Seventh shift pace 18.

18.rész

- Hogy aludtál? –kérdeztem egyszerűen.
- Köszönöm kérdésed jól!
Úgy fordultam meg, mint akibe villám csapott.
- Te hogy jöttél be? –sziszegtem rá.
- Behívtál.
- Másra számítottam! Tünés! –böktem a fejemmel az ajtó felé.
De Chris rám sem hederített, egyszerűen leült az egyik fotelbe.
- Értelmi fogyatékos vagy süket vagy?
- Nem tudok egyikről sem!
- Pedig valamelyikkel biztosan küzdesz! – vágtam vissza gúnyosan.
- Azért jöttem, mert beszélni akarok veled, és lehetőleg nem ilyen útszéli stílusban!
- Sajnálom, nem volt gyerekszobám!
- Látszik is!
Felkaptam az első könyvet, ami a kezembe került, és hozzávágtam. A karjával sikerült hárítania, de az éles fémborítású sarok végigvágta a kezét.
- A fenébe! –nézett rám dühösen – Ezt most miért kellett?
Megrántottam a vállam, de azért belül már nem voltam ennyire magabiztos. Eddig egyszer okoztam sérülést, Andretti az azonban rá is szolgált, egyrészt felpofozott, másrészt a pályán meg akart ölni. Ezek fényében Christian azonban nem, tett semmit, csak szimplán kő bunkó volt.
Mérgesen felpattant, miközben próbálta elszorítani a sebet. Elég mély lehetett, mert erősen vérzett.
- Bekötöm. –szaladt ki a számon.
Gyűlöltem, amikor előbb jár a szám, mint az eszem, azt meg különösen, hogy bűntudatot éreztem.
- Inkább kihagynám, hogy rám öntsd még a sósavat is! – fortyant fel.
- Ahogy gondolod. – böktem ki, majd megfordultam, és meredtem kezdtem el nézni az ablakot.
Nagyon rosszul esett ez a mondata, bármennyire is próbáltam erős lenni, sírhatnékom támadt. A sok gond, ami így egyben rám szakadt, máris túl nehéznek bizonyult, pedig még hosszú út várt rám, telel még több problémával, mire kirángatom Brunót a gödörből. Ráadásul éreztem, hogy nekem is tevékeny részem van abban, hogy idáig jutott.
Tudtam azt is, hogy nem a legjobb a hírem, de ez a feltételezés, azért most nagyon fájt.
Hallottam, ahogy becsukódik az ajtó, fellélegeztem, majd utat engedtem a könnyeimnek. Csak némán folytak az arcomon, egy darabig próbáltam letörölni, de végül inkább hagytam a francba. Minden erőmmel próbáltam elfojtani, így remegő kézzel nyúltam a cigimért, és a gyújtómért.
Valaki azonban megfogtam a kezem, és elrántotta.
Rémülten néztem fel.
- Nem gondolod, hogy elég volt már mára ebből? –kérdezte normális hangon.
Rövid ismeretségünk alatt, soha nem beszélt velem így.
Kirángattam a kezem az övéből, felkaptam egy cigit, meggyújtottam és idegesen szívtam be a füstöt.
- Igyekszem mindent megtenni, hogy kívánságoknak megfelelően gyorsan a föld alákerüljek…- remegett a hangom.
Chris mellém lépett, és kivette a staubot a kezemből, és elnyomta.
- Nincs szükségem dadára! – mordultam rá, próbáltam védekezni, és eltakarni a sérülékenységem, bár tudtam ehhez már túl késő, és visszafordultam az ablakhoz.
Mögém lépett és az egyik kezével átkarolta a derekam.
Megpróbáltam lerángatni magamról, de ezzel csak azt értem el, hogy maga felé fordított.
Végül valahogy mindkét karom lefogta és a hátam mögé szorította, ekkor tűnt fel, hogy a sérült kezére, kötött valami törölköző félét.
- Nem neked valóban nincs szükséged sem felvigyázóra, sem testőrre, de annál inkább valakire aki meghallgat, és támogat!
- És persze te önként jelentkezel erre a feladatra!
- Csak a vak nem látja, hogy mibe akarod belerángatni Sennát, és magadat! Az nem megoldás, hogy elviszed a világ végére! – engedett el dühösen, és rábökött az ágyon heverő papírkupacokra – Lehet hogy erős vagy, de ebből egyedül nem tudod kihúzni! Mindketten belebuktok! Neki szakértő segítség kell!
- Ebbe te ne szólj bele!
- Te senkinek sem engeded, hogy bármiben is beleszóljon, de most nem csak rólad van szó!
- Védd csak Gerhardot, meg Dietrich pénzét! Tudom, hogy attól félsz, ha mégis leszerződünk, lehet hogy pilóta nélkül maradna a te nagy főnököd, és ezzel sokat bukna! De nem fogom feladni, és Bruno sem! –közöltem elszántan.
- Itt most nem a pénzről, és az üzletről van szó! Hanem arról, hogy nem ez a legjobb megoldás sem Brunónak, sem a te lelkiismeretednek! Lehet hogy ő nem látja, hogy te belülről rágod magad, és hibásnak érzed magad azért, amiért idáig jutott. Felnőtt ember, önálló döntésekkel, és meg kell végre tanulnia nélküled is létezni!
- Mert te önzetlenül segítenél igaz? Ahogy eddig!
- Védenem kell a saját, és a csapatom érdekeit, ez a dolgom! De ne hidd, hogy olyan könnyű borotvaélen táncolni, amikor háromszáz ember munkája és megélhetése múlik rajtad, és két pilóta sikere áll vagy bukik azon, hogy te milyen eredményesen tárgyalsz. Igen, nem tagadom, van amikor kurválkodnom kell azért, hogy a csapat jobb motort, vagy jobb szponzort szerezzen. De a munkám ezzel jár, tetszik vagy sem, áldozatokat kell hoznom, és ha éppen Sennát, akkor őt! Ezért nem fogok bocsánatot kérni!
Igaza volt, mindenki így csinálja, az én főnököm is így csinálta, csak engem nem érdekelt.
Ettől függetlenül szúrósan néztem rá.
- De ha engednéd, akkor tudnék segíteni.
- Nem kell könyöradomány, sem szánalom, a saját lelkiismereted nem lehet egy jó tettel tisztára mosni!
- Ezt nem is mondtam! De attól, még javíthatok a megítélésemen a pokolban! Ismerek egy jó klinikát, név nélkül elmehet, és segítenek rajta, akkor mész be hozzá, amikor akarsz!
- Nem! Rajtunk te ne segíts, már így is épp eleget tettél!
- Az Isten verje meg! Lásd már be, hogy egyedül nem tudod végigcsinálni! Lehetetlen!
- Takarodj innen!
- Ha kimegyek –bökött a kezével a kijárat felé –azon az ajtón, soha többet ne gyere hozzám segítségért!
- Eddig sem mentem! Megvagyunk nélküled!
Sarkon fordult, kiment, és bevágta az ajtót.
Vettem egy mély levegőt.
- Erősnek kell lennem! Erősnek kell lennem!
Kifújtam.
- Muszáj! Bármi lesz is, ki kell tartanom, Bruno miatt! Ha bele pusztulok is!
Pontosan tudtam, hogy sok harcot kell megvívnom, és sok energiámba kerül majd, hogy tiszta legyen. De vannak olyan áldozatok, amiket meg kell hozni, és egy barátért semmi sem lehet túl nagy fizetség, vagy túl nagy ár.
Meg fogom tenni, azt amit meg kell, még ha én közben rámegyek is erre.
Tartozom neki, mert a barátom!