Seventh shift pace 25.

25.rész

Minden erőm összeszedtem, hogy ne sírjam el magam.
Belekapaszkodtam a korlátba, és mély levegőket vettem. Csalódtam magamban, egy embernek az arcába hazudtam, és aljas módon felhasználtam ellene egy mocskod kis hazugságot, egy sejtelmes pletykát, ami nyilvánvalóan nem volt igaz.
Valaki megérintette a vállam.
Annyira megrémültem, hogy halkan felsikoltottam.
Maga felé fordított, amikor pedig belenéztem abban a mély barna szempárba, felsóhajtottam a megkönnyebbüléstől.
- Mi történt? –kérdezte Bruno rémülten, és gyengéden megsimogatta a vérző szám.
Nem válaszoltam, csak a nyakába borultam, és hozzábújtam.
Szorosan átölelt.
- Mi történt? –suttogta a fülembe.
Éreztem, ahogy a könnyek végig folynak az arcomon.
- Megütött.
- Ki?
- Horner…- suttogtam.
- Hol van? –sziszegte, és éreztem, ahogy megfeszül a teste.
Nagyon dühös lett.
- Megérdemeltem.
- Hol van? Bement a terembe? – kérdezte fojtott hangon.
- Azt mondtam neki, hogy homokos, meg hogy impotens, és hogy a nője ezért menekült Domenicali karjába.
Bruno eltolt magától, és mélyen a szemembe nézett.
- Ezt miért kellett? Ez csak pletyka, ráadásul az igazság sokkal jobban fáj neki.
- Az igazság?
- A barátnője elhagyta Stefanóért, de közben kiderült, hogy Christian gyerekét várja. És most Chris kézzel lábbal harcol azért, hogy legalább láthatása legyen majd a kicsi felett, de mivel a nő már hozzáment az olaszhoz, és az elismerte az apaságot, ez veszett fejsze.
A fejemet neki döntöttem a vállának.
- Jól belegázoltam a lelkébe.
- Mesteri munkát végeztél. És most halljam, hogy miért?
Fáradtan néztem rá, majd elmondtam.
Idegesen sétált fel alá, majd a hajába túrt.
- Azt én értem, hogy engem akartál védeni, de úgyis kiderül, hogy én beszéltem a sajtóval. A semmiért tetted, ráadásul Chris ezért nagyon meg fog szívatni minket. Pontosabban téged.
- Tudom…
- Beszélned …. Beszélnünk kell vele. Elmondjuk, hogy mi az igazság, és hogy miattam tartottad a hátad. Nem mérgesedhet el a helyzet, mert akkor mind megyünk az FIA elé. Ha elmondja a bizottság előtt, hogy tudtunk arról, hogy ő meg Ron, és így csikartuk ki a kedvező szerződés…. Akkor végünk! Bár a legnagyobb barom én voltam, hogy kinyitottam a szám. Fel sem merült bennem, hogy ekkora botrány lesz ebből.
- Már mindegy… Haza megyünk?
- Igen. Gyere! –azzal kiosontunk a hátsó kijáraton a parkolóba.
Alig húsz perc alatt hazaértünk.
Amikor átléptem a lakás küszöbét, lerúgtam a cipőm, lecibáltam magamról a ruhát, és szinte berohantam a fürdőbe. Megnyitottam a csapot, aztán csak álltam a hideg zuhany alatt a fehérneműben, és vacogtam.
Bruno mögém lépett és átölelt.
Maga felé fordított, én meg a mellkasának döntöttem a fejem.
Teljesen elázott az inge, és a nadrágja, de rendületlenül kitartott.
Tudtam hogy ő is fázik, de a mégis éreztem a test melegét.
- Ne haragudj hogy ilyen helyzetbe kevertelek, nem érdemelted meg.
- Semmi baj…- suttogtam erőtlenül.
- Nagyon fáj? –simogatta meg az alsó ajkam.
- Inkább az, hogy láttam a szemében mennyire bántja amit mondtam, és hogy mennyire gyűlöl. Soha senkivel nem volt még ilyen aljas, hogy felhasználjak ellene egy ilyen mocskos kis hazugságot. Sértettem már meg embereket, de mindig csak az igazat vágtam a fejükhöz, nem folyamodtam övön aluli ütésekhez.
- Ne edd magad…
Az ingujjával letörölte a leázott sminkem.
- Gyere…- kihúzott a zuhany alól, és rám terített egy hatalmas törölközőt.
Belecsavart, aztán felkapott, és ágyba dugott.
Pár perccel később mellém bújt, és szorosan átölelt.
- Utálom magam…
- Tudom. Én is gyűlölöm magam. Ez a vége, ha kicsinyesen akarunk bosszút állni.
- Fáradt vagyok…
- Pihenj, én itt leszek…
- Beszélünk vele holnap?
- Igen. Elmegyek hozzá, és elmondom mi az igazság, aztán megkérem hogy jöjjön ide.
- Nem fog bele menni…
- Te csak pihenj…
- Gondolod, hogy ezek után minket is bemárt?
- Biztosan. Eddig nem volt oka rá, hiszen ha ezt elmondja, akkor a csapata és Dietrich is komoly bajban lenne. De ezek után már mindegy neki hogy kit ránt magával.
Bruno szinte percek alatt elaludt, de nekem csak hatóra után sikerült. Addig forgolódtam, bámultam az órát, vagy néztem ahogy felkel a nap.
Arra ébredtem fel, hogy valaki dörömböl az ajtón. Tapogatóztam de rá kellett jönnöm, hogy egyedül vagyok az ágyban.
Kinyitottam a szemem, és ekkor esett le, hogy már dél elmúlt.
- Megyek! – kiabáltam ki fél kómásan, majd felkaptam egy melegítő nadrágot, egy kinyúlt pólót Bruno székéről, és letántorogtam a lépcsőn, hogy kinyissam az ajtót.
Alig bírtam megállni a lámabon. Ki sem néztem a kukucskálón, csak kinyitottam.
Egy hosszú pillanatig meredten bámultunk egymásra. Én nem értettem, hogy mit keres itt, ő meglepődve mérte végig a ruházatom.
- Feldagadt az arcod…- bökte ki végül.
Megtapogattam, méghozzá elég szépen.
- Jah…- motyogtam, azzal hátat fordítottam, és a konyha felé próbáltam eltotyogni.
Hallottam, ahogy becsukódik mögöttem az ajtó.
A konyha pulton találtam frissen főzött kávét, kiöntöttem egy adagot a bögrémbe, beletettem egy vagon cukrot, meg tejet, és egy húzásra megittam a felét.
Háttal neki dőltem a szekrénynek, és ránéztem az küszöbön álló Chrisre.
- Kávét?
- Nem kérek.
Bólintottam.
- Halál fáradt vagyok, és két értelmes gondolatom sincs, úgyhogy tedd meg nekem azt a szívességet, hogy elmondod minek jöttél.
- Látszik, hogy még nem ébredtél fel…
Hümmögtem egyet.
- Hány óra?
- Félegy.
- Akkor vagy öt órát ha aludtam. Ha nem alszom nyolc órát, semmire se vagyok jó. Szóval? Minek jöttél?
- Bruno nálam járt. –közölte egyszerűen.
- Remek! Akkor őt azért fogod utálni mert csiripelt, engem meg azért mert a földbe döngöltelek. Príma!