Seventh shift pace 5.

5.rész

Brunót akkor láttam utoljára, amikor kiviharzott tőlem. Utána hetekig semmi, csak csönd és némaság. Gerhard került engem, én pedig örültem, hogy felém se néz, mert legszívesebben bevertem volna a fejét egy villáskulccsal.
Bruno már akkor 2009-ben sem hívott meg a születésnapi partijára, aminek pedig elengedhetetlen szervezője voltam évekig, mindig a barátait jöttek el, most azonban már média esemény lett belőle. Ron, Gerhard, és Viviane nyomására gondolom, inkább lett luxus parti, mint születésnap. Mindenkit meghívtak, aki számít az autósportban, és F1ben.
Láttam a fotókat, nagyzolós és exclusive pont, amit mindig is utált.
Aztán jöttek az újságcikkek, fényképek, a tesztek, és szezon.
Én átszerződtem a Panther Racinghez, ami egy viszonylag erős istállónak mondható. A náluk töltött két szezon alatt, megtanultam csapatot építeni magam köré, bánni az emberekkel és a médiával. Saját hírnevet szereztem, mert az amerikai média gyorsan felejt, most már elsősorban voltam Phoenix, és csak másodízben Senna régi csapattársa.
A második szezonomat töltöttem az Indyben, és kínnal keservvel nyertem, persze a rossz nyelvek a szerencsének tulajdonították, így dühből, és elszántságból, megnyertem a következő évet is.
Lubickoltam a sikerben, a pénzben, és a hírnévben. Új ismeretségeket kötöttem, hogy jó kapcsolataim legyenek mindenhol a világban. A jó kapcsolatok, pedig gazdag szponzorokat hoznak, az nagyobb közszereplést, az pedig sok rajongót.
De amilyen gyorsan törtem előre, olyan gyorsan tűnt el Bruno a süllyesztőben.
A 2010-es év első felében végig hozta a dobós helyeket, bár a futam győzelem még nem jött össze, de később kiderült, hogy Lewis az esélyesebb, akkor be kellett állni az angol mögé. Nem volt kecmec!
Amikor megláttam a szalag címet akkor reggel, dühösen dobtam félre az újságot.
„ Senna saját elhatározásából segíti csapattársát!”
- Hát persze! Annyira tudtam!
Lewis végül nem nyert, mert Massa kiénekelte a szájából sajtot, de ez így volt kerek. Egyrészt ne más vállára állva nyerjen vb-t, másrészt ez kijárt már Felipének. Így az angol mégsem vonult vissza, milyen meglepő.
2011-ben Bruno már nem kezdett olyan elánnal, mint korábban, az interjúkon mondta a betanult sablont, és a róla készült felvételen, képeken is látszott, hogy valami nincs rendjén. Ideges volt, ingerlékeny, kialvatlan, nyúzott, és a bulvár szerint is túl sokat bulizott.
A pályán sem nyújtotta a tőle megszokott sebessége, lendületességet, és teljesítményt.
Az év második felében, Szingapúrban összehozott valahogy egy dobogós második helyet.
Elmondta amit kellett, majd hozzá tett, hogy:
„ – Szeretném ezt a második helyet, egy régi kedves barátomnak Angnek ajánlani!”
A sajtósok csak néztek egymásra, hogy kinek szól ez, de én tudtam, hogy nekem, csak ő hívott így, hogy Ang, vagy Angie, senki más.
Vagy tudta, vagy sejtette, hogy én mindig megnézem a F1-es futamokat, és az dobogósokkal való beszélgetést is, az üzenetet, pedig érteni fogom.
De úgy döntöttem, nem reagálok rá. Még nem!
Először be kellett fejeznem az Indys szezont, amit október 10.ével meg is tettem, ismét bajnokká avattak. De szerződést nem hosszabbítottam, és nem is kötöttem senkivel, Brunora akartam koncentrálni, mert szüksége volt rám.
Őt viszont – az Indy évadzáró futamával párhozamosan zajló - Japán GP után kirúgták, pedig még hátra volt a szezonból Korea, Brazília, és Abu-Dzabi, mondván nem segíti úgy Hamiltont, ahogy ez elvárható lenne, és a viselkedése sem méltó a csapathoz.
De ez csak duma volt. Egyszerűen megakartak tőle szabadulni, ahogy ő is McLarentől.
Úgy döntöttem itt az alkalom, tudtam, haza fog utazni Tatuiba, a családi farmra, hogy összekaparja magát, és segítsen az egy hét múlva esedékes szülinapi buliján.
Már majdnem a háznál voltam, amikor mégis megálltam az út szélén, és leállítottam a motort.
Végig gondoltam az egész történetet, a megismerkedésünktől, egészen addig a percig.
Először féltem az ismeretlentől, attól, nem tudom mi vár rám abban a házban.
Két lehetőség kínálkozott, vagy dühös, és csalódott, majd elküld a fenébe, vagy össze van törve és bocsánatot kér.
Egyik Bruno Sennát sem akartam látni, mert ez azt jelentette volna, hogy Ron sikeresen megtörte azt a fiút, akit én két évvel ezelőttig ismertem.
Tudtam, nem lesz egyszerű őt újra összerakni, és nem voltam benne biztos, hogy képes lesz e visszanyerni korábbi önmagát.
Mérgemben rácsaptam a kormányra.
- Berger! Egyszer ezért még esküszöm, beverem a képed!
De elég a múltból! Koncentráljunk végre a jelenre!
Egy Senna miatt vágtam bele, és egy Sennához igyekszem.
Nagyot sóhajtottam, és újra beindítottam a motort.
Szerettem itt lakni ebben a házban, és már hiányzott.
Csak egy egyszerű luxusvilla volt, nekem mégis a legszebb a világon.
Áthajtottam a hatalmas félköríves, fedett kapu alatt.
Végig gördültem az aszfaltozott felhajtón, egészen a ház elé, közben pedig megkerültem a kerek, fekete kovácsoltvas gémekkel díszített szökőkutat. Kicsit furcsa volt, hogy sehol nem állt az udvaron autó.
Kiszálltam, sóhajtottam egy nagyot, és végignézem az épületen.
Hatalmas volt, akár egy palota, két szintes, lapos tetős épület, hosszúkás kéményekkel. Az alsó szinten sok fehér keretes ablakkal, a felső szintek erkélyes szobákkal, melyekhez fekete kovácsoltvas korlát tartozott.
Az egész halványszürke színű, sötétszürke spalettákkal. A házat egy középen elhelyezkedő nagy üveges ajtósor választotta ketté. Ezek fölött egy nagy félkör alakú boltíves, kis rekeszekre osztott ablak, mellett két oldalon két kisebb kukucskálóval kiegészítve éreztette a tervezés precizitását. Hiszen bent ennek a megoldásnak köszönhetően természetes fény világította be a nappalit, méghozzá egész évben, mindig tökéletesen.
Innen indult a melléképületig tartó oszlopsor, mely ház jobb oldalán végig futott, egy fedett kerengő, ami átment a bejárati kapun is, majd tovább folytatódott egészen a garázsig. Mely egy alacsony széles épület volt, két oldalán két-két nagy ablakkal, bent pedig kb. 20 luxusautóval, a föld alatti parkolókban még legalább ugyanennyivel.
Valakinek még arra is volt a gondja, hogy a borostyán néhol ráfusson a külső falakra, oszlopokra. És így, sok kis bokorral, és fával övezve, mintegy elrejtette ezen a loggia – folyosón – szerűségen átsétálót, a kíváncsi szemek elől.
A bejárat mégsem itt középen, hanem bal oldalon, egy impozáns fehér oszlopsorral alátámasztott fehér lapos tetős, kissé görög stílusú előcsarnokból, vagy verandáról nyílt.
Az ajtó fölött régi tizennyolcadik századi jellegű, fekete kovácsoltvas lámpával. Az ajtó maga, vastag barna tölgyfából készült, és egy kissé hivalkodó aranyszínű oroszlánfejes kopogtatóval látták el.
Már messziről érezni lehetett, a luxust, a gazdaságot, a részletekben rejlő kifinomultságot, amit hirdetett a benne élőkről.
Tény és való, hogy a Senna család jelentős vagyonnal bírt, és nem átallottak, ezt ki is mutatni. Viviane és a lányai, a jó modor, az udvariasság, és a kellemes igazi mintái voltak bárki számára.
Kicsit ez az egész olyannak tűnt, mintha az Elfújta a szélbe csöppentem volna, egy hatalmas déli stílusú házzal, és hasonló viselkedési morállal, ahol egy sértést, kellemes bókba burkolnak. Az évek alatt én is sikerrel fejlesztettem ezt a technikámat, és pár fortélyt ellestem Vivianetől, de az tény, hogy soha sem lesz belőlem jól nevelt, gazdag, arisztokrata úri lány.
Ha megfeszülök sem, pedig néha szerettem volna, egy „dögölj meg”, vagy „menj a pokolba” helyett valami finoman burkolt sértést elejteni, méltóság teljesen földbe döngölni az ellenfelet.
De hát, nem bújhattam ki a bőrömből, és ennek is megvoltak az előnyei, a vastag páncélon nehéz rést ütni.
Vettem egy mély levegőt, majd az bejárati ajtóhoz sétáltam és bekopogtam.
Az egyik cseléd Missy nyitott ajtót. Alacsony, spanyol származású, hosszú fekete hajú, élénk tekintetű, talpra esett lány volt.
- Kisasszony! Phoenix kisasszony! – kiáltott fel, lelkesen – De jó magát látni!
Nem bírtam ki ezen, már mosolyogni kellett. Őt nem lehetett nem kedvelni.
- Szia Missy!
- Jöjjön be! – tárta szélesre az ajtót, és beléptünk az előszobába – Olyan régen járt már erre a kisasszony!
- Te lány! Van itthon valaki?
- Senki kis asszony! –mondta csalódottan.
- Hát ez hogy az Istenben lehet! Bruno nem jött haza?
- De Bruno úr hazajött Japánból tegnap előtt este, de el is ment a barátaival.
Érdeklődve néztem rá.
- Hányan voltak?
- Az úrral együtt hárman.
- És kik voltak azok?
- Nem tudom kisasszony, nagyon furcsa nevük volt.
- Hogy néztek ki?
- Az egyik magas szőke, kékszemű, jó képű, olyan harmincas, és nagy ivó lehet, mert amikor megjöttek az úrral, máris vodkát kértek.
- Kimi Raikkonen?
- Igen kisasszony! – mondta lelkesen.
- És a másik?
- Magas, barna hajú, pimaszos mosolyú, valami mexikói lehetett, mert erősen olyan akcentusa volt.
- Sergio Perez!
- Igen.
- Remek! –dühöngtem – És nem jöttek haza?
- Hát a két másik igen tegnap délben, de az úr nem. Az asszonyom kérdezte, hol van Bruno úr, de valahol otthagyták az este, valami bárban, és azóta nem került elő. Mindenki őt keresi!
- Ki mindenki?
- Viviane asszony elment Mr. Bergerrel, meg a két kisasszonnyal.
- Ez mikor volt?
- Pár órája, de már tegnap is keresték, felhívtak minden ismerőst, de semmi.
- A két vendég?
- Az asszonyom elzavarta őket.
- Nem tudod milyen bárt, vagy lebújt említettek?
Missy megrázta a fejét.
- De ezt tudom, hogy ilyen nevű hely nincs a városban. Legalábbis én nem tudok róla.
- Ide figyel Missy! Én most lemegyek, te meg felhívod Vivianet, és megmondod, hogy itt vagyok, és elmentem előkeríteni Brunót, és hogy ők azonnal jöjjenek haza, mert én sejtem merre lehet. Ne keressék arra amerre úgysincs! Megértetted?
- Meg kisasszony!
- Helyes! Továbbá szólsz a cselédeknek, hogy tegyék rendbe a szobám, meg a vendégszobákat is, mert Bruno születésnapja miatt, biztosan többen már holnap megérkezhetnek, mivel az már szerda, a parti meg péntek este lesz. És megmondod Viviane asszonynak, hogy zártkörű lesz a parti, nincs sajtó.
- Értem kisasszony!
- Helyes!
Azzal kicsörtettem az ajtón, majd bevágtam magam a kocsiba.