Seventh shift pace 14.

14.rész

Mire beértem a házba, félhomály, és csönd fogadott, mindenki eltűnt a nappaliból.
Legnagyobb örömömre. Senkit sem akartam már látni. Hajnal kettő felé járt az idő, és rohadt fáradt voltam.
Kimerülten nyúltam el az ágyamon.
Valaki kopogtatott. A fejemre húztam a párnát, de megint kopogtatott.
- Gyere! – kiabáltam ki mérgesen.
Bruno jött be, és mellém feküdt.
- Nagyon megviselt?
- Mi?
- Hogy elmegy…
- Túlélem….
Magához húzott.
- Előttem nem kell erősnek lenned…
Pityeregve bújtam a mellkasára.
- Tudtam én hogy jobban megviselt Lukas elvesztése, mint mondtad… Azóta nem volt senkid, csak a versenyek igaz? És még én is elmentem…
- Uhum…
- Sokszor segítettél, és melletted lett volna a helyem…
- Most itt vagy, és kibőghetem magam a válladon, és ez elég…
- Fogadjuk el a Mustang ajánlatát.
- Nem. –néztem rá konokul – Ha tényleg a F1 az álmod, akkor harcolunk érte. És különben is, a McLaren, és Horner is felhúzott. Most már el akarom verni őket, hogy bebizonyítsam a sunyisággal nem lehet senki világbajnok. Ha más nem keresztbe teszünk nekik, ahol tudunk.
- Akkor tényleg elfogadod Gerhard ajánlatát?
- Igen. És már arra is van ütő kártyám, hogy hogyan kerüljünk jó pozícióba.
Röviden elmeséltem neki, amit Eddietől megtudtam.
- Nem gondoltam volna, hogy Christian ilyen mélyre süllyedt! – csattant fel.
- Inkább Ron! Úgy rángatja az embereket, és a csapatokat, mint valami színdarab marionett bábuit! Mindent megtesz, hogy keresztbe tegyen neked, de ezt nem hagyhatjuk! Meg kell mutatnunk, hogy mi vagyunk az erősebbek, és földbe tudjuk döngölni!
- Ugye tudod, hogy ez kétélű fegyver?
- Igen. Ha rosszul keverjük a lapokat, és nem teljesítünk a pályán, többé sehol nem látnak minket szívesen. De ha már belefogunk, akkor tegyünk fel mindent egy lapra! Amúgy sincs több esélyed, hogy bizonyíts, ahogy nekem sem! Te már eljátszottad a lehetőségeidet a HRT-nél, és McLarennél! Ha most sem villantasz, végleg leírnak!
- És akkor velem buksz te is.
Fáradtan rámosolyogtam.
- Nem akarlak ebbe belerángatni… - mondta aggódva.
- Már nyakig benne vagyok! A saját fegyverével kell legyőznünk Ront.
- Tudom… - sóhajtott fel – Nem akarod elmondani a Lukas dolgot?
- Nem sok elmondani való van, azt te is tudtad hogy elment, mert nem bírta tovább, hogy besoroltam a harmadik helyre, aztán még párszor keresett, meg akarta beszélni, azt mondta ő szeret, de áhh….
- Úgy érezted felesleges lenne?
- Igen. Nem tudtam annyira szeretni, törődni vele, és kapcsolatunkkal, mint kellett volna. Nekem a versenyzés az életem, nem tudok valakit ez elé helyezni állandóan.
- Ismerős kereszt!
- Nagyon fájt hogy elment, de megértem miért tette…. Én elvárom hogy az illető mindenek elé helyezzen engem, de én nem teszem meg ugyanezt. Többet várok el, mint szabadna.
- Sajnos ezzel a jár, ha valaki a világot járva hétről hétre más országban, más pályán versenyzik. Önzőek vagyunk, és kemények.
- Igen, mert aki kis hal, azt megeszik a nagyok!
- És mi nagy cápák vagyunk! – mosolygott rám.
- Boldog szülinapot! – nevetem rá.
- Te vagy az első!
- Tudom, de az ajándékot majd csak reggel.
- Már tűkön ülök!
- Menj aludni! –böktem oldalba – Holnap mindenki rád lesz kíváncsi!
Megpuszilt, majd felpattant, de az ajtóból még visszafordult, és rám nézett.
- Holnap mielőtt megkezdődik a parti lesz még rám egy fél órád?
- Ne kérdezz ökörséget! Miért?
- Szeretnék veled valamit komolyan megbeszélni.
- Én mindig komoly vagyok! – vigyorogtam rá.
A szemét forgatta.
- Oké! Oké!
Bólintott majd eltűnt.
Kora délután, miután kialudtam magam, átkopogtam hozzá, és átadtam a meglepetését.
Egy egyszerű borítéko.
Kicsit érdeklődve, kicsit hitetlenkedve forgatta, majd kinyitotta, elolvasta, és nyakamba borult, megölelt, és megpuszilt.
- Imádlak! Honnan tudtad?
- Ismerlek!
Leült az ágyra kezében a papírral.
- Egy privát tesz Dario Franchitti Chip Ganassi Teames autójával! Ráadásul a 2010- essel?! Ez valami Isteni meglepetés! Te vagy az Ász! –ölelt meg újra.
- Örülök, hogy örülsz!
- Hogy intézed el? Honnan tudtad hogy ki akarom próbálni?
- Varázslat!
- Mikor lesz? A téli tesztek alatt, majd eldöntöd, melyik pályán szeretnéd és szólok nekik.
- Szuper!
Fogtam magam és felültem az egyik kis alacsony komódra, pont Brunóval szemben.
- Most jön a fekete leves! – sóhajtott nagyot.
- Mert?
- Mert te most akarod tudni, hogy mi a mondandóm…
- Valami olyasmi….
- Nem fog neked tetszetni.
- Sejtettem.
- Csak arra kérlek, hogy had mondjam végig, és te ne szólj közbe, mert akkor sose tudom kinyögni…
Nagyot sóhajtottam. Kezdett nagyon nem tetszeni a dolog.
Vett egy mély levegőt, és a szemembe nézett.
- Amikor összevesztünk…. Nem mégsem!
Értetlenül néztem rá. Idegesen beletúrt a hajába.
- Amikor megint….- nem fejezte be, és idegesen felpattant, majd az ablakhoz lépett, és kibámult rajta.
Kifújta a levegőt, és megfordult. A szemembe nézett.
- Nem kertelek, mert tudom, hogy azt utálod!
Bólintottam.
- Én szerelmes vagyok beléd!
Csak bámultam rá, és teltek a hosszú percek.
- Az Istenért mondj már valamit! Hogy utálsz, hogy közömbös vagyok neked, hogy a bátyád ként szeretsz, hogy többé az életben nem akarsz látni! Akármit!
- Azt hiszem sejtettem… - fújtam ki a levegőt.
Bruno megállt előttem.
- És?
- Mindig is kedveltelek, és szerettelek, nagyon is megértettük egymást a pályán, és azon kívül is. Amikor összehaverkodtunk nekem is megfordult a dolog a fejemben, és éreztem, hogy neked is meg fog. De nem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás! –tártam szét a karom -.
- Félsz hogy a végén még barátság sem marad, mert azt is tönkre tennénk?
- Nem akarlak elveszíteni, ezt tudom, de hogy barátságból átlépni szerelmespárba, és esetleg onnan megint vissza barátságba.
- Lehetetlen?
Bólintottam.
- Neked meg gőzöd sincs, hogy meg akarod el próbálni…
- Valahogy úgy… Mindig is több volt ez mint barátság, de nem tudom elég e egy kapcsolathoz.
- Átgondolod?
- Tudod, hogy igen.
- Tudom, csak mégis megkérdeztem.
- Szuper az ajándék! –vigyorodott el.
- Bruno…
- Túlélem ha nemet mondasz, csak ne húzd sokáig.
- Mindent megteszek…
- Mi a terved estére? –nevetett fel.
Gyorsan témát váltott és én hagytam, ezen sajnos nem volt mit rágódni, addig amíg én nem jutok magammal dűlőre.
- Bulizunk! – vigyorogtam rá.
- Van terved?
- Van. Anyád a pokolba fog kívánni!
- Sejtettem!
Pár perc viccelődés, és tervezgetés után, pedig mindketten elindultunk készülődni.