Seventh shift pace 13.

13.rész

Mire az ügyeletre beértünk, majd mire két óra várakozás után végre behívták Brunót, addigra sikeresen felhúztam magam, amit már Eddie sem tudott szó nélkül hagyni.
Úgy sétáltam fel – alá, mint a mérgezett egér.
- Most akkor Gerhardon pörgetted fel magad, vagy azon hogy azt a három majmot meghívta az a két agyatlan?
- Minden! Az is, amit mondtál a Ron féle kavarásról!
- Le kéne nyugodnod…
- De nem akarok! Embert tudnék ölni! – sziszegtem.
- Hééé! – lépett mögém, és elkezdte a vállam masszírozni.
- Ez jólesik….- morogtam.
- Görcsben vagy…
- Fáradt vagyok. – dünnyögtem.
- Elhiszem… - hozzám bújt, és átkarolt.
- Szerinted meddig ápolják Brunót?
- Vagy egy órát biztos. Miért?
- Láttam egy félreeső raktárat, az egyik folyosón amikor bejöttünk….
Felnevettem.
- Azért ha nem baj, először megvárnám, hogy mit mondanak az orvosok a barátomról!
- Nincs ellenedre?
- Még nem tudom. Addig eldöntöm.
- Kéreted magad? – mosolygott a fülembe.
- Meglehet. – vigyorodtam el.
Ekkor jött ki az orvos. Egy őszes, ötven kerüli férfi, magas, jóvágású.
- Maguk hozták be a fiatal embert?
- Igen. Hogy van?
- Jól. Így elsőre nem tűnik törésnek, csak zúzódásnak, de még elvisszük röntgenre, és CT-re is, hogy minden eshetőséget kizárjunk, pl. a törést, és az esetleges agyrázkódást is.
- Értem. Reméljük, hogy nem komoly.
- Mennyi időbe telnek a vizsgálatok? Mert addig felhívnánk a családját, hogy értesítsük, hogy mi a helyzet. –érdeklődött Eddie.
- Kb. egy óra, talán több a CT-re most több sürgős eset is vár. Ugye megértik, hogy a barátjuk nem az.
- Persze. –mosolyogtam kedvesen az orvosra.
Brunót egy tolókocsiban tolta ki a beteghordó a vizsgálóból.
- Elvisznek vizsgálatra. –morogta.
- Tudom. Felmegyünk a büfébe iszunk egy kávét, szűk egy óra múlva érted jövünk, addigra téged is visszatolnak. Ne idegeskedj.
- Oké! – mondta halvány mosollyal.
- Menjek veled?
- Nem kell dada! –vigyorodott el.
- Már azt hittem kell! –nevettem rá.
Alig tűntek el a liftben, Eddie máris a nyakamba csókolt.
- Kávé? –kérdezte gúnyosan.
- Hát hogy ne. Kávé szünet! –vigyorogtam rá.
Kézen fogott, majd pár perc kószálás után megtaláltuk a raktárat, az egyik félreeső folyosón.
Bementünk. Egy egyszerű kis szoba volt, törülközőkkel, és tisztítószerekkel.
Eddie elfordította a zárat, és lekapcsolta a lámpát.
- Ha elkapnak kihajítanak minket… - súgtam a fülébe.
- Nem kapnak el… Ne pánikolj… - mosolyodott el szívdöglesztően.
Neki dőltem a falnak.
Átölelt, lehúzta a kis estélyim hátsó cipzárját, majd kicsit lejjebb cibálta, a ruha pedig a padlóra esett.
Levettem róla a zakóját, az ingét pedig kihúztam a nadrágjából.
Szorosan hozzábújtam, és az egyik lábammal átkaroltam a derekát, az arcom pedig belefúrtam a nyakába, beleharaptam.
Őrülten jól simogatta a testem, a nyakam, a vállam, a mellem, a csípőm.
Valahogy letépte rólam a melltartómat, de az alsó neműm csak felre tolta.
Erőszakosan, és kissé durván belém hatolt a vállába kellett kapaszkodtam, és halk sikolyok közt adtam a tudtára, mennyire jó amit velem tesz éppen. Keményen határozottan, és tempósan mozgott. Most nem volt időnk, és erőnk előjátékra.
- Ennyire felejteni szeretnél? – morogta a számba, két csók közt.
- Mindent el akarok felejteni…
- El fogsz. Ígérem…- mondta rekedten.
Egyre szenvedélyesebben csókoltam, és egyre erősebben mozogtam én is.
Egy hírtelen erőteljes lendülettel miatt, neki estem a falnak, de ez sem érdekelt minket.
Nem bírtunk magunkkal, egyre gyorsabban, és egyre durvábban szeretkeztünk. Bekarmoltam a nyakába, ő pedig a hátamba, és kiszívta a vállam.
Pár pillanattal később felnyögtünk gyönyörtől, majd szinte egymásba kellett kapaszkodnunk, hogy ne rogyjunk össze.
Egymáshoz döntöttük a homlokunkat, és csak kapkodtuk a levegőt. Jó érzés volt a másikhoz bújni.
Hosszú percek teltek el így, mire annyira magunkhoz tértünk, hogy rendbe szedjük az öltözékünk, és visszavegyünk a ruháinkat.
Arra volt szükségem, hogy végre valaki elfeledtesse velem, hogy két évig csak magamra utalva boldogultam, hogy a barátom bajban van, és miatta most már én is. Se csapatom, se kilátások új versenyzői ülésre, csak a nagy problémák, és átveréses szerződés lehetőségek. Aknamezők mindenfelé.
Nem akartam emlékezni arra, hogy majd három éve nincs senkim, mióta elküldtem az egyetlen férfit aki képes volt harcolni értem, arra vágytam, hogy szeressenek, és törődjenek velem, ha csak egy kis időre is.
Eddie megtette, és nem vár el tőlem cserébe sem hűséget, sem odafigyelést, sem időt, sem szerelmet amiket én mind a versenyzésre fordítok. Nem tudtam megadni ezeket senkinek, nekem az életem volt a versenyzés, képtelen voltam bárki iránt is olyan intenzív érzékeseket táplálni mint a munkám felé, nekem az autók voltak az igazi szerelmeim. Ezt pedig egyedül Bruno értette meg, aki ugyanebben a cipőben járt, bárki is került mellénk, az csak a második lehetett. Pontosabban a kocsik, a barátságunk után a harmadik, ezt pedig kevesen tolerálták. Pontosabban senki.
Tudtam, hogy tiszavirág életű ez a kis románc az írrel, mégis enyhítette a magányom. Boldoggá tett, még ha csak egy fél órára is, én pedig örültem neki, és éltem a lehetőséggel.
Mire visszaértünk a szobához, már Brunót is ott volt, már csak a zárójelentésre várt.
Eddie valamilyen telefonálási ürüggyel eltűnt, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni.
- Akkor mégis csak kemény a fejed! –vigyorogtam rá, majd leültem az ágyára.
- Igen. Szerencsére csak zúzódás.
Bólintottam.
- Azért legközelebb ha kórházba jövök, hozok magammal óvszert is.
Tudtam mire céloz, és elvörösödtem, ő meg felnevetett.
- Ennyire látszik?
- Kócos a hajad, és a ruhád pátja alól kilóg a vörös harapás folt. –bökött a vállam felé – És sosem iszol kávét!
- Azért ne terjeszd!
Elhúzta a szája előtt a kezét, mintha cipzárt húzott volna be.
- Nem mutattok együtt rosszul…
- Egyikünk sem akar komoly kapcsolatot...
- Pedig ő ismeri a dörgést, és nem tartana rövid pórázon…
- Bruno…
- Tudom, tudom, én még mindig romantikus álmodozó vagyok…
- Hát igen. Én már régen letettem arról, hogy a herceg fehér lovon megjelenik.
- Mondjuk Eddie nem is az a fajta…
- Hát nem…- nevettünk fel.
Hamar hazaértünk, megálltam a kocsival a ház előtt Bruno kiszállt, de Eddie nem.
Tovább gördültem a garázs elé, majd amikor leállítottam a motort ránéztem.
- Elmész. –szögeztem le tényként.
- Nem így terveztem. – mondta kicsit mentegetőzően.
- Nem tartozol nekem semmivel. Magyarázattal meg főleg nem. – feleltem egyszerűen.
Megsimogatta az arcom.
- Még látjuk egymást?
- A futamokon biztosan.
- Tényleg nem ez volt a fő elképzelésem, de adódott egy kis gond a családommal.
Érdeklődve néztem rá.
- Gondjaim vannak a lányommal…
- Bajkeverő mint az apja? –néztem rá kuncogva.
- Valami olyasmi.
Megcsókoltam.
- Jó utat. –mosolyogtam rá.
- És ha bármikor…
- Hívlak! –vigyorogtam rá, majd kinyitottam neki az ajtót.
Kiszállt, én pedig beálltam a garázsba.