Seventh shift pace 22.

22.rész

A Brunóban végbemenő váltózásnak egyrészt nagyon örültem, mert egyértelművé tette, hogy jobban van, másrészt kicsit tartottam attól, hogy ez csak valami ideiglenes happy, a mély depresszió után. Féltem, hogy ez csak egy újabb hullámvölgy.
Bár ahogy teltek a napok egyértelművé vált, hogy ez az állapot végleges, és komolyan a helyére kerültek a dolgok a lelkében.
Amikor rájöttem, hogy más nincs kiért aggódni, végre volt időm magamra is, és ez ama rossz dolgok egyike amit mindig is utáltam. Sosem szerettem, ha túl sok energiám van, a saját életemen töprengeni, ilyenkor mindig szembesültem azzal, hogy a mindennapjaimat a versenyzés tölti ki, egyedül vagyok, a legtöbben nem szeretnek, és csak akkor vagyok boldog ha a pályán körözhetek. Ekkor jutottam el arra a következtetésre is, hogy még jó másfél hónap van a téli tesztek megkezdéséig.
A feleslegesség, és a sehová sem tartozás érzése, az ami sokszor bántott, és fájt, de az év nagy részében szerencsére képtelen voltam a számos teendő, verseny, teszt, és pr munka között ezzel foglalkozni. Ezért is gyűlöltem a holt szezont, mert ilyesmikre is akadt időm. Ki nem állhattam, amikor rám tört az önsajnálat.
A Gála délutánján unottan ültem a tükör előtt, és próbáltam valami dögös sminket feltenni, de hiába. Csak szerencsétlenkedtem, és amikor már negyedszerre töröltem le azt, amit fél óra munka árán felpakoltam, mérgemben hozzávágtam a fésűt a falhoz.
Bruno bejött.
- Mi a baj?
- Semmi! – mondtam dühösen.
- Ha nem akarsz menni nem megyünk el, és kész.
- Bocs. Éppen hisztizek.
- Neked is lehet.
- De én nem szoktam.
Leült mellém a puffra.
- Mi a gond?
- Ez az egész! –mutattam végig magamon – Ez nem én vagyok! Sem ez a puccos ruha, sem a smink, sem ez az agyon igazított haj. Úgy érzem magam, mint valami kirakati bábú!
- És még?
- Elmegyünk egy buliba, ahol illően kell viselkedni, mert mindenki minket fog bámulni, és ahol viselkednem kell. Az egész olyan, mintha elvárnák tőlem, hogy alakítsam az elveszett hercegkisasszony szerepét!
Bruno elmosolyodott.
- Hát nem vagy az a kifejezett Hamupipőke, vagy Hófehérke.
- Nem én inkább vagyok Pocahontas, vagy Esmeralda.
- De nem csak ez a baj ugye?
- Én nem akarom látni ma este, sem Gerhardot, sem Hornert, de még a te Kimidet, meg Sergiodat sem, és ne vedd zokon de még anyádat sem.
- Tudom. Ha már díjat kap az ember, akkor nem akarja látni az ellendrukkereket, legalább azon az estén nem.
- Egyrészt. Másrészt meg….
- Még mindig zavar a pletyka rovat cikke?
- Igen. –sóhajtottam fel fáradtan.
Az a pár nappal ezelőtti cikk, amely leleplezte Christian egyezségét a McLarennel, hatalmas megdöbbentést és vihart kavart. Bár mindenki tagadott mindent, a pletyka, a susmus, a találgatás megindult. És nem lehetett gátat szabni neki. Nem tudtam honnan pattant ki az ügy, és nem is volt már fontos, a kérdések, a melyek felmerültek, és a gyanú is elég ok volt, hogy mindenki komoly bajba kerüljön.
Persze az elsődleges célpont Ron, és Horner lett.
Az angolt tagadott körme szakadtáig, és a csapattagok is mellé álltak, de előre látszott nem ússzák meg ennyivel a szezont. Ecclestone, pedig kijelentette, hogy vizsgálatot indíttat az FIA-nál. Így kiderül majd, hogy ki a felelős, és milyen mértékben. Ha a pletyka igaz, bíróságra viszi az ügyet, a F1 hitelrontása címszó alatt, pedig bepereli mind Hornert és a Red Bullt, mind a McLarent és Ront is.
Ez pedig egyértelműen azt jelenti, hogy mindenki megüti a bokáját. Ha bikák főnök nélkül maradnak, akkor Dietrich minden pénzét, a Toro Rossoba fogja invesztálni, hogy legalább ez a csapata ne menjen csődbe, és akkor bizony Eddie hiába segített nekünk hoppon marad.
De, már nem volt mit tenni, a lavina elindult. És nem kellett nagy ész hozzá, hogy rájöjjek, ha minden borul, akkor előbb utóbb valahol Bruno neve is felmerül majd, a drogproblémáival együtt.
- Ne aggódj már! Ha kiderül, hát kiderül!
- De…
- Nem fogok meghátrálni, igenis vállalni fogom hogy bajom volt a kábítószerekkel! Ha pedig ezek után kirúgnak, és nem kapok munkát, akkor majd keresek más szériában helyet magamnak. Valahol majd csak bízik bennem valaki!
- Éljen, a nagy hurrá optimizmusod! –mondtam epésen.
- Te bárhol találsz munkát! És nem hagyom hogy téged bármivel is vádoljanak. Vagy attól félsz hogy rossz hírbe keveredsz miattam?
Mérgesen pattantam fel a székről.
- Hülye vagy! Sose érdekelt mit gondolnak rólam! Az sem érdekel mit írnak rólad, meg rólam, vagy barátságunkról! Hogy feltételezheted, hogy érdekel, hogy miattad…
Bruno elém lépett, és átkarolt.
- Akkor meg, ne aggódj értem. Nagy fiú vagyok már, és megállok a saját lábamon.
Már a nyelvemen volt a válasz, de lenyeltem.
- Tudom, hogy szerinted túl naiv vagyok ehhez a dörzsölt világhoz. Bízz bennem jó? Legalább annyira mint mikor a pályán hiszel bennem! Felnőttem a feladathoz! Nem az vagyok már az a hiszékeny srác, mint pár hete, sok mindent volt időm átgondolni, és döntéseket hoztam.
- Nagy szavak…
Bruno jelentőségteljesen nézett rám.
- Jó! Tőlem! De azért valami én is szeretnék látni ezekből az ígéretekből!
- Nem kell sokáig várnod! –vigyorodott el.
- Majd kiderül…
- Megyünk?
Válasz képen csak mordultam egyet.
- Megpróbálkozom még egy arc mázolással, de ha nem sikerül, én esküszöm farmerban, és topban megyek!
- Akkor szól nekem ! –vigyorgott pimaszul, majd kislisszolt az ajtón, mielőtt a feléje dobott párna eltalálta volna.
- Hülye!
Alig egy órával később már Bruno mellett ültem a narancssárga, Lamborgini Gallardo lp560-4-ben, és végig hajtottunk Monacó utcáin.
Megálltunk egy piros lámpánál, egy lélek sem volt a környéken.
Feltekertem a hangerőt, Eminem : Not afraid c. száma szólt éppen.
- Bruno…
- Hm?
- Megtennéd, hogy…
Elvigyorodott, és elkezdte túráztatni a motort.
Máris jó kedvem lett, szerettem amikor a fejembe látott.
- Átülsz? –érdeklődött vidáman, és közben a vezetőülésre mutatott.
Csak hosszan rápillantottam, majd kisebb küzdelem árán átmásztam az ölébe.
- Nem konkrétan erre gondoltam…
- Sejtettem.
Befészkeltem magam, majd a kezem a váltóra tettem.
Ő kormányzott, és adott gázt, én váltottam.
- Ezt élvezem.., - mondta mosolyogva, majd a vállamra tette a fejét.
- Sejtettem.
Befordultunk The Salle des Etoiles Sporting Club elé, majd tovább a hátsó parkolóba.
- Szégyellsz? – kacérkodtam vele.
- Hát ha címlapon akarsz lenni…- nevetett fel.
- Nem vágyok Paris Hiltonos hírnévre! Vagy mégis?
Kinyitotta az ajtót, én pedig kicsit macerásan, de kiszálltam, majd a kocsinak dőltem.
Igyekeztem mélyeket lélegezni, és legyezni magam, hogy kicsit lehűljek.
- Meleged van? –kérdezte somolyogva.
- Ne mond hogy neked nincs!
- Nem mondtam. – azzal átölelt.
Jó volt hozzábújni.
- Menjünk… - morogtam a vállába.
- Oké.
Azzal belekaroltam, és a bejárat felé indultunk