34.rész
Még a hétvége előtt visszamentem a gyárba, az eltűnésemet pedig kimagyaráztam azzal, hogy egy fontos korábbi üzleti ügyemet kellett elintéznem.
Tényként közöltem Chrissel, hogy ő a dolgozó szobában alszik,vagy ahol akar, Kanada után majd látványosan kiköltözöm tőle egy saját lakrészbe. Később pedig Monacóba, ő pedig Emmával élheti az életét, de azért a nyilvános rendezvényeken ne nagyon mutogassa a terhes tündérkét, ennyivel tiszteljen meg. Legalább egy – két hónapig.
A gyárban mindenki megkedvelt, legalábbis úgy tűnt. Adrian feltűnően távolságtartóan és hűvösen viselkedett vele, a megbeszéléseken is alig szólt hozzám.
Párszor próbálkoztam nála, de elutasította bármilyen nem szakmai jellegű témára irányuló kísérleteimet. Szerettem volna tudni hogy haragszik, vagy Emmát védené tőlem, mert aggódik a reakcióm miatt.
Vettel sem fogadott a kegyeibe, Marknak pedig színét sem láttam.
Kanadáig már csak három hét volt hátra, és ráadásul edzőm sem volt.
Tudtam hogy nem vagyok felkészülve, és ennyi idő alatt nem is lehet, nem attól féltem hogy meghalok, hanem hogy valami a halálnál is rosszabb történik velem, pl. lebénulok.
Hiába törtem a fejem nem jutottam dűlőre, a legjobb Schumacher korábbi trénere Balbir Singh is felmerült bennem, de ő már évek óta visszament a némethez. Éltem a gyanúval, hogy ők együtt is fognak meghalni, annyi évet melózta már együtt.
Valaki olyanra volt szükségem, aki a végletekig hajt, és még attól is tovább, aki egy kegyetlen barom, gyors észjárású, akit nem tudok lerázni magamról, aki képes szintre hozni és mindig rajtam tartja a szemét.
Egyetlen embert tudtam, aki ezeknek a kívánalmaknak megfelel, az pedig a néha Ayrton trénere Nuno Cobra. Az öreg még élt, és erősen benne járt már a hatvan, de mióta Senna elment, nem nagyon foglalkozik senkivel, megviselte a haláleset. (Nuno Cobra valóban, él még ma is, de már hetvenen túl van kicsit megfiatalítottam.)
Végül szombat délután rászántam magam, hogy felhívjam Bergert.
- Szia! Mesélj, mi a harci helyzet!
- Egy telefonszám kellene.
- Válóperes ügyvédek tekintetében nem vagyok szerencsés, nem tudok jót ajánlani. –viccelődött.
- Senna számát kérem.
- Brunoét? Minek az neked?
- Beszélnem kell vele!
- Mit akarsz tőle?
- Egy nevet, meg egy címet!
- Angel, ha veled akarod Christiant….
- Berger! Hagyd abba a kombinálást! – szúrtam le – Ismer valakit, aki kell a csapatomban! Legalábbis remélem ismeri.
- Most már a te csapatod?
- Eddig is az enyém volt, konkrétan a magam mellé keresek egy bizonyos pozícióba embert.
- Kirúgsz valakit?
- Nem.
- Mond a nevet, hátha ismerem én is.
- Kérem Bruno számát vagy leteszem!
Nagyot sóhajtott.
- Jól van. – és bediktálta.
- Kösz! – és letettem.
Végül vettem egy nagy levegőt, és megcsörgettem.
- Tessék! Lalli! –szólt bele egy férfi hang.
- Senna ne szórakozz velem, tudom hogy a második családneved a Lalli!
- Azt hiszem ez téves….
- Angel Valentine. Nem régen találkoztunk Texasban, az Indy versenyen.
- Szia! Persze emlékszem! – lelkendezett – Miért hívtál? Segíthetek valamiben esetleg?
- A lényegre tapintottál. Mond csak ismersz te egy Nuno Cobra nevű embert?
- Igen! Ő volt Ayrton edzője, minek?
- Kellene a száma.
Rövid szünet következett.
- Nézd ha a te edzős, vagy…
- Nem. Igazából én futólag ismerem, anyám sokáig jóban volt vele, de egy ideje nem tudunk róla semmit. Sao Paulóban lakik valahol. Megkérdezhetem miért érdekel?
- Szeretném, ha ő lenne a személyi edzőm.
- Értem.
- Semmi nevetés, vagy megjegyzés?
- Minek. Annyira már rájöttem veled kapcsolatban, hogy amit te eldöntesz az el van döntve és pont. Nem vagy az a viccelős fajta, pláne ha az autósportról van szó.
- Nem is ismersz, de egészen jól átlátsz a szitán.
- Köszi – nevetett a telefonba – Nézd, ha ennyire fontos neked, hogy felhívtál, esetleg utána érdeklődhetek Nunonak, és rád csörgök mi tudtam meg. De azt jobb ha előre feljegyzed, hogy vele csak személyesen érdemes tárgyalni.
- Tehát pattanjak gépre és menjek át Brazíliába.
- Igen.
- Oké. Várom a híreket.
- Megteszem amit tudok, de nem ígérek semmit.
- Azért kösz!
- Nincs mit. Üdvözlöm Bergert ha beszélsz vele.
- Bergert?
- Gondolom ő adta meg a számom. –vigyorgott egyet, majd letette.
Szimpatikus gyerek.
Három nappal később már Nunoval az oldalamon repültem vissza Milton Keynesbe. Szinte azonnal elvállalt, kiderült hogy régóta figyeli a teljesítményem, és szívesen dolgozott volna velem, de magától sosem ajánlkozott volna.
Christian persze tombolt, mert neki nem mondtam semmit, végül lerendeztem annyival, hogy ez az én gyáram, és a brazil az én edzőm, ha nem tetszik akkor mondjon fel, vagy váljon el.
Már így is torkig voltam vele.
Fáradtan rogytam le az ágyamra, de az angol csak utánam jött az irodából, és kivágta a háló ajtaját.
- Látom még nem volt eleged mára a cirkuszból. – sóhajtottam nagyot.
- Még nem fejeztem be!
- Ettől tartottam. – fáradtan ültem fel az ágyon.
- Minek hoztad ide Cobrát?
- Mert nekem ő kell. És pont.
- Milyen minősítésben?
- Már mondtam, ő lesz a trénerem. Talán gond van a felfogásoddal?
- Nem! De ezt a maszlagot nem veszem be! Nuno már több mint tizenöt éve nem edzett senkit! Gőze sincs az egészhez! Miért nem keresel egy rendes, megbízható normális embert?
- Láthatóan Parmakoski és remekül boldogul Vettellel!
- Mire célozgatsz?
- Arra hogy amikor legutóbb láttam őket edzés időben, akkor csak ült a kondiban, és poénkodtak. Érdemi munkát nem végeztek! Egyikben sem látom a motivációt, hogy törné magát! Ha az embernek komoly edzője van, akkor az lelket is kihajtja belőle, nm pedig jó pofizik!
- Látom minden áron bele akarsz csicseregni a gyár ügyeibe! Fogd már fel hogy nem értesz hozzá!
- Elmondtam amit látok, sajnálom, hogy te ilyen hülye vagy! Valld be csak be, imádod Vettikét, és mindent megengedsz neki, csak azért, hogy maradjon! De ha így folytatja, akkor nem lesz miért megtartani, mert már így is silányan vezet!
Azzal felpattantam, és kicsörtettem az ajtón, végig az épületen.
Chris a recepciónál ért utol.
2011. július 27., szerda
2011. július 26., kedd
Driven - Felpörgetve 33.
33.rész
Mire beültem a kocsiba rongyááztam, beírtam a GPS-be a címet, és elindultam. Többször is próbáltam hívni Christ, de csak a hangposta válaszolt.
A Londonba vezető út háromnegyedét már megtettem, amikor a szemközti sávban egy szürke BMW-t láttam az egyik útszélén ferdén parkolni.
Megálltam a saját oldalam padkáján, pár méterre tőle.
Felhívtam Amandát.
- Szia! Chris nem egy metál BMW-vel ment el?
- Nem tudom. Nem láttam milyen kulcsokat vitt el.
- Mondom a rendszámot nézd meg a mienk e! – beolvastam.
- A miénk!
- Remek! –azzal letettem.
Imádtam magam, és a megérzéseimet.
Átkanyarodtam a másik sávba, és beálltam mögé.
Kifutottam az esőbe, és kinyitottam az autó ajtaját. Az angol a kormányra borulva ült, totál részegen.
Hosszú szenvedés után, kicibáltam a hideg esőbe, lerogyott a BMW mellé, és percekkel később magához tért. Vagy legalábbis kicsit józanodott.
Kábán körbe nézett.
- Hogy kerülsz ide?
- Utánad jöttem.
- Nem kellett volna. –tántorgott fel, de a tetőbe kellett kapaszkodnia hogy ne essen el.
- Azt hittem Emmánál vagy, de azért aggódtam.
Próbáltam bele karolni, de nem hagyta, lerázott magáról.
- Hagyjál!
- Így nem vezethetsz!
- Csak részeg vagyok nem beteg!
- Az Istenért neki hajtasz egy fának!
- Legalább vége ennek az átkozott életnek! – csapott rá a motorháztetőre.
Valami nagyon nem volt rendben, a zsigereimben éreztem, hogy titkolózik.
Megfogtam a vállát, és magam felé fordítottam.
- Nem vagyok az ellenséged…
Bólintott.
- Tudom….
- Ha elmondod, talán segíthetek.
- Adrian tudja.
Elhúztam a szám.
- Nem rajongott érted úgy látom.
- Az egész helyzetért. Akkor nyitott be, amikor éppen magamhoz öleltem.
- Sajnálom. –mondtam a lehető legőszintébben.
- Szükségem van rájuk, nem veszíthetem el őket! –nézett rám kétségbeesve.
- Beszélek Adriannal reggel. Tisztázom a dolgot.
- Azt mondta elviszi őket, és nem láthatom többet egyiküket sem. Ha tudnád miket mondott, és igaza van. Olyan hülye voltam! De szeretem, és nem akarom magára hagyni ilyen helyzetbe!
- Ilyen helyzetben? Chris miről beszélsz? –kérdeztem gyanakodva.
Lehunyta a szemét, és a könnyek végig folytak az arcán.
- Emma gyereket vár. Tőlem.
- Ez biztos? –kérdeztem döbbenten.
- Igen. –suttogta – Mutatta az orvosi papírokat. A héten akart velem beszélni, szerette volna hogy tudjak róla, de amikor kiderült hogy elvettelek mégis titkolózott. Aztán amikor beszéltem vele, valahogy kikényszerítettem belőle az igazságot.
- Nagyon részeg voltál akkor este?
- Eléggé. De volt még egy másik eset is.
- Azt mondtad csak egyszer feküdtél le vele. – böktem ki letaglózva.
- Akkor kicsit több mint egy hónapja Monacóban, és utána másfél hétre rá. – vallotta be, de rám sem nézett – Valamelyik szerelőt ünnepeltük, Adrian nem volt itt hazament,túl volt hajtva ő is, de Emma maradt, akkor is nagyon berúgtam, bekopogtam hozzá. Tudtam hogy egyedül van, és ki fogja nyitni mert belém van esve, nem bírtam már az egyedüllétet, vele pedig korábban is jó volt, nem tiltakozott. Egész éjszaka tartott, és másnap megint leléptem. Pontosan érzem, hogy emberileg nem sokra tartasz, mert iszom, üvöltözök, kétszer is felpofoztalak, gondoltam próbálok javítani a renomémon, és kikozmetikázom a dolgot.
A lehető legrendesebb pasihoz mentem hozzá. Szégyelltem magam helyette is, és át tudtam érezni Emma helyzetét. Utáltam amiért hazudott nekem, és ennyire felelőtlen volt.
- Mit fogsz tenni? Elküldöd egy klinikára? – kérdeztem élesen.
- Nem! –nézett rám határozottan – Szeretném ha megtartaná, de a döntés rajta is áll. Tudom, hogy fiatal, és lehet hogy nincs felkészülve erre. Bárhogy dönt, én mellette leszek! Meg is mondtam neki, ahogy azt is, ha megtartja ragaszkodom hozzá, hogy a kicsi a nevemet viselje, vállalom őket, de legalább egy évig nem tudom elvenni!
- Mit mondott?
- Össze van zavarodva, és Adrian pedig a plafonon van. Kell egy kis idő mire nyugodtan tudunk megoldást találni.
- És te?
- Beverley mellett sosem akartam gyereket, akkor valahogy mindig úgy tűnt csak nyűg lenne egy amúgy is tekervényes kapcsolatban, de Emma olyan más. –tűnődött el – Ő kedves, megértő, gyengéd, türelmes. Amikor vele vagyok, olyan nyugodt és békés minden. Újra megtalálom a régi önmagam, a régi higgadt Christiant.
Amit mellettem sosem, egészítettem ki magamban a mondandóját.
Szerettem volna elfutni, mert minden egyes szava kés volt a szívembe.
Nagyon fájtak és kínoztak a szavai. Tudtam, hogy soha nem lehetek olyan mint ez a kis csitri, mert én alapjaimban más vagyok, képtelen lennék megadni az angolnak amire vágyik. Pont ahogy képtelen voltam megadni ugyanezt Bergernek is.
Megint ugyanazért veszítek el egy férfit, mert nem vagyok törékeny porcelán, pedig ha tudnák hogy belül milyen is vagyok valójában.
Képtelen voltam tovább ott maradni, sarkon fordultam, és már a Mercedes ajtaját nyitottam, amikor Chris megfogta a kilincset.
- Gyűlölsz, amiért ilyen mocsok vagyok?
- Nem.
- Haragszol?
- Nem.
Maga felé fordított.
- Nem így képzeltem ezt az egészet, hidd el.
- Elhiszem.
- Mit fogsz tenni? Azt elmondtam én mit akarok, de te nem mondtál semmit. –nézett rám firtató tekintettel.
- Külön akarok élni. –szögeztem le.
Mélyen megdöbbent.
- Pár hétig tartsuk fent a látszatot, aztán elköltözöm Monacóba, ott nincsenek paparazzik. Te itt élsz Emmával, én meg akivel akarok. Hivatalosan meg bejelentjük hogy érdekházasság, és ennyi. Az előbbiekhez meg tegyük hozzá, hogy a vagyonod is elúszott. Amanda mesélt pár dolgot!
Nem tudom ki beszélt helyettem, de biztosan nem én voltam.
Nem akartam elengedni Christ, de mégis ellöktem, már így is túl közel volt, és bántott, féltem attól mi lenne ha még közelebb engedném. Így is sebezhető voltam, hát még ha elcsábítom Emmától és magamba bolondítom. Megbánná, ahogy én is, az a gyerek nem nőhet fel apa nélkül, Chrisnek is kell, és egy idő után meggyűlölne amiért elszedtem a családjától.
- Ez a csapat az életem. Nem hagyhattam, hogy csak úgy szétessen. Amit tudtam megtettem érte.
- És közben tönkreteszed Adriant, Emmát, és engem is. Mindenkin átgázolsz. Biztos ér ennyit ez a csapat?
Megfordultam, és beszálltam a kocsiba, majd Londonba hajtottam. Kivettem egy szobát egy luxus hotelban, és remegő kézzel hívtam fel Bergert. Sokadjára. Tudtam, hogy felveszi.
Hosszan kicsöngött.
- Szia. –mondta félálomban – Baj van?
- Tudtad hogy ő és Emma? Newey lánya? – tört ki belőlem sírós hangon.
Néma csönd volt a válasz.
- Berger!
- Igen… - mondta - De az csak annyi volt, vigaszt keresett nála. Emma kedves kis lány, de kis lány, és nem érett nő. Romantikus ábránd volt, mindketten túlélik, Chris gyorsan elfelejti.
- Tudtad hogy Monaco után is megvolt neki még egyszer?
- Mi? – fakadt ki az osztrák – A francba!
- Emma terhes.
- Jézus…. És Chris?
Elmondtam.
- Szeretnéd ha odamennék?
- Nem! –mondtam határozottan – Csak nem volt senki akinek elsírhatnám a kínom. Szükségem volt egy barátra.
- Csak arra?
- Törődj Anaval!
- Veled is törődöm.
- Erről lekéstél! – azzal letettem a telefont.
Gyűlöltem Bergert, és Christiant is! Mindketten elárultak, és átvertek! De leginkább az angol árulása fájt, a szívem mélyén felébresztette bennem a reményt, hogy összetartozhatunk, ezt azonban Emma terhességével porrá is zúzta. Bármit feláldoz a Red Bullért, még önmagát is, és észre sem veszi, hogy már elindult lefelé a lejtőn, ezek után biztos, hogy nem lehet köztünk semmi, ha pedig nem felel meg többé mint csapatvezető, kirúgom.
Nem esem még egyszer abba a hibába, mint az osztrákkal, két embert már elvesztettem, nem érné meg szenvedni még egyszer egy olyanért, mint az angol.
Nem kell több hazugság! Nem kell több szenvedés tőle!
Itt van vége a vele való ábrándozásnak, ez innentől már csak biznisz!
Mire beültem a kocsiba rongyááztam, beírtam a GPS-be a címet, és elindultam. Többször is próbáltam hívni Christ, de csak a hangposta válaszolt.
A Londonba vezető út háromnegyedét már megtettem, amikor a szemközti sávban egy szürke BMW-t láttam az egyik útszélén ferdén parkolni.
Megálltam a saját oldalam padkáján, pár méterre tőle.
Felhívtam Amandát.
- Szia! Chris nem egy metál BMW-vel ment el?
- Nem tudom. Nem láttam milyen kulcsokat vitt el.
- Mondom a rendszámot nézd meg a mienk e! – beolvastam.
- A miénk!
- Remek! –azzal letettem.
Imádtam magam, és a megérzéseimet.
Átkanyarodtam a másik sávba, és beálltam mögé.
Kifutottam az esőbe, és kinyitottam az autó ajtaját. Az angol a kormányra borulva ült, totál részegen.
Hosszú szenvedés után, kicibáltam a hideg esőbe, lerogyott a BMW mellé, és percekkel később magához tért. Vagy legalábbis kicsit józanodott.
Kábán körbe nézett.
- Hogy kerülsz ide?
- Utánad jöttem.
- Nem kellett volna. –tántorgott fel, de a tetőbe kellett kapaszkodnia hogy ne essen el.
- Azt hittem Emmánál vagy, de azért aggódtam.
Próbáltam bele karolni, de nem hagyta, lerázott magáról.
- Hagyjál!
- Így nem vezethetsz!
- Csak részeg vagyok nem beteg!
- Az Istenért neki hajtasz egy fának!
- Legalább vége ennek az átkozott életnek! – csapott rá a motorháztetőre.
Valami nagyon nem volt rendben, a zsigereimben éreztem, hogy titkolózik.
Megfogtam a vállát, és magam felé fordítottam.
- Nem vagyok az ellenséged…
Bólintott.
- Tudom….
- Ha elmondod, talán segíthetek.
- Adrian tudja.
Elhúztam a szám.
- Nem rajongott érted úgy látom.
- Az egész helyzetért. Akkor nyitott be, amikor éppen magamhoz öleltem.
- Sajnálom. –mondtam a lehető legőszintébben.
- Szükségem van rájuk, nem veszíthetem el őket! –nézett rám kétségbeesve.
- Beszélek Adriannal reggel. Tisztázom a dolgot.
- Azt mondta elviszi őket, és nem láthatom többet egyiküket sem. Ha tudnád miket mondott, és igaza van. Olyan hülye voltam! De szeretem, és nem akarom magára hagyni ilyen helyzetbe!
- Ilyen helyzetben? Chris miről beszélsz? –kérdeztem gyanakodva.
Lehunyta a szemét, és a könnyek végig folytak az arcán.
- Emma gyereket vár. Tőlem.
- Ez biztos? –kérdeztem döbbenten.
- Igen. –suttogta – Mutatta az orvosi papírokat. A héten akart velem beszélni, szerette volna hogy tudjak róla, de amikor kiderült hogy elvettelek mégis titkolózott. Aztán amikor beszéltem vele, valahogy kikényszerítettem belőle az igazságot.
- Nagyon részeg voltál akkor este?
- Eléggé. De volt még egy másik eset is.
- Azt mondtad csak egyszer feküdtél le vele. – böktem ki letaglózva.
- Akkor kicsit több mint egy hónapja Monacóban, és utána másfél hétre rá. – vallotta be, de rám sem nézett – Valamelyik szerelőt ünnepeltük, Adrian nem volt itt hazament,túl volt hajtva ő is, de Emma maradt, akkor is nagyon berúgtam, bekopogtam hozzá. Tudtam hogy egyedül van, és ki fogja nyitni mert belém van esve, nem bírtam már az egyedüllétet, vele pedig korábban is jó volt, nem tiltakozott. Egész éjszaka tartott, és másnap megint leléptem. Pontosan érzem, hogy emberileg nem sokra tartasz, mert iszom, üvöltözök, kétszer is felpofoztalak, gondoltam próbálok javítani a renomémon, és kikozmetikázom a dolgot.
A lehető legrendesebb pasihoz mentem hozzá. Szégyelltem magam helyette is, és át tudtam érezni Emma helyzetét. Utáltam amiért hazudott nekem, és ennyire felelőtlen volt.
- Mit fogsz tenni? Elküldöd egy klinikára? – kérdeztem élesen.
- Nem! –nézett rám határozottan – Szeretném ha megtartaná, de a döntés rajta is áll. Tudom, hogy fiatal, és lehet hogy nincs felkészülve erre. Bárhogy dönt, én mellette leszek! Meg is mondtam neki, ahogy azt is, ha megtartja ragaszkodom hozzá, hogy a kicsi a nevemet viselje, vállalom őket, de legalább egy évig nem tudom elvenni!
- Mit mondott?
- Össze van zavarodva, és Adrian pedig a plafonon van. Kell egy kis idő mire nyugodtan tudunk megoldást találni.
- És te?
- Beverley mellett sosem akartam gyereket, akkor valahogy mindig úgy tűnt csak nyűg lenne egy amúgy is tekervényes kapcsolatban, de Emma olyan más. –tűnődött el – Ő kedves, megértő, gyengéd, türelmes. Amikor vele vagyok, olyan nyugodt és békés minden. Újra megtalálom a régi önmagam, a régi higgadt Christiant.
Amit mellettem sosem, egészítettem ki magamban a mondandóját.
Szerettem volna elfutni, mert minden egyes szava kés volt a szívembe.
Nagyon fájtak és kínoztak a szavai. Tudtam, hogy soha nem lehetek olyan mint ez a kis csitri, mert én alapjaimban más vagyok, képtelen lennék megadni az angolnak amire vágyik. Pont ahogy képtelen voltam megadni ugyanezt Bergernek is.
Megint ugyanazért veszítek el egy férfit, mert nem vagyok törékeny porcelán, pedig ha tudnák hogy belül milyen is vagyok valójában.
Képtelen voltam tovább ott maradni, sarkon fordultam, és már a Mercedes ajtaját nyitottam, amikor Chris megfogta a kilincset.
- Gyűlölsz, amiért ilyen mocsok vagyok?
- Nem.
- Haragszol?
- Nem.
Maga felé fordított.
- Nem így képzeltem ezt az egészet, hidd el.
- Elhiszem.
- Mit fogsz tenni? Azt elmondtam én mit akarok, de te nem mondtál semmit. –nézett rám firtató tekintettel.
- Külön akarok élni. –szögeztem le.
Mélyen megdöbbent.
- Pár hétig tartsuk fent a látszatot, aztán elköltözöm Monacóba, ott nincsenek paparazzik. Te itt élsz Emmával, én meg akivel akarok. Hivatalosan meg bejelentjük hogy érdekházasság, és ennyi. Az előbbiekhez meg tegyük hozzá, hogy a vagyonod is elúszott. Amanda mesélt pár dolgot!
Nem tudom ki beszélt helyettem, de biztosan nem én voltam.
Nem akartam elengedni Christ, de mégis ellöktem, már így is túl közel volt, és bántott, féltem attól mi lenne ha még közelebb engedném. Így is sebezhető voltam, hát még ha elcsábítom Emmától és magamba bolondítom. Megbánná, ahogy én is, az a gyerek nem nőhet fel apa nélkül, Chrisnek is kell, és egy idő után meggyűlölne amiért elszedtem a családjától.
- Ez a csapat az életem. Nem hagyhattam, hogy csak úgy szétessen. Amit tudtam megtettem érte.
- És közben tönkreteszed Adriant, Emmát, és engem is. Mindenkin átgázolsz. Biztos ér ennyit ez a csapat?
Megfordultam, és beszálltam a kocsiba, majd Londonba hajtottam. Kivettem egy szobát egy luxus hotelban, és remegő kézzel hívtam fel Bergert. Sokadjára. Tudtam, hogy felveszi.
Hosszan kicsöngött.
- Szia. –mondta félálomban – Baj van?
- Tudtad hogy ő és Emma? Newey lánya? – tört ki belőlem sírós hangon.
Néma csönd volt a válasz.
- Berger!
- Igen… - mondta - De az csak annyi volt, vigaszt keresett nála. Emma kedves kis lány, de kis lány, és nem érett nő. Romantikus ábránd volt, mindketten túlélik, Chris gyorsan elfelejti.
- Tudtad hogy Monaco után is megvolt neki még egyszer?
- Mi? – fakadt ki az osztrák – A francba!
- Emma terhes.
- Jézus…. És Chris?
Elmondtam.
- Szeretnéd ha odamennék?
- Nem! –mondtam határozottan – Csak nem volt senki akinek elsírhatnám a kínom. Szükségem volt egy barátra.
- Csak arra?
- Törődj Anaval!
- Veled is törődöm.
- Erről lekéstél! – azzal letettem a telefont.
Gyűlöltem Bergert, és Christiant is! Mindketten elárultak, és átvertek! De leginkább az angol árulása fájt, a szívem mélyén felébresztette bennem a reményt, hogy összetartozhatunk, ezt azonban Emma terhességével porrá is zúzta. Bármit feláldoz a Red Bullért, még önmagát is, és észre sem veszi, hogy már elindult lefelé a lejtőn, ezek után biztos, hogy nem lehet köztünk semmi, ha pedig nem felel meg többé mint csapatvezető, kirúgom.
Nem esem még egyszer abba a hibába, mint az osztrákkal, két embert már elvesztettem, nem érné meg szenvedni még egyszer egy olyanért, mint az angol.
Nem kell több hazugság! Nem kell több szenvedés tőle!
Itt van vége a vele való ábrándozásnak, ez innentől már csak biznisz!
2011. július 15., péntek
Driven - Felpörgetve 32.
32.rész
A cigi lassan elfogyott, sötétedni kezdett és az eső is csöpörgött, de ennek ellenére még nem volt kedvem bemenni.
Nem tudtam az angol merre járhat, de tippem akadt bőven. Mégis igyekeztem nem gondolni rá, ahogy arra sem, hogy a hétvégén jelenésünk lenne a párizsi Renault rendezvényen. A történtek után képtelen lettem volna elmenni.
Akárhogy is téptük egymást Christiannal, a szívem mélyén kedveltem, de nem mint barátot, és ő is érzett valamit irántam, ezt a délelőtti kis közjátékunk is bizonyította. Valahol még reménykedtem is, hogy azért összejövünk, hiszen a kémia működött, és ha éppen nem akadt semmi veszekedni való, akkor minden rendben volt.
Sokat gondolkoztam, és végül arra jutottam, azért mondhatta hogy nincs senkije, csak alkalmi nők, mert nem hitt ebben a dologban Emmával. Kicsit ironikusnak éreztem a helyzetet. Pont én küldöm a lányhoz. De talán ő betudja gyógyítani azokat a sebeket, amik az angol lelkét kínozzák.
Igazából egy nagy pohár méregerős piára, meg valami fűszeres kajára vágytam.
Meg arra, ha már eléggé becsíptem, kibőghessem magam, úgy istenesen.
A szívem mélyén reménykedtem, hogy Chris nem jön haza sem ma este, sem máskor. Végül a dolgozóban találtam egy üveg brandyt, ittam belőle két jó nagy pohárral, aztán szétnéztem a hűtőben és csináltam magamnak egy jó nagy adag rántottát.
Végül úgy nyolc óra tájban leültem a tv elé, de csak kapcsolgattam a csatornákat, végül az egyiken belebotlottam az egyik kedvenc filmembe a Kifutó a semmibe, aki egy ’70-enes évekbeli híres modell Gia életéről szól.
Mire lement a stáblista, éjfél is elmúlt már.
Az eső kegyetlenül szakadt, és verte az ablakot. Kínomban lesétáltam a főbejárathoz.
Megint a tegnap esti lány ült a pultnál.
- Szia. – köszöntem rá – Amanda ugye?
- Igen asszonyom. Miben segíthetek?
- Ha még egy szer asszonyomnak szólítasz leszedem a fejed! – néztem rá tetettet dühvel – Ha lehetne inkább, akkor inkább Angel.
- Értem Angel asszony.
- Simán Angel, mindenféle dísz nélkül. – majd kezet nyújtottam neki.
- Amanda Brown.
- Örülök.
Elmosolyodott.
- Nem tudod hol lehet Christian? Még délután elment, de nem tudom hová.
- Ha a főnökre gondol, nincs a gyárban.
- Tessék?
- Elment, még kora este.
- És hová?
- Nem tudom. Csak elkérte az autója kulcsait, és elment. Semmit sem mondott.
- Egyedül volt?
- Igen…. – és hírtelen papírokat kezdett rendezgetni, hogy ne kelljen rám néznie.
- Kivel ment el? Jogom van tudni! – mondtam kicsit nyomatékosabban.
- Senkivel. Egyedül volt.
- Ne hazudj nekem! Ha van valami a világon, amit nem tudok megbocsátani az a hazugság! Halljam! – csattantam fel.
- Csak azt sejtem hová mehetett. – mondta megszeppenve.
- Akkor mond.
- Az utóbbi időben a főnököt miatt sokszor telefonáltak ide….
Érdeklődve néztem rá.
- Van Londonban egy pub,…..a Yorki herceg - Duke Of York - ahonnan néha ideszólnak,…..hát….. hogy…… küldjünk érte valakit, ……mert……
- Mert olyan részeg mint a csap. – szögeztem le.
- Igen… - nézett maga elé szégyenkezve.
- Értem. És ez mióta megy így? – néztem rá szigorúan.
- Amióta Miss Allen elment. Az elején még tartotta magát, de karácsonykor már kezdett rosszul kinézni, aztán a tesztek után már egyre többet járt el. Az utóbbi időben pedig hetente négy vagy öt estét kint tölt Londonban. Van hogy reggel jön be. Az sem segített sokat rajta, hogy nincs hova mennie.
- Ezt hogy érted?
- Amikor az ön nagyapja megvette a gyárat, akkor nem kaptunk pénzt. Nem tudtuk fizetni a munkásokat, a beszállítókat. Nem tudom tud-e erről?
- Tudok. Chris említette.
- Mindent megtett, hogy ne kelljen embereket elengedni, ne maradjunk itt kaja, alkatrészek, és felszerelés nélkül. Szép lassan mindenét eladta.
- Mi?
Amanda bólintott.
- Mindenkinek feltűnt, hogy eltűntek a luxusautói, a ruhái, a drága órái, aztán már haza sem járt. Az egyik srác pedig aki a főnök környékén lakik kiderítette, hogy eladta a birtokait is.
- És a pénz?
- Igyekezett fizetni a tartozásokat, és a fizetéseket.
- Szóval ezért maradt mindenki. Ezért nem vesztett a cég egy embert sem.
- Ezért. Megígérte, ha tényleg reménytelen lesz a helyzet akkor időben szól, és mindenkinek ad ajánló levelet, és akin tud segít, hogy legyen munkája. Nem is tudom mi lett volna, ha nem veszi el Önt.
- Tegeződünk!
- Elnézést. Ma reggel mindenki megkapta az elmaradt béreket, és a cégeket felé sincs tartozásunk.
- Honnan tudsz te ennyit?
- Mindenkivel beszélgetek, és nyitva tartom a fülem. Lehet hogy pletykásnak tartasz ezért, de…
- Nem! Épp ellenkezőleg. Szeretnék segíteni nektek is, és neki is. Legyél mindig ilyen, szeretem tudni, hogy mi az amit nem mondanak el nekem. Ahhoz hogy segítsek mindennek tisztában kell lennem. Azzal is mit csinált a férjem, mert ő erről nem mesélt egy szót sem.
- Nem olyan.
- Van bent céges autó?
- Igen. Egy Mercedes E-Cupé.
- Kérem a kulcsokat, és a pub címét, meg a te közvetlen számodat.
Amanda szó nélkül felirt mindent egy papírra, és átadta a kulcsot.
- Ne szóljak valamelyik biztonsági őr srácnak hogy menjen veled?
- Nem kell, csak maradj telefonközelben.
Azzal kimentem a szakadó esőben az épület előtti parkolóba.
A cigi lassan elfogyott, sötétedni kezdett és az eső is csöpörgött, de ennek ellenére még nem volt kedvem bemenni.
Nem tudtam az angol merre járhat, de tippem akadt bőven. Mégis igyekeztem nem gondolni rá, ahogy arra sem, hogy a hétvégén jelenésünk lenne a párizsi Renault rendezvényen. A történtek után képtelen lettem volna elmenni.
Akárhogy is téptük egymást Christiannal, a szívem mélyén kedveltem, de nem mint barátot, és ő is érzett valamit irántam, ezt a délelőtti kis közjátékunk is bizonyította. Valahol még reménykedtem is, hogy azért összejövünk, hiszen a kémia működött, és ha éppen nem akadt semmi veszekedni való, akkor minden rendben volt.
Sokat gondolkoztam, és végül arra jutottam, azért mondhatta hogy nincs senkije, csak alkalmi nők, mert nem hitt ebben a dologban Emmával. Kicsit ironikusnak éreztem a helyzetet. Pont én küldöm a lányhoz. De talán ő betudja gyógyítani azokat a sebeket, amik az angol lelkét kínozzák.
Igazából egy nagy pohár méregerős piára, meg valami fűszeres kajára vágytam.
Meg arra, ha már eléggé becsíptem, kibőghessem magam, úgy istenesen.
A szívem mélyén reménykedtem, hogy Chris nem jön haza sem ma este, sem máskor. Végül a dolgozóban találtam egy üveg brandyt, ittam belőle két jó nagy pohárral, aztán szétnéztem a hűtőben és csináltam magamnak egy jó nagy adag rántottát.
Végül úgy nyolc óra tájban leültem a tv elé, de csak kapcsolgattam a csatornákat, végül az egyiken belebotlottam az egyik kedvenc filmembe a Kifutó a semmibe, aki egy ’70-enes évekbeli híres modell Gia életéről szól.
Mire lement a stáblista, éjfél is elmúlt már.
Az eső kegyetlenül szakadt, és verte az ablakot. Kínomban lesétáltam a főbejárathoz.
Megint a tegnap esti lány ült a pultnál.
- Szia. – köszöntem rá – Amanda ugye?
- Igen asszonyom. Miben segíthetek?
- Ha még egy szer asszonyomnak szólítasz leszedem a fejed! – néztem rá tetettet dühvel – Ha lehetne inkább, akkor inkább Angel.
- Értem Angel asszony.
- Simán Angel, mindenféle dísz nélkül. – majd kezet nyújtottam neki.
- Amanda Brown.
- Örülök.
Elmosolyodott.
- Nem tudod hol lehet Christian? Még délután elment, de nem tudom hová.
- Ha a főnökre gondol, nincs a gyárban.
- Tessék?
- Elment, még kora este.
- És hová?
- Nem tudom. Csak elkérte az autója kulcsait, és elment. Semmit sem mondott.
- Egyedül volt?
- Igen…. – és hírtelen papírokat kezdett rendezgetni, hogy ne kelljen rám néznie.
- Kivel ment el? Jogom van tudni! – mondtam kicsit nyomatékosabban.
- Senkivel. Egyedül volt.
- Ne hazudj nekem! Ha van valami a világon, amit nem tudok megbocsátani az a hazugság! Halljam! – csattantam fel.
- Csak azt sejtem hová mehetett. – mondta megszeppenve.
- Akkor mond.
- Az utóbbi időben a főnököt miatt sokszor telefonáltak ide….
Érdeklődve néztem rá.
- Van Londonban egy pub,…..a Yorki herceg - Duke Of York - ahonnan néha ideszólnak,…..hát….. hogy…… küldjünk érte valakit, ……mert……
- Mert olyan részeg mint a csap. – szögeztem le.
- Igen… - nézett maga elé szégyenkezve.
- Értem. És ez mióta megy így? – néztem rá szigorúan.
- Amióta Miss Allen elment. Az elején még tartotta magát, de karácsonykor már kezdett rosszul kinézni, aztán a tesztek után már egyre többet járt el. Az utóbbi időben pedig hetente négy vagy öt estét kint tölt Londonban. Van hogy reggel jön be. Az sem segített sokat rajta, hogy nincs hova mennie.
- Ezt hogy érted?
- Amikor az ön nagyapja megvette a gyárat, akkor nem kaptunk pénzt. Nem tudtuk fizetni a munkásokat, a beszállítókat. Nem tudom tud-e erről?
- Tudok. Chris említette.
- Mindent megtett, hogy ne kelljen embereket elengedni, ne maradjunk itt kaja, alkatrészek, és felszerelés nélkül. Szép lassan mindenét eladta.
- Mi?
Amanda bólintott.
- Mindenkinek feltűnt, hogy eltűntek a luxusautói, a ruhái, a drága órái, aztán már haza sem járt. Az egyik srác pedig aki a főnök környékén lakik kiderítette, hogy eladta a birtokait is.
- És a pénz?
- Igyekezett fizetni a tartozásokat, és a fizetéseket.
- Szóval ezért maradt mindenki. Ezért nem vesztett a cég egy embert sem.
- Ezért. Megígérte, ha tényleg reménytelen lesz a helyzet akkor időben szól, és mindenkinek ad ajánló levelet, és akin tud segít, hogy legyen munkája. Nem is tudom mi lett volna, ha nem veszi el Önt.
- Tegeződünk!
- Elnézést. Ma reggel mindenki megkapta az elmaradt béreket, és a cégeket felé sincs tartozásunk.
- Honnan tudsz te ennyit?
- Mindenkivel beszélgetek, és nyitva tartom a fülem. Lehet hogy pletykásnak tartasz ezért, de…
- Nem! Épp ellenkezőleg. Szeretnék segíteni nektek is, és neki is. Legyél mindig ilyen, szeretem tudni, hogy mi az amit nem mondanak el nekem. Ahhoz hogy segítsek mindennek tisztában kell lennem. Azzal is mit csinált a férjem, mert ő erről nem mesélt egy szót sem.
- Nem olyan.
- Van bent céges autó?
- Igen. Egy Mercedes E-Cupé.
- Kérem a kulcsokat, és a pub címét, meg a te közvetlen számodat.
Amanda szó nélkül felirt mindent egy papírra, és átadta a kulcsot.
- Ne szóljak valamelyik biztonsági őr srácnak hogy menjen veled?
- Nem kell, csak maradj telefonközelben.
Azzal kimentem a szakadó esőben az épület előtti parkolóba.
2011. július 14., csütörtök
Driven - Felpörgetve 31.
31.rész
Adrian emeletén megálltunk, és Chris bekopogott.
Egy húsz éves forma kedves arcú, nagy kék szemű, hosszú barna hajú lány nyitott ajtót.
- Szia Emma. – üdvözölte Chris kedvesen. (Nem tudtam kideríteni Newey lányát valójában hogy hívják, ha esetleg valaki megtudja, lenne kedves szólni?! Köszi )
- Hello. – jött a hebegős válasz.
Annyira zavarban voltak mindketten, hogy egyértelműnek tűnt, volt köztük valami. Vagy talán még mindig van.
Mel a padlót nézte, Chris pedig idegesen mosolyogott.
Végül közbe léptem.
- Csak visszahoztunk egy darab plüss kutyát. – azzal átnyújtottam Beastet.
- Köszönöm! Már az előbb apa visszahozta, de elszalad, úgyhogy utána ment. Kis kutya, nagy kalandvággyal.
- Azaz igazi. –kacsintottam rá – Angel Valentine.
- Emma Newey. Emma vagy Em. Nagyon örülök. Ha jól tudom, te vagy Christian felesége. – vörös lett mint a főtt rák, Chrisre pedig rá sem pillantott, ő is erősen kerülte a szemkontaktust.
Emma szégyellte magát, nem volt egy rafinált nő. Láthatóan akadt még némi lezáratlan ügyük egymással.
- Hna jó. Én megyek, még kártyát kell csináltatnom a hr-nél. Majd találkozunk. – pillantottam az angolra – Örültem Emma! Majd gyertek át néha Beasttel, szívesen látlak titeket. –azzal otthagytam őket.
Kedves kis lány volt, igen az. Egy kis lány, aki valahogy összeakadt Chrissel. Eltudtam képzelni hogyan történt, beleszeretett a jóképű angolba, az pedig bánatában, valahogy félrészegen nála kötött ki. És bár csak addig tartott, ő még mindig szereti az angolt. Nem tudta letagadni. Nyakam tettem volna rá, hogy így volt, meg arra is hogy Adrian semmit nem tud az egészről.
Azt hogy valaki ennyire zavarban legyen mások előtt, arra utal, hogy az illető még nem egy ócska ribanc, hanem az a naiv idealista, romantikus, akik mindannyian vagyunk még fiatalon, aztán a varázs elillan. Gyanakvóak, rafináltak, és óvatosak leszünk, elveszítjük a rózsaszín felhőn való lebegés illúzióját. Sajnos, vagy szerencsére?
Emmanak biztosan nagy csapás, hogy a nagy szerelme megnősült, és dobta, nem tűnt annak a típusnak, aki könnyen fogad minden ilyen hírt. Éreztem, hogy megfogja szenvedni és sajnáltam. Nekem nem volt olyan életem mint neki, én korán felnőttem, és páncélba burkolóztam, ami csak ritkán repedt szét. Remekül megvédtem magam, és a szívem, de sejtettem, hogy róla ez nem mondható el. Ő még hitt az őszinte és tiszta szerelemben, a hercegben fehér lovon, és éppen most fosztottam meg az illúziótól.
Nem mondanám, hogy meglepett hogy összejöttek, láttam már nagyobb korkülönbséget is, én lehet hogy annak kezelték de ez a lány sem volt már gyerek.
Bár szürrealisztikusan hangzik, de ha már Chris esetleg szeretőt keresett, akkor örültem volna ha öt választja. Egy rendes őszinte lányt, aki nem akarja kihasználni, és tönkre tenni. Ki tudja?
Talán még gyógyír is lenne a meggyötört lelkére, biztosan jobban járna vele, mint velem.
Kicsit fájt a felismerés, hogy képtelen lennék olyan lenni, mint Emma. Kedves, megértő, jó lelkű, türelmes, őszinte, és tiszta. Közelében sem voltam annak, amit ő képviselt. Dacos voltam, hírtelen haragú, makacs, és szisztematikusan kerestem bárki gyenge pontjait, néha kegyetlen és kőkemény.
Megértettem, Chris miért keresett nála vigaszt. Éreztem, hogy nem Emman múlott, hogy nem lett folytatás, biztosan az angol táncolt vissza, mondván a munkatársa lánya, és kb. húsz év van köztük.
Nagyot sóhajtva szálltam be a liftbe, de mielőtt az ajtó becsukódott Chris beugrott mellém.
- Utánad szóltam nem hallottad? –kérdezte lihegve.
- Nem. Elgondolkodtam ne haragudj…..
Bambám bámultam a fémes ajtót.
- Hogy jöttél vele össze? –bukott ki belőlem a kérdés.
- Tessék?
- Emmaval.
- Én nem…
- Ne hazudj. Nincs miért. Nem elszámoltatni akarlak, csak kérdeztem.
- Honnan tudtad? –kérdezte mogorván.
Megrántottam a vállam.
- Annyira zavarban voltatok…- mondtam egyszerűen.
Kiszálltam a szobánk emeletén, és hátra sem nézve bementem a hálóba és ki az erkélyre.
- Most mi van? –kérdezte Chris kicsit élesen.
Megráztam a fejem.
- Semmi.
- Ha kérdezni akarsz akkor kérdezz.
A szemébe néztem, és elmondtam mit gondolok.
Chris végül csak bólintott, és leült az ágyra.
- Pár hete volt Monacóban. Berúgtam a győzelem után, Adrianék pedig hamar leléptek, Emma meg….. – végig húzta az ujjait az arcán – Fogalmam sincs mi történt, csak azt tudom, hogy mire kijózanodtam már megvolt a baj…. Adrian nem tud semmit… Nem mertünk elé állni… - kezébe temette az arcát - Mai napig nem értem, hogy lehetettem annyira hülye hogy pont Emmaval. Ő még kis lány… És….
- Hány éves? Tizennyolc?
- Tizenkilenc.
- Azért az ember ennyi idősen már el tudja dönteni, kivel bújik ágyba és kivel nem. Aki fülig szerelmes beléd, és azért már majdnem felnőtt.
- Lehetett volna több eszem is.
- Megbeszélted vele?
- Mit?
- Azt hogy mi történt, és miért. Joga van tudni. –kiabáltam rá.
- Jobb ha azt hiszi kihasználtam.
- Neki vagy neked, hogy nem kell magyarázkodnod? Amikor bemutatkoztam, láthatóan szeretett volna a föld alá süllyedni, szerintem azt hiszi, hogy már akkor jegyben jártunk. Tartozol neki annyival, hogy elmondod neki az igazságot!
Chris mélyen hallgatott.
- Beleszerettél?
Még mindig nem válaszolt.
- Christian!
- Azt hiszem igen….
Örültem hogy nem néz rám, mert majdnem elsírtam magam, és a korlátba kellett kapaszkodnom, hogy ne essek el.
Egy pillanatra lehunytam a szemem. Képes volt elvenni, hogy a csapatát megmentse, pedig mást szeret. Ezek után, már kezdtem érteni miért mondta többször is hogy nyűg vagyok.
Biztosan a pokolban is szívesebben lenne mint velem.
Kezdtem határozottan szarul érezni magam.
- Mindegy. Adrian amúgy is letépte volna a fejem. Nem lett volna jövőnk.
- Az most csak duma ugye tudod? – csattantam fel.
- Húsz évvel vagyok nála vénebb!
- Tizenkilenccel, és láttam én már ennél rosszabbat. Nem értem ha ennyire kell neked miért nem harcolsz érte?
Nem tudom ki mondta ezeket a szavakat, de biztosan nem én. Tudtam hogy magam ellen beszélek, én viszont kibírom valahogy a tényt, mi szerint ez valóban érdek házasság, de hogy ő előbb utóbb kikészül még inkább abban biztos voltam. Azt pedig nem akartam. Láttam hogy nézett arra a lányra.
- Azért mert a feleségem vagy! –csattant fel.
- Tartom magam ahhoz, amit mondtam, nem várom el hogy hűséges legyél! Emma pedig rendes lány, vele járnál a legjobban, mert ahogy látom ő magadért szeret!
- Egyrészt én hiszek a házasságban, még ha érdekből is vettelek el, másrészt tisztességes lány! Sose lenne a szeretőm!
- Mond el neki az igazat! Meg Adriannak is! Mire befejezi az egyetemet addigra elválunk, és elveheted. – közöltem hidegen.
- Miért kötném magamhoz, már túl leszek a negyvenen, mire ő igazi nő lesz! Jobbat érdemel!
- Úgy érted fiatalabbat!
- Úgy is!
Megint csak vitáztunk.
- Ha egy éven belül felfut a csapat, akkor ha elválhatunk.
- Tessék?
- Jack addig már nem húzza, elválunk, a részvények meg úgyis piacra dobja az alapítvány, ahová kerülnek. Addig tőkét kell szereznetek Didivel, és akkor újra a tietek lehet a vállalat, és megszabadulsz tőlem is.
- Ezt komolyan mondod? –kérdezte döbbenten.
- Halál komolyan! –szögeztem le – Nekem sem életcélom veled leélni az életem nyugi! Menj beszélj vele, mielőtt még jobban összetöröd a kis szívét.
Azzal átmentem a nappaliba, túrtam egy cigit a táskámból, az erkélyen pedig rágyújtottam, háttal szobának a csendben könnyeimet nyelve még hallottam, ahogy Chris kimegy.
Adrian emeletén megálltunk, és Chris bekopogott.
Egy húsz éves forma kedves arcú, nagy kék szemű, hosszú barna hajú lány nyitott ajtót.
- Szia Emma. – üdvözölte Chris kedvesen. (Nem tudtam kideríteni Newey lányát valójában hogy hívják, ha esetleg valaki megtudja, lenne kedves szólni?! Köszi )
- Hello. – jött a hebegős válasz.
Annyira zavarban voltak mindketten, hogy egyértelműnek tűnt, volt köztük valami. Vagy talán még mindig van.
Mel a padlót nézte, Chris pedig idegesen mosolyogott.
Végül közbe léptem.
- Csak visszahoztunk egy darab plüss kutyát. – azzal átnyújtottam Beastet.
- Köszönöm! Már az előbb apa visszahozta, de elszalad, úgyhogy utána ment. Kis kutya, nagy kalandvággyal.
- Azaz igazi. –kacsintottam rá – Angel Valentine.
- Emma Newey. Emma vagy Em. Nagyon örülök. Ha jól tudom, te vagy Christian felesége. – vörös lett mint a főtt rák, Chrisre pedig rá sem pillantott, ő is erősen kerülte a szemkontaktust.
Emma szégyellte magát, nem volt egy rafinált nő. Láthatóan akadt még némi lezáratlan ügyük egymással.
- Hna jó. Én megyek, még kártyát kell csináltatnom a hr-nél. Majd találkozunk. – pillantottam az angolra – Örültem Emma! Majd gyertek át néha Beasttel, szívesen látlak titeket. –azzal otthagytam őket.
Kedves kis lány volt, igen az. Egy kis lány, aki valahogy összeakadt Chrissel. Eltudtam képzelni hogyan történt, beleszeretett a jóképű angolba, az pedig bánatában, valahogy félrészegen nála kötött ki. És bár csak addig tartott, ő még mindig szereti az angolt. Nem tudta letagadni. Nyakam tettem volna rá, hogy így volt, meg arra is hogy Adrian semmit nem tud az egészről.
Azt hogy valaki ennyire zavarban legyen mások előtt, arra utal, hogy az illető még nem egy ócska ribanc, hanem az a naiv idealista, romantikus, akik mindannyian vagyunk még fiatalon, aztán a varázs elillan. Gyanakvóak, rafináltak, és óvatosak leszünk, elveszítjük a rózsaszín felhőn való lebegés illúzióját. Sajnos, vagy szerencsére?
Emmanak biztosan nagy csapás, hogy a nagy szerelme megnősült, és dobta, nem tűnt annak a típusnak, aki könnyen fogad minden ilyen hírt. Éreztem, hogy megfogja szenvedni és sajnáltam. Nekem nem volt olyan életem mint neki, én korán felnőttem, és páncélba burkolóztam, ami csak ritkán repedt szét. Remekül megvédtem magam, és a szívem, de sejtettem, hogy róla ez nem mondható el. Ő még hitt az őszinte és tiszta szerelemben, a hercegben fehér lovon, és éppen most fosztottam meg az illúziótól.
Nem mondanám, hogy meglepett hogy összejöttek, láttam már nagyobb korkülönbséget is, én lehet hogy annak kezelték de ez a lány sem volt már gyerek.
Bár szürrealisztikusan hangzik, de ha már Chris esetleg szeretőt keresett, akkor örültem volna ha öt választja. Egy rendes őszinte lányt, aki nem akarja kihasználni, és tönkre tenni. Ki tudja?
Talán még gyógyír is lenne a meggyötört lelkére, biztosan jobban járna vele, mint velem.
Kicsit fájt a felismerés, hogy képtelen lennék olyan lenni, mint Emma. Kedves, megértő, jó lelkű, türelmes, őszinte, és tiszta. Közelében sem voltam annak, amit ő képviselt. Dacos voltam, hírtelen haragú, makacs, és szisztematikusan kerestem bárki gyenge pontjait, néha kegyetlen és kőkemény.
Megértettem, Chris miért keresett nála vigaszt. Éreztem, hogy nem Emman múlott, hogy nem lett folytatás, biztosan az angol táncolt vissza, mondván a munkatársa lánya, és kb. húsz év van köztük.
Nagyot sóhajtva szálltam be a liftbe, de mielőtt az ajtó becsukódott Chris beugrott mellém.
- Utánad szóltam nem hallottad? –kérdezte lihegve.
- Nem. Elgondolkodtam ne haragudj…..
Bambám bámultam a fémes ajtót.
- Hogy jöttél vele össze? –bukott ki belőlem a kérdés.
- Tessék?
- Emmaval.
- Én nem…
- Ne hazudj. Nincs miért. Nem elszámoltatni akarlak, csak kérdeztem.
- Honnan tudtad? –kérdezte mogorván.
Megrántottam a vállam.
- Annyira zavarban voltatok…- mondtam egyszerűen.
Kiszálltam a szobánk emeletén, és hátra sem nézve bementem a hálóba és ki az erkélyre.
- Most mi van? –kérdezte Chris kicsit élesen.
Megráztam a fejem.
- Semmi.
- Ha kérdezni akarsz akkor kérdezz.
A szemébe néztem, és elmondtam mit gondolok.
Chris végül csak bólintott, és leült az ágyra.
- Pár hete volt Monacóban. Berúgtam a győzelem után, Adrianék pedig hamar leléptek, Emma meg….. – végig húzta az ujjait az arcán – Fogalmam sincs mi történt, csak azt tudom, hogy mire kijózanodtam már megvolt a baj…. Adrian nem tud semmit… Nem mertünk elé állni… - kezébe temette az arcát - Mai napig nem értem, hogy lehetettem annyira hülye hogy pont Emmaval. Ő még kis lány… És….
- Hány éves? Tizennyolc?
- Tizenkilenc.
- Azért az ember ennyi idősen már el tudja dönteni, kivel bújik ágyba és kivel nem. Aki fülig szerelmes beléd, és azért már majdnem felnőtt.
- Lehetett volna több eszem is.
- Megbeszélted vele?
- Mit?
- Azt hogy mi történt, és miért. Joga van tudni. –kiabáltam rá.
- Jobb ha azt hiszi kihasználtam.
- Neki vagy neked, hogy nem kell magyarázkodnod? Amikor bemutatkoztam, láthatóan szeretett volna a föld alá süllyedni, szerintem azt hiszi, hogy már akkor jegyben jártunk. Tartozol neki annyival, hogy elmondod neki az igazságot!
Chris mélyen hallgatott.
- Beleszerettél?
Még mindig nem válaszolt.
- Christian!
- Azt hiszem igen….
Örültem hogy nem néz rám, mert majdnem elsírtam magam, és a korlátba kellett kapaszkodnom, hogy ne essek el.
Egy pillanatra lehunytam a szemem. Képes volt elvenni, hogy a csapatát megmentse, pedig mást szeret. Ezek után, már kezdtem érteni miért mondta többször is hogy nyűg vagyok.
Biztosan a pokolban is szívesebben lenne mint velem.
Kezdtem határozottan szarul érezni magam.
- Mindegy. Adrian amúgy is letépte volna a fejem. Nem lett volna jövőnk.
- Az most csak duma ugye tudod? – csattantam fel.
- Húsz évvel vagyok nála vénebb!
- Tizenkilenccel, és láttam én már ennél rosszabbat. Nem értem ha ennyire kell neked miért nem harcolsz érte?
Nem tudom ki mondta ezeket a szavakat, de biztosan nem én. Tudtam hogy magam ellen beszélek, én viszont kibírom valahogy a tényt, mi szerint ez valóban érdek házasság, de hogy ő előbb utóbb kikészül még inkább abban biztos voltam. Azt pedig nem akartam. Láttam hogy nézett arra a lányra.
- Azért mert a feleségem vagy! –csattant fel.
- Tartom magam ahhoz, amit mondtam, nem várom el hogy hűséges legyél! Emma pedig rendes lány, vele járnál a legjobban, mert ahogy látom ő magadért szeret!
- Egyrészt én hiszek a házasságban, még ha érdekből is vettelek el, másrészt tisztességes lány! Sose lenne a szeretőm!
- Mond el neki az igazat! Meg Adriannak is! Mire befejezi az egyetemet addigra elválunk, és elveheted. – közöltem hidegen.
- Miért kötném magamhoz, már túl leszek a negyvenen, mire ő igazi nő lesz! Jobbat érdemel!
- Úgy érted fiatalabbat!
- Úgy is!
Megint csak vitáztunk.
- Ha egy éven belül felfut a csapat, akkor ha elválhatunk.
- Tessék?
- Jack addig már nem húzza, elválunk, a részvények meg úgyis piacra dobja az alapítvány, ahová kerülnek. Addig tőkét kell szereznetek Didivel, és akkor újra a tietek lehet a vállalat, és megszabadulsz tőlem is.
- Ezt komolyan mondod? –kérdezte döbbenten.
- Halál komolyan! –szögeztem le – Nekem sem életcélom veled leélni az életem nyugi! Menj beszélj vele, mielőtt még jobban összetöröd a kis szívét.
Azzal átmentem a nappaliba, túrtam egy cigit a táskámból, az erkélyen pedig rágyújtottam, háttal szobának a csendben könnyeimet nyelve még hallottam, ahogy Chris kimegy.
2011. július 13., szerda
Driven - Felpörgetve 30.
30.rész
Mire kijöttem, Chris éppen a kávéfőzéssel szerencsétlenkedett. Nagyon nem jött neki össze. Nem tudta megtölteni a gép kis tégelyét, mert amikor bele akarta tölteni az őrölt kávét az mellément. Végül bevágta az egészet a mosogatóba.
- Ha segítek akkor leharapod a fejem? –kérdeztem kedvesen.
- Elment a kedvem a kávétól.
- Oké.
Odaléptem mellé, és átöleltem.
- Félsz tőlem?
- Amikor csapkodsz meg ordítasz, néha igen. De neked más az alaptermészeted, mint Jacknek, úgyhogy más tészta vagy.
- Köszönöm, hogy maradtál. Sokat jelent. – húzott szorosan magához.
- Sejtettem.
- Nincs kedvem kimozdulni.
- Nem bujkál hatunk örökké. Ideje megmutatni magunkat.
- Fáradt vagyok. – dörzsölte meg az arcát.
- Ha kint ebédelünk, akkor estét veled töltöm, valami csöndes, pihentető programmal. Film nézés, és valami finom vacsi.
- Jól hangzik. – fúrta az arcát a vállamba.
- Mióta vagy te ilyen?
- Milyen?
- Aki elbújik az emberei elől.
- Fáradt vagyok, álmos, fáj a kezem, és elegem van a firkászokból, és a töménytelen gondból.
- Nyűgös vagy. – somolyogtam.
- Igen.
- Akkor hogy legyen?
- Menjünk ebédelni. –morogta.
Mire leértünk az előcsarnokba már egy értelműen látszott, hogy a fél gyár eszik.
Nyeltem egyet.
- Menjünk vissza. –súgta a fülembe.
- Minden csoda három napig tart, és nem fogok megrémülni egy csapat szerelőtől. Pláne hogy én adom a fizetésüket, és a férjem a közvetlen főnökük!
- Micsoda tökös kis asszonykám van! –cukkolt mosolyogva.
- Nőj fel hozzám. – kacsintottam rá.
Meg kellett hagyni ha nevetett, örülten vonzó volt.
Átkarolt, és így léptünk be az ebédlőbe.
Minden szem ránk szegeződött. Az angolra pillantottam, aki nagy levegőt vett.
- Szép napot mindenkinek! –köszönt hangosan Chris.
Néma csönd.
- Nem tudom hogy hallottátok e a pletykákat, de akkor most közlöm, hogy igen, a hír igaz. Feleségül vettem Angel Valentinet, akiről már olvashattatok, hiszen nem mellesleg kiváló autóversenyző, és jelentős eredményei vannak. Egyenlőre a csapat teszt pilótája lesz. Így tehát több okból is elvárom, hogy tiszteljétek, és nem utolsó sorban szeretném azt is elmondani, mielőtt a pletykalapokból megtudjátok hogy valóban az ő tulajdonába került a gyár részvényeinek nyolcvanöt százaléka, nagyapja révén. Úgyhogy Angel nem elsősorban az egyik pilótánk, és a feleségem, de a cég főnöke is. Kérlek benneteket e szerint bánjatok vele, és mindenben állajtok a segítségére. Természetesen majd írásban is értesítelek bennetek, csak erre még nem volt módom. Előre vetíteném továbbá, hogy Angel stílusa elég szókimondó, és lendületes, úgyhogy igyekezzetek ehhez alkalmazkodni. Köszönöm!
Chris rám nézett, majd kerestünk egy üres asztalt és leültünk.
Többen is odajöttek pár szóra, elég kedvesek voltak, bár sejtettem hogy milyen előítéleteik lehettek.
Végül előkerült Newey, a két főmérnök és még páran, akik csatlakoztak hozzánk. Jó hangulat volt végig, de nem igazán tudtam odafigyelni a beszélgetésre.
Csak néztem ki az ablakon a szakadó esőbe, és elég szomorúnak éreztem magam. Kezdhettem elölről az egészet, felépíteni magam köré egy csapatot, és a tiszteletet.
Utáltam ezt az időszakot, mert mindig rázós. Ilyenkor mindig mindent részletesen el kell mondani, de amikor már évek óta dolgozol egy csapatnál és mindenki érti félmondatokból, hogy mit akarsz azaz igazi.
Chris sehogyan sem boldogult a sültjével, nem tudta felvágni.
Rápillantottam kérdőn, és a tányérjára mutattam a késemmel.
Közelebb hajolt.
- Igen?
- Felvágjam, vagy vérig sértelek vele?
- Ha megtennéd.
Bólintottam. Felszeleteltem a húst, és igyekeztem nem a többiek érdeklődő tekintetével farkasszemet nézni. Így tovább bámultam a tájat.
Hírtelen valami rángatni kezdte a cipőm, én pedig kiejtettem a kést a kezemből. Többiek ennyire beszélgettek, hogy fel sem tűnt nekik.
Lepillantottam, és egy édes kis plüss kutya állt a székem lábánál, és cibálta a nadrágszáram.
Megfogtam a grabancát, és felemeltem. Egy kis yorkshire terrier volt.
- Ő mit dolgozik? Kabala vagy postás? –kérdeztem hangosan, miközben feltartottam a megilletődött kis vakarcsot.
- Beast! –kiáltott fel Andrian.
Az meg vakkantott.
- Elnézést, a lányomé, ő pár napig itt van nálam, és jött vele a kutya is. –bökött Beastre – Arról volt szó, hogy nem jöhet ki a szobából.
Felállt.
- Azonnal eltűntetem.
- Nem! Ő marad! – azzal az ölembe raktam, és megvakartam a fejét, erre megcsóválta a farkát – Halál édes! – azzal adtam neki egy darab húst.
Válasz képen feltenyerelt az asztalra. Felnevettem, és megsimogattam.
- Azt hiszem van egy új főnökségi tagunk.
A többiek is nevettek, Beast pedig vakkantott. Chris is nevetett, de Beast kiszúrta a kötést a kezén elkapott egy gézdarabot, és húzni kezdte majd morgott.
Úgy kacagtam, hogy azt hittem ott halok meg, de az angol is. Végül levágtunk azt a darabot a kötszerből aminek a fel nála volt, de ez a kis eszement tovább morgott rá, és rázta a szájában.
- Esküszöm….. meghalok….. – nyögtem ki de már a könnyem folyt – Ez a kis dög… eszméletlen…..
Végül Adrian felnyalábolta, és elvitte, pedig kértem hogy hagyja.
A többiek is szétszéledtek, de én még mindig a könnyeimet törölgettem, és Chris is somolygott.
- Nekem kell ilyen kis plüss kutya, de komolyan.
- Ha szeretnéd, akkor megkérdezem Andriant melyik tenyésztőtől vették.
- Az egy dolog, hogy én akarok egy ilyen fenevadat, de te hogy állsz a témához? Azt se tudom szereted e kutyákat. – mondtam kétkedve.
- Volt már kutyám. Még régebben.
- Már emlékszem. Flavionak hívták. Valami cikkben olvastam.
- Igen… De az már régen volt. Egészen felvidított, lehet hogy jó ötlet lenne.
- Nekem korábban csak farkasaim voltak.
- Farkasok? –kérdezett vissza Chris döbbenten.
- Igen. Az egyik állatkert ajándékozott pár fehér farkast az öregemnek, az egyiket megmentettem attól hogy kilője. De amikor Gerharddal elköltöztem, eltűnt. Talán elintézte Jack, nem tudom mi lett vele.
- Hát a farkas nem hiszem hogy jó ötlet lenne…
- Megenné vacsorára ezt a kis yorkshiret. De köszönöm, hogy belemennél. Majd átgondolom.
- Oké. Viszont ha nem baj, ne valami bernáthegyiben, vagy újfullandiban gondolkozz.
- Igazából egy kuvaszra gondoltam. –nevettem rá.
Mosolyogva állt fel, és a karját nyújtotta.
- Azt hittem barna medvében.
Válaszul oldalba böktem.
Mire a lifthez értünk Beast ott csóválta a farkát.
- Azt hiszem találóbb lenne neki a Fugitive név. –kacagtam fel.
- Lehet. – mosolyogott Chris is - Visszaszolgáltassuk?
Bólintottam. Felkaptam a kutyust, és beszálltunk.
Mire kijöttem, Chris éppen a kávéfőzéssel szerencsétlenkedett. Nagyon nem jött neki össze. Nem tudta megtölteni a gép kis tégelyét, mert amikor bele akarta tölteni az őrölt kávét az mellément. Végül bevágta az egészet a mosogatóba.
- Ha segítek akkor leharapod a fejem? –kérdeztem kedvesen.
- Elment a kedvem a kávétól.
- Oké.
Odaléptem mellé, és átöleltem.
- Félsz tőlem?
- Amikor csapkodsz meg ordítasz, néha igen. De neked más az alaptermészeted, mint Jacknek, úgyhogy más tészta vagy.
- Köszönöm, hogy maradtál. Sokat jelent. – húzott szorosan magához.
- Sejtettem.
- Nincs kedvem kimozdulni.
- Nem bujkál hatunk örökké. Ideje megmutatni magunkat.
- Fáradt vagyok. – dörzsölte meg az arcát.
- Ha kint ebédelünk, akkor estét veled töltöm, valami csöndes, pihentető programmal. Film nézés, és valami finom vacsi.
- Jól hangzik. – fúrta az arcát a vállamba.
- Mióta vagy te ilyen?
- Milyen?
- Aki elbújik az emberei elől.
- Fáradt vagyok, álmos, fáj a kezem, és elegem van a firkászokból, és a töménytelen gondból.
- Nyűgös vagy. – somolyogtam.
- Igen.
- Akkor hogy legyen?
- Menjünk ebédelni. –morogta.
Mire leértünk az előcsarnokba már egy értelműen látszott, hogy a fél gyár eszik.
Nyeltem egyet.
- Menjünk vissza. –súgta a fülembe.
- Minden csoda három napig tart, és nem fogok megrémülni egy csapat szerelőtől. Pláne hogy én adom a fizetésüket, és a férjem a közvetlen főnökük!
- Micsoda tökös kis asszonykám van! –cukkolt mosolyogva.
- Nőj fel hozzám. – kacsintottam rá.
Meg kellett hagyni ha nevetett, örülten vonzó volt.
Átkarolt, és így léptünk be az ebédlőbe.
Minden szem ránk szegeződött. Az angolra pillantottam, aki nagy levegőt vett.
- Szép napot mindenkinek! –köszönt hangosan Chris.
Néma csönd.
- Nem tudom hogy hallottátok e a pletykákat, de akkor most közlöm, hogy igen, a hír igaz. Feleségül vettem Angel Valentinet, akiről már olvashattatok, hiszen nem mellesleg kiváló autóversenyző, és jelentős eredményei vannak. Egyenlőre a csapat teszt pilótája lesz. Így tehát több okból is elvárom, hogy tiszteljétek, és nem utolsó sorban szeretném azt is elmondani, mielőtt a pletykalapokból megtudjátok hogy valóban az ő tulajdonába került a gyár részvényeinek nyolcvanöt százaléka, nagyapja révén. Úgyhogy Angel nem elsősorban az egyik pilótánk, és a feleségem, de a cég főnöke is. Kérlek benneteket e szerint bánjatok vele, és mindenben állajtok a segítségére. Természetesen majd írásban is értesítelek bennetek, csak erre még nem volt módom. Előre vetíteném továbbá, hogy Angel stílusa elég szókimondó, és lendületes, úgyhogy igyekezzetek ehhez alkalmazkodni. Köszönöm!
Chris rám nézett, majd kerestünk egy üres asztalt és leültünk.
Többen is odajöttek pár szóra, elég kedvesek voltak, bár sejtettem hogy milyen előítéleteik lehettek.
Végül előkerült Newey, a két főmérnök és még páran, akik csatlakoztak hozzánk. Jó hangulat volt végig, de nem igazán tudtam odafigyelni a beszélgetésre.
Csak néztem ki az ablakon a szakadó esőbe, és elég szomorúnak éreztem magam. Kezdhettem elölről az egészet, felépíteni magam köré egy csapatot, és a tiszteletet.
Utáltam ezt az időszakot, mert mindig rázós. Ilyenkor mindig mindent részletesen el kell mondani, de amikor már évek óta dolgozol egy csapatnál és mindenki érti félmondatokból, hogy mit akarsz azaz igazi.
Chris sehogyan sem boldogult a sültjével, nem tudta felvágni.
Rápillantottam kérdőn, és a tányérjára mutattam a késemmel.
Közelebb hajolt.
- Igen?
- Felvágjam, vagy vérig sértelek vele?
- Ha megtennéd.
Bólintottam. Felszeleteltem a húst, és igyekeztem nem a többiek érdeklődő tekintetével farkasszemet nézni. Így tovább bámultam a tájat.
Hírtelen valami rángatni kezdte a cipőm, én pedig kiejtettem a kést a kezemből. Többiek ennyire beszélgettek, hogy fel sem tűnt nekik.
Lepillantottam, és egy édes kis plüss kutya állt a székem lábánál, és cibálta a nadrágszáram.
Megfogtam a grabancát, és felemeltem. Egy kis yorkshire terrier volt.
- Ő mit dolgozik? Kabala vagy postás? –kérdeztem hangosan, miközben feltartottam a megilletődött kis vakarcsot.
- Beast! –kiáltott fel Andrian.
Az meg vakkantott.
- Elnézést, a lányomé, ő pár napig itt van nálam, és jött vele a kutya is. –bökött Beastre – Arról volt szó, hogy nem jöhet ki a szobából.
Felállt.
- Azonnal eltűntetem.
- Nem! Ő marad! – azzal az ölembe raktam, és megvakartam a fejét, erre megcsóválta a farkát – Halál édes! – azzal adtam neki egy darab húst.
Válasz képen feltenyerelt az asztalra. Felnevettem, és megsimogattam.
- Azt hiszem van egy új főnökségi tagunk.
A többiek is nevettek, Beast pedig vakkantott. Chris is nevetett, de Beast kiszúrta a kötést a kezén elkapott egy gézdarabot, és húzni kezdte majd morgott.
Úgy kacagtam, hogy azt hittem ott halok meg, de az angol is. Végül levágtunk azt a darabot a kötszerből aminek a fel nála volt, de ez a kis eszement tovább morgott rá, és rázta a szájában.
- Esküszöm….. meghalok….. – nyögtem ki de már a könnyem folyt – Ez a kis dög… eszméletlen…..
Végül Adrian felnyalábolta, és elvitte, pedig kértem hogy hagyja.
A többiek is szétszéledtek, de én még mindig a könnyeimet törölgettem, és Chris is somolygott.
- Nekem kell ilyen kis plüss kutya, de komolyan.
- Ha szeretnéd, akkor megkérdezem Andriant melyik tenyésztőtől vették.
- Az egy dolog, hogy én akarok egy ilyen fenevadat, de te hogy állsz a témához? Azt se tudom szereted e kutyákat. – mondtam kétkedve.
- Volt már kutyám. Még régebben.
- Már emlékszem. Flavionak hívták. Valami cikkben olvastam.
- Igen… De az már régen volt. Egészen felvidított, lehet hogy jó ötlet lenne.
- Nekem korábban csak farkasaim voltak.
- Farkasok? –kérdezett vissza Chris döbbenten.
- Igen. Az egyik állatkert ajándékozott pár fehér farkast az öregemnek, az egyiket megmentettem attól hogy kilője. De amikor Gerharddal elköltöztem, eltűnt. Talán elintézte Jack, nem tudom mi lett vele.
- Hát a farkas nem hiszem hogy jó ötlet lenne…
- Megenné vacsorára ezt a kis yorkshiret. De köszönöm, hogy belemennél. Majd átgondolom.
- Oké. Viszont ha nem baj, ne valami bernáthegyiben, vagy újfullandiban gondolkozz.
- Igazából egy kuvaszra gondoltam. –nevettem rá.
Mosolyogva állt fel, és a karját nyújtotta.
- Azt hittem barna medvében.
Válaszul oldalba böktem.
Mire a lifthez értünk Beast ott csóválta a farkát.
- Azt hiszem találóbb lenne neki a Fugitive név. –kacagtam fel.
- Lehet. – mosolyogott Chris is - Visszaszolgáltassuk?
Bólintottam. Felkaptam a kutyust, és beszálltunk.
Driven - Felpörgetve 29.
29.rész
- Christian! Christian! – kiabáltam, de semmi reakció.
Odaszaladtam, és megfogtam a kezét, Gerhard pedig lefogta hátulról.
- Hagyd abba! Hallod?! Christian! – üvöltöttem az arcába.
Lassan felismert, és elmúlt a lila köd.
- Megőrültél? Előbb Angelt vered össze, most meg a lakást?
- Gerhard! –szóltam rá azonnal.
- Igaza van. Én…
- Elég legyen! Gyere! – kaptam fel egy törölközőt, és a vérző kezére csavartam – Gerhard tedd magad hasznossá, és hívd fel a csapatorvost! Jöjjön fel és dolgozzon meg a pénzéért! – néztem ingerülten az osztrákra.
Christ leültettük a nappali kanapéjára. Tettem egy kis jeget a kezére.
- Jobb?
- Nem kell engem…
- Csend!
- Jobb… - láttam hogy kiszúrta a gyűrűt a kezemen.
- Tetszik. – toltam az orra alá.
- Örülök.
Elővettem a zsebemből az övét, és kezébe adtam.
- Neked is hordanod kéne. – azzal kisebb erőfeszítés árán rászuszakoltam a megdagadt gyűrűs ujjára.
Halványan elmosolyodott.
- Maradni akarsz? –kérdezte óvatosan, láttam hogy megint reménykedik.
- Nem vagy olyan állapotban, hogy egyedül lehessen hagyni.
- Már jól vagyok! Miattam nem…
- Ne vitatkozz velem! – csattantam fel – Most az a legnagyobb baj, hogy nem ismered el, hogy problémáid vannak!
- Tudom, hogy vannak problémáim! - pattant fel – De amíg nem vagyok jobban, addig mindig rajtad fog csattanni az ostor! Azt pedig nem akarom! –ült vissza – Már így is többet szenvedtél mellettem mint szabadott volna.
Leültem mellé és átkaroltam.
- Mindig is voltak erősen mazochista hajlamaim. – mosolyodtam el halványan.
- Komolyan mondom. Menj el. Nem akarlak többet bántani. Ezek után már nem merem megígérni, hogy többet nem emelek rád kezet. – hajtotta le a fejét csendesen.
- Mindjárt itt van Steve. –szögezte le Eddie.
- Ki?
- A csapatorvosunk. – bökte ki Chris.
- Remek. Berger? – kérdeztem az írtől, de ő válaszképpen a fejével csak az erkély felé bökött.
Az osztrák kint bagózott. Csak nézte a tájat, és cigizett.
- Beszélek vele. – egy lépés után Chris megfogta a kezem.
- Tudod, hogy igaza van, hallgass rá.
- Majd eldöntöm, hogy mihez kezdek az életemmel jó? Ebbe se neked, se neki nincs beleszólása!
Chris megadóan felemelte mindkét kezét.
Kimentem Gerhardhoz.
- Hányadszor is csinálok magamból hülyét miattad?
- Hálás vagyok hogy ide jöttél. – mondtam kedvesen.
- De nem akarsz velem jönni a szentségit! – nézett rám mérgesen, és felém bökött a kezében tartott cigivel.
- Tudod hogy kedvellek, és azaz együtt töltött jó pár év nem tűnik el nyomtalanul. De neked van egy feleséged, jön az újabb gyereked. Akarom nem akarom, Chrishez köt egy papír. Amikor nem tör rá az ideg, egész rendes pasi. Kedvelem. És szüksége van valakire, aki segít neki. Egy támaszra.
- Nem akarom hogy ezúttal azért élj évekig egy olyan férfivel mert azt hiszed, hogy megváltozhat. Épp elégszer láttam, mit tett veled az öreg. Nem akarlak újra szenvedni látni!
- Tudom.
- Nem fog itt megállni, ki tudja mi lesz legközelebb? És ha kórházba kerülsz? Nem tudok úgy élni, hogy nem tudom, jól vagy e? Féltelek!
- Tudom Gerhard.
- Gyere velem. Kérlek! Dublin nagyon szép ilyenkor, szeretni fogod. Vagy menjünk ahová akarsz. Gyere velem! –kérlelt.
- És mi lesz aztán? Mindenki úgy tart majd számon, hogy Horner felesége, de Berger szeretője? Nem. Egyenlőre minden ideköt, a pénzem, az ügyeim, a versenyzés, és ő is. – pillantottam az angol felé – Ha elmegyek, nem csak a csapat, de ő is tönkremegy. Inkább segíts, de ne azzal, hogy elcipelsz mellőle, hanem azzal hogy nem jössz ide. Össze kell rázódnunk, és ez csak akkor megy, ha te nem rontasz be kétnaponta, hogy megnézd élünk e még. Nyugalomra van szükségünk.
- Tehát elküldesz a pokolba!
- Ne fogasd ki a szavaimat! Kérlek! Nem húzhat mindig két felé a szívünk, Gerhard! –néztem rá kedvesen.
- Jó. Ha viszont kellek, hívj.
Bólintottam.
- És tedd meg, hogy leszoksz. Egy csecsemőnek nem tesz jót ha füstölnek mellette. – mosolyogtam rá.
Kelletlenül bólintott.
Mire visszamentünk egy srác éppen Chris kezét kötözte be.
- Mázlid volt, hogy semmi komoly. De legközelebb ne verd szét a berendezést főnök.
- Majd igyekszem. Tényleg még nem is ismeritek egymást. Steve Redding a csapatorvosunk, Angel Valentine Horner a feleségem.
Steve keze megállt a munkában, és úgy nézett rám mintha szellemet látna.
- Gratulálok. – bökte ki nagy nehezen, majd kezet fogott velem – Elnézést nem tudtam, hogy főnök a nősülést tervezi, azt hittem ön csak egy ismerőse.
- Tegezhetsz nyugodtan, hát ez hírtelen döntés volt. Kicsit hosszú sztori. – mondtam kedvesen.
- Értem. Azt hiszem a többiek nevében mondhatom, hogy örülünk.
Tovább mosolyogtam.
- Igazából a gond onnan indult, amikor az elődöm megjelent. –húztam el a szám – Nem tudom milyen nő ez Beverley, de mindkettőnket kiakasztott, és elég bunkó volt.
- Nem lep meg mindig is, érdekes megnyilvánulásai voltak. – motyogta Steve.
- Értem. Az a lényeg hogy elment.
- Kész is. Ma ne erőltesd meg a kezed főnök, ha pár napig pihenteted gyorsan helyre jön.
- Majd észben tartom.
- Én meg figyelek rá. Köszönjük. –azzal kikísértem.
- Ügyesen elsimítottad a dolgot. – nézett rám Eddie szúrósan.
- Miért? Most mondjam meg neki, az igazat? A kozmetikázott változat jobb volt.
- Igazad volt, nem kell a pletyka. Épp elég lesz, ha kiderül, hogy a csapatért vettelek el.
- Nem kell kikürtölni. –szögeztem le.
- Ha itt még nem is tudja mindenki, akkor holnap a sajtóból megtudják. Bev tesz róla! – sziszegte Chris.
- Estére szervezzünk meg egy olyan bejelentős vacsorát. Egy kis összejövetelt. Jobb a pletykát megelőzni, mint magyarázkodni.
- Semmi kedvem most ehhez. – sóhajtott Chris.
- Oké. Akkor nincs. Minden esetre legalább ebédelni menjünk le, mert kezdek éhen halni.
- Rendben.
- Mi megyünk. – közölte Berger, majd Eddiet maga előtt tuszkolva eltűntek.
- Letusolok, és keresek valami ruhát. Majd sietek.
Bólintott, én meg eltűntem a fürdőben, összetakarítottam, majd bemásztam a zuhanyfülkébe.
- Christian! Christian! – kiabáltam, de semmi reakció.
Odaszaladtam, és megfogtam a kezét, Gerhard pedig lefogta hátulról.
- Hagyd abba! Hallod?! Christian! – üvöltöttem az arcába.
Lassan felismert, és elmúlt a lila köd.
- Megőrültél? Előbb Angelt vered össze, most meg a lakást?
- Gerhard! –szóltam rá azonnal.
- Igaza van. Én…
- Elég legyen! Gyere! – kaptam fel egy törölközőt, és a vérző kezére csavartam – Gerhard tedd magad hasznossá, és hívd fel a csapatorvost! Jöjjön fel és dolgozzon meg a pénzéért! – néztem ingerülten az osztrákra.
Christ leültettük a nappali kanapéjára. Tettem egy kis jeget a kezére.
- Jobb?
- Nem kell engem…
- Csend!
- Jobb… - láttam hogy kiszúrta a gyűrűt a kezemen.
- Tetszik. – toltam az orra alá.
- Örülök.
Elővettem a zsebemből az övét, és kezébe adtam.
- Neked is hordanod kéne. – azzal kisebb erőfeszítés árán rászuszakoltam a megdagadt gyűrűs ujjára.
Halványan elmosolyodott.
- Maradni akarsz? –kérdezte óvatosan, láttam hogy megint reménykedik.
- Nem vagy olyan állapotban, hogy egyedül lehessen hagyni.
- Már jól vagyok! Miattam nem…
- Ne vitatkozz velem! – csattantam fel – Most az a legnagyobb baj, hogy nem ismered el, hogy problémáid vannak!
- Tudom, hogy vannak problémáim! - pattant fel – De amíg nem vagyok jobban, addig mindig rajtad fog csattanni az ostor! Azt pedig nem akarom! –ült vissza – Már így is többet szenvedtél mellettem mint szabadott volna.
Leültem mellé és átkaroltam.
- Mindig is voltak erősen mazochista hajlamaim. – mosolyodtam el halványan.
- Komolyan mondom. Menj el. Nem akarlak többet bántani. Ezek után már nem merem megígérni, hogy többet nem emelek rád kezet. – hajtotta le a fejét csendesen.
- Mindjárt itt van Steve. –szögezte le Eddie.
- Ki?
- A csapatorvosunk. – bökte ki Chris.
- Remek. Berger? – kérdeztem az írtől, de ő válaszképpen a fejével csak az erkély felé bökött.
Az osztrák kint bagózott. Csak nézte a tájat, és cigizett.
- Beszélek vele. – egy lépés után Chris megfogta a kezem.
- Tudod, hogy igaza van, hallgass rá.
- Majd eldöntöm, hogy mihez kezdek az életemmel jó? Ebbe se neked, se neki nincs beleszólása!
Chris megadóan felemelte mindkét kezét.
Kimentem Gerhardhoz.
- Hányadszor is csinálok magamból hülyét miattad?
- Hálás vagyok hogy ide jöttél. – mondtam kedvesen.
- De nem akarsz velem jönni a szentségit! – nézett rám mérgesen, és felém bökött a kezében tartott cigivel.
- Tudod hogy kedvellek, és azaz együtt töltött jó pár év nem tűnik el nyomtalanul. De neked van egy feleséged, jön az újabb gyereked. Akarom nem akarom, Chrishez köt egy papír. Amikor nem tör rá az ideg, egész rendes pasi. Kedvelem. És szüksége van valakire, aki segít neki. Egy támaszra.
- Nem akarom hogy ezúttal azért élj évekig egy olyan férfivel mert azt hiszed, hogy megváltozhat. Épp elégszer láttam, mit tett veled az öreg. Nem akarlak újra szenvedni látni!
- Tudom.
- Nem fog itt megállni, ki tudja mi lesz legközelebb? És ha kórházba kerülsz? Nem tudok úgy élni, hogy nem tudom, jól vagy e? Féltelek!
- Tudom Gerhard.
- Gyere velem. Kérlek! Dublin nagyon szép ilyenkor, szeretni fogod. Vagy menjünk ahová akarsz. Gyere velem! –kérlelt.
- És mi lesz aztán? Mindenki úgy tart majd számon, hogy Horner felesége, de Berger szeretője? Nem. Egyenlőre minden ideköt, a pénzem, az ügyeim, a versenyzés, és ő is. – pillantottam az angol felé – Ha elmegyek, nem csak a csapat, de ő is tönkremegy. Inkább segíts, de ne azzal, hogy elcipelsz mellőle, hanem azzal hogy nem jössz ide. Össze kell rázódnunk, és ez csak akkor megy, ha te nem rontasz be kétnaponta, hogy megnézd élünk e még. Nyugalomra van szükségünk.
- Tehát elküldesz a pokolba!
- Ne fogasd ki a szavaimat! Kérlek! Nem húzhat mindig két felé a szívünk, Gerhard! –néztem rá kedvesen.
- Jó. Ha viszont kellek, hívj.
Bólintottam.
- És tedd meg, hogy leszoksz. Egy csecsemőnek nem tesz jót ha füstölnek mellette. – mosolyogtam rá.
Kelletlenül bólintott.
Mire visszamentünk egy srác éppen Chris kezét kötözte be.
- Mázlid volt, hogy semmi komoly. De legközelebb ne verd szét a berendezést főnök.
- Majd igyekszem. Tényleg még nem is ismeritek egymást. Steve Redding a csapatorvosunk, Angel Valentine Horner a feleségem.
Steve keze megállt a munkában, és úgy nézett rám mintha szellemet látna.
- Gratulálok. – bökte ki nagy nehezen, majd kezet fogott velem – Elnézést nem tudtam, hogy főnök a nősülést tervezi, azt hittem ön csak egy ismerőse.
- Tegezhetsz nyugodtan, hát ez hírtelen döntés volt. Kicsit hosszú sztori. – mondtam kedvesen.
- Értem. Azt hiszem a többiek nevében mondhatom, hogy örülünk.
Tovább mosolyogtam.
- Igazából a gond onnan indult, amikor az elődöm megjelent. –húztam el a szám – Nem tudom milyen nő ez Beverley, de mindkettőnket kiakasztott, és elég bunkó volt.
- Nem lep meg mindig is, érdekes megnyilvánulásai voltak. – motyogta Steve.
- Értem. Az a lényeg hogy elment.
- Kész is. Ma ne erőltesd meg a kezed főnök, ha pár napig pihenteted gyorsan helyre jön.
- Majd észben tartom.
- Én meg figyelek rá. Köszönjük. –azzal kikísértem.
- Ügyesen elsimítottad a dolgot. – nézett rám Eddie szúrósan.
- Miért? Most mondjam meg neki, az igazat? A kozmetikázott változat jobb volt.
- Igazad volt, nem kell a pletyka. Épp elég lesz, ha kiderül, hogy a csapatért vettelek el.
- Nem kell kikürtölni. –szögeztem le.
- Ha itt még nem is tudja mindenki, akkor holnap a sajtóból megtudják. Bev tesz róla! – sziszegte Chris.
- Estére szervezzünk meg egy olyan bejelentős vacsorát. Egy kis összejövetelt. Jobb a pletykát megelőzni, mint magyarázkodni.
- Semmi kedvem most ehhez. – sóhajtott Chris.
- Oké. Akkor nincs. Minden esetre legalább ebédelni menjünk le, mert kezdek éhen halni.
- Rendben.
- Mi megyünk. – közölte Berger, majd Eddiet maga előtt tuszkolva eltűntek.
- Letusolok, és keresek valami ruhát. Majd sietek.
Bólintott, én meg eltűntem a fürdőben, összetakarítottam, majd bemásztam a zuhanyfülkébe.
Driven - Felpörgetve 28.
28.rész
Az angol arcát fürkésztem, de üres volt a tekintete, lehunyta a szemét, és bólogatott.
Most először láttam rajta igazán, hogy fáradt, kimerült, és súlyos problémái vannak, nemcsak a munkában de a lelkében is.
Kicsit fellengzősen integetett, hogy menjünk csak, de rám sem nézett. Nem tudtam eldönteni, hogy utál, vagy inkább tesz rá, hogy mit csinálok. Kimentünk de én még visszapillantottam Eddie mögé, az angol pedig akkor rogyott le a kanapéra.
- Jó ötlet egyedül hagyni? –kérdeztem a lifthez érve.
- Nem érdekel. Kiheveri. Legalább kicsit magába száll. Keresünk neki egy pszihomókust ami majd kikezeli, de én nem hagylak a közelében. A legközelebbi dühkitörésénél ki tudja mit tesz veled.
Előakartam venni a telefonom, hogy kikapcsoljam, de nem találtam sehol.
Kinyílt a lift ajtó.
- A szobában maradt a mobilom.
- Visszamegyek!
- Nem kell! – intettem le az osztrákot – Elhozom, fél perc. Ezek után úgysem fog bántani. Te is tudod.
- Nem!
- Gerhard!
- Itt lesztek! Ha bármi van majd megint megmenthettek. –adtam egy puszit az arcára majd visszamentem.
Benyitottam, báár ha pontos akarok lenni, inkább picit belöktem a fiúk által már korábban betört ajtót.
Chris még mindig a kanapén ült, könyökét a térén nyugtatva, kezét az arcába temetve.
A cipőm kopogására felkapta a fejét.
- Visszajöttél? – kérdezte egyértelműen reménykedve.
Tett felém egy tétova lépést, de reflexből hátraléptem kettőt.
Keserűen elfordította a fejét.
- Csak a telefonomért…
- Vidd! – intett egyet, és szinte kirohant az erkélyre.
Háttal állt nekem, de látszott, hogy görcsösen kapaszkodik a mellkasáig érő korlátba.
Bementem a hálóba, és a sarokban megtaláltam a mobilt, zsebre tettem.
Amikor kiléptem Chris a korlátnak támaszkodva állt, kezét ismét az arcába temetve.
Látszott, hogy baj van, hogy komolyan megzuhant. Utána mentem.
- Jó repülést. – mondta egyszerűen, de rám sem nézett.
Nem láttam az arcát, mégis tudtam, hogy legszívesebben leugrana. Az egész lényét áthatotta a bánat.
- A barátaid szerint te nem ilyen ember vagy….
- Már magam sem tudom, milyen ember vagyok…
- Chris….
- Bergernek igaza van. Már legelőször el kellett volna menned veled, és vissza se nézni.
- Lehet…
- Éljünk külön!
- Mi?
- Nincs értelme hogy tönkre tedd magam, mert én már roncs vagyok. Ez lesz a legjobb megoldás. Költözz ahová akarsz, és csinálj amit akarsz. – a hangja lemondóan csengett - Jó utat… - suttogta.
Magam sem tudom, miért, de oda léptem hozzá, és szorosan átkaroltam.
- Ha akarod segítek… - suttogtam vissza – Ha akarod maradok, és segítek…. Csak mond el….
- Nem…
- Had segítsek. Egyedül nem boldogulsz.
- Menj el…
- Miért?
- Mit akarsz tőlem? Egy emberi roncson, aki idegbeteg, és alkoholista már nem lehet segíteni! – csattant fel keserűen.
Elhúzódtam tőle, megfogtam a karját, és magam felé fordítottam.
Amikor rám nézett, vörös volt a szeme, és mérhetetlenül fájdalommal teli az arca. Igaza volt Eddienek, totálisan kész volt.
A legtöbb férfi ritkán sír, és mérget vettem volna rá, hogy Chris is ide tartozik, ő kemény mint a kő, de most valami nagyon nagy baj lehet, ha ennyire a béka segge alatt van az önbecsülése, és a lelke.
Megsimogattam a meggyötört arcát, erre szorosan magához húzott. Féltem tőle, szerettem volna elfutni, de erőt vettem magamon és hagytam, hogy a vállamba fúrja az arcát.
Amikor nem tört rá az idegbaj, egész kedves, és rendes pasi volt, olyan akit könnyű szeretni, de amikor meghülyült féltem tőle.
- Menj el… - motyogta a nyakamba.
- Tényleg ezt akarod?
- Igen. –mondta határozottan.
- Biztos? – egy kicsit eltoltam magamtól.
- Jobb lesz így.
- Neked? – kérdeztem óvatosan.
- Neked. – nézett rám fáradtan.
- És a csapat? A felkészülés?
- Keress egy jó edzőt, aki majd kezelésbe vesz. Mindegy hol leszel, kár hol jobb és nyugodtam életed lesz mint itt.
- De…
- Menj. Berger már az ajtóban toporog. – megfordultam és igaza volt.
Gerhard idegesen és türelmetlenül bámult minket.
- Jobb lesz így. – közölte egyszerűen és próbált jó képet vágni hozzá.
Bólintottam.
Kotorászott egy kicsit a zsebében, majd a kezembe adott egy kis selyem zacskót.
- Csinálj vele amit akarsz, nekem nem kell. – azzal bement a hálóba, és bezárta maga mögött az ajtót.
Kinyitottam a kis erszényt, egyszerű, vörös plüssből készül ékszerdobozt rejtett. Sejtettem mi van benne, de azért kinyitottam.
Két fehér arany karikagyűrű, mindkettőbe körben bonyolult tekergős kelte stílusú növényi minta volt belevésve, az egyik kisebbnek tűnt, mint a másik és három kis átlósan elhelyezett gyémántkő díszítette.
A lélegzetem is elakadt.
- Mindig is jó ízlése volt. – morogta Gerhard.
- Tudtál erről? – suttogtam döbbenten.
- Azt tudtam, hogy szeretne gyűrűt is húzni az ujjadra, ha már a felesége vagy. De azt, nem tudtam hogy el is intézte. Kicsit régimódi figura. – eresztett meg egy szomorú mosolyt.
Kivettem a köveset, és felpróbáltam. Tökéletes volt.
- Mehetünk?
Bizonytalanul néztem rá.
- Ha most ezért akarsz maradni, mert odaadta neked…
- Nem. – mondtam határozottan – Szüksége van rám. Valakire aki szemmel tartja és segít neki. Nem maradhat egyedül, te is tudod. Még jobban hagyná magakörül szétesni a dolgokat.
- Ang, én nem hiszem hogy ez….
Abban a pillanatban zaj hallatszott a hálóból, mintha valami darabokra tört volna.
Gerharddal azonnal berohantunk, de sehol senki, majd újabb csörömpölés a fürdőszoba felől.
Benyitottam. Chris éppen ököllel verte a tükröt.
Az angol arcát fürkésztem, de üres volt a tekintete, lehunyta a szemét, és bólogatott.
Most először láttam rajta igazán, hogy fáradt, kimerült, és súlyos problémái vannak, nemcsak a munkában de a lelkében is.
Kicsit fellengzősen integetett, hogy menjünk csak, de rám sem nézett. Nem tudtam eldönteni, hogy utál, vagy inkább tesz rá, hogy mit csinálok. Kimentünk de én még visszapillantottam Eddie mögé, az angol pedig akkor rogyott le a kanapéra.
- Jó ötlet egyedül hagyni? –kérdeztem a lifthez érve.
- Nem érdekel. Kiheveri. Legalább kicsit magába száll. Keresünk neki egy pszihomókust ami majd kikezeli, de én nem hagylak a közelében. A legközelebbi dühkitörésénél ki tudja mit tesz veled.
Előakartam venni a telefonom, hogy kikapcsoljam, de nem találtam sehol.
Kinyílt a lift ajtó.
- A szobában maradt a mobilom.
- Visszamegyek!
- Nem kell! – intettem le az osztrákot – Elhozom, fél perc. Ezek után úgysem fog bántani. Te is tudod.
- Nem!
- Gerhard!
- Itt lesztek! Ha bármi van majd megint megmenthettek. –adtam egy puszit az arcára majd visszamentem.
Benyitottam, báár ha pontos akarok lenni, inkább picit belöktem a fiúk által már korábban betört ajtót.
Chris még mindig a kanapén ült, könyökét a térén nyugtatva, kezét az arcába temetve.
A cipőm kopogására felkapta a fejét.
- Visszajöttél? – kérdezte egyértelműen reménykedve.
Tett felém egy tétova lépést, de reflexből hátraléptem kettőt.
Keserűen elfordította a fejét.
- Csak a telefonomért…
- Vidd! – intett egyet, és szinte kirohant az erkélyre.
Háttal állt nekem, de látszott, hogy görcsösen kapaszkodik a mellkasáig érő korlátba.
Bementem a hálóba, és a sarokban megtaláltam a mobilt, zsebre tettem.
Amikor kiléptem Chris a korlátnak támaszkodva állt, kezét ismét az arcába temetve.
Látszott, hogy baj van, hogy komolyan megzuhant. Utána mentem.
- Jó repülést. – mondta egyszerűen, de rám sem nézett.
Nem láttam az arcát, mégis tudtam, hogy legszívesebben leugrana. Az egész lényét áthatotta a bánat.
- A barátaid szerint te nem ilyen ember vagy….
- Már magam sem tudom, milyen ember vagyok…
- Chris….
- Bergernek igaza van. Már legelőször el kellett volna menned veled, és vissza se nézni.
- Lehet…
- Éljünk külön!
- Mi?
- Nincs értelme hogy tönkre tedd magam, mert én már roncs vagyok. Ez lesz a legjobb megoldás. Költözz ahová akarsz, és csinálj amit akarsz. – a hangja lemondóan csengett - Jó utat… - suttogta.
Magam sem tudom, miért, de oda léptem hozzá, és szorosan átkaroltam.
- Ha akarod segítek… - suttogtam vissza – Ha akarod maradok, és segítek…. Csak mond el….
- Nem…
- Had segítsek. Egyedül nem boldogulsz.
- Menj el…
- Miért?
- Mit akarsz tőlem? Egy emberi roncson, aki idegbeteg, és alkoholista már nem lehet segíteni! – csattant fel keserűen.
Elhúzódtam tőle, megfogtam a karját, és magam felé fordítottam.
Amikor rám nézett, vörös volt a szeme, és mérhetetlenül fájdalommal teli az arca. Igaza volt Eddienek, totálisan kész volt.
A legtöbb férfi ritkán sír, és mérget vettem volna rá, hogy Chris is ide tartozik, ő kemény mint a kő, de most valami nagyon nagy baj lehet, ha ennyire a béka segge alatt van az önbecsülése, és a lelke.
Megsimogattam a meggyötört arcát, erre szorosan magához húzott. Féltem tőle, szerettem volna elfutni, de erőt vettem magamon és hagytam, hogy a vállamba fúrja az arcát.
Amikor nem tört rá az idegbaj, egész kedves, és rendes pasi volt, olyan akit könnyű szeretni, de amikor meghülyült féltem tőle.
- Menj el… - motyogta a nyakamba.
- Tényleg ezt akarod?
- Igen. –mondta határozottan.
- Biztos? – egy kicsit eltoltam magamtól.
- Jobb lesz így.
- Neked? – kérdeztem óvatosan.
- Neked. – nézett rám fáradtan.
- És a csapat? A felkészülés?
- Keress egy jó edzőt, aki majd kezelésbe vesz. Mindegy hol leszel, kár hol jobb és nyugodtam életed lesz mint itt.
- De…
- Menj. Berger már az ajtóban toporog. – megfordultam és igaza volt.
Gerhard idegesen és türelmetlenül bámult minket.
- Jobb lesz így. – közölte egyszerűen és próbált jó képet vágni hozzá.
Bólintottam.
Kotorászott egy kicsit a zsebében, majd a kezembe adott egy kis selyem zacskót.
- Csinálj vele amit akarsz, nekem nem kell. – azzal bement a hálóba, és bezárta maga mögött az ajtót.
Kinyitottam a kis erszényt, egyszerű, vörös plüssből készül ékszerdobozt rejtett. Sejtettem mi van benne, de azért kinyitottam.
Két fehér arany karikagyűrű, mindkettőbe körben bonyolult tekergős kelte stílusú növényi minta volt belevésve, az egyik kisebbnek tűnt, mint a másik és három kis átlósan elhelyezett gyémántkő díszítette.
A lélegzetem is elakadt.
- Mindig is jó ízlése volt. – morogta Gerhard.
- Tudtál erről? – suttogtam döbbenten.
- Azt tudtam, hogy szeretne gyűrűt is húzni az ujjadra, ha már a felesége vagy. De azt, nem tudtam hogy el is intézte. Kicsit régimódi figura. – eresztett meg egy szomorú mosolyt.
Kivettem a köveset, és felpróbáltam. Tökéletes volt.
- Mehetünk?
Bizonytalanul néztem rá.
- Ha most ezért akarsz maradni, mert odaadta neked…
- Nem. – mondtam határozottan – Szüksége van rám. Valakire aki szemmel tartja és segít neki. Nem maradhat egyedül, te is tudod. Még jobban hagyná magakörül szétesni a dolgokat.
- Ang, én nem hiszem hogy ez….
Abban a pillanatban zaj hallatszott a hálóból, mintha valami darabokra tört volna.
Gerharddal azonnal berohantunk, de sehol senki, majd újabb csörömpölés a fürdőszoba felől.
Benyitottam. Chris éppen ököllel verte a tükröt.
Driven - Felpörgetve 27.
27.rész
Már ahogy Chrisre pillantott, tudtam hogy nem azért jött hogy segítsen, ez csak süket duma. Ürügy. Akármiért is balhéztak össze, most vissza akarta csinálni az a nyomorék.
De ami igazán bosszantott, hogy nem tudtam eldönteni, hogy az angol most tényleg akarja vagy csak ennyire megrázta, hogy újra feltűnt a csaj.
Nyílt titok volt, hogy hosszú évekig futottak együtt, de hogy házasság és gyerek miért nem lett belőle, arról nem szólt a fáma. Ahogy így elnéztem őket, biztosan nem Horneren múlt.
Viszont, ha már engem vett el, akkor nem engedem meg, hogy Beverley befurakodjon az életünkbe. Tudtam, hogy nem én vagyok az ideális feleség számára, és elviseltem volna, akárkivel is jön össze, de ez a némber maga volt egy sértés. Már azzal, hogy itt állt előttem.
- Örülnék ha végig hallgatnál Chris. – úgy ejtette ki a nevet, hogy az már felhívás volt keringőre.
Úgy éreztem embert fogok ölni.
Már válaszra nyitott a száját de megelőztem.
- Üzleti kérdésekben velem kell tárgyalnia! Tekintve hogy ez az egész kóceráj tegnaptól az enyém! –mutattam körbe hanyagul - Christian egy lépést sem tehet a nélkül hogy én tudnék róla, vagy jóváhagynám! – közöltem lazán a félfának dőlve, de mégis elég éllel a hangomban, ahhoz, hogy tudja, ki az úr a háznál.
Még mindig egy szál ing volt rajtam, de tudatában voltam annak, hogy dögösen festek, így igyekeztem vele éreztetni a felsőbbrendűségem, hogy fiatal vagyok, jó bőr, híres, és enyém a gyár, és ezzel együtt Chris is. Utóbbi legalábbis csak papíron, de ez egyenlőre nem számított.
Beverley úgy nézett végig rajtam mintha egy egyszerű utcalány lennék, lenézően, és lesajnálóan.
Én viszont egyszerűen besétáltam közéjük.
- Jó tudni, hogy jók rám a ruháid. – mosolyogtam Chrisre, aki láthatóan zavarban volt.
Tovább fixíroztam, mire végre megtalálta a hangját.
- Jól áll neked a csapatöltözet.
- Csak jól? – húztam fel az egyik szemöldököm.
Felnevetett.
- Nem mehetsz így végig a bokszban mert minden szerelőmnek elveszed az eszét. – karolta át a derekam.
- Akkor majd az ellenfeleknél flangálok így. – néztem rá somolyogva.
Ekkor azonban Beverley álarca is lehullott, láthatóan dühös lett, és a szeme szikrákat szórt.
- Kurva. – morogta Beverley az orra alatt, de ennek ellenére mind hallottuk.
Érdeklődve néztem rá.
- Mond csak ki hangosan! Én aztán nem félek senkitől!
- Ribanc! Rákényszerítetted hogy elvegyen!
- Beverley! Elég! – állt a sarkára Chris – Dönthettünk volna másképp is, de mindketten a csapatunk érdekét néztük! És nekem egyenlőre nem tűnik ez akkora áldozatnak! Lehet hogy Angel nem olyan kifinomult mint te, de a vezetéshez, az autókhoz, és az üzlethez kiválóan ért! Meggyőződésem, hogy mindannyian nyertünk azzal, hogy itt van!
Kicsit döbbenten néztem rá, azért egy ilyen védőbeszédet nem vártam tőle, de nagyon jólesett.
Tartottam tőle, hogy a nő mellé áll, de örültem neki hogy rám voksolt.
Didi csak kapkodta a fejét, és láthatóan nem tudott kiigazodni sem Beverleyn, sem Chrissel.
Végül a nő és az angol arkasszemet nézett egymással.
Tudtam, hogy sok kimondott szó, és súlyos titok elevenedik fel köztük, látszott hogy mindkettejüket felkavarta ez a találkozás, és ez a helyzet.
Majd Beverley sarkon fordult, és kicsörtetett, de az küszöbről még visszaszólt.
- Ne felejtsd el kislány, hogy Chrisnek sem család, sem feleség nem kell! Nem bírja sokáig a kötöttségeket! Ha pedig úgy adódik akkor nem hagy ki egy alkalmat sem egy kóbor numerára valamelyik grid girllel! És jobb ha gyerekről szó sem esik, mert irtózik tőlük mint a pestistől! – sziszegte, majd elment.
Tudtam, hogy csak azért mondja, mert megakarta bennem forgatni a tőrt, de az is fix, hogy igaz amit mondott. Az exek ilyenkor mindig a másik hibáival vagdalkoznak, igyekeznek beégetni az embert.
Érdeklődve pillantottam Chrisre, majd Ditrichre, aki fújtatott egyet elkerekedett szemmel, aztán gyorsan elhúzta a csíkot.
Chris bement a hálóba és idegesen turkálni kezdett az ingei között.
- Nem kell bőröndökből élned, nyugodtan pakolj ki. – morogta ingerülten.
- És mégis hova? Mindenhol a te cuccaid vannak. – közöltem higgadtan.
- Talán azért mert az én lakásom! –csattant fel támadóan, és bevágta a garderobe ajtaját.
Lenyeltem a replikát, hogy az én gyáramban van.
- Tudod mit? Húzz el az irodádba, én pedig majd beszélek a személyzetissel, hogy keressem nekem helyet! Elvégre jogom van hozzá, hogy legyen egy saját szobám! – megint nem tettem hozzá, hogy a saját gyáramban.
- Nem elég, hogy a főnököm vagy, és nyűg, de egyre több alapot is akarsz adni arra hogy a pénzed miatt vettelek el? Egy nap után külön élünk? Remek! Mégis mennyi tekintélyem lesz így az embereim előtt? –kiabálta.
Tudtam hogy azért pipa meg az a hülye kurva kipakolt, és most azt hiszi rossz véleménnyel vagyok róla, de ez nem ok az üvöltésre.
- Nem bírod ki hogy ne hozz minden áron szégyenbe?
Már így is túl sok önuralmat tanúsítottam, és ennél a mondatnál elszakadt a cérna.
- Annyi tiszteletet kapsz amennyit megérdemelsz, és kettőnk közül én legalább hűséges voltam azokhoz, akikkel együtt éltem, ami láthatóan rólad nem mondható el! – kiabáltam az arcába, ő pedig már remegett az idegességtől - Tudod ha Beverley kitálalna sajtónak, akkor a rólad a tökéletes Christian Hornerről, aki mindig jól, dönt, és minden emberével korrekt, szépen befeketedne a kép. Érdekes sztori lenne, hogy milyen számító és sötét is vagy te igazából! Képmutató!
Ez volt az a pont, ahol Chris elvesztette az önkontrolt, és adott egy hatalmas pofont. Neki estem a szekrényajtónak, erre megragadott, és megrázott mint valami rongybabát.
- Nem érdekel hogy tiéd a gyár, vagy azt teszed amit én mondok, vagy nagyon keservesen megbánod! Nekem egy ilyen kis Beverleynél is ócskább ribanc ne mondja meg, hogy mit tehetek és mit nem! Egy fokkal sem vagy különb tőle jobb ha tudod! Csak hogy tudd, ha egyszer is címlapra kerül, hogy félre kurtál, Isten a tanúm de úgy megverlek, hogy kórházba kerülsz! Megértetted? – ordította az arcomba.
- Nekem te…
Egy újabb kemény pofon volt a válasz, éreztem hogy felrepedt a szám, aztán behajított a sarokba, az éjjeli szekrény pedig amit esés közben elsodortam rám esett.
Fél perccel később Chris a földön feküdt, elterülve az ajtóban pedig ott állt Gerhard, és a kézfejét dörzsölgető Eddie.
Életemben nem örültem még így egyiküknek sem. Gerhard odajött hozzám, átkaroltam a vállát, ő pedig a karjába vett.
A nappaliban ültünk le, Eddie pedig hozott jeget a hűtőből. A sírás kerülgetett, de igyekeztem tartani magam, de kizárólag csak azért sikerült mert az osztrák szorosan átölelt.
- Beszélek egy ügyvéddel, ha feljelented, távoltartási végzést adnak ki ellene.
Keserűen felnevettem.
- Így is együtt kell vele dolgoznom.
- De ha még egyszer hozzád ér, lecsukják. –közölte a tényt az ír.
Bólintottam, majd Gerhardra pillantottam.
- Hallottam hogy Bev ide készül, és tudtam, hogy ez Chrisnél kiveri a biztosítékot. De teljesen.
- Az tuti! Hiába normális alapból, ilyenkor kitör belőle a dühöngő barom!
Gerhard bólintott.
- Mondtam, hogy tönkre tette. – mérgelődött Eddie – Teljesen! De persze te…
- Jó! Jó! Majd beszélek vele, hogy keressen valami klinikát, ahol kezelhetik. Így nem maradhat az biztos!
- Közveszélyes hülye! – csukta rá Chrisre az ajtót Eddie.
- Nem gondoltam, hogy ekkor a baj. Esküszöm, hogy sose bántotta egyik barátnőjét se. Még Bevet sem.
- Megmondom én mi a baja! Túl sok teher van rajta, az idegei meg tönkre mentek! Én a helyedben kirúgnám nem csak az életemből, de a gyárból is! – mutatott rám Eddie.
- És hagyjam hogy a tőzsdén ízekre szedjék a csapatot?
- Hagyod hogy valakiben kárt tegyen? Ki tudja mit történik ha megver valakit? Vállalod a felelősséget?
- Gyere! – terítette rám Gerhard a kabátját – A magán géppel jöttem, elmegyünk. Majd ha lecsillapodtak a kedélyek visszajössz.
Bólintottam, én sem akartam maradni ezek után.
Pár pillanat alatt valahonnan kerítettek nekem egy nadrágot, meg a cuccaimat, aztán megfogtam az egyik bőröndöm, Eddie a másik kettőt, Gerhard pedig átkarolt.
- Gyere. – húzott egy kicsit magához – Szerintem tetszeni fog neked Dublin.
Chris ekkor lépett ki a hálóból az arcát fogva. Akkor térhetett magához.
- Magammal viszem! –közölte Berger ellentmondást nem tűrően.
Már ahogy Chrisre pillantott, tudtam hogy nem azért jött hogy segítsen, ez csak süket duma. Ürügy. Akármiért is balhéztak össze, most vissza akarta csinálni az a nyomorék.
De ami igazán bosszantott, hogy nem tudtam eldönteni, hogy az angol most tényleg akarja vagy csak ennyire megrázta, hogy újra feltűnt a csaj.
Nyílt titok volt, hogy hosszú évekig futottak együtt, de hogy házasság és gyerek miért nem lett belőle, arról nem szólt a fáma. Ahogy így elnéztem őket, biztosan nem Horneren múlt.
Viszont, ha már engem vett el, akkor nem engedem meg, hogy Beverley befurakodjon az életünkbe. Tudtam, hogy nem én vagyok az ideális feleség számára, és elviseltem volna, akárkivel is jön össze, de ez a némber maga volt egy sértés. Már azzal, hogy itt állt előttem.
- Örülnék ha végig hallgatnál Chris. – úgy ejtette ki a nevet, hogy az már felhívás volt keringőre.
Úgy éreztem embert fogok ölni.
Már válaszra nyitott a száját de megelőztem.
- Üzleti kérdésekben velem kell tárgyalnia! Tekintve hogy ez az egész kóceráj tegnaptól az enyém! –mutattam körbe hanyagul - Christian egy lépést sem tehet a nélkül hogy én tudnék róla, vagy jóváhagynám! – közöltem lazán a félfának dőlve, de mégis elég éllel a hangomban, ahhoz, hogy tudja, ki az úr a háznál.
Még mindig egy szál ing volt rajtam, de tudatában voltam annak, hogy dögösen festek, így igyekeztem vele éreztetni a felsőbbrendűségem, hogy fiatal vagyok, jó bőr, híres, és enyém a gyár, és ezzel együtt Chris is. Utóbbi legalábbis csak papíron, de ez egyenlőre nem számított.
Beverley úgy nézett végig rajtam mintha egy egyszerű utcalány lennék, lenézően, és lesajnálóan.
Én viszont egyszerűen besétáltam közéjük.
- Jó tudni, hogy jók rám a ruháid. – mosolyogtam Chrisre, aki láthatóan zavarban volt.
Tovább fixíroztam, mire végre megtalálta a hangját.
- Jól áll neked a csapatöltözet.
- Csak jól? – húztam fel az egyik szemöldököm.
Felnevetett.
- Nem mehetsz így végig a bokszban mert minden szerelőmnek elveszed az eszét. – karolta át a derekam.
- Akkor majd az ellenfeleknél flangálok így. – néztem rá somolyogva.
Ekkor azonban Beverley álarca is lehullott, láthatóan dühös lett, és a szeme szikrákat szórt.
- Kurva. – morogta Beverley az orra alatt, de ennek ellenére mind hallottuk.
Érdeklődve néztem rá.
- Mond csak ki hangosan! Én aztán nem félek senkitől!
- Ribanc! Rákényszerítetted hogy elvegyen!
- Beverley! Elég! – állt a sarkára Chris – Dönthettünk volna másképp is, de mindketten a csapatunk érdekét néztük! És nekem egyenlőre nem tűnik ez akkora áldozatnak! Lehet hogy Angel nem olyan kifinomult mint te, de a vezetéshez, az autókhoz, és az üzlethez kiválóan ért! Meggyőződésem, hogy mindannyian nyertünk azzal, hogy itt van!
Kicsit döbbenten néztem rá, azért egy ilyen védőbeszédet nem vártam tőle, de nagyon jólesett.
Tartottam tőle, hogy a nő mellé áll, de örültem neki hogy rám voksolt.
Didi csak kapkodta a fejét, és láthatóan nem tudott kiigazodni sem Beverleyn, sem Chrissel.
Végül a nő és az angol arkasszemet nézett egymással.
Tudtam, hogy sok kimondott szó, és súlyos titok elevenedik fel köztük, látszott hogy mindkettejüket felkavarta ez a találkozás, és ez a helyzet.
Majd Beverley sarkon fordult, és kicsörtetett, de az küszöbről még visszaszólt.
- Ne felejtsd el kislány, hogy Chrisnek sem család, sem feleség nem kell! Nem bírja sokáig a kötöttségeket! Ha pedig úgy adódik akkor nem hagy ki egy alkalmat sem egy kóbor numerára valamelyik grid girllel! És jobb ha gyerekről szó sem esik, mert irtózik tőlük mint a pestistől! – sziszegte, majd elment.
Tudtam, hogy csak azért mondja, mert megakarta bennem forgatni a tőrt, de az is fix, hogy igaz amit mondott. Az exek ilyenkor mindig a másik hibáival vagdalkoznak, igyekeznek beégetni az embert.
Érdeklődve pillantottam Chrisre, majd Ditrichre, aki fújtatott egyet elkerekedett szemmel, aztán gyorsan elhúzta a csíkot.
Chris bement a hálóba és idegesen turkálni kezdett az ingei között.
- Nem kell bőröndökből élned, nyugodtan pakolj ki. – morogta ingerülten.
- És mégis hova? Mindenhol a te cuccaid vannak. – közöltem higgadtan.
- Talán azért mert az én lakásom! –csattant fel támadóan, és bevágta a garderobe ajtaját.
Lenyeltem a replikát, hogy az én gyáramban van.
- Tudod mit? Húzz el az irodádba, én pedig majd beszélek a személyzetissel, hogy keressem nekem helyet! Elvégre jogom van hozzá, hogy legyen egy saját szobám! – megint nem tettem hozzá, hogy a saját gyáramban.
- Nem elég, hogy a főnököm vagy, és nyűg, de egyre több alapot is akarsz adni arra hogy a pénzed miatt vettelek el? Egy nap után külön élünk? Remek! Mégis mennyi tekintélyem lesz így az embereim előtt? –kiabálta.
Tudtam hogy azért pipa meg az a hülye kurva kipakolt, és most azt hiszi rossz véleménnyel vagyok róla, de ez nem ok az üvöltésre.
- Nem bírod ki hogy ne hozz minden áron szégyenbe?
Már így is túl sok önuralmat tanúsítottam, és ennél a mondatnál elszakadt a cérna.
- Annyi tiszteletet kapsz amennyit megérdemelsz, és kettőnk közül én legalább hűséges voltam azokhoz, akikkel együtt éltem, ami láthatóan rólad nem mondható el! – kiabáltam az arcába, ő pedig már remegett az idegességtől - Tudod ha Beverley kitálalna sajtónak, akkor a rólad a tökéletes Christian Hornerről, aki mindig jól, dönt, és minden emberével korrekt, szépen befeketedne a kép. Érdekes sztori lenne, hogy milyen számító és sötét is vagy te igazából! Képmutató!
Ez volt az a pont, ahol Chris elvesztette az önkontrolt, és adott egy hatalmas pofont. Neki estem a szekrényajtónak, erre megragadott, és megrázott mint valami rongybabát.
- Nem érdekel hogy tiéd a gyár, vagy azt teszed amit én mondok, vagy nagyon keservesen megbánod! Nekem egy ilyen kis Beverleynél is ócskább ribanc ne mondja meg, hogy mit tehetek és mit nem! Egy fokkal sem vagy különb tőle jobb ha tudod! Csak hogy tudd, ha egyszer is címlapra kerül, hogy félre kurtál, Isten a tanúm de úgy megverlek, hogy kórházba kerülsz! Megértetted? – ordította az arcomba.
- Nekem te…
Egy újabb kemény pofon volt a válasz, éreztem hogy felrepedt a szám, aztán behajított a sarokba, az éjjeli szekrény pedig amit esés közben elsodortam rám esett.
Fél perccel később Chris a földön feküdt, elterülve az ajtóban pedig ott állt Gerhard, és a kézfejét dörzsölgető Eddie.
Életemben nem örültem még így egyiküknek sem. Gerhard odajött hozzám, átkaroltam a vállát, ő pedig a karjába vett.
A nappaliban ültünk le, Eddie pedig hozott jeget a hűtőből. A sírás kerülgetett, de igyekeztem tartani magam, de kizárólag csak azért sikerült mert az osztrák szorosan átölelt.
- Beszélek egy ügyvéddel, ha feljelented, távoltartási végzést adnak ki ellene.
Keserűen felnevettem.
- Így is együtt kell vele dolgoznom.
- De ha még egyszer hozzád ér, lecsukják. –közölte a tényt az ír.
Bólintottam, majd Gerhardra pillantottam.
- Hallottam hogy Bev ide készül, és tudtam, hogy ez Chrisnél kiveri a biztosítékot. De teljesen.
- Az tuti! Hiába normális alapból, ilyenkor kitör belőle a dühöngő barom!
Gerhard bólintott.
- Mondtam, hogy tönkre tette. – mérgelődött Eddie – Teljesen! De persze te…
- Jó! Jó! Majd beszélek vele, hogy keressen valami klinikát, ahol kezelhetik. Így nem maradhat az biztos!
- Közveszélyes hülye! – csukta rá Chrisre az ajtót Eddie.
- Nem gondoltam, hogy ekkor a baj. Esküszöm, hogy sose bántotta egyik barátnőjét se. Még Bevet sem.
- Megmondom én mi a baja! Túl sok teher van rajta, az idegei meg tönkre mentek! Én a helyedben kirúgnám nem csak az életemből, de a gyárból is! – mutatott rám Eddie.
- És hagyjam hogy a tőzsdén ízekre szedjék a csapatot?
- Hagyod hogy valakiben kárt tegyen? Ki tudja mit történik ha megver valakit? Vállalod a felelősséget?
- Gyere! – terítette rám Gerhard a kabátját – A magán géppel jöttem, elmegyünk. Majd ha lecsillapodtak a kedélyek visszajössz.
Bólintottam, én sem akartam maradni ezek után.
Pár pillanat alatt valahonnan kerítettek nekem egy nadrágot, meg a cuccaimat, aztán megfogtam az egyik bőröndöm, Eddie a másik kettőt, Gerhard pedig átkarolt.
- Gyere. – húzott egy kicsit magához – Szerintem tetszeni fog neked Dublin.
Chris ekkor lépett ki a hálóból az arcát fogva. Akkor térhetett magához.
- Magammal viszem! –közölte Berger ellentmondást nem tűrően.
2011. július 11., hétfő
Driven - Felpörgetve 26.
26.rész
Egy szál törölközőben jöttem ki, Chris pedig az ajtóban állt. Megpróbáltam megkerülni, de nem hagyta, végül kisebb dulakodásba mentünk át, végül szorosan átölelt, és magához húzott.
- Beszélnünk kell!
- Nem akarok! – duzzogtam.
Fáradt voltam, álmos, ideges, és rohadtul éhes. És marha pipa.
Amint egy kicsit eltolt magától pofon vágtam, erre dühből megcsókolt. Én meg viszonoztam.
De a tombolás átment, szenvedélyes csókolózásba, és egymás szemérmetlen simogatásába. Olyan erősen elkapott minket a hév, hogy mire végre elváltak egymástól az ajkaink, hogy levegőt vegyünk, rajtam nem volt törölköző, az angolról meg félig leszedtem a nadrágot, és az inget.
Pár pillanatig zavartan néztük a másikat, amikor pedig Chris újra megcsókolt, kopogtattak.
Dühösen mordult fel.
- Ne nyisd ki… Akármiről is van szó fél órát várhat… - húztam magamhoz.
- Tudják, hogy itt vagyok… - dünnyögte.
- Nem tudják…. Majd elmegy… - néztem rá kacéran.
Újra kopogtattak.
- Főnök ébredj fel! Guillaume vagyok! Christian! –dörömbölt újra.
- Megölöm… - sziszegtem.
- A legjobb emberem. Inkább ne. –próbálta kapkodva rendbe szedni magát.
- Nem érdekel baszd meg! –suttogtam.
- Inkább téged! – hírtelen megint szorosan átölelt, és a nyakamat csókolgatta.
- Christian! –dörömbölt a francia tovább.
- Rázd le gyorsan…..- karmoltam bele a ruháján keresztül a csípőjébe, aztán a nadrágján lehúztam a cipzárt.
- Christian!
- Ráz le…. – nyögtem föl, ahogy teljes erővel a falnak préselt.
- Christian!
- Az ördögbe! –csattant fel, és dühösen kicsörtetett.
Tudtam, hogy ezúttal nem rám mérges.
Hallottam ahogy kivágja az ajtót.
- Mi az ördög olyan fontos Rocquelin!
- Főnök mi történt a …
- Kérdeztem valamit!
- Meg kellene beszélnünk Sebastian teszt eredményeit, és pár…
- És ez nem várhat fél órát?
- De! De tegnap te mondtad, hogy ma reggel ezzel kezdjünk, és hogy…
- Szeretnék egy nyugodt órát eltölteni a feleségemmel, mert mióta hajnalban visszaérkeztünk Amerikából, csak dolgoztam, pótoltam a lemaradást, és csak fél órát aludtam! Ha nem nagy kérés, akkor gyere vissza később, és mond meg a többieknek is, hogy most az egyszer délelőtt tizenegy előtt nem érdekel még az sem, ha ég a ház! –azzal becsapta a bejáratit Guillaume döbbent arca előtt.
Somolyogva néztem rá, félig az ajtófélfa mögül.
- Kicsit viharvert vagy… - haraptam mosolygósan az alsó ajkamba.
- Te meg őrülten kívánatos. – szorosan magához húzott.
- Miért? – kérdeztem kacéran.
- Mert jól nézel ki ruha nélkül. –jött a szenvtelen válasz.
- Azt hittem azért, mert esetleg rád bíznám a részvényeket….
- Most csak húzod az agyam, vagy tényleg le akarsz velem feküdni? – szorított ingerülten a falnak.
- Ne mond hogy nem azért lettem máris kicsit vonzóbb, mert a te kezedbe akarom adni a gyeplőt? – gúnyolódtam.
- Ezért volt ez az egész? Hogy hülyét csinálj….
Válasz helyett megcsókoltam, ő pedig durván viszonozta.
- Velem te nem fogsz játszani! –sziszegte.
- Te játszol velem! Azért akarsz megfektetni, hogy aláírjam azt a …..
Megcsókolt, és belém fojtotta a szót.
- Nem, nem azért egyszerűen csak megőrjítesz…. – mondta rekedten, majd neki döntötte a homlokát az enyémnek.
- Bunkó voltál.
- Menthetetlenül. Sajnálom. De annyi a gond, meg a probléma, hogy ki sem látszom belőle….. –neki szorított a falnak, és megfogta a combom, majd fölhúzta, hogy fonjam a csípője köré – Hol akarod? –morogta a nyakamba, miközben csókolgatta, és lerángatta magáról az ingét.
- A kanapén…. A dolgozóban….. –végigkarmoltam a hátát –Aztán az asztalon…..és a padlón…. - nyögtem fel.
Megeresztett egy perverz mosolyt.
- Kis ribanc…. A kocsi tetején nem? – kérdezte vigyorogva.
- Inkább a motorborító elemen…. – néztem rá ártatlanul – Kétlem hogy az autó többi része kényelmes lenne…
- Micsoda egy nimfomán nő vagy… - cukkolt.
- Ha te azt tudnád? – nevettem fel.
Még be sem értünk a dolgozóba, már mindkét lábam a csípője köré fontam, és őrülten csókolóztunk.
Chris olyan vehemensen simogatta a fenekem, hogy szinte eszemet vesztettem, de ahogy láttam ő sem volt teljesen józan.
Éppen a nadrágjától akart szabadult, amikor megint dörömbölni kezdtek az ajtón.
- Christian!
- Mi vagy te? Az amerikai elnök, hogy ekkora a forgalom? – dünnyögtem.
- Christian! Azonnal nyisd ki!
- Ez Didi! – morogta mérgesen.
- Azonnal nyisd ki! –dörömbölt tovább.
- Amíg nem megyek ki, addig úgysem tűnik el. –sóhajtott fel.
- Reméltem, hogy nem ezt mondod.
Kelletlenül elengedett, felkapta a földről az ingét, felém nyújtotta.
- Ahogy ismerem berobog mint valami tank, nem árt ha legalább eltakarsz pár dolgot. –vigyorgott kajánul.
- Miért nem tetszene neki a látvány?
- De túlságosan is. –cukkolt tovább.
- És az nem gond – álltam meg a dolgozó ajtajában – hogy te fél pucér vagy?
Megrántotta a vállát és ajtót nyitott.
Az osztrák úgy rontott be, mint egy tornádó.
- Mi tartott eddig? – tombolta – Én hozom itt neked a megoldást te meg alszol?
Chris értetlenül pillantott rá, de az osztrák úgy el volt foglalva saját magával, hogy fel sem tűntem neki.
- Megvan a megoldás.
- Igazán?
- Igen, de nem ám az én ötletem. –azzal az ajtó felé bökött.
Chris arcára kiült döbbenet, és még valami, amit nem tudtam azonosítani.
- Ő mit keres is? –nézett Didire.
- Segít nekünk, hogy ne kelljen elvenned, azt az idegbeteg kis libát.
- Igen, és remek megoldást találtam hidd el. –lépett be szőke hosszú hajó, negyvenes nő.
Azonnal megállítottam, hogy nincs benne semmi átlagon felüli, egyszerű fekete nadrágot, és elegáns blúzt viselt, és finoman sminkelte magát. Nem volt sem túl szép, sem túl csinos, sem túl vonzó, és nem éreztem rajta olyan kisugárzást sem, amit felettébb vonzónak találhat egy féri. Chris mégis úgy bámulta, mintha alá szállt volna a mennyekből.
Ekkor tudatosult bennem ki is ez a nő valójában. Ő volt Chris korábbi barátnője, akivel fél éve szakított, zavaros körülmények között. Az angol, pedig láthatóan még nem heverte ki. Ahogy elmosolyodott, minden kétségem szertefoszlott, hogy a nő nem más, mint Beverley Allen. (Legjobb tudomásom szerint így hívják Christian jelenlegi barátnőjét, a szőke hölgyet, aki gyakran látható az oldalán a fényképeken)
Egy szál törölközőben jöttem ki, Chris pedig az ajtóban állt. Megpróbáltam megkerülni, de nem hagyta, végül kisebb dulakodásba mentünk át, végül szorosan átölelt, és magához húzott.
- Beszélnünk kell!
- Nem akarok! – duzzogtam.
Fáradt voltam, álmos, ideges, és rohadtul éhes. És marha pipa.
Amint egy kicsit eltolt magától pofon vágtam, erre dühből megcsókolt. Én meg viszonoztam.
De a tombolás átment, szenvedélyes csókolózásba, és egymás szemérmetlen simogatásába. Olyan erősen elkapott minket a hév, hogy mire végre elváltak egymástól az ajkaink, hogy levegőt vegyünk, rajtam nem volt törölköző, az angolról meg félig leszedtem a nadrágot, és az inget.
Pár pillanatig zavartan néztük a másikat, amikor pedig Chris újra megcsókolt, kopogtattak.
Dühösen mordult fel.
- Ne nyisd ki… Akármiről is van szó fél órát várhat… - húztam magamhoz.
- Tudják, hogy itt vagyok… - dünnyögte.
- Nem tudják…. Majd elmegy… - néztem rá kacéran.
Újra kopogtattak.
- Főnök ébredj fel! Guillaume vagyok! Christian! –dörömbölt újra.
- Megölöm… - sziszegtem.
- A legjobb emberem. Inkább ne. –próbálta kapkodva rendbe szedni magát.
- Nem érdekel baszd meg! –suttogtam.
- Inkább téged! – hírtelen megint szorosan átölelt, és a nyakamat csókolgatta.
- Christian! –dörömbölt a francia tovább.
- Rázd le gyorsan…..- karmoltam bele a ruháján keresztül a csípőjébe, aztán a nadrágján lehúztam a cipzárt.
- Christian!
- Ráz le…. – nyögtem föl, ahogy teljes erővel a falnak préselt.
- Christian!
- Az ördögbe! –csattant fel, és dühösen kicsörtetett.
Tudtam, hogy ezúttal nem rám mérges.
Hallottam ahogy kivágja az ajtót.
- Mi az ördög olyan fontos Rocquelin!
- Főnök mi történt a …
- Kérdeztem valamit!
- Meg kellene beszélnünk Sebastian teszt eredményeit, és pár…
- És ez nem várhat fél órát?
- De! De tegnap te mondtad, hogy ma reggel ezzel kezdjünk, és hogy…
- Szeretnék egy nyugodt órát eltölteni a feleségemmel, mert mióta hajnalban visszaérkeztünk Amerikából, csak dolgoztam, pótoltam a lemaradást, és csak fél órát aludtam! Ha nem nagy kérés, akkor gyere vissza később, és mond meg a többieknek is, hogy most az egyszer délelőtt tizenegy előtt nem érdekel még az sem, ha ég a ház! –azzal becsapta a bejáratit Guillaume döbbent arca előtt.
Somolyogva néztem rá, félig az ajtófélfa mögül.
- Kicsit viharvert vagy… - haraptam mosolygósan az alsó ajkamba.
- Te meg őrülten kívánatos. – szorosan magához húzott.
- Miért? – kérdeztem kacéran.
- Mert jól nézel ki ruha nélkül. –jött a szenvtelen válasz.
- Azt hittem azért, mert esetleg rád bíznám a részvényeket….
- Most csak húzod az agyam, vagy tényleg le akarsz velem feküdni? – szorított ingerülten a falnak.
- Ne mond hogy nem azért lettem máris kicsit vonzóbb, mert a te kezedbe akarom adni a gyeplőt? – gúnyolódtam.
- Ezért volt ez az egész? Hogy hülyét csinálj….
Válasz helyett megcsókoltam, ő pedig durván viszonozta.
- Velem te nem fogsz játszani! –sziszegte.
- Te játszol velem! Azért akarsz megfektetni, hogy aláírjam azt a …..
Megcsókolt, és belém fojtotta a szót.
- Nem, nem azért egyszerűen csak megőrjítesz…. – mondta rekedten, majd neki döntötte a homlokát az enyémnek.
- Bunkó voltál.
- Menthetetlenül. Sajnálom. De annyi a gond, meg a probléma, hogy ki sem látszom belőle….. –neki szorított a falnak, és megfogta a combom, majd fölhúzta, hogy fonjam a csípője köré – Hol akarod? –morogta a nyakamba, miközben csókolgatta, és lerángatta magáról az ingét.
- A kanapén…. A dolgozóban….. –végigkarmoltam a hátát –Aztán az asztalon…..és a padlón…. - nyögtem fel.
Megeresztett egy perverz mosolyt.
- Kis ribanc…. A kocsi tetején nem? – kérdezte vigyorogva.
- Inkább a motorborító elemen…. – néztem rá ártatlanul – Kétlem hogy az autó többi része kényelmes lenne…
- Micsoda egy nimfomán nő vagy… - cukkolt.
- Ha te azt tudnád? – nevettem fel.
Még be sem értünk a dolgozóba, már mindkét lábam a csípője köré fontam, és őrülten csókolóztunk.
Chris olyan vehemensen simogatta a fenekem, hogy szinte eszemet vesztettem, de ahogy láttam ő sem volt teljesen józan.
Éppen a nadrágjától akart szabadult, amikor megint dörömbölni kezdtek az ajtón.
- Christian!
- Mi vagy te? Az amerikai elnök, hogy ekkora a forgalom? – dünnyögtem.
- Christian! Azonnal nyisd ki!
- Ez Didi! – morogta mérgesen.
- Azonnal nyisd ki! –dörömbölt tovább.
- Amíg nem megyek ki, addig úgysem tűnik el. –sóhajtott fel.
- Reméltem, hogy nem ezt mondod.
Kelletlenül elengedett, felkapta a földről az ingét, felém nyújtotta.
- Ahogy ismerem berobog mint valami tank, nem árt ha legalább eltakarsz pár dolgot. –vigyorgott kajánul.
- Miért nem tetszene neki a látvány?
- De túlságosan is. –cukkolt tovább.
- És az nem gond – álltam meg a dolgozó ajtajában – hogy te fél pucér vagy?
Megrántotta a vállát és ajtót nyitott.
Az osztrák úgy rontott be, mint egy tornádó.
- Mi tartott eddig? – tombolta – Én hozom itt neked a megoldást te meg alszol?
Chris értetlenül pillantott rá, de az osztrák úgy el volt foglalva saját magával, hogy fel sem tűntem neki.
- Megvan a megoldás.
- Igazán?
- Igen, de nem ám az én ötletem. –azzal az ajtó felé bökött.
Chris arcára kiült döbbenet, és még valami, amit nem tudtam azonosítani.
- Ő mit keres is? –nézett Didire.
- Segít nekünk, hogy ne kelljen elvenned, azt az idegbeteg kis libát.
- Igen, és remek megoldást találtam hidd el. –lépett be szőke hosszú hajó, negyvenes nő.
Azonnal megállítottam, hogy nincs benne semmi átlagon felüli, egyszerű fekete nadrágot, és elegáns blúzt viselt, és finoman sminkelte magát. Nem volt sem túl szép, sem túl csinos, sem túl vonzó, és nem éreztem rajta olyan kisugárzást sem, amit felettébb vonzónak találhat egy féri. Chris mégis úgy bámulta, mintha alá szállt volna a mennyekből.
Ekkor tudatosult bennem ki is ez a nő valójában. Ő volt Chris korábbi barátnője, akivel fél éve szakított, zavaros körülmények között. Az angol, pedig láthatóan még nem heverte ki. Ahogy elmosolyodott, minden kétségem szertefoszlott, hogy a nő nem más, mint Beverley Allen. (Legjobb tudomásom szerint így hívják Christian jelenlegi barátnőjét, a szőke hölgyet, aki gyakran látható az oldalán a fényképeken)
2011. július 7., csütörtök
Megjegyzés!
Kedves Mindenki!
Hát most azért kicsit ledöbbentem, ma túlléptük a
80.000 látogatót! 80.000-ret! Az anyja mindenit!! Kicsit több mint egy év alatt!!!
Nem tudom elmondani, mennyire boldoggá tettetek engem ezzel!
Ahogy mondani szokták, cigi, és pia, meg buli!
Hát cigi megvolt, pia majd holnap, buli meg pár hét múlva, ha minden jól megy!!! :)
Ma nem votl rész, de holnap majd igyekszem hozni, meg hétvégén is.
És Nagyon Nagyon Nagyon KÖSZÖNÖM NEKTEK! HOGY ENNYIEN, IRTOK KOMMENTET, CHAT HOZZÁSZÓLÁST! ÉS PERSZE, HOGY BÖNGÉSZTEK A VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL!!!!
VIELEN DANK!(ahogy a német mondja)
Akkor kicsit előreláthatóan az elkövetkező időkről:
a blog megy tovább folyamatosan!!!
Annyi hogy megint lesz egy kis nyugi, mert jövöhéten péntektől következő hét végéig gyerekekkel táborozunk Pesten! Aztán hazajövök, pár nap itthon majd pedig megyünk is vissza szerdán a F1 miatt, mert jegyünk van a Magyar GP-re.
Aztán megyünk tovább ezerrel! Nem igérek semmit, mert azért ez a tábor kicsi thúzós lesz, ahogy tavaly is volt, és nem hiszem, hogy lesz erőm/időm írni. :)
(Ha valakit érdekel az idei programunk, és az eddigiek, akkor itt megtekintheti,
illetve ha van kedvetek ossztátok meg hogy minnél többet tudják hogy létezik ez az alapítvány:
http://www.facebook.com/pages/Fest%C5%91pal%C3%A1nt%C3%A1k-K%C3%A9pz%C5%91m%C5%B1v%C3%A9szeti-K%C3%B6zhaszn%C3%BA-Alap%C3%ADtv%C3%A1ny/182096588492275?sk=wall)
A F1 alatt meg pláne nem, elvileg megyünk a foci meccsre, a boksz látogatásra, a hétvégére, és hétfőn jövünk haza.
Majd igyekszem sokat irni mielőtt elmegyek :)
Legyetek jók!
És mégegyszer KÖSZÖNÖM SRÁCOK!!!!
sok sok puszi: AngeGhost :)
Hát most azért kicsit ledöbbentem, ma túlléptük a
80.000 látogatót! 80.000-ret! Az anyja mindenit!! Kicsit több mint egy év alatt!!!
Nem tudom elmondani, mennyire boldoggá tettetek engem ezzel!
Ahogy mondani szokták, cigi, és pia, meg buli!
Hát cigi megvolt, pia majd holnap, buli meg pár hét múlva, ha minden jól megy!!! :)
Ma nem votl rész, de holnap majd igyekszem hozni, meg hétvégén is.
És Nagyon Nagyon Nagyon KÖSZÖNÖM NEKTEK! HOGY ENNYIEN, IRTOK KOMMENTET, CHAT HOZZÁSZÓLÁST! ÉS PERSZE, HOGY BÖNGÉSZTEK A VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL!!!!
VIELEN DANK!(ahogy a német mondja)
Akkor kicsit előreláthatóan az elkövetkező időkről:
a blog megy tovább folyamatosan!!!
Annyi hogy megint lesz egy kis nyugi, mert jövöhéten péntektől következő hét végéig gyerekekkel táborozunk Pesten! Aztán hazajövök, pár nap itthon majd pedig megyünk is vissza szerdán a F1 miatt, mert jegyünk van a Magyar GP-re.
Aztán megyünk tovább ezerrel! Nem igérek semmit, mert azért ez a tábor kicsi thúzós lesz, ahogy tavaly is volt, és nem hiszem, hogy lesz erőm/időm írni. :)
(Ha valakit érdekel az idei programunk, és az eddigiek, akkor itt megtekintheti,
illetve ha van kedvetek ossztátok meg hogy minnél többet tudják hogy létezik ez az alapítvány:
http://www.facebook.com/pages/Fest%C5%91pal%C3%A1nt%C3%A1k-K%C3%A9pz%C5%91m%C5%B1v%C3%A9szeti-K%C3%B6zhaszn%C3%BA-Alap%C3%ADtv%C3%A1ny/182096588492275?sk=wall)
A F1 alatt meg pláne nem, elvileg megyünk a foci meccsre, a boksz látogatásra, a hétvégére, és hétfőn jövünk haza.
Majd igyekszem sokat irni mielőtt elmegyek :)
Legyetek jók!
És mégegyszer KÖSZÖNÖM SRÁCOK!!!!
sok sok puszi: AngeGhost :)
2011. július 6., szerda
Driven - Felpörgetve 25.
25.rész
Amikor kiszálltam a gépből, az északi szél pillanatok alatt kifagyasztotta a lelket is belőlem, az idő erősen esőre állt, én meg már alig vártam hogy beülhessek az autóba.
Beszálltam, és vártam hogy Chris meg a személyzet beszuszakolja a bőröndöket a helyükre.
- A fene vinné el ezt az esőt! – dünnyögte, amikor beszállt.
Ekkor kezdett el csöpörögni.
- Nem baj. Had essen csak.
Érdeklődve nézett rám.
- Imádom a vihart, a pályán is jól szoktam menni ítéletidőben.
- Értem.
- Megnyugtat.
- Megnyugtat? – szaladt fel a szemöldöke.
- Igen. A negyven fok meleget viszont utálom.
Beindította a motort, és elindultunk.
- Ilyet se hallok gyakran…. – morogta.
- Csípős lett a hangulatod. –szögeztem le – Baj van?
Egy hosszabb hallgatás után jött a dünnyögős válasz.
- Már eleve „ jó” hírrel fogadtak. Gond akadt az új aerodinamikai elemekkel.
- Ez bosszant?
Megállt a főépület előtt a parkolóban.
- Igazából az bosszant, hogy bármennyire is utálom Markot, nem örülök, hogy egy pesztrálásra szoruló nőt kell beültetnem a helyére. Rengeteg tapasztalata van, neked meg semmi, és a csapatnak rá lenne szüksége, nem rád. A te F1-es tudásoddal, meg Seb hozzáállásával az idei évben elindulni is kár! –fakadt ki.
- Remek. Jó tudni, hogy mint csapatfőnök teljes mellszélességgel támogatsz! –azzal kipattantam a kocsiból, és kirángattam a bőröndöm a csomagtartóból.
Mire a bejárathoz értem, szarrá áztam, és Chris is beért, de a táskái nélkül.
Egy árva szó nélkül előre csörtetett a recepciós lányhoz.
- Reggel Amanda!
- Önnek főnök. – mondta csendesen, ő is látta, hogy az angol pipa.
- Adj nekem egy ideiglenes kártyát, hogy a feleségem holnap tudja használni a liftet, az ajtókat, aztán szólj le a személyzetire, hogy holnap csináltassanak neki egy olyat amivel minden hová bemehet!
- A feleségének? –kérdezte döbbenten.
- Tudtommal érthetően elmondtam mit akarok nem? Akkor mire vársz még!
- Persze. Elnézést! Én… - hebegte, és előkereste a megfelelő vendégbeléptetőt egy kupacból, majd átadta.
- Remek. És ez tartott egy fél napig! – azzal a kezembe nyomta a mágneskártyát, ő meg előre ment a lifthez.
Szerencsétlen csaj, láthatóan a föl alá szeretett volna süllyedni, így Chris után mentem.
Beszálltunk a liftbe, de eldöntöttem, hogy én ugyan egy árva szót nem szólok ehhez a seggfejhez, annyi szent.
Amint beléptünk az ajtón, becsörtetett, levágta a dohányzóra a kártyát, a fotelbe a kabátját, bevágtatott a dolgozóba, és becsapta az ajtót.
- Remek. Láthatóan működik a kommunikáció.
Egyszerű modern háromszobás lakásféleség.
Egy nagy nappali fehér falak, fekete bőr ülőgarnitúrával, bambusz parkettával, fekete szőnyegekkel, a bal oldalon nekem háttal kis teakonyhával, pár szekrény, egy dupla főzőlap, kávéfőző, és kis hűtő. Velem szemben pedig üvegajtó, behúzott nehéz fekete bársony sötétítőkkel. Feltételeztem, hogy egy kisebbfajta teraszra vezet.
Pár lépésre innen nyílt a bal oldali szoba, a háló.
Ezzel szemközt, jobbra pedig a dolgozó és ezen falon foglalt helyet egy fekete könyvespolc a plazma tv-vel hifivel, és jó pár könyvvel.
Bevonszoltam a bőröndöm a hálóba.
Fehér falak, szintén bambuszparketta, nagy francia ágy sötétkék ágytakaróval, sötétbarna éjjeliszekrények, a hatalmas ablakok előtt nehéz sötétkék bársony sötétítő függönyökkel.
És persze sötétkék vastagszálas szőnyeg, és diófa beépített szekrény a szoba jobb oldalán a fürdőbe nyíló ajtó mellett.
Egyre inkább nyomasztó volt az egész.
Benyitottam a fürdőbe, masszázs sarokkád, zuhanyzó, kézmosó, nagy tükör végig a jobboldali falon, és mindenhol fekete márványmintás csempe.
Tök jó. Mint valami vámpír lak, szín és élet nélkül. Príma!
Mindenhol inkább a praktikum és a modern hatások érvényesültek. Volt összhang, ez tény, csak nekem nem tetszett. Nagyon nem.
Előtúrtam pár cuccot a táskákból, és elmentem fürödni, majd lefeküdtem.
Nem pakoltam ki, nem volt hova, nem akartam megalázkodni azzal, hogy megkérdem hová pakolhatok, és mit tehetek arrébb a cuccából. Vegye észre magát, ha meg, hát nekem úgy is jó.
Nagyon mérges voltam az utolsó beszólásáért, és azért, ahogy azzal a szerencsétlennel beszélt. Mintha én tehetnék mindenről, arról is, hogy esik.
Amilyen normálisan viselkedett korábban, annyira tuskó volt most. Lehet hogy sok gond nyomja a vállát, de attól még nem kell komplett idiótának néznie, lehet hogy nincs semmi tapasztalatom, ez azonban változni fog.
Idegesen forgolódtam az ágyban, de nem tudtam elaludni, képtelen voltam pihenni.
Túl puha volt a matrac, és így bárhogy fordultam besüppedt alattam. Végül rápillantottam az órára.
Fél hatot mutatott.
Felkeltem, és kimentem a nappaliba. A nappali üres volt. Halkan kopogtam a dolgozó ajtaján, de nem jött válasz. Benyitottam.
Fehér falak, sötétbarna függönyök, és könyvszekrények a falak mentén. Az ablaknak háttal egy íróasztal, és rengeteg papír halom amiket a laptop gyér fénye világított be.
Az asztalra merőlegesen két kisebb csokoládébarna kanapé, és egy tölgyfa dohányzóasztal állt a szoba közepén.
Chris az egyik kanapén aludt, előtte pedig papírok hevertek a földön. Munka közben érte az álom.
Megborzongtam, határozottan hideg volt. Meglebbent a függöny, ekkor jöttem rá, hogy nyitva az ablak. Gyorsan bezártam.
Odaléptem hozzá, és kihúztam a kezéből az aktákat. Felébredt.
- Mi az? –kérdezte rekedten.
Letettem a lapokat az asztalra.
- Azt hiszem elaludtam. – dörzsölte meg az arcát, és a szemét.
Majd a karját, és a kezét. Fázott, láthatóan kimerült volt, és álmos.
- Igen. Bezártam az ablakot, mert rohadt hideg volt.
- Nem kellett volna! Jó volt az úgy! –csattant fel - Ne rendezkedj nálam! Nem kértelek rá!
- Aggódtam, hogy esetleg megfázol, de ne félj! Ezen túl a kis ujjamat sem mozdítom érted, és nem teszek arrébb egy tollat sem a TE lakásodban! –azzal visszamentem a hálóba.
Fogtam pár párnát, meg egy takarót, és a nappali kanapéjára pakoltam, majd lefeküdtem.
Határozottan kényelmesebb volt, mint a másik. Kemény volt, és ha megmozdultam, akkor nem mozgott alattam, mint valami hajó.
Arra ébredtem fel, hogy valaki megrázza a vállam.
- Tessék! – motyogtam kábán.
- Mindjárt hét óra, lementem az irodámba. – közölte idegesen Chris.
Álmosan bámultam rá.
- Jó. És?
- Majd menj le a recepcióra, ők majd eligazítanak! - mondta dühösen, majd az ajtó felé csörtetett.
- A recepcióra?
- Igen! – fordult meg hírtelen – Valaki majd átkísér a személyzeti az irataid és a belépő kártyád miatt! Aztán keress meg és bemutatlak pár részlegvezetőnek! Ahogy látom, az ma már úgysem fogsz semmi értelmes munkát sem végezni!
- Tessék? –fakadtam ki – Mi fasz bajod van velem? Mióta megjöttünk úgy kezelsz mintha a kapcád lennék! Ha azt akarok hogy húzzak el, mond a szemembe! Mond ki, és én eltűnök, de ez nem vagyok hajlandó elviselni! De ne nézz gyereknek! És ha jól tudom egyenlőre még én vagyok a te főnököd ha már itt tartunk! –sziszegtem.
- Pont ez az! – csapta le a táskáját a földre.
- Mi?
- Te bele sem gondolsz hogy mi van velem ugye? Fogalmad sincs, milyen helyzetbe kerültem azzal, hogy elvettelek, és belekényszerültem ebbe az egyezségbe! –tombolt tovább.
- Akkor talán mond el! –néztem a szeme közé.
- Ne tegyél úgy mintha érdekelne jó? – gúnyolódott.
- Érdekel, mert a feleséged vagyok –bár csak papírom - és ha lehet, szeretnék normális viszonyban lenni veled. De kezdek nem ragaszkodni ehhez. –szúrtam vissza.
Levágta magát az egyik fotelba.
- Amint kiderül, hogy tiéd ez a kóceráj, én eláshatom magam. Senki előtt sem lesz semmi tekintélyem!
- Ne mond nekem, hogy csak azért mert én nő vagyok, és a feleséged? – gúnyolódtam.
- Is. Meg mert ha alá kell írni egy megrendelőt szaladhatok hozzád a papírokkal, mint valami pincsi.
- Miért eddig nem Dietrich írt alá mindent?
- Nem. Hanem én. Ő utólag megkapta a kimutatásokat, meg a könyvelést. Teljesen szabadkezet kaptam, ahogy az embereim többsége is. De mivel tied ez az egész –mutatott körbe – mindenki neked jelent majd.
- És ez bassza a csőröd?
- Ismerlek már annyira, hogy tudjam, a nemtörődömségeddel hagyod szétesni életem munkáját! Ne mond nekem, hogy minden jelentést el fogsz olvasni, és mindenkivel rohansz majd egyeztetni a versenyzés mellett? Ugyan már! Nem is érdekel az akta munka! – duzzogott.
- Hülye lennék azzal szarakodni, amihez nem értek. Én már kigondoltam megoldást!
- Valóban?
- Igen! Megbízok valakit, hogy kezelje a részvényeimet, és törődjön az ügyekkel!
- Hát ez baromi jó! Szóval fölém raksz valakit! És ezt mikor akartad közölni velem? Mi? – pattant fel.
- Végig se hallgatsz!
- Minek? Hogy elmond, valami seggfej idejön, és majd beleszól abba, hogy hogyan intézzem a gyár ügyeit? Kire gondoltál? Valami ügyvédre? Netán Bergerre? Nem hagyom, hogy valaki tönkre tegye amiért annyi évig keményen melóztam! Keresztbe fogok tenni bárkinek, ha hátráltat minket abban hogy újra csúcson legyünk!
- Látom ez a vesszőparipád! De nem, nem rá gondoltam! Eredetileg rád!
Döbbenten nézett rám.
- Arra gondoltam írunk egy papírt, hogy te kezeled a Red Bull részvényeimet, és kész. És aláírhatsz bármit mint többségi tulajdonos, végül is te ismered a legjobban ezt a kócerájt! De kezdek kételkedni abban, hogy ez jó döntés lenne! –azzal becsörtettem a fürdőbe, bevágtam az ajtót, és bezárkóztam.
Pasik, és az ő hatalmas egójuk, meg a hisztijük!
Az összes hülye!
Amikor kiszálltam a gépből, az északi szél pillanatok alatt kifagyasztotta a lelket is belőlem, az idő erősen esőre állt, én meg már alig vártam hogy beülhessek az autóba.
Beszálltam, és vártam hogy Chris meg a személyzet beszuszakolja a bőröndöket a helyükre.
- A fene vinné el ezt az esőt! – dünnyögte, amikor beszállt.
Ekkor kezdett el csöpörögni.
- Nem baj. Had essen csak.
Érdeklődve nézett rám.
- Imádom a vihart, a pályán is jól szoktam menni ítéletidőben.
- Értem.
- Megnyugtat.
- Megnyugtat? – szaladt fel a szemöldöke.
- Igen. A negyven fok meleget viszont utálom.
Beindította a motort, és elindultunk.
- Ilyet se hallok gyakran…. – morogta.
- Csípős lett a hangulatod. –szögeztem le – Baj van?
Egy hosszabb hallgatás után jött a dünnyögős válasz.
- Már eleve „ jó” hírrel fogadtak. Gond akadt az új aerodinamikai elemekkel.
- Ez bosszant?
Megállt a főépület előtt a parkolóban.
- Igazából az bosszant, hogy bármennyire is utálom Markot, nem örülök, hogy egy pesztrálásra szoruló nőt kell beültetnem a helyére. Rengeteg tapasztalata van, neked meg semmi, és a csapatnak rá lenne szüksége, nem rád. A te F1-es tudásoddal, meg Seb hozzáállásával az idei évben elindulni is kár! –fakadt ki.
- Remek. Jó tudni, hogy mint csapatfőnök teljes mellszélességgel támogatsz! –azzal kipattantam a kocsiból, és kirángattam a bőröndöm a csomagtartóból.
Mire a bejárathoz értem, szarrá áztam, és Chris is beért, de a táskái nélkül.
Egy árva szó nélkül előre csörtetett a recepciós lányhoz.
- Reggel Amanda!
- Önnek főnök. – mondta csendesen, ő is látta, hogy az angol pipa.
- Adj nekem egy ideiglenes kártyát, hogy a feleségem holnap tudja használni a liftet, az ajtókat, aztán szólj le a személyzetire, hogy holnap csináltassanak neki egy olyat amivel minden hová bemehet!
- A feleségének? –kérdezte döbbenten.
- Tudtommal érthetően elmondtam mit akarok nem? Akkor mire vársz még!
- Persze. Elnézést! Én… - hebegte, és előkereste a megfelelő vendégbeléptetőt egy kupacból, majd átadta.
- Remek. És ez tartott egy fél napig! – azzal a kezembe nyomta a mágneskártyát, ő meg előre ment a lifthez.
Szerencsétlen csaj, láthatóan a föl alá szeretett volna süllyedni, így Chris után mentem.
Beszálltunk a liftbe, de eldöntöttem, hogy én ugyan egy árva szót nem szólok ehhez a seggfejhez, annyi szent.
Amint beléptünk az ajtón, becsörtetett, levágta a dohányzóra a kártyát, a fotelbe a kabátját, bevágtatott a dolgozóba, és becsapta az ajtót.
- Remek. Láthatóan működik a kommunikáció.
Egyszerű modern háromszobás lakásféleség.
Egy nagy nappali fehér falak, fekete bőr ülőgarnitúrával, bambusz parkettával, fekete szőnyegekkel, a bal oldalon nekem háttal kis teakonyhával, pár szekrény, egy dupla főzőlap, kávéfőző, és kis hűtő. Velem szemben pedig üvegajtó, behúzott nehéz fekete bársony sötétítőkkel. Feltételeztem, hogy egy kisebbfajta teraszra vezet.
Pár lépésre innen nyílt a bal oldali szoba, a háló.
Ezzel szemközt, jobbra pedig a dolgozó és ezen falon foglalt helyet egy fekete könyvespolc a plazma tv-vel hifivel, és jó pár könyvvel.
Bevonszoltam a bőröndöm a hálóba.
Fehér falak, szintén bambuszparketta, nagy francia ágy sötétkék ágytakaróval, sötétbarna éjjeliszekrények, a hatalmas ablakok előtt nehéz sötétkék bársony sötétítő függönyökkel.
És persze sötétkék vastagszálas szőnyeg, és diófa beépített szekrény a szoba jobb oldalán a fürdőbe nyíló ajtó mellett.
Egyre inkább nyomasztó volt az egész.
Benyitottam a fürdőbe, masszázs sarokkád, zuhanyzó, kézmosó, nagy tükör végig a jobboldali falon, és mindenhol fekete márványmintás csempe.
Tök jó. Mint valami vámpír lak, szín és élet nélkül. Príma!
Mindenhol inkább a praktikum és a modern hatások érvényesültek. Volt összhang, ez tény, csak nekem nem tetszett. Nagyon nem.
Előtúrtam pár cuccot a táskákból, és elmentem fürödni, majd lefeküdtem.
Nem pakoltam ki, nem volt hova, nem akartam megalázkodni azzal, hogy megkérdem hová pakolhatok, és mit tehetek arrébb a cuccából. Vegye észre magát, ha meg, hát nekem úgy is jó.
Nagyon mérges voltam az utolsó beszólásáért, és azért, ahogy azzal a szerencsétlennel beszélt. Mintha én tehetnék mindenről, arról is, hogy esik.
Amilyen normálisan viselkedett korábban, annyira tuskó volt most. Lehet hogy sok gond nyomja a vállát, de attól még nem kell komplett idiótának néznie, lehet hogy nincs semmi tapasztalatom, ez azonban változni fog.
Idegesen forgolódtam az ágyban, de nem tudtam elaludni, képtelen voltam pihenni.
Túl puha volt a matrac, és így bárhogy fordultam besüppedt alattam. Végül rápillantottam az órára.
Fél hatot mutatott.
Felkeltem, és kimentem a nappaliba. A nappali üres volt. Halkan kopogtam a dolgozó ajtaján, de nem jött válasz. Benyitottam.
Fehér falak, sötétbarna függönyök, és könyvszekrények a falak mentén. Az ablaknak háttal egy íróasztal, és rengeteg papír halom amiket a laptop gyér fénye világított be.
Az asztalra merőlegesen két kisebb csokoládébarna kanapé, és egy tölgyfa dohányzóasztal állt a szoba közepén.
Chris az egyik kanapén aludt, előtte pedig papírok hevertek a földön. Munka közben érte az álom.
Megborzongtam, határozottan hideg volt. Meglebbent a függöny, ekkor jöttem rá, hogy nyitva az ablak. Gyorsan bezártam.
Odaléptem hozzá, és kihúztam a kezéből az aktákat. Felébredt.
- Mi az? –kérdezte rekedten.
Letettem a lapokat az asztalra.
- Azt hiszem elaludtam. – dörzsölte meg az arcát, és a szemét.
Majd a karját, és a kezét. Fázott, láthatóan kimerült volt, és álmos.
- Igen. Bezártam az ablakot, mert rohadt hideg volt.
- Nem kellett volna! Jó volt az úgy! –csattant fel - Ne rendezkedj nálam! Nem kértelek rá!
- Aggódtam, hogy esetleg megfázol, de ne félj! Ezen túl a kis ujjamat sem mozdítom érted, és nem teszek arrébb egy tollat sem a TE lakásodban! –azzal visszamentem a hálóba.
Fogtam pár párnát, meg egy takarót, és a nappali kanapéjára pakoltam, majd lefeküdtem.
Határozottan kényelmesebb volt, mint a másik. Kemény volt, és ha megmozdultam, akkor nem mozgott alattam, mint valami hajó.
Arra ébredtem fel, hogy valaki megrázza a vállam.
- Tessék! – motyogtam kábán.
- Mindjárt hét óra, lementem az irodámba. – közölte idegesen Chris.
Álmosan bámultam rá.
- Jó. És?
- Majd menj le a recepcióra, ők majd eligazítanak! - mondta dühösen, majd az ajtó felé csörtetett.
- A recepcióra?
- Igen! – fordult meg hírtelen – Valaki majd átkísér a személyzeti az irataid és a belépő kártyád miatt! Aztán keress meg és bemutatlak pár részlegvezetőnek! Ahogy látom, az ma már úgysem fogsz semmi értelmes munkát sem végezni!
- Tessék? –fakadtam ki – Mi fasz bajod van velem? Mióta megjöttünk úgy kezelsz mintha a kapcád lennék! Ha azt akarok hogy húzzak el, mond a szemembe! Mond ki, és én eltűnök, de ez nem vagyok hajlandó elviselni! De ne nézz gyereknek! És ha jól tudom egyenlőre még én vagyok a te főnököd ha már itt tartunk! –sziszegtem.
- Pont ez az! – csapta le a táskáját a földre.
- Mi?
- Te bele sem gondolsz hogy mi van velem ugye? Fogalmad sincs, milyen helyzetbe kerültem azzal, hogy elvettelek, és belekényszerültem ebbe az egyezségbe! –tombolt tovább.
- Akkor talán mond el! –néztem a szeme közé.
- Ne tegyél úgy mintha érdekelne jó? – gúnyolódott.
- Érdekel, mert a feleséged vagyok –bár csak papírom - és ha lehet, szeretnék normális viszonyban lenni veled. De kezdek nem ragaszkodni ehhez. –szúrtam vissza.
Levágta magát az egyik fotelba.
- Amint kiderül, hogy tiéd ez a kóceráj, én eláshatom magam. Senki előtt sem lesz semmi tekintélyem!
- Ne mond nekem, hogy csak azért mert én nő vagyok, és a feleséged? – gúnyolódtam.
- Is. Meg mert ha alá kell írni egy megrendelőt szaladhatok hozzád a papírokkal, mint valami pincsi.
- Miért eddig nem Dietrich írt alá mindent?
- Nem. Hanem én. Ő utólag megkapta a kimutatásokat, meg a könyvelést. Teljesen szabadkezet kaptam, ahogy az embereim többsége is. De mivel tied ez az egész –mutatott körbe – mindenki neked jelent majd.
- És ez bassza a csőröd?
- Ismerlek már annyira, hogy tudjam, a nemtörődömségeddel hagyod szétesni életem munkáját! Ne mond nekem, hogy minden jelentést el fogsz olvasni, és mindenkivel rohansz majd egyeztetni a versenyzés mellett? Ugyan már! Nem is érdekel az akta munka! – duzzogott.
- Hülye lennék azzal szarakodni, amihez nem értek. Én már kigondoltam megoldást!
- Valóban?
- Igen! Megbízok valakit, hogy kezelje a részvényeimet, és törődjön az ügyekkel!
- Hát ez baromi jó! Szóval fölém raksz valakit! És ezt mikor akartad közölni velem? Mi? – pattant fel.
- Végig se hallgatsz!
- Minek? Hogy elmond, valami seggfej idejön, és majd beleszól abba, hogy hogyan intézzem a gyár ügyeit? Kire gondoltál? Valami ügyvédre? Netán Bergerre? Nem hagyom, hogy valaki tönkre tegye amiért annyi évig keményen melóztam! Keresztbe fogok tenni bárkinek, ha hátráltat minket abban hogy újra csúcson legyünk!
- Látom ez a vesszőparipád! De nem, nem rá gondoltam! Eredetileg rád!
Döbbenten nézett rám.
- Arra gondoltam írunk egy papírt, hogy te kezeled a Red Bull részvényeimet, és kész. És aláírhatsz bármit mint többségi tulajdonos, végül is te ismered a legjobban ezt a kócerájt! De kezdek kételkedni abban, hogy ez jó döntés lenne! –azzal becsörtettem a fürdőbe, bevágtam az ajtót, és bezárkóztam.
Pasik, és az ő hatalmas egójuk, meg a hisztijük!
Az összes hülye!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)