném egy klinikára, vagy egy szanatóriumba, öt percig sem bírná ki. Szüksége van a barátaira, a családjára, és ha már ezek nem lehetnek mellette, akkor legalább rám. Az évek alatt, ha úgy adódott, és pár napig nem tudott velük beszélni teljesen letört, és befelé forduló lett. Ő biztosan nem bírna ki heteket, nem ő nem.
Nekem kellett lépnem az ügyben, de tanácstalan voltam. Örültem volna, ha van valaki akivel legalább pár szóban, de kiönthetem a lelkem, elég lett volna ha valaki meghallgat. Erre azonban esélyem sem kínálkozott. Eszembe jutott Eddie, de egyrészt ő csak egy futó kaland volt, másrészt neki is van elég gondja, harmadrészt meg valószínűleg úgysem venné fel, ha hívnám.
Belekortyoltam a narancslémbe, elővettem a cigim, és rágyújtottam. A szakácsnő rosszallóan nézett rám, ahogy szokott, és tüntetőleg kiment. Megértettem miért teszi, a házban senki sem dohányzik, és Viviane senkinek sem tűri el, kivéve engem, mivel én úgyis teszek rá, hogy mit mond. Egy ideig veszekedtünk is azon, ha az ő házában lakom, akkor tartsam be az ő szabályait, de egyszer besokalltam, rávágtam az ajtót és elmentem, Brunónak kellett vissza cibálnia. De utána még hiába laktunk két hétig egy fedél alatt, egy szót se szóltunk egymáshoz.
Csak szívtam a cigit, újra felvettem a villát, és tovább piszkáltam a kajám.
- Látom így tartod magad formában! Sok cigi, semmi kaja! – szólalt meg egy hang mellettem.
Nem néztem oda, tudtam, hogy ki az.
- Baszogass mást! Idióta angol!
Chris elsétált előttem, töltött magának egy kávét, majd kivette a hűtőből a tejet.
Aztán pofátlanul velem szemben ült le a pulthoz.
Az arcába fújtam a füstöt.
- Nem unod még, hogy folyton ezt csinálod? –kérdezte szkeptikusan.
- Láthatod hogy nem!
- Látom… Bruno?
- Alszik.
Megszólalt a rádióban Eminem Lose yourself c. száma, átnyúltam az asztalon, és felhangosítottam. Elkezdtem automatikusan mondani a szavakat.
Sok rap szöveget tudtam, és szerettem is ezt a zenét, kifejezte hogy érzem magam, és honnan is jöttem. Pláne ez a dal.
Rágyújtottam egy újabb cigire, és csak mondtam tovább, és tovább.
- Hogy lehet megtanulni kívülről egy ilyen szöveget?
- Sokat kell hallgatni, meg aztán ha az életedről szól, akkor gyorsabban megy. Bár hiába mondom egy olyan embernek, aki mér hírből sem ismeri a nyomort, mert aranykanállal a szájában jött világra. – vágtam oda, lemásztam a bárszékről, majd elnyomtam a csikket.
- Te ezt élvezed igaz? –szólt utánam.
- Mi van?
- Hogy lenézed az olyanokat mint mi? Akik szerencsésebb körülmények közé születtek!
- Ti néztek le minket, külvárosi gettósokat! Azt hiszed, nem látom hogy nézel rám, hogy, hogy viselkedsz velem? Ennyire sem tartasz! –csettintettem – Szerinted, én csak egy csóró kis bunkó felkapaszkodott liba vagyok, aki nyert pár versenyt, és túl nagy pofája, de alkalomadtán azért megdugnád! Túl sok olyan milliomos bunkót láttam már, mint te meg a Raikkonen féle faszok! Pénzük annyi van mint a pelyva, de közben senkit nem tartanak semmire, csak akinek sok zseton van a zsebében, és kibaszott jók a kapcsolatai.
- Félre ismersz minket! –csattant fel.
- Én? Na ne idegesíts! Ha Kimi olyan rendes gyerek lenne, nem kurvázni vitte volna Brunót, és nem kokót ad a kezébe, hanem leülve dumálni, és segít neki! Lófaszt! Szerencséje hogy elhúzott a rákba, mert tuti szétvertem volna ma a fejét! A pilóták több mint fele semmit nem ér, olyan hülyék, hogy be lehet verni a fejükkel egy cölöpöt, azt se tudják hol van Párizs, és mi Oroszország legnagyobb folyója! Isznak, megdugnak minden útjukba kerülő numerát, és nem érdekli őket, hogy megcsalják a feleségüket. Költik a millióikat a felesleges luxusra, és sírnak, hogy keveset keresnek a költségcsökkentések miatt! Ti meg „tisztelt” csapatfőnökök adjátok alájuk a lovat, és aranytálcán külditek nekik az elit prostikat, és elsimítjátok az ügyeiket! Úgy bántok velük, mint holmi császárokkal! Ugyan már! Tíz éve vagyok az autósportban, mindenhol megjártam már a szamárlétrát, a saját erőmből, a nélkül hogy széttette volna a lábam egy kis támogatásért. De ezt ti sose ismeritek el amit letettem az asztalra, mert én ribanc vagyok! Csak kurva lehet az, aki idáig eljutott, de ha pasi lennék én lennék a legnagyobb fej, meg a legjobb pilóta akire mindenki vadászik! De ti nem törődtök semmivel, csak a pénzzel, meg azzal hogy minél magasabbra jussatok! Kötögetitek a kis magán paktumaitokat, és közben szartok rá, hogy éppen kinek teszitek tönkre a karrierjét! Téged viszont különösen azért utállak, mert képes voltál kurválkodni, és lefeküdni Ronnal, meg McLarennel! Gyomorforgató! – azzal az ajtó felé csörtettem, de a küszöbről még visszafordultam - És csak hogy tudd! Nálad aljasabb, kétszínűbb emberrel még soha nem találkoztam, eddig te vagy a negatív mérce csúcsa! Ronról ugyanis mindenki tudja milyen rohadék! Tőled azonban soha nem vártam volna, hogy ilyen leszel! És ha még egyszer keresztbe teszel Brunónak, vagy csak megpróbálod, én esküszöm az élő Istenre, hogy kicsinállak, ha bele döglök is!
Felmentem a szobámba, és bevágtam az ajtót.
Más dolgom is volt, mint Hornerrel foglalkozni, ki kellet találnom, hogy tudnék segíteni Brunón.
Renget keresgéltem a neten, de semmi olyan megoldást nem találtam, ami megfelelt volna a célnak.
Végül úgy döntöttem, elutazunk valahová, valami elhagyatott helyre, ahol ketten átvészeljük, amíg kitisztul, és túljut a nehezén. Eszembe jutott, hogy korábban valamikor olvastam, Eddienek van egy háza Írországban egy elhagyatott kis városban, semmi közepén.
Felhívtam. Elmondtam mi helyzet, és hogy az a kis villa tökéletes lenne. Belement. De sajnos azt is közölte, hogy elég kicsi a ház, két embernek elég. Mondta, hogy ha bármi kell csak szóljak, és elintézi, vagy odamegy. Eszembe sem jutott szólni, már ez is épp elég nagy segítségnek számított, nem akartam kihasználni.
Majd több próbálkozás után végre elértem a korábbi orvosunkat, Dr. Lutzt, - aki már több esetben is kísért minket versenyekre, és az Indyben a csapatunk orvosa ként is dolgozott -. Hajlandó volt segíteni, megígérte, hogy velünk jön, és naponta átjön a városból, és megnézi mi van Brunóval.
Alig tettem le a mobilt, máris kopogtattak az ajtón.
- Gyere! –szóltam ki ingerülten.
Közben pedig próbáltam összepakolni a kinyomtatott papírköteget, a jegyzeteimet, és azt a pár csoki papírt, amit az ágyon hevert. Fel sem néztem ki az.