Hazard of hearts 65.

65.rész

A verseny utáni szokásos bált, majd azt követő vacsorát, és partyt stílusosan a Casino Royal Hotel és Casino harmadik emeletén tartották.
Korábban is láttam már képeket, de amikor átléptük a terem küszöbét, pár pillanatra a földbe gyökerezett a lábam.
Az ajtótól levezető két oldali széles lépcsők fehér márványból voltak, - amit vastag vörös bársonyszőnyeggel borítottak és fényesre polírozott réz szegecsekkel rögzítettek -, ahogy a terem padlója is aminek közepét egy nagy fekete - fehér nap mintázat díszítette. Ez volt a táncparkett, és kb. egy ötször ötös szoba területének felelet meg, inkább az illendőség kedvvért hagytak helyet ennek a tevékenységnek, hiszen a terem nagy részét kisebb nagyobb asztalok foglalták el. A terítés tökéletes volt, fehér damasztabroszok, vörös szövet szalvéták, fehér porcelán tányérok ízléses vékony arany növény mintával, arany evőeszközök, és kristálypoharak, a székeken fehér üléshuzat, hátul fehér selyem masnival.
Néhol csak egészen szűk társaság – négy-öt fő- máshol egészen nagy – nyolc- tizenkét fő – ült, és mindenhol élénk beszélgetés folyt. Nem kellett nagy ész hozzá, hogy ez ember tudja, pénzről, politikáról, Forma 1-ről, nőkről, és megint csak pénzről, a világ mozgatórugójáról társalognak.
A férfiak szmokingot, a nők pedig valamelyik híres tervező egy-egy ruhakölteményét viselték.
A terem bal oldalán hosszú díszes fehér és arany mintázatos ablakok sorakoztak, melyek az erkélyre vezettek. A jobb oldalon, és a terem hátulján széles világosbarna márvány oszlopsor futott végig, - melyeknek a fejdíszét korintoszi akantusz leveles arany mintázattal tették még pompázatosabbá -, az általuk tartott kis belső erkélyeken, pedig a zenekar foglalt helyet.
Persze itt is, mint mindenhol Monacóban a milliós gazdaság és a praktikum szorosan összeforrt, hiszen a látvány mellett funkcióval is bírtak, az oszlopsor alatt kis bárokat rendeztek be, a terem végében pár bőr fotellel, és pezsgős, whiskys, résszel, míg az oldalsó rész inkább koktélos bárra emlékeztetett széles pultjával, és magasított székeivel.
- Hogy tetszik?
- Varázslatos…- mondtam kábán - Köszi hogy elhoztál.
- Én köszönöm, hogy te vagy a partnerem.
Bruno elmosolyodott, ahogy én is.
Már éppen a lépcsőn akartunk lesétálni, amikor Mr. Ecclestone, és Albert herceg elénk lépett.
- Hová hová?! –vigyorgott Ecclestone.
- Csak az asztalunkhoz. –válaszolta kedvesen Bruno.
- Ráértek még! –mosolygott a herceg és kezet rázott Brunoval – Nagyon bájos a kísérőd!
- Had mutassam be egy kedves barátomat, Miss Angel Huntert! Angel, ő Albert herceg!
- Kisasszony!
- Felség! – kezet nyújtott, elfogadtam, de ő kezet csókolt.
- Hagyjuk ezt az udvariaskodást, kérlek szólíts Albertnek, mint a teremben mindenki.
- Megtisztelő.
- Apropó ne siessetek úgy! Maradjatok itt egy percre! – majd az hátat fordított nekünk és egy fém tollal megkocogtatta a pezsgőspoharát. – A köszöntő. –súgta hátra.
Idegesen néztem Brunora.
- Ennyit arról, hogy megússzuk a csendes besurranást. – súgta a fülembe.
- Kedves vendégek! –kezdett bele a herceg szónoklatba – Mint tudják, ez volt a Formula 1 történetének hatvanadik monacói nagydíja! – hangos taps következett – Ahogy azt is, hogy ennek a grand prixnak a legeredményesebb versenyzője a néhai Ayrton Senna volt, aki hatszor nyert itt. Most, tizenhét év elteltével, ismét egy Senna nyert! Szeretném tehát felkérni Brunot, és bájos partnerét Angel Hunter kisasszonyt, hogy az első tánc jogán, hivatalosan is nyissák meg a bált!
Mindenki felállva tapsolt, Bruno a karját nyújtotta, és lassan lesétáltunk a lépcsőn a parkett felé.
Annyira zavart ez a sok ember, és ez az egész helyzet, hogy nem is néztem semerre sem, csak Brunora.
Nagyot nyeltem és megálltam vele szemben.
- Szeretnék elfutni…- suttogtam.
- Ne is figyelj rájuk, csak táncoljunk. – mosolyodott el bíztatóan.
A derekamra tette a kezét, a másikat pedig belekulcsolta a kezembe.
A zenekar pedig belekezdett a La vien rose -ba.
(http://www.youtube.com/watch?v=U2NKon2LmvM&feature=related)
A Sabrina c. filmben is elhangzik egy kis egyszerű változata, és ezért lett az egyik nagy kedvencem. Arról szól, hogy lássuk a világot rózsaszín szemüvegen át.
Istenem mennyire absztrakt.
Mi pedig keringőzni kezdtünk.
- Köszönöm… - mondtam hálásan.
- Tudtam, hogy ez az egyik kedvenc számod, és gondoltam megnyugtatna.
Nagyot sóhajtottam és rámosolyogtam.
- Miért nem találkoztunk mi sokkal korábban?
- Már én is gondoltam erre, de ez a kapcsolat barátságnak sem utolsó….
- Valóban nem!
A szám kb. fele után több pár is csatlakozott hozzánk, de mi csak táncoltunk tovább kissé mámorosan.
Láttam, hogy Brunoban is felrémlett pár régi emlék, ahogy nekem is eszembe jutott az a vasárnapi séta a hóesésben Eddievel.
De fogalmam sem volt miért pont ez az emlék ugrott be.
A szám végén Bruno megköszönte a táncot, majd ismét felajánlotta a karját.
Megkerestük az asztalunkat, szerencsére nem központi helyen volt, és Mario Theissen, a felesége Líz, valamint Bruno csapattársa Pastor Maldonado és kedvese Viky ültek.
Udvariasan bemutatott mindenkinek, majd kicsit félre vont egy koktélra.
- El kell mennem néhány emberrel jó pofizni, és udvariaskodni… - nézett rám bocsánatkérően.
- Semmi baj. Menj csak.
- Nem lesz baj?
- Nem! Majd beszélgetek a többiekkel.
- Nem miattuk aggódom!
- Hanem?
Elvette a pultostól a rendelt italt, és hátra dőlt a székben.
- A terem közepén, a parkett bal oldalánál lévő második asztal. – morogta.
Elvettem én is az italomat, és a hátamat a pultnak dőlve megfordultam, mintha csak a tömeget fürkészném, és iszogatnék.
A Red Bull asztala volt, Seb és Zoé egymás mellett ültek és beszélgettek, Mark valami csajjal volt, Eddie éppen a mellette ülő szőke plasztik csajt fűzte, és nem érdekelte semmi, de Christ annál inkább.
Kortyolgatta a pezsgőjét, és diszkréten ugyan, de engem és Brunót vizslatott.
Egy pillanatra összeakadt a tekintetünk, majd zavartan pislogtam párat, és másfelé néztem, aztán visszafordultam a pult felé.
- Ha elmész képes lesz odajönni az asztalunkhoz? –kérdezett rá Bruno nyíltan.
- Nem tudom…- susogtam – Ha berúg, és részeg akkor bármire képes… De ha józan, akkor nincs azaz Isten, hogy idejöjjön…
Bruno nagyot sóhajtott.
- Légy óvatos… Ha mégis odajönne, ne légy bunkó, csak udvarias, és ne vitázz vele. Tudom, hogy pokoli nehéz lesz, de….
- De ez nem akármilyen parti, és szponzort bukhattok egy botránnyal…
Bruno szomorúan bólintott.
- Egy szót se fogok szólni, bármit mond is…
Átkarolt, és adott egy puszit.
- Sietek.
- Oké.
Azzal visszakísért az asztalhoz, kimentette magát, és eltűnt.
A társaság kedvesen fogadott, és egészen jól alakult az este, attól eltekintve, hogy néha Chris felé pillantottam, aki szünet nélkül engem nézett, igyekeztem nem tudomást venni a dologról. Később Pastor és Viky elmentek táncolni, Líz pedig élénken beszélgetett, az egyik asztal szomszédunkkal, Mario pedig velem kezdeményezett újabb beszélgetést.
Kiveséztük azaz napi versenyt, amikor Mario érdeklődve nézett rám.
- Ne haragudj hogy szóba hozom, de egyre feltűnőbb hogy Horner már jó ideje téged bámul….
- Dolgoztam a Red Bullnál, de nem szeretnék erről részletesebben beszélni…
- Értem… - udvariasan felemelte a poharát, majd egy fejbiccentéssel és mosollyal jelezte Chrisnek, hogy üdvözli. Kényszeredett mosoly, és felemelt pezsgőspohár volt a válasz, majd Chris bekapcsolódott a mellette folyó beszélgetésbe és elfordította a tekintetét.
Hálásan néztem Mariora.
- Édes a győzelem! –vigyorodott el.