62.rész
Végig azon kattogott az agyam, amit Gerhard mondott. Volt benne ráció, igazság, és persze némi rábeszélés is.
El kellett fogadnom a tényt, hogy pont azok a tulajdonságot, amik olyan vonzóvá teszi Christ – makacsság, pókerarc, keménység, rafináltság, szenvedély, egoizmus – azok benne is ugyanúgy megvannak.
- És ha két ilyen ember találkozik, akkor életbe lép Newton III. törvénye, nevezetesen a hatás –ellenhatás. Ha az egyik test erőt fejt ki a másikra, a másik is erőt fejt ki az előzőre, tehát az erők mindig párosával lépnek fel. Ezek az erők egyenlő nagyságúak és ellentétes irányúak. Magyarán amilyen erővel húzza a ló a lovas kocsit, az ugyanolyan erővel húzza vissza, és bár elméletben nem kéne elmozdulniuk, mégis megteszik. A ló patáival tulajdonképpen a Földgolyóra gyakorol erőt, el akarja mozdítani a másik irányba. A Föld el is mozdul, a ló pedig a vele összekötött kocsival elindul a másik irányba. Magyarán én vagyok a ló, Chris a kocsi, a Föld meg a Forma 1. Tehát mindenki hat mindenkire, és kész a káosz.
Mire ezt végig gondoltam a fejem is belefájdult. Én sem vagyok normális, a fizikai képletekben akarom megoldani a szerelmi életem.
- Jézus Mária! – dörzsöltem meg a homlokom.
- Gond van?
Döbbenten pillantottam fel. Adian Newey állt előttem, és érdeklődve pislogott rám.
Már a Red Bull előtt álltam, fel sem tűnt.
- Túl bonyolult nekem ez a fizika.
Az arca maga volt a merő döbbenet. Kész tanulmány ez az ipse.
- Attól tartok nem tudlak követni.
Előadtam az elméletem. Bár halvány dunsztom sincs minek.
- Igen. Végül is alkalmazható ebben a felállásban is, de én azt hiszem, hogy helytállóbb lenne ha a Földet, a médiával helyettesítenéd, mert az nagyobb erőhatásként értelmezhető mint maga a Forma 1. –gondolkodott el.
Úgy néztem rá mintha elmebeteg lenne. Ez az ember sincs rendesen szocializálva.
- És ezt te komolyan is gondolod? –érdeklődtem.
- Igen. Miért is ne? Ha részletesen átszámolnák, matematikailag valószínűség számításokkal, és fizikailag a megfelelő adatokkal, akkor egyértelműen kiszámolhatnák, hogy mi lenne a vége.
- Köszönöm, de én inkább a kísérletező részt választom. –azzal otthagytam.
Ez az ember úgy látszik csak számokban, és táblázatokban tud gondolkodni.
Hihetetlen! Íme egy zseni! Megcsóváltam a fejem, körbe néztem Seb éppen akkor jött ki Brittával a homeból.
- Sziasztok. –köszöntem rájuk.
- Szia. –morogta Seb.
- Ez most nekem szól?
- Nem. –dünnyögte, és átkarolta Brittát, aki éppen újabb síró görcsöt kapott.
- Mit történt? – néztem a lányra.
- Semmi! Chris begőzölt!
- Ne mond, hogy őt szidta le amiért a szerelőim megtanították repülni?
- Ő is kapott. Meg én is. Meg még egy pár szerelő, aki Toro Rossossal barátkozik, vagy jár. Most dúl-fúl.
- Nagyon pörög?
- Mint a búgócsiga. Miért jöttél?
Összefontam magam előtt a karom.
- Beszélni akarok vele, úgy normálisan, a nélkül hogy abból katasztrófa lenne. De ha már így is a plafonon van, akkor azt hiszem nem viszem fel még jobban azzal a vérnyomását, hogy elé kerülök…. Nem akarok még nagyobb balhét. – sóhajtottam fel.
Seb hosszan nézett rám, de nem szólt semmit.
- Mi az?
- Hát nem tudom. – motyogta, és közben simogatta a sajtósa hátát.
- Vidd át hozzánk, Frank valahol ott lesz a homeban. Én meg megpróbálok beszélni Chrissel. Hol az irodája?
- A homeünk emeletén, de most hátra ment a kamionjába pihenni.
- Oké.
Bólintott, majd Brittát átkarolva tovább állt.
Nem kellett sokáig keresgélnem, azonnal bele botlottam a megfelelő kamionba.
Vettem egy nagy levegőt, és bekopogtam.
- Tessék! - szólt ki kissé idegesen.
Elhúztam a füstüveges ajtót, és beléptem. Chris éppen az egyik fotelben ült –nekem háttal-, egy köteg papírral babrált, és közben masszírozta a homlokát. Az előtte lévő dohányzó asztal roskadásig volt iratokkal, a laptop monitorja is legalább két tucat még olvasatlan emailt mutatott.
Nyakig ült a munkában. És láthatóan se kedve, se türelme, se energiája nem volt rá. Fáradtnak és kimerültnek tűnt.
- Kösz, hogy ilyen gyorsan megcsináltad a táblázatot Adrian! – morogta.
- Nincs nálam táblázat. – közöltem egyszerűen.
Chris megfordult, és rám nézett. Irtó pipa lett.
- Ott az ajtó! –mutatott rá, és mérgesen visszafordult a munkája felé.
- Nem azért jöttem, hogy veszekedjünk.
- Akkor mégis miért? –állt fél hírtelen.
A kezében lévő aktákat, meg levágta a laptopra. Jókorát csattant. Én pedig összerezzentem.
Sosem voltam az a félős fajta, de most azért rezgett a léc.
- Másodszor kérdem mit akarsz? –kiabálta.
Hírtelen késztetést éreztem rá, hogy elfussak.
- Gerhard küldött. –hazudtam.
- Minek?
- Hogy beszéljek veled, hogy ne legyen több ilyen vitánk, mert ez egyik csapatnak sem tesz jót. Azt javasolta, hogy kerüljük egymást, és egy ha találkozunk, akkor inkább nézzük a másikat levegőnek. – nem tudom ki hazudott ilyen simán, de biztos hogy nem én voltam az.
- Remek! Akkor mond meg a szeretődnek, hogy támogatom az ötletét. Nekem sem hiányzik egy újabb rohadt cikk! – közölte gúnyosan.
- Nem a szeretőm! De megmondom! –azzal már sarkon is fordultam, de megfogta a karom és maga felé fordított.
- Legalább ne hazudd azt, hogy nem az, mikor az! – sziszegte az arcomba.
- Igen a szeretőm! Már jó ideje az!
Chris döbbenten nézett.
- Tessék! Te akartad tudni az igazat, akkor most légy boldog vele! – vicsorogtam, és ki akartam rántani a kezem a szorításából, de nem sikerült.
- És Gerhard mellett még Eddienek, és nekem sem mondtál nemet… Párhuzamosan egyszerre több pasival. Szép! - suttogta – Mekkora egy nagy ribanc vagy te….
Összeszorítottam az álkapcsom, és körmeimet a tenyerembe mélyesztettem, hogy nehogy elsírjam magam.
Ellökött magától, én pedig neki estem az egyik szekrénynek.
- Takarodj, és ne is gyere ide többet! Ha legközelebb nő kell, majd felhívom valamelyik bejáratot kurvámat, és fizetek érte! Azok legalább nem hazudnak össze vissza!
Lehunytam a szemem, aztán gyorsan hátat fordítottam neki, és ki akartam szaladni.
Úgy éreztem még két perc a közelében, és meghalok.
Amikor rátettem a kezem a kilincsre már folytak a könnyeim, elhúztam az ajtót, és ott állt Gerhard.
- Mi történt? –kérdezte döbbenten.
Elakartam rohanni, de betuszkolt az ajtón.
Chris a bár pultnál állt, nekünk félig háttal, és éppen egy jó nagy adag pohár whiskyvel birkózott.
- Tudtam, hogy képtelenek vagytok megoldani! –csattant fel.
Chris ekkor vette észre hogy bent állunk.
- Ezt a kis repedt sarkút már kidobtam! –mutatott rám.
A kezemmel takartam el az arcom, és a könnyeimet. De Gerhard egyre beljebb taszigált.
- Vidd innen! Ha neked kell egy ilyen nő, akkor a tied lehet! –integetett fellengzősen.
- Nekem inkább úgy tűnik, hogy te sem bírsz meglenni nélküle! Vagy tévedek? Úgy kell neked mint a levegő, de hinni nem akarsz neki! És sértettségedben állandóan bántod őt is, és magadat is. –azzal odalépett mellé, és kiverte a kezéből a poharat.
- Nézz már magadra! –kiabált Gerhard, aztán mellém lépett, Chris elé rángatott – És nézz már rá! Mit a terveid? Hm? Inni akarsz, hogy elfelejtsd? Ez megoldás? Az megoldás, hogy őt is tönkreteszed idegileg? Sose volt ilyen sírós, most mégis lassan már kész idegroncs! –rázott meg.
- Vicces, hogy pont Te, a szeretője védi meg. – gúnyolódott, majd elővett egy újabb poharat, és töltött magának whiskyt.
- Látom te még, mindig a pletykáknak hiszel. –mondta Gerhard ingerülten.
Chris dühösen lecsapta a szekrényre a poharat.
- Ő maga mondta, hogy a szeretőd! Úgyhogy ne magyarázz nekem! –üvöltötte.
Gerhard döbbenten nézett rám.
- Miért csináltad?
Nem válaszoltam, csak átkaroltam magam.
- Halljam! –üvöltött Gerhard.
- Mit kellett volna mondanom? Nem hisz nekem. Csak azt hiszi el, amit el akar hinni, ami az őrült agyszüleménye. Amúgy meg nem mindegy már? – vágtam Gerhard arcába sírva.
Gerhard hitetlenül rázta a fejét.
- Én titeket ép ésszel nem tudlak megérteni. Ti mindketten szadista –mazochisták vagytok! Neked nem lenne szabad vezetned! –mutatott rám – Neked meg csapatfőnökséget vállalnod! - bökött Chrisre – Áhh! Csináljatok amit akarok! –azzal kicsörtetett.
2011. április 25., hétfő
Seventh shift pace 61.
61.rész
Kettő körül végre szétszéledt a társaság, én felmentem összepakolni, Gerhard meg Brunoval kiült a teraszra, amíg a srácok elkezdték a kissé megkésett pakolást.
Éppen lefelé cammogtam a lépcsőn, amikor hallottam, hogy zeng az egész home, úgy kiabának.
A teraszon mert a vita.
- Nem érdekel! Britta az én emberem! – üvöltött Christian.
- Az Isten verjen meg, hát nem a tulajdonod, csak egy munkatársad! –replikázott Gerhard.
- Akkor se ebédelgessen az ellenségnél!
- Eszednél vagy? Mióta vagyunk mi az ellenségeid ember?
Közben pedig szép nagy tömeg gyűlt köréjük. Nem csak a Red Bullból, és Toro Rossóból, de más csapatok szerelői, és pár pilóta is oda csoportosult.
- Vedd tudomásul, ha még egyszer te versenymérnököddel kokettál az én sajtósom, akkor feljelentelek benneteket kémkedésért!
- Te beteg vagy! Menj orvoshoz!
- Hagyjad Gerhard! Hívd ki a diliházat, vagy a biztonságiakat! Ők majd elviszik! – léptem ki az ajtón.
Bruno a sarokban somolygott, láthatóan élvezte a műsort.
- Te ebbe ne szólj bele! –ordította.
- De beleszólok, mert az én mérnökömet cseszegeted te paraszt!- ordítottam vissza.
Hiába remekül tudok kommunikálni. Vele is megtaláltam a közös hangot.
- Kikérem magamnak ezt a hangnemet!
- Ki van adva! Viheted a saját nagyképűségeddel és egóddal együtt! – azzal integetni kezdtem, hogy menjen el.
Kitört a nevetés, és a huhogás a minket körbeálló srácokból.
- Mégis milyen alapon dirigálsz te nekem?! Mit képzelsz te magadról?!
Odaléptem hozzá, és meglöktem.
- Az én csapatom teraszán áll baszd meg! És amíg itt vagy, addig kussoljál! –majd hírtelen felkaptam az asztalról az üvegkacsót és leöntöttem a benne lévő vízzel –Tessék! Superman köpenyem sajnos nincs! –gúnyolódtam.
Erre visszakézből felpofozott, de olyan erővel, hogy megtántorodtam, és éreztem vérzik a szám.
Néma csend lett, Christian teljesen ledöbbent azon, hogy ennyire kihoztam a sodrából. Meg sem tudott mozdulni, csak nézte hogy törölgetem.
Láttam, hogy Brunonál is elpattant a cérna, de szerencsére Gerhard időbe elkapta a kezét, és nem engedte el maga mellől.
De szerelőimet nem tudta lefogni, a négy legerősebb fiú, akik gumit cserélik odalépett mellé, megragadták a karját, és grabancát, levitték a lépcsőn majd, nagy lendülettel, kidobták a home elé, mint valami szemetet.
- Ha még egyszer bántani meri Ms. Poenixet, akkor nem ér haza egy darabban Mr. Horner! – dörmögte Tom.
- Vagy hogy pontosabbak legyünk, többé sehová sem megy többé tolókocsi nélkül! –porolta le a kezét Greg, egy nagy darab száznyolcvan kilós srác.
Christ összekanalazták az emberei és eltűntek.
Én meg a négy sráchoz léptem, és mindegyiket megölelgettem, és megpusziltam.
Soha életemben nem állt még kiértem egyik szerelőm sem, nem hogy négy. Az biztos, hogy mindegyiket a szívembe zártam azon a napon.
Végül leültem az egyik székbe a sarokba, Gerhard hozott egy adag jeget a számra, Bruno meg leült mellém.
- Csak tudnám minek jött ide balhézni? –dünnyögött magában.
- Nem tudom. Egy barom. Gerhard meg jól tette, hogy féken tartott, ne légy rá dühös.
- Meg kellett volna védenem téged!
- Igen, és akkor most nem lenne super licensed! Biztosan bevonatta volna az FIA-val, és a srácok amúgy is megvédtek.
Előkerült Gerhard és lerakott elénk három poharat, meg egy üveg whiskyt. Töltött mindenkinek, majd megittuk.
- Néha utálom ezt az egészet! –sóhajtott fel Bruno.
- Én is.
- Úgy látom megnyerted a legkeményebb mag szívét is! –vigyorodott el az osztrák.
- Igen. - mosolyodtam el, de ahogy kinéztem a betonra, elszomorodtam.
Örültem annak hogy a csapat máris befogadott, de még sem voltam boldog.
Megszólalt Bruno mobilja.
- Anyám az! –morogta.
- Vedd csak fel. – bólogattam.
Erre felállt, és eltűnt valahol hátul.
- Mi nyomaszt? –kérdezte Gerhard.
- Semmi.
- Nem inkább Chris?
Nem válaszoltam.
- Bánt hogy megütött?
- Jaj dehogy! –nevettem fel – Bruno is megvert emlékszel? Nekem ez meg se kottyan. Ha nem vernek meg nem is vagyok jó pilóta.
- Akkor nem vetted a szívedre?
- Áhh. –legyintettem – Őszintén szólva már a múltkor is túl messzire mentem, és most megint, megérdemeltem, de ő is a nyakon öntést. Csak az a gond, hogy egyre rosszabb a viszonyunk, és ebből még mindkettőnknek baja lesz.
- Érdekel a véleményem?
- Nem. De úgyis elmondod. –sóhajtottam fel.
- Menj át, és békülj ki.
- Mi??? Bepiáltál? –csattantam fel.
- Mindenki látja, hogy mi a bajotok, és mi a megoldás!
- Igazán és mi? Mond meg, te nagy szívszakértő! –gúnyolódtam.
- Menjetek szobára. –közölte egyszerűen.
- Hülye vagy! –csaptam le a poharam az asztalra, majd felálltam de az osztrák elkapta a karom.
- Ha főnökként beszélnék veled azt mondanám, hogy mond meg a fiúknak verjék meg, de a köztetek lévő feszültség akkor sem oldódik meg. Te is tudod, és, ő is tudja, hogy ha kiengeditek egymáson a gőzt, akkor egy darabig csend lesz. Emlékezz csak rá mi volt a múltkor. –közölte halkabban.
- Hát hogyne! Te meg arra, hogy nem keresett! –sziszegtem.
- Te is tudod az okát! Aztán meg ha jól emlékszem, te sértődtél be azon, hogy mint minden normális kapcsolatban szokás virágot mert neked küldeni!
- Én azon sértődtem be, hogy más női is vannak!
- Voltak! Voltak! – hangsúlyozta Gerhard – Mindenkinek vannak alkalmi kapcsolatai, pláne ha egyedül van. Ezért nem ítélheted el! Pontosan tudod, hogy komoly gondjai vannak a magánéletében. Semmi nem nála úgy mostanában ahogy kéne.
- És ezért kell kifordulni önmagából?
Berger lerántott a székre.
- Nézd! Kibaszottul dühös vagyok rá én is! De beszéltem vele reggel.
- Jaj nem érdekel, hogy mosta ki magát nálad!
- Hallgass végig! –cibálta a karom – Aggódott érted.
- Gerhard nehogy már…
- Csend! – csattant fel dühösen – Igenis aggódott, ahogy én is. Te is tudod, hogy szerencséd volt, ha a futam rendben lemegy és nincsen eső, és lassabb tempó, akkor fel kellett volna adnod. Így is mi szedtünk ki a kocsiból! Igaz vagy nem?
- Igaz.
- Én is felháborodtam ezen a hátba támadáson, de nem csak a pilótái de téged is féltett. Nem vagy még száz százalékos. Egyébként meg elmondta, tudta hogy a plafonon leszel, és úgy fogod érezni, elárultak. És igazad is van.
- Akkor miről beszélünk?
- Hogy magadtól sose jutna eszedbe, hogy nem csak a saját életed kockáztatod ilyen esetben, és fel sem merül benned, hogy bárki Érted aggódhat.
Durcásan néztem rá.
- Szeret téged. Ő maga mondta. De már így is inog a széke, Dietrich szemmel tartja, és a múltkori balhé miatt is gondjai adódtak. Kimi állandóan ellent mond neki, nem bír vele, és ráadásul veled is minden rosszul sült el.
- De sajnálom! –gúnyolódtam – Nem csaltam meg, mégis én vagyok a kurva, és aki szerinte a hibás!
- Féltékeny.
- Nem érdekel!
- Pedig kéne!
- Most is innen indult minden! Onnan hogy látni akart! Ezért volt a balhé, hogy láthasson, és beszélhessen veled!
- Ne szórakozz velem!
- Szerinted annyira érdekli az emberei magánélete? Nem érdekli, bízik bennük! Egyszerűen ürügyet keresett, hogy ide jöhessen. Ne mond nekem, hogy nem jöttél rá azonnal, hogy bűzlik a dolog. Kiverte a balhét, mert tudta hogy kijössz.
Kezdett összeállni a mozaik.
- De miért nem jött be simán, hogy engem keres?
- Szerinted? Meg sem hallgattad volna. Meg persze a rohadt angol büszkesége, hogy ő bizony nem pitizik egy nőnek se. –sóhajtott nagyot.
- De balhézni meg idejön!
- Persze! Mert akkor vergődhet is mint a majom, hogy milyen fasza csávó már, aki védi a csapatát, meg téged is lát!
- Ez hülyeség! De nem látja hogy ezzel annyit ér el, hogy még jobban balhézunk?
- De látja. De már minden mindegy alapon úgy van vele, hogy ez is jobb kapcsolat veled, mint a semmi. Tudja hogy ő nem fog menni könyörögni, hogy ne haragudj és bocsáss meg, és te sem fogsz menni, mert miért pont te menj elsőnek. Mindketten keményfejűek, egoisták, és túl büszkék vagytok. Egyikőtök sem akar engedni, mert azt hiszi, akkor kevesebb lesz a másik szemében. Így viszont csak szenvedtek, és dühöngtök, amiért nem jön a másik, hogy bocsánatot kérjen, amikor meg összeakadtok akkor mérgetekben kígyót, békát kiabáltok egymásra. Közben pedig csak mélyül az árok köztetek.
- Jézusom. –borultam az asztalra – Gerhard….
Megveregette a vállam.
- Ezt neki is előadtam.
- Nagy haszonnal, mint látható.
- Azt mondta, hogy te már túltetted magad rajta, és ő nem fog megalázkodni a semmiért.
Felnyögtem.
- De szeret. –böktem ki.
- Igen.
Felnéztem Gerhardra.
- Nem akarom, hogy bántson, hogy fájdalmat okozzon.
- Tudom. –karolt át.
- De fog. – sóhajtottam fel.
Az osztrák bólogatott.
- Menj át hozzá, és vagy zárd le végleg, vagy békülj ki vele. De ne húzd tovább se őt, se magadat, mert ez idővel sokkal rosszabb lesz.
Nagyot sóhajtva néztem rá, aztán felálltam.
- Miért ilyen szar?
- A szerelem már csak ilyen.
Elfintorodtam.
- Szoríts nekem.
- Mindkettőtöknek.
Bólintottam aztán lementem a lépcsőn, és a Red Bull kamionjai felé indultam.
Kettő körül végre szétszéledt a társaság, én felmentem összepakolni, Gerhard meg Brunoval kiült a teraszra, amíg a srácok elkezdték a kissé megkésett pakolást.
Éppen lefelé cammogtam a lépcsőn, amikor hallottam, hogy zeng az egész home, úgy kiabának.
A teraszon mert a vita.
- Nem érdekel! Britta az én emberem! – üvöltött Christian.
- Az Isten verjen meg, hát nem a tulajdonod, csak egy munkatársad! –replikázott Gerhard.
- Akkor se ebédelgessen az ellenségnél!
- Eszednél vagy? Mióta vagyunk mi az ellenségeid ember?
Közben pedig szép nagy tömeg gyűlt köréjük. Nem csak a Red Bullból, és Toro Rossóból, de más csapatok szerelői, és pár pilóta is oda csoportosult.
- Vedd tudomásul, ha még egyszer te versenymérnököddel kokettál az én sajtósom, akkor feljelentelek benneteket kémkedésért!
- Te beteg vagy! Menj orvoshoz!
- Hagyjad Gerhard! Hívd ki a diliházat, vagy a biztonságiakat! Ők majd elviszik! – léptem ki az ajtón.
Bruno a sarokban somolygott, láthatóan élvezte a műsort.
- Te ebbe ne szólj bele! –ordította.
- De beleszólok, mert az én mérnökömet cseszegeted te paraszt!- ordítottam vissza.
Hiába remekül tudok kommunikálni. Vele is megtaláltam a közös hangot.
- Kikérem magamnak ezt a hangnemet!
- Ki van adva! Viheted a saját nagyképűségeddel és egóddal együtt! – azzal integetni kezdtem, hogy menjen el.
Kitört a nevetés, és a huhogás a minket körbeálló srácokból.
- Mégis milyen alapon dirigálsz te nekem?! Mit képzelsz te magadról?!
Odaléptem hozzá, és meglöktem.
- Az én csapatom teraszán áll baszd meg! És amíg itt vagy, addig kussoljál! –majd hírtelen felkaptam az asztalról az üvegkacsót és leöntöttem a benne lévő vízzel –Tessék! Superman köpenyem sajnos nincs! –gúnyolódtam.
Erre visszakézből felpofozott, de olyan erővel, hogy megtántorodtam, és éreztem vérzik a szám.
Néma csend lett, Christian teljesen ledöbbent azon, hogy ennyire kihoztam a sodrából. Meg sem tudott mozdulni, csak nézte hogy törölgetem.
Láttam, hogy Brunonál is elpattant a cérna, de szerencsére Gerhard időbe elkapta a kezét, és nem engedte el maga mellől.
De szerelőimet nem tudta lefogni, a négy legerősebb fiú, akik gumit cserélik odalépett mellé, megragadták a karját, és grabancát, levitték a lépcsőn majd, nagy lendülettel, kidobták a home elé, mint valami szemetet.
- Ha még egyszer bántani meri Ms. Poenixet, akkor nem ér haza egy darabban Mr. Horner! – dörmögte Tom.
- Vagy hogy pontosabbak legyünk, többé sehová sem megy többé tolókocsi nélkül! –porolta le a kezét Greg, egy nagy darab száznyolcvan kilós srác.
Christ összekanalazták az emberei és eltűntek.
Én meg a négy sráchoz léptem, és mindegyiket megölelgettem, és megpusziltam.
Soha életemben nem állt még kiértem egyik szerelőm sem, nem hogy négy. Az biztos, hogy mindegyiket a szívembe zártam azon a napon.
Végül leültem az egyik székbe a sarokba, Gerhard hozott egy adag jeget a számra, Bruno meg leült mellém.
- Csak tudnám minek jött ide balhézni? –dünnyögött magában.
- Nem tudom. Egy barom. Gerhard meg jól tette, hogy féken tartott, ne légy rá dühös.
- Meg kellett volna védenem téged!
- Igen, és akkor most nem lenne super licensed! Biztosan bevonatta volna az FIA-val, és a srácok amúgy is megvédtek.
Előkerült Gerhard és lerakott elénk három poharat, meg egy üveg whiskyt. Töltött mindenkinek, majd megittuk.
- Néha utálom ezt az egészet! –sóhajtott fel Bruno.
- Én is.
- Úgy látom megnyerted a legkeményebb mag szívét is! –vigyorodott el az osztrák.
- Igen. - mosolyodtam el, de ahogy kinéztem a betonra, elszomorodtam.
Örültem annak hogy a csapat máris befogadott, de még sem voltam boldog.
Megszólalt Bruno mobilja.
- Anyám az! –morogta.
- Vedd csak fel. – bólogattam.
Erre felállt, és eltűnt valahol hátul.
- Mi nyomaszt? –kérdezte Gerhard.
- Semmi.
- Nem inkább Chris?
Nem válaszoltam.
- Bánt hogy megütött?
- Jaj dehogy! –nevettem fel – Bruno is megvert emlékszel? Nekem ez meg se kottyan. Ha nem vernek meg nem is vagyok jó pilóta.
- Akkor nem vetted a szívedre?
- Áhh. –legyintettem – Őszintén szólva már a múltkor is túl messzire mentem, és most megint, megérdemeltem, de ő is a nyakon öntést. Csak az a gond, hogy egyre rosszabb a viszonyunk, és ebből még mindkettőnknek baja lesz.
- Érdekel a véleményem?
- Nem. De úgyis elmondod. –sóhajtottam fel.
- Menj át, és békülj ki.
- Mi??? Bepiáltál? –csattantam fel.
- Mindenki látja, hogy mi a bajotok, és mi a megoldás!
- Igazán és mi? Mond meg, te nagy szívszakértő! –gúnyolódtam.
- Menjetek szobára. –közölte egyszerűen.
- Hülye vagy! –csaptam le a poharam az asztalra, majd felálltam de az osztrák elkapta a karom.
- Ha főnökként beszélnék veled azt mondanám, hogy mond meg a fiúknak verjék meg, de a köztetek lévő feszültség akkor sem oldódik meg. Te is tudod, és, ő is tudja, hogy ha kiengeditek egymáson a gőzt, akkor egy darabig csend lesz. Emlékezz csak rá mi volt a múltkor. –közölte halkabban.
- Hát hogyne! Te meg arra, hogy nem keresett! –sziszegtem.
- Te is tudod az okát! Aztán meg ha jól emlékszem, te sértődtél be azon, hogy mint minden normális kapcsolatban szokás virágot mert neked küldeni!
- Én azon sértődtem be, hogy más női is vannak!
- Voltak! Voltak! – hangsúlyozta Gerhard – Mindenkinek vannak alkalmi kapcsolatai, pláne ha egyedül van. Ezért nem ítélheted el! Pontosan tudod, hogy komoly gondjai vannak a magánéletében. Semmi nem nála úgy mostanában ahogy kéne.
- És ezért kell kifordulni önmagából?
Berger lerántott a székre.
- Nézd! Kibaszottul dühös vagyok rá én is! De beszéltem vele reggel.
- Jaj nem érdekel, hogy mosta ki magát nálad!
- Hallgass végig! –cibálta a karom – Aggódott érted.
- Gerhard nehogy már…
- Csend! – csattant fel dühösen – Igenis aggódott, ahogy én is. Te is tudod, hogy szerencséd volt, ha a futam rendben lemegy és nincsen eső, és lassabb tempó, akkor fel kellett volna adnod. Így is mi szedtünk ki a kocsiból! Igaz vagy nem?
- Igaz.
- Én is felháborodtam ezen a hátba támadáson, de nem csak a pilótái de téged is féltett. Nem vagy még száz százalékos. Egyébként meg elmondta, tudta hogy a plafonon leszel, és úgy fogod érezni, elárultak. És igazad is van.
- Akkor miről beszélünk?
- Hogy magadtól sose jutna eszedbe, hogy nem csak a saját életed kockáztatod ilyen esetben, és fel sem merül benned, hogy bárki Érted aggódhat.
Durcásan néztem rá.
- Szeret téged. Ő maga mondta. De már így is inog a széke, Dietrich szemmel tartja, és a múltkori balhé miatt is gondjai adódtak. Kimi állandóan ellent mond neki, nem bír vele, és ráadásul veled is minden rosszul sült el.
- De sajnálom! –gúnyolódtam – Nem csaltam meg, mégis én vagyok a kurva, és aki szerinte a hibás!
- Féltékeny.
- Nem érdekel!
- Pedig kéne!
- Most is innen indult minden! Onnan hogy látni akart! Ezért volt a balhé, hogy láthasson, és beszélhessen veled!
- Ne szórakozz velem!
- Szerinted annyira érdekli az emberei magánélete? Nem érdekli, bízik bennük! Egyszerűen ürügyet keresett, hogy ide jöhessen. Ne mond nekem, hogy nem jöttél rá azonnal, hogy bűzlik a dolog. Kiverte a balhét, mert tudta hogy kijössz.
Kezdett összeállni a mozaik.
- De miért nem jött be simán, hogy engem keres?
- Szerinted? Meg sem hallgattad volna. Meg persze a rohadt angol büszkesége, hogy ő bizony nem pitizik egy nőnek se. –sóhajtott nagyot.
- De balhézni meg idejön!
- Persze! Mert akkor vergődhet is mint a majom, hogy milyen fasza csávó már, aki védi a csapatát, meg téged is lát!
- Ez hülyeség! De nem látja hogy ezzel annyit ér el, hogy még jobban balhézunk?
- De látja. De már minden mindegy alapon úgy van vele, hogy ez is jobb kapcsolat veled, mint a semmi. Tudja hogy ő nem fog menni könyörögni, hogy ne haragudj és bocsáss meg, és te sem fogsz menni, mert miért pont te menj elsőnek. Mindketten keményfejűek, egoisták, és túl büszkék vagytok. Egyikőtök sem akar engedni, mert azt hiszi, akkor kevesebb lesz a másik szemében. Így viszont csak szenvedtek, és dühöngtök, amiért nem jön a másik, hogy bocsánatot kérjen, amikor meg összeakadtok akkor mérgetekben kígyót, békát kiabáltok egymásra. Közben pedig csak mélyül az árok köztetek.
- Jézusom. –borultam az asztalra – Gerhard….
Megveregette a vállam.
- Ezt neki is előadtam.
- Nagy haszonnal, mint látható.
- Azt mondta, hogy te már túltetted magad rajta, és ő nem fog megalázkodni a semmiért.
Felnyögtem.
- De szeret. –böktem ki.
- Igen.
Felnéztem Gerhardra.
- Nem akarom, hogy bántson, hogy fájdalmat okozzon.
- Tudom. –karolt át.
- De fog. – sóhajtottam fel.
Az osztrák bólogatott.
- Menj át hozzá, és vagy zárd le végleg, vagy békülj ki vele. De ne húzd tovább se őt, se magadat, mert ez idővel sokkal rosszabb lesz.
Nagyot sóhajtva néztem rá, aztán felálltam.
- Miért ilyen szar?
- A szerelem már csak ilyen.
Elfintorodtam.
- Szoríts nekem.
- Mindkettőtöknek.
Bólintottam aztán lementem a lépcsőn, és a Red Bull kamionjai felé indultam.
2011. április 24., vasárnap
Seventh shift pace 60.
60.rész
Már a doboz cigi felét elfüstöltem, de még mindig nem nyugodtam meg teljesen. Éppen elnyomtam a csikket, amikor kopogtattak.
- Akárki vagy is húzz el a halálba! –kiabáltam ki.
- Berger! – jött a válasz.
Kelletlenül az ajtóhoz sétáltam, és kinyitottam, majd félreálltam.
- Elegem van! –jött be, és kiment az erkélyre, majd levágta magát az egyik fonott székbe.
A félfának dűlve néztem.
Meglátta az asztalon a cigit, felvette a dobozt, kivett belőle egy szálat, és rágyújtott.
- Te mióta bagózol?
- Amióta Horner a haverom! – sziszegte – Nem baj? –kérdezte feltartva a slukkot.
Vállat vontam, majd leültem mellé, és én is rágyújtottam.
- Elegem van belőle! – pattogott Gerhard.
- Nem csak neked!
- De most jól kihúzta a gyufát ne aggódj!
Felvontam a szemöldököm.
- Jól beégette magát, amikor kiderült hogy te és ő. Nos azóta mindenki a te pártodon van, mivel hallották, hogy így akarta a kis szeretőjét eltenni a csapata útjából. Holott neki azt a verziót adta le, hogy te idegbeteg vagy, és közveszélyes! Elég sokat vesztett rajtad!
- Remek! –mosolyodtam el.
- Az! Még a jó öreg Dietrich is felhívta és kiosztotta!
Elvigyorodtam. Az Élet szép!
- Akkor te miért vagy ideges?
- Meg jól ki akart baszni velem is! De hogy tőlem ezek után ott rohad meg ahol akar, az is fix!
- Írásba is adod? – gúnyolódtam.
- Azt nem! De Eddiet felhívtam, beszállok a buliba!
- A tegyük tönkre Hornertbe?
- Ahha! Eddie érdeklődött hogy nem e gondoltad meg magad?
Egy hosszú pillanatig farkasszemet néztünk Gerharddal.
- Nem. Majd visszavágok a magam módján, de nem élek a piszkos is húzásaival. Nem alacsonyodom le az ő szintjére.
- Furcsa ezt a te szádból hallani.
- Nem kell nekem ahhoz pénz, hatalom, és ármánykodás, hogy romba döntsek egy férfit. – húztam gonosz mosolyra a szám.
- Magadba akarod bolondítani, és pofára ejteni? – érdeklődött hitetlenkedve az osztrák.
- Miért, nem jó móka?
- Nők! –rázta meg a fejét.
- Apropó! Mi van veled és Vivianeval? Nagyon nem látom mostanában körülötted.
- Semmi. Vége a történetnek. – fújta ki a füstöt kelletlenül.
- Ne hülyéskedj már! Olyan régóta kavartok már titokban, vedd el végre!
- Azt akartam, de kidobott. Elege lett.
- Hű. Mondjuk nem csodálom, mióta is húzzátok márt ezt a sztorit?
Keserűen felnevetett.
- Hát már majdnem húsz éve.
- Állj már a sarkadra, kérd meg a kezét, és vedd el! Mit szenvedték annyit! Szerintem még Brunot is meg tudnád dumálni!
Megrántotta a vállát.
- Ugye nem a képek miatt?
- Jaj nem! –legyintett – Tudja hogy nincs köztünk semmi! Ezt egyedül Christian nyelte be! A paddock kilencvenkilenc százaléka röhög rajta!
- Kár, hogy pont nem fordítva van.
- Szereted?
- Pfff. Fergeteges vele az ágyban, és imádok vele veszekedni! –vigyorodtam el – Nagyon az elején voltunk még. Meg aztán tudtam, hogy nem lehet, és szabad benne bízni! Így meg meglapozni egy kapcsolatot!
- Pedig régen egész más volt, tényleg az a hülye poénos vicces majom volt. Nem tudom mikor szaladt el vele ennyire a ló?!
- Aki túl magasra jut, azt előbb utóbb megrészegíti a hatalom, és olyanokat, mond, tesz, nyilatkozik, amiket nem kéne.
- Igen… Ez így van. És Eddie?
- Mi van vele?
- Hallottam egy kis kósza történetet a szélben.
- Egy éjszakás. Nem is kell többre! –vigyorogtam rá – Eddie jó pasi, de vele még Chrisnél is jobban kell vigyázni!
- Ez így igaz, nem piskóta, csak az a különbség, hogy Eddie nem keveri az üzletet, és a nőket. Ha le is cserél az ágyában másra, attól még az üzlet áll.
- Igen. De akkor sem érdekel.
- Hna, akkor! –állt fel Gerhard.
- Te hová mész? –kérdeztem meglepetten.
- Felejteni. –azzal az ajtó felé sétált.
- Azért holnapra józanodj ki!
- Nem olyan felejtésre céloztam! –vigyorodott el.
- Jah! Már aggódtam, hogy részegen ülsz fel a pitwalkra! – nevettem fel.
- És adok egy tanácsot!
Forgatni kezdtem a szemem.
- Ne törődj Chrissel! Szard le! Ha semmibe veszed, és jól mész a pályán, megfogja ütni a guta, hogy nem tudott rád hatni a kis húzásával.
Bólogattam, az osztrák pedig elment.
A másnapi verseny olyan volt, mintha egy hurrikán kavarta volna fel az állóvizet.
Minden máshogy alakult, mint ahogy vártuk.
Alonso és Kimi már a futam elején kiejtették egymást, Hamilton Sebbel akasztotta össze magát, és letörte a vezető szárnyát, aztán kapott egy stopandgo boksz áthajtást. Kubica defektet kapott, és le kellett állnia valahol a pályán, Massának váltó, Buttonnak meg gumi kopási gondjai adódtak. Schumi és Rosberg pedig a két Forca Indiával kakaskodott, akik egészen magukra találtak. A futam közepén meg az eső is eleredt, és még inkább megkavarta a paklit.
Végül mégis én nyertem, Bruno lett a második, és Petrov a harmadik. De hogy hogyan, arra nem tudtam volna pontos választ adni.
Az viszont tény, hogy annyira kimerültem, hogy a csapat húzott ki az autóból a parkfermében.
Szerencsére húsz perc pihenés, egy adag vitaminban, és ásványi anyagokban gazdag lötty sokat segített.
Mire kora este visszajutottam a homeba, csak arra volt erőm, hogy elterüljek az ágyon.
Aludtam pár órát, aztán Bruno bejött, hogy menjek le a bulira, ami már állítólag ment, de én csak a fejemre húztam a takarót és aludtam tovább.
Másnap késő délelőtt Gerhard ébresztett, hogy legalább menjek már le, egy ebédre a csapattal.
Sikerült teljesíteni a küldetés, bár elég kómás, és fáradt voltam még mindig.
A szerelő srácok megértőek voltak, az egyik meg is jegyezte hogy látszik mennyire hulla vagyok, és ez is megbocsátható hiszen kettős sikert arattunk. Ekkor látszott igazán, hogy befogadtak.
Letettem a nagyesküt, ha lesz még egy győzelmünk a szezonban, akkor nem maradok ki semmiből.
Az asztalokat félkör ívesen tolták össze, és mind a két oldalára ülhettünk, így az egész gárda elfért, és a hangulat is, már-már családiassá vált.
Én persze Gerhard és Bruno közt kaptam helyet valahol középen. Mindenről folyt a beszélgetés, amikor egyszer csak néma csend lett.
Felnéztem a tányéromból, és egy szőke, csinos, megszeppent arcú, huszonöt körüli lány állt az ajtóban, Red Bullos egyenruhában.
- Ismerős csaj. Ki ez? –kérdeztem halkan Brunora pillantva.
- Britta Roeske. Seb sajtósa.
Továbbra is értetlenül néztem rá.
- Ne kapd fel a vizet, deFrank Landival, a versenymérnököddel jár.
- Igen? –néztem rá döbbenten.
- Már vagy három éve. – dünnyögött a tányérjába.
Szerencsétlen lányra továbbra is úgy nézett mindenki, minta véres rongyra. Végül Frank felállt, és kitaszigálta szegény lányt a home elé.
A többiek tovább ettek, és folytatták a félbe hagyott beszélgetéseket, de az ablakon át látszott, hogy Frank éppen letolja.
Felálltam az asztaltól és kimentem. Az olasz éppen akkor kezdett el kiabálni Brittával.
- Mondtam, hogy ne gyere ide! Pontosan tudod, mit csinált Horner!
Szegény lányból kitört a sírás.
- Én nem, én nem…. Nem akarok bajt… - hüppögte.
Frank végül átölelte.
- Ne haragudj. Bunkó voltam.
Kicsit színpadiasan köhögtem, ők pedig szétrebbentek.
Britta úgy nézett rám, mintha én magam lennék az ördög, félt tőlem, Frank pedig láthatóan, ki akarta magyarázni a dolgot, de még semmi ötlete sem akadt.
- Meg tudom magyarázni. –bökte ki végül.
- Nem kétlem. De nem érdekel. – azzal hátat fordítottam neki.
- Ki vagyok rúgva?
Visszafordultam és ránéztem.
- Bergert kérdezd, nem én vagyok a csapatfőnök.
- Mindenki tudja, hogy akit te nem találsz elég profinak, az repül… - közben pedig a lányra pillantottam, aki láthatóan már majdnem megint bőgött.
- Nem tudok róla, hogy bajom lenne a munkáddal. Meg vagyok vele elégedve.
- Azt tudom, de – Brittára pillantott – az ellenséggel barátkozom.
Összeráncoltam a homlokom.
- Ki szerint is?
A fejével a home felé bökött.
- Jah! Na gyere! – mondtam gúnyosan, azzal Brittához léptem, megfogtam a kezét, és berángattam.
Amikor beléptünk mindenki minket nézett. Amikor fél perc elteltével sem történt semmi, felment bennem a pumpa.
- Basszátok meg hozzatok már egy kibaszott széket, meg terítéket! Nem tűnt fel, hogy vendégünk van?!
Senki még csak meg sem mozdult. Néma csend, és döbbent arcok.
Brunora néztem, aki felállt, hozott egy széket, amit letett Franké mellé. Erre a többiek elkezdtek felállni a környékről.
- Aki feláll, és kimegy azon a kibaszott ajtón, az vissza se jöjjön többet, mert kirúgatom.
A fiúk Gerhardra néztek.
- Ő választhatja meg kivel akar dolgozni, benne van a szerződésében. Egyébként pedig –állt fel – Britta kedves üljön le. – és kihúzta a lánynak a széket.
Kissé esetlenül, és félve, de leült.
- És csak hogy tisztázzuk! Nekem két emberrel van bajom a Red Bullnál, az egyik Raikkonen, a másik Horner! Ha velük jön be valaki, és azt kiherélem! A többiek ellen nincs kifogásom! Sebet pedig mindketten kedveljük Brunoval! – azzal leültem a helyemre a brazil mellé.
- Remek beszéd volt! –súgta vigyorogva.
- Igazam volt, és kész! Akinek meg nem tetszik az majd kap a képébe! Nem ezen a szerencsétlen csajon kell leverni, hogy a főnöke egy paraszt! –válaszoltam olyan hangerővel, hogy kb. mindenki hallja.
Már a doboz cigi felét elfüstöltem, de még mindig nem nyugodtam meg teljesen. Éppen elnyomtam a csikket, amikor kopogtattak.
- Akárki vagy is húzz el a halálba! –kiabáltam ki.
- Berger! – jött a válasz.
Kelletlenül az ajtóhoz sétáltam, és kinyitottam, majd félreálltam.
- Elegem van! –jött be, és kiment az erkélyre, majd levágta magát az egyik fonott székbe.
A félfának dűlve néztem.
Meglátta az asztalon a cigit, felvette a dobozt, kivett belőle egy szálat, és rágyújtott.
- Te mióta bagózol?
- Amióta Horner a haverom! – sziszegte – Nem baj? –kérdezte feltartva a slukkot.
Vállat vontam, majd leültem mellé, és én is rágyújtottam.
- Elegem van belőle! – pattogott Gerhard.
- Nem csak neked!
- De most jól kihúzta a gyufát ne aggódj!
Felvontam a szemöldököm.
- Jól beégette magát, amikor kiderült hogy te és ő. Nos azóta mindenki a te pártodon van, mivel hallották, hogy így akarta a kis szeretőjét eltenni a csapata útjából. Holott neki azt a verziót adta le, hogy te idegbeteg vagy, és közveszélyes! Elég sokat vesztett rajtad!
- Remek! –mosolyodtam el.
- Az! Még a jó öreg Dietrich is felhívta és kiosztotta!
Elvigyorodtam. Az Élet szép!
- Akkor te miért vagy ideges?
- Meg jól ki akart baszni velem is! De hogy tőlem ezek után ott rohad meg ahol akar, az is fix!
- Írásba is adod? – gúnyolódtam.
- Azt nem! De Eddiet felhívtam, beszállok a buliba!
- A tegyük tönkre Hornertbe?
- Ahha! Eddie érdeklődött hogy nem e gondoltad meg magad?
Egy hosszú pillanatig farkasszemet néztünk Gerharddal.
- Nem. Majd visszavágok a magam módján, de nem élek a piszkos is húzásaival. Nem alacsonyodom le az ő szintjére.
- Furcsa ezt a te szádból hallani.
- Nem kell nekem ahhoz pénz, hatalom, és ármánykodás, hogy romba döntsek egy férfit. – húztam gonosz mosolyra a szám.
- Magadba akarod bolondítani, és pofára ejteni? – érdeklődött hitetlenkedve az osztrák.
- Miért, nem jó móka?
- Nők! –rázta meg a fejét.
- Apropó! Mi van veled és Vivianeval? Nagyon nem látom mostanában körülötted.
- Semmi. Vége a történetnek. – fújta ki a füstöt kelletlenül.
- Ne hülyéskedj már! Olyan régóta kavartok már titokban, vedd el végre!
- Azt akartam, de kidobott. Elege lett.
- Hű. Mondjuk nem csodálom, mióta is húzzátok márt ezt a sztorit?
Keserűen felnevetett.
- Hát már majdnem húsz éve.
- Állj már a sarkadra, kérd meg a kezét, és vedd el! Mit szenvedték annyit! Szerintem még Brunot is meg tudnád dumálni!
Megrántotta a vállát.
- Ugye nem a képek miatt?
- Jaj nem! –legyintett – Tudja hogy nincs köztünk semmi! Ezt egyedül Christian nyelte be! A paddock kilencvenkilenc százaléka röhög rajta!
- Kár, hogy pont nem fordítva van.
- Szereted?
- Pfff. Fergeteges vele az ágyban, és imádok vele veszekedni! –vigyorodtam el – Nagyon az elején voltunk még. Meg aztán tudtam, hogy nem lehet, és szabad benne bízni! Így meg meglapozni egy kapcsolatot!
- Pedig régen egész más volt, tényleg az a hülye poénos vicces majom volt. Nem tudom mikor szaladt el vele ennyire a ló?!
- Aki túl magasra jut, azt előbb utóbb megrészegíti a hatalom, és olyanokat, mond, tesz, nyilatkozik, amiket nem kéne.
- Igen… Ez így van. És Eddie?
- Mi van vele?
- Hallottam egy kis kósza történetet a szélben.
- Egy éjszakás. Nem is kell többre! –vigyorogtam rá – Eddie jó pasi, de vele még Chrisnél is jobban kell vigyázni!
- Ez így igaz, nem piskóta, csak az a különbség, hogy Eddie nem keveri az üzletet, és a nőket. Ha le is cserél az ágyában másra, attól még az üzlet áll.
- Igen. De akkor sem érdekel.
- Hna, akkor! –állt fel Gerhard.
- Te hová mész? –kérdeztem meglepetten.
- Felejteni. –azzal az ajtó felé sétált.
- Azért holnapra józanodj ki!
- Nem olyan felejtésre céloztam! –vigyorodott el.
- Jah! Már aggódtam, hogy részegen ülsz fel a pitwalkra! – nevettem fel.
- És adok egy tanácsot!
Forgatni kezdtem a szemem.
- Ne törődj Chrissel! Szard le! Ha semmibe veszed, és jól mész a pályán, megfogja ütni a guta, hogy nem tudott rád hatni a kis húzásával.
Bólogattam, az osztrák pedig elment.
A másnapi verseny olyan volt, mintha egy hurrikán kavarta volna fel az állóvizet.
Minden máshogy alakult, mint ahogy vártuk.
Alonso és Kimi már a futam elején kiejtették egymást, Hamilton Sebbel akasztotta össze magát, és letörte a vezető szárnyát, aztán kapott egy stopandgo boksz áthajtást. Kubica defektet kapott, és le kellett állnia valahol a pályán, Massának váltó, Buttonnak meg gumi kopási gondjai adódtak. Schumi és Rosberg pedig a két Forca Indiával kakaskodott, akik egészen magukra találtak. A futam közepén meg az eső is eleredt, és még inkább megkavarta a paklit.
Végül mégis én nyertem, Bruno lett a második, és Petrov a harmadik. De hogy hogyan, arra nem tudtam volna pontos választ adni.
Az viszont tény, hogy annyira kimerültem, hogy a csapat húzott ki az autóból a parkfermében.
Szerencsére húsz perc pihenés, egy adag vitaminban, és ásványi anyagokban gazdag lötty sokat segített.
Mire kora este visszajutottam a homeba, csak arra volt erőm, hogy elterüljek az ágyon.
Aludtam pár órát, aztán Bruno bejött, hogy menjek le a bulira, ami már állítólag ment, de én csak a fejemre húztam a takarót és aludtam tovább.
Másnap késő délelőtt Gerhard ébresztett, hogy legalább menjek már le, egy ebédre a csapattal.
Sikerült teljesíteni a küldetés, bár elég kómás, és fáradt voltam még mindig.
A szerelő srácok megértőek voltak, az egyik meg is jegyezte hogy látszik mennyire hulla vagyok, és ez is megbocsátható hiszen kettős sikert arattunk. Ekkor látszott igazán, hogy befogadtak.
Letettem a nagyesküt, ha lesz még egy győzelmünk a szezonban, akkor nem maradok ki semmiből.
Az asztalokat félkör ívesen tolták össze, és mind a két oldalára ülhettünk, így az egész gárda elfért, és a hangulat is, már-már családiassá vált.
Én persze Gerhard és Bruno közt kaptam helyet valahol középen. Mindenről folyt a beszélgetés, amikor egyszer csak néma csend lett.
Felnéztem a tányéromból, és egy szőke, csinos, megszeppent arcú, huszonöt körüli lány állt az ajtóban, Red Bullos egyenruhában.
- Ismerős csaj. Ki ez? –kérdeztem halkan Brunora pillantva.
- Britta Roeske. Seb sajtósa.
Továbbra is értetlenül néztem rá.
- Ne kapd fel a vizet, deFrank Landival, a versenymérnököddel jár.
- Igen? –néztem rá döbbenten.
- Már vagy három éve. – dünnyögött a tányérjába.
Szerencsétlen lányra továbbra is úgy nézett mindenki, minta véres rongyra. Végül Frank felállt, és kitaszigálta szegény lányt a home elé.
A többiek tovább ettek, és folytatták a félbe hagyott beszélgetéseket, de az ablakon át látszott, hogy Frank éppen letolja.
Felálltam az asztaltól és kimentem. Az olasz éppen akkor kezdett el kiabálni Brittával.
- Mondtam, hogy ne gyere ide! Pontosan tudod, mit csinált Horner!
Szegény lányból kitört a sírás.
- Én nem, én nem…. Nem akarok bajt… - hüppögte.
Frank végül átölelte.
- Ne haragudj. Bunkó voltam.
Kicsit színpadiasan köhögtem, ők pedig szétrebbentek.
Britta úgy nézett rám, mintha én magam lennék az ördög, félt tőlem, Frank pedig láthatóan, ki akarta magyarázni a dolgot, de még semmi ötlete sem akadt.
- Meg tudom magyarázni. –bökte ki végül.
- Nem kétlem. De nem érdekel. – azzal hátat fordítottam neki.
- Ki vagyok rúgva?
Visszafordultam és ránéztem.
- Bergert kérdezd, nem én vagyok a csapatfőnök.
- Mindenki tudja, hogy akit te nem találsz elég profinak, az repül… - közben pedig a lányra pillantottam, aki láthatóan már majdnem megint bőgött.
- Nem tudok róla, hogy bajom lenne a munkáddal. Meg vagyok vele elégedve.
- Azt tudom, de – Brittára pillantott – az ellenséggel barátkozom.
Összeráncoltam a homlokom.
- Ki szerint is?
A fejével a home felé bökött.
- Jah! Na gyere! – mondtam gúnyosan, azzal Brittához léptem, megfogtam a kezét, és berángattam.
Amikor beléptünk mindenki minket nézett. Amikor fél perc elteltével sem történt semmi, felment bennem a pumpa.
- Basszátok meg hozzatok már egy kibaszott széket, meg terítéket! Nem tűnt fel, hogy vendégünk van?!
Senki még csak meg sem mozdult. Néma csend, és döbbent arcok.
Brunora néztem, aki felállt, hozott egy széket, amit letett Franké mellé. Erre a többiek elkezdtek felállni a környékről.
- Aki feláll, és kimegy azon a kibaszott ajtón, az vissza se jöjjön többet, mert kirúgatom.
A fiúk Gerhardra néztek.
- Ő választhatja meg kivel akar dolgozni, benne van a szerződésében. Egyébként pedig –állt fel – Britta kedves üljön le. – és kihúzta a lánynak a széket.
Kissé esetlenül, és félve, de leült.
- És csak hogy tisztázzuk! Nekem két emberrel van bajom a Red Bullnál, az egyik Raikkonen, a másik Horner! Ha velük jön be valaki, és azt kiherélem! A többiek ellen nincs kifogásom! Sebet pedig mindketten kedveljük Brunoval! – azzal leültem a helyemre a brazil mellé.
- Remek beszéd volt! –súgta vigyorogva.
- Igazam volt, és kész! Akinek meg nem tetszik az majd kap a képébe! Nem ezen a szerencsétlen csajon kell leverni, hogy a főnöke egy paraszt! –válaszoltam olyan hangerővel, hogy kb. mindenki hallja.
2011. április 21., csütörtök
Seventh shift pace 59.
59.rész
Az utolsó tesztet ki kellett hagynom, tekintve, hogy kíméljem az összestoppolt lábam, még mankóval kellett járnom.
Christiannal találkoztam ugye, de mindig csak futólag, ha én beültem valahová a paddockba, akkor ő éppen akkor ment el onnan, ha eljöttem akkor ő érkezet. Ügyesen megoldotta, de azért Gerhardnak és Brunonak feltűnt.
Sebbel egészen jól összehaverkodtunk, kiderült hogy bár Kimi nagy cimborája, nem olyan tuskó mint a finn. Gyakran érdeklődött, hogyhogy vagyok minden rendben van e, nem fáj e a lábam, mire emlékszem.
Éltem a gyanúval, hogy Chrisnek is tovább ad mindent. Már csak azért is, mert Gerhardnál egyáltalán nem érdeklődött, és amikor ezt szóvá tette neki az osztrák, közölte, hogy tudja, jól vagyok.
Aztán vége lett a tesznek, és mindenki haza hurcolkodott, hogy az alig két hét múlva esedékes nyitó futamon már jó muzsikáljon.
Tizennyolcadikán kiszedték a varratokat, meg a rögzítőket, és elkezdhettem a rehabilitációt. Az első két napban szerencsétlen terapeutát mindennek elmondtam, ugyanis már az is fizikai fájdalmat okozott, amikor rendesen kinyújtottam a lábam. Egy kínzással felért az egész.
De aztán lassan jobb lett. Bár a mankót még kénytelen voltam használni, mert a bal lábamban még mindig nem volt annyi erő, hogy elbírja a súlyom.
Próbáltam minél inkább terhelni, de nehezen ment.
Gerhard végül úgy döntött, hogy csak egy autóval állnak rajthoz Ausztráliában –bár teljes gárdát és mindkét gépet elvitték ki tudja mi történhet alapon -, de nem látta értelmét beültetni a tesztpilótát, lévén nem ismeri sem a pályát, sem a technikát.
Reménykedtem benne, hogy Bruno megállja a helyét, de a dolog balul sült el pénteken, ugyanis összetörte a kocsit. Délutánra össze rakták a fiúk, de sok értelme nem volt. Majdnem utolsó lett.
Egész este próbáltam összekaparni, de végig úgy érezte, mély ponton van. Kezdtem komolyan aggódni érte, meg a csapatért is. Szarul indult a hétvége. Nagyon szarul!
És még borzalmasabban folytatódott. Ugyanis a harmadik edzésen szombat reggel rommá törte a kocsit. Persze ezúttal Alonso volt a hunyó, a kis virágszál leszorította a pálya szélére, a fű meg megdobta Brunot és a gumifalban landolt. Bár Alonsora tíz helyes büntetés várt, ez rajtunk ez már nem segített.
Egyértelművé vált, Brunonak délutánra lesz valahogy vezethető gépe, de százszázalékig biztosra vettem, hogy leghátulról fog indulni, és a szerelést is, majd csak vasárnap a rajtrácson fejezik majd be.
Végül felmentem Sid Watkinshoz, hogy próbáljuk meg azt az öt másodperces ki és be szállást. Tudniillik, az a pilóta, aki ennyi idő alatt nem száll ki a kocsiból a kormány eltávolításával, illetve újabb öt másodperc alatt nem tud visszaülni, az nem vezethet.
Másodjára sikerült, így morogva bár de az öreg aláírta a papírom. Átbicegtem vele a versenybizottsághoz, majd le a bokszba.
Ahol is két oldalról lett leordítva a fejem. Egyrészt az osztrák pattogott, hogy mi az hogy ő erről nem tudott, és amúgy is, beteg vagyok ne vergődjek, neki nem kellenek halott pilóták. Másrészről Bruno is felháborodott, nevezetesen, miért nem beszéltem meg vele a dolgot, és ha öngyilkos akarok lenni, akkor legalább vele ne nézessem végig.
Biztos voltam benne, mire kimegyek a pályára, már mindenki tudni fogja a sztorit, olyan hangosan vonyítottak.
Nem csalódtam a pletyka futótűzként terjedt el.
Életem legnehezebb, és legvacakabb edzésén voltam túl, mire leintették az időmérőt.
Az első körökben úgy éreztem mindenem leszakad, aztán már nem éreztem semmit, mert mindenem lüktetett, zsibbadt, és kimondhatatlanul fájt. Sok volt ez az öt hét betegség, és semmittevés.
Bár a körülményekhez képest igazán kitettem magamért. Nyolcadik lettem, ami annak tükrében, hogy egy rohadt kört nem mentem eddig a pályán, és vacak volt az összes beállítás, príma eredmény lett. Abból a szemszögből meg pláne, hogy Bruno csak a tizenkilencedik pozíciót tudta megszerezni. Persze a Red Bullé lett az első sor, Seb és Kimi sorrendben.
Mire beértem a szállóba csak egy forró zuhanyra, és alvásra vágytam.
Amikor kopogtattak, alig húsz perccel korábban rendeltem a vacsorát, így gondolkodás nélkül nyitottam ajtót.
De nem a pincér, hanem Christian állt a küszöb túloldalán.
Egy végtelennek tűnő hosszú pillanatig meredtünk egymásra.
- Bejöhetek? –kérdezte szúrósan.
- Persze. –álltam félre bambán.
Besétált a szobába, és megállt.
- Foglalj helyet. – mutattam a fotelra.
- Köszönöm nem.
- Én viszont leülök. –mondtam fáradtan, és lerogytam a fotelba.
Kimerült voltam, és bele sem akartam gondolni abba, milyen dög leszek a verseny után.
Álmosan dörzsölgettem a szemem, és homlokom.
Mire felpillantottam Chris már az ágyam szélén ült, alig egy karnyújtásnyira tőlem, és engem nézett.
- Mond már el mit akarsz, mert mindjárt itt alszom el! – néztem rá szúrósan.
- Csak azért jöttem, hogy tudassam, megóvtuk a délutáni eredményed, és a holnapi indulásod.
- Tessék? –pattantam fel azonnal, de rögtön meg is bántam, mert fájni kezdett a lábam.
- Úgy gondolom, nem vagy olyan állapotban, hogy versenyezhess! Még nem épültél fel, és veszélyt jelentesz nem csak magadra, de a többi pilótára is! –közölte idegesen.
- Takarodj innen, vagy esküszöm magam doblak ki az ablakon! – ordítottam teli torokból.
- Jobb ha tudod, nem csak én írtam alá, hanem a McLaren, Lotus, a Renault, a Williams, és Hispánia is.
- Dögölj meg! –sziszegtem az arcába – Azt hiszed nem tudom mire megy ki ez az egész! Félsz attól, hogy esetleg elcsípem a dobogót, és le kell nyelned, hogy a te két kis üdvöskéd mögött ilyen jól szerepel a kis tesó, egy csajjal!
- Te nem vagy normális! Komolyan mondom! –mutatott a fejemre – Neked nem lenne szabad autóba ülnöd, nemhogy versenypályán, de még közúton sem! Fel sem merül, hogy nem kiszúrásból, hanem aggódásból tesszük ezt!
- Aggódásból? Na persze! Örülök, hogy egyel kevesebb kakas van a tyúkólban! De engem nem fogtok ilyen könnyen lerázni! Ott leszek holnap, és meg fogom mutatni mire vagyok képes! – ordítottam, majd az ajtó felé lökdöstem.
- Eszelős vagy!
Fordított hátat, és kinyitotta az ajtót.
- Te meg egy szemét disznó!
- Igen! Akitől azt várod, hogy lábaid előtt heverjen, mert egyszer keféltél vele! –kiabálta.
Olyan erős pofont adtam neki, hogy kiserkent az arcából a vér.
Egy pillanatig döbbenten meredtünk egymásra.
- Akkor sem fogsz holnap rajthoz állni erre mérget vehetsz! Meg fogom győzni Ecclestonet, és az FIA-t, hogy közveszélyes vagy!
- Dögölj meg Horner! –sziszegtem – Életem legnagyobb hibája volt, hogy amikor a küszöbömet kapartad beengedtelek!
- Ha jól emlékszem, te sem kéretted nagyon magad! – vigyorodott el.
Abban a pillanatban megtudtam volna ölni.
Tiszta erővel meglöktem, ő meg kiesett az ajtón.
De a folyosó nem volt üres. Éppen a korábban emlegetett személyek álltak kint, nevezetesen:
Ron, Tony Fernandes a Lotustól, Boullier a Renaulttól, az öreg Frank Williams valamint Patrick Head, és Colin Kolles, Ecclestone, és Jean Todt személyesen.
Egy fél percig mély döbbenettel meredtünk egymásra, majd gyorsan kapcsoltam.
- Vigyék innen, vagy esküszöm, puszta kézzel fojtom meg!
- Akkor sem állsz rajthoz holnap! – közölte dühösen Chris.
Ökölbe szorítottam a kezem, és tiszta erővel bele bokszoltam a Chris melletti falba, ami mint kiderült, fából, farostból és hungarocellből volt, ennek eredményeként ugyanis,egy szép nagy lyukat ütöttem rajta.
- Vigyék innen! Vagy komolyan kórházba juttatom! –néztem dühösen Ecclestonra.
- Nyugodjon meg kisasszony. Azért jöttünk Christianhoz, hogy megvitassuk a javaslatát, de a történteket látva, kétlem hogy az Ön fizikai állapota bármilyen kérdést felvetne. –mondta Todt diplomatikusan a többiek, pedig halvány mosollyal bólogattak.
Még utoljára ránéztem Berniere.
- Tegyen róla, hogy ne kerüljön három méternél közelebb hozzám a kedvenc csapatfőnöke, vagy kárt teszek benne! – sziszegtem, majd tiszta erővel bevágtam az ajtót, aminek hála lejött az ajtótok körüli vakolat.
Kivágtattam az erkélyre, és rágyújtottam egy cigire.
- Idióta barom! –morogtam magamba, és kifújtam a füstöt.
Az utolsó tesztet ki kellett hagynom, tekintve, hogy kíméljem az összestoppolt lábam, még mankóval kellett járnom.
Christiannal találkoztam ugye, de mindig csak futólag, ha én beültem valahová a paddockba, akkor ő éppen akkor ment el onnan, ha eljöttem akkor ő érkezet. Ügyesen megoldotta, de azért Gerhardnak és Brunonak feltűnt.
Sebbel egészen jól összehaverkodtunk, kiderült hogy bár Kimi nagy cimborája, nem olyan tuskó mint a finn. Gyakran érdeklődött, hogyhogy vagyok minden rendben van e, nem fáj e a lábam, mire emlékszem.
Éltem a gyanúval, hogy Chrisnek is tovább ad mindent. Már csak azért is, mert Gerhardnál egyáltalán nem érdeklődött, és amikor ezt szóvá tette neki az osztrák, közölte, hogy tudja, jól vagyok.
Aztán vége lett a tesznek, és mindenki haza hurcolkodott, hogy az alig két hét múlva esedékes nyitó futamon már jó muzsikáljon.
Tizennyolcadikán kiszedték a varratokat, meg a rögzítőket, és elkezdhettem a rehabilitációt. Az első két napban szerencsétlen terapeutát mindennek elmondtam, ugyanis már az is fizikai fájdalmat okozott, amikor rendesen kinyújtottam a lábam. Egy kínzással felért az egész.
De aztán lassan jobb lett. Bár a mankót még kénytelen voltam használni, mert a bal lábamban még mindig nem volt annyi erő, hogy elbírja a súlyom.
Próbáltam minél inkább terhelni, de nehezen ment.
Gerhard végül úgy döntött, hogy csak egy autóval állnak rajthoz Ausztráliában –bár teljes gárdát és mindkét gépet elvitték ki tudja mi történhet alapon -, de nem látta értelmét beültetni a tesztpilótát, lévén nem ismeri sem a pályát, sem a technikát.
Reménykedtem benne, hogy Bruno megállja a helyét, de a dolog balul sült el pénteken, ugyanis összetörte a kocsit. Délutánra össze rakták a fiúk, de sok értelme nem volt. Majdnem utolsó lett.
Egész este próbáltam összekaparni, de végig úgy érezte, mély ponton van. Kezdtem komolyan aggódni érte, meg a csapatért is. Szarul indult a hétvége. Nagyon szarul!
És még borzalmasabban folytatódott. Ugyanis a harmadik edzésen szombat reggel rommá törte a kocsit. Persze ezúttal Alonso volt a hunyó, a kis virágszál leszorította a pálya szélére, a fű meg megdobta Brunot és a gumifalban landolt. Bár Alonsora tíz helyes büntetés várt, ez rajtunk ez már nem segített.
Egyértelművé vált, Brunonak délutánra lesz valahogy vezethető gépe, de százszázalékig biztosra vettem, hogy leghátulról fog indulni, és a szerelést is, majd csak vasárnap a rajtrácson fejezik majd be.
Végül felmentem Sid Watkinshoz, hogy próbáljuk meg azt az öt másodperces ki és be szállást. Tudniillik, az a pilóta, aki ennyi idő alatt nem száll ki a kocsiból a kormány eltávolításával, illetve újabb öt másodperc alatt nem tud visszaülni, az nem vezethet.
Másodjára sikerült, így morogva bár de az öreg aláírta a papírom. Átbicegtem vele a versenybizottsághoz, majd le a bokszba.
Ahol is két oldalról lett leordítva a fejem. Egyrészt az osztrák pattogott, hogy mi az hogy ő erről nem tudott, és amúgy is, beteg vagyok ne vergődjek, neki nem kellenek halott pilóták. Másrészről Bruno is felháborodott, nevezetesen, miért nem beszéltem meg vele a dolgot, és ha öngyilkos akarok lenni, akkor legalább vele ne nézessem végig.
Biztos voltam benne, mire kimegyek a pályára, már mindenki tudni fogja a sztorit, olyan hangosan vonyítottak.
Nem csalódtam a pletyka futótűzként terjedt el.
Életem legnehezebb, és legvacakabb edzésén voltam túl, mire leintették az időmérőt.
Az első körökben úgy éreztem mindenem leszakad, aztán már nem éreztem semmit, mert mindenem lüktetett, zsibbadt, és kimondhatatlanul fájt. Sok volt ez az öt hét betegség, és semmittevés.
Bár a körülményekhez képest igazán kitettem magamért. Nyolcadik lettem, ami annak tükrében, hogy egy rohadt kört nem mentem eddig a pályán, és vacak volt az összes beállítás, príma eredmény lett. Abból a szemszögből meg pláne, hogy Bruno csak a tizenkilencedik pozíciót tudta megszerezni. Persze a Red Bullé lett az első sor, Seb és Kimi sorrendben.
Mire beértem a szállóba csak egy forró zuhanyra, és alvásra vágytam.
Amikor kopogtattak, alig húsz perccel korábban rendeltem a vacsorát, így gondolkodás nélkül nyitottam ajtót.
De nem a pincér, hanem Christian állt a küszöb túloldalán.
Egy végtelennek tűnő hosszú pillanatig meredtünk egymásra.
- Bejöhetek? –kérdezte szúrósan.
- Persze. –álltam félre bambán.
Besétált a szobába, és megállt.
- Foglalj helyet. – mutattam a fotelra.
- Köszönöm nem.
- Én viszont leülök. –mondtam fáradtan, és lerogytam a fotelba.
Kimerült voltam, és bele sem akartam gondolni abba, milyen dög leszek a verseny után.
Álmosan dörzsölgettem a szemem, és homlokom.
Mire felpillantottam Chris már az ágyam szélén ült, alig egy karnyújtásnyira tőlem, és engem nézett.
- Mond már el mit akarsz, mert mindjárt itt alszom el! – néztem rá szúrósan.
- Csak azért jöttem, hogy tudassam, megóvtuk a délutáni eredményed, és a holnapi indulásod.
- Tessék? –pattantam fel azonnal, de rögtön meg is bántam, mert fájni kezdett a lábam.
- Úgy gondolom, nem vagy olyan állapotban, hogy versenyezhess! Még nem épültél fel, és veszélyt jelentesz nem csak magadra, de a többi pilótára is! –közölte idegesen.
- Takarodj innen, vagy esküszöm magam doblak ki az ablakon! – ordítottam teli torokból.
- Jobb ha tudod, nem csak én írtam alá, hanem a McLaren, Lotus, a Renault, a Williams, és Hispánia is.
- Dögölj meg! –sziszegtem az arcába – Azt hiszed nem tudom mire megy ki ez az egész! Félsz attól, hogy esetleg elcsípem a dobogót, és le kell nyelned, hogy a te két kis üdvöskéd mögött ilyen jól szerepel a kis tesó, egy csajjal!
- Te nem vagy normális! Komolyan mondom! –mutatott a fejemre – Neked nem lenne szabad autóba ülnöd, nemhogy versenypályán, de még közúton sem! Fel sem merül, hogy nem kiszúrásból, hanem aggódásból tesszük ezt!
- Aggódásból? Na persze! Örülök, hogy egyel kevesebb kakas van a tyúkólban! De engem nem fogtok ilyen könnyen lerázni! Ott leszek holnap, és meg fogom mutatni mire vagyok képes! – ordítottam, majd az ajtó felé lökdöstem.
- Eszelős vagy!
Fordított hátat, és kinyitotta az ajtót.
- Te meg egy szemét disznó!
- Igen! Akitől azt várod, hogy lábaid előtt heverjen, mert egyszer keféltél vele! –kiabálta.
Olyan erős pofont adtam neki, hogy kiserkent az arcából a vér.
Egy pillanatig döbbenten meredtünk egymásra.
- Akkor sem fogsz holnap rajthoz állni erre mérget vehetsz! Meg fogom győzni Ecclestonet, és az FIA-t, hogy közveszélyes vagy!
- Dögölj meg Horner! –sziszegtem – Életem legnagyobb hibája volt, hogy amikor a küszöbömet kapartad beengedtelek!
- Ha jól emlékszem, te sem kéretted nagyon magad! – vigyorodott el.
Abban a pillanatban megtudtam volna ölni.
Tiszta erővel meglöktem, ő meg kiesett az ajtón.
De a folyosó nem volt üres. Éppen a korábban emlegetett személyek álltak kint, nevezetesen:
Ron, Tony Fernandes a Lotustól, Boullier a Renaulttól, az öreg Frank Williams valamint Patrick Head, és Colin Kolles, Ecclestone, és Jean Todt személyesen.
Egy fél percig mély döbbenettel meredtünk egymásra, majd gyorsan kapcsoltam.
- Vigyék innen, vagy esküszöm, puszta kézzel fojtom meg!
- Akkor sem állsz rajthoz holnap! – közölte dühösen Chris.
Ökölbe szorítottam a kezem, és tiszta erővel bele bokszoltam a Chris melletti falba, ami mint kiderült, fából, farostból és hungarocellből volt, ennek eredményeként ugyanis,egy szép nagy lyukat ütöttem rajta.
- Vigyék innen! Vagy komolyan kórházba juttatom! –néztem dühösen Ecclestonra.
- Nyugodjon meg kisasszony. Azért jöttünk Christianhoz, hogy megvitassuk a javaslatát, de a történteket látva, kétlem hogy az Ön fizikai állapota bármilyen kérdést felvetne. –mondta Todt diplomatikusan a többiek, pedig halvány mosollyal bólogattak.
Még utoljára ránéztem Berniere.
- Tegyen róla, hogy ne kerüljön három méternél közelebb hozzám a kedvenc csapatfőnöke, vagy kárt teszek benne! – sziszegtem, majd tiszta erővel bevágtam az ajtót, aminek hála lejött az ajtótok körüli vakolat.
Kivágtattam az erkélyre, és rágyújtottam egy cigire.
- Idióta barom! –morogtam magamba, és kifújtam a füstöt.
2011. április 20., szerda
Seventh shift pace 58.
58.rész
Arra ébredtem fel, hogy valaki szorongatja a kezem. Eltelt pár pillanat, mire felfogtam, hogy Bruno ül az ágyam szélén, megkönnyebbült mosollyal.
- Szia.
Halványan elmosolyodtam, majd körbenéztem a szobában. Halványzöld falak, világoszöld ágynemű, fehér ágy. Szintén zöldes árnyalatú csempe.
- Kórház. – mondtam rekedten.
- Igen. Emlékszel valamire?
Bólintottam.
- Megcsúsztam, beleszálltam valakibe és a falban landoltam.
- Igen. Nagyon ránk ijesztettél. –sóhajtott nagyot.
Óvatosan elkezdtem minden tagom mozgatni. Úgy tűnt minden rendben, csak a bal felső combom, és a vádlim sajgott.
- Nem fáj semmim.
Szélesen elmosolyodott.
- Két hét után nem is csodálom.
- Két hét? –ültem fel azonnal.
Bólintott.
- Mi történt velem két hétig?
- Az orvosok azt mondták súlyos agyrázkódásod van, és a felfüggesztés pedig elég mélyen belefúródott a lábadba. Meg egy jó alapos kis tüdőgyulladás, lázas vírusfertőzéssel.
- Altattak?
- Igen. Azt mondták így biztosabb, és gyorsabb a gyógyulás. Tegnap csináltak egy új vérvételt és CT-t, és kiderült, hogy minden rendben. Lábadból még a baleset napján kiszedték a fémet, és összevarrták. Csontot nem ért, csak húst, és néhány izom szélét.
Megkönnyebbülten dőltem hátra.
- De dühös vagyok rád, mert szándékosan áztattad szét magad, és lettél beteg.
- Nem szándékosan, csak kicsit meg voltam zuhanva.
- Ahha! Persze!
- Akkor tehát mázlim volt. De bassza meg, lemaradtam a második tesztről!
- Hát le. De képzeld egész jól boldogultam. Minden rendben. –vigyorgott.
- Akkor jó. –nyugodtam meg – Már csak azt nem értem, hogy az a rohadt felfüggesztés, hogy került be a cockpitbe!
- Hát először senki nem értette, de kiderült, hogy az új keverék, amivel gyártják erősebb lett mint a cockpit anyaga.
- Ezt hogy érted?
- A kapott erőhatás hatására, össze kellett volna nyomódnia, mint valami harmonika, de mint kiderült, rugalmasabb lett a kelleténél, és erősebb. Levezette a kapott terhelést, tovább a fülke falának.
- Magyarán a nála gyengébb pilótafülkébe fúródott, mert az már nem viselte ilyen jól az ütés erejét. De ez hogy történhetett meg?
- Ez a millióból azaz egy ami soha nem történik meg. Az egész rákfenéje az volt, hogy anyaghibás volt a cockpit amiben ültél. A rétegek illesztése gyengébb volt az előírtnál. Ha az rendben van, akkor az új felfüggesztés sem megy át rajta.
- Tehát akkor nem is az új felfüggesztéssel, hanem a saját cockpitünkkel vannak gondok?
- Igen.
- Remek. Üzenem Gerhardnak, hogy veszélyességi pótlékot kérek. –nevettem fel.
- Jó majd megmondom.
- Gerhard?
- Jól van, bár szerzett néhány új őszhajszálat. Nagyon megrémült. Pláne amikor végre kiszedtek a kocsiból. Meg sem mozdultál.
- Azt hitte meghaltam.
- Még én is. Többet ne csinálj ilyet.
- Majd igyekszem.
- Egyébként itt ült szinte minden nap. De végül ma reggel hazaküldtem.
- Jól tetted.
- Jah és Seb is benézett párszor. Lelkiismeret furdalása volt, amiért ott kerengett ahol nem kellett volna lennie, és belerohantál.
- Ez kedves. De nem ő tehet róla, majd alkalomadtán közlöm vele. –mosolyodtam el - Mikor engednek ki?
- Egy-két nap. De csak a következő futamon indulhatsz. Az orvos még nem javasolja.
Elhúztam a szám.
- Várj! Hányadika van?
- Március kilenc.
- Akkor lemaradtam Bahreinről! – fakadtam ki csalódottan.
- Elmaradt a futam.
Érdeklődve néztem rá, majd pár mondatban kifejtette mi is történt, és hogy a futam helyett újabb teszt volt.
- Remek.
- Chrisről nem is kérdezel? –érdeklődött óvatosan.
- Mit kérdezzek?
- Többször is járt nálad.
Összeráncoltam a szemöldököm.
- Első két nap itt strázsált az ajtód előtt Gerharddal. Aztán később csak állt kint, és érdeklődött, hol nálam, hogy nála. Aggódott érted.
- Inkább csak udvariasságból.
- Nem hiszem. Pont az ő bokszuk előtt vágódtál a falba. Chris a Red Bullos fiúkkal elsőként szaladt oda hozzád, hogy mi van. Beszélni ugyan nem beszélt, de láttam az arcán, hogy ideges. Nem hiszem, hogy puszta udvariasságból ült itt negyvennyolc órát.
Bólintottam.
- Ne hívjam fel? Nem akarsz vele beszélni?
- Nem. – mondtam csendesen.
Valaki kopogtatott.
Brunora pillantottam.
- Tessék! –szólt ki.
Félig kinyílt az ajtó, de nem láttam ki az.
- Kijössz egy kicsit? – ismerős volt a hangja.
Brunora néztem.
- Már felébredt, gyere be!
Egy szőke fej jelent meg az ajtóban.
Seb volt az.
- Szia. – mondta halkan.
- Szia. – suttogtam én is – De miért beszélsz halkan?
- Ez egy kórház.
Elmosolyodtam.
- Nem jössz be?
Hátra pillantott, majd bólintott és bejött.
- Jött még veled valaki?
- Áh nem!
Brunora néztem. Ezt a srácot se vesszük be pókerezni.
- Szóval jól vagy?
- Igen. Bruno szerint még pár nap és mehetek.
- Az jó. És mikor vezethetsz?
- Ausztráliában még nem. Majd csak utána.
- Remek. Már alig várom. –mosolyodott el.
- Ne aggódj, laposra verlek.
- Már várom! –vigyorgott teli szájjal, majd a nyitott ajtó felé pillantott.
- Mész valahová?
- Öööö. Igen. Vissza a gyárba, de gondoltam még előtte beugrom. De már mennem kell.
- Semmi gond. Kösz, a látogatást! Örültem neked! –vigyorogtam rá.
- Okés. Azért kijössz Ausztráliába?
- Azt hiszem igen.
- Akkor majd összefutunk. – vigyorgott még mindig.
- Rendben!
- Szia! –azzal kiment.
Brunora pillantottam.
- Nézd meg, hogy kivel jött be! Tudni akarom!
Bólintott, és kiszaladt Seb után, majd pár perc múlva vissza is jött.
- Na?
- Hármat találhatsz! –ült le az ágy szélére.
- Christian?
- Igen. Elkaptam őket a liftnél, megkérdeztem miért nem jött be. Azt mondta nem akart felzaklatni, és egyébként is Seb erősködött, de nekem úgy tűnt hogy erről a kis német nem tudott.
- Szóval ideküldte, hogy megtudja mi van velem. –szögeztem le.
- Valami olyasmi. Szerintem még mindig beléd van esve.
- Lehet. De még mindig haragszik.
Vettem egy mély levegőt, és kibámultam az ablakon.
Arra ébredtem fel, hogy valaki szorongatja a kezem. Eltelt pár pillanat, mire felfogtam, hogy Bruno ül az ágyam szélén, megkönnyebbült mosollyal.
- Szia.
Halványan elmosolyodtam, majd körbenéztem a szobában. Halványzöld falak, világoszöld ágynemű, fehér ágy. Szintén zöldes árnyalatú csempe.
- Kórház. – mondtam rekedten.
- Igen. Emlékszel valamire?
Bólintottam.
- Megcsúsztam, beleszálltam valakibe és a falban landoltam.
- Igen. Nagyon ránk ijesztettél. –sóhajtott nagyot.
Óvatosan elkezdtem minden tagom mozgatni. Úgy tűnt minden rendben, csak a bal felső combom, és a vádlim sajgott.
- Nem fáj semmim.
Szélesen elmosolyodott.
- Két hét után nem is csodálom.
- Két hét? –ültem fel azonnal.
Bólintott.
- Mi történt velem két hétig?
- Az orvosok azt mondták súlyos agyrázkódásod van, és a felfüggesztés pedig elég mélyen belefúródott a lábadba. Meg egy jó alapos kis tüdőgyulladás, lázas vírusfertőzéssel.
- Altattak?
- Igen. Azt mondták így biztosabb, és gyorsabb a gyógyulás. Tegnap csináltak egy új vérvételt és CT-t, és kiderült, hogy minden rendben. Lábadból még a baleset napján kiszedték a fémet, és összevarrták. Csontot nem ért, csak húst, és néhány izom szélét.
Megkönnyebbülten dőltem hátra.
- De dühös vagyok rád, mert szándékosan áztattad szét magad, és lettél beteg.
- Nem szándékosan, csak kicsit meg voltam zuhanva.
- Ahha! Persze!
- Akkor tehát mázlim volt. De bassza meg, lemaradtam a második tesztről!
- Hát le. De képzeld egész jól boldogultam. Minden rendben. –vigyorgott.
- Akkor jó. –nyugodtam meg – Már csak azt nem értem, hogy az a rohadt felfüggesztés, hogy került be a cockpitbe!
- Hát először senki nem értette, de kiderült, hogy az új keverék, amivel gyártják erősebb lett mint a cockpit anyaga.
- Ezt hogy érted?
- A kapott erőhatás hatására, össze kellett volna nyomódnia, mint valami harmonika, de mint kiderült, rugalmasabb lett a kelleténél, és erősebb. Levezette a kapott terhelést, tovább a fülke falának.
- Magyarán a nála gyengébb pilótafülkébe fúródott, mert az már nem viselte ilyen jól az ütés erejét. De ez hogy történhetett meg?
- Ez a millióból azaz egy ami soha nem történik meg. Az egész rákfenéje az volt, hogy anyaghibás volt a cockpit amiben ültél. A rétegek illesztése gyengébb volt az előírtnál. Ha az rendben van, akkor az új felfüggesztés sem megy át rajta.
- Tehát akkor nem is az új felfüggesztéssel, hanem a saját cockpitünkkel vannak gondok?
- Igen.
- Remek. Üzenem Gerhardnak, hogy veszélyességi pótlékot kérek. –nevettem fel.
- Jó majd megmondom.
- Gerhard?
- Jól van, bár szerzett néhány új őszhajszálat. Nagyon megrémült. Pláne amikor végre kiszedtek a kocsiból. Meg sem mozdultál.
- Azt hitte meghaltam.
- Még én is. Többet ne csinálj ilyet.
- Majd igyekszem.
- Egyébként itt ült szinte minden nap. De végül ma reggel hazaküldtem.
- Jól tetted.
- Jah és Seb is benézett párszor. Lelkiismeret furdalása volt, amiért ott kerengett ahol nem kellett volna lennie, és belerohantál.
- Ez kedves. De nem ő tehet róla, majd alkalomadtán közlöm vele. –mosolyodtam el - Mikor engednek ki?
- Egy-két nap. De csak a következő futamon indulhatsz. Az orvos még nem javasolja.
Elhúztam a szám.
- Várj! Hányadika van?
- Március kilenc.
- Akkor lemaradtam Bahreinről! – fakadtam ki csalódottan.
- Elmaradt a futam.
Érdeklődve néztem rá, majd pár mondatban kifejtette mi is történt, és hogy a futam helyett újabb teszt volt.
- Remek.
- Chrisről nem is kérdezel? –érdeklődött óvatosan.
- Mit kérdezzek?
- Többször is járt nálad.
Összeráncoltam a szemöldököm.
- Első két nap itt strázsált az ajtód előtt Gerharddal. Aztán később csak állt kint, és érdeklődött, hol nálam, hogy nála. Aggódott érted.
- Inkább csak udvariasságból.
- Nem hiszem. Pont az ő bokszuk előtt vágódtál a falba. Chris a Red Bullos fiúkkal elsőként szaladt oda hozzád, hogy mi van. Beszélni ugyan nem beszélt, de láttam az arcán, hogy ideges. Nem hiszem, hogy puszta udvariasságból ült itt negyvennyolc órát.
Bólintottam.
- Ne hívjam fel? Nem akarsz vele beszélni?
- Nem. – mondtam csendesen.
Valaki kopogtatott.
Brunora pillantottam.
- Tessék! –szólt ki.
Félig kinyílt az ajtó, de nem láttam ki az.
- Kijössz egy kicsit? – ismerős volt a hangja.
Brunora néztem.
- Már felébredt, gyere be!
Egy szőke fej jelent meg az ajtóban.
Seb volt az.
- Szia. – mondta halkan.
- Szia. – suttogtam én is – De miért beszélsz halkan?
- Ez egy kórház.
Elmosolyodtam.
- Nem jössz be?
Hátra pillantott, majd bólintott és bejött.
- Jött még veled valaki?
- Áh nem!
Brunora néztem. Ezt a srácot se vesszük be pókerezni.
- Szóval jól vagy?
- Igen. Bruno szerint még pár nap és mehetek.
- Az jó. És mikor vezethetsz?
- Ausztráliában még nem. Majd csak utána.
- Remek. Már alig várom. –mosolyodott el.
- Ne aggódj, laposra verlek.
- Már várom! –vigyorgott teli szájjal, majd a nyitott ajtó felé pillantott.
- Mész valahová?
- Öööö. Igen. Vissza a gyárba, de gondoltam még előtte beugrom. De már mennem kell.
- Semmi gond. Kösz, a látogatást! Örültem neked! –vigyorogtam rá.
- Okés. Azért kijössz Ausztráliába?
- Azt hiszem igen.
- Akkor majd összefutunk. – vigyorgott még mindig.
- Rendben!
- Szia! –azzal kiment.
Brunora pillantottam.
- Nézd meg, hogy kivel jött be! Tudni akarom!
Bólintott, és kiszaladt Seb után, majd pár perc múlva vissza is jött.
- Na?
- Hármat találhatsz! –ült le az ágy szélére.
- Christian?
- Igen. Elkaptam őket a liftnél, megkérdeztem miért nem jött be. Azt mondta nem akart felzaklatni, és egyébként is Seb erősködött, de nekem úgy tűnt hogy erről a kis német nem tudott.
- Szóval ideküldte, hogy megtudja mi van velem. –szögeztem le.
- Valami olyasmi. Szerintem még mindig beléd van esve.
- Lehet. De még mindig haragszik.
Vettem egy mély levegőt, és kibámultam az ablakon.
Seventh shift pace 57.
57.rész
Felmerült bennem, hogy egyszerűen annyit mondok „ Csak annyit akartam, hogy bocs, és vége !” Végül azonban rászántam magam, hogyha már Bruno miattam bedobta a lapjait, akkor legalább megerőltetem magam, és elmondok mindent Chrisnek.
Mire ezt végig is zongoráztam magamban, éppen a lépcső aljánál állt meg.
- Szia.
Bólintott.
- Bejössz?
- Nem maradok sokáig.
Bólintottam.
- El akartam mondani, hogy…
- Sajnálod? –kérdezte egykedvűen.
- Igen. –böktem ki – Beszélnem kellett volna veled, miután megkaptam a levelet és csokrot.
- Akkor akartad bevallani, hogy az egyik legjobb barátom nője vagy már évek óta?
- Én Gerharddal soha…
- Jézusom! –túrt idegesen a hajába – Legalább ne hazudj a képembe jó? Brunot még elhittem. Gerhardra kézzel fogható bizonyíték is van! Vagy ha megpiszkálnám Brunora is lenne? Egyáltalán ők tudnak egymásról, vagy mindkettőt hülyíted és két kapura játszol?
Nem tudtam visszatartani a könnyeimet, éreztem, hogy végig gördülnek az arcomon.
- Nem hisz nekem. Mondhatok bármit, nem hiszi el.
Felálltam, megfordultam és elindultam felfelé, vissza a kamionba.
Chris elkapta a karom.
- Hová mész?
- Nincs miről beszélnünk. –néztem a szemébe, majd kirántottam a kezem a szorításából.
- Azt hittem meg akarod magyarázni! –szúrt oda.
- Tudod mit? Meg akartam, de már mindegy! Felesleges! Menj csak vissza a többi csajodhoz! Gerhard szerint van elég, hitegesd őket, és küldözgess nekik virágot!
- Milyen csajaim? –nézett rám kikerekedett szemmel.
- Jaj ne add itt nekem az ártatlant! Gerhard elmondta, amikor átadta a levelet, hogy a többi csajodnak sosem küldesz levelet meg virágot, és tapsikoljak örömömben, hogy velem kapcsolatban eszedbe jutott! Vitatkozhatnánk arról ki játszik több kapura, és ki hazudik! De az én lelkiismeretem tiszta, az öné is az Mr. Horner?! Mert én kétlem!
- Mi van?? –nézett rám értetlenül.
Legyintettem, majd lerohantam mellette a lépcsőn, be a Toro Rosso bokszába.
Felvettem az overálom, és kimentem a pályára. Egyre jobb időket mentem, de a fejem mégis tele volt az előbbi vitával. Nehezen koncentráltam.
A déli szünetben visszamentem a homeba ebédelni.
Bruno leült mellém, de egy szót se szólt. Tudtam, hogy tudja, minden balul sült el.
Fél óra múlva azonban csak kibuktak belőle a szavak.
- Enned kéne valamit.
- Nincs étvágyam.
- Látom. Csak piszkálod azt a szerencsétlen ebédet.
Eltoltam magamtól a tálcát.
- Mi történt?
Elmondtam.
- Legalább megpróbáltátok…
- Igazából csak veszekedtünk…. Nem is kellett volna erőltetnem. Idióta ötlet volt. –felálltam és kimentem.
Az idő esőre állt. Nagyot sóhajtottam.
- Adná az Ég, hogy essen, mintha dézsából öntenék.
Szerettem a szakadó esőt, ha olyankor kellett a pályán lennem, mindig elszontyolodtam, de ugyanakkor remekül is vezettem. A hideg valahogy doppingolt.
Alig kezdődött meg a délutáni tréning, megjött az eső is.
Több mint négy órát köröztem, a hideg és erős felhőszakadásban, de meglett az eredménye.
Elsők lettünk aznap.
Mire kiszálltam a kocsiból, egyik testrészem sem éreztem. Úgy ahogy voltam esernyő nélkül visszamentem a kamionba, összeszedtem a cuccom, majd kisétáltam a parkolóba.
Ismét esőkabát, vagy ernyő nélkül.
A szálló előtt parkoltam le, és aznap már harmadszorra bőrig áztam. De nem tudott érdekelni.
Mire felértem a szobámba, csak arra volt erőm, hogy eldőljek az ágyon.
Másnap reggel még mindig esett. Egy gyors zuhany, és tiszta ruha után kimentem a kocsihoz, majd a pálya parkolóból a bokszba, onnan ebédelni, ami megint abból állt, hogy piszkáltam a kaját, aztán ki az aszfaltra, onnan meg este a szállóba. Nem számoltam össze, de aznap is jó párszor szétáztam.
Vasárnap reggel még mindig esett, ami már-már ritkaság számba ment Barcelonában, ilyen ugyanis ritkán fordult elő.
Amikor pedig délelőtt beültem a ringen az autóba már köhögtem, és éreztem, hogy kezdek belázasodni. Nem szóltam senkinek, nem akartam hogy aggódjanak. Úgy döntöttem, majd este felhívom a csapatorvost.
Fáradtan ültem az ebédlőasztalnál, és kicsit el is szaladt az idő, mire kicsit összeszedtem magam. A kijáratnál az egyik szerelő a kezembe nyomott egy ernyőt. Próbáltam kedvesen mosolyogni.
Elindultam a bokszunk felé, de egyre inkább szédültem, köhögtem, és alig láttam valamit. Végül kénytelen voltam megállni, mert egy erősebb köhögési roham kapcsán, már levegőt is alig kaptam. Az ernyő is kiesett a kezemből.
Valaki megérintette a hátam, és felém tartott egy új ernyőt.
Alig láttam az arcát, de végül rájöttem, hogy Seb az.
- Jól vagy?
- Persze. –böktem ki rekedten.
Aztán jött az újabb köhögés, és szédülés. Bele kellett kapaszkodnom a karjába.
A homlokomra tette a kezét.
- Lázad van.
- Jól vagyok. Ki kell mennem a pályára. – erősködtem, de jött egy újabb szédülés, és ha nem tart meg, ott esek össze.
- Gyere! Beviszlek hozzánk és hívok orvost! – karolt át.
Nem tudtam tiltakozni.
Alig léptünk be az ajtón, összecsuklott a lábam.
Éreztem, hogy valakik elkapnak, és leültettek a földre.
Kábán néztem rájuk, de egyikük arca sem volt ismerős.
- Hívjatok orvost! Meg szóljatok át Bergernek! –halottam Seb hangját, majd leült mellém – Hogy vagy?
- Szédülök, de majd elmúlik. –böktem ki – Nem kell orvos.
- Pihenned kell lázas vagy.
- Vissza kell mennem, Gerhard leszedi a fejem.
Lehunytam a szemem, hogy hátha így elmúlik a fejfáját, és a szédülés. Kicsit jobb lett.
- Értem én hogy esik, de akkor is ki kéne jönnötök végre! –hallottam Chris jókedvű poénját távolabbról, aztán hangos lépteket – Mi folyik itt? Mit keres itt ez a nő? –kérdezte dühösen.
- Összeesett! –hallottam Seb hangját – Magas láza van!
- Jól vagyok. Csak egy kis hőemelkedés semmi több. Sebastian túl lihegi. – nyitottam ki újra a szemem.
Chris arcán látszott, hogy irtó pipa.
Vettem egy nagy levegőt, majd feltápászkodtam. Éreztem, hogy szédülök. Alig láttam valamit.
Seb belém karolt.
- Boldogulok.
- Mindjárt összeesel. –éreztem a hangján, hogy aggódik.
- Komolyan. Nem kell segítség! – közöltem magabiztosan, és kibújtam az ölelésből.
- Ha így van akkor, jobb ha mész is! Már épp elég felfordulást okoztál! – sziszegte Chris.
- Christian! –csattant fel Seb.
- Igaza van! Mondtam, hogy felesleges becibálnod! Minden rendben! – azzal kisétáltam.
Nem tudom hogy jutottam vissza a bokszba, csak arra emlékszem, hogy bukósisakkal a fejemben beszállok a kocsiba.
Kijöttem a pitlaneből, de csak csámborogtam a pályán, alig láttam valamit a láz, és az eső miatt, a tüdőm majd be szakadt, és levegőt is alig kaptam.
- Ébredj már fel kislány! Ez még felvezetőnek is gyér! Szedd össze magad és menj végre egy normális kört! –hallottam Gerhard ideges hangját a rádióban.
Minden erőmmel azon voltam, hogy végre jó kört menjek, de a tizenhármas kanyar után már éreztem, hogy nagy baj van. Elkezdtem reszketni mint a nyárfa levél.
Nem akartam félre állni, és feladni, de már nem láttam semmi, csak fekete és világos foltokat. Vakon vezettem.
Ráfordultam a célegyenesre, és kigyorsítottam, de a kocsi felúszott a vízen, és megcsúszott félre rántottam a kormányt, és beleszaladtam egy előttem kódorgó autóba. Az autó a levegőbe emelkedett, majd félig orral előre az aszfaltnak pattant, ami visszadobta a levegőbe ahol megint átfordult, újra orral az aszfaltba, majd fejjel lefelé, az egyenes oldalában lévő gumifal oldalába.
Amikor a kocsi orra először találkozott az a pálya burkolattal a bal első kerék a felfüggesztés rúdjaival együtt bele nyomódott a vázba, majd a cockpitbe, azon keresztül meg lábamba. Meg sem tudtam mozdulni. Szó szerint oda voltam szögezve.
Még Hallottam Gerhard hangját a rádióban, aztán elájultam.
Felmerült bennem, hogy egyszerűen annyit mondok „ Csak annyit akartam, hogy bocs, és vége !” Végül azonban rászántam magam, hogyha már Bruno miattam bedobta a lapjait, akkor legalább megerőltetem magam, és elmondok mindent Chrisnek.
Mire ezt végig is zongoráztam magamban, éppen a lépcső aljánál állt meg.
- Szia.
Bólintott.
- Bejössz?
- Nem maradok sokáig.
Bólintottam.
- El akartam mondani, hogy…
- Sajnálod? –kérdezte egykedvűen.
- Igen. –böktem ki – Beszélnem kellett volna veled, miután megkaptam a levelet és csokrot.
- Akkor akartad bevallani, hogy az egyik legjobb barátom nője vagy már évek óta?
- Én Gerharddal soha…
- Jézusom! –túrt idegesen a hajába – Legalább ne hazudj a képembe jó? Brunot még elhittem. Gerhardra kézzel fogható bizonyíték is van! Vagy ha megpiszkálnám Brunora is lenne? Egyáltalán ők tudnak egymásról, vagy mindkettőt hülyíted és két kapura játszol?
Nem tudtam visszatartani a könnyeimet, éreztem, hogy végig gördülnek az arcomon.
- Nem hisz nekem. Mondhatok bármit, nem hiszi el.
Felálltam, megfordultam és elindultam felfelé, vissza a kamionba.
Chris elkapta a karom.
- Hová mész?
- Nincs miről beszélnünk. –néztem a szemébe, majd kirántottam a kezem a szorításából.
- Azt hittem meg akarod magyarázni! –szúrt oda.
- Tudod mit? Meg akartam, de már mindegy! Felesleges! Menj csak vissza a többi csajodhoz! Gerhard szerint van elég, hitegesd őket, és küldözgess nekik virágot!
- Milyen csajaim? –nézett rám kikerekedett szemmel.
- Jaj ne add itt nekem az ártatlant! Gerhard elmondta, amikor átadta a levelet, hogy a többi csajodnak sosem küldesz levelet meg virágot, és tapsikoljak örömömben, hogy velem kapcsolatban eszedbe jutott! Vitatkozhatnánk arról ki játszik több kapura, és ki hazudik! De az én lelkiismeretem tiszta, az öné is az Mr. Horner?! Mert én kétlem!
- Mi van?? –nézett rám értetlenül.
Legyintettem, majd lerohantam mellette a lépcsőn, be a Toro Rosso bokszába.
Felvettem az overálom, és kimentem a pályára. Egyre jobb időket mentem, de a fejem mégis tele volt az előbbi vitával. Nehezen koncentráltam.
A déli szünetben visszamentem a homeba ebédelni.
Bruno leült mellém, de egy szót se szólt. Tudtam, hogy tudja, minden balul sült el.
Fél óra múlva azonban csak kibuktak belőle a szavak.
- Enned kéne valamit.
- Nincs étvágyam.
- Látom. Csak piszkálod azt a szerencsétlen ebédet.
Eltoltam magamtól a tálcát.
- Mi történt?
Elmondtam.
- Legalább megpróbáltátok…
- Igazából csak veszekedtünk…. Nem is kellett volna erőltetnem. Idióta ötlet volt. –felálltam és kimentem.
Az idő esőre állt. Nagyot sóhajtottam.
- Adná az Ég, hogy essen, mintha dézsából öntenék.
Szerettem a szakadó esőt, ha olyankor kellett a pályán lennem, mindig elszontyolodtam, de ugyanakkor remekül is vezettem. A hideg valahogy doppingolt.
Alig kezdődött meg a délutáni tréning, megjött az eső is.
Több mint négy órát köröztem, a hideg és erős felhőszakadásban, de meglett az eredménye.
Elsők lettünk aznap.
Mire kiszálltam a kocsiból, egyik testrészem sem éreztem. Úgy ahogy voltam esernyő nélkül visszamentem a kamionba, összeszedtem a cuccom, majd kisétáltam a parkolóba.
Ismét esőkabát, vagy ernyő nélkül.
A szálló előtt parkoltam le, és aznap már harmadszorra bőrig áztam. De nem tudott érdekelni.
Mire felértem a szobámba, csak arra volt erőm, hogy eldőljek az ágyon.
Másnap reggel még mindig esett. Egy gyors zuhany, és tiszta ruha után kimentem a kocsihoz, majd a pálya parkolóból a bokszba, onnan ebédelni, ami megint abból állt, hogy piszkáltam a kaját, aztán ki az aszfaltra, onnan meg este a szállóba. Nem számoltam össze, de aznap is jó párszor szétáztam.
Vasárnap reggel még mindig esett, ami már-már ritkaság számba ment Barcelonában, ilyen ugyanis ritkán fordult elő.
Amikor pedig délelőtt beültem a ringen az autóba már köhögtem, és éreztem, hogy kezdek belázasodni. Nem szóltam senkinek, nem akartam hogy aggódjanak. Úgy döntöttem, majd este felhívom a csapatorvost.
Fáradtan ültem az ebédlőasztalnál, és kicsit el is szaladt az idő, mire kicsit összeszedtem magam. A kijáratnál az egyik szerelő a kezembe nyomott egy ernyőt. Próbáltam kedvesen mosolyogni.
Elindultam a bokszunk felé, de egyre inkább szédültem, köhögtem, és alig láttam valamit. Végül kénytelen voltam megállni, mert egy erősebb köhögési roham kapcsán, már levegőt is alig kaptam. Az ernyő is kiesett a kezemből.
Valaki megérintette a hátam, és felém tartott egy új ernyőt.
Alig láttam az arcát, de végül rájöttem, hogy Seb az.
- Jól vagy?
- Persze. –böktem ki rekedten.
Aztán jött az újabb köhögés, és szédülés. Bele kellett kapaszkodnom a karjába.
A homlokomra tette a kezét.
- Lázad van.
- Jól vagyok. Ki kell mennem a pályára. – erősködtem, de jött egy újabb szédülés, és ha nem tart meg, ott esek össze.
- Gyere! Beviszlek hozzánk és hívok orvost! – karolt át.
Nem tudtam tiltakozni.
Alig léptünk be az ajtón, összecsuklott a lábam.
Éreztem, hogy valakik elkapnak, és leültettek a földre.
Kábán néztem rájuk, de egyikük arca sem volt ismerős.
- Hívjatok orvost! Meg szóljatok át Bergernek! –halottam Seb hangját, majd leült mellém – Hogy vagy?
- Szédülök, de majd elmúlik. –böktem ki – Nem kell orvos.
- Pihenned kell lázas vagy.
- Vissza kell mennem, Gerhard leszedi a fejem.
Lehunytam a szemem, hogy hátha így elmúlik a fejfáját, és a szédülés. Kicsit jobb lett.
- Értem én hogy esik, de akkor is ki kéne jönnötök végre! –hallottam Chris jókedvű poénját távolabbról, aztán hangos lépteket – Mi folyik itt? Mit keres itt ez a nő? –kérdezte dühösen.
- Összeesett! –hallottam Seb hangját – Magas láza van!
- Jól vagyok. Csak egy kis hőemelkedés semmi több. Sebastian túl lihegi. – nyitottam ki újra a szemem.
Chris arcán látszott, hogy irtó pipa.
Vettem egy nagy levegőt, majd feltápászkodtam. Éreztem, hogy szédülök. Alig láttam valamit.
Seb belém karolt.
- Boldogulok.
- Mindjárt összeesel. –éreztem a hangján, hogy aggódik.
- Komolyan. Nem kell segítség! – közöltem magabiztosan, és kibújtam az ölelésből.
- Ha így van akkor, jobb ha mész is! Már épp elég felfordulást okoztál! – sziszegte Chris.
- Christian! –csattant fel Seb.
- Igaza van! Mondtam, hogy felesleges becibálnod! Minden rendben! – azzal kisétáltam.
Nem tudom hogy jutottam vissza a bokszba, csak arra emlékszem, hogy bukósisakkal a fejemben beszállok a kocsiba.
Kijöttem a pitlaneből, de csak csámborogtam a pályán, alig láttam valamit a láz, és az eső miatt, a tüdőm majd be szakadt, és levegőt is alig kaptam.
- Ébredj már fel kislány! Ez még felvezetőnek is gyér! Szedd össze magad és menj végre egy normális kört! –hallottam Gerhard ideges hangját a rádióban.
Minden erőmmel azon voltam, hogy végre jó kört menjek, de a tizenhármas kanyar után már éreztem, hogy nagy baj van. Elkezdtem reszketni mint a nyárfa levél.
Nem akartam félre állni, és feladni, de már nem láttam semmi, csak fekete és világos foltokat. Vakon vezettem.
Ráfordultam a célegyenesre, és kigyorsítottam, de a kocsi felúszott a vízen, és megcsúszott félre rántottam a kormányt, és beleszaladtam egy előttem kódorgó autóba. Az autó a levegőbe emelkedett, majd félig orral előre az aszfaltnak pattant, ami visszadobta a levegőbe ahol megint átfordult, újra orral az aszfaltba, majd fejjel lefelé, az egyenes oldalában lévő gumifal oldalába.
Amikor a kocsi orra először találkozott az a pálya burkolattal a bal első kerék a felfüggesztés rúdjaival együtt bele nyomódott a vázba, majd a cockpitbe, azon keresztül meg lábamba. Meg sem tudtam mozdulni. Szó szerint oda voltam szögezve.
Még Hallottam Gerhard hangját a rádióban, aztán elájultam.
Seventh shift pace 56.
56.rész
A gyárból is többször próbálkoztam, de akárhányszor beleszóltam letette. Végül csütörtökön megkértem Bruno, hogy hívja fel ő.
- Nem hiszem, hogy ebbe bele kéne folynom… - nézett rám kétkedőn.
- Én sem. De ma beszéltem Gerharddal.
Bruno fájdalmas arcot vágott.
- Tudott beszélni tegnap Chrissel?
- Igen. Végül is fogadta. – mondtam letörten.
Gerhard megpróbálta a lehetetlen, elment Milton Keynesbe, hogy kimagyarázza a dolgot. Az angol fél napot váratta, mondván dolga van.
- És?
- Annyit mondott, hogy Chris közölte, hogy nem kell a púder, és örül, hogy jól szórakoztunk rajta.
- Ennyi?
Megráztam a fejem.
- Mit mondott még?
- Hogy neki nem kell más ribanca, és Berger tartson csak meg nyugodtan. Nem is érdekelte az igazság.
Bruno átkarolt.
- Mit akarsz tenni?
- Te vagy az utolsó reményem.
Vett egy nagy levegőt, és kifújta.
Elővette a telefonját, és beírta a számot.
- Kicsöng. –suttogta.
Hallottam, hogy valaki felvette és beleszól.
- Bruno Senna vagyok. És Mr. Hornerrel szeretnék beszélni…… Nem, egy fontos magán jellegű ügyről lenne szó……. Nézzen, tényleg nagyon fontos. Legalább kérdezze meg! Kérem! –lefogta a telefon mikrofonját – Valami asszisztens csaj, de megkérdezi, hogy beszél e velem.
Vártunk. Majd valaki beleszólt.
- Jó. Nagyon köszönöm. - megint lefogta a telefon alját – Átkapcsol.
Újabb rövid várakozás. Majd hallottam, ahogy Chris mérgesen beleszól a készülékbe.
- Horner!
- Üdv Christian. Ha ráérnél, akkor szeretnék veled pár dolgot megbeszélni.
- Konkrétabban?
- Az FIA meghallgatásról lenne szó.
- Tessék! – fakadtam ki.
- Miről? – döbbent meg Chris – Ki ül melletted?
- Eredetileg nem e miatt hívtalak, de közben eszembe jutott egy remek megoldás arra, hogy jöhetnétek ki ebből jól.
- Ne mond nekem, hogy megtaláltad azt a megoldást, amin a jól fizetett jogászaink két hónapja rágódnak? –kérdezte gúnyosan.
- De! Eszembe jutott Ron egy – két mocskos húzása, ami téged is érint, és amikkel jó alkut köthetsz az FIA-val.
- Na jó! Ez csak süketelés! Ismerem Ront, és pontosan tudom, mikor mit csinál! Nem kell nekem itt a…
- Akkor gondolom azt is tudod, hogy milyen adatokat vitt magával az a mérnököd, aki most éppen nála melózik. Illetve milyen adatokat adott ki rólatok korábban. – vigyorodott el Bruno.
- Mi??? – kiabált Chris a telefonba.
- Ahogy mondom, Ron egyik beépítettje volt, és elég sok adatot lopott tőletek, amiknek hála, versenyeket nyertünk. És más kémeiről is tudok, akik még nálad dolgoznak most is. Sőt más csapatoknál is. Mindenre bizonyítékom is van. Adatok, nevek, számok, összegek. Hoztam magammal jó pár dolgot, amikor eljöttem. Pár dvd - n van minden.
Hallgattam miket mond, és nem hittem a fülemnek. Bruno mindenről tudott? Basszus!
- De gondolom nem adod ingyen?
- Hát nem.
- Mit akarsz cserébe a dvd - kért?
- Annyit, hogy a holnapi teszten beszélj Angellel. Tisztázzátok a helyzetet.
Néma csönd.
- Ha ez megvan, egy közjegyző, az ügyvédeitek, a saját ügyvédem, és egy FIA tisztviselő jelenlétében megkapod a lemezeket. Majd a csapat nevében azonnal tovább is adod. Gondold meg jó ajánlat! Kihúzhatod a segged a bajból, és még rendezheted a dolgot szíved hölgyével is.
- Ezt ő találta ki?
- Nem. Ő arra kért meg, hogy beszéljek veled, hogy meghallgasd, de a lemezekről nem tudott semmit.
- És mi van, ha meghallgatom, és nem érdekel a továbbiakban sem, hogy miket hazudozik nekem.
- Nekem megér ennyit. A barátom.
- Persze. –mondta gúnyosan - Legyetek nyolckor a csapatom homejában.
- Ott leszünk.
- Helyes!
- A szavadat adod, hogy leülsz Angellel beszélni?
- Igen.
- Rendben. –azzal bontották a vonalat.
Még mindig hitetlenkedve néztem Brunora.
- Azt hittem mindent tudok rólad. –mondtam döbbenten.
- Őszintén szólva el akartam mondani, de valahogy ebben a bolondokházában elfelejtettem. Elegem lett abból ahogy Ron bánik velem, így elkezdtem szaglászni, hogy mivel vághatnék egyszer majd alá. Elég sok mindent össze is szedtem, amikor meg kirúgott, ki akartam tálalni, de aztán jöttél te, és úgy döntöttem, hogy ha Hornert is bemártjuk, akkor két legyet üthetek egy csapásra, ezeket meg elteszem rosszabb időkre, de Ront megint elkerülte minden. Aztán úgy voltam vele, hogy ha a Red Bullnak vége, majd jön a McLaren. Ami késik nem múlik, nekem nem sürgős, és ezek a kártyák még bármikor jól jöhetnek. De most, hogy láttam, mennyire beleestél abba a barom angolba, rájöttem, hogy ha kihúzom a szószból, azzal az adósa lehetek, és valamit adnia kell nekem cserébe ezért a szívességért. Így a McLaren jó nagy szarban lesz, te viszont tisztázhatod magad Chris előtt.
- Ha tartja a szavát.
- Tartja a szavát hidd el. Túl nagy szívesség ez neki.
- A próféta szóljon belőled.
Bruno pedig bólintott.
Azon az éjszakán semmit sem aludtam, csak a másnapon járt az eszem.
Szerettem volna tisztázni a dolgot, de nem voltam benne biztos, hogy értelme is lesz.
Végül is nem mentem be reggel Brunoval a Red Bull homejába, hanem leültem a kamionom lépcsőjén, és vártam, hogy mi lesz.
Percenként néztem az órám, végül kilenc után nem sokkal jött egy sms Brunótól.
„ Minden rendben ment. Átnézték a lemezeket, és minden adat valós. Chris most indult el hozzád.”
Neki döntöttem a hátam az ajtónak, és vettem egy nagy levegőt, majd kifújtam.
Oldalra pillantottam, és Chris éppen akkor fordult be a sarkon.
Bár az arca kialvatlan volt és gondterhelt, mégis őrülten jól nézett ki a Red Bull egyenruhájában.
Ahogy megláttam, tudtam, hogy hiába beszélnék. Látszott rajta, hogy csak azért jött, mert tartani akarja az adott szavát.
Halványan elmosolyodtam, most tényleg olyan lesz ez az egész, mintha a falnak beszélnék.
A gyárból is többször próbálkoztam, de akárhányszor beleszóltam letette. Végül csütörtökön megkértem Bruno, hogy hívja fel ő.
- Nem hiszem, hogy ebbe bele kéne folynom… - nézett rám kétkedőn.
- Én sem. De ma beszéltem Gerharddal.
Bruno fájdalmas arcot vágott.
- Tudott beszélni tegnap Chrissel?
- Igen. Végül is fogadta. – mondtam letörten.
Gerhard megpróbálta a lehetetlen, elment Milton Keynesbe, hogy kimagyarázza a dolgot. Az angol fél napot váratta, mondván dolga van.
- És?
- Annyit mondott, hogy Chris közölte, hogy nem kell a púder, és örül, hogy jól szórakoztunk rajta.
- Ennyi?
Megráztam a fejem.
- Mit mondott még?
- Hogy neki nem kell más ribanca, és Berger tartson csak meg nyugodtan. Nem is érdekelte az igazság.
Bruno átkarolt.
- Mit akarsz tenni?
- Te vagy az utolsó reményem.
Vett egy nagy levegőt, és kifújta.
Elővette a telefonját, és beírta a számot.
- Kicsöng. –suttogta.
Hallottam, hogy valaki felvette és beleszól.
- Bruno Senna vagyok. És Mr. Hornerrel szeretnék beszélni…… Nem, egy fontos magán jellegű ügyről lenne szó……. Nézzen, tényleg nagyon fontos. Legalább kérdezze meg! Kérem! –lefogta a telefon mikrofonját – Valami asszisztens csaj, de megkérdezi, hogy beszél e velem.
Vártunk. Majd valaki beleszólt.
- Jó. Nagyon köszönöm. - megint lefogta a telefon alját – Átkapcsol.
Újabb rövid várakozás. Majd hallottam, ahogy Chris mérgesen beleszól a készülékbe.
- Horner!
- Üdv Christian. Ha ráérnél, akkor szeretnék veled pár dolgot megbeszélni.
- Konkrétabban?
- Az FIA meghallgatásról lenne szó.
- Tessék! – fakadtam ki.
- Miről? – döbbent meg Chris – Ki ül melletted?
- Eredetileg nem e miatt hívtalak, de közben eszembe jutott egy remek megoldás arra, hogy jöhetnétek ki ebből jól.
- Ne mond nekem, hogy megtaláltad azt a megoldást, amin a jól fizetett jogászaink két hónapja rágódnak? –kérdezte gúnyosan.
- De! Eszembe jutott Ron egy – két mocskos húzása, ami téged is érint, és amikkel jó alkut köthetsz az FIA-val.
- Na jó! Ez csak süketelés! Ismerem Ront, és pontosan tudom, mikor mit csinál! Nem kell nekem itt a…
- Akkor gondolom azt is tudod, hogy milyen adatokat vitt magával az a mérnököd, aki most éppen nála melózik. Illetve milyen adatokat adott ki rólatok korábban. – vigyorodott el Bruno.
- Mi??? – kiabált Chris a telefonba.
- Ahogy mondom, Ron egyik beépítettje volt, és elég sok adatot lopott tőletek, amiknek hála, versenyeket nyertünk. És más kémeiről is tudok, akik még nálad dolgoznak most is. Sőt más csapatoknál is. Mindenre bizonyítékom is van. Adatok, nevek, számok, összegek. Hoztam magammal jó pár dolgot, amikor eljöttem. Pár dvd - n van minden.
Hallgattam miket mond, és nem hittem a fülemnek. Bruno mindenről tudott? Basszus!
- De gondolom nem adod ingyen?
- Hát nem.
- Mit akarsz cserébe a dvd - kért?
- Annyit, hogy a holnapi teszten beszélj Angellel. Tisztázzátok a helyzetet.
Néma csönd.
- Ha ez megvan, egy közjegyző, az ügyvédeitek, a saját ügyvédem, és egy FIA tisztviselő jelenlétében megkapod a lemezeket. Majd a csapat nevében azonnal tovább is adod. Gondold meg jó ajánlat! Kihúzhatod a segged a bajból, és még rendezheted a dolgot szíved hölgyével is.
- Ezt ő találta ki?
- Nem. Ő arra kért meg, hogy beszéljek veled, hogy meghallgasd, de a lemezekről nem tudott semmit.
- És mi van, ha meghallgatom, és nem érdekel a továbbiakban sem, hogy miket hazudozik nekem.
- Nekem megér ennyit. A barátom.
- Persze. –mondta gúnyosan - Legyetek nyolckor a csapatom homejában.
- Ott leszünk.
- Helyes!
- A szavadat adod, hogy leülsz Angellel beszélni?
- Igen.
- Rendben. –azzal bontották a vonalat.
Még mindig hitetlenkedve néztem Brunora.
- Azt hittem mindent tudok rólad. –mondtam döbbenten.
- Őszintén szólva el akartam mondani, de valahogy ebben a bolondokházában elfelejtettem. Elegem lett abból ahogy Ron bánik velem, így elkezdtem szaglászni, hogy mivel vághatnék egyszer majd alá. Elég sok mindent össze is szedtem, amikor meg kirúgott, ki akartam tálalni, de aztán jöttél te, és úgy döntöttem, hogy ha Hornert is bemártjuk, akkor két legyet üthetek egy csapásra, ezeket meg elteszem rosszabb időkre, de Ront megint elkerülte minden. Aztán úgy voltam vele, hogy ha a Red Bullnak vége, majd jön a McLaren. Ami késik nem múlik, nekem nem sürgős, és ezek a kártyák még bármikor jól jöhetnek. De most, hogy láttam, mennyire beleestél abba a barom angolba, rájöttem, hogy ha kihúzom a szószból, azzal az adósa lehetek, és valamit adnia kell nekem cserébe ezért a szívességért. Így a McLaren jó nagy szarban lesz, te viszont tisztázhatod magad Chris előtt.
- Ha tartja a szavát.
- Tartja a szavát hidd el. Túl nagy szívesség ez neki.
- A próféta szóljon belőled.
Bruno pedig bólintott.
Azon az éjszakán semmit sem aludtam, csak a másnapon járt az eszem.
Szerettem volna tisztázni a dolgot, de nem voltam benne biztos, hogy értelme is lesz.
Végül is nem mentem be reggel Brunoval a Red Bull homejába, hanem leültem a kamionom lépcsőjén, és vártam, hogy mi lesz.
Percenként néztem az órám, végül kilenc után nem sokkal jött egy sms Brunótól.
„ Minden rendben ment. Átnézték a lemezeket, és minden adat valós. Chris most indult el hozzád.”
Neki döntöttem a hátam az ajtónak, és vettem egy nagy levegőt, majd kifújtam.
Oldalra pillantottam, és Chris éppen akkor fordult be a sarkon.
Bár az arca kialvatlan volt és gondterhelt, mégis őrülten jól nézett ki a Red Bull egyenruhájában.
Ahogy megláttam, tudtam, hogy hiába beszélnék. Látszott rajta, hogy csak azért jött, mert tartani akarja az adott szavát.
Halványan elmosolyodtam, most tényleg olyan lesz ez az egész, mintha a falnak beszélnék.
2011. április 19., kedd
Seventh shift pace 55.
55.rész
Brunot készségesen belement az időpont csereberébe, így másnap reggel én kezdtem.
A kocsi pocsék volt, a kanyarokban csúszott a segge, sajnos nagyon is túlkormányzott volt, az egyenesekben meg nem gyorsult rendesen. Magyarán egyensúly, és váltó gondokkal küzdöttünk. És akadt még valami apróbb baki, az üzemanyag befecskendezővel.
A szerelők minden lehetőt megtettek, de hiába, én pedig hiába köröztem a pályán csak a tizenhatodik lettem, Bruno meg tizennyolcadik. Nem indultak a legjobban a tesztek, persze tudtam, hogy így lesz, de ez már kiábrándítólag hatott.
A Red Bull persze szárnyalt, és ez még inkább bosszantott. Chris láttam párszor a pitwalkon, derűsnek tűnt. Mázlista.
Eljött az ebéd szünet, én pedig beugrottam az ebédlőbe, mielőtt elhúztam volna a kamionomba, alig léptem be, máris feltűnt, egy hatalmas vörös rózsa csokor az egyik sarokban.
Bruno éppen Gerharddal ebédelt az egyik sarokban, biccentettem, de Gerhard integetett, hogy menjek oda. Elhúztam a szám, és kissé durcásan leültem.
Már éppen meg akartam kérdezni, hogy mit akar, amikor a kezembe nyomott egy levelet.
Értetlenül néztem rá.
- A csokorhoz jött, de gondoltam nem szeretnéd, hogy valaki elolvassa.
Kinyitottam, és pár elég kapkodva írt sor állt rajta.
„ Vissza kellett utaznom. Tönkrement az egyik főgenerátor, és káosz van. Nem tudom hogy a hétvégére rendeződik e. Hidd el, én sem tapsolok örömömben. De Barcelona már a jövő hét. Kimit kerüld, mert még mindig zabos rád! R.B.B. U.I.: Remélem tetszik a csokor. ”
Bruno a vállam mögött beleolvasott a levélbe.
- R.B.B? –nézett rám érdekesen.
- Szerintem Christől jött, de gőzöm sincs, mi ez a rövidítés. – suttogtam.
- Red Bull Boss. – tette le a kanalat Gerhard.
Érdeklődve pillantottam rá.
- Mégis jobb, mintha odaírná, hogy Horner.
- Annak jobban örültem volna.
- Ne légy telhetetlen. Nem sűrűn küldözget rózsa hegyeket csajoknak.
- Jah, akkor most legyek megtisztelve, hogy az egyik csaja ként kaptam virágot? – kérdeztem ércesen.
Eddie ekkor ült le Gerhard mellé, és felkapta a levelet az asztalról. Próbáltam utána nyúlni, de mégis sikerült elolvasnia.
- Szerintem is érezd magad megtisztelve. –azzal visszadobta elém az üzenetet.
- Te fogd be!
- Édes. –vigyorgott kajánul – Ez így megy, szokj hozzá.
- Nem vagyok senki kapcarongya! –azzal felálltam az asztaltól.
- És az ebéd? –nézett rám döbbenten Bruno.
- Elment az étvágyam. Menj haza, délután is én leszek!
- De…
- Csönd!
Azzal kicsörtettem vissza a bokszba. A szerelők sem értették, miért lettem olyan mint egy fúria, így csöndben tettek vettek, én meg puffogtam magamban.
- Még hogy kerüljem Kimit! Azt hiszi, ha nincs mellettem nem tudom megvédeni magam? Ez el van tájolva! Pilóta vagyok nem grid csaj! Faszkalap! Barom!
Idegesen néztem az órát, végül negyed órával a kezdés előtt beültem a kocsiba.
Majd elsőként hajtottam ki a pályára. A hátralévő időben sem láttam a finnt, csak szenvedtünk a kocsival.
Annyit azonban sikerült elérni a nap végére, hogy már csak a túlkormányzottságot kellett kiküszöbölni. A semminél jobb volt, és legalább tizedi lettem, ami nem a legjobb, de legalább ez már nem a hátsó traktus.
Fáradtan dőltem a kamionom ágyában, rá néztem a telefonra, és egy jó pár nem fogadott hívás várt Christől. Kitöröltem mindent, és a számát pedig letiltottam. Ennyi.
Másnap délutánra végre valamicskét javult az autó egyensúlya is, így nyolcadik lettem.
Átöltöztem, kora estétől és Brunoval Need For Sped: Shifttel játszottunk, amikor valaki kopogott.
- Nem várok senki. – de azért felállt és oda ballagott.
Susmusolt valamit, majd kitárta az ajtót, és Gerhard belépett.
- Beszállsz? –vigyorogtam rá.
Nem tűnt túl vidámnak.
- Gond van?
- Van. Chris engem hívogatott egész nap, hogy mi van veled, mert nem ért utol telefonon! –csattant fel.
- Leszarom Christ!
- Akkor ezt mond is meg neki, mert másból sem állok ki egész nap, minthogy őt nyugtatgatom. Van épp lég gondja a gyárban, erre még te is vergődsz!
- Azt csinálok, amit akarok. És ha nem tetszik rúgj ki! Egyébként meg kibaszottul nem érdekel Chris. Menjen a többi ribancához! –azzal kirohantam és bevágtam magam mögött az ajtót.
A parkolóban futottam össze Eddievel.
- Ne gyere a közelembe mert leütlek! – kiabáltam rá, amikor felém sétált.
- Tudom jobb módját is, a feszültség levezetésnek. –mosolyodott el.
Megráztam a fejem, és beszálltam a csapat által bérelt BMW-be. Útban a szállodáig, többször is átléptem a sebességhatárt, de szerencsére éjszaka révén nem volt sehol rendőr.
Már várt egy tucat üzenet az angoltól, de mindent bedobtam a kukába, és fél éjszaka horrorfilmeket néztem.
Másnap kimentem a pályára, bementem a csapathoz reggelizni, de csak turkáltam a rántottát. Végül fél óra szenvedés után, sétáltam egyet, Gerhard éppen akkor jött ki a főkamionból, amikor visszaértem.
- Mi a mai program? –kérdeztem egyszerűen.
- Mi az Isten bajod van? –kérdezte fejcsóválva – Chris odáig van érted, naphosszat hívogat, amiért Dietrich biztosan a fejét veszi, mert nem törődik a gyárral annyit amennyit kéne. Ráadásul, ellenfél vagy. De ő mégis keres, meg virágot küld neked. Mi nem jó ebben?
Egyik lábamról a másikra álltam, és már majdnem bőgtem.
- Na?
- Nem akarok egy lenni a többi nője közül. – pityeredtem el.
Gerhard átölelt.
- Ne légy hülye! Tudod, hogy senkije sincs. Csak te.
Belefúrtam az arcom Gerhard mellkasába.
- Hiányzik….
Megsimogatta a hátam.
- Tudom… Ezt a kórt hívják szerelemnek.
- Szar ügy.
- De nyugtasson meg a tudat, hogy ő is vacakul van.
Felnyögtem.
- Kösz.
Nem tudom meddig bőgtem a vállán, de egy idő után jobb lett, amikor végre összeszedtem magam, adtam neki egy puszit, és elhúztam a bokszba.
Aznap mindketten parádést mentünk Brunoval, egy második és egy harmadik helyet szereztünk meg. Este a csapat tartott egy kis ünneplést, hogy végre minden rendben megy, és alakulnak a dolgok. Kicsit talán többet is ittam a kelleténél, és kétszer is hosszan megöleltem Gerhardot, amiért megnyugtatta a lelkem. És persze Brunót is.
Christ többször is próbáltam hívni, de állandóan a hangposta jelentkezett be.
- Biztosan még tárgyal. – morogtam magamban, de üzenetet nem hagytam.
Hétfőn kissé kótyagos fejjel mentem ki a reptérre, de még mindig jó kedvem volt, egészen addig amíg az újságos standnál meg nem láttam a pletykarovatok szalag címeit.
„ Angel Phoenix, és Gerhard Berger végre nyilvánosan vállalják évek óta tartó viszonyukat!”
Alatta pedig a vasárnap folyamán készült képek, ahogy ölelkezünk a kamionok közt, és az esti bulin.
„ Angel Phoenix a Forma 1 leendő új üdvöskéje, akinek eddig is nyílt támogatója volt az osztrák milliomos és korábbi ex Forma 1-es pilóta Gerhard Berger, végre nyilvánosan is vállalják viszonyukat.
Pár éve ismerkedtek meg az egyik versenyhétvégén, amikor még Angel alsóbb kategóriában versenyzett, és bár mindig is tagadták, hogy közük lenne egymáshoz, bennfentesek szerint, csak arra vártak, hogy Angel végre bekerüljön a Forma 1-be Gerhard csapatához. Így a viszonyuk már nyíltan vállalható, hiszen egy csapatnál vannak, és nem fenyegeti őket az a vád, hogy mivel az osztrák üzletember több alsókategóriás csapatot is támogat, esetleg ilyen módon segítené elő Angel győzelmeit.
Meg nem erősített hírek szerint a pár nem sokkal a Monacói FIA Gála előtt egy időre szakított, és Angel a Red Bull csapatfőnökének Christian Hornernek az ágyában keresett vigaszt. Bár lapunk felkereste Mr. Hornert, ő nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Sőt tagadta, hogy bármi köze lenne Angelhez.
Minden esetre az tegnap készült képek végre leleplezik a Forma 1 új párocskáját, ugyanis egyértelművé teszik, hogy bizony izzik körülöttük a levegő. Egyes források szerint pedig már az esküvő sem várat magára sokáig, hiszen Gerhard nem sokára újra szabad ember lesz, ugyanis december elején nagy csendben beadta a válási papírokat.
Így tehát végre egyenes út nyílik számukra a boldogság felé.”
Úgy éreztem forog velem a világ, az újság kiesett a kezemből, de valaki átkarolt.
Bruno volt az. Kétségbeesve néztem rá.
- Fel kell hívnod Christiant.
Éreztem, ahogy a könnyek végig futnak az arcomon.
- Azt hiszem már világos tegnap miért nem vette fel egyszer sem a telefont, és miért nem keresett azóta sem.
- Gyere.
Gyorsan felszálltunk Gerhard magángépére, de az osztrák nem jött velük. Menetrend szerinti járattal utazott vissza a Toro Rosso gyárába.
A gépről megpróbáltam felhívni Christiant, ezúttal kicsengett, és felvette.
- Christian Horner! –szólt bele.
- Angel vagyok. –mondtam rekedten.
Egyszerűen letette a telefont. Belőlem pedig kitört a zokogás.
Brunot készségesen belement az időpont csereberébe, így másnap reggel én kezdtem.
A kocsi pocsék volt, a kanyarokban csúszott a segge, sajnos nagyon is túlkormányzott volt, az egyenesekben meg nem gyorsult rendesen. Magyarán egyensúly, és váltó gondokkal küzdöttünk. És akadt még valami apróbb baki, az üzemanyag befecskendezővel.
A szerelők minden lehetőt megtettek, de hiába, én pedig hiába köröztem a pályán csak a tizenhatodik lettem, Bruno meg tizennyolcadik. Nem indultak a legjobban a tesztek, persze tudtam, hogy így lesz, de ez már kiábrándítólag hatott.
A Red Bull persze szárnyalt, és ez még inkább bosszantott. Chris láttam párszor a pitwalkon, derűsnek tűnt. Mázlista.
Eljött az ebéd szünet, én pedig beugrottam az ebédlőbe, mielőtt elhúztam volna a kamionomba, alig léptem be, máris feltűnt, egy hatalmas vörös rózsa csokor az egyik sarokban.
Bruno éppen Gerharddal ebédelt az egyik sarokban, biccentettem, de Gerhard integetett, hogy menjek oda. Elhúztam a szám, és kissé durcásan leültem.
Már éppen meg akartam kérdezni, hogy mit akar, amikor a kezembe nyomott egy levelet.
Értetlenül néztem rá.
- A csokorhoz jött, de gondoltam nem szeretnéd, hogy valaki elolvassa.
Kinyitottam, és pár elég kapkodva írt sor állt rajta.
„ Vissza kellett utaznom. Tönkrement az egyik főgenerátor, és káosz van. Nem tudom hogy a hétvégére rendeződik e. Hidd el, én sem tapsolok örömömben. De Barcelona már a jövő hét. Kimit kerüld, mert még mindig zabos rád! R.B.B. U.I.: Remélem tetszik a csokor. ”
Bruno a vállam mögött beleolvasott a levélbe.
- R.B.B? –nézett rám érdekesen.
- Szerintem Christől jött, de gőzöm sincs, mi ez a rövidítés. – suttogtam.
- Red Bull Boss. – tette le a kanalat Gerhard.
Érdeklődve pillantottam rá.
- Mégis jobb, mintha odaírná, hogy Horner.
- Annak jobban örültem volna.
- Ne légy telhetetlen. Nem sűrűn küldözget rózsa hegyeket csajoknak.
- Jah, akkor most legyek megtisztelve, hogy az egyik csaja ként kaptam virágot? – kérdeztem ércesen.
Eddie ekkor ült le Gerhard mellé, és felkapta a levelet az asztalról. Próbáltam utána nyúlni, de mégis sikerült elolvasnia.
- Szerintem is érezd magad megtisztelve. –azzal visszadobta elém az üzenetet.
- Te fogd be!
- Édes. –vigyorgott kajánul – Ez így megy, szokj hozzá.
- Nem vagyok senki kapcarongya! –azzal felálltam az asztaltól.
- És az ebéd? –nézett rám döbbenten Bruno.
- Elment az étvágyam. Menj haza, délután is én leszek!
- De…
- Csönd!
Azzal kicsörtettem vissza a bokszba. A szerelők sem értették, miért lettem olyan mint egy fúria, így csöndben tettek vettek, én meg puffogtam magamban.
- Még hogy kerüljem Kimit! Azt hiszi, ha nincs mellettem nem tudom megvédeni magam? Ez el van tájolva! Pilóta vagyok nem grid csaj! Faszkalap! Barom!
Idegesen néztem az órát, végül negyed órával a kezdés előtt beültem a kocsiba.
Majd elsőként hajtottam ki a pályára. A hátralévő időben sem láttam a finnt, csak szenvedtünk a kocsival.
Annyit azonban sikerült elérni a nap végére, hogy már csak a túlkormányzottságot kellett kiküszöbölni. A semminél jobb volt, és legalább tizedi lettem, ami nem a legjobb, de legalább ez már nem a hátsó traktus.
Fáradtan dőltem a kamionom ágyában, rá néztem a telefonra, és egy jó pár nem fogadott hívás várt Christől. Kitöröltem mindent, és a számát pedig letiltottam. Ennyi.
Másnap délutánra végre valamicskét javult az autó egyensúlya is, így nyolcadik lettem.
Átöltöztem, kora estétől és Brunoval Need For Sped: Shifttel játszottunk, amikor valaki kopogott.
- Nem várok senki. – de azért felállt és oda ballagott.
Susmusolt valamit, majd kitárta az ajtót, és Gerhard belépett.
- Beszállsz? –vigyorogtam rá.
Nem tűnt túl vidámnak.
- Gond van?
- Van. Chris engem hívogatott egész nap, hogy mi van veled, mert nem ért utol telefonon! –csattant fel.
- Leszarom Christ!
- Akkor ezt mond is meg neki, mert másból sem állok ki egész nap, minthogy őt nyugtatgatom. Van épp lég gondja a gyárban, erre még te is vergődsz!
- Azt csinálok, amit akarok. És ha nem tetszik rúgj ki! Egyébként meg kibaszottul nem érdekel Chris. Menjen a többi ribancához! –azzal kirohantam és bevágtam magam mögött az ajtót.
A parkolóban futottam össze Eddievel.
- Ne gyere a közelembe mert leütlek! – kiabáltam rá, amikor felém sétált.
- Tudom jobb módját is, a feszültség levezetésnek. –mosolyodott el.
Megráztam a fejem, és beszálltam a csapat által bérelt BMW-be. Útban a szállodáig, többször is átléptem a sebességhatárt, de szerencsére éjszaka révén nem volt sehol rendőr.
Már várt egy tucat üzenet az angoltól, de mindent bedobtam a kukába, és fél éjszaka horrorfilmeket néztem.
Másnap kimentem a pályára, bementem a csapathoz reggelizni, de csak turkáltam a rántottát. Végül fél óra szenvedés után, sétáltam egyet, Gerhard éppen akkor jött ki a főkamionból, amikor visszaértem.
- Mi a mai program? –kérdeztem egyszerűen.
- Mi az Isten bajod van? –kérdezte fejcsóválva – Chris odáig van érted, naphosszat hívogat, amiért Dietrich biztosan a fejét veszi, mert nem törődik a gyárral annyit amennyit kéne. Ráadásul, ellenfél vagy. De ő mégis keres, meg virágot küld neked. Mi nem jó ebben?
Egyik lábamról a másikra álltam, és már majdnem bőgtem.
- Na?
- Nem akarok egy lenni a többi nője közül. – pityeredtem el.
Gerhard átölelt.
- Ne légy hülye! Tudod, hogy senkije sincs. Csak te.
Belefúrtam az arcom Gerhard mellkasába.
- Hiányzik….
Megsimogatta a hátam.
- Tudom… Ezt a kórt hívják szerelemnek.
- Szar ügy.
- De nyugtasson meg a tudat, hogy ő is vacakul van.
Felnyögtem.
- Kösz.
Nem tudom meddig bőgtem a vállán, de egy idő után jobb lett, amikor végre összeszedtem magam, adtam neki egy puszit, és elhúztam a bokszba.
Aznap mindketten parádést mentünk Brunoval, egy második és egy harmadik helyet szereztünk meg. Este a csapat tartott egy kis ünneplést, hogy végre minden rendben megy, és alakulnak a dolgok. Kicsit talán többet is ittam a kelleténél, és kétszer is hosszan megöleltem Gerhardot, amiért megnyugtatta a lelkem. És persze Brunót is.
Christ többször is próbáltam hívni, de állandóan a hangposta jelentkezett be.
- Biztosan még tárgyal. – morogtam magamban, de üzenetet nem hagytam.
Hétfőn kissé kótyagos fejjel mentem ki a reptérre, de még mindig jó kedvem volt, egészen addig amíg az újságos standnál meg nem láttam a pletykarovatok szalag címeit.
„ Angel Phoenix, és Gerhard Berger végre nyilvánosan vállalják évek óta tartó viszonyukat!”
Alatta pedig a vasárnap folyamán készült képek, ahogy ölelkezünk a kamionok közt, és az esti bulin.
„ Angel Phoenix a Forma 1 leendő új üdvöskéje, akinek eddig is nyílt támogatója volt az osztrák milliomos és korábbi ex Forma 1-es pilóta Gerhard Berger, végre nyilvánosan is vállalják viszonyukat.
Pár éve ismerkedtek meg az egyik versenyhétvégén, amikor még Angel alsóbb kategóriában versenyzett, és bár mindig is tagadták, hogy közük lenne egymáshoz, bennfentesek szerint, csak arra vártak, hogy Angel végre bekerüljön a Forma 1-be Gerhard csapatához. Így a viszonyuk már nyíltan vállalható, hiszen egy csapatnál vannak, és nem fenyegeti őket az a vád, hogy mivel az osztrák üzletember több alsókategóriás csapatot is támogat, esetleg ilyen módon segítené elő Angel győzelmeit.
Meg nem erősített hírek szerint a pár nem sokkal a Monacói FIA Gála előtt egy időre szakított, és Angel a Red Bull csapatfőnökének Christian Hornernek az ágyában keresett vigaszt. Bár lapunk felkereste Mr. Hornert, ő nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Sőt tagadta, hogy bármi köze lenne Angelhez.
Minden esetre az tegnap készült képek végre leleplezik a Forma 1 új párocskáját, ugyanis egyértelművé teszik, hogy bizony izzik körülöttük a levegő. Egyes források szerint pedig már az esküvő sem várat magára sokáig, hiszen Gerhard nem sokára újra szabad ember lesz, ugyanis december elején nagy csendben beadta a válási papírokat.
Így tehát végre egyenes út nyílik számukra a boldogság felé.”
Úgy éreztem forog velem a világ, az újság kiesett a kezemből, de valaki átkarolt.
Bruno volt az. Kétségbeesve néztem rá.
- Fel kell hívnod Christiant.
Éreztem, ahogy a könnyek végig futnak az arcomon.
- Azt hiszem már világos tegnap miért nem vette fel egyszer sem a telefont, és miért nem keresett azóta sem.
- Gyere.
Gyorsan felszálltunk Gerhard magángépére, de az osztrák nem jött velük. Menetrend szerinti járattal utazott vissza a Toro Rosso gyárába.
A gépről megpróbáltam felhívni Christiant, ezúttal kicsengett, és felvette.
- Christian Horner! –szólt bele.
- Angel vagyok. –mondtam rekedten.
Egyszerűen letette a telefont. Belőlem pedig kitört a zokogás.
2011. április 18., hétfő
Seventh shift pace 54.
54.rész
Lassan eltelt a január, és már februárból is jó pár nap, de Chris eltűnt. Se egy telefon, se egy email, semmi.
Próbáltam párszor hívni, de a mobilja vagy ki volt kapcsolva, vagy foglaltat jelzett, a legutolsó alkalommal pedig kinyomta. Így végül megint szépen pofára estem. Bruno próbált ugyan vigasztalni, és mentségeket találni, de én a szívem mélyén tudtam, hogy Chris végül is úgy döntött túl nagy rizikó, ha velem látják.
Szarul esett.
Persze az élet nem állt meg, rengeteget kellett melózni a gyárban, és az autó körül is. Tudtam, hogy ha ütőképes gépet akarunk, akkor bizony komoly túlórázások, és erőfeszítések kellenek.
Jerez már a nyakunkon volt, és mivel utána csak két teszt volt Barcelonában, csak reménykedhettünk hogy fogunk kezdetleges botladozós hibákkal szembesülni, mert akkor egy hónappal a szezonmegkezdése előtt kezdhetjük, elölről egy új autó építését, és ennyi idő édes kevés egy ütőképes verda össze legozására.
Végül két nappal a teszt előtt Dietrich összehívta mindkét gárdát, egy közös konferencia féleségre, látni akarta mire költik a pénzét.
Mivel előző évben a Toro Rossonál tartották a banzájt, így most nekünk kellett Milton Keynesbe repülni. Semmi kedven nem volt hozzá, hogy egy teljes napot Chris közelében töltsek.
És ez csak fokozódott. Pedig alig léptünk be a gyárba, az angol máris ott volt. Dietrichet körbe ugrálta, velünk pedig hűvösen viselkedett. Egész nap másból sem állt ki, minthogy meghallgattak minket, aztán pedig kiderül, hogy ők mennyivel jobban és költséghatékonyabban kezelik a pénzt.
Fúj!
Amikor végre este átléptem a számomra kijelölt szobát, egyszerűen lerúgtam a cipőt, és elterültem az ágyon.
Bár az este folyamán egy bájvigyoros partin is részt kellett volna vennem, de lemondtam arra való hivatkozással, hogy fáradt vagyok, és mivel úgy is néztem ki, így Dietrich elengedett.
Már késő este volt, de én még mindig a tévét kapcsolgattam, és belebotlottam a Trónok harca c. könyv filmsorozatában. Mindig is szerettem A gyűrűk urát, így ezt is élveztem, már csak pár perc volt hátra az aktuális rész végéig, amikor kopogtattak.
Sejtettem, hogy Bruno lehet az, megígérte, ha vége a vacsorának benéz hozzám, és elmondja miről maradtam le.
Kinyitottam, de Chris állt az ajtóban.
- Igen? – néztem rá gúnyosan.
Nem válaszolt, csak átölelt, és behúzott a szobába.
Ellöktem magamtól.
- Nem is örülsz? –próbált közeledni.
- Lássuk csak? – gúnyolódtam, és úgy tettem, mintha gondolkodnék – Nem!
- Megtudom magyarázni!
- Nem kétlem, de nem érdekel! – kiabáltam.
Közelebb lépett, de én hátráltam.
- Menj a pokolba!
- Ne ordíts! –csitított – Már így is a fél gyár tudja.
- Mi? –néztem rá döbbenten.
- Ahogy mondom.
- Te képes voltál…
- Ne kiabált! –sziszegte, és közben csitított a kezével.
- Te képes voltál elpletykálni? – veszekedtem tovább, de ezúttal suttogva.
- Megnyugtatlak nem én.
- Akkor ki?
Jelentőségteljesen nézett rám.
- Kimi?
- Igen. Mire ideértünk, Dietrich már itt volt, megtudta a balhét, és jól le lettünk baszva, Kimi meg kinyitotta a pofáját!
- Auuuu!
- Ne tudd meg mit kaptam Dietrichtől! Hajszál híján kirúgott mindenkit. Aztán meg górcső alá vett minket. De főleg engem. Minden nap ellenőrizték a hívásaimat, az emailjeimet, a postámat. Nem akarta, hogy kapcsolatom legyen veled, merthogy az túl veszélyes. Ha elmentem jött velem a sofőr, vagy az egyik emberek. – masszírozni kezdte a fejét – Még a szobámba is poloskát tetetett, sőt az utolsó pillanatba megcseréltettem te és Bruno szobáját. Biztos, ami biztos.
- Megölöm Kimit!
- Ne aggódj, annyi plusz melót sóztam rá, hogy aludni sincs ideje. De attól még Dietrich rajtam tartja a szemét.
Hagytam, hogy átöleljen.
- Nagyon hiányoztál… - súgta a fülembe.
- Te is….
- Kezdtem begolyózni. Lassan már azt hittem, csak álom volt azaz éjszaka. Kellesz nekem.
- Jó tudni….
- Nem akarok veszekedni. Alig van másfél óránk.
Ránéztem.
- Dietrich úgy tudja éppen valami gond van az egyik rendszerrel és azt mentem ellenőrizni. Pár srác falaz nekünk.
- Ha lebukunk…
Elkezdte lehúzni rólam a ruhát.
- Ne….
- Miért ne?
- Nem akarok kapkodni, és attól retteni, hogy valaki ránk töri az ajtót.
- Nem fogják.
- Chris. –toltam el magamtól – Holnap úgyis elutazunk Jerezbe. Dietrich pedig nem lesz ott. Az én kamionomba, meg sose jön senki, mert mindig kitiltok onnan mindenkit, egyedül Bruno jöhet be, de ő meg nem fog.
- Kívánlak. – csókolt meg szenvedélyesen.
- Már majdnem meggyőztél. – nyögtem ki rekedten.
Hosszasan néztünk farkasszemet.
- Tizenkettőtől kettőig van ebédszünet, aztán Kimi kezdi a tesztet.
Rámosolyogtam.
- Akkor nem kell sietned a pitwalkra, és nem lesz rajtunk senki szeme.
- De nem ám! –csókolt meg újra.
Alig tudtam elengedni.
- Menned kell. Még kirúgják a fiúkat miattad.
Nagyot sóhajtott.
- Elcserélem Brunoval a holnap délután.
- Helyes.
- Kimi mikor lesz pályán?
- Holnap délután, aztán délelőtt, szombaton délelőtt, és vasárnap délután.
- Nem hiszem, hogy Bruno kötözködni fog.
- Remélem…- bújt hozzám újra.
- Menj mielőtt elkapnak.
Még váltottunk egy újabb csókot, aztán Chris eltűnt.
Amikor bezártam az ajtót, vettem egy nagy levegőt.
- Istenem! Tisztára mint a Rómeó és Júlia.
Lassan eltelt a január, és már februárból is jó pár nap, de Chris eltűnt. Se egy telefon, se egy email, semmi.
Próbáltam párszor hívni, de a mobilja vagy ki volt kapcsolva, vagy foglaltat jelzett, a legutolsó alkalommal pedig kinyomta. Így végül megint szépen pofára estem. Bruno próbált ugyan vigasztalni, és mentségeket találni, de én a szívem mélyén tudtam, hogy Chris végül is úgy döntött túl nagy rizikó, ha velem látják.
Szarul esett.
Persze az élet nem állt meg, rengeteget kellett melózni a gyárban, és az autó körül is. Tudtam, hogy ha ütőképes gépet akarunk, akkor bizony komoly túlórázások, és erőfeszítések kellenek.
Jerez már a nyakunkon volt, és mivel utána csak két teszt volt Barcelonában, csak reménykedhettünk hogy fogunk kezdetleges botladozós hibákkal szembesülni, mert akkor egy hónappal a szezonmegkezdése előtt kezdhetjük, elölről egy új autó építését, és ennyi idő édes kevés egy ütőképes verda össze legozására.
Végül két nappal a teszt előtt Dietrich összehívta mindkét gárdát, egy közös konferencia féleségre, látni akarta mire költik a pénzét.
Mivel előző évben a Toro Rossonál tartották a banzájt, így most nekünk kellett Milton Keynesbe repülni. Semmi kedven nem volt hozzá, hogy egy teljes napot Chris közelében töltsek.
És ez csak fokozódott. Pedig alig léptünk be a gyárba, az angol máris ott volt. Dietrichet körbe ugrálta, velünk pedig hűvösen viselkedett. Egész nap másból sem állt ki, minthogy meghallgattak minket, aztán pedig kiderül, hogy ők mennyivel jobban és költséghatékonyabban kezelik a pénzt.
Fúj!
Amikor végre este átléptem a számomra kijelölt szobát, egyszerűen lerúgtam a cipőt, és elterültem az ágyon.
Bár az este folyamán egy bájvigyoros partin is részt kellett volna vennem, de lemondtam arra való hivatkozással, hogy fáradt vagyok, és mivel úgy is néztem ki, így Dietrich elengedett.
Már késő este volt, de én még mindig a tévét kapcsolgattam, és belebotlottam a Trónok harca c. könyv filmsorozatában. Mindig is szerettem A gyűrűk urát, így ezt is élveztem, már csak pár perc volt hátra az aktuális rész végéig, amikor kopogtattak.
Sejtettem, hogy Bruno lehet az, megígérte, ha vége a vacsorának benéz hozzám, és elmondja miről maradtam le.
Kinyitottam, de Chris állt az ajtóban.
- Igen? – néztem rá gúnyosan.
Nem válaszolt, csak átölelt, és behúzott a szobába.
Ellöktem magamtól.
- Nem is örülsz? –próbált közeledni.
- Lássuk csak? – gúnyolódtam, és úgy tettem, mintha gondolkodnék – Nem!
- Megtudom magyarázni!
- Nem kétlem, de nem érdekel! – kiabáltam.
Közelebb lépett, de én hátráltam.
- Menj a pokolba!
- Ne ordíts! –csitított – Már így is a fél gyár tudja.
- Mi? –néztem rá döbbenten.
- Ahogy mondom.
- Te képes voltál…
- Ne kiabált! –sziszegte, és közben csitított a kezével.
- Te képes voltál elpletykálni? – veszekedtem tovább, de ezúttal suttogva.
- Megnyugtatlak nem én.
- Akkor ki?
Jelentőségteljesen nézett rám.
- Kimi?
- Igen. Mire ideértünk, Dietrich már itt volt, megtudta a balhét, és jól le lettünk baszva, Kimi meg kinyitotta a pofáját!
- Auuuu!
- Ne tudd meg mit kaptam Dietrichtől! Hajszál híján kirúgott mindenkit. Aztán meg górcső alá vett minket. De főleg engem. Minden nap ellenőrizték a hívásaimat, az emailjeimet, a postámat. Nem akarta, hogy kapcsolatom legyen veled, merthogy az túl veszélyes. Ha elmentem jött velem a sofőr, vagy az egyik emberek. – masszírozni kezdte a fejét – Még a szobámba is poloskát tetetett, sőt az utolsó pillanatba megcseréltettem te és Bruno szobáját. Biztos, ami biztos.
- Megölöm Kimit!
- Ne aggódj, annyi plusz melót sóztam rá, hogy aludni sincs ideje. De attól még Dietrich rajtam tartja a szemét.
Hagytam, hogy átöleljen.
- Nagyon hiányoztál… - súgta a fülembe.
- Te is….
- Kezdtem begolyózni. Lassan már azt hittem, csak álom volt azaz éjszaka. Kellesz nekem.
- Jó tudni….
- Nem akarok veszekedni. Alig van másfél óránk.
Ránéztem.
- Dietrich úgy tudja éppen valami gond van az egyik rendszerrel és azt mentem ellenőrizni. Pár srác falaz nekünk.
- Ha lebukunk…
Elkezdte lehúzni rólam a ruhát.
- Ne….
- Miért ne?
- Nem akarok kapkodni, és attól retteni, hogy valaki ránk töri az ajtót.
- Nem fogják.
- Chris. –toltam el magamtól – Holnap úgyis elutazunk Jerezbe. Dietrich pedig nem lesz ott. Az én kamionomba, meg sose jön senki, mert mindig kitiltok onnan mindenkit, egyedül Bruno jöhet be, de ő meg nem fog.
- Kívánlak. – csókolt meg szenvedélyesen.
- Már majdnem meggyőztél. – nyögtem ki rekedten.
Hosszasan néztünk farkasszemet.
- Tizenkettőtől kettőig van ebédszünet, aztán Kimi kezdi a tesztet.
Rámosolyogtam.
- Akkor nem kell sietned a pitwalkra, és nem lesz rajtunk senki szeme.
- De nem ám! –csókolt meg újra.
Alig tudtam elengedni.
- Menned kell. Még kirúgják a fiúkat miattad.
Nagyot sóhajtott.
- Elcserélem Brunoval a holnap délután.
- Helyes.
- Kimi mikor lesz pályán?
- Holnap délután, aztán délelőtt, szombaton délelőtt, és vasárnap délután.
- Nem hiszem, hogy Bruno kötözködni fog.
- Remélem…- bújt hozzám újra.
- Menj mielőtt elkapnak.
Még váltottunk egy újabb csókot, aztán Chris eltűnt.
Amikor bezártam az ajtót, vettem egy nagy levegőt.
- Istenem! Tisztára mint a Rómeó és Júlia.
Seventh shift pace 53.
53.rész
Arra ébredtem fel, hogy valami irtózatos zaj jön a nappaliból. Kiabálás, veszekedés, jajgatás.
Azonnal az ágy másik oldalára néztem, Chris éppen akkor tért magához.
- Mi ez az üvöltés…. –ránézett a mellem lévő órára – hajnal hatkor?
- Nem tudom. Lemegyek és megnézem! De nem lesz benne köszönet! –dühöngtem.
Felkaptam egy fürdőköpenyt.
Az ajtóból még visszaszóltam.
- Nem kéne lejönnöd…
- Nem is akartam. De azért ha gáz van…
- Chris Horner a hős lovag a páncélban? – gúnyolódtam.
- Zavar?
- Nem. –vigyorogtam – Csak kicsit furcsa a „ halálos” – idézőjelet mutattam a kezemmel – ellenségből testőrré avanzsált változat.
- Istenem, milyen nővel kezdtem én. –dőlt vissza az ágyra.
Kiléptem az ajtón és elindultam lefelé a lépcsőn, de már itt hallottam miről folyik a diskurzus, és egyre inkább nem tetszett.
- Akkor is csak egy kis hülye picsa! Nelsnek van igaza, nincs helye köztünk!
- Neked agyadra ment a vodkagőz!
- Hagyjátok már abba! – ismertem fel Gerhard hangját – Épp elég nehéz lesz így is kimagyarázni ezt a helyzetet!
- Nem én tehetek róla! Minek ugrottál közénk?
- Ét nep teeetek róólla… - beszélt valaki torzan.
Mire leértem meg is értettem miről is van szó. Mindannyian félig háttal álltak nekem, így nem is láthattak.
Seb az arca előtt tartott egy vérfoltos fehér törölközőt, Bruno a fejét jegelte, Kimi pedig a szemét. És persze Gerhardon is akadt némi lila folt az álla környékén.
- Toro Rosso versus Red Bull? –érdeklődtem a falnak dőlve.
- Itthon vagy? – nézett rám döbbenten Bruno.
- Mégis hol lennék? –tártam szét a karom.
- Azt hittem, hogy …. –mutogatott rám.
- Nem! Dinka! –és erősen meresztgettem a szemem.
Vette a lapot és bekussolt.
- Szóval?
- Sokat ittak. Semmi érdemleges. –morogta Gerhard.
- Ahha. Én meg most jöttem le a falvédőről.
Végül Bruno odajött hozzám.
- Mi Sebbel dumáltunk, Nels meg megjelent Brendonnal, és kavarták a szart. Téged sértegetettek, meg Kimivel ittak. Aztán eldurrant Kimi agya, és nekünk támadt, Seb meg beszállt, hogy nekem segítsen.
- Kitalálom Gerhard volt a bíró.
- Igen. De szerencsére Dietrich már akkor nem volt a hajón. És a legjobb lenne ha ezt nem vernénk nagy dobra.
- Chiiss leei a fejem. – magyarázott Seb lelkesen.
- Nem is csodálom! – odamentem hozzá – Mutasd!
Megnéztem.
- Príma kis orrtörés. Irány a kórház.
- Neeeep tört el.
- Ne magyarázz itt nekem! A vak nem látja hogy eltört!
- Te csak ne pofázz bele, mert miattad volt az egész te kis kurva! –ordított rám Kimi.
- Te nem vagy normális ember! Ott sem voltam!
- Nem vihetjük be, mert a kórház hivatalból értesíti a csapatot, és Dietrichet. Ha meg Christian megtudja, ízekre szedi a fiút. – közölte a tényállást Gerhard.
Óóóóó, te magasságos, ott fent a mennyekben!
Az arcom a kezembe temettem, mire kinéztem az ujjaim közül Chris már a lépcsőfordulóban állt, de a többiek engem néztek, így őt nem is vették észre. Félig volt begombolva az inge, és a nadrágja is erősen gyűrött volt.
Rá pillantottam.
Ha felmegy, akkor elsimítjuk, ha lejön…. Abba inkább bele se mertem gondolni.
Ebből a négyesből csak két emberről tudtam, hogy befogná a száját, és az biztos, hogy nem Kimi, és Seb.
Hosszan néztem Chrisre, de közben igyekeztem úgy tenni, mintha a falat bámulnám.
- Javaslat? –böktem ki végül – Mégiscsak látnia kéne egy orvosnak.
Néma csend lett.
- Felhívom a csapatorvost! –közölte Chris mérgesen, és letrappolt a lépcsőn.
A helyzet több mint komikussá változott, először mindenki tátott szájjal nézte Christ, aztán felém fordultak, és engem néztek, majd megint Christ.
- Ti…. ti…..ti…. –mutogatott Kimi hol rám, hol az angolra- Ugye neeeem?
- Te jobban teszed, ha befogod, mert még kitalállak rúgni! Értve vagyok! És vedd tudomásul, hogy ezen túl rád lesz tolva a pr rendezvények nagy része! Legalábbis addig, amíg nem látom azon az idióta finn fejeden, hogy némi értelem is szorult volna bele! És jól jegyezd meg amit most mondok! –üvöltötte – Még egy ilyen verekedés, balhé, vagy ivászat, és repülsz a csapattól!
Kimi meredeken nézte a talajt.
- Értve vagyok?
- Igen. –mordult vissza.
- Ajánlom is. – Sebre nézett aki már húzta össze magát – Te pedig!
- Chris! Hagyd békén! Ő az értelmesebb szőke! – szóltam közbe.
- Te… - kezdte volna, de közbe vágtam.
- Tudom! Ne szóljak bele! De előbb vidd el az orvoshoz, és ha jobban lesz, akkor majd kioszthatod, de ne tedd egy lapra azzal a barommal! –böktem Kimi felé.
Vett egy nagy levegőt.
- Gyerünk! – azzal karon ragadta Sebet, majd Kimire nézett – Te is te ökör!
Gerhard somolygott az orra alatt.
- Te pedig ne vigyorogj, mert még én találom beverni az a csinos osztrák arcod! –mordult rá Chris.
- Jól van na! De harapós lettél! –dünnyögte Gerhard.
A fiúk után mentem, Chris kilökte Kimit az ajtón, Sebet pedig kitaszigálta, majd pár lépéssel hozzám lépett.
- Nem kellett volna lejönnöd. –suttogtam.
- Rendet kellett raknom! Az én csapatom és nem hagyhatom, hogy balhézzanak! –sziszegte.
- Jó. –hagytam rá.
- Mikor látlak? –kérdezte halvány mosoly kíséretében.
- Épp elég bajt okoztam már.
- Nem érdekel! Ezt két vadmarhát én elintézem! Nem fognak csiripelni, mert nem lesz rá idejük. – közölte mérgesen – Mikor látlak?
- Pár napig biztos itt leszek.
- El kell vinnem őket Milton Keynesbe, ahol rajtuk tarthatom a szemem! Meg persze a sajtó miatt is. Nem hiányzik a szezon előtti botrány. –dünnyögte.
- Nem beszéltem még Gerharddal, nem tudom mi az éves terv.
- Értem.
- Akkor majd hívlak.
Ismertem már ezt a sablonos szöveget. Ez jelenti azt hogy legközelebb majd a teszteken látom. Kiülhetett valami az arcomra, mert Chris megsimogatta.
- Beírtam a telefonodba a számom.
Önkéntelenül is elmosolyodtam.
Gyöngéden megcsókolt.
- Hívj.
Bólintottam, ő pedig elment.
Becsuktam az ajtót, és neki dőltem, majd kicsivel később visszasétáltam a nappaliba.
Gerhard csak somolygott tovább, de egy szót sem szólt.
- Nem mondasz semmit? –kérdeztem tőle.
- Én ugyan nem! –rántotta meg a vállát – Amúgy mit kéne mondanom?
- Azt hogy egy ellenfél csapat, csapatfőnökével hentereg, aki ráadásul keresztbe akart nekünk, és nekem is tenni! – nézett rám szúrósan Bruno.
- Nem terveztem hidd el! –tártam szét a karom– De kurva jó volt! És ha tudni akarod megérte!
Bruno Gerhardra nézett, majd mindketten elvigyorodtak.
- Most mi van?
- Semmi. Csak örülök, hogy jól éreztétek egymást. – felkaptam egy párnát és hozzávágtam.
- Elpirultál ám! Látod én megmondtam, hogy nem véletlenül nem jött el Horner! – viháncolt tovább.
Segélykérően néztem Bergerre.
- Kérlek!
- Hagyd már. Örül, hogy végre összeakadtál valami értelmes pasival, még ha az Chris is.
- Na jó! –hátat fordítottam nekik és visszamentem a szobámba.
Alig zártam be az ajtót, ránéztem az ágyra, és kicsit elszontyolodtam.
Megkerestem a telefont, és már várt egy üzenet, a feladó Chris volt.
„ Sajnálom. Ha leszálltunk Milton Keynesben majd hívlak. Jó lenne, ha velem lehetnél. Chris.”
Mosolyogva dőltem vissza az ágyba.
Arra ébredtem fel, hogy valami irtózatos zaj jön a nappaliból. Kiabálás, veszekedés, jajgatás.
Azonnal az ágy másik oldalára néztem, Chris éppen akkor tért magához.
- Mi ez az üvöltés…. –ránézett a mellem lévő órára – hajnal hatkor?
- Nem tudom. Lemegyek és megnézem! De nem lesz benne köszönet! –dühöngtem.
Felkaptam egy fürdőköpenyt.
Az ajtóból még visszaszóltam.
- Nem kéne lejönnöd…
- Nem is akartam. De azért ha gáz van…
- Chris Horner a hős lovag a páncélban? – gúnyolódtam.
- Zavar?
- Nem. –vigyorogtam – Csak kicsit furcsa a „ halálos” – idézőjelet mutattam a kezemmel – ellenségből testőrré avanzsált változat.
- Istenem, milyen nővel kezdtem én. –dőlt vissza az ágyra.
Kiléptem az ajtón és elindultam lefelé a lépcsőn, de már itt hallottam miről folyik a diskurzus, és egyre inkább nem tetszett.
- Akkor is csak egy kis hülye picsa! Nelsnek van igaza, nincs helye köztünk!
- Neked agyadra ment a vodkagőz!
- Hagyjátok már abba! – ismertem fel Gerhard hangját – Épp elég nehéz lesz így is kimagyarázni ezt a helyzetet!
- Nem én tehetek róla! Minek ugrottál közénk?
- Ét nep teeetek róólla… - beszélt valaki torzan.
Mire leértem meg is értettem miről is van szó. Mindannyian félig háttal álltak nekem, így nem is láthattak.
Seb az arca előtt tartott egy vérfoltos fehér törölközőt, Bruno a fejét jegelte, Kimi pedig a szemét. És persze Gerhardon is akadt némi lila folt az álla környékén.
- Toro Rosso versus Red Bull? –érdeklődtem a falnak dőlve.
- Itthon vagy? – nézett rám döbbenten Bruno.
- Mégis hol lennék? –tártam szét a karom.
- Azt hittem, hogy …. –mutogatott rám.
- Nem! Dinka! –és erősen meresztgettem a szemem.
Vette a lapot és bekussolt.
- Szóval?
- Sokat ittak. Semmi érdemleges. –morogta Gerhard.
- Ahha. Én meg most jöttem le a falvédőről.
Végül Bruno odajött hozzám.
- Mi Sebbel dumáltunk, Nels meg megjelent Brendonnal, és kavarták a szart. Téged sértegetettek, meg Kimivel ittak. Aztán eldurrant Kimi agya, és nekünk támadt, Seb meg beszállt, hogy nekem segítsen.
- Kitalálom Gerhard volt a bíró.
- Igen. De szerencsére Dietrich már akkor nem volt a hajón. És a legjobb lenne ha ezt nem vernénk nagy dobra.
- Chiiss leei a fejem. – magyarázott Seb lelkesen.
- Nem is csodálom! – odamentem hozzá – Mutasd!
Megnéztem.
- Príma kis orrtörés. Irány a kórház.
- Neeeep tört el.
- Ne magyarázz itt nekem! A vak nem látja hogy eltört!
- Te csak ne pofázz bele, mert miattad volt az egész te kis kurva! –ordított rám Kimi.
- Te nem vagy normális ember! Ott sem voltam!
- Nem vihetjük be, mert a kórház hivatalból értesíti a csapatot, és Dietrichet. Ha meg Christian megtudja, ízekre szedi a fiút. – közölte a tényállást Gerhard.
Óóóóó, te magasságos, ott fent a mennyekben!
Az arcom a kezembe temettem, mire kinéztem az ujjaim közül Chris már a lépcsőfordulóban állt, de a többiek engem néztek, így őt nem is vették észre. Félig volt begombolva az inge, és a nadrágja is erősen gyűrött volt.
Rá pillantottam.
Ha felmegy, akkor elsimítjuk, ha lejön…. Abba inkább bele se mertem gondolni.
Ebből a négyesből csak két emberről tudtam, hogy befogná a száját, és az biztos, hogy nem Kimi, és Seb.
Hosszan néztem Chrisre, de közben igyekeztem úgy tenni, mintha a falat bámulnám.
- Javaslat? –böktem ki végül – Mégiscsak látnia kéne egy orvosnak.
Néma csend lett.
- Felhívom a csapatorvost! –közölte Chris mérgesen, és letrappolt a lépcsőn.
A helyzet több mint komikussá változott, először mindenki tátott szájjal nézte Christ, aztán felém fordultak, és engem néztek, majd megint Christ.
- Ti…. ti…..ti…. –mutogatott Kimi hol rám, hol az angolra- Ugye neeeem?
- Te jobban teszed, ha befogod, mert még kitalállak rúgni! Értve vagyok! És vedd tudomásul, hogy ezen túl rád lesz tolva a pr rendezvények nagy része! Legalábbis addig, amíg nem látom azon az idióta finn fejeden, hogy némi értelem is szorult volna bele! És jól jegyezd meg amit most mondok! –üvöltötte – Még egy ilyen verekedés, balhé, vagy ivászat, és repülsz a csapattól!
Kimi meredeken nézte a talajt.
- Értve vagyok?
- Igen. –mordult vissza.
- Ajánlom is. – Sebre nézett aki már húzta össze magát – Te pedig!
- Chris! Hagyd békén! Ő az értelmesebb szőke! – szóltam közbe.
- Te… - kezdte volna, de közbe vágtam.
- Tudom! Ne szóljak bele! De előbb vidd el az orvoshoz, és ha jobban lesz, akkor majd kioszthatod, de ne tedd egy lapra azzal a barommal! –böktem Kimi felé.
Vett egy nagy levegőt.
- Gyerünk! – azzal karon ragadta Sebet, majd Kimire nézett – Te is te ökör!
Gerhard somolygott az orra alatt.
- Te pedig ne vigyorogj, mert még én találom beverni az a csinos osztrák arcod! –mordult rá Chris.
- Jól van na! De harapós lettél! –dünnyögte Gerhard.
A fiúk után mentem, Chris kilökte Kimit az ajtón, Sebet pedig kitaszigálta, majd pár lépéssel hozzám lépett.
- Nem kellett volna lejönnöd. –suttogtam.
- Rendet kellett raknom! Az én csapatom és nem hagyhatom, hogy balhézzanak! –sziszegte.
- Jó. –hagytam rá.
- Mikor látlak? –kérdezte halvány mosoly kíséretében.
- Épp elég bajt okoztam már.
- Nem érdekel! Ezt két vadmarhát én elintézem! Nem fognak csiripelni, mert nem lesz rá idejük. – közölte mérgesen – Mikor látlak?
- Pár napig biztos itt leszek.
- El kell vinnem őket Milton Keynesbe, ahol rajtuk tarthatom a szemem! Meg persze a sajtó miatt is. Nem hiányzik a szezon előtti botrány. –dünnyögte.
- Nem beszéltem még Gerharddal, nem tudom mi az éves terv.
- Értem.
- Akkor majd hívlak.
Ismertem már ezt a sablonos szöveget. Ez jelenti azt hogy legközelebb majd a teszteken látom. Kiülhetett valami az arcomra, mert Chris megsimogatta.
- Beírtam a telefonodba a számom.
Önkéntelenül is elmosolyodtam.
Gyöngéden megcsókolt.
- Hívj.
Bólintottam, ő pedig elment.
Becsuktam az ajtót, és neki dőltem, majd kicsivel később visszasétáltam a nappaliba.
Gerhard csak somolygott tovább, de egy szót sem szólt.
- Nem mondasz semmit? –kérdeztem tőle.
- Én ugyan nem! –rántotta meg a vállát – Amúgy mit kéne mondanom?
- Azt hogy egy ellenfél csapat, csapatfőnökével hentereg, aki ráadásul keresztbe akart nekünk, és nekem is tenni! – nézett rám szúrósan Bruno.
- Nem terveztem hidd el! –tártam szét a karom– De kurva jó volt! És ha tudni akarod megérte!
Bruno Gerhardra nézett, majd mindketten elvigyorodtak.
- Most mi van?
- Semmi. Csak örülök, hogy jól éreztétek egymást. – felkaptam egy párnát és hozzávágtam.
- Elpirultál ám! Látod én megmondtam, hogy nem véletlenül nem jött el Horner! – viháncolt tovább.
Segélykérően néztem Bergerre.
- Kérlek!
- Hagyd már. Örül, hogy végre összeakadtál valami értelmes pasival, még ha az Chris is.
- Na jó! –hátat fordítottam nekik és visszamentem a szobámba.
Alig zártam be az ajtót, ránéztem az ágyra, és kicsit elszontyolodtam.
Megkerestem a telefont, és már várt egy üzenet, a feladó Chris volt.
„ Sajnálom. Ha leszálltunk Milton Keynesben majd hívlak. Jó lenne, ha velem lehetnél. Chris.”
Mosolyogva dőltem vissza az ágyba.
Seventh shift pace 52.
52.rész
Javasolt zene:
http://www.youtube.com/watch?v=VHdxx7AaBw8
Amikor végre hosszú percek múlva elváltak egymástól az ajkaink, kissé ziláltan levegő után kapkodtunk, és kábán néztük egymást.
Chris gyöngéden megsimogatta az arcom.
- Ha azt akarod, hogy komolyan kimenjek azon az ajtón, akkor azt most mond meg. De akkor engem többet nem látsz. –suttogta.
Lehunytam a szemem. Az egész kész őrület volt. Én azt akartam, hogy maradjon, ő nem akart menni. Bármi is vonzott minket a másikhoz, közös jövőről szó sem lehetett, ez egyértelművé vált mindkettőnk előtt.
Nagyot sóhajtottam, és ránéztem.
- Menj el. – böktem ki remegve, de ehhez az egy mondathoz minden erőmet, és önuralmamat össze kellett szednem.
Hosszan nézett rám, bólintott, majd végül elengedett, sarkon fordult, és kiment.
Az ajtóra tettem a kezem, majd lassan ökölbe szorítottam, neki döntöttem a homlokom.
Tudtam, hogy ott áll a másik oldalon, mert nem hallottam, hogy elmegy.
Teltek a percek, de semmi sem történt.
Majd halk léptek zaja szűrődött be.
Végül lassan lenyomtam a kilincset, és kinyitottam.
Chris az ajtófélfának dűlve állt, és engem nézett.
- Elegem van ebből a macska egér játékból! – közölte ingerülten.
Odaléptem hozzá, megragadtam a gallérját, magamhoz húztam, és szenvedélyesen megcsókoltam.
Valahogy becibáltam az ajtón, majd neki löktem, és újra egymásnak estünk, szinte téptük a másik ruháját.
Nem tudom, hogy jutottunk fel a szobámig, csak azt hogy mire az ágyon landoltunk, rajtam már csak fehérnemű volt, rajta pedig egy nadrág.
Esélyt sem adott arra, hogy foglalkozhassak vele, teljesen letámadott, csókolgatta a nyakam, a mellem, és lerángatta rólam a melltartót.
Egyre inkább kezdett magával ragadni azaz érzés, hogy mégis rohanunk a végzetünkbe, ez végül akkor csúcsosodott ki, amikor Chris került felülre, majd lefogta mind a két kezem. Egyre erőszakosabb és durvább lett.
Próbáltam szabadulni, de rám sem hederített, végül egy erős rántással kihúztam az egyik kezem a szorításából.
- Eressz el! – karmoltam a karjába.
Zavaros tekintettel pillantott rám.
- Eressz!
Elengedte a mási kezem, én pedig próbáltam elhúzódni tőle, de átkarolta a csípőm és magához húzott. Ezúttal nem volt erőszakos, inkább határozott.
Megsimogatta az arcom.
- Elvesztettem a fejem…- suttogta.
Már a nyelvemen volt a csípős válasz, amikor egy csókkal belém fojtotta, és közben gyengéden simogatta a csípőm, és mellem.
- Sajnálom….- morogta a fülembe, és közben egyre lejjebb és lejjebb kalandozott a keze.
Képtelen voltam visszakozni, és már nem is akartam, feladtam. Hagytam, hogy ő irányítson.
Bár nem voltam benne biztos, hogy nem fogom megbánni.
Ismét a nyakam csókolgatta, majd egyre lejjebb haladt, a nyelvével kényeztette a mellbimbómat, majd gyengéen harapdálta, és szívogatta.
Válaszul megkarmoltam a hátát, és felnyögtem. Kezdtem elveszíteni a fejem.
Lecibáltam rólam az alsóneműt, magáról pedig a nadrágot, éreztem, ahogy a merev férfiassága a fenekemnek feszült.
A kezével a combomat simogatta, majd lassú körkörös mozdulatokkal elkezdte simogatni a csiklómat.
A hátam megfeszült, és megint felnyögtem, őrületesen jól csinálta, megfogtam a csípőjét és egyre erősebben magamhoz húztam.
Átkarolt, és a hátamra fordított.
Sosem szerettem a szexnek azt a formáját, amikor valaki uralkodni akart rajtam, mindig rám tört valami belső félelem, hogy bántani fognak.
Megpróbáltam visszafordulni, de Chris hozzám bújt. Nem hagyta.
- Bízz bennem…- suttogta a fülembe.
- Benned nem lehet megbízni… - mondtam halkan.
Megcsókolta a nyakam, majd végig a hátamat, közben pedig simogatott, mindenhol, a mellem, a hasam, a hátam, a fenekem.
Tudta mivel győzhet meg, és elég jól érvelt. Megint ő nyert, és én vesztettem.
Oldalra fordított, hozzám bújt, és kissé erőszakosan belém hatolt.
Felkiáltottam a gyönyörtől, ahogy ő is.
Fantasztikusan jó volt. Nekifeszítettem a testem. Akartam őt.
Egyszerre mozogtunk, és élveztük. Túlságosan elragadott minket a vágy, annyira akartuk a másikat, hogy már csak két ember voltunk, akik megvesznek a másikért, és nem két ellenfél.
Chris váratlanul abbahagyta, és átölelt.
Mindketten alig kaptunk levegőt.
Maga felé fordított, és ő került felülre. Vadul csókolóztunk, és egyre gyorsabban mozogtunk.
Egyre vadabbul szeretkeztünk.
A gyönyör hírtelen tört rám, felkiáltottam, belekapaszkodtam a hátába, és végig karmoltam.
De Chris nem hagyta abba, tovább mozgott, és pár pillanattal később ő is felnyögött, és szorosan átölelt. Mindketten remegtünk, és szorosan öleltük a másikat. Éreztem, hogy dörömböl a szíve a mellkasában. Boldoggá tett a tudat, hogy miattam van így.
Chris végül mellém feküdt. Hosszan néztük egymás, míg végül átkarolt, és szorosan magához húzott.
- Ugye tudod, hogy ha ez kiderül mindkettőnknek vége? - mondta rekedten.
Kicsit felültem, és ránéztem.
- Látom te is utólag vagy okos. – szúrtam oda.
Magához vont, de én elhúzódtam.
- Csak közöltem a tényt, egyébként meg nem érdekel.
- Persze. – próbáltam kibújni az öleléséből.
Megfogta a tarkómat, és erősen magához rántott.
- Kellesz nekem. Már azóta, hogy először megláttalak. – nézett mélyen a szemembe – És tudom, hogy én is neked. Miért nem elég neked ennyi? Miért kombinálsz?
- Én nem… - a számra tette a kezét.
- De igen. Mindketten tudjuk, hogy igen! –megsimogatta a hátam - Ahogy azt is, hogy nem zártuk le itt ezt a kis kalandot. Én viszont ezeket a lopott kis perceket, nem fogom veszekedéssel tölteni. Ha már vállaltuk a lebukás kockázatát, akkor élvezzük ki. – vigyorodott el kajánul, és szenvedélyesen megcsókolt.
Amikor újra elváltunk egymástól, még mindig szúrósan néztem rá.
- Ha ennyire vitázni akarsz, akkor veszekedek veled, ahol csak akarod, és amilyen témában csak akarod, de nem az ágyban. – tepert le ismét.
Megsimogattam a hátát.
- Rendben. Az ágyon kívül nem ismerlek.
- Okos lány. – azzal újra megcsókolt, és ezzel megint belém fojtotta a szót.
Én pedig hagytam. És igazam lett. Újabb szenvedélyes órát töltöttünk el egymás karjaiban, aminek eredményeként, fáradtan egymást átölelve aludtunk el.
Pár órával később arra ébredtem, hogy valaki motoszkál a szobában.
Rápillantottam az órára, hajnal fél kettő is elmúlt már.
Kómásan fordultam meg, Chris az ágyon ült, és éppen az ingujját gombolgatta.
- Elmész? –kérdeztem kábán.
- Igen. Nem akarom, hogy a szeretőd ránk nyisson. – a hangjából kiérződött a csalódottság, és a keserűség, de rám sem nézett.
- Kiről beszélsz? –ültem fel még mindig kótyagos fejjel.
Megfordult, és pókerarccal nézett rám.
- Brunóról. – közölte gúnyosan, majd felállt.
Megfogtam a karját.
- Mennem kell. – azzal kihúzta a kezét a szorításomból, és felvette a zakóját.
Kipattantam az ágyból, felkaptam egy hosszú kinyúlt pólót, az első lépcsőfok után értem utol.
Hátulról szorosan átkaroltam.
- Maradj… - morogtam a vállába.
- Bruno mindjárt hazaér a buliról. Kicsit ironikus lenne, ha pont a saját házában nyitna ránk. – fáradt volt a hangja.
- Soha nem feküdtem le vele. De mindig mellettem volt. Több mint barát, de kevesebb mint szerető. – suttogtam.
Megfordult, és összeráncolt homlokkal nézett rám.
- Miért hazudtál?
Nem válaszoltam, csak a lépcsőt néztem.
Magához szorított.
- Csak mond meg miért.
Megráztam a fejem.
- Attól félsz, hogy megbántalak?
- Igen….
Még szorosabban ölelt át.
- Megpróbálom, nem azt tenni oké?
Bólintottam. Gyengéden megcsókolt.
- Mennem kell.
Azonnal felkaptam a fejem.
- Muszáj. Dietrich partijainak általában kettő körül vége.
- Nem érdekel Bruno. –makacskodtam – Ő úgysem fog csiripelni rólunk.
- Angel…
- Nem! –néztem durcásan a szemébe – Miattam nem fog beszélni! Tudom!
Átkarolt.
- Rendben. De ebből nem lesz rendszer. Elég nagy nála a jövés menés, könnyen lebukhatunk mások előtt.
- Tudom.
Vissza mentünk a szobába, én meg előkerestem a kupiból a telefonom, csak ennyit írtam Brunonak: „ Ne lepődj meg, nem vagyok egyedül!” Aztán bebújtam Chris mellé az ágyba.
- Kinek írtál?
- A szeretőmnek, hogy nem vagyok egyedül. – vigyorogtam rá.
Megcsóválta a fejét.
Nem sokkal később mellkasához bújva aludtam el.
Javasolt zene:
http://www.youtube.com/watch?v=VHdxx7AaBw8
Amikor végre hosszú percek múlva elváltak egymástól az ajkaink, kissé ziláltan levegő után kapkodtunk, és kábán néztük egymást.
Chris gyöngéden megsimogatta az arcom.
- Ha azt akarod, hogy komolyan kimenjek azon az ajtón, akkor azt most mond meg. De akkor engem többet nem látsz. –suttogta.
Lehunytam a szemem. Az egész kész őrület volt. Én azt akartam, hogy maradjon, ő nem akart menni. Bármi is vonzott minket a másikhoz, közös jövőről szó sem lehetett, ez egyértelművé vált mindkettőnk előtt.
Nagyot sóhajtottam, és ránéztem.
- Menj el. – böktem ki remegve, de ehhez az egy mondathoz minden erőmet, és önuralmamat össze kellett szednem.
Hosszan nézett rám, bólintott, majd végül elengedett, sarkon fordult, és kiment.
Az ajtóra tettem a kezem, majd lassan ökölbe szorítottam, neki döntöttem a homlokom.
Tudtam, hogy ott áll a másik oldalon, mert nem hallottam, hogy elmegy.
Teltek a percek, de semmi sem történt.
Majd halk léptek zaja szűrődött be.
Végül lassan lenyomtam a kilincset, és kinyitottam.
Chris az ajtófélfának dűlve állt, és engem nézett.
- Elegem van ebből a macska egér játékból! – közölte ingerülten.
Odaléptem hozzá, megragadtam a gallérját, magamhoz húztam, és szenvedélyesen megcsókoltam.
Valahogy becibáltam az ajtón, majd neki löktem, és újra egymásnak estünk, szinte téptük a másik ruháját.
Nem tudom, hogy jutottunk fel a szobámig, csak azt hogy mire az ágyon landoltunk, rajtam már csak fehérnemű volt, rajta pedig egy nadrág.
Esélyt sem adott arra, hogy foglalkozhassak vele, teljesen letámadott, csókolgatta a nyakam, a mellem, és lerángatta rólam a melltartót.
Egyre inkább kezdett magával ragadni azaz érzés, hogy mégis rohanunk a végzetünkbe, ez végül akkor csúcsosodott ki, amikor Chris került felülre, majd lefogta mind a két kezem. Egyre erőszakosabb és durvább lett.
Próbáltam szabadulni, de rám sem hederített, végül egy erős rántással kihúztam az egyik kezem a szorításából.
- Eressz el! – karmoltam a karjába.
Zavaros tekintettel pillantott rám.
- Eressz!
Elengedte a mási kezem, én pedig próbáltam elhúzódni tőle, de átkarolta a csípőm és magához húzott. Ezúttal nem volt erőszakos, inkább határozott.
Megsimogatta az arcom.
- Elvesztettem a fejem…- suttogta.
Már a nyelvemen volt a csípős válasz, amikor egy csókkal belém fojtotta, és közben gyengéden simogatta a csípőm, és mellem.
- Sajnálom….- morogta a fülembe, és közben egyre lejjebb és lejjebb kalandozott a keze.
Képtelen voltam visszakozni, és már nem is akartam, feladtam. Hagytam, hogy ő irányítson.
Bár nem voltam benne biztos, hogy nem fogom megbánni.
Ismét a nyakam csókolgatta, majd egyre lejjebb haladt, a nyelvével kényeztette a mellbimbómat, majd gyengéen harapdálta, és szívogatta.
Válaszul megkarmoltam a hátát, és felnyögtem. Kezdtem elveszíteni a fejem.
Lecibáltam rólam az alsóneműt, magáról pedig a nadrágot, éreztem, ahogy a merev férfiassága a fenekemnek feszült.
A kezével a combomat simogatta, majd lassú körkörös mozdulatokkal elkezdte simogatni a csiklómat.
A hátam megfeszült, és megint felnyögtem, őrületesen jól csinálta, megfogtam a csípőjét és egyre erősebben magamhoz húztam.
Átkarolt, és a hátamra fordított.
Sosem szerettem a szexnek azt a formáját, amikor valaki uralkodni akart rajtam, mindig rám tört valami belső félelem, hogy bántani fognak.
Megpróbáltam visszafordulni, de Chris hozzám bújt. Nem hagyta.
- Bízz bennem…- suttogta a fülembe.
- Benned nem lehet megbízni… - mondtam halkan.
Megcsókolta a nyakam, majd végig a hátamat, közben pedig simogatott, mindenhol, a mellem, a hasam, a hátam, a fenekem.
Tudta mivel győzhet meg, és elég jól érvelt. Megint ő nyert, és én vesztettem.
Oldalra fordított, hozzám bújt, és kissé erőszakosan belém hatolt.
Felkiáltottam a gyönyörtől, ahogy ő is.
Fantasztikusan jó volt. Nekifeszítettem a testem. Akartam őt.
Egyszerre mozogtunk, és élveztük. Túlságosan elragadott minket a vágy, annyira akartuk a másikat, hogy már csak két ember voltunk, akik megvesznek a másikért, és nem két ellenfél.
Chris váratlanul abbahagyta, és átölelt.
Mindketten alig kaptunk levegőt.
Maga felé fordított, és ő került felülre. Vadul csókolóztunk, és egyre gyorsabban mozogtunk.
Egyre vadabbul szeretkeztünk.
A gyönyör hírtelen tört rám, felkiáltottam, belekapaszkodtam a hátába, és végig karmoltam.
De Chris nem hagyta abba, tovább mozgott, és pár pillanattal később ő is felnyögött, és szorosan átölelt. Mindketten remegtünk, és szorosan öleltük a másikat. Éreztem, hogy dörömböl a szíve a mellkasában. Boldoggá tett a tudat, hogy miattam van így.
Chris végül mellém feküdt. Hosszan néztük egymás, míg végül átkarolt, és szorosan magához húzott.
- Ugye tudod, hogy ha ez kiderül mindkettőnknek vége? - mondta rekedten.
Kicsit felültem, és ránéztem.
- Látom te is utólag vagy okos. – szúrtam oda.
Magához vont, de én elhúzódtam.
- Csak közöltem a tényt, egyébként meg nem érdekel.
- Persze. – próbáltam kibújni az öleléséből.
Megfogta a tarkómat, és erősen magához rántott.
- Kellesz nekem. Már azóta, hogy először megláttalak. – nézett mélyen a szemembe – És tudom, hogy én is neked. Miért nem elég neked ennyi? Miért kombinálsz?
- Én nem… - a számra tette a kezét.
- De igen. Mindketten tudjuk, hogy igen! –megsimogatta a hátam - Ahogy azt is, hogy nem zártuk le itt ezt a kis kalandot. Én viszont ezeket a lopott kis perceket, nem fogom veszekedéssel tölteni. Ha már vállaltuk a lebukás kockázatát, akkor élvezzük ki. – vigyorodott el kajánul, és szenvedélyesen megcsókolt.
Amikor újra elváltunk egymástól, még mindig szúrósan néztem rá.
- Ha ennyire vitázni akarsz, akkor veszekedek veled, ahol csak akarod, és amilyen témában csak akarod, de nem az ágyban. – tepert le ismét.
Megsimogattam a hátát.
- Rendben. Az ágyon kívül nem ismerlek.
- Okos lány. – azzal újra megcsókolt, és ezzel megint belém fojtotta a szót.
Én pedig hagytam. És igazam lett. Újabb szenvedélyes órát töltöttünk el egymás karjaiban, aminek eredményeként, fáradtan egymást átölelve aludtunk el.
Pár órával később arra ébredtem, hogy valaki motoszkál a szobában.
Rápillantottam az órára, hajnal fél kettő is elmúlt már.
Kómásan fordultam meg, Chris az ágyon ült, és éppen az ingujját gombolgatta.
- Elmész? –kérdeztem kábán.
- Igen. Nem akarom, hogy a szeretőd ránk nyisson. – a hangjából kiérződött a csalódottság, és a keserűség, de rám sem nézett.
- Kiről beszélsz? –ültem fel még mindig kótyagos fejjel.
Megfordult, és pókerarccal nézett rám.
- Brunóról. – közölte gúnyosan, majd felállt.
Megfogtam a karját.
- Mennem kell. – azzal kihúzta a kezét a szorításomból, és felvette a zakóját.
Kipattantam az ágyból, felkaptam egy hosszú kinyúlt pólót, az első lépcsőfok után értem utol.
Hátulról szorosan átkaroltam.
- Maradj… - morogtam a vállába.
- Bruno mindjárt hazaér a buliról. Kicsit ironikus lenne, ha pont a saját házában nyitna ránk. – fáradt volt a hangja.
- Soha nem feküdtem le vele. De mindig mellettem volt. Több mint barát, de kevesebb mint szerető. – suttogtam.
Megfordult, és összeráncolt homlokkal nézett rám.
- Miért hazudtál?
Nem válaszoltam, csak a lépcsőt néztem.
Magához szorított.
- Csak mond meg miért.
Megráztam a fejem.
- Attól félsz, hogy megbántalak?
- Igen….
Még szorosabban ölelt át.
- Megpróbálom, nem azt tenni oké?
Bólintottam. Gyengéden megcsókolt.
- Mennem kell.
Azonnal felkaptam a fejem.
- Muszáj. Dietrich partijainak általában kettő körül vége.
- Nem érdekel Bruno. –makacskodtam – Ő úgysem fog csiripelni rólunk.
- Angel…
- Nem! –néztem durcásan a szemébe – Miattam nem fog beszélni! Tudom!
Átkarolt.
- Rendben. De ebből nem lesz rendszer. Elég nagy nála a jövés menés, könnyen lebukhatunk mások előtt.
- Tudom.
Vissza mentünk a szobába, én meg előkerestem a kupiból a telefonom, csak ennyit írtam Brunonak: „ Ne lepődj meg, nem vagyok egyedül!” Aztán bebújtam Chris mellé az ágyba.
- Kinek írtál?
- A szeretőmnek, hogy nem vagyok egyedül. – vigyorogtam rá.
Megcsóválta a fejét.
Nem sokkal később mellkasához bújva aludtam el.
2011. április 15., péntek
Megjegyzés!
Jeszus, jesszus, jesszus!
60.000 látogatót meghaladta a blog!
Köszönöm szépen!!!!!!!!!!!!!!
Ez szuper!!!!
Köszönöm mindenkinek!!!!
Köszönöm az eddigi kommenteket, és chat hozzászóllásokat mindenkinek!
(reményei szerint ma már lesz legalább egy rész :))
Sok sok puszi: AngeGhost :)
60.000 látogatót meghaladta a blog!
Köszönöm szépen!!!!!!!!!!!!!!
Ez szuper!!!!
Köszönöm mindenkinek!!!!
Köszönöm az eddigi kommenteket, és chat hozzászóllásokat mindenkinek!
(reményei szerint ma már lesz legalább egy rész :))
Sok sok puszi: AngeGhost :)
2011. április 13., szerda
Seventh shift pace 51.
51.rész
Abban a pillanatban elöntött a félelem. Rettegtem. Úgy éreztem, minden amiről álmodtam lassan kezd valóra válni, így vagy úgy. Christian megjelenik a Gála másnapján, Bruno nincs itthon.
Mindent megtettem, hogy ne mutassam ki, mennyire remegek attól, mi lehet ennek az egésznek a vége. Nem akartam átélni a való életben is azt, amit álmomban.
Igyekeztem dühös arcot vágni, és hazudni minden erőmmel, minden mozdulatommal.
Megakartam védeni magam. Muszáj volt.
- Én viszont látni sem akarlak! Úgyhogy húzz el!
- Látom nálad ez a szívélyes vendéglátás.
Felkaptam az előszoba szekrényről valami kis fából készült díszt, és hozzávágtam.
- Takarodj ki! –kiabáltam.
- Azért jöttem, hogy végre normálisan meg tudjuk beszélni a problémáinkat!
- Egy problémám van! Te! Tűnj el! Ne szólj hozzám! Nézz levegőnek, és nem lesz gondunk! – ordítottam.
- Ez nem ilyen egyszerű!
- De igen!
Felkaptam Bruno egyik fa nyelű nagy ernyőjét, és azzal kezdtem el bökdösni Christ.
- Tünés! –sziszegtem.
Hírtelen elkapta a végét, és kitépte a kezemből.
Futásnak eredtem, de amikor a lépcsőhöz értem volna, elkapta a derekam, és dulakodni kezdtünk.
Én csapkodtam, hadonásztam, ő pedig próbált lefogni. Megrúgtam a lábát, erre elvesztette az egyensúlyát, de valahogy még sikerült belekapaszkodnia a felsőmbe, így magával rántott mindketten átestünk a kanapé karfáján, onnan pedig tovább a földre.
Én kerültem alulra.
Egy hosszú pillanatig kicsit döbbenten, kicsit mosolygósan néztünk egymásra.
Aztán Chris hírtelen megcsókolt. Szenvedélyes volt, határozott, mégis gyöngéd.
Először tiltakoztam, próbáltam eltolni magamtól, és egy kicsit sikerült is.
- Tudom hogy akarod. Érzem. Csak hagyjuk végre, hogy megtörténje. – suttogta a számba.
Csábító ajánlat volt, attól pedig még inkább, hogy tudtam, akarom őt. Rá kellett jönnöm, hogy kell nekem. Legalább erre jó volt ez az álom.
De ugyanakkor féltem. Rettenetesen. Nem tudtam megbízni benne, mert ismertem már annyira, hogy bárkit és bármit képes feláldozni a csapata sikerért, vagy az ő önös érdekeiért. Nem akartam, hogy fájjon.
- Nem. – mondtam rekedten.
Belecsókolt a nyakamba, majd újra a számra, visszacsókoltam.
- Kellesz nekem. –suttogta.
Lehunytam a szemem.
Minden erőmet összeszedtem, és eltoltam magamtól. Értetlenül nézett rám.
- Még dühös vagy azért a játszmáért, és hogy keresztbe tettem Brunonak? Így vered le mind kettőnkön? –kérdezte ércesen.
- Csak menj el. – álltam fel bizonytalanul.
Nem értette az egészet.
- Menj el.
Kimentem az erkélyre. Hűvös volt. Megrázkódtam, és dörzsölni kezdtem a karom. Hosszú percekig álltam ott és néztem a kivilágított várost.
Valami hozzámért, és egy pillanatra összerezzentem.
Chris rám terítette a kabátját.
Megfordultam, és farkasszemet néztünk.
- Azért jöttem ide, hogy beszéljünk. Szerettem volna, ha nem mérgesedik el ez a helyzet még jobban.
Bólintottam.
- De most már fogalmam sincs, hogy mi is van köztünk. – nézett rám határozottan – Te tudod?
- Nem. – mondtam a háta mögött lévő falnak.
- Egyszerűen csak ne hazudj! –csattan fel.
- Jó! Akkor úgy mondom, hogy lehetne valami, de ÉN nem akarom! – közöltem egy szuszra.
- Azért, amiket korábban mondtál rólam?
- Részben.
- Nem is ismersz igazán! – közölte felháborodva.
- Nem is akarlak!
- Valami van e mögött! –megragadta a karom, és mélyen a szemembe nézett, úgy éreztem a vesémbe lát – Mitől félsz? –kérdezte összeráncolt homlokkal.
Nem akartam hazudni, nem is tudtam volna, átlátott rajta. És tudtam, az igazság mindennél jobban fáj majd neki.
- Attól, hogy bántani fogsz! Fizikálisan, és lelkileg! Nem tudok bízni benned, mert átakarsz majd verni, ki akarsz majd használni, és kínozni akarsz! Vissza akarsz vágni mindenért, amit mondtam, vagy tettem! Én pedig ezt nem engedem!
Megrándult az arca.
Tudtam hogy ez most nagyon fáj neki, de jobb lesz így mindenkinek.
- Ez őszinte volt. – közölte fásultan.
- Ezt akartad!
- Nem vagyok szörnyeteg, akármit is gondolsz rólam!
- Nem érdekel!
- Vagy nem akarod hogy érdekeljen!
- A kettő ugyanaz!
- A kettő sosem ugyanaz! Mindenki megérdemel egy esélyt!
- Te már elszúrtad azzal, hogy kavartál!
- Védtem a csapatom! Ezt kellett tennem! Ez nem rólunk szólt!
- De egy valamit megtanultam ebből! Hogy te fél perc alatt megbántanál, vagy padlóra tennél, ha az érdekeid úgy kívánják!
- Ez nem igaz! –csattant fel dühösen – Teljesen félre ismertél! –mondta döbbenten.
- Én ilyennek látlak!
- Akkor valóban felesleges meg beszélnünk is egymással! – sarkon fordult, és az ató felé ment.
Lekaptam a vállamról a kabátot, és utána szaladtam.
- Vidd ezt is! –és hozzávágtam a hátához.
Megfordult, és dühösen nézett rám.
- Kibírhatatlan vagy!
- Érdekes Bruno nem ezt szokta mondani az ágyban! – vágtam oda.
Teljesen ledöbbent.
Én pedig nem értettem hogy sikerült ekkorát hazudnom, és ráadásul ilyen hitelesen.
- Hogy te mekkora ribanc vagy! – hitetlenkedett.
- Lehet! De akkor is gerincre vágnál!
- Életem legnagyobb hibája lett volna! –sziszegte.
- Helyes! Akkor menj vissza a paddockba a kis grid kurvákhoz! Ők bármire hajlandók! Ha találsz néhány bevállalósabb libát, akkor meg egy gruppen is összejöhet! –vicsorogtam az arcába.
- Többre megyek velük, mint veled! Te olcsó kis ringyó!
Válaszul pofon vágtam.
- Fáj az igazság?! Akkor sem vagy más csak egy…
Újra pofon vágtam, és ismét megakartam tenni, de elkapta a karom, lefogta és átölelt.
És újra szenvedélyesen megcsókolt. Ezúttal nem tiltakoztam, hanem visszacsókoltam.
Mindketten elvesztettük a fejünket, egyre vadabbul csókolóztunk, és ölelkeztünk.
Abban a pillanatban elöntött a félelem. Rettegtem. Úgy éreztem, minden amiről álmodtam lassan kezd valóra válni, így vagy úgy. Christian megjelenik a Gála másnapján, Bruno nincs itthon.
Mindent megtettem, hogy ne mutassam ki, mennyire remegek attól, mi lehet ennek az egésznek a vége. Nem akartam átélni a való életben is azt, amit álmomban.
Igyekeztem dühös arcot vágni, és hazudni minden erőmmel, minden mozdulatommal.
Megakartam védeni magam. Muszáj volt.
- Én viszont látni sem akarlak! Úgyhogy húzz el!
- Látom nálad ez a szívélyes vendéglátás.
Felkaptam az előszoba szekrényről valami kis fából készült díszt, és hozzávágtam.
- Takarodj ki! –kiabáltam.
- Azért jöttem, hogy végre normálisan meg tudjuk beszélni a problémáinkat!
- Egy problémám van! Te! Tűnj el! Ne szólj hozzám! Nézz levegőnek, és nem lesz gondunk! – ordítottam.
- Ez nem ilyen egyszerű!
- De igen!
Felkaptam Bruno egyik fa nyelű nagy ernyőjét, és azzal kezdtem el bökdösni Christ.
- Tünés! –sziszegtem.
Hírtelen elkapta a végét, és kitépte a kezemből.
Futásnak eredtem, de amikor a lépcsőhöz értem volna, elkapta a derekam, és dulakodni kezdtünk.
Én csapkodtam, hadonásztam, ő pedig próbált lefogni. Megrúgtam a lábát, erre elvesztette az egyensúlyát, de valahogy még sikerült belekapaszkodnia a felsőmbe, így magával rántott mindketten átestünk a kanapé karfáján, onnan pedig tovább a földre.
Én kerültem alulra.
Egy hosszú pillanatig kicsit döbbenten, kicsit mosolygósan néztünk egymásra.
Aztán Chris hírtelen megcsókolt. Szenvedélyes volt, határozott, mégis gyöngéd.
Először tiltakoztam, próbáltam eltolni magamtól, és egy kicsit sikerült is.
- Tudom hogy akarod. Érzem. Csak hagyjuk végre, hogy megtörténje. – suttogta a számba.
Csábító ajánlat volt, attól pedig még inkább, hogy tudtam, akarom őt. Rá kellett jönnöm, hogy kell nekem. Legalább erre jó volt ez az álom.
De ugyanakkor féltem. Rettenetesen. Nem tudtam megbízni benne, mert ismertem már annyira, hogy bárkit és bármit képes feláldozni a csapata sikerért, vagy az ő önös érdekeiért. Nem akartam, hogy fájjon.
- Nem. – mondtam rekedten.
Belecsókolt a nyakamba, majd újra a számra, visszacsókoltam.
- Kellesz nekem. –suttogta.
Lehunytam a szemem.
Minden erőmet összeszedtem, és eltoltam magamtól. Értetlenül nézett rám.
- Még dühös vagy azért a játszmáért, és hogy keresztbe tettem Brunonak? Így vered le mind kettőnkön? –kérdezte ércesen.
- Csak menj el. – álltam fel bizonytalanul.
Nem értette az egészet.
- Menj el.
Kimentem az erkélyre. Hűvös volt. Megrázkódtam, és dörzsölni kezdtem a karom. Hosszú percekig álltam ott és néztem a kivilágított várost.
Valami hozzámért, és egy pillanatra összerezzentem.
Chris rám terítette a kabátját.
Megfordultam, és farkasszemet néztünk.
- Azért jöttem ide, hogy beszéljünk. Szerettem volna, ha nem mérgesedik el ez a helyzet még jobban.
Bólintottam.
- De most már fogalmam sincs, hogy mi is van köztünk. – nézett rám határozottan – Te tudod?
- Nem. – mondtam a háta mögött lévő falnak.
- Egyszerűen csak ne hazudj! –csattan fel.
- Jó! Akkor úgy mondom, hogy lehetne valami, de ÉN nem akarom! – közöltem egy szuszra.
- Azért, amiket korábban mondtál rólam?
- Részben.
- Nem is ismersz igazán! – közölte felháborodva.
- Nem is akarlak!
- Valami van e mögött! –megragadta a karom, és mélyen a szemembe nézett, úgy éreztem a vesémbe lát – Mitől félsz? –kérdezte összeráncolt homlokkal.
Nem akartam hazudni, nem is tudtam volna, átlátott rajta. És tudtam, az igazság mindennél jobban fáj majd neki.
- Attól, hogy bántani fogsz! Fizikálisan, és lelkileg! Nem tudok bízni benned, mert átakarsz majd verni, ki akarsz majd használni, és kínozni akarsz! Vissza akarsz vágni mindenért, amit mondtam, vagy tettem! Én pedig ezt nem engedem!
Megrándult az arca.
Tudtam hogy ez most nagyon fáj neki, de jobb lesz így mindenkinek.
- Ez őszinte volt. – közölte fásultan.
- Ezt akartad!
- Nem vagyok szörnyeteg, akármit is gondolsz rólam!
- Nem érdekel!
- Vagy nem akarod hogy érdekeljen!
- A kettő ugyanaz!
- A kettő sosem ugyanaz! Mindenki megérdemel egy esélyt!
- Te már elszúrtad azzal, hogy kavartál!
- Védtem a csapatom! Ezt kellett tennem! Ez nem rólunk szólt!
- De egy valamit megtanultam ebből! Hogy te fél perc alatt megbántanál, vagy padlóra tennél, ha az érdekeid úgy kívánják!
- Ez nem igaz! –csattant fel dühösen – Teljesen félre ismertél! –mondta döbbenten.
- Én ilyennek látlak!
- Akkor valóban felesleges meg beszélnünk is egymással! – sarkon fordult, és az ató felé ment.
Lekaptam a vállamról a kabátot, és utána szaladtam.
- Vidd ezt is! –és hozzávágtam a hátához.
Megfordult, és dühösen nézett rám.
- Kibírhatatlan vagy!
- Érdekes Bruno nem ezt szokta mondani az ágyban! – vágtam oda.
Teljesen ledöbbent.
Én pedig nem értettem hogy sikerült ekkorát hazudnom, és ráadásul ilyen hitelesen.
- Hogy te mekkora ribanc vagy! – hitetlenkedett.
- Lehet! De akkor is gerincre vágnál!
- Életem legnagyobb hibája lett volna! –sziszegte.
- Helyes! Akkor menj vissza a paddockba a kis grid kurvákhoz! Ők bármire hajlandók! Ha találsz néhány bevállalósabb libát, akkor meg egy gruppen is összejöhet! –vicsorogtam az arcába.
- Többre megyek velük, mint veled! Te olcsó kis ringyó!
Válaszul pofon vágtam.
- Fáj az igazság?! Akkor sem vagy más csak egy…
Újra pofon vágtam, és ismét megakartam tenni, de elkapta a karom, lefogta és átölelt.
És újra szenvedélyesen megcsókolt. Ezúttal nem tiltakoztam, hanem visszacsókoltam.
Mindketten elvesztettük a fejünket, egyre vadabbul csókolóztunk, és ölelkeztünk.
2011. április 12., kedd
Seventh shift pace 50.
50.rész
Magam sem tudom hogyan, de mi érkeztünk elsőnek. Az egyik csinos lány az asztalhoz kísért bennünket.
Én leültem az egyik oldalra, Bruno meg mellém.
- Hozhatok Önöknek valamit? –érdeklődött udvariasan a pincér.
- Igen. Én pohár Charleston Folliest kérek. –Brunora pillantottam.
- Egy pohár ásványvizet köszönöm! –közölte kedvesen.
A pincér elment, a brazil pedig gondterhelten nézett a szemembe.
- Mióta iszol te napközben?
- Nincs kedvem ehhez a bájcsevejhez. Bármit csak ezt ne.
- Nem inkább az álmod aggaszt?
Megadtam magam.
- De. Annyira valóságos volt. Annyira élethű. Még most is úgy érzem, hogy ez az álom, és az a valóság.
- Szerintem neked egy bajod van.
- Igazán? –vontam fel a szemöldököm – És mi?
- Szép napot! – köszönt valaki vidoran.
Megfordultunk, és Dietrich közelített felénk, a nyomában Chrisszel, Sebbel, és Gerharddal.
- Konkrétan az angol. –súgta a fülembe Bruno, majd felállt, hogy üdvözöljük az érkezőket.
Bár az illem szerint nem kellett volna felállnom, mégis megtettem. Chris kivételével, pedig mindenkivel kezet fogtam.
Fel sem vette. Érzékelten tuskó!
Leültünk. Meg sem lepődtem azon, hogy Chris velem szemben foglalt helyet, Seb Brunoval szemközt, Dietrich az asztalfőn, vele szemben pedig Gerhard.
- Nos, és hogy tetszett a tegnap esti Gála? –érdeklődött jó kedélyűen.
Nem reagáltam a kérdésre.
- Remek volt mint mindig. Pláne hogy mi hoztuk el a trófeát.
Minden figyelmemet az étlapra fordítottam. Eldöntöttem, hogy nem fogok reagálni semmire.
Vagy ha igen, az ütni fog.
- Miss Phoenix.
- Igen? –kérdeztem vissza, és még mindig az étlapot lapozhattam.
- És mi az Ön véleménye?
- Semmi.
Dietrich felnevetett.
- Ezt azért kétlem.
- Bruno, te mire jutottál?
Érdeklődve pillantott rám.
- Nem is tudom. Azt hiszem a friss paprikából készült leves bazsalikommal, tejszínes sajtkorongokkal, és főételnek töltött sertéskaraj rántva, ízesített polenta, paprika konfit, pesto.
- Jól hangzik. Bár én egy egyszerű Cézár salátára gondoltam.
- Ne idegesíts! Nehogy már te is salátán tengődj mit a többi grid picsa. Zörög minden csontjuk. –húzta el a száját.
- Meggyőztél. Arra voksolok, amire te. – és összecsuktam az étlapot.
- Micsoda nagy egyetértés. –jegyezte meg Chris.
Rá sem néztem.
- Remek időnk van. Itt van a jachtom, délután nincs kedvetek kihajózni? Körbejárjuk a környéket, elmegyünk úszni, este pedig tartok egy szűk körű partit.
- Természetesen számíthatsz rám, Sebastianra, és Kimire is. Mindig jó alkalom egy ilyen meghívás a kulturált szórakozásra. – mosolygott Chris.
Késztetést éreztem, hogy beverjem a képét.
- Én szívesen elmegyek. Bár nem tudom a pilótáim szerveztek e már valamilyen programot maguknak. – pillantott felén Gerhard.
- Nekem nincs még semmi konkrét. Ang? –érdeklődött Bruno.
- Nem rajongok a jachtokért.
- Valóban? –érdeklődött Dietrich.
- Igen.
- Azt hittem érdekelné.
- Miért? –vontam fel a szemöldököm.
- Mert jól néz ki, és impozáns.
Kifújtam a levegőt, és rásandítottam a brazilra.
- Dietrich, szerintem jobb ha nem erőlteti. Ez egy udvarias kifogás volt részéről, hogy inkább nem.
- Miért? Igazán nem sértegettem. –háborodott fel az osztrák.
- Szerintem egyértelmű, hogy a társaság bizonyos tagjai ellen van kifogása. – nézett Chrisre, majd belekortyolt az ásványvizébe.
- Mondhatta volna kisasszony, hogy a csapatfőnökömmel nem akar találkozni.
- Nem. Nem akarok vele találkozni. Sőt, komoly erőfeszítésem kerül, hogy jelen pillanatban ne töröljem képen azért a kibaszott simulékony talpnyaló mosolyáért, és a burkolt kis célzásiért. A hátam közepére sem kívánom ezt az ember. Inkább vállalnám, hogy három hatvannal a falnak megyek, csak ne kéne ennél a rohadt asztalnál ülnöm. –mosolyogtam kedvesen, és közben még a szempilláimat is megrebegtettem.
Az asztalnál megfagyott a levegő, senki sem szólalt meg.
Hosszú percek teltek el, mire Dietrich végre megtalálta a hangját.
- Ha ennyire ellenére van a társaság, akkor nem kötelezem tovább arra, hogy itt maradjon. –közölte semleges hangon.
- Élek lehetőséggel. –azzal felálltam.
Bruno is próbált volna követni, de megfogtam a vállát.
- Kettőnk közül te vagy a jobb pr-os.
Vágott egy grimaszt, és a kezembe adta a kulcsokat. Örültem neki, hogy mégsem kortyoltam bele az italomba.
Alig fél órával később morcosan léptem be a lakásajtón, és lerúgtam a cipőm.
Rendeltem egy adag kínait, aztán bedőltem aludni.
Kora este ébresztett fel Bruno.
Morcosan néztem rá.
- Elmegyek Dietrich esti bulijára. Nem jössz?
- Mi a fasznak?
Nagyot sóhajtott.
- Ez a Seb gyerek, elég rendes. Beszélgettem vele, és nekem kedvem lenne egy kis lötyögéshez.
- Nekem nem!
- Chris miatt?
- Bruno! Ha én bulizni akarok nem velük megyek el!
- Tudom. De nem lenne rossz.
- Hagyjál! –fejemre húztam a párnát – Menj ha akarsz, csak engem felejts itt! Te úgyis simulékonyabb modorú vagy.
- Christ én sem bírom, de nem is vele akarok beszélgetni. Több pilóta is ott lesz.
- Nekem nem kellenek ál barátok, és díszfaszok!
- Oké! Oké! Majd jövök!
- Csá!
Hallottam, ahogy bezárja az ajtót, és kicsivel később elhúz az Astonnal.
Alig telt el negyed óra. Kopogtattak.
Nem reagáltam, de az illető csak nem adta fel.
Végül, úgy ahogy voltam, a délelőtti cuccban, leslattyogtam a lépcsőn.
Tudtam ki az.
Az a hülye megint itthon hagyta a kulcsát. De most várhat ám.
Belepillantottam a bejárat előtti nagy tükörbe, kicsit letörölgettem az elkenődött sminket, és kinyitottam.
Egy hosszú pillanatig bámultunk egymásra a váratlan vendégre, majd kapcsoltam, és beakartam vágni az orra előtt az ajtót, de kiékelte a lábával.
Beljebb tuszkolt, majd bezárta maga mögött a bejáratit, és neki dűlt.
- Beszélnünk kell! –közölte egyszerűen.
Magam sem tudom hogyan, de mi érkeztünk elsőnek. Az egyik csinos lány az asztalhoz kísért bennünket.
Én leültem az egyik oldalra, Bruno meg mellém.
- Hozhatok Önöknek valamit? –érdeklődött udvariasan a pincér.
- Igen. Én pohár Charleston Folliest kérek. –Brunora pillantottam.
- Egy pohár ásványvizet köszönöm! –közölte kedvesen.
A pincér elment, a brazil pedig gondterhelten nézett a szemembe.
- Mióta iszol te napközben?
- Nincs kedvem ehhez a bájcsevejhez. Bármit csak ezt ne.
- Nem inkább az álmod aggaszt?
Megadtam magam.
- De. Annyira valóságos volt. Annyira élethű. Még most is úgy érzem, hogy ez az álom, és az a valóság.
- Szerintem neked egy bajod van.
- Igazán? –vontam fel a szemöldököm – És mi?
- Szép napot! – köszönt valaki vidoran.
Megfordultunk, és Dietrich közelített felénk, a nyomában Chrisszel, Sebbel, és Gerharddal.
- Konkrétan az angol. –súgta a fülembe Bruno, majd felállt, hogy üdvözöljük az érkezőket.
Bár az illem szerint nem kellett volna felállnom, mégis megtettem. Chris kivételével, pedig mindenkivel kezet fogtam.
Fel sem vette. Érzékelten tuskó!
Leültünk. Meg sem lepődtem azon, hogy Chris velem szemben foglalt helyet, Seb Brunoval szemközt, Dietrich az asztalfőn, vele szemben pedig Gerhard.
- Nos, és hogy tetszett a tegnap esti Gála? –érdeklődött jó kedélyűen.
Nem reagáltam a kérdésre.
- Remek volt mint mindig. Pláne hogy mi hoztuk el a trófeát.
Minden figyelmemet az étlapra fordítottam. Eldöntöttem, hogy nem fogok reagálni semmire.
Vagy ha igen, az ütni fog.
- Miss Phoenix.
- Igen? –kérdeztem vissza, és még mindig az étlapot lapozhattam.
- És mi az Ön véleménye?
- Semmi.
Dietrich felnevetett.
- Ezt azért kétlem.
- Bruno, te mire jutottál?
Érdeklődve pillantott rám.
- Nem is tudom. Azt hiszem a friss paprikából készült leves bazsalikommal, tejszínes sajtkorongokkal, és főételnek töltött sertéskaraj rántva, ízesített polenta, paprika konfit, pesto.
- Jól hangzik. Bár én egy egyszerű Cézár salátára gondoltam.
- Ne idegesíts! Nehogy már te is salátán tengődj mit a többi grid picsa. Zörög minden csontjuk. –húzta el a száját.
- Meggyőztél. Arra voksolok, amire te. – és összecsuktam az étlapot.
- Micsoda nagy egyetértés. –jegyezte meg Chris.
Rá sem néztem.
- Remek időnk van. Itt van a jachtom, délután nincs kedvetek kihajózni? Körbejárjuk a környéket, elmegyünk úszni, este pedig tartok egy szűk körű partit.
- Természetesen számíthatsz rám, Sebastianra, és Kimire is. Mindig jó alkalom egy ilyen meghívás a kulturált szórakozásra. – mosolygott Chris.
Késztetést éreztem, hogy beverjem a képét.
- Én szívesen elmegyek. Bár nem tudom a pilótáim szerveztek e már valamilyen programot maguknak. – pillantott felén Gerhard.
- Nekem nincs még semmi konkrét. Ang? –érdeklődött Bruno.
- Nem rajongok a jachtokért.
- Valóban? –érdeklődött Dietrich.
- Igen.
- Azt hittem érdekelné.
- Miért? –vontam fel a szemöldököm.
- Mert jól néz ki, és impozáns.
Kifújtam a levegőt, és rásandítottam a brazilra.
- Dietrich, szerintem jobb ha nem erőlteti. Ez egy udvarias kifogás volt részéről, hogy inkább nem.
- Miért? Igazán nem sértegettem. –háborodott fel az osztrák.
- Szerintem egyértelmű, hogy a társaság bizonyos tagjai ellen van kifogása. – nézett Chrisre, majd belekortyolt az ásványvizébe.
- Mondhatta volna kisasszony, hogy a csapatfőnökömmel nem akar találkozni.
- Nem. Nem akarok vele találkozni. Sőt, komoly erőfeszítésem kerül, hogy jelen pillanatban ne töröljem képen azért a kibaszott simulékony talpnyaló mosolyáért, és a burkolt kis célzásiért. A hátam közepére sem kívánom ezt az ember. Inkább vállalnám, hogy három hatvannal a falnak megyek, csak ne kéne ennél a rohadt asztalnál ülnöm. –mosolyogtam kedvesen, és közben még a szempilláimat is megrebegtettem.
Az asztalnál megfagyott a levegő, senki sem szólalt meg.
Hosszú percek teltek el, mire Dietrich végre megtalálta a hangját.
- Ha ennyire ellenére van a társaság, akkor nem kötelezem tovább arra, hogy itt maradjon. –közölte semleges hangon.
- Élek lehetőséggel. –azzal felálltam.
Bruno is próbált volna követni, de megfogtam a vállát.
- Kettőnk közül te vagy a jobb pr-os.
Vágott egy grimaszt, és a kezembe adta a kulcsokat. Örültem neki, hogy mégsem kortyoltam bele az italomba.
Alig fél órával később morcosan léptem be a lakásajtón, és lerúgtam a cipőm.
Rendeltem egy adag kínait, aztán bedőltem aludni.
Kora este ébresztett fel Bruno.
Morcosan néztem rá.
- Elmegyek Dietrich esti bulijára. Nem jössz?
- Mi a fasznak?
Nagyot sóhajtott.
- Ez a Seb gyerek, elég rendes. Beszélgettem vele, és nekem kedvem lenne egy kis lötyögéshez.
- Nekem nem!
- Chris miatt?
- Bruno! Ha én bulizni akarok nem velük megyek el!
- Tudom. De nem lenne rossz.
- Hagyjál! –fejemre húztam a párnát – Menj ha akarsz, csak engem felejts itt! Te úgyis simulékonyabb modorú vagy.
- Christ én sem bírom, de nem is vele akarok beszélgetni. Több pilóta is ott lesz.
- Nekem nem kellenek ál barátok, és díszfaszok!
- Oké! Oké! Majd jövök!
- Csá!
Hallottam, ahogy bezárja az ajtót, és kicsivel később elhúz az Astonnal.
Alig telt el negyed óra. Kopogtattak.
Nem reagáltam, de az illető csak nem adta fel.
Végül, úgy ahogy voltam, a délelőtti cuccban, leslattyogtam a lépcsőn.
Tudtam ki az.
Az a hülye megint itthon hagyta a kulcsát. De most várhat ám.
Belepillantottam a bejárat előtti nagy tükörbe, kicsit letörölgettem az elkenődött sminket, és kinyitottam.
Egy hosszú pillanatig bámultunk egymásra a váratlan vendégre, majd kapcsoltam, és beakartam vágni az orra előtt az ajtót, de kiékelte a lábával.
Beljebb tuszkolt, majd bezárta maga mögött a bejáratit, és neki dűlt.
- Beszélnünk kell! –közölte egyszerűen.
2011. április 9., szombat
Seventh shift pace 49.
49.rész
Neki dőltem a falnak. Nagyon féltem.
Percekig álltam ott, majd megjöttek a mentősök, Gerhard pedig kijött.
Fel alá járkált, és többször a hajába túrt.
- Hogy van? – kérdeztem óvatosan.
- Most élesztik újra. Mire a mentősök beértek leállt a szíve.
Kétségbeesve pillantottam rá, de az osztrák kerülte a tekintetemet.
Ekkor jött ki Bruno is, és azonnal nekem támadt.
- Most ezt miért kellett? Minek kellett még jobban belerúgni? Mindképpen meg akarod ölni? Láttad hogy alig áll a lábán, és csak azért is mondtad a magadét, hátha végül holtan rogy össze! Azt hittem jobb ember vagy! –kiabálta az arcomba.
Gerhard rángatta el a közelemből.
Hírtelen egy hangos zajra figyeltünk fel mindketten.
Olyan volt, mint valami csörgés, csörömpölés, vagy hangos dörömbölés.
Hírtelen minden elsötétedett körülöttem.
Arra tértem magamhoz, hogy valaki ébresztget.
Lassan kinyitottam a szemem.
- Na végre! Siess! Elkésünk! – morogta Bruno.
Körbenéztem a szobában.
- Monacóban vagyunk?
- Hát hol máshol lennék! –azzal széthúzta a függönyöket, és a délelőtti erős napfény betöltötte a teret, majd berohant a fürdőbe vizet engedni nekem.
- Christian?
Döbbenten lépett vissza a brazil a hálóba.
- Mi van Hornerrel?
- Jobban van?
- Eddig sem volt semmi baja. Hogy dögölne meg!
- Bruno, ma hányadik van?
- Ne szórakozz jó?!
- Komolyan!
- Jól vagy? –ült le mellém.
- Volt egy fura álmom.
- Ahha. –mondta döbbent arccal, de láttam, hogy komplett idiótának néz.
- Mi a mai dátum?
- 2012. január elseje.
- Akkor tegnap volt az FIA Gála, és Horner pofozkodása?
- Igen.
Visszadőltem az ágyba.
- Ha tudnád micsoda álmom volt. Pfff.
Minden ott kavargott a fejemben. Úgy éreztem, mintha egy méhkasban ülnék.
- Majd elmondod, de most siess! Már dél elmúlt, és Gerhard kettőre vár minket.
Értetlenül néztem rá.
- Reggel felhívott, hogy Dietrich békítő ebédet szervez Horner, Kimi, Seb, Gerhard, én, meg te közted!
- Jézusom!
- Ne is mond! Úgy hiányzik nekem, mint púp a hátamra, tök kómás vagyok, de a megjelenés kötelező.
Felnyögtem.
- Gyűlölöm Hornert! Gyűlölöm Dierichet! Minden Red Bullost utálok!
- Alapítsunk klubbot! De most siess!
Morogtam egyet, majd kimásztam az ágyból, és bevonszoltam magam a fürdőbe.
Szánt szándékkal, egy szétkoptatott farmert, egy kurvásan kivágott fekete felsőt vettem fel, majd feltettem egy erős sminket, és egy tépett frizurát.
Aztán a kedvenc fémsarkú cipőmben ledübögtem a nappaliba.
Bruno már az erkélyajtó félfájának dűlve itta a kávéját.
A dohányzóasztalon volt egy másik, teli bögre. Felvettem és mellé sétáltam.
- El kell mondanom ezt az álmot.
Érdeklődve nézett rám, és bólintott. Elmeséltem mindent.
- Érdekes. –hümmögött.
- Ugye? Szerintem is. – néztem ki az utcára.
- Mit akarsz tenni?
- Nem tudom.
- Szerintem megérdemelné, hogy letörjük a szarvát.
- Azt mindenképpen! –vágtam rá azonnal.
- Bízzuk a dolgot Eddiere. Kavarjon egy kis média cirkuszt, de mi ne szóljunk bele semmibe, csak szépen hozzuk a jobbnál jobb eredményeket. Végül is, azért megérdemelné, hogy végre jól pofon basszák párszor.
- Legalább nem fogja azt hinni magáról, hogy ő szarta a spanyol viaszt! –kortyoltam a kávéba.
- Pontosan! Van mit visszaadnunk, de azért ne essünk át a ló másik oldalára.
- Rendben. Úgyis viszket a tenyerem erre az emberre!
Bruno felnevetett.
- Megnézném, ahogy megtépitek egymást.
Bele bokszoltam a vállába.
- Hülye! Ez nem a Jerry Springer show!
- De lehetne! Én pedig első sorból fogom nézni, a két fő főkolompossal, hogy osztod Horner! – vigyorgott ezerrel.
- Nem tudtam, hogy élvezed a veszekedős műsorokat!
- Csak akkor, ha te vagy a főszereplő. Imádom nézni, ahogy a szava is elakad a csípős kis beszólásaidtól.
Fújtattam egyet, majd otthagytam, bevittem a bögrét a konyhába, és bekaptam pár darab kekszet.
Mire kijöttem, Bruno kulccsal a kezében várt.
- Mehetünk! –közöltem egyszerűen.
- Gerhard ki lesz bukva! –nézett végig rajtam.
- Mer?
- A Hiltonban ebédelünk!
- Tőlem Gordon Ramsay puccos éttermébe is mehetünk szarok rá!
- Sejtettem. De ugye tudod, hogy rögtön az első megjegyzés a….
- Baszd meg! –vigyorogtam rá.
- Tudtam én hogy nem hiába nézzük az a faszit! –csettintett elismerően.
(Gordon Ramsay híres sztár szakács, és realytis főzőműsorai is vannak, a baszd meg -et kötőszóként használja, és ritka kőbunkó alakként viselkedik, üvölt és káromkodik, mint a kocsis. De érdemes nézni, mert érdekesek az adások!
http://www.youtube.com/watch?v=5RC8xkItGjc)
- Már majdnem olyan mint amikor ő mondja! – vigyorodtam el.
- De nézz morcosabban, és üvölts!
- Jó!
- Bassza meg Mr. Horner! –és dühöse fejet vágtam.
- Hna ha ezt előadod az étterembe is, futva fog menekülni!
- Alig várom! Te nem gondolod, hogy jelentkeznem kéne Ramsay mellé szakácsnak? –kérdeztem könnyedén, miközben kisétáltunk a ház előtt parkoló kocsihoz.
Bruno megrántotta a vállát.
- Hornert sikerül végkép kiakasztanod, akkor mindenképpen!
Beszálltunk, ő meg gázt adott.
- Alig várom a fejeket! – doboltam jókedvűen az ajtó műanyag borításán.
- Elhiszem! –kacsintott rám, és befordult az egyik sarkon.
- Meg kéne fűzni Ecclestonet, hogy Ramsay tartson vezető képzést a csapatvezetőknek!
Brunóból kitört a röhögés.
- Akkor állandóan azt hallanánk a rádióból, hogy: „Baszd meg előzd meg! Baszd meg baleset! Baszd meg gyere a bokszba!” állandóan büntetést kéne fizetni, a sok csúnya szóért!
- Igen! De mekkora poén lenne már!
- Ma már nem kapsz se piát, se kávét, és a napra sem mehetsz!
- Miért ez az évszázad ötlete!
Megcsóválta a fejét, nagyot sóhajtott majd megállt a főbejárat előtt.
Neki dőltem a falnak. Nagyon féltem.
Percekig álltam ott, majd megjöttek a mentősök, Gerhard pedig kijött.
Fel alá járkált, és többször a hajába túrt.
- Hogy van? – kérdeztem óvatosan.
- Most élesztik újra. Mire a mentősök beértek leállt a szíve.
Kétségbeesve pillantottam rá, de az osztrák kerülte a tekintetemet.
Ekkor jött ki Bruno is, és azonnal nekem támadt.
- Most ezt miért kellett? Minek kellett még jobban belerúgni? Mindképpen meg akarod ölni? Láttad hogy alig áll a lábán, és csak azért is mondtad a magadét, hátha végül holtan rogy össze! Azt hittem jobb ember vagy! –kiabálta az arcomba.
Gerhard rángatta el a közelemből.
Hírtelen egy hangos zajra figyeltünk fel mindketten.
Olyan volt, mint valami csörgés, csörömpölés, vagy hangos dörömbölés.
Hírtelen minden elsötétedett körülöttem.
Arra tértem magamhoz, hogy valaki ébresztget.
Lassan kinyitottam a szemem.
- Na végre! Siess! Elkésünk! – morogta Bruno.
Körbenéztem a szobában.
- Monacóban vagyunk?
- Hát hol máshol lennék! –azzal széthúzta a függönyöket, és a délelőtti erős napfény betöltötte a teret, majd berohant a fürdőbe vizet engedni nekem.
- Christian?
Döbbenten lépett vissza a brazil a hálóba.
- Mi van Hornerrel?
- Jobban van?
- Eddig sem volt semmi baja. Hogy dögölne meg!
- Bruno, ma hányadik van?
- Ne szórakozz jó?!
- Komolyan!
- Jól vagy? –ült le mellém.
- Volt egy fura álmom.
- Ahha. –mondta döbbent arccal, de láttam, hogy komplett idiótának néz.
- Mi a mai dátum?
- 2012. január elseje.
- Akkor tegnap volt az FIA Gála, és Horner pofozkodása?
- Igen.
Visszadőltem az ágyba.
- Ha tudnád micsoda álmom volt. Pfff.
Minden ott kavargott a fejemben. Úgy éreztem, mintha egy méhkasban ülnék.
- Majd elmondod, de most siess! Már dél elmúlt, és Gerhard kettőre vár minket.
Értetlenül néztem rá.
- Reggel felhívott, hogy Dietrich békítő ebédet szervez Horner, Kimi, Seb, Gerhard, én, meg te közted!
- Jézusom!
- Ne is mond! Úgy hiányzik nekem, mint púp a hátamra, tök kómás vagyok, de a megjelenés kötelező.
Felnyögtem.
- Gyűlölöm Hornert! Gyűlölöm Dierichet! Minden Red Bullost utálok!
- Alapítsunk klubbot! De most siess!
Morogtam egyet, majd kimásztam az ágyból, és bevonszoltam magam a fürdőbe.
Szánt szándékkal, egy szétkoptatott farmert, egy kurvásan kivágott fekete felsőt vettem fel, majd feltettem egy erős sminket, és egy tépett frizurát.
Aztán a kedvenc fémsarkú cipőmben ledübögtem a nappaliba.
Bruno már az erkélyajtó félfájának dűlve itta a kávéját.
A dohányzóasztalon volt egy másik, teli bögre. Felvettem és mellé sétáltam.
- El kell mondanom ezt az álmot.
Érdeklődve nézett rám, és bólintott. Elmeséltem mindent.
- Érdekes. –hümmögött.
- Ugye? Szerintem is. – néztem ki az utcára.
- Mit akarsz tenni?
- Nem tudom.
- Szerintem megérdemelné, hogy letörjük a szarvát.
- Azt mindenképpen! –vágtam rá azonnal.
- Bízzuk a dolgot Eddiere. Kavarjon egy kis média cirkuszt, de mi ne szóljunk bele semmibe, csak szépen hozzuk a jobbnál jobb eredményeket. Végül is, azért megérdemelné, hogy végre jól pofon basszák párszor.
- Legalább nem fogja azt hinni magáról, hogy ő szarta a spanyol viaszt! –kortyoltam a kávéba.
- Pontosan! Van mit visszaadnunk, de azért ne essünk át a ló másik oldalára.
- Rendben. Úgyis viszket a tenyerem erre az emberre!
Bruno felnevetett.
- Megnézném, ahogy megtépitek egymást.
Bele bokszoltam a vállába.
- Hülye! Ez nem a Jerry Springer show!
- De lehetne! Én pedig első sorból fogom nézni, a két fő főkolompossal, hogy osztod Horner! – vigyorgott ezerrel.
- Nem tudtam, hogy élvezed a veszekedős műsorokat!
- Csak akkor, ha te vagy a főszereplő. Imádom nézni, ahogy a szava is elakad a csípős kis beszólásaidtól.
Fújtattam egyet, majd otthagytam, bevittem a bögrét a konyhába, és bekaptam pár darab kekszet.
Mire kijöttem, Bruno kulccsal a kezében várt.
- Mehetünk! –közöltem egyszerűen.
- Gerhard ki lesz bukva! –nézett végig rajtam.
- Mer?
- A Hiltonban ebédelünk!
- Tőlem Gordon Ramsay puccos éttermébe is mehetünk szarok rá!
- Sejtettem. De ugye tudod, hogy rögtön az első megjegyzés a….
- Baszd meg! –vigyorogtam rá.
- Tudtam én hogy nem hiába nézzük az a faszit! –csettintett elismerően.
(Gordon Ramsay híres sztár szakács, és realytis főzőműsorai is vannak, a baszd meg -et kötőszóként használja, és ritka kőbunkó alakként viselkedik, üvölt és káromkodik, mint a kocsis. De érdemes nézni, mert érdekesek az adások!
http://www.youtube.com/watch?v=5RC8xkItGjc)
- Már majdnem olyan mint amikor ő mondja! – vigyorodtam el.
- De nézz morcosabban, és üvölts!
- Jó!
- Bassza meg Mr. Horner! –és dühöse fejet vágtam.
- Hna ha ezt előadod az étterembe is, futva fog menekülni!
- Alig várom! Te nem gondolod, hogy jelentkeznem kéne Ramsay mellé szakácsnak? –kérdeztem könnyedén, miközben kisétáltunk a ház előtt parkoló kocsihoz.
Bruno megrántotta a vállát.
- Hornert sikerül végkép kiakasztanod, akkor mindenképpen!
Beszálltunk, ő meg gázt adott.
- Alig várom a fejeket! – doboltam jókedvűen az ajtó műanyag borításán.
- Elhiszem! –kacsintott rám, és befordult az egyik sarkon.
- Meg kéne fűzni Ecclestonet, hogy Ramsay tartson vezető képzést a csapatvezetőknek!
Brunóból kitört a röhögés.
- Akkor állandóan azt hallanánk a rádióból, hogy: „Baszd meg előzd meg! Baszd meg baleset! Baszd meg gyere a bokszba!” állandóan büntetést kéne fizetni, a sok csúnya szóért!
- Igen! De mekkora poén lenne már!
- Ma már nem kapsz se piát, se kávét, és a napra sem mehetsz!
- Miért ez az évszázad ötlete!
Megcsóválta a fejét, nagyot sóhajtott majd megállt a főbejárat előtt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)