Megjegyzés!

Kedves Mindenki!

Hát mint látjátok, ez a történet is véget ért.
Ahogy már korábban is írtam, szerintem nagyon hosszúra sikerült, és kínlódósra, már én untam a végére.
Igyekszem majd az új történetet, nem ennyire elhúzni.

Az új történet címe: Seventh shift pace - Hetedik fokozat!( Ha valakinek úgy jobban tetszik egy kissé magyarosabban, akkor Hetedik sebességben.)
Szereplők: Angel Phoenix, Bruno Senna, Gerhard Berger, Christian Horner, Sebastian Vettel, Kimi Raikkonen.
A főszereplő Angel Phoenix egy nagyon tehetséges versenyző, aki korábban Bruno Senna csapattársa volt évekig, renegeteg különböző versenyen indultak, és meg is nyerték, amit lehetett. De egy éve nagyon összevesztek, és már beszélni sem beszélnek egymással.
Angel látja, hogy a barátjának szükséges van rá, mert már nem találja önmagát, így elutazik hozzá Brazíliába, hogy tisztázzanak végre mindent és segítsen neki.
Egy rendezvény kapcsán azonban a Senna ház nem üres, meghívott vendégként Angel régi ismerőse Gerhard Berger is jelen van, valamint a Red Bull csapatfőnöke Christian Horner is.
Angel és Chris között azonnal megjelenik a szikra, és a vonzalom.
Kérdés azonban mennyi van helye az érzelmeknek egy megtört szívben, és a versenypályákon a véres győzelemért folytatott küzdelmekben?
Van esély arra, hogy ez a kapcsolat tartós legyen, egy ifjú, kegyetlen, győzelemre született pilótanő és egy komoly, megfontolt, és nem kevésbé akaratos csapatfőnök között? És ha igen, meg tudnak e bírkózni a korkülönbséggel, a körülöttük lévől véleményével, vagy az egész kudarcba fullad?
Vagy esetleg Angel inkább Brunot választja, akivel olyan jól megvannak?
Ráadásul nem csak Angel akarja visszaszerezni a csapattársát, valaki más le akarja szerződtetni Brunót,hogy a Senna nevet felhasználva új sponzorokat keressen, és másodhegedűs szerepbe kényszerítse a fiút.
Amikor pedig kiderül az igazság, kirobban a botrány!
Ma vagy holnap felkerül az új fejléc -a régi természetesen megy a régi történet első fejezetének elejére, a szereplők képeivel együtt - és az új szereplők fotói.
A történet hétfőn, vagy kedden indult, addig akinek van kedve, és szeretne, az írhat továbbra is kommentet, vagy hozzászólást a chatbe!
Mindenkinek köszönöm az eddigi vélemény nyílvánítást, és a kitartó olvasást!
Sok Sok Puszi: AngeGhost :)

Érdek feszítő love story!

Kedves Ariel!
Köszönöm szépen a díjat!!!
Szeretném továbbadni: (persze nincs sorrend mert mindenki blogját egyformán szeretem

Noncsi ( és persze Szikrus)
http://noncsi120.blogspot.com/

Alofun:
http://www.fernike-alofun.blogspot.com

SM:
http://www.zoe.eoldal.hu/

Füligszáj:
http://fuligszaj.blogspot.com

Nehéz volt a választás, és őszintén szólva mindenkinek akit olvasok, átadnám!
Mégegyszer nagyon szépen köszönöm!
Sok Sok Puszi: AngeGhost

Hazard od hearts 79.

79.rész(vége)

Egy röpke ebéd után, olyan négy óra felé rászántam magam, hogy elkezdjek készülni.
Letusoltam, hajat szárítottam, majd szépen loknisra sütöttem, feltettem egy egyszerű fekete szürke sminket. Felvettem egy kis egyszerű selyem estélyit, térdig érő lefelé bővülő, mell alatt fehér csíkkal, és kis fekete –fehér masnival, hátul fűzős, és fekete szatén magas sarkút.
Bár utóbbit szívesen mellőztem volna, de az alkalom megkívánta. Őrültem, hogy e mellett a ruha mellett voksoltam, hiszen kényelmesen be tudtam állítani, hogy ne legyen se túl szűk, se túl bő, és ne nyomjon sehol. Mióta terhes lettem, a szűkebb darabokat már fel sem veszem, mert úgy érzem, megfulladok bennük.
Még nem látszott túlzottabban, hogy babát várok, de az amolyan kényelmes viselet, ráadásul az ápol és eltakar kategóriából.
Mire kiléptem a hálóból, Bruno már idegesen topogott a tükör előtt. Megint nem boldogult a csokor nyakkendővel.
Mosolyogva néztem, ahogy küzd vele.
Végül rám nézett.
- Hűűű. Úgy látszik én megyek ma a legdögösebb lánnyal!
- Köszi…- mosolyogtam rá.
- Segítenél? –mutatta fel a szalagot.
Odamentem, és megkötöttem.
Már éppen indultunk volna, amikor hírtelen eszembe jutott, hogy kéne a kis táskám. Egy egyszerű fekete szatén táska, rajta fekete –fehér masnival.
- Nem láttad a táskám?
- Azt hiszem a bőröndödben van!
Besiettem a szobámba, és átturkáltam, de nem volt sehol. Kiszedtem mindent, és elkezdtem újra átnézni.
Kihúztam a rekeszeket, és ekkor egy más viseltes csomagolású ajándékra bukkantam.
- Istenem…- böktem ki
A kezembe vettem, és leültem vele az ágyra.
Bruno ekkor rohant be a szobába, kezében a táskával.
- Megvan! Mehetünk! –nyújtotta felém- Ez mi?
- Eddie tavalyi karácsonyi ajándéka…- suttogtam.
Brunora pillantottam, aki leült mellém.
- Meg kéne nézned végre…
- Sietünk…
- Annyira nem! Nyisd ki!
Szépen lecibáltam a díszes papírt, ami egy jó tenyérnyi nagyságú bársonydobozt rejtett.
Félve néztem Brunora, majd kinyitottam, és a lélegzetem is elakadt.
Egy hosszú vékony fehérarany láncon, egy szintén fehérarany kis tündér medálion lógott, kezében egy gyönyörűen csiszolt gyémánttal. Alattuk egy kis boríték.
- Ez gyönyörű….
- Igen… Nem mindennapi ajándék….
Remegő kézzel vettem ki a kísérőt, amit a földre ejtettem, és Bruno adta vissza.
Egy egyszerű fehér kártyára, a következő volt írva:
„ A nőnek, akibe életemben először, és utoljára őszintén, teljes szívből, igazán szerelmes vagyok, és akiért bármit megtennék, amit kér! A Te Eddied ”
- Jaj Istenem! – tört ki belőlem a sírás – Istenem! Édes Istenem!
Bruno szorosan átölelt.
- Miért nem nyitottam ki hamarabb??
- Sajnálom….
Könnyek közt néztem rá.
- Viselned kell! –azzal a nyakamba csatolta.
Mire összeszedtem magam, újra sminkeltem, már lekéstük a vacsorát.
Szét sem néztem, csak leültem a teremben a félhomályban Bruno mellé, és végig Eddie körül jártak a gondolataim.
A díjátadás után Bruno elvegyült kicsit a tömegben én, pedig kimentem a teraszra, mert úgy éreztem meg fulladok.
Csak élveztem a tengeri levegőt, a lágy szellőt, és az esti fényeket, a zenekar meg közben rákezdett a Sabrina c. film egyik betétdalára.
(http://www.youtube.com/watch?v=IqxrMa7eUAU&feature=related)
Valaki egy zakót terített a vállamra. Ismerős jelenet volt. Halványan elmosolyodtam.
Ahogy belebújtam, és megszagoltam, az illata belém hasított.
Megfordultam Eddie volt az, egy kezében pohár whiskyvel.
Borzalmasan festett, fáradt volt, kialvatlan, nyúzott, és nem láttam a szemében azt kis huncut tüzet, mint régen.
Össze volt törve. Fájt őt így látni. Halványan elmosolyodott.
- Már tél van, és nagyon hűvös. Jobban is vigyázhatnál magadra. Magatokra… - mondta egyszerűen.
- Igen, igazad van… - suttogtam erőtlenül – Nem tudtam, hogy itt leszel…
- Nem akartam eljönni, Gerhard erőltette…
- Értem….
- Nagyon csinos vagy, és boldognak látszol… Jót tesz neked a terhesség….
- Köszönöm…- feleltem rekedten.
- Hallom lassan lesz az esküvő…
- Igen…
- Sok boldogságot nektek… - mondta rekedten.
- Köszi… - de már folytak a könnyek az arcomon.
Elővett egy zsebkendőt, és átnyújtotta.
- Sajnálom…- suttogtam.
Megrázta a fejét, bólintott, és fanyarul mosolygott.
Elindult azaz ajtó felé, én pedig csak álltam ott, mint aki kővé dermedt, és a szívem pedig reménykedett. Reménykedtem a reménytelenben.
Visszafordult, és rám nézett.
- Örülök, hogy végre viseled a láncot…. Illik hozzád….
Már átlépte a küszöböt, amikor lehunytam a szemem, és utána szóltam.
- Eddie! Csak ma nyitottam ki az ajándékod… – hallottam, ahogy elcsuklik a hangom a mondat végére.
Vissza fordult, tett felém pár lépést, és kérdőn nézett rám.
- Miért?
- Nem tudom… akkor mérges voltam, aztán bedobtam a bőröndömbe, és csak ma találtam meg…
Hümmögött egyet, aztán csak bólogatott.
- Értem..
- Kerestelek… sokszor…
- Tudom… De nem akartam veled beszélni, nincs miről…
- Nincs miről? –néztem rá döbbenten.
- Már nincs miről…
- Van miről…
- Szereted, hozzámész, gyereket vársz tőle. – mondta fájdalmas arccal, hosszan nézett a szemembe – Mennem kell…
- Persze…
Megint az ajtónál járt, amikor megint kétségbeestem, nem akartam hogy elmenjen, nem akartam újra elveszíteni.
- Szeretlek…- suttogtam erőtlenül, rekedten.
Megállt, háttal nekem, és nagyot sóhajtott.
- Ne menj el…- suttogtam tovább.
Megfordult, és megragadta a karom.
- Ne csináld ezt tovább… Ne kísérts még ébren, józanul is…
Patakokban folytak a könnyeim.
- Szeretlek….
- Ne mond ezt! Azok után hogy már máshoz tartozol, és nem csak a saját életedről kel döntened! Nőj fel végre Ang! –azzal megint sarkon fordult, és az ajtó felé rohant.
- A tiéd! – egy pillanatra megállt – A tiéd a baba! – zokogtam.
Megfordult és döbbenten nézett rám.
- De…
- Tizenegyhetes terhes vagyok, Korea óta én senkivel…. –néztem rá esdeklőn.
Odalépett hozzám, de nem bírtam elviselni a tekintetét, és a földet néztem.
Az állam alá tette a kezét, és felemelte a fejem.
- Ez igaz? –kérdezte remegő hangon.
Csak bólogatni volt erőm.
- Szeretsz még? – szakadt ki belőlem a kérdés.
Megsimogatta az arcom, és lágyan megcsókolt.
- Igen… Mindig… örökre… Megtudsz nekem bocsátani amiért, akkora hülye voltam? Amiért elmentem, mert azt hittem gyűlölsz, és csak ki akarsz használni akárcsak a többi?
- De csak, ha te is nekem, azért a sok őrültségért! Szeretlek….És.. és a kicsi? –néztem rá könnyek közt.
- Persze, hogy szeretem, hiszen az én fiam! –azzal átkarolta a derekam – Ne kérdezz butaságot…
Elmosolyodtam.
- És ha lány?
- Akkor is… Az én vérem!
Szorosan magához ölelt.
- Nem bírtam már tovább nélküled, látnom kellett téged, ezért hagytam, hogy Gerhard elrángasson. Azt hittem megőrülök, a négy fal közt a tudattól, hogy hozzámész Sennához! – tört fel belőle a szavak.
- Szeretlek…- bújtam a mellkasára.
Oldalra pillantottam, és Bruno ott állt az ajtóban. Elakartam tolni Eddiet magamtól, aki rám nézett, majd arrafelé amerre én.
Bruno mögött megjelent Gerhard, és Chris széles mosollyal, mindannyian ránk kacsintottak egy pohár egy –egy pezsgővel felénk intettek, majd koccintottak, és sokat sejtető vigyorral elvegyültek a benti tömegben.
Később kiderült, hogy az egész házasságosdi, és rángassuk el Eddiet a gálára az ő tervük volt.
Bevált.
Nem győztük meghálálni nekik.
Az esküvőn Bruno volt az én tanúm, Chris pedig Eddié.
Azóta több mint tíz év telt el, és két ikerfiúnk született Alex és az öccse Derek, mindketten ugyan olyan őrült versenyző palánták, mint annak idején az apjuk volt.
Eddie pedig végre gyökeret vert, és felhagyott a nőkkel, a bulikkal, és ivászattal.
Én pedig végre boldog vagyok, hogy megtaláltam az igaz szerelmet, és a helyem a világban.
De hát az igazán nagy és tartós boldogságot, csak nagy szenvedések és hosszú rögös út árán érhetjük el, nem igaz?

Vége

Hazard of hearts 78.

78.rész

Az elkövetkező pár hét csöndesen, és teljes nyugalomban telt el. A terhességem, mint ahogy az várható is volt, kiderült, megírták a lapok, de Bruno rögtön az után bejelentette, hogy szeret, a kicsi tőle van, és nem sokára hírt adunk az eljegyzésről is.
Így a vihar, amit a hír kavart, olyan gyorsan el is ült, ahogy jött.
Lassacskán rendezgettük a gyerekszobát, vásárolgattunk, sétáltunk, igyekeztünk kipihenni magunkat, a húzós év után.
Bruno boldog volt, mert végül negyedik lett a bajnokságban, ahogy a csapata is a konstruktőrök között, ez nagyon eredménynek számított. Sok időt töltöttünk együtt, és lassan a rémálmok is eltűntek.
Ennek ellenére, sokszor kaptam magam azon, hogy valami hír után kutatok Eddievel kapcsolatban. Szerettem volna legalább azt tudni, hogy jól van, és minden rendben. De semmi, egy hang se.
Végül felhívtam Zoét, és Sebet, az első fél órában mindenről beszéltek, csak róla nem. Zoé kiment valamiért, Seb pedig suttogásra váltott.
- Mi az félsz az asszonytól? –nevettem a telefonba.
- Szerinte jobb ha nem tudod, és nem aggódsz feleslegesen, mert árt a babának, de szerintem te szeretnéd tudni az igazat… Zoé nagyon aggódik Eddie miatt…
- Mi van vele? Bajban van?
- Szerintem igen…
- Ne idegesíts már! Mi történt?
- Szerintem Eddie tudja!
- Mit? –kérdeztem rémülten.
- Azt nem tudom, de a múltkor Chris hivatott, és mielőtt bekopogtam, hallottam, hogy rólad beszélnek. Akkor derült ki a terhességed, és Eddie tombolt, minden áron meg akart keresni téged, mert azt mondta tudni akarja az igazat. Chris meg próbálta csillapítani, hogy nem érti miért kéne megkeresnie téged, amikor te hozzá fogsz menni Brunóhoz. Eddie nem akarta elhinni, Chris meg állította, hogy tőled tudja, ahogy azt is, hogy a baba Brunóé, és nem érti mi van Eddievel Korea óta. Aztán meg csak úgy kiviharzott, és azóta teljesen búskomor lett. Ha itt van hiába beszélünk hozzá, néha olyan mintha nem is hallana minket, mintha itt sem lenne. A múltkor átugrottam hozzá, mert nem jött át a megbeszélt vacsorára, és nem vette fel a telefont sem. Angie… Zoénak el sem mertem mondani, csak annyit, hogy összeszedett valami vírust, de igazából hulla részegen feküdt a padlón. Pár nap múlva meg ebédre nem jött el, és megint berúgott, teljesen kiütötte magát. Az utóbbi egy hétben meg már nem is láttuk színét sem. Pedig Zoét minden nap, vagy kétnaponta mindig meglátogatta. Amikor Zoé nem volt itthon, felhívtam Mariat, de szerinte Eddie soha nem viselkedett így. Aggódom Angie, és nem csak Zoé miatt… Bár velem soha nem beszélt ilyenekről Eddie, de azt hiszem, ez miattad van. Nagy megviselte, hogy hozzá fogsz menni Brunóhoz…
Felsóhajtottam.
- Én akartam vele beszélni, de nem engedte…
- Meg kéne még próbálnod, mert félek hogy rossz vége lesz…
- Seb. Eddie erős, túl fog jutni ezen is, ahogy mindenen. Meg aztán ott van neki Zoé, meg az unokája. Hagyjátok kicsit békén, pár hét és újra a régi lesz.
- Nem hiszem Angie… Le kell tennem jön Zoé…
Sokat töprengtem azon, amit Seb mondott, Bruno is mellém állt, így végül, úgy döntöttem, adok Eddienek még egy utolsó esélyt, hogy tisztázzunk pár kérdést, és felhívtam, hagytam több üzenetet is hogy hívjon vissza, és küldtem pár emailt is.
Nem jött válasz.
A karácsony remek hangulatban telt, anyáék is meglátogattak, és minden jót kívántak, még Gerhard is átugrott egy napra, és elhozta a monacói FIA gálára a meghívókat. Nagy volt a nyüzsgés a házban, így én kísértem ki az autójához.
Már majdnem beszállt, amikor inkább mégis becsukta az ajtót, és rám nézett.
- Angie! Beszélned kell Eddievel. Nem tudom, hogy tudod e, miket művel, de el kell mondanom.
- Seb mesélte, hogy Eddie kicsit megzuhant.
- Nem Angie! Eddie teljesen kiborult. Amit Seb látott az csak egy szelete ennek az egésznek.
Félve pillantottam Gerhardra.
- Eddiet amikor megtudta, hogy nem kellett neked az állás, és terhes vagy Brunótól, teljesen magán kívül volt. Tombolt. Most meg ki sem mozdul a házból, és túl sokat iszik. Már az sem érdekli mi van Zoéval, állandóan rólad beszél, meg a kicsiről.
- A kicsiről?
- Igen. Hogy az lehetne az ő gyereke is, meg hogy most az ő hozzá készülnél hozzá menni, nem Brunóhoz. Próbáltam én már mindent, de nem hat rá semmi. Ha részeg akkor állandóan azt hajtogatja, hogy nem tud nélküled élni, és megőrül érted, ha meg józan akkor meg azt hogy utál, és akkor lásson téged, amikor a háta közepét. Láttam én már kiakadva hidd el, de ilyen még soha nem volt. A múltkor hajnali háromkor hívott fel a rendőrség, hogy bevarrták, mert részegen száguldozott a tengerparti utakon, és balesetet okozott.
- Jézusom…. De ugye…
- Semmi baja sem lett, és másnak sem, a korlát megfogta az autót. Az ügyet meg elsimítottam. De egy hajszálon múlt. Amikor bementem érte, akkor azt hajtogatta, hogy ő meg akar halni, mert már nem bírja tovább, aztán másnap reggel meg hogy csak bulizott, és ő ilyet sose mondana.
- Próbáltam keresni…- suttogtam sírva.
- Tudom…- ölelt meg – Nem tudom rávenni, hogy jöjjön ide, neked viszont nem javaslom, hogy odamenj, ki tudja milyen állapotban van éppen.
- Gerhard…
- Csak azért mondtam el, hogy tudd. Meg hátha még van remény, de látom Brunóval jól megvagytok, úgyhogy… Na! – húzott magához és megölelt – Nem lesz baja! Tudod milyen kemény, azaz ír feje! Vigyázok rá! Valahogy majdcsak túl éli ezt is! Ne aggódj! Egy két hét, és tele lesz megint a sajtó a nőügyeivel! – mosolygott rám.
De látszott, hogy ő sem nagyon hiszi el, ami mondott.
Az elkövetkező napokban viszont újrakezdődtek a sikoltozós rémálmok. Bruno kénytelen volt a szobámban aludni, hogy éjszakánként többször is felkeltsen.
Amikor végül harmincadikán repülőre szálltunk, hogy elmenjünk a gálára, de holt fáradtak voltunk mind a ketten. Elmondhatatlanul boldogvoltam, hogy Bruno kényelemes magángépén utazhattunk, és nem nemzetközi járaton.
A hosszú út után fáradtan dőltem le a hotelszobánk ágyába.
- Rosszul vagy?
- Fáradt vagyok…
- Pihenj egyet, aludd ki magad, holnap hosszú esténk lesz…
- Hányra kell mennünk?
- Hatra. Akkor kezdődik a vacsora, aztán a díjkiosztás, és buli reggelig.
Nagyot sóhajtottam.
- A díjkiosztó után hazajövünk.
- Nem kell, csak nem tudtam, hogy az ilyen hosszú gála. Tehát, fél hatkor el kell indulnunk.
- Igen.
Hümmögtem egy igent, és magamra húztam a takarót, de még vagy egy óra hosszat, bámultam a nyitott ablakot a sötétben. Féltem elaludni, féltem a rémálmoktól.
De a tenger halk távoli moraja valahogy megnyugtatott.
Aztán már csak arra emlékszem, hogy Bruno kedvesen felkelt, hogy délután két óra is elmúlt már.

Hazard of hearts 77.

77.rész

Bármennyire is próbáltam nem tudtam túllépni azon, hogy Eddie végleg elment. Totálisan depressziós lettem, nem tudtam enni, aludni, csak ültem egész nap, és néztem a padlót.
Ezt Bruno pár nap után megelégelte, mindenemet összepakolta, és visszavitt magával Tatuiba.
A helyzet azonban nem változott semmit, talán annyiban, hogy éjszaka tudtam aludni egy két órát, de aztán jöttek a rémálmok, amikből könnyek közt, üvöltözve ébredtem fel. Balesetek, szörnyek, farkasok, kórházi betegségek, és minden ehhez hasonló őrület.
Viviane mindent megpróbált, hogy tudjak felejteni, de semmi sem használt, sem a beszélgetések, sem lovaglás, sem semmi egyéb.
Bruno akkor elégelte meg a dolgot, amikor a haza jött Abu-dzabiból, én meg pár nappal később lejöttem a lépcsőn és összeestem.
Nem érdekelte mit a véleményem az ötletéről, beültetett a kocsiba, és elvitt orvoshoz.
Még aznap kiderült, hogy túl sokat fogytam, nem eszem eleget, lelkileg sincs mindenrendben. És nem mellesleg ez pont azért jön rosszul, mert egy hónapos terhes vagyok.
Először még jobban kiborultam, aztán túltettem magam rajta, és örültem a hírnek.
Egy baba Eddietől… A nagy melankóliát felváltotta a nagy boldogság. Bruno mindenben támogatott, sőt ragaszkodott hozzá, hogy költözzek hozzájuk, és ott rendezzük be a gyerekszobát.
Viviane is ragaszkodott hozzá, bevallotta, hogy régen volt már gyerek a házban, és bizony nagyon hiányzik már neki, hogy pesztrálhassa, meg másrészről nem akarták, hogy egyedül legyek.
Elfogadtam. Jól éreztem magam náluk, és a csönd, a nyugalom ami körülvett, meg persze az hogy sehol nem ismert fel senki, és nem voltam fotósok hatalmas előnyt jelentett.
Lassan feltűnt, hogy Bruno valamiért egyre inkább olyan, mintha mondani akarna valamit de nem tenné. Végül én magam kérdeztem rá, hogy mi a gond.
- Szereted még?
Némán bólintottam.
- Nem kéne beszélned vele?
- Már próbáltam keresni, de hiába, nem válaszol a leveleimre, és a hívásaimra. Mióta tudom, hogy gyereket várok, próbálom elérni, még Gerhardot is megkértem, hogy járjon közbe az érdekemben, de hiába…
- Szóval apa nélkül nő fel? –kérdezte Bruno mély szomorúsággal.
- Én mindent megpróbáltam, de Eddie tudni sem akar rólam, rólunk.
Bruno elmondhatatlanul bánatos lett.
- Mi a baj?
- Csak…. Én azt tudom, milyen apa nélkül felnőni..
- Tudom… De egészen jól sikerült neked, rendes pasi lettél. – mosolyogtam rá.
- Az akkor sem ugyanaz…
Bólintottam.
- Tudom… Én is örülnék neki, ha rendes családja lenne…
- Nagyon szeretlek! A legjobb barátom vagy, és én nem akarom, hogy a fiad vagy a lányod apa nélkül nőjön fel, ezt egyikőtök sem érdemli meg!
Rá mosolyogtam.
- Vigyázz még kinőnek a szárnyaid Arkangyal!
Bruno hosszan nézett a szemembe.
- Gyere hozzám!
- T… tessék?
- Gyere hozzám feleségül!
- Te megőrültél!
- Hallgass végig!
- Bruno ez egy ritka hülye ötlet! –pattantam fel.
- Várj! – fogta meg a karom – Csak hallgass meg!
Leültetett maga mellé.
- Nem vagyok beléd szerelmes, ahogy te sem belém. De nagyon szeretlek, és a legjobb barátom lettél. Azt már tudjuk, hogy jók vagyunk együtt az ágyban, és az életben is jól el vagyunk egy fedél alatt. –mosolyodott el csibészesen - Amennyire megbántottak a nők az utóbbi időben, én már rajtad kívül egyikben sem tudok megbízni. Legalábbis jó darabig nem. Gyere hozzám, és én úgy nevelem a kicsit, mintha a fiam lenne, nem kell megtudnia, hogy nem tőlem van. Ha pedig egyszer mégis úgy alakulna hosszú évek múltán, hogy találunk pártmagunknak, vagy az egyikünk talál, akkor szép csendben elválunk. De addig is, lenne családod, és a kicsinek is. Tudná, hová tartozik.
Szorosan átöleltem.
- Nagyon rendes vagy, de nem lehet. Nem vállalhatsz értem, értünk ekkora áldozatot.
- De nem áldozat! Lenne családom, szép feleségem, fiam. Jó életünk lenne! És láthatod, nem pusztán áldozat, inkább az én önzőségem. – mosolyogott rám kedvesen.
- Bruno…
- Kérlek… Gondold át…
- Nem lehet, nem csinálok még egyszer olyan hülyeséget, mint Chrissel.
- Pedig én a helyedben átgondolnám, mert hidd el nekem, nagyon megfognak téged és a kicsit hurcolni az újságokban…- mondta csendesen.
- Hogy érted ezt?
Átkarolt.
- Gondold át. Hónapokig voltál Chrissel, aztán az kis affér velem, majd kibékültél vele, és boldog életetek pár hónapig. Szakítottatok, és most terhes vagy. De Eddieről nem tud senki. Előbb utóbb le fognak fotózni terhesen, vagy hogy a gyerekkel sétálsz, és megindul majd a rossz indulatú pletyka. És a találgatások, hogy ki az apa, és az téged, Christ, sőt engem is érinteni fog. Chris kérdőre von majd, hogy kié, ahogy Eddie is? Ő meg rá fog jönni, amilyen dörzsölt, hogy az övé. Sőt belőle még azt is kinézem, hogy ha kiderül, hogy övé a baba, még apasági pert is akaszt a nyakadba. És jártattok a bíróságra. Bárhogyan döntesz is, remélem tudod, hogy melletted állok. Rám mindig mindenben számíthatsz rám.
A kezembe temettem az arcom.
- Igazad van, nem gondoltam bele…
- De a hozzám jössz, a nevem és az a tény, hogy a feleségem vagy megóv ettől titeket…
Zavartan néztem rá.
- Bruno nem lehet… Nem kötheted hozzám az életed…
- Remekül meglennénk, te is tudod. Eddig sem volt semmi súrlódásunk… Jól tudnánk élni, szeretném a kicsit, és rád is vigyáznék. A családom neve, pedig megvéd a támadásoktól.
Végül Vivianeal együtt meggyőztek, hogy ha csak látszatházasság lesz is, és csak pár évig tart majd, akkor is, ez a legjobb nekem, és a kicsinek.
Bruno hatalmas áldozatot vállalt értünk, amit tudtam, soha nem fogok tudni neki, és a családjának meghálálni. De megfogadtam, hogy bárhogy alakul is az életünk a jövőben, miattam soha nem érheti őt rossz szó.
December elején Gerhard felhívott, hogy el kellene jönnöm Milton Keynesbe, mert van még egy két szerződés, amit meg kellene néznem, mivel én foglalkoztam vele, illetve egyeztetnünk kell a végkielégítésem összegét, és pár formaságot.
Próbáltam nemet mondani, de az osztrák legnagyobb sajnálkozását kifejezve közölte, ez most lehetetlen. Megbeszéltem velük, hogy még azon a héten elmegyek.
Ekkor jutott eszembe, hogy a Williamses szerződésem még nem írtam alá, eltéptem, és értesítettem róla az illetékest, hogy máshol kaptam munkát. Nem akartam többé a F1-nek még csak a közelébe sem menni.
Bruno készséggel el kísért Angliába, de ennek ellenére a reptértől a gyárig tartó úton egyre idegesebb lettem.
De mint kiderült, Chrissel szép csöndben, kulturáltan elintéztünk mindent. Andy barátnőmmel is összefutottam, amikor Chris kikísért a külső bejárathoz, ahol Bruno várt a kocsiban. Andy és ő valamiért egész idő alatt egymásra sem nézett.
- Összejöttetek? –kérdeztem rá nyíltan.
Chris nem válaszolt.
- Rendes lány, sokkal jobb ember mint én, vele boldog leszel. –nyújtottam kezet.
- Azt hittük zavarni fog…
- Nem. Örülök neki. Nyugodtabb, és kiegyensúlyozottabb is vagy, ki mint mikor együtt voltunk. Jó hatással van rád.
- Én is így gondolom… Nagyon haragszol?
- Nem, inkább neked kéne rám.
- Nincs miért. De azért nagyon bánom, ahogy viselkedtem veled.
Rá mosolyogtam.
- De azért ugye meghívtok az esküvőre? –viccelődtem vele.
Chris nagyon zavarba került, én pedig kikerekedett szemmel néztem rá.
- Nem! Még nem! –nevetett fel – Májusban lesz az esküvő, és Andy téged szeretne tanúnak.
- Ezt jó tudni, de nem hiszem, hogy el tudok menni…
- Tudom, hogy én minősíthetetlenül vi…
- Nem! Nem azért! – vettem egy nagy levegőt - Kb. hét hetes terhes vagyok, és akkora vagyok kiírva.
Chris megdöbbent, aztán az autó felé nézett.
- Hallottam pletykákat, hogy hozzámész Brunóhoz, de nem gondoltam, hogy igaz.
Kényszeredetten mosolyogtam.
Chris mintha olvasott volna bennem.
- Nem ő az apa igaz?
Megráztam a fejem.
- Ő és Viviane meggyőztek, hogy így nem lesz botrány körülöttünk. Csak ezért mentem bele.
- Eddie az apja ugye?
Lehajtottam a fejem.
- Bármit is gondolsz, vagy hiszen, csak akkor egyszer…
- Koreában….
- Igen…
- Értem…
- De neki ne mond el kérlek!
- Joga van hozzá, hogy tudja…
- Rengetegszer kerestem, még Gerharddal is üzentem, de tudni sem akar rólam. Pedig nem egyszer rámondtam már a hangpostájára, hogy terhes vagyok. Hiába… És egyszer azt mondta, hogy ő nem akar már se gyereket, se feleséget. Egy picinek pedig egy szerető család a legjobb hely, amit Bruno hajlandó biztosítani…
Chris bólintott.
- Tudom. Sajnos mondta nekem hogy elege van abból, hogy keresed. Ahogy azt is, hogy nem is olvassa, hallgatja az üzeneteidet, csak törli.
- Értem… Akkor jobb is ha nem tudja, nem is kell hogy tudja. Ugye nem mondod el neki, ezt a gyerek dolgot?
- Megesküszöm! – mondta komolyan.
- Köszönöm…
- Megölelt.
- Minden jót nektek Brunóval…
- Kösz, nektek is.
Azzal elköszöntem, és beültem Bruno mellé a kocsiba.
- Tudja igaz?
- Igen… Elmondtam, de tőle nem tudja meg Eddie.
Bruno kedvesen átölelt, majd vissza utaztunk Tatuiba.

Hazard of hearts 76.

76.rész

- Tényleg szeretlek…- súgta a fülembe.
Azzal felkapott, bevitt a hálóba, és letett az ágyra. Szorosan magához húzott, és hosszan szenvedélyesen megcsókolt. Aztán újra és újra.
Totálisan magába bolondított fél perc alatt. De mégis úgy éreztem magam, mintha már ezer éve szeretném, és hozzá tartoznék. Mintha mindig is szerettem volna, és szeretett volna.
Gyakran gondoltam azt Eddieről, hogy az a fajta aki azonnal letámad, de tévedtem.
Olyan lassan bontotta ki a fürdőköpenyem, és csókolta végig a testem, hogy azt hittem megörülök. Megpróbáltam hozzáérni, hogy ne csak passzív részvevő legyek, de egyszerűen képtelen voltam rá. Átöleltem, és visszacsókoltam, de ennyi, egyszerűen nem tudtam rákoncentrálni, csak arra, hogy már az is túl jó, hogy csókol, hogy simogat. Csak nyögdécseltem, dobáltam magam. Olyan voltam akár egy pornós ribi.
Kétségbeesetten próbálkoztam, végül Eddie kissé komolyan nézett rám.
- Mond…
- Megőrjítesz, ha ezt folytatod, nem tudok rád figyelni… olyan vagyok mint egy darab deszka… - suttogtam zavartan.
A fülembe mosolygott, és belesuttogott.
- Én élvezem, ahogy vonaglasz, sikongatsz és dobálod magad az érintésemtől… Jó tudni, hogy ennyire a hatásom alá kerültél… Ha tudnád mennyire felhergelsz ezzel…
- Utállak…- leheltem.
- Hát persze…
Azzal fölém hajolt, és simogatni kezdte a mellem, aztán nyalogatta, majd harapdálta, belemarkoltam a lepedőbe, és felnyögtem.
Majd a kezével a belső combomat simogatta, de csak finoman érzékien, éppen hogy hozzá ért az ujjaival.
- Az Istenért! Ez kínzás…. –nyögtem fel.
Már ettől orgazmus közeli állapotba kerültem.
Amikor pedig körkörösen simogatni kezdte a csiklóm, le akartam fogni a kezét, de nem hagyta. Percek alatt elmentem. De nem érte be ennyivel, nem hagyott pihenőt, bedugta az ujját, majd ki-be húzogatta, és őrjítően lassan körkörösen mozgatta. Aztán csókolgatni kezdte a combom.
És egyre lassabban haladt beljebb és beljebb, finoman csókolgatta, harapdálta, és csapkodva mozgatta a nyelvét.
Nem bírtam tovább felsikoltottam, és végig karmoltam a hátát, és félig fel is ültem annyira görcsbe rándult a gerincem a gyönyörtől.
Úgy éreztem elszállt minden erőm, mielőtt eldőltem volna elkapott, és vissza fektetett az ágyra.
- Máris elfáradtál? Pedig még nem is tértünk a lényegre…- harapott bele a nyakamba.
Válaszul felnyögtem, és mint valami eszelőd lecibáltam róla a ruhát, miközben kiszívta a nyakam, és kényeztette a mellem. Bár inkább letéptem tekintve hogy a pólója hangosan szétszakadt.
De nem érdekelt, ahogy őt sem.
Megfogtam a csípőjét, és magam felé húztam, rám feküdt, és a péniszét hozzá dörgölte a csiklómhoz, és tovább ingerelt.
- Eddie… - nyögtem föl megint, és kétségbeesve néztem rá.
Szorosan átölelt, és határozottan belém hatol, én pedig belekapaszkodtam a hátába.
Elmondhatatlanul jó volt, majd lassan és mélyen kezdett el mozogni bennem, ettől pedig még inkább gyorsan közeledtem az újabb gyönyör felé.
Egyre gyorsabban mozgott, és durvábban, végül hangosan felnyögtem, és teljesen ívbe feszült a hátam, és bele mélyesztettem a körmeimet a vállába, pár pillanattal később ő is hangosan felnyögött, és szorosan átkarolt.
- Szeretlek…
Úgy öleltem át, mintha soha nem akarnám elengedni, és nem is akartam.
Megmozdult, hogy lemásszon rólam, de nem engedtem el.
- Ne.. még ne…- suttogtam.
Megsimogatta az arcom, és apró kis csókokat adott, majd a fejét a vállamra hajtotta.
Nem tudom meddig feküdtünk így, de kicsit kényelmetlen lett, és finoman eltoltam magamtól.
Eddie fáradtan elnyúlt az ágyon, én pedig odabújtam a mellkasára.
Rá pillantottam, és ekkor tűnt fel, hogy már el is aludt.
Elmosolyodtam.
Úgy látszik ez az éjszaka nem csak engem készített ki, de őt is. Olyan jó volt mellette, és vele, nem akartam, hogy reggel legyen.
Szorosan átkaroltam, és még jobban hozzávackolódtam, aztán én is megadtam magam a fáradtságnak.
Amikor hosszú órákkal később kinyitottam a szemem, a szobában kellemes félhomály derengett, a redőnyök le voltak húzva. De innen is sejtettem, hogy már délután kettő is elmúlt.
Az ágy másik fele pedig üres volt. Egy pillanatig még áltattam magam, hogy a nappaliban van, vagy a fürdőben, de végül gyorsan elűztem ezeket a gondolatokat.
Eddie elment.
A tudat fájdalmasan marta a lelkem, és a szívem.
Ez az együtt töltött éjszaka egyértelművé tette számomra, hogy vonzódik hozzám, és valamilyen szinten szeret. Már amennyire ez tőle kitelik, és nekem is szükségem van, mert szeretem. Már akkor szerettem, amikor Debrecenben a kávézóban pofátlanul lestírölt.
- Meg kell beszélnem vele a dolgot! Mindig is egy ilyen pasit kerestem, mindig is ő kellett nekem, hiába volt jó a többivel, nekem akkor is ő kellett.
Fáradtan kászálódtam ki az ágyból, majd csiga lassúsággal letusoltam, és felöltöztem. Hosszúnyakú garbót vettem fel, hogy ne látszódjon a nyakamon a harapásnyom.
Kisétáltam a nappaliba, és egy nagy boríték várt a dohányzón, a vázának támasztva.
Csak annyi állt rajta: Angelnek.
Kinyitottam, az első, egy levélt volt. Eddie írta, kissé kapkodva, megismertem a kacskaringós betűit.
„ Tegnap arra kértél segítsek megszabadulni a Red Bulltól, és Christől.
Beszéltem velük, elmondtam ahogy kérted, és belementek Dietrichhel együtt abba, hogy elbocsássanak. Itt a szerződésbontási papír, csak alá kell írnod, és odaadnod Gerhardnak.
A köteg alján az új szerződésed a Williamshez, gyorsabban el tudtam intézni, mint reméltem.
Alá kell írnod mindegyik példányt, majd elég ha Brunónak átadod, ő majd továbbítja ahová kell.
Mindketten teljesítettük az alku ránk eső részét.
Ezzel végeztünk.
Kérlek ne keres többé! Soha többé!
E.”
Minden papír kihullott a kezemből a földre, én pedig a kanapéra rogytam.
- Hogy verne meg az Isten, amiért ilyen hülye vagyok, és ennyire szerencsétlen! – kiabáltam zokogva, majd felugrottam és a vázát hozzávágtam a falhoz.
Majd visszazuhantam a kanapéra.
A saját hülyeségem miatt elvesztettem Eddiet, pedig a tegnap este után tudtam, hogy ő nagy ő. Ezek után, már semmi reményem sem maradt.
- Istenem hogy lehet az, hogy képes voltam elmenni a nagy szerelem mellett, és mindenkit így megbántani, és ekkora fájdalmat okozni? Miért voltam olyan bolond, és futamodtam meg a nehézségek és fájdalom elől. Hogy lehetek ennyire gyáva? Ennyire nyuszi? Istenem bárcsak vissza csinálhatnék mindent, és még csak most lenne karácsony! Édes jó Istenem, bármit megadnék ezért, bármit! – zokogtam – De legbelül tudtam kár mindenért, minden szóért, minden könnycseppért, Eddie elment, és többé nem jön vissza. Soha többé.
A múlton nem lehet változtatni, hiába adnánk meg érte bármit….

Hazard of hearts 75.

75.rész

Hosszú csók volt, és mire végre abbahagyta, levegő után kellett kapkodnom. Próbáltam eltolni magamtól, de nem engedte.
- Hagyj békén!
- Mintha ezeken a vizeken eveztünk volna már. Most hagyjalak békén, de két nap múlva meg már másznál az ágyamba! – közölte gúnyosan.
- Ez nem igaz! –sziszegtem.
- Valóban? –lökött el magától – Nem tudom ki akart az ágyamban kikötni mikor összevesztél Chrissel, a következő alkalommal meg mikor nem voltam szimpatikus, akkor Sennával feküdtél össze!
- Ez nem így volt! –csattantam fel.
- Akkor hogy volt? –tárta szét a karját – Mond el! Világosíts fel! Csak hogy tudjam!
Nem szóltam semmit, csak mereven néztem a padlót.
Igaza volt, ezen hiába is tagadnám, nincs mit szépíteni. Így történt.
- Én is így gondoltam!
Elfordítottam a fejem, és éreztem, ahogy egy könnycsepp végig folyik az arcomon.
Letöröltem a kézfejemmel. Lehunytam a szemem, és próbáltam összeszedni magam, hogy ne törjön ki rajtam a sírógörcs. Nem nagyon sikerült, belülről szinte fojtogatott, és savként mart a tudat, hogy Eddie minden egyes mostani, és korábbi szava igaz.
Miszerint én csak egy olcsó kis buta útszéli ribanc vagyok, azzal a különbséggel, hogy nem a pénzért fekszem le valakivel, hanem mert bosszút akarok állni valakin, vagy éppen rám tör a nimfománia.
- Istenem, hogy gyűlölöm magam!
Undorodtam magamtól, az egész lényemtől, úgy ahogy van. Legszívesebben lesétáltam volna a tetőről. Nagy kísértést éreztem, hogy meg is tegyem.
Eddie odajött és átölelt.
- Sajnálom…- suttogta – Komolyan! Elborult az agyam… Szokás szerint…
- Uhum…
Kicsit eltolt magától, és letörölte az újabb könnycseppeket az arcomról.
- Nem értelek… Miért viselkedsz úgy mint valami útszéli, mikor többet érsz ennél!
Továbbra is mereven a földet bámultam, és elfordítottam a fejem a kezétől.
- Sajnálom… Menthetetlenül bunkó vagyok…. Ang… (Endzs)
- Igazad van. –suttogtam bőgve – Minden amit mondtál rólam az igaz! – és kitört belőlem a zokogás.
Eddie szorosan átkarolt.
- Én egy utolsó kis…
Befogta a számat.
- Nem, nem vagy az!
- Mert csak te mondhatsz rám ilyet? – csattantam fel.
- Hagy abba! Tudod hogy ha rám jön az ideg, akkor mondom egymás után a baromságaimat, amit aztán meg is bánok! Hna gyere feküdj le szépen! Kialszod magad, és minden rendben lesz. –és lassan a háló felé tolt.
Kirángattam magam a karjából.
- Nem!
- Ang!
- Mit akarsz tőlem? – fakadtam ki.
Eddie értetlenül nézett rám, tudtam, hogy úgy viselkedek, mint egy elmebeteg, de már tök mindegy.
- Mond meg mit akarsz tőlem? Konkrétan! –szegeztem neki a kérdést – Mond meg végre! Tudni akarom, mit akarsz tőlem, azóta az advent vasárnap óta! Legalább most az egyszer legyél velem őszinte! Ennyivel tartozol! –kiabáltam az arcába könnyek közt.
- Téged…- válaszolta egyszerűen.
- Engem? – néztem rá döbbenten, nem értettem mire céloz.
- Veled tölteni egy éjszakát…
Lehunytam a szemem, és majdnem felnevettem kínomban, de a sós könnyeken nyelve, inkább ordítani lett volna kedvem.
- És mit tennél meg érte, hogy igent mondjak?
Eddie megragadott és úgy rázott meg mint egy bokrot.
- Normális vagy! –kiabálta az arcomba – Beszedtél valamit?
- Válaszolj…- suttogtam.
- Neked pszichiáter kell! –azzal elengedett, és az ajtó felé csörtetett.
- Volt egy ajánlatod! – szóltam utána.
Megfordult, és dühtől lángoló szemmel nézett rám.
- Az egy ritka elmebeteg ötleteim egyik volt! Aludd ki reggelre ezt a hülyeséget! – kiabálta.
- Elfogadom az ajánlatod!
- Hívom az orvost! –túrt bele idegesen a hajába.
Megfogtam a karját, és elcibáltam az ajtótól.
- Akkor azt mondtad bármit megtennél, amit kérek!
- Istenem most is megtennék érted bármit! Vedd már észre! –nézett rám szomorúan –Hagy ezt abba nagyon kérlek…
- Ha segítesz nekem lefekszem veled…
- Tudod, hogy a nélkül is…
- Nem! Vagy így, vagy sehogy! Ha már olyan sokat hangoztattad hogy kurva vagyok, akkor bánj is velem úgy! Végül ez is csak üzlet! –közöltem higgadtan.
Eddie úgy nézett rám, mintha kínaiul beszélnék, láttam a szemében, hogy mélységesen csalódott bennem, de engem már nem érdekelt. Előbb utóbb mindenki elhiszi, amit mondanak róla, és ahogy bánnak vele, én is rájöttem, hogy ribanc vagyok.
- Mit akarsz? – kérdezte gúnyosan – Mi az ár?
- Intézd el, hogy a Williams átvegyen, mint menedzsmenti főnököt, valamint, hogy Chris és Dietrich elengedjen a Red Bulltól!
- Tessék?
- El tudod intézni, nem?
- Minek akarsz te oda…
- Igen vagy nem?
- Igen. Sok ismerősöm van ott. De Dietrichnek ki kell találnod valami jó kis indokot.
- Nem! Majd TE beszélsz vele! Előadod, hogy idegileg kiborultam, és nem akarok dolgozni, pihenni akarok és hazamenni bla, bla, bla… És csöndben meg elintézed a szerződést a Williamsnél! Utána meg beadod nekik, hogy téged is átvertelek! Ennyi!
Eddie hosszasan nézett a szemembe. Hitetlenkedve megrázta a fejét.
- Rendben… Ez viszont bele telhet akár egy hétbe is, úgyhogy ne várj azonnal eredményt.
- Sejtettem, hogy nem két telefon elintézni… - majd közelebb léptem hozzá, és átkaroltam, de Eddie kibújt az ölelésemből.
Kérdőn néztem rá.
- Tekintsd baráti segítségnek. –mondta egyszerűen.
- Ha normálisan kérek segítséget szarsz a fejemre, bezzeg ha kurvaként, egy menetért cserébe, akkor már baráti segítség! Tudod mit ? Nem kell! –azzal berohantam a hálóba, és bevágtam az ajtót.
Eddig sem kaptam semmit ingyen az élettől, és ez után sem kell. Ha azaz ára hogy eltűnhessek a Red Bulltól, hogy Eddievel lefekszem, akkor ez az ára. Más kérdés, hogy mindig is vonzódtunk egymáshoz.
Kiturkáltam a táskámból a régi cigis dobozom, és kimentem az erkélyre.
Szakadt az eső, ahogy szokott, úgy látszik Korea tartja magát régi szokásaihoz.
Neki dőltem a korlátnak, és már a második szálra akartam rágyújtani, amikor Eddie kivette a kezemből a cigim.
Dühösen néztem rá.
- Imádom amikor dühös vagy! – vigyorgott rám.
- Ne gyere azzal, hogy még szexisebb vagyok olyankor!
- Pedig az vagy! – húzott magához.
Átölelt, és mélyen a szemembe nézett, majd szenvedélyesen megcsókolt, aztán egyre gyengédebb, és érzékibb lett. Teljesen belebolondultam abba a csókba, olyan volt mint az régi, érzelmes, amit még hónapokkal ezelőtt váltottunk. Hevesen viszonoztam, és hozzábújtam.

Hazard of hearts 74.

74.rész

Fáradtan támolyogtam be a zuhany alá, és kb. fél óráig folyattam magamra a forró vizet, mire kezdtem tűrhetően érezni magam. Aztán úgy ahogy voltam fürdőköpenyben el dőltem az ágyon, magamra húztam a takarót, és pillanatok alatt elnyomott az álom.
Arra eszméltem fel, hogy valaki betakar, és hozzám bújik.
Félálomban megfordultam, az ölelésben.
- Nem akartalak felverni…- suttogta Eddie.
- Sikerült….- motyogtam.
- Menjek át a nappaliba?
Odabújtam a mellkasára, és morogtam valamit, majd azonnal vissza is aludtam.
Később arra ébredtem fel, hogy csörög a mobilom, kissé kótyagosan kezdtem el keresni az éjjeli szekrényen, és dünnyögve szóltam bele.
- Tessék…
- Szia! Minden rendben?
- Bruno… Persze… Miért?
- Most futottam össze Chrissel, és mondta hogy az éjszaka Eddie hozott vissza a hotelbe mert rosszul lettél! De többet nem tudott, mert mint kiderült rád sem nézett! – morogta.
- Igen, lement a cukrom, mert nem ettem, kaptam infúziót, meg ettem, jól vagyok, csak…
- Baj van?
- Hajnalig folyt belém a cukros lötty, meg a sóoldat, szeretnék még aludni…- mondtam kicsit nyafogva.
- Rendben… Akkor szép álmokat! Ne nézzek rád este?
- Gyere át persze! Örülnék neked! De, hát nos… - a mellettem mélyen alvó Eddiere pillantottam.
- Eddievel vagy? –kérdezte óvatosan.
- Igen…
- Le is…
- Nem. Nem. Csak itt van. Szerinted hülyeség lenne…
- A te dolgod! Neked kell tudnod! De ha már úgy döntesz – hallottam, hogy vigyorog – akkor érezzétek jól magatokat, és egymást!
- Menj a pokolba te dinka! – közöltem tettetett sértődöttséggel, de vigyorogva, és bontottam a vonalat.
Letettem a telefont a szekrényre, és visszafordultam Eddie felé, aki éppen az ágyon könyökölt, és érdeklődve nézett rám.
- Mégis csak kibékültetek?
- Nem is voltunk haragban.
- Hát ha hetekig nem is beszél veled, akkor nekem nagyon úgy tűnik, hogy vége, meg amit tegnap mondtál. De mint tudjuk „Az asszony ingatag, és úgy hajlik, mint a nád”! (Verdi: Rigoletto) –közölte egyértelműen gúnyosan, és lustán elnyúlt az ágyon.
- De én tegnap nem is beszéltem veled Brunóról! – néztem rá értetlenül.
Eddie fürkészően nézett rám.
- Te vele beszéltél?
- Igen! Miért mit gondoltál ki…. Nem beszéltem Chrissel, Bruno hívott, hogy Christől hallotta mi történt.
- Értem…
Visszabújtam az ágyba, és magamra húztam a takarót. Eddie felhajtotta és egészen hozzám bújt. Annyira megnyugtató volt, így a karjaiban lenni, biztonságban éreztem magam, még jobban hozzá vackolódtam, és megint elszundítottam.
Kora este volt már mire magamhoz tértem, és hallottam hogy beszélgetés zaja szűrődik be a másik szobából.
- Hogy van?
- Kimerült, fáradt, most alszik. Ha nem fontos inkább nem keltem fel.
- Persze. Ráfér. Hülye voltam, hagytam magam megdumálni, hogy kerüljem, pedig szüksége lett volna egy barátra.
Jaj Bruno.
- Én is láttam, hogy túlhajtott, de dühös voltam rá, így hagytam had csinálja. Pedig tudtam hogy amikor így beleássa magát a munkába, annak mi a következménye. Aggódom érte… - mondta Eddie komoran.
- Csak azt nem érte, hogy Chris miért nem törődik vele? Ha olyan nagy volt a szerelem, hogy már a babát tervezték, akkor miért nem látogatta meg este Angiet?
Halkan az ajtóhoz lopakodtam, és észrevétlenül kukucskáltam tovább a beszélgetést.
- Chris gyereket akart tőle? – kérdezte mély döbbenettel az arcán.
- Azt hittem tudtad…. Csak a vak nem látta… Mindegy… Angie is szeretett volna már egy babát, és Chris is... Aztán kipattant azaz ügy a Williamsnél, és minden összedőlt körülötte….
Eddie leült a kanapéra.
- Én azt hittem elmondta neked…
- Csak annyit mondott, hogy ennek a dolognak Chrissel totál vége, kilelkizte a témát és ennyi… Próbáltam én beszélni azaz idióta angollal, hogy legalább jöjjön át és nézze meg hogy van, de nem volt hajlandó…
- Hogy fogadta?
- Egész jól.
- Értem…
- És nem tudod, hogy Angel nem? Szóval nem?
Bruno értetlenül nézett rá.
- Mit nem?
Eddie jelentőségteljesen nézett rá.
- Nem beszéltem vele az utóbbi időben, de nem hiszem! Lassan több mint egy hónapja szakítottak, meg Chris is tudna róla, és ha más nem a gyerek miatt biztosan átjött volna.
- Ez igaz.
- De miért érdekel téged ennyire hogy terhes vagy nem? – kérdezte Bruno élesen.
Eddie nem válaszolt.
- Kérdeztem valamit!
- Én azért rá fogok kérdezni…
- Irvine! –csattant fel Bruno.
Farkasszemet néztek.
- Ha terhes, akkor Chris ragaszkodni fog hozzá, hogy elveszi, és a gyereknek is így lenne a legjobb…
- És ha nem?
Eddie megrántotta a vállát.
- Szóval te csak akkor vagy szerelmes belé, ha nem terhes! – közölte Bruno dühösen.
- Nem erről van szó!
- Hanem miről? Zavarja a csipád, hogy esetleg Christől vár gyereket?
- Az sem érdekelne ha tőled várna gyereket, akkor is szeretném! Mindig is szeretettem! –fakadt ki az ír – És a babát is vállalnám!
Bruno felettébb érdeklődő arcot vágott, ahogy én is.
- De az apának vannak jogai, és kétlem, hogy Angel olyan életet szeretne a fiának, vagy a lányának, mint amit én nyújtottam az enyémnek. Ha úgy adódna, gondolkodás nélkül igent mondana, és hozzá menne a baba apjához –csettintett az ujjával - ilyen gyorsan, hogy rendes család legyenek.
- Szóval nem kezdesz bele, ha úgyis hamvában holt az egész. –szögezte le a brazil.
- Akkor nem. Felesleges szakításnak nem tenném ki sem őt, sem magamat.
- Ezt megértem. De ezt jobb ha vele is közlöd. Még a viselkedésed miatt hiú remények ébrednek benne.
- Akkor akarom, amint kicsit jobban van. Az orvos amúgy is pihenést, nyugalmat, és rendszeres evést, pihenést írt elő, hogy rendben legyen a cukorszintje.
Bruno bólintott.
- Akkor én megyek. Mond meg neki, hogy kerestem, és holnap benézek.
- Rendben!
Kezet fogtak, és Bruno elment.
Én meg kinyitottam az ajtót.
- Felébredtél?
- Igen, és mindent hallottam.
Eddie testtartása tükrözte, mennyire feszült.
- Nem vagyok terhes. Ez száz százalék.
- Értem…
- Én viszont sok mindent nem!
- Mit akarsz tudni? –kérdezte csípősen.
- Eddie én nem értem az egész viselkedésed, ha annyira szeretnél, mint ahogy Brunónak állítottad, akkor nem viselkedtél volna úgy decemberben, aztán nem hagytad volna, hogy Chrissel legyel, és végezetül pedig nem csajoztál volna ilyen látványosan. Sőt, ha igazán szeretnél, hagytad volna, hogy boldog legyek Chrissel, de abba is belekavartál, most meg már bánod. Szerintem te pontosan tudod, hogy mit miért tettél! El akartad érni a célod, hogy minél hamarabb szétmenjünk Christiannal! Én inkább úgy látom, kedvelsz, de egy alkalomnál többre én sem kellenék neked! Vagy legalábbis hosszú távra nem!
- Tényleg ezt hiszed?
- Igen!
- Akkor járjunk utána! –azzal neki szorított a falnak, és szenvedélyesen megcsókolt.

Hazard of hearts 73.

73.rész

A hotel kitett magáért, rekord idő alatt felhozták, amit kértünk.
Eddievel letelepedtünk a nappaliban, én pedig nagy elánnal kezdtem neki az evésnek, de amikor megláttam, hogy ő csak piszkálja a spagettijét, úgy éreztem magam, mintha a minden jó kedvem elfújta volna a szél.
Letettem a tányért az asztalra, a halk koppanásra felkapta a fejét és rám nézett.
- Nem vagy éhes?
- Én igen, de rossz nézni, ahogy te csak piszkálod az a szerencsétlen tésztát.
Felállt, és csípőre tett kézzel kibámult az ablakon.
- Szóltam Chrisnek….- közölte színtelen hangon.
- Attól tartok nem értelek….
- Nem fog átjönni….. Az Isten verje meg!– felelte indulatosan.
- Várható volt…. –sóhajtottam fel.
Megfordult, és döbbenten nézett rám.
- Tudtad?
- Éreztem… Rendes pasi, de velem nem tud mit kezdeni, nem tud megérteni, és már nem tud megbízni bennem… Azt hiszem a Bruno ügy volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban… Szeret, de képtelen arra, hogy ne legyen féltékeny, és elhiggye amit mondok… Legalábbis most már… Inkább szeretne távol lenni tőlem, hogy tudjon végre felejteni….- mondtam egyszerűen, de éreztem, ahogy a könnyek végig futnak az arcomon.
Eddie mellém ült, és átkarolt.
- Minden sokkal egyszerűbb lenne, ha nem uszítottam volna ellened… Talán még van remény…
- Amiket mondták, azok már csak a koporsószögek voltak…
- Távol kellett volna tartanom magam tőletek, és hallgatnom kellett volna rád Zoéval kapcsolatban is…. Akkor most minden más lenne…
Könnyek közt néztem rá.
- Mi ez a nagy pálfordulás?
- Az a kis bohóc, úgy bánik a lányommal mintha Zoé porcelán lenne, a tenyerén hordozza….- morogta.
- Neked már ez sem tetszik? –fakadtam ki.
- Azt hittem, ahogy halad előre Zoé a terhességben, majd lekopik a srác, de nem! Foggal körömmel ragaszkodik hozzá…. Le sem lehet vakarni… Állandóan ott ténfereg körülöttük… Egy vizsgálatot sem hagyna ki… Neked volt igazad, és én tévedtem…
Belebokszoltam a mellkasába.
- Örülök, hogy beláttad…
- De Sebnek el ne mond!
- Még elrontom, a rólad kialakult őrült imidzsedet? –viccelődtem.
- Igen. Nem árt az, ha fél tőlem…
- Az egyetlen a földön aki sosem bántaná Zoét….
- Majd meglátjuk….
Hozzábújtam.
- Kösz hogy nem hagytál ott a pályán….
- Tartozom, pláne hogy megint úgy viselkedtem, mint egy vadmarha….
- Kezdem megszokni, hogy Chris és te szadiztok velem…- nevettem fel.
- Beszéljek vele? –kérdezte komolyan – Hátha tudnék rá hatni…
- Nem… Felesleges… Annak már vége, csak Chris még saját magával viaskodik… Nem tud dönteni… Szeret, de tudja hogy csak tönkreteszem, lassan, pedig megérti hogy ez csak kínlódás volt…. Nem haragszom rá, épp elég gondja van nélkülem, a kis botrányaim, és hisztijeim nélkül is… Nem voltam kész még egy kapcsoltra, ahogy ő sem az után a csúnya csalódása után, és a minden sértődöttségünket, és megbántottságunkat egymáson vezettük le… Mi mégis egymással hadakoztunk, nem azokkal akik okozták a fájdalmat… Én is hibás vagyok abban, hogy ideáig fajultak a dolgok és sokszor elmenekültem, vagy ordítottam, esetleg megcsaltam a nélkül, hogy megbeszéltük volna a dolgot… Bolond voltam, hogy azt hittem az hogy jó velem az ágyban, kedves és megértő, alapja lehet egy jó kapcsoltnak… Összekevertem ezt a törődést, szeretetet, és kis szikrát amire mindig is vágytam a szerelemmel… Ő pedig azt hitte, hogy az én temperamentumom, és őrültségeim elfeledtetik vele azt, hogy valaki csúnyán összetörte a szívét. Egymásra vetítettük a korábbi kapcsolatainkban megtörténteket, és úgy éreztük, hogy megismétlődik minden… Sosem voltam belé szerelmes, és ezt csak most értettem meg, most jöttem rá, féltem kimondani az igazságot, mert akkor be kellett volna ismernem, hogy megint egyedül maradok… Azt pedig nem akartam…. Ahogy ő sem akart egyedül maradni…. Kapaszkodtunk egymásba, hogy ne kelljen szembenézni az elhagyatottság érzésével újra…
- De végre beláttad…
- Túl későn… És közben jól belerongyoltam Chris lelkébe, majdnem tönkretettem Bruno karrierjét, nem tartottam szemmel Zoét, pedig megígértem Marianak, és….
- És?
- És téged is lábtörlőnek használtalak…
Eddie felnevetett.
- Azért ne ess túlzásokba jó? – vigyorodott el – Keményebb fából faragtak, minthogy a mi kis románcunk engem megviseljen.
Már majdnem el is hittem neki, de engem nem tudott átverni, én valahogy átláttam a hazugságain. Próbálta legalább ezt a súlyt levenni rólam, és ezért hálás voltam.
Magam elé húztam a kajám, és eltűntettem a vacsorának kinevezett hamburgert, majd érdeklődve vizslattam Eddie tányérját.
- Azt megeszed még? –böktem a spagettire.
- Nem… Szabad préda…
- Remek! –azzal jó étvággyal neki is láttam.
Párszor Eddiere pillantottam, aki nagyon elmerült a gondolataiban.
Végül csak rákérdeztem.
- Áruld már el mi az Isten nyomaszt ennyire?
- Tessék? – nézett rám kissé bambán.
- Van valami nagy baj?
- Nem, csak elgondolkodtam.
Elvigyorodtam, de nem szóltam egy szót sem.
- Annak ellenére hogy azt hiszed egy idegbeteg barom vagyok, még tudok értelmesen gondolkodni…
- Én egy árva szót sem szóltam…- emeltem fel védekezőn a kezem.
- De erre gondoltál!
Kitört belőlem a nevetés.
- Eddie Irvine a gondolatolvasó!
Eddie felpattant, és elindult kifelé.
- De nem is mondtam semmi sértőt! –kiabáltam utána.
Megfordult és rám nézett.
- Mondtam én hogy mondtál? Csak el kell intéznem valamit!
- Hajnalban?
- Igen! Fontos! Megleszel?
- Persze.
Megrántottam a vállam. Biztos valami nő ügy.
Már félig kilépett az ajtón, és felém fordult.
- Kimész reggel a pályára?
- Nem. Nincs kedvem. Pihenni fogok, rám fér.
- Helyes! – hosszan nézett a szemembe – Jöjjek vissza ha végeztem?
Érdeklődve néztem rá.
- És mégis milyen minőségben?
Eddie nem válaszolt, az arca pedig meg sem rezdült. Semmit sem tudtam leolvasni róla.
- Már valószínűleg aludni fogok, de örülnék ha nem lennék egyedül…
Bólintott, majd elment.

Hazard of hearts 72.

72.rész

Egy kiló festéket pakoltam az arcomra, hogy eltűntessem a rossz alvás, és a kiborulás okozta nyomokat. Nagyjából sikerült is, de attól még, hogy kívülről tűrhetően néztem ki, belülről annál szarabbul voltam.
Minden vágyam az lett volna, hogy vagy Chrishez átmegyek, és visszacsináljuk a tegnap estét, vagy az hogy Bruno vállán kibőghessem magam. Egyikre sem volt semmi esély.
Taxival kimentem a pályára, és igyekeztem mindenhez jó képet vágni, és úgy tenni, mintha nem lenne semmi gond, és minden rendben lenne.
Szerencsém volt, az új lány lebetegedett, összeszedett valami csúnya vírusos gyomorgyulladást, így visszaülhettem a papírhalmok védelme mögé. Elvonultam az irodámba, akár egy kis elefántcsont toronyba, és dolgoztam.
Ezzel telt el a hétvége, ahogy a többi nap a gyárban, majd ugyanez ment a következő versenyeken, és ismét a gyárban. Annyit dolgoztam amennyit csak lehetett. Azzal a jelentős különbséggel, hogy Eddie kopogott, bejött, ledobta az iratokat és eltűnt, Chris pedig mindig küldött értük valakit. Ha pedig találkoztunk, csak biccentett, de hozzám sem szólt.
Úgy telt el két teljes hét, hogy egyedül Gerharddal beszéltem néhány szót, vagy pár mondatot, de azt is munkáról.
Bruno próbált ugyan keresni, de rövid sms váltásban meggyőztem, hogy most ne keressük egymást egy darabig. Nem akartam még jobban belekeverni ebbe az egészbe. Féltem, hogy esetleg ezért nem kap majd szerződést.
Így telt el a szingapúri, és a japán nagydíj is, ilyen kriptai hangulatban. Október eleje volt, de arról hogy feljelentés érkezett e Red Bull vagy ellenem, semmi hír sem volt. Végül pár nappal a koreai futam előtt rákérdeztem Gerhardnál, de ő sem tudott semmit. Úgy tűnt, az úgy csendben elsikkad.
Mire kiutaztunk, a helyzet továbbra is, bebetonozott maradt.
Szombat estére annyira kiütöttem magam, a mindig is sikeres munkaterápiámmal, no evés, no pihenés, sok munka, hogy az író asztalomra borulva aludtam el, és éjfél körül tértem magamhoz. De minden eshetőségre felkészülve, egy kupac irattal indultam vissza a hotelbe. Alig láttam a lépcsőt, fáradtságtól, és a kimerültségtől.
Éppen a Red Bull utolsó két kamionjánál jártam, amikor rám tört a szédülés, és gyengeség.
Bele kellett kapaszkodnom az egyik kamion sarkába, hogy ne essek össze azonnal, a dossziék pedig kiestek a kezemből, és szétszóródtak a földön.
Pár perccel később kicsit jobb lett, lehajoltam, hogy összeszedjem a papírjaimat, de megint elszédültem, és a földre rogytam. Neki döntöttem a hátam a konténernek, és behúzódtam a kivilágítatlan sötétbe, igyekeztem mélyeket lélegezni, hátha megint elmúlik.
Nem múlt el.
Rosszabb lett, úgy éreztem magam, mintha berúgtam volna, olyan erősen hullámzott a talaj.
Felhúztam a lábam, és a térdemre borultam, hátha ez segít.
Nem ez sem segített.
- Most már a hivatalos iratainkat is be akarod mutatni a fél világnak? – kérdezte valaki gúnyosan – Vagy csak kiszórod őket a paddock aszfaltjára?
Ismerős volt a hangja.
Eddie.
Már csak ő hiányzott a boldogságomhoz.
- És ezt hogy fogod kimagyarázni? Vagy bőgsz egy sort, hátha az segít?
Felnéztem, Eddie, pedig csak állt ott dühösen.
Nehézkesen feltápászkodtam, lehajoltam, hogy összeszedjem a mappákat.
De minden elsötétült, arra tértem magamhoz, hogy valaki finoman pofozgatja az arcom, és szólongat.
Lassan kinyitottam a szemem. Félkómás voltam, de megpróbáltam felülni.
- Nem mész sehová! – azzal a lendülettel vissza is nyomott az ágyra.
- Eddie…. – néztem rá kimerülten.
Az örök megmentőm.
- A szobádban vagy, a szállóban. Összeestél a pályán. A csapatorvos bekötött neked fél órája egy infúziót, mert a béka segge alatt van a cukorod.
Bólintottam.
- Azt mondta ébresszelek fel, amint az oldat fele lement, és tuszkoljak beléd valami ehetőt.
- Fél kézzel nem tudok enni… Mindjárt lecsöpög, és majd akkor….
- Még van két palack! Úgyhogy akár most is ehetsz! – közölte Eddie ingerülten.
- Remek! Már csak a te dirigálásod hiányzott! – csattantam fel.
Nem tudom mi volt velem, de pillanatok alatt elborult az agyam.
- Elmondod végre, hogy mit kérsz, vagy hagyjalak itt a fenébe?
Hát még mindig utál. Miért is kedvelne?
Seggfej!
- Utóbbi!
- Helyes! Jobb dolgom is van, mint egy kis hülyét pesztrálni! –azzal kirohant a szobából.
Fél óra múlva bejött a doki, és átkötött egy teli üvegre. Érdeklődött, hogy ettem e vagy ittam e már valamit, mert jó lenne. Felajánlotta, hogy felhívja a szoba szervizt, de leráztam, hogy kicsit pihennék inkább.
A kedvem is elment mindentől.
Mire majdnem lefolyt a harmadik adag, kezdtem határozottan jobban lenni, a kedvem is javult, és az idegbajom is elmúlt.
Olyan hajnal három tájban visszajött az orvos, hogy kikösse az utolsó üveget, és kihúzza a tűt. Még megvizsgált, egy kis műszerrel megmérte a cukorszintem, nem volt nagyon feldobva az eredménytől, de elmondta hogy azért már jobb az érték, mint korábban. Kérdezte, hogyhogy érzem magam, majd elmondta a túlzottan alacsony vércukorszint tünetei miatt voltam kába, szédelgős, zavart, és agresszív. De mivel már részben helyreállt, így jobban vagyok.
Majd elment. Eddie meg bejött a másik szobából.
Csak ekkor esett le hogy nem is hagyott itt, hanem végig ott ült.
- Elmúlt már az elmebajod vagy megint elküldesz a pokolba? –kérdezte morcosan.
- Elmúlt.
- Príma.
- A másik szobában van az asztalon az étlap, meg tennéd, hogy…
Végig sem mondtam, már el is tűnt, majd a kezében a kártyával odaült az ágyamra és a kezembe nyomta.
- Pocsékul festesz…. –nézett végig alaposan.
Nem szóltam semmit, csak úgy tettem, mintha a választékot nézném.
- Ismételten követed a sok munka, és semmi mással nem törődök című agybajodat? –kérdezte ingerülten.
Összecsuktam a papírt. És ránéztem.
- Csak próbálok túlélni….
- Mit?
- Hogy Chris……- vettem egy nagy levegőt, de nem tudtam befejezni.
- Mi van vele?
- Azt mondta, ha bíróságra kerül, hogy segítettem Brunónak, akkor mindenkinek jobb ha nem vagyunk együtt a tárgyalás idején….
- Elköltözött? Ezért? –kérdezte Eddie döbbenten.
- Uhum…
- Jó nagy marha! –fakadt ki.
- Te nem tudtad?
- Van nekem éppen elég gondom a szponzorokkal, meg a lányommal, nem érdekel Chris magánélete, és amúgy sem beszél velem már egy ideje.
- Én azt hittem, hogy ti…
- Nem! A múltkori óta, csak akkor beszél hozzám, vagy keres meg ha melóról van szó.
- Értem… Velem meg még annyit sem, mindig küldöncöt küld… Sőt ha jobban belegondolok, hetek óta nem beszéltem élő emberrel ennyit… - sóhajtottam fel.
- Akkor látom most már a kommunikációt is leépíted, ha depressziós vagy. Csodás!
Fáradtan néztem rá.
- Nem lehetne ezt a piszkálódást holnap folytasd?
Szúrósan nézett rám.
- Sajtburger tál, epres turmix, és csoki fagyi. –adtam a kezébe az étlapot.
- Érdekes menü…- mondta érdeklődve, majd felemelte a telefont.
- Ha már piszkavasra fogyasztottam magam, akkor most rám fér egy kis hízókúra.
Eddie megcsóválta a fejét.
- Lehetetlen nő vagy…- morogta, majd leadta a rendelést.

Hazard of hearts 71.

71.rész

A következő napok, hetek, hónapok nagyon gyorsan elteltek. Én továbbra is Chrissel maradtam, aki visszanyerte régi önmagát, kedves volt, vicces, és törődő. Eljártunk romantikus vacsorákra, koncertekre, vagy csak otthon maradtunk és filmet néztünk.
Annyi időt töltött velem, amennyit csak lehetett, és elérte, hogy megint fellobanjon köztünk az a régi láng.
A csapat ügyei is, úgy ahogy haladtak, az látszott, hogy az egyénit nem nyeri meg a Red Bull, de a konstruktőrit igen. Sebnek már csak elméleti esélye volt, Marknak meg még úgy se, de a újra az a team voltak mint korábban, és ez bíztatónak tűnt.
Eddie egyszerűen levegőnek nézett, vagy még annak se. Nem zavart, legalább nem ordítoztunk. Bár Zoé és Seb ügye sínen volt, azt a tényt leszámítva, hogy a baba születése után akartak esküvőt, mondván a szezon közepén hülyeség lenne egy ilyen rendezvény. Eddie nem szólt bele, és azért néha egészen emberien kezelte a kis németet, amit már haladásnak minősítettünk.
Bár a papírtologatós pr munka már nem volt az enyém, de gyakran beültem még versenyeken is Chrissék mellé a pitwalkra, sőt néha még segíteni is tudtam.
Jártam a világot, ahogy mindig is akartam, volt egy tündéri pasim aki szeretett és én is őt, sokan kedveltek, beilleszkedtem, de valami hiányzott.
Gyakran amikor Zoénál voltam beszélgetni, eszembe jutott mennyire irigylem, hogy milyen boldog, hogy már anyuka.
Egyre inkább szerettem volna én is gyereket, hiszen minden adva volt hozzá, a régen várt nyugalom, pénz, szerelem, csak nem tudtam, hogy mondjam meg Chrisnek. Az biztos volt, hogy örülne neki, csak féltem attól, hogy én valóban kész vagyok e erre. Tartottam tőle hogy nem lennék jó anya, hiszen nem sokat tudtam a gyereknevelésről, és még kevesebbet arról, mit kell kezdeni egy csecsemővel. Nem tudtam megbirkózom e a feladattal, ha esetleg Chris éppen nincs otthon, és egyedül kell boldogulnom. És attól is, hogy képes vagyok e ellátni egy gyereket, vagy csak áltatom magam. Kicsit tartottam attól is, hogy Chris hárítani fog, hogy várjunk még, vagy nem tőlem akar gyereket.
Sőt még az is felmerült bennem, egyik délután, hogy lehet hogy Chris ezt az egészet azért mondta, hogy kitapogassa nem e lettem terhes Brunótól.
Végül, amikor már ennél is durvább összeesküvés elméletek gyártásába kezdtem- melyek közül párat meg is osztottam Brunoval, aki erőltette, hogy beszéljem meg Chrissel a dolgot -, végül rászántam magam, és elmondtam Chrisnek miket gondolok, érzek, és kombinálok össze.
Az agyrémeimen elég jól szórakozott, és mondta hogy írjam már le, és had mutassa meg Eddienek, mert akkor idióta picsából át leszek minősítve csendes őrültbe ami már jobb kategória. De a végén nevetésben tört ki. Bár tudtam ő azért zavarja, hogy mi két szót sem szólunk egymáshoz, sőt egymásra sem nézünk, de ezen nem tudtam változtatni. Eddie olyan vastag falakat húzott maga köré irányomban, amihez még egy ágyú is kevés lett volna.
Kiderült, hogy Chris fel akarta hozni már a korábbi beszélgetésen ezt a gyerek projektet, de végül nem merte, nehogy azt higgyem, magához akar kötni, vagy erőlteti a dolgot.
Végül is, úgy döntöttük, hogy bele vágunk, bár nem verjük nagy dobra. Ez egészen fel is villanyozott mindkettőnket, Chris még jó kedélyübb lett, én pedig visszamentem Gerhardnak és az új lánynak segíteni, persze csak félállásban. De kizárólag csak azért, hogy ne egész nap a baba témán ábrándozzak.
Ekkor már július eleje volt, és lassan túl voltunk a szezon felén.
Chrisnek akadt némi plusz munkája az új autó kapcsán, ilyenkor beültem dolgozni, hogy lekössem magam, amikor pedig ráéret akkor kicsit eltűntünk mindenki elől. Bár nem örültem neki, hogy várnunk kell három hónapot, miután abbahagytam a gyógyszert, de ez volt a szükséges rossz. De ennek ellenére mindig találtunk egy üres szobát, sötét sarkot, vagy csak magunkra zártuk az iroda ajtaját.
Minden annyira tökéletes volt, mint a mesében, egészen Monzáig.
Ott ugyani Bruno miatt kerültem megint terítékre, sőt címlapokra, és megindult a pletyka.
Én egészen addig semmit sem tudtam minderről, amit Chris be nem jött a szobánkba és le nem csapta előttem a friss csütörtök reggeli újságot.
Döbbenten néztem fel Chisre a kávém mögül.
- Ez igaz? –kérdezte ingerülten.
Felvettem a lapot, és megnéztem.
Én és Bruno voltam rajta, a szalag cím pedig a következő:
„ Senna és a Red Bull volt pr menedzsere jövőre már együtt dolgozik a Williamsnél”
Átfutottam a cikket, és tényként közölték, hogy mivel a Williamsen belül többen is megerősítették, hogy én is hozzásegítettem Brunót a monacói győzelemhez, már alá is írtam a következő szezonra egy szerződést, mint tanácsadó.
- Soha nem tárgyaltam a Williamsszel! –néztem a szemébe.
- Helyes! Pláne hogy a Red Bullnak dolgozol! –ült le megnyugodva Chris.
- De segítettem Brunónak Monacóban…. – néztem rá félve.
- Mégis miben? –láttam, hogy bosszantja a dolog.
- Meggyőztem a csapatot, hogy ne cseréljenek váltót egy órával a rajt előtt….és….
- És?
- És amikor Webber kiszorította Brunót, én javasoltam az óvást, illetve inkább veszekedtem az öreggel, hogy nyújtsák be…
Chris felpattant.
- Hát ez baromi jó! Életem szerelme a csapat pr-osa, segít az egyik ellenfél csapatnak győzni! –csattant fel.
- De akkor már nem is dolgoztam nektek, felmondtam!
- Mert az hiszed Dietrich elfogadta! Eltépte a papírt! –közölte gúnyosan.
Az asztalra borultam.
- Bassza meg! Én azt hittem…
- Nem! Csak szabadságoltunk! Ha ezt egy másik csapat bíróságra viszi, akkor összejátszásért beperelik mindkét csapatot, és Brunót, meg téged is! Meg engem is hogy én találtam ki, és felbujtottalak benneteket!
- Én nem ezt akartam!
- Ez már ipari kémkedés, és árulás is! Hogy lehetsz ennyire kicsinyes, rám haragszol, és kiszúrsz a csapattal? –kérdezte hitetlenkedve.
- Én nem akartam kiszúrni senkivel! Csak segítettem egy barátomnak!
- Remélem Bruno nem felejtette el vízszintesen is meghálálni! – közölte gúnyosan.
Hitetlenkedve néztem rá.
- Ugye ezt most nem mondtad komolyan? –kérdeztem döbbenten.
- Miért nem így volt?
- Tudod hogy nem! –suttogtam.
- Nem! Nem tudom, hogyan is volt, mivel elküldtél, hogy reggel jöjjek vissza!
- Chris… - léptem oda hozzá, át akartam ölelni, de eltolta a kezem.
- Amíg ez az egész nem tisztázódik, jobb ha tartunk egy kis távolságot…. Sok mindent át kéne gondolnod azt hiszem… Mert egyre inkább úgy tűnik, hogy csak kapkodsz össze vissza meggondolatlanul… –azzal elment.
Aznap ki sem tettem a lábam a szobából, Bruno kora este átjött hogy hallotta, kipattant a dolog.
Kiderült, hogy miatta volt az egész, mert mégsem írt alá a McLarenhez, és ezért mikor Ron valahonnan megtudta a sztorit bosszúból, kitálalta a sajtónak. Újabb példája annak, hogy milyen remek ember is ő valójában.
Szegény Bruno nagyon magára vette a dolgot, de ez nem az ő hibája volt, bele sem gondoltam hány szabályt és törvényt szegtem meg mikor segítettem neki, és reméltem, hogy most nem szenvedjük meg ezt mindannyian.
Este Chris visszajött, és összepakolt, majd átköltözött egy másik szobába.
Kértem, hogy ne tegye, de azt mondta ha bíróságra kerül az ügy, akkor ki kell tálalni a kapcsolatunkat is, és vagy hazudunk, hogy mi nem vagyunk együtt, ami egy fotóval azonnal meg is lehet cáfolni. Vagy kicsit eltűnünk a képből mint egy pár, és akkor nem lehet baj a bíróságon. Biztosra vette, hogy valamelyik csapat kapni fog az alkalmon, hogy valakit eltűntessenek a Red Bull éléről.Gondolom azzal a céllal, hogy egyel kevesebb kakas legyen a szemét dombon.
Arra is felhívta a figyelmem, hogy ne nagyon találkozzak Brunóval, mert az még inkább alapot adhat a pletykára.
Amikor bezárult mögötte az ajtó, nagyon kiborultam. Ott rogytam össze az előtérben, majd reggel ott is ébredtem fel a padlón.
Amikor felöltözve belenéztem a tükörbe, megint azt a kiborult arcú lányt láttam magam előtt, mint amikor Kristóffal szakítottam.
Az élet ismétli önmagát….

Hazard of hearts 70.

70.rész

Megálltam a nappali bejáratánál, és néztem ahogy Eddie csípőre tett kézzel kibámul az ablakon. Már a tartásán is láttam, hogy ölni tudna.
- Gerhard hoznál nekünk valami erőset a bárból. –néztem rá jelentőség teljesen.
- Persze…- felelte bizonytalanul, majd Eddie és köztem jártatta a tekintetét.
Végül, mellém sétált.
- Óvatosan… Te is terítéken vagy!
- Sejtettem….
- Ne siess vissza!
Bólintott majd elment.
- Beszéltem a két fiatallal….
Semmi reakció.
- Ne kapj idegbajt, de Zoé és Seb ragaszkodik a kicsihez….
- Óóóó, hát hogyne! És persze te támogatod őket! – felelte gúnyosan – A nagy Teréz anya! –ordította.
Megfordult, de az arcát eltorzította a düh, és a méreg.
- Meg kell hallgatnod őket!
- Nem! és téged sem foglak! –azzal megragadta a fából készült, de üveglapos dohányzó egyik sarkát, és tiszta erővel arrébb lökte.
Az asztalka pár méterrel arrébb repült, és ripityára tört.
- Meg tudnám ölni azt a kis rohadékot! –kiabálta.
Majd felkapott egy üvegpoharat és az egyik falhoz vágta, aztán egy másik poharat, a whiskys üveget, a jégtartót, könyveket, vázákat, mindent, ami a kezébe került.
Amikor a szoba már romokban hevert, és úgy tűnt kicsit lehiggadt, úgy döntöttem újra próbálkozom.
- Ezzel nem oldasz meg semmit… ahogy azzal sem ha megölöd, megszakadna Zoé szíve, és téged is lecsuknának…
- De persze Te miss zsenialitás tudod a megoldást mi? Hát köszönöm nem kérek belőled! Nem fogom egy útszéli ribi tanácsaira bízni magam!
- És akkor mit fogsz csinálni?
- Megoldom egyedül!
- Hogyan? Abortuszra küldöd Zoét? –üvöltöttem az arcába.
Erre mondatra teljesen ledöbbent, mintha pofonvágták volna.
- Soha nem tenném ki a lányom egy ilyen traumának…- suttogta.
- Akkor mit fogsz tenni? Elválasztod Sebtől, és az unokád is apa nélkül nő fel ahogy a lányod? Pazar ötlet!
- Igen! Annak a kis idióta németnek csak arra kellett a lányom, hogy…
- Elég legyen! –ordítottam teli torokból – Azt akarod, hogy az unokád is megélje azt, amit miattad a lányod? Hogy soha nem lát? Hogy nincs apja? Hogy bántják ezért? És csak hogy tudd, az a kis német szereti a lányod, és el akarja venni, Zoé pedig hozzá akar menni! Családot szeretnének!
- Soha! –sziszegte Eddie.
- És akkor mi a terved? Zoé megszüli a kicsit, és örökbe adjátok?
- Kizárt! Az a gyerek az én unokám! Nem mondok le róla!
Farkasszemet néztünk.
- Add rájuk az áldásod…- mondtam végül egyszerűen.
- Az a kis senkiházi… - morogta, de félbeszakítottam.
- Azt a kis senkiházi egy jól kereső világbajnok, aki még pár évig biztosan versenyezni is fog, és nem is áll rosszul a bajnokságban sem. És nem mellesleg rajon Zoéért, a tenyerén hordozza, és soha nem bántaná meg….
- Egy nyámnyila alak!
- Te bárkit laposra versz! Különben is, nem ez a fontos, hanem hogy Zoé szeresse!
- Nem!
- Akkor is elveszi a lányod, ha a tótágast állsz, de jobb ha tudod, ha így ellenzed a dolgot, akkor lehet hogy sosem láthatod majd az unokádat, mert eltűnnek ki tudja hová!
Eddie levágta magát a kanapéra, és a kezébe temette az arcát.
- Leszerepeltem mint apa…
- Zoénak rád is szüksége van, jobban, mint eddig… Menj át és beszélj velük! Nem tesz jót neki most ez nagy idegeskedés….
Eddie mérgesen nézett rám.
- Az hogy belemegyek ebbe az egészbe csakis a lányom és az unokám miatt van! És ne hidd hogy nem tudom, hogy te hoztad össze azzal a kreténnel! –sziszegte.
- Jó én tehetek róla! Igen, összeboronáltam őket! De akkor is el kell fogadnod Sebet, Zoé és kicsi miatt!
Eddie felpattant, és engem arrébb lökve az ajtóhoz csörtetett.
De mielőtt kiment volna, még rám nézett.
- Soha nem bocsátom meg neked, hogy összehoztad őket, és tönkreteszed a legjobb barátomat is! Semmire sem vagy jó! Csak egy ócska kis kurva vagy, nem több, még annak is szánalmas! –azzal tiszta erővel bevágta az ajtót.
A vakolat pedig lepergett az ajtótok mentén.
Pár perccel később utána mentem. Gerhard éppen akkor engedett be, mikor Zoé a nyakába borult.
- Kibékültek, de Sebet nem fogja így ölelgetni…- morogta az osztrák.
- Majd meg enyhül…- súgtam oda.
- Gondolod?
- Ha majd tényleg lehiggad, akkor meg látja majd, hogy Seb rendes srác. Idővel minden megoldódik…
- Úgy véled, hogy egyszer elfogadja? –kérdezte Gerhard.
- Amint túljut azon a sokkon, hogy a lánya terhes, és hogy férjhez megy…
- Reménykedjünk….
Bólintottam. Mást úgyse tehetünk.
Eddie igyekezett a nyugodtan viselkedni, bár Sebre továbbra is úgy nézett, mint a véres rongyra, rám meg mint valami féregre, de nem érdekelt, ha engem utál, hát utáljon. Nem érdekel, de bíztam benne, hogy rájön Seb nem ellenség.
Chris mellém lépett és átkarolt.
- Hogy csináltad? –súgta a fülembe.
- Észérvekkel….
- Ügyes voltál… - csókolt a nyakamba.
- Kösz….
- Mi a baj?
- Semmi, csak engem még nem osztott ki, úgyhogy még kapok majd a pofámra, ha ennek az idillnek vége…
- Akkor majd megint beverem azt a hülye tök fejét! Szeretem a békességet, de elegem van belőle, és a sértéseiből! Sok mindent elhallgattam neki, mert a legjobb barátom, de ennek most van vége!
- Remek! De most menjünk haza…
- Rendben. Hol ebédeljünk?
- Sehol… Csak menjünk…
Chris bólintott, és csöndben eltűntünk a porondról.
A nap további részében pihentem, Chris pedig próbáltam elsimítani a dolgokat a sajtóban.
Kora este ért vissza, és hozzám bújt.
- Mondtam már, hogy utálom a sajtót?
- Azt hiszem igen…
- Azért irigylem Sebet….
- Mert Irvine lesz az apósa? –csipkelődtem.
- Nem pont ezért…. Nem fontos, csak úgy mondtam… - ölelt át szorosan.
- A baba miatt igaz? –kérdeztem komolyan.
- Igen…- mondta szomorúan.
- Szeretnél már családot, gyereket igaz?
- Nagyon…- szorított magához – harminchét évesen már itt is lenne az ideje….. De tudom, hogy a baba projektre most semmi sem alkalmas.
Megfordultam, és érdeklődve néztem a szemébe.
- Tudom, hogy bánt, amiért nem álltam melléd, amikor Eddie szidott, ahogy az is, hogy mennyire kifordultam magamból az utóbbi időben. És te sem nagyon érzed magad biztonságban mellettem, és ebben a kapcsolatban sem. Látom én, attól függetlenül, hogy nem mondod.
- Inkább abban nem voltam biztos, hogy kit is akarok igazán… Nem tudtam eldönteni, hogy melyikkőtöket is szeretem, rátok akartam bízni a döntést, de mielőtt még elmondhattam volna, te már közölted, hogy dűlőre vittétek a dolgot...
- Eddig tudlak követni….
- De nem tudom, hogy valóban jó helyen vagyok e itt melletted?… Hogy tényleg van e közös jövőn?…. Valahogy szétesett az egész életem, és csak sodródtam az árral, és úgy érzem most is így van…
- Ha el akarsz hagyni, mert úgy érzed tévedés, akkor nem látom értelmét, hogy visszatartsalak. De csak akkor ha valóban mást szeretsz, amíg bizonytalan vagy én harcolok érted! Kellesz nekem, még ha sokszor ez nem is látszik.
- Tudom….
Odabújtam a mellkasára és pillanatok alatt el is álmosodtam, jó volt tudni, hogy amíg alszom valaki vigyáz rám.

Hazard of hearts 69.

69.rész

Chris fáradtan pillantott rám.
- Pont ezt akartam elkerülni!
- Mit? Hogy halljam milyen véleménye van rólam? –szúrtam oda.
- Részben, és azt hogy még ti is civakodjatok, épp elég nekem a gyár, és az embereim gondja. Meg Seb és Zoé gondja, amit te olyan ügyesen összeboronáltál.
- Tessék?
- Ahogy mondom! Ha Eddie megtudja, hogy a te kezed is benne volt, itt elszabadul a pokol! –közölte dühösen.
- Miért mi bajod velük? Szép pár pont egymáshoz valók!
- Hát hogyne! Eltekintve attól az apró ténytől, hogy Seb apa lesz!
- Tessék? – fakadtam ki teljesen – Ugye most nem azt fogod mondani, hogy Seb és Zoé?
- De! Összehoztak egy gyereket! –csattant fel Chris –Tegnap jöttek át elmondani, miután visszajöttem tőletek! Engem kértek meg, hogy próbáljam meg elsimítani Eddienél! De szerinted hogy csináljam??? Eddie először Sebet, Zoét, és végül engem meg téged fog kivégezni, mert tudtunk róluk, de hallgattunk, mint a sír! Ha vitába szállok most Eddievel és elszólom magam, ránk szakad az ég!
Döbbenten néztem Chrisre.
- Én ezt hittem több eszük van!
- Volt is! Csak az legutóbbi futamon elért második hely utáni bulin többet ittak, mint kellett volna! És most derült ki, hogy nem csak aludtak azon az estén!
- Jesszus! – rogytam le a fotelbe – Ezt jól megkavarták!
- A te kezed is benne volt ebben a kis románcban, úgyhogy most segíteni is fogsz, hogy ezt valahogy elsimítsuk! –mutatott rám fenyegetően.
- Attól tartok ez meredekebb lesz mint hiszed!
- Hogy érted?
- Hát a kézenfekvő megoldásba, sem Zoé, sem Seb, de még Maria, és Eddie sem fog belemenni!
- Úgy érted abba hogy elvetessék a gyereket!
- Uhum! Én sem mennék bele, és Maria meg nem fogja kés alá küldeni az egyetlen lányát, ahogy Eddie sem. Sőt amint kicsit lehiggad az első sokk után, foggal körömmel fog az unokájához ragaszkodni! De hogy abba belemegy e hogy Seb elvegye Zoét? Hááááttt azt nehezen tuszkoljuk majd le a torkán, az hétszentség!
- Én is ki lennék akadva, ha tizennyolc éves lányom bejelentené, hogy terhes!
- Nem dőlt össze a világ! Seb pedig imádja Zoét, jó apa lesz!
- Persze, ha Eddie egyáltalán a gyerek közelébe engedi majd!
- Beszélek a srácokkal, aztán Eddievel!
- Te?
- Igen! Valahogy majd beadom neki, lehetőleg úgy hogy mind egy darabban maradjunk….Remélem.
- Hogy tervezed? –kérdezte Chris gúnyosan.
- Zoéval, és Seb nélkül! Ha Eddie megtudja, első körben meg akarja majd ölni!
- Veled megyek!
- Nem! Isten ments! Majd mi ketten Zoéval lecsillapítjuk valahogy…
- Én nem Zoé miatt aggódom! –nézett rám jelentőségteljesen.
- Jó, akkor gyere!
De azért reménykedtem benne, hogy Eddie nem veszi a fejem.
Mire átértünk a másik szállóba, még fel sem értünk az emeltre máris éreztem, hogy baj van.
Amikor pedig kinyílt az ajtó, nagyon megrémültem.
Eddie éppen a folyosón verekedett Sebbel.
Aki már alig élt, az arca a feje, és mellkasa csupa vér volt, Zoé pedig Eddiet próbálta csillapítani, de hiába.
Gerhard próbálta ugyan lerángatni az írt, Sebről, de nem sikerült neki. Chrissel ketten alig tudták Sebről lerángatni.
- Megöllek te kis szemét! Kitaposom belőled a szuszt is! –ordította, majd a fiúk betuszkolták egy szobába.
Szegény kis német, nagyon rossz bőrben volt, Zoé sírba bújt hozzá.
Nagy nehezen feltámogattuk, és bevittük a lakosztályukba.
Otthagytam Zoéval, és beszaladtam a fürdőbe pár tiszta törölközőért, és langyos vízért.
Zoé csak sírt, Seb pedig próbálta vigasztani, hogy nincs semmi baj.
Leültem a német mellé, és elkezdtem lepucolni az arcát, de egy árva szót sem szóltam hozzájuk. Utólag kár lett volna már a fejmosás, és amúgy is volt épp elég gondjuk, e nélkül is.
- Chris elmondta neked? –kérdezte Zoé bőgve.
- El! Had ne kommentáljam…
- Szereeem Zoéé! – közölte Seb az orra elé tartott törölközőn keresztül.
- Inkább a törött orrod ápold, hogy ne vérezzen! –dörrentem rá.
Ledobta a rongyot, és dühösen felpattant.
- Szeretem Zoét! És nem fogom hagyni hogy, elválasszatok tőle! –kiabálta.
- És mégis mit fogsz csinálni? Eltűntök?? Eddie elől?? Ugyan már! Bárhol megtalál benneteket, és szíjat hasít belőled! Én te helyedben megpróbálnám, menteni a menthetőt, már ha egyáltalán, komolyan akarod vállalni a felelősséget! –pirítottam rá – Csak hideg tényekkel tudod majd meggyőzni Eddiet!
- Nem engedem, hogy elvetesse a babát! Az a kicsi az én fiam! És már megkértem Zoét, hogy jöjjön hozzám, és igent mondott! –közölte Seb határozottan.
Fáradtan ültem le a kanapéra.
- De miért nem vártátok meg Christ, hogy beszéljen vele?
- Mert már benne volt valahogy a reggeli lapokban…- suttogta Zoé.
- És Eddienek elborult az agya…
- Igen… Végig sem engedte mondani, hogy szeretem Zoét, el akarom venni, és gondoskodni akarok róluk. –sóhajtott fel.
Kicsit sajnálkozva, kicsit irigykedve, de nagy szeretettel néztem ezt a két fiatalt. Reménykedtem benne, hogy nem vágják túl nagy fába a fejszéjüket, és nem vesznek idő előtt túl nagy terhet a vállukba.
Végül felálltam, és az ajtóhoz sétáltam.
- Te velünk vagy? –kérdezte Seb óvatosan, Zoé félve pillantott rá.
Bólintottam.
- Megpróbálok beszélni vele, de amilyen rossz véleménnyel van rólam, ne reménykedjetek semmiben. És Zoé! Hívd fel anyukádat, hogy jöjjön ide minél előbb!
- Már beszéltem vele, még mielőtt Chrishez átmentünk volna…. Már úton van….
- Megnézem mi van apáddal…- azzal kimentem, és bekopogtam Eddie ajtaján.
Egy porcikám sem kívánta az előttem álló cirkuszt, de hát ez van.
Chris nyitott ajtót.
- Mi történt? –engedett be.
- Sebnek kéne egy orvos, betört az orra, és lehet hogy megzúzta pár bordáját.
- Intézkedem! Vele úgysem megyünk semmire! –bökött a fejével Eddie felé.
- Begőzölt… - sóhajtottam.
- Csont ideg! Nem hiszem hogy neked kéne beszélni vele…
- Hát ha rátok sem hallgat, akkor rám sem fog…. De meg akarom próbálni!
- Csinálj amit akarsz! –azzal elment.

Hazard of hearts 68.

68.rész

Reggel kipihenten és jókedvűen kopogtam be Chrishez, aki elég kómás fejjel nyitott ajtót.
- Szia!
- Szia… - morogta.
- Ha zavarok el is mehetek….
- Jaj ne idegesíts! Tudod hogy nem zavarsz, csak nem aludtam túl sokat!
- Elmegyek és visszajövök később, míg eltűnteted a csontvázakat a szekrényből! – válaszoltam félvállról.
- Hogy miket honnan? –vakarta meg a fejét.
Totál nem volt képben!
- A csajokat az ágyadból! – néztem rá jelentőségteljesen.
- Milyen csajokat?
Speedet kéne szednie!
Odamentem a mindenféle kajával, és italokkal megpakolt zsúrkocsihoz, töltöttem neki egy bögre kávét és a kezébe nyomtam.
- Olyan vagy mint a lassított felvétel! Gyorsult fel! –vigyorogtam rá, aztán kitört belőlem a nevetés – Jaj bocs, ez a Toyota reklámja volt! Adjak Red Bullt, hátha az felébreszt és szárnyakat ad!
- De vigéc vagy ma!
- Csak boldog, és kipihent! –bújtam hozzá.
Kissé komótosan, de elfogyasztottuk a reggelit, majd beültem a tv elé, míg Chris felébredt a zuhany alatt.
Arra eszméltem fel, hogy Chris átkarol.
- Mit nézel?
- Nadal – Djokovic meccs. Nadal áll vesztésre.
- Látom. 6-4, 7-6, 3-4. Áh! – mérgelődött – Ha így üti vissza akkor kikap!
- Várd ki a végét!
De a lényeget már nem tudtam meg, mert nem sokkal a vége előtt elaludtam Chris mellkasán.
Késő délután ébredtünk fel, kissé kómásan.
- Nincs kedvem holnap visszautazni a gyárba! – nyújtózott egyet.
- Akkor ne menjünk! Vagy van valami sürgős?
- Mindig van! –sóhajtott nagyot – Ugye velem jössz?
- Felmondtam….
- Visszaveszlek!
Felnevettem.
- Látom nálatok elég gyorsan megy ez!
- Őszintén szólva nincs kedvem megint iratkupacokkal viaskodni!
- Akkor mihez lenne kedved?
- Tanulni!
Chris érdeklődve nézett rám.
- Mit?
- A mérnökségi részen, meg a taktika tekintetében, melletted a pitwalkon.
- Értem…
- Nem rajongsz az ötletért…
- Nem tudom, hogy zavarnád e a többieket, és hogy nekem mennyire vonnád el a figyelmem….
- Csak egy ötlet volt! –rántottam meg a vállam.
- Beszélek a srácokkal, és a pénteki edzésen meglátjuk, hogy …..- kereste a megfelelő szót.
- Hogy útban vagyok e?
- Nem akartam ezt a szót használni! –védekezett.
- Nem sértődöm meg, mert nincs min, végül is, ha valaki ott útban van, az zavaró tényező, megértem.
- Örülök, de majd még kialakul…
Bólintottam.
- De nekem most más irányú terveim lennének…- nézett rám somolyogva Chris.
- Sejtettem…
Megsimogatta az arcom, magához húzott és megcsókolt. Hosszan, lágyan, mégis szenvedélyesen. Nem tudom, hogyan jutottunk el az ágyig, de nem is volt fontos.
A nap hátralévő részét végig szeretkeztük, majd rendeltünk valami ehetőt vacsorára.
Reggel megint jókedvűen ébredtem, és halkan dudorászva eltűntem a fürdőben, hogy nehogy felverjem Christ.
Éppen végeztem a tusolással, hajszárítással, kinyitottam az ajtót, amikor beszélgetést hallottam a nappaliból.
- Szóval? Tegnap úgy el tűntél, hogy színedet sem láttuk. Jó kis csajt szedhettél fel azon az estélyen, ha ennyire lekötött! – nevette el magát Eddie.
- Nem volt semmi érdekes! Csak pihentem! Hosszú volt a hétvége!
Chris pocsékul terelsz!
- Nekem te ne kamuzzál! Ismerlek én elég régen! Milyen csaj?
- Inkább azt meséld el nekem, hogy te hová tűntél el a bálról, mert több szponzorunk keresett!
- Én remekül elütöttem az időt! Hát mit ne mondjak, az a szőke ciklon őrülten jó numera volt, kár lett volna kihagyni! Tegnap délben ment el! – közölte Eddie önelégülten.
- Sejtettem…- morogta Chris.
- Hé! Én megmondtam, többet az életbe nem akarok hallani arról a libáról, és te is jól tennéd, ha nagyon gyorsan elfelejtenéd! Kereshetnél magadnak, valami kis csajszit ágymelegítőnek! A legtöbbjük úgyis csak arra jó!
Fél perc alatt felment bennem a pumpa.
Az agyam eldobom bassza meg, ekkora tahó a földön nincs!
Kíváncsi lennék, mit szólna, ha Seb így nyilatkozna Zoéról. Nem sok hiányzott hozzá, hogy kimenjek és felképeljem, de mivel Chris ennyire lapított kettőnket illetően türtőztettem magam.
Az nappaliba vezető ajtó mögé lopakodtam, és úgy néztem a tovább jelenetet, a résen át.
Éltem a gyanúval, hogy nem akar Eddievel azon vitázni, hogy mégis csak én kellett neki. Megértettem mert a legjobb barátja, de akkor is, ez már kicsit sok!
- Amúgy meg nem értem mit eszel rajta? –Chris már mondta volna, de Eddie leintette – Nem érdekel! Egy hisztis kis kurva semmi több! És ne gyere nekem azzal, hogy nem az, mert az! Bemászott Senna ágyába mert éppen rossz passzban volt, aztán meg tagadják, hogy ők egy pár, ugyan már! Mese habbal! Lehet hogy ért a kocsikhoz, meg a szakmájához, de csak egy ócska kis ribi nem több! Sokkal jobbat érdemelnél, és találnál is –mutatott Chrisre Eddie – csak nyitott szemmel kéne járnod! Ha már minden áron, családot, meg gyereket akarsz, akkor keress olyat, aki rendes csaj, és nem csal meg!
- Örülök, hogy így rendezed az életem! – csattant fel Chris – De had döntsem el én, nekem ki kell!
- Te döntöd el! De én a helyedben kétszer is meggondolnám, hogy milyen életem lesz egy ilyen lotyó mellett nekem, és a családomnak. Amilyen idióta néha egyszer vagy elhagy és a viszi a gyerekeket is magával, vagy magadra hagy velük.
Ekkor volt az a pont, ahol már nem tudtam visszafogni magam, és nem is akartam.
- Soha nem hagynám el, és hanyagolnám el a gyerekeimet, de persze ez rólad nem mondható el! – nyitottam ki dühösen az ajtót, és neki dőltem a félfának, egy szál fehér fürdőköpenyben.
Eddie úgy nézett rám, mintha én egy élő halott lennék aki csak azért kelt ki a sírjából, hogy őt kísértse. Leesett az álla, és csak nézett rám döbbenten, aztán Chrisre, majd megint rám.
Gúnyosan rávigyorogtam.
Végül felállt az ajtóhoz csörtetett, de mielőtt kilépett volna rajta, még visszaszólt Chrisnek.
- Öregem nálad idiótább barom nincs a földön! Hányszor búj még vissza ennek a kis tyúknak az ágyába? Mikor jössz már rá, hogy áhhh! - legyintett - De meg fogod te ezt még bánni, méghozzá nagyon, hidd el nekem! Megint összetöri majd a szíved! Marha! –azzal bevágta maga mögött az ajtót.

Hazard of hearts 67.

67.rész

Kb. fél óráig ment ez a tombolok az örömtől, és dancelek, mit valami elmebeteg.
Kedvenc brazilom, pedig közben elővarázsolt valahonnan egy üveg Charleston Follies-t.
Igazi barát!
Ő leült a kanapéra, én meg ökörködtem tovább. Váltogatva szólt, Bon Jovi, Chris Corner, és Enrique Iglesias.
Végül, éppen Eminem és Rihanna: Love the way you lie c. száma szólt, beénekeltem Rihanna felvezetőjét, majd elkezdtem mondani a rap szöveget és bőgve leültem Bruno mellé.
Konkrétan úgy nézett rám, mintha elmebeteg lennék.
Kivette a kezemből a poharat.
- Ne igyál többet jó?
- Én olyan hülye vagyok! – borultam a vállára.
- Miért?
- Hát hogy szóba álltam azzal a fasszal, és elhanyagoltam az a barmot!
Brunóból kitört a nevetés, ami könnyek között hagyott abba.
- És én ebből vágjam le, hogy kiről beszélsz?
- Hát Chrisről, meg Eddieről!
- Ahha. És akkor most Chris a fasz, és Eddie a barom?
- Fordítva! –mutogattam élénken.
- Értem, de akkor mégis miért visel meg ennyire, hogy Eddie egy plasztik babával szórakozott egész este? Bánt hogy szerinte felejtős vagy?
Bruno vállára hajoltam, és bőgtem.
- Hogy lehet ekkora szemét?! Állítólag imád, beutazza Chrissel együtt a fél világot, aztán egy ilyen kis playmate picsával képes megjelenni! Hát nála ez a színvonal? –fakadtam ki.
- Ez! De ezt eddig is tudtad! Ahogy azt is, hogy Eddie nem szereti a macerás nőket, és nem fut fölöslegesen olyan szekér után, ami nem veszi föl…. Sérti az egódat, hogy utánad egy ilyen került nyeregbe?
- Igen! –vágtam rá fölényesen.
- Elfogadsz egy tanácsot?
Bólintottam.
- Ma már ne igyál többet, aludd ki magad, felejtsd el Irvinet de villámgyorsan, és legyél már boldog Chrissel. Pláne ha odáig vagytok egymásért!
Kopogtattak.
- Ez a szomszéd lesz! –tört ki belőlem a nevetés.
Bruno fejcsóválva az ajtóhoz ment, és kinyitotta.
De nem egyedül jött vissza, hanem Chrissel. Oda szaladtam és a nyakába ugrottam.
- Éééén olyan boldog vagyok! –öleltem át.
- Mi történt veled? –kérdezte Chris döbbenten.
- Semmi, csak rájött a happy hour! Mióta haza jöttünk mást se csinál, csak táncol, zenét hallgat, és kicsit becsípett, a nagy kibékülésetek örömére. Nem vészes! – magyarázta Bruno.
- Nem csíptem be! – durciztam rá.
- De, kis tündér! – vigyorgott rám - Jobb ha gyorsan elmész pihenni, mert holnap reggel nagyon szarul leszel!
- Nem! „Én ma éjjel táncolnék, hiszen ez a tánc oly szép, ha ő kér táncra fel!” –azzal karon ragadtam Christ, hozzábújtam, és keringőzni kezdtem vele.
Bruno közben eltűnt az egyik szobában, majd egy cdvel jött vissza, betette, és megszólalt a My fair lady.
- De legyen ennyi buli mára elég, te Ginger Rogers! –nevetett a hasát fogva.
Chris viszont egyértelműen ütődöttnek tartott engem is, de Bruno is, amiért még adja alám a lovat.
- Különben is, ha te vagy a lovagom, akkor táncolnod kell velem, még ma este. Mielőtt éjfél üt az óra, mert akkor Hamupipőkéből, megint konyhalány lesz. –nevettem fel.
- Mi ittatok? –kérdezte Chris lezsibbadva.
- Hát ő csak Charlstonet, de szerintem ez a boldogság miatt van!
- Jó tudni, hogy mikor boldog, olyan, mint egy drogos! – morogta Chris.
- Naaaa! Ne rontsd el a jó kedvem! – keringőztem vele tovább.
Chris amolyan fél grimaszt vetett Brunora, aki csak vigyorgott, de hozzáfűzte hogy:
- Neked kellett! Akkor viseld is el!
- Kösz….
Vége lett a számnak, én meg pukedliztem Chris előtt.
- Hölgyem! –hajolt meg ő is.
Karon ragadtam, és leültünk a kanapéra.
- Ugye most nem kell dalra fakadnom, mint valami musical hősnek?
- Háááttt…..
Bruno már fetrengett a röhögéstől. És belőlem is kitört, majd Chrisből is. Amikor hosszú percekkel később abbahagytuk Bruno valamilyen indokkal eltűnt az egyik szobába, mi pedig ketten maradtunk Chrissel.
- Miért jöttél? Féltékeny vagy, és ezért? –kérdeztem rá egyszerűen.
- Részben. –nézett rám védekezőn – Meg szerettelek volna látni….
Hozzábújtam.
- Te is hiányoztál!
- Nem jössz át hozzám? – érdeklődve pillantottam rá – Tudom, hogy nem ezt beszéltük meg, de örülnék ha megint együtt ébrednénk úgy mint régen…
- És aztán összevesznénk, és kidobnál? –sóhajtottam fel.
- Nem! Sokat gondolkoztam, és nem akarok több veszekedést, és cirkuszt! Szeretlek, nem akarlak elveszíteni, és ha ehhez az kell, hogy olyan legyek, mint régebben akkor ez így van jól. Tudom, hogy arra a normális pasira van szükséged, akit megismertél, és nem egy idegbeteg félőrültre.
- Nekem nincs erőm, és kedvem átmenni egy másik hotelbe! Maradj itt te!
- Csak három ajtóval kell arrébb menned!
- Hogyhogy?
- Kivettem itt egy szobát. Gondoltam, legalább reggel korán átjövök, és együtt töltjük a napot. – nagyon óvatosan beszélt, várta a reakcióm.
- Nem tudom…..
- Ha nem akarod nem kötelező, ez csak ötlet volt…
- Nem erről van szó, ne kombinálj. Egyszerűen csak, most így tökéletes a nap. Kibékültünk, boldog vagyok, és Bruno nyert. Nem akarom elrontani azzal, hogy halál fáradtan egymásnak esünk.
- Nem ezt terveztem! – vágott vissza kissé ércesen Chris.
- Nem mondtam, hogy tervezted, de lássuk be, hogy ahogy magunkat ismerem, úgyis az lenne a vége!
- Jó. Akkor reggel átjövök! –azzal felállt és kiment az ajtón.
Morcosan nyúltan el a kanapén, amikor észrevettem, hogy Bruno bejött a másik szobából.
- Hallom összekaptatok….
- Hagyjál békén!
- Hééé! Nem én vagyok az ellenség!
- Bocs! Csak kicsit mérges vagyok!
- Pedig volt annyi esze, hogy elmenjen mielőtt végleg jól összevesztek, és ő is veszekedni kezd. Csak kicsit sértődősre sikerült a távozás.
Legyintettem, majd menetem a fürdőbe egy hosszú zuhanyra.
Mire kijöttem, Chris írt egy smst, hogy nem akart nagy vitát, és inkább eljött.
Visszaírtam, hogy megértem, csak kicsit zokon esett, de majd reggel beszélünk.
De legalább nem ordítottunk, és tudtam én is máshogy állok majd a dolgokhoz ha jól kialudtam magam.

Hazard of hearts 66.

66.rész

Bruno a vacsora kezdete előtt pár perccel jött vissza és leült mellém.
Az este további része csöndesen telt, az élek tálalása és íze fantasztikus volt, és a többieknek hála jókat nevettünk és viccelődtünk. Isteniek éreztem magam.
Amint leszedték a terítéket megint megindult a beszélgetés, a mászkálás és a tánc.
Bruno újra felkért, és a számok több, mint felét végig táncoltuk. Este tizenegy is elmúlt már, amikor végül én magam is meguntam már a parkett ördöge címszerepet.
- Naaaa! Csak még egyet! –vigyorgott.
- Leszakad a lábam! –suttogtam – És az előbb is ezt mondtad! Szeretnék kimenni egy kicsit levegőzni, kérd fel addig Lízt, Mario utál táncolni, és még udvarias is lennél. –néztem rá reménykedve.
- Oké. De akkor utána táncolsz velem még egyet, és megyünk!
- Szuper!
Azzal Bruno eltűnt az asztalunk felé, én pedig kisurrantam az erkélyre, a sűrű függönyök között.
Megálltam az egyik sarokban, neki dőltem a korlátnak, és révetegen néztem a hullámzó sötét tengert, ami a casino előtt álló luxusautókkal egyetemben visszaverte az épületek, és a kandeláberek fényeit. Még elég sokan sétáltak az utcákon, láttam két andalgó és egy csókolózó párocskát is az egyik fa alatt.
A szél lengén fújdogált, és a sós tengeri szél illata keveredett, a teremből jövő parfüm, és kubai szivar illatával. A zene halkan duruzsolva hallatszott ki, az egyik nyitott ajtón át. Az idő kellemes volt, bár egy kicsit fáztam már, így magam köré fontam a karom, és megdörzsöltem.
Valaki a hátamra terítette a zakóját.
- Köszi Bruno.
Rá mindig lehet számítani.
- Nincs mit…- jött a válasz.
Azonnal megfordultam, és le is döbbentem.
Chris állt ott, egy fehér ingben, csokornyakkendőben, egy pezsgős pohárral a kezében.
Mellém sétált, háttal neki dőlt a korlátnak, rátette a poharat, és engem nézett.
- Nagyon csinos vagy….
- Köszönöm…..- visszafordultam a kilátás felé, majd megint felé – Bocs az előbbiért, azt hittem, hogy….
- Feltűnt… Semmi gond….- de közben élénked a padlót nézte.
Mindketten zavarban voltunk, és éltem a gyanú perrel, hogyha nem állok a sarkamra, akkor átmegyünk udvariaskodásba, az időjárásról fogunk beszélgetni.
Sem az idő, sem a hely nem volt alkalmas erre az egészre, de tudni akartam, miért jött ide, és miért viselkedik így….
Vettem egy mély levegőt.
- Szép időnk van… - mondta Chris egyszerűen.
Na tessék!
- Kétlem hogy valójában az időjárásról akarnál beszélgetni!
Felém fordult és a szemembe nézett.
- Igazából, tudni akartam, hogyhogy vagy…
- Jól, egészen jól. Pláne, mikor Eddievel nem loholtok a nyakamban, üvöltötök velem, vagy pofoztok fel, esetleg dobtok ki épületek ajtaján. –feleltem kissé szarkasztikusan.
- Nem kell aggódnod, ilyen többet nem fordul elő! – vágott vissza Chris csípősen.
- Látom! Feltűnt, hogy Eddie talált magának új hálótársat, ahogy gondolom te is. – azzal elindultam az ajtó felé, de Chris megfogta a karom, és maga felé fordított.
- Beszélnünk kell! –közölte nyomatékosan
- Nincs miről beszélnünk többé!
- Ezt Senna miatt mondod? –kérdezte élesen.
Értetlenül néztem rá.
- Az Istenért! Ha már végül őt választottad, legalább ne ennyire nyíltan enyelegjetek! – közölte fojtott hangon – A fél bokszutca tudja, hogy velem voltál, és most rajtam röhögnek, meg a címlapokon, amin te meg az díszpinty ölelkeztek, legalább egy kicsit legyél rám tekintettel, és vegyél vissza!
Döbbenten néztem Chris csalódottságtól, fájdalomtól, és keserűségtől árulkodó arcát.
Ő maga sem tudta eldönteni, hogy dühös, vagy ennyire összetört.
- Nem fogok vissza venni! Mert nincs mit! Nem járunk, de ezt már ha jól tudom, Bruno is közölte veled!
- Legalább ne hazudj a szemembe, kérlek! – sóhajtott fel Chris.
- És mégis mi okom lenne rá? –levettem a zakóját, és felé nyújtottam.
Elvette és ledobta a korlátra.
Megráztam a fejem, és az ajtó felé indultam, de Chris átkarolt hátulról.
Jólesett, túl jól.
- Egy idióta voltam! Egy szerencsétlen hülye! De szeretlek!...... Tessék kimondtam, pedig megesküdtem rá, hogy többé az életben még csak rád sem nézek….- suttogta a fülembe.
Lehunytam a szemem.
- Nagyon bánt, hogy így bántam veled, de már sokkal jobban vagyok! Gerhard felnyitotta a szeme, hogy mekkora ökör voltam, és bánom hidd el! Nagyon bánom, és bánt a dolog! Eddie azt mondta őt már nem érdekli ez az egész, és tegyem túl magam rajta én is, de nem megy!..... Hiányzol….
Te is hiányoztál!
Maga felé fordított. Szerettem volna megcsókolni, és hozzábújni.
- Szeretlek….
Tehát Eddie már döntött, kiszáll. De nem taglózott le a hír annyira, mint vártam volna.
- Mennem kell….
- Válaszolj…
- Chris! Sem a hely, sem az idő nem alkalmas most erre.
- Senna miatt? –kérdezte dühösen.
Lehunytam a szemem.
Majd a szemébe néztem.
- Egy éjszaka volt nem több, ittam, dühös voltam, csalódott, és elegem volt belőled, Eddieből és mindenből! Bruno mellém állt, mint barát, és nem akar tőlem semmit, semmi többet. Ennyi a történet!
- A sao paolói képek nem ezt mutatták…
- Átöleltem a reptéren, mert ki voltam borulva, te látni, beszélni sem akartál velem, Eddie pedig felpofozott, és kilökött a kórházi ajtón az utcára. Azt mondta jobb neked, ha többet nem látsz engem!
- Gerhard elmondta, de azt hittem, hogy Sebbel együtt téged pártolnak….
- Ha ezt akarod hinni, hidd ezt!
- Dühös voltam, és bunkó. De amikor már második adag szerződéseket hoztad fel, reménykedtem, hogy bejössz az irodába és tudunk beszélni….
- Nem tűnt, úgy mintha látni akarnál!
- Pedig akartalak, de utána meg azt hittem Brunoval vagy, és nem érdekel mi van velem…
- Ezért vetted be a gyógyszereket?
- Nem, és igen! Nem akartam öngyilkos lenni, csak szerettem volna pihenni, és aludni egyet. Álmok nélkül, ahol nem kísértesz….- felelte keserű mosollyal.
Megsimogatta az arcom.
- Örülten hiányzol....
Te is.
Kérdőn néztem rá.
- Az ölelésed, a csókjaid, hogy veszekszel velem, hogy felhívsz…. Minden…. –nézett mélyen a szemembe, a tekintete szinte perzselt.
Magához húzott, és megcsókolt. Lágyan, gyengéden, szerelmesen. Visszacsókoltam, és átöleltem. Annyira jó volt vele megint. Mosolyogva váltunk szét.
- Gyere! – fogta meg a kezem, és elkezdett húzni a hátsó üvegajtó felé, ami közelebb volt a kijárathoz – Menjünk innen!
- Ne! – húztam ki a kezem az övéből.
- Mi a baj? Miért nem….. – nem fejezte be a mondatot, csak az első ajtó felé nézett.
Arra néztem, és Bruno ott állt.
- Visszajöjjek később? –kérdezte udvariasan.
- Megvárnál a lépcső aljában? Azonnal megyek!
- Persze! – biccentett Chrisnek, majd elment.
- Értem…. Ne haragudj! Nem zavarom többet a képet…
Megfogtam a kezét.
- Kérlek, kímélj meg attól, hogy rendes pasi vagyok, de te őt szereted! – mondta ingerülten.
- Nem! Én téged szeretlek!
Chris meghökkenve nézett rám.
- Szeretlek! De vele jöttem, és vele is távozom, tartozom neki annyival, hogy nem okozok feltűnést, sem botrányt!
Chris megölelt és bólintott.
- Jó…. Megértem…
- Reméltem… Brunónál lakom a hotelben. –még mielőtt Chris bármit is mondhatott volna a szájára tettem a kezem – Bárhol szálltunk meg, mindig a kanapén aludt. Én pedig ma délelőtt érkeztem Brazíliából, és hulla fáradt vagyok. Szeretnék pihenni.
Előtúrtam a táskámból egy tollat, egy zsebkendőt, és felírtam rá a számom.
- Ha kísértelek, csak hívj fel. Bármikor. Reggel gyere át. - somolyogtam rá.
Válaszul megcsókolt.
- Akkor reggel… - engedte el nehezen a kezem.
Mikor visszaértünk a szállóba Brunóval, örömömben táncolni kezdtem a szoba közepén.
Bruno pedig jót nevetett rajtam.
- Veled aztán tényleg madarat lehetne fogatni! –vigyorgott.
- Haven nice daaaay!!! – üvöltöttem kacagva a refrént, és felkapcsoltam a hangerőt a hifin, amiben Bon Jovi: Haven nice day c. száma szólt.