Seventh shift pace 58.

58.rész

Arra ébredtem fel, hogy valaki szorongatja a kezem. Eltelt pár pillanat, mire felfogtam, hogy Bruno ül az ágyam szélén, megkönnyebbült mosollyal.
- Szia.
Halványan elmosolyodtam, majd körbenéztem a szobában. Halványzöld falak, világoszöld ágynemű, fehér ágy. Szintén zöldes árnyalatú csempe.
- Kórház. – mondtam rekedten.
- Igen. Emlékszel valamire?
Bólintottam.
- Megcsúsztam, beleszálltam valakibe és a falban landoltam.
- Igen. Nagyon ránk ijesztettél. –sóhajtott nagyot.
Óvatosan elkezdtem minden tagom mozgatni. Úgy tűnt minden rendben, csak a bal felső combom, és a vádlim sajgott.
- Nem fáj semmim.
Szélesen elmosolyodott.
- Két hét után nem is csodálom.
- Két hét? –ültem fel azonnal.
Bólintott.
- Mi történt velem két hétig?
- Az orvosok azt mondták súlyos agyrázkódásod van, és a felfüggesztés pedig elég mélyen belefúródott a lábadba. Meg egy jó alapos kis tüdőgyulladás, lázas vírusfertőzéssel.
- Altattak?
- Igen. Azt mondták így biztosabb, és gyorsabb a gyógyulás. Tegnap csináltak egy új vérvételt és CT-t, és kiderült, hogy minden rendben. Lábadból még a baleset napján kiszedték a fémet, és összevarrták. Csontot nem ért, csak húst, és néhány izom szélét.
Megkönnyebbülten dőltem hátra.
- De dühös vagyok rád, mert szándékosan áztattad szét magad, és lettél beteg.
- Nem szándékosan, csak kicsit meg voltam zuhanva.
- Ahha! Persze!
- Akkor tehát mázlim volt. De bassza meg, lemaradtam a második tesztről!
- Hát le. De képzeld egész jól boldogultam. Minden rendben. –vigyorgott.
- Akkor jó. –nyugodtam meg – Már csak azt nem értem, hogy az a rohadt felfüggesztés, hogy került be a cockpitbe!
- Hát először senki nem értette, de kiderült, hogy az új keverék, amivel gyártják erősebb lett mint a cockpit anyaga.
- Ezt hogy érted?
- A kapott erőhatás hatására, össze kellett volna nyomódnia, mint valami harmonika, de mint kiderült, rugalmasabb lett a kelleténél, és erősebb. Levezette a kapott terhelést, tovább a fülke falának.
- Magyarán a nála gyengébb pilótafülkébe fúródott, mert az már nem viselte ilyen jól az ütés erejét. De ez hogy történhetett meg?
- Ez a millióból azaz egy ami soha nem történik meg. Az egész rákfenéje az volt, hogy anyaghibás volt a cockpit amiben ültél. A rétegek illesztése gyengébb volt az előírtnál. Ha az rendben van, akkor az új felfüggesztés sem megy át rajta.
- Tehát akkor nem is az új felfüggesztéssel, hanem a saját cockpitünkkel vannak gondok?
- Igen.
- Remek. Üzenem Gerhardnak, hogy veszélyességi pótlékot kérek. –nevettem fel.
- Jó majd megmondom.
- Gerhard?
- Jól van, bár szerzett néhány új őszhajszálat. Nagyon megrémült. Pláne amikor végre kiszedtek a kocsiból. Meg sem mozdultál.
- Azt hitte meghaltam.
- Még én is. Többet ne csinálj ilyet.
- Majd igyekszem.
- Egyébként itt ült szinte minden nap. De végül ma reggel hazaküldtem.
- Jól tetted.
- Jah és Seb is benézett párszor. Lelkiismeret furdalása volt, amiért ott kerengett ahol nem kellett volna lennie, és belerohantál.
- Ez kedves. De nem ő tehet róla, majd alkalomadtán közlöm vele. –mosolyodtam el - Mikor engednek ki?
- Egy-két nap. De csak a következő futamon indulhatsz. Az orvos még nem javasolja.
Elhúztam a szám.
- Várj! Hányadika van?
- Március kilenc.
- Akkor lemaradtam Bahreinről! – fakadtam ki csalódottan.
- Elmaradt a futam.
Érdeklődve néztem rá, majd pár mondatban kifejtette mi is történt, és hogy a futam helyett újabb teszt volt.
- Remek.
- Chrisről nem is kérdezel? –érdeklődött óvatosan.
- Mit kérdezzek?
- Többször is járt nálad.
Összeráncoltam a szemöldököm.
- Első két nap itt strázsált az ajtód előtt Gerharddal. Aztán később csak állt kint, és érdeklődött, hol nálam, hogy nála. Aggódott érted.
- Inkább csak udvariasságból.
- Nem hiszem. Pont az ő bokszuk előtt vágódtál a falba. Chris a Red Bullos fiúkkal elsőként szaladt oda hozzád, hogy mi van. Beszélni ugyan nem beszélt, de láttam az arcán, hogy ideges. Nem hiszem, hogy puszta udvariasságból ült itt negyvennyolc órát.
Bólintottam.
- Ne hívjam fel? Nem akarsz vele beszélni?
- Nem. – mondtam csendesen.
Valaki kopogtatott.
Brunora pillantottam.
- Tessék! –szólt ki.
Félig kinyílt az ajtó, de nem láttam ki az.
- Kijössz egy kicsit? – ismerős volt a hangja.
Brunora néztem.
- Már felébredt, gyere be!
Egy szőke fej jelent meg az ajtóban.
Seb volt az.
- Szia. – mondta halkan.
- Szia. – suttogtam én is – De miért beszélsz halkan?
- Ez egy kórház.
Elmosolyodtam.
- Nem jössz be?
Hátra pillantott, majd bólintott és bejött.
- Jött még veled valaki?
- Áh nem!
Brunora néztem. Ezt a srácot se vesszük be pókerezni.
- Szóval jól vagy?
- Igen. Bruno szerint még pár nap és mehetek.
- Az jó. És mikor vezethetsz?
- Ausztráliában még nem. Majd csak utána.
- Remek. Már alig várom. –mosolyodott el.
- Ne aggódj, laposra verlek.
- Már várom! –vigyorgott teli szájjal, majd a nyitott ajtó felé pillantott.
- Mész valahová?
- Öööö. Igen. Vissza a gyárba, de gondoltam még előtte beugrom. De már mennem kell.
- Semmi gond. Kösz, a látogatást! Örültem neked! –vigyorogtam rá.
- Okés. Azért kijössz Ausztráliába?
- Azt hiszem igen.
- Akkor majd összefutunk. – vigyorgott még mindig.
- Rendben!
- Szia! –azzal kiment.
Brunora pillantottam.
- Nézd meg, hogy kivel jött be! Tudni akarom!
Bólintott, és kiszaladt Seb után, majd pár perc múlva vissza is jött.
- Na?
- Hármat találhatsz! –ült le az ágy szélére.
- Christian?
- Igen. Elkaptam őket a liftnél, megkérdeztem miért nem jött be. Azt mondta nem akart felzaklatni, és egyébként is Seb erősködött, de nekem úgy tűnt hogy erről a kis német nem tudott.
- Szóval ideküldte, hogy megtudja mi van velem. –szögeztem le.
- Valami olyasmi. Szerintem még mindig beléd van esve.
- Lehet. De még mindig haragszik.
Vettem egy mély levegőt, és kibámultam az ablakon.