Seventh shift pace 24.

24.rész

Leültem a helyemre, majd jelentőségteljesen Brunóra néztem. Elővettem a telefonom, és úgy tettem, mintha a hangot kapcsolnám ki éppen, de írtam egy smst.
„ Megőrültél? Kitálalni a sajtónak? Megöllek! Értem hogy miért, de minek?”
Jó pár perc elteltével Bruno elnézést kért, majd eltűnt.
Amikor visszajött az asztalhoz, ránéztem a mobilomra.
„ Tudod, hogy miért tettem! Törlesztek! Többé nem hagyom magam! Ez nekünk és csapatunk is jó! Eddienek is! De legközelebb elmondom mire készülök, most ezért nem szóltam, mert úgyis ellenezted volna! Meg kellett tennem! Magamért, és érted!”
Bruno érdeklődve nézett rám, én pedig csak forgattam a szemem.
Azért ezt nem ússza meg ennyivel.
Sosem szerettem az ilyen rendezvényeket, ezért nem sok marad meg az esti koncertből, és a rengeted átadott kupából. Akart néhány ismerős, akikkel korábban egy szériában indultunk, de nem hatott meg a dolog túlzottabban.
Nem sokkal a vége előtt, odajött egy asszisztens, és a színfalak mögé kísért.
Onnan néztem, ahogy Christian, és Sebastian átveszik a világbajnokoknak járó kupát.
Aztán jött az én kisfilmem, pontosabban az Indys szezonomról a zenés videó.
Az eleje a Days of Thunder –Mint a villám – c. filmből Hans Zimmer zenéje, a Car building, majd a Linkin Park –Crawling, és végül a nagy kedvencem Evanescence – Going under c. száma. (http://www.facebook.com/#!/video/video.php?v=164676903581414&oid=158590414179044&comments )
Szerencsére én választhattam ki, hogy milyen zenékre vágják össze.
Remek is összefoglaló lett, az elején egy sötét szobában voltam minimális fénnyel, majd a következő snittben bemutattuk hogyan festettük le a kocsit, hogyan matricáztuk fel, majd az első randim vele, ahogy végig simítom a karosszériát, majd pár kocka a tesztekből. Aztán ahogy agresszívan vezetek, előzök, hol egy, hol több pilótát, kerékcserék, koccanás, balesetek, lassítások a kanyar vételeimről, egy negyed kör velem az Indyanapolisi pályán. Pont az ovál részen, hogy háromszáz fölötti tempóval repesztek. Néhány agresszív pillanat, verekedős, bemutogatós kocka, aztán ahogy előzök, nyerek, vagy dühösen nézek a kamerába a dobogó alsóbb fokairól, végül, ahogy pódiumon magasba emelem az Indys kupát, és mutogatok, hogy én vagyok a No.1. Aztán függöny fel.
Pont az előtt a rész előtt kezdték felhúzni a vásznat, ahol van az utolsó dalban van egy kis lírai szakasz.
Így a fémbetétes lépcsőn, pont a lassú betétnél sikerült lesétálnom, az agresszívnél végig Chris, Vettel, Ecclestone és Todt előtt, egészen a modell lányhoz aki fogta a kupát.
Királynői bevonulás volt, annyi szent.
Majd amikor átvettem és magasba emeletem megint a Mint a villám zenéje szólt, a gyorsabb pár taktus.
Majd gyorsan feltereltek mindenkit a színpadra a közös kép miatt. Vagy húsz perc toporgásba, igazgatásba került, mire végre elkészült.
Aztán levonultunk, és vissza ülhettünk a helyünkre. Megkezdődött a vacsora.
Igyekeztem végig a tányéromat nézni, és csak akkor beszélni, ha nagyon muszáj, Bruno remek pr-osnak bizonyult, helyettem is remekül szórakozatta a társaságot.
Az étkezés végeztével, jött egy olyan mászkálos beszélgetős etap, ez volt a pofavizit rész, legalábbis szerintem. Tekintve hogy én nem sok embert ismertem, így gyorsan valami olyan szöveggel, hogy be kell púderoznom az orrom, eltűntem.
Kimentem az erkélyre cigizni, és út közben szereztem magamnak egy pohár pezsgőt is.
Letettem a díszes kőkorlátra, majd elővettem a táskámból a djarumot, és rágyújtottam.
Mélyen beszívtam a füstöt, és nagyot sóhajtottam.
Hallottam, ahogy valakinek kopog a cipője, majd mellém sétál, és megáll.
Oldalra néztem.
- Bassza meg! Esküszöm ver engem az Isten ezzel a barommal! – sóhajtottam nagyot.
De egy árva szót sem szóltam hozzá, Chris a kilátást bámulta, majd felém fordult.
- Te beszéltél a sajtónak? –kérdezte dühösen.
- Én ugyan nem.
- Akkor Senna?
- Nem ő sem. – mondtam halálosan nyugodtan az arcába.
Könnyedén hazudtam, pedig nem nagyon szoktam. Meg kellett védenem Brunót.
- Ha te vagy ő benne vagytok, akkor én is énekelni fogok megnyugtatlak!
- Nincsen bizonyítékod!
- Ne aggódj a barátod ellen lesz, ha pedig már ő is hiteltelenné válik, rólad mondhatok én bármit, mindenki elhiszi majd! – szűrte a fogai között.
- Csak rajta, de ezzel nem tudod kihúzni magad az FIA vizsgálat alól, úgyis belebuksz!
- Nem adom könnyen magam! És ne hidd, hogy a dolog eljut a bíróságig! Sok befolyásos barátom van! A te érdekedbe remélem, hogy nem vagytok benne, mert ha igen mindkettőtöket tönkre teszlek!
- Még meglátjuk! –sziszegtem a képébe – Nekem nincs takargatni valóm! Én nem játszom tisztességtelenül!
Azzal sarkon fordultam, de megfogta a karom, és hiába ellenkeztem elcibált a sötétebb sarokba. Szívesen csaptam volna patáliát, de azzal én is rosszul jártam volna, tudtam, hogy máris felröppenne a pletyka, hogy én és ő.
Neki szorított a falnak, és csak pár centire volt az arca az enyémtől.
- Azt hiszed nem tudom, hogy a képembe hazudsz, te kis ribanc! –sziszegte.
- Nem értem miről beszélsz! – vicsorogtam rá.
- Pontosan tudom, hogy te énekeltél a sajtónak!
- Én ugyan nem!
- De bizony hogy te! –szorította meg tiszta erővel a karom, és megrángatott – Csak neked volt elég bátorságod hozzá, és elég indokod! Tönkre akarsz tenni, engem és Ront is, mert bántottuk a kis Brunót! –gúnyolódott.
Megpróbáltam kirángatni magam a szorításából, de lehetetlen volt. Már nem éreztem egyik kezem sem, borzalmasan dühösnek tűnt, és csak hogy rátegyen egy lapáttal még a körmét is a bőrömbe mélyesztette.
- Eressz el!
- Csak ha beismered!
Rájöttem, hogy gőze sincs mikor hazudok. Elhitte, hogy nem Bruno volt, és csak a saját agyszüleménye miatt gondolja hogy én vagyok, az akit keres.
Nem akadt más választásom, elő kellett vennem a boszorka énemet.
Minden erőmet összeszedtem, hogy hiteles alakítást tudja nyújtani.
- Minden egyes pillanatát élveztem! –hajoltam egészen közel hozzá, már szinte összeért az ajkunk – Tudod édes a bosszú! És külön jó látni, hogy Ron el sem jött, te pedig csak vergődsz, mint egy kétségbeesett ketrecbe zárt állat! Már ezért is megérte!
Neki lökött a falnak, és elengedett.
Majd hátat fordított nekem, és neki dőlt a korlátnak.
Vettem egy mély levegőt, most jön a szívtelen ribanc. Ezzel lesz teljes az alakítás, ezek után már bármit elhisz majd rólam, és nem Bruno lesz a céltábla. Ez a legjobb megoldás, Bruno jövője nem áll stabil lábakon, és ha most ez kiderül neki vége. Ez az egyetlen út.
Ha engem támad, akkor Brunót dolgait nem fogja firtatni.
- Mit hittél? Hogy érdekel a sorsod? Engem csak a győzelem, és Bruno érdekel! És ha bárki az utamba kerül, hát eltaposom. Ellenem nincs semmid, úgyhogy hiába próbálkozol majd! És ha még egyszer közelébe mész, akkor mást is elfecsegek a sajtónak. Sokkal több minden tudok rólad, mint gondolod!
Megfordult, és izzó szemekkel nézett rám.
- Miket? –kérdezte vicsorogva – Nem tudsz te semmit!
Eszembe jutott egy sztori, amit még Eddie mesélt, persze csak pletyka volt az egész, de ütőkártyának jó.
- Például, hogy homokos vagy, meg impotens, ezért nincs gyereked, és a csajod is ezért kötött ki Domenicali ágyában, és már gyereket is vár tőle a kis lotyó! –mondtam maró gúnnyal.
Chris szeme szinte elfeketedett a dühtől, és abban a pillanatban pofonvágott.
Olyan erővel, hogy neki estem a hátam mögött pár lépésre lévő falnak.
A számban éreztem a vér édes, fémes ízét. Tudtam, hogy felrepedt az ajkam.
Döbbenten néztük egymásra. Nem hittem el, hogy volt elég mersz bene, és indulat hogy felképeljen, ő meg nem hitte el magáról hogy képes ilyet tenni egy nővel.
Látszott rajta, hogy bocsánatot akar kérni, és megbánta.
Szerettem volna elfogadni, de nem adhattam rá még halvány reményt sem, hogy mi jóban legyünk. Minél messzebbre akartam lökni, hogy Eddie jóslata nem válhasson valóra. Nem tudtam volna versenyek nélkül élni, abba belepusztultam volna, meg persze abba is ha, Bruno a saját hülyesége miatt kizárja magát az autósportok világából. Minden erőmet összeszedtem, hogy jöhessen az utolsó felvonás.
Nem akartam esélyt adni arra, hogy elnézést kérjen, már felém nyújtotta a zsebkendőjét, amikor gúnyos mosolyra húztam a szám.
- Ha most berohanok sírva, és kiborulva, neked véged!
Chris arcán leplezetlen döbbenet látszódott.
- Tűnj el, vagy ma este kivégezlek! –sziszegtem az arcába –Gyerünk!
- Nálad számítóbb, és kegyetlenebb, szívtelenebb nő nincs a földön!
- Ezért vagyok még életben!
Csalódottan hümmögött egyet, majd sarkon fordult, és elment.
Neki dőltem a falnak, és mélyeket lélegeztem. Utáltam magam, amiért ezt tettem.
Szerettem volna visszaforgatni az időt, elfogadni a zsebkendőt, és elmondani, hogy nem én vagyok a hunyó. De nem tehette. Bruno a legjobb barátom, és nem árulhatom el. Gyűlöltem magam azért, hogy rajtam csattant az ostor, amit ráadásul én magam adtam Horner kezébe.
Tudtam, innen már nincs visszaút.