15.rész
Mario tajtékzott.
- Mi az, hogy velünk maradsz?
- Ahogy mondom. Nem nekem való. Szép volt, jó volt, de elég volt.
- Az gáz babám, mert mi már kiadtuk a helyed.
- Ugyan már. –nevettem rá – Ne szivass, én ide tartozom.
- Leszerződtettem Scott Dixont.
- Mi??? – álltam fel azonnal.
- Annyira jól nyilatkozott rólad Gerhard, és ahogy hallottam Sennával is jóban lettél, gondoltam eszed ágába sincs visszajönni. Különösen Dario miatt…
- Faszomba Darioval! Mario az a kocsi az enyém, rúgd ki Dixont! Megdolgoztam a helyemért, és nem kell másik csapat! Én vagyok az Indy bajnok!
- Aláírtuk a szerződést. Nem tehetek semmi. –tárta szét a karjait – Csak ha ő mond fel.
Leroskadtam a székre.
- Ő meg nem fog….. És ha felvennél tesztpilótának? Na?
- A múlt év világbajnokát? Ne viccelj!
- Nekem az is jó! Én nem megyek vissza Bergerhez! Kérlek Mario! Kell az ülésem!
- Sajnálom szívem. – veregette meg a hátam aztán otthagyott az ebédlőben.
Felhívtam az osztrákot.
- Szevasz!
- Neked is szép napot! Most kinek a száma kell?
- Scott Dixon. Ez a név mond neked valamit?
- Kellene?
- Kiváló versenyző, és az egyik legnagyobb ellenfelem. Remek pilóta. És nagy vágya a F1.
- És? Nekem is sok vágyam van.
- Az egyik miattam teljesült, dereng? Monicanak hívják! Tartozol!
- Egy fenét!
- De tartozol! Úgysincs pilótád hívd meg Dixont egy tesztre!
- Nekem te ne dirigálj kislány, egyenlőre még én vagyok a csapatfőnök!
- Nem szerződöm veled!
- Ezt már mondtad, de jó pilótát akárhol találok.
- De nem ilyet mind Scotti, öntelt, és győzelem orientált. Neked való. Csak hívd el, meglátod!
- Miért ennyire fontos neked a fickó?
- Mert Mario leszerződtette a helyemre, és ha nálad beválik dobja Andrettiéket, és megint lesz kocsim.
- Értem.
- Berger! Naaaa!
- Mennyire jó?
- Nyert Indy 500-at, és versenyeket is.
- Értem. Hát lehet róla szó.
- Szólok neki! Majd fog keresni! Kösz. –azzal letettem.
Scott persze húzta az orrát, nem akart nagyon menni, de tudtam hogy ahhoz eleget fog mutatni hogy az osztrák leszerződtesse.
Másfél héttel később pedig már újra az Indycaros verdámban ültem a szezon előtti teszten.
Persze még nem voltam az igazi, sokszor eszembe jutott az a csók. Olyankor kiesett a külvilág, és elmerültem valami rózsaszín cukormázban, ahol egy olyan gazdag angol csapatvezetőnek, és egy ilyen gettós csajnak volt jövője. Valami hasonlóról ábrándoztam, mint a Micsoda nő!, hogy jön a gazdag pasi szürke Lamborghinivel, és nem érdekli a múlt.
Mese habbal. Mindig ilyenkor ébredtem fel.
Pár szerelőm meg is jegyezte, hogy nagyon csöndes lettem. Próbáltam visszatalálni a régi kerékvágásba, csak nehezen ment.
Aztán, ahogy telt az idő könnyebb lett. Örültem neki hogy kezdődők a szezon, és az első verseny egybeesik a Forma 1-esekével, így nem fogom még véletlenül sem látni a tévében.
Csütörtökön még szinte még be sem tettem a lábam aSt. Petersburg-i pályára, előkerült Dario Franchitti, a szeretőm. Illetve amikor hetekkel azelőtt elmentem, kidobtam, de ahogy leült velem szemben tudtam, hogy nem csak egy pofavizitre jött.
- Szia szépségem.
Unottan kavargattam a kávém, majd szúrósan felpillantottam.
- Mi van?
- Azt hittem kicsit már lehiggadtál…
- Lehiggadtam, csak nem akarlak látni.
- Ugyan már, mi olyan jól megvoltunk.
- Nem és kész.
- Beszéltem Ash-el.
- Csak nem színt vallottál? – nevettem gúnyosan.
- Válunk.
- Hogy mi?
- Megmondtam neki, hogy én családot akarok, és nem vele. Elegem van abból hogy állandóan forgat, és abból hogy nem akar gyereket. Nem hozzám való, már nem az akit elvettem.
- Én sem akarok gyereket! Soha! – közöltem nyomatékosan.
- Tudom. Én se, csak úgy mondtam neki. Már beadtuk a keresetet, egy hónap és vége.
- Ha miattam csináltad csináld vissza.
- Nem csak miattad, de az is benne vagy a pakliban, hogy vissza akarlak kapni.
- Nem érdekel Dario! Az sem, ha térden állva könyörögsz, és az sem, ha itt előttem meghalsz meg. – közöltem hidegen, majd felálltam.
- Ez őszinte volt. –döbbent meg.
- Mit vártál?
- Nem tudom, nem ezt. Más lettél. Eddig azt hittem ez csak mese, ami rólad kering, de azóta a teszt óta olyan vagy, mint aki már nincs itt fejben.
- Nem érdekel, milyen mítoszt –mutattam egy kört a kezemmel a fejem köré – találnak ki a szerelőim! Én, én vagyok, és kész! Bárki bármit mond is! Szevasz! –hagytam ott de még visszaszóltam - Jah és üdvözlöm az utódomat!
A verseny jól ment, második lettem Will Power mögött, egész elégséges eredmény. Az ölelkezések, pacsik, és ünneplés után fáradtan pakoltam le az öltözőmben, amikor kopogtak.
- Búj be! –szórakozottan fordultam meg – Helló Főnök! –vigyorogtam Andrettire – Tudom, hogy lehetett volna jobb is, a következőt megnyerem.
Idegesen nézett rám, és nagyon komornak tűnt.
- Ülj le.
- Mi történt?
- Ülj le.
Leültem.
- Scottinak balesete volt a mai szezonnyitó Ausztrál Grand Prinx.
- Mi történt?
- Tömegbaleset, kakaskodás az elején, Dixon is belekeveredett.
(Tudom ez Spa, és 1998, de valami hasonlóra gondoltam:
http://videa.hu/videok/sport/1998-spa-tomegkarambol-f1-baleset-karambol-utkozes-j9nhfTvCetcZSZIL)
Vettem egy nagy levegőt.
- Kórház vagy hullaház?
- Fekete zsák. Eltalálta a fejét egy leszakadó kerék,és a korlátnak csapódott.
- Valahogy tudtam….
Szomorúan néztem rá.
- Ha nem kérem meg Bergert, most én lennék a föld alatt.
- Hát igen.
- Sajnálom, őszintén, de inkább ő mint én.
- Mind így vagyunk ezzel… Ezért még nem vagy rosszabb ember.
- Tudom.
- Akkor jó. És van még valami.
- Na mi?
- Berger felhívott a következő verseny egy hét múlva lesz Malajziában, és kell neki valaki aki beül Scotti helyére.
- Szó sem lehet róla!
- Ez az egy verseny, utána három hét szünet, addig talál valakit! De most olyan kell, aki ismeri a kocsit, és biztosan pont szerző lesz, a csapat maga alatt van, kell nekik egy kis segítség, és a szponzorok is nyugtalanok. És különben is tartozol neki, amiért tesztelni engedte Dixont.
- Ahha. Ezt ő mondta? De jól számon tartja hogy ki kinek tartozik.
- Mész vagy zavarjalak?
- Megyek. Mikor?
- Már csomagolnak, ha holnap indulsz, az elég lesz, egy-két nap kell az akklimatizálódásra. Nagyon trópusi az éghajlat arra felé.
- Tudom. Dög meleg, magas pára, és eső.
- Igen.
- Mondhatom neki, hogy biztosan mész?
- Igen. –húztam el a szám.
- Fel a fejjel. –veregette meg a hátam.
Minden jókedvem elszállt. Csak egy hétvége, és amilyen nagy ott a nyüzsgés, biztosan nem találkozom Hornerrel, vagy ha igen csak rövid időre.
Biztosan nem lesz gond. Biztosan. Tuti.
Száz százalék hogy lesz valami baj! Jaj! Mária Magdolna segíts meg!
2012. május 31., csütörtök
2012. május 30., szerda
Days of Thunder - Mint a villám 14.
14.rész
Egész éjjel alig aludtam, állandóan az a karót nyelt angol, meg a csók járt a fejemben. Hajnal kettőkor kimentem a nappaliba, Bruno éppen olvasott.
- Megint baglyot játszol?
- Csak érdekes ez a cikk. – mutatott fel valami sportújságot.
- Értem… Monica?
- Bergernél éjszakázik. –felmutatta az összekulcsolt ujjait – Szorítok értük.
- Hülye. – vigyorodtam el.
- Mióta visszajöttél, olyan nem is tudom….- tette le a lapot – elvarázsolt vagy.
- Én?
- Igen. Annyira ábrándos arccal sétálsz.
- Ne elemezz, nem vagy Freud.
- Mi történt?
- Semmi jogod hozzá…
- Akkor is érdekel. –szögezte le – Nem tudom merre jártál, és kivel találkoztál, de nem az a lány lépett be az ajtón ki kiment. Olyan vagy mintha két óra alatt füli beleestél volna valakibe.
- Na hagyjál! Nincs szükségem az összeesküvés elméleteidre! Van nekem éppen elég bajom e nélkül is.
- Hát jó… Egyébként nekem úgy tűnik ez az osztrák vonal alakul, csak egy kis idő kell hozzá.
- Elég idejük volt húzzanak bele végre.
- Amúgy ma hallottam valamit a bulin.
- És mit Okoska?
- Horner kidobta Katiet.
- Kit?
- A csajtósukat akivel kavart.
- Kirúgta?
- Csak az ágyából.
- Akkor gondolom a Vettel és Anna körnek is vége végre valahára.
- Igen, ezek után szerintem is. Már csak az a kérdés, hogy Eddienek ad e akkor egy sanszot.
- Majd rágom a fülét. –húztam el a szám.
- Nyomaszt valami?
- Igen.
- Elmondod?
- Nem.
- Én a barátod vagyok. Megbízhatsz bennem.
- Ezt már másodszor hallom fél nap alatt állj be Horner után a sorba! – fakadtam ki.
Bassza meg! Elszóltam magam.
- Horner után? Mi van vele? – kérdezte zavartan.
Keresztbe fontam magam előtt a kezem, és eldöntöttem, hogy én ugyan többet nem mondok.
- Nála voltál? Minek? Nem is ismered? –bukott ki.
- Téged se! – gyorsan összezártam a szám.
- Te lefeküdtél vele? – nézett rám hitetlenkedve.
- Nem!
- Fenéket nem!
- És ha igen?
- Szóval igen? –kiabálta.
- Igen. Most boldog vagy! Hogy jössz te ahhoz hogy….- úgy kiviharzott a szobából mint a szél, az ajtót is bevágta.
Három óra után úgy döntöttem nem várom tovább.
Elindultam a háló felé amikor kopogtattak.
Kinyitottam.
- Hát te? – néztem döbbenten Christianra – Minek jöttél?
- Összefutottam Brunoval a bejáratnál vagy egy órája, azt mondta menjek csak fel a kurvámhoz, ő éppen most távozik. Kellett volna ezt értenem?
- Elmondtam hogy nálad kötöttem ki, ő meg azt hitte hogy ….- legyintettem – Pedig nem járunk. – hunytam be a szemem fáradtan és megdörzsöltem az orrnyergem.
- Értem, én azt hittem, hogy…
- Mindegy.
- Arra gondoltam azóta már lehiggadtak a kedélyek, és benézek, ahogy délután ki voltál borulva nem tudtam mi van veled. Kicsit aggódtam.
- Ide nem jött vissza. – nyitottam előtte szélesre az ajtót - Bejössz?
- Inkább nem. Segíthetek esetleg…
- Hagyjuk. –hunytam le a szemem fáradtan – Legközelebb inkább fizetek érte, kevesebb a bonyodalom.
- Nem tudlak követni.
- Nem baj. Na szia.
Az arca feszült volt.
- Ha maradok és Bruno visszajön abból nagy cirkusz lesz.
- Mindegy. Nem lényeg. Felejtsd el a mai napot!
- Ha nem baj inkább nem. – mosolygott halványan.
- Nyugi kihúzlak a listámról.
- Nem úgy értettem.
- Igen? Szerintem meg pont úgy!
- Nézd ha pipa vagy a brazilodra ne rajtam verd el a port! – vágott vissza.
- Nem az én brazilom, csak dugni kellett! – kiabáltam az arcába, a hírre teljesen ledöbbent.
Faszomba, már másodszor nyitottam ki a szám. Fenébe!
Ez a fószer kiakaszt.
- Ez nem igaz. Három nap alatt tök hülyét csinálta magamból. –vertem a fejem a félfába.
- Egy szint után vicces.
- Akkor miért nem nevetsz mi? Várj megmondom, mert kiderült hogy fehér a májam?
- Miért nem jössz le, iszunk egy teát és végre elmondod igazából mi is bajod.
- Te most teára hívtál? Ez szánalmas! Mint valami babazsúr!
- Nem akartam hogy úgy érez hogy…
- Jaj hagyjuk már ezt a nem akarod használni a helyzetet dumát, mikor meg igen!
- Nem minden pasi egyforma!
- Nem? Akikkel eddig én találkoztam mind egy kaptafára mentek!
- Akkor nem jó helyen keresgéltél!
- Olyan hogy úriember, olyan nem létezik, csak sok pénze van, és jól titkolja a szarságait!
- Elárulok egy titkot! Igenis létezik, csak a felszarvazzák! – fakadt ki.
Az arca szinte elpirult a dühtől, mégis ki lehet hozni a sodrából.
- Jöttök, elcsavarjátok egy pasi fejét, aztán már mentek a nagyobb vadra, pénzéhesek és hatalommániások vagytok! Te is pont is fajta vagy, nem egy rendes lány! – fakadt ki.
Erre felpofoztam, remegtem az idegtől, attól hogy a képembe vágnak valamit aminek csak a fele igaz, és már megint nem tudom felvenni a plépofát, mert fáj.
Olyan volt ez az egész mint régen, mikor nem volt páncélom, de hát hogy juthatnak át a szavai? Ha más mondta volna fel sem veszem.
- Ne haragudj. Kiszaladt a számon….. valahogy miattad mindig elszakad nálam a cérna.
Próbáltam úgy tenni, mint aki szarik rá mit is mondott, de tudtam hogy pocsékul csinálom.
- Őszintén sajnálom. –mondta csendesen – Nem érdemelted meg.
Pedig dehogynem. És mekkora igazság van benne. Bárcsak elmondhatnám….
- Persze. Semmi gond. – csak suttogásra volt erőm, azzal gyorsan bezártam az orra előtt az ajtót.
Aznap éjjel évek óta először megint álomba sírtam magam.
Mire felébredtem Bruno cuccai eltűntek, láthatóan elment, délelőtt csomagolás közben egy futár kopogott egy nagy csokor fehér rózsát küldtek, a kártyán csak ennyi állt: „Tényleg szívből sajnálom! C.H.”
Egy szálat eltettem a csomagomba, a kártyát pedig a pénztárcámba süllyesztettem.
Monica nem jött vele, csak annyit írt smsben, hogy minden rendben, és ne aggódjak, jó kezekben van.
Legalább neki összejött.
Éppen egy műanyag pohárban kavargattam a kávémat a reptéren, amikor valaki elém lépett.
- Szia. – mosolygott óvatosan Christian.
- Szia.
- Haragszol még?
- Kaptam egy csokor virágot, persze hogy nem! Ti pasik azt hiszitek ékszerrel, pénzzel, virággal mindent el lehet intézni.
- Látom nem tudok olyat tenni, hogy örülj neki!
- De! Húzz el!
- Kérlek! – azzal sarkon fordult, én meg néztem ahogy távolodik a tömegben.
A francba már! Gyere vissza, gyere vissza, gyere vissza! Légyszi, légyszi!
Tíz lassú perc után feladtam. Kidobtam a kávét.
Állj! Nem volt nála se csomag, se jegy, és ő helyben van. Nem utazik haza, minek jött ide?
Miattam? Komolyan azért, hogy elnézést kérjen.
Felkaptam a cuccom, és a parkoló felé szaladtam, biztosan kocsival jött.
Kapkodtam a fejem, de elég sok volt az autó.
Már biztosan elment…. Hírtelen támadt még egy mentő ötletem.
Felhívtam Bergert.
- Szia Niki!
- Küld át nekem Horner számát most!
- Hogyan?
- Ahogy mondom! Gyorsan! Beszélnem kell vele! Fontos! –azzal letettem.
Megjött a névjegy.
Megnyomtam a hívás indítást. Gyerünk, gyerünk, gyerünk már! Vedd fel, vedd fel!
- Christian Horner vagyok tessék! – szólt bele, volt némi háttérzaj mintha forgalomba vezetne – Tessék!....... Halló?
- Niki vagyok!
Csak a háttérzajok.
- Christian itt vagy?
- Igen. Persze. Csak kicsit meglepődtem.
Bemondták a gépem, nagyon hangosan beszéltek, nem is hallottam mást, csak azt.
- A fenébe.
- Ez nem a te géped?
- De. Nézd. Tök rendes volt tőled hogy kijöttél, meg hogy segítettél, de… A múltam, meg… Mindegy. A lényeg az hogy nem írok alá Gerharddal, maradok Andrettinél. Neked mondtam el elsőnek. Még ők sem tudják.
- Értem. Bruno miatt?
- Miattad.
- Miattam?
- Kedvellek, de ….
- Nézd ha nem akarod akkor rád se nézek, ezért a hülyeségért ne szúrd el a karriered!
- Nem erről van szó!
- Akkor miről?
Bemondták az utolsó figyelmeztetést, én pedig már szaladtam a kapu felé.
- Niki! Ne szállj fel! Hallod?! Már az autópályán vagyok, de visszafordultam! Ne szállj fel a gépre! Nézd nem tudom mi ez köztünk, de én a végére akarok járni, és tudom hogy te sem vagy…
A pultos lány kezébe adtam a kegyem, és az útlevelem.
- Nem vagyok elég jó neked! Legyen ennyi elég Chris.
- Niki! Ne szállj fel! Hallod?
Kinyomtam a telefont, majd kikapcsoltam.
Ha lett volna olyan sötét a múltam, biztosan nem repülök el, de nem hiányzik a karrierjének, egy ilyen nő.
Könnyek közt ültem le a helyemre, és mire felszálltunk, úgy éreztem a lelkem maradékából egy újabb kis darab tört le, és Christian Hornernél marad, pedig csak egy csók volt köztünk semmit több.
Egész éjjel alig aludtam, állandóan az a karót nyelt angol, meg a csók járt a fejemben. Hajnal kettőkor kimentem a nappaliba, Bruno éppen olvasott.
- Megint baglyot játszol?
- Csak érdekes ez a cikk. – mutatott fel valami sportújságot.
- Értem… Monica?
- Bergernél éjszakázik. –felmutatta az összekulcsolt ujjait – Szorítok értük.
- Hülye. – vigyorodtam el.
- Mióta visszajöttél, olyan nem is tudom….- tette le a lapot – elvarázsolt vagy.
- Én?
- Igen. Annyira ábrándos arccal sétálsz.
- Ne elemezz, nem vagy Freud.
- Mi történt?
- Semmi jogod hozzá…
- Akkor is érdekel. –szögezte le – Nem tudom merre jártál, és kivel találkoztál, de nem az a lány lépett be az ajtón ki kiment. Olyan vagy mintha két óra alatt füli beleestél volna valakibe.
- Na hagyjál! Nincs szükségem az összeesküvés elméleteidre! Van nekem éppen elég bajom e nélkül is.
- Hát jó… Egyébként nekem úgy tűnik ez az osztrák vonal alakul, csak egy kis idő kell hozzá.
- Elég idejük volt húzzanak bele végre.
- Amúgy ma hallottam valamit a bulin.
- És mit Okoska?
- Horner kidobta Katiet.
- Kit?
- A csajtósukat akivel kavart.
- Kirúgta?
- Csak az ágyából.
- Akkor gondolom a Vettel és Anna körnek is vége végre valahára.
- Igen, ezek után szerintem is. Már csak az a kérdés, hogy Eddienek ad e akkor egy sanszot.
- Majd rágom a fülét. –húztam el a szám.
- Nyomaszt valami?
- Igen.
- Elmondod?
- Nem.
- Én a barátod vagyok. Megbízhatsz bennem.
- Ezt már másodszor hallom fél nap alatt állj be Horner után a sorba! – fakadtam ki.
Bassza meg! Elszóltam magam.
- Horner után? Mi van vele? – kérdezte zavartan.
Keresztbe fontam magam előtt a kezem, és eldöntöttem, hogy én ugyan többet nem mondok.
- Nála voltál? Minek? Nem is ismered? –bukott ki.
- Téged se! – gyorsan összezártam a szám.
- Te lefeküdtél vele? – nézett rám hitetlenkedve.
- Nem!
- Fenéket nem!
- És ha igen?
- Szóval igen? –kiabálta.
- Igen. Most boldog vagy! Hogy jössz te ahhoz hogy….- úgy kiviharzott a szobából mint a szél, az ajtót is bevágta.
Három óra után úgy döntöttem nem várom tovább.
Elindultam a háló felé amikor kopogtattak.
Kinyitottam.
- Hát te? – néztem döbbenten Christianra – Minek jöttél?
- Összefutottam Brunoval a bejáratnál vagy egy órája, azt mondta menjek csak fel a kurvámhoz, ő éppen most távozik. Kellett volna ezt értenem?
- Elmondtam hogy nálad kötöttem ki, ő meg azt hitte hogy ….- legyintettem – Pedig nem járunk. – hunytam be a szemem fáradtan és megdörzsöltem az orrnyergem.
- Értem, én azt hittem, hogy…
- Mindegy.
- Arra gondoltam azóta már lehiggadtak a kedélyek, és benézek, ahogy délután ki voltál borulva nem tudtam mi van veled. Kicsit aggódtam.
- Ide nem jött vissza. – nyitottam előtte szélesre az ajtót - Bejössz?
- Inkább nem. Segíthetek esetleg…
- Hagyjuk. –hunytam le a szemem fáradtan – Legközelebb inkább fizetek érte, kevesebb a bonyodalom.
- Nem tudlak követni.
- Nem baj. Na szia.
Az arca feszült volt.
- Ha maradok és Bruno visszajön abból nagy cirkusz lesz.
- Mindegy. Nem lényeg. Felejtsd el a mai napot!
- Ha nem baj inkább nem. – mosolygott halványan.
- Nyugi kihúzlak a listámról.
- Nem úgy értettem.
- Igen? Szerintem meg pont úgy!
- Nézd ha pipa vagy a brazilodra ne rajtam verd el a port! – vágott vissza.
- Nem az én brazilom, csak dugni kellett! – kiabáltam az arcába, a hírre teljesen ledöbbent.
Faszomba, már másodszor nyitottam ki a szám. Fenébe!
Ez a fószer kiakaszt.
- Ez nem igaz. Három nap alatt tök hülyét csinálta magamból. –vertem a fejem a félfába.
- Egy szint után vicces.
- Akkor miért nem nevetsz mi? Várj megmondom, mert kiderült hogy fehér a májam?
- Miért nem jössz le, iszunk egy teát és végre elmondod igazából mi is bajod.
- Te most teára hívtál? Ez szánalmas! Mint valami babazsúr!
- Nem akartam hogy úgy érez hogy…
- Jaj hagyjuk már ezt a nem akarod használni a helyzetet dumát, mikor meg igen!
- Nem minden pasi egyforma!
- Nem? Akikkel eddig én találkoztam mind egy kaptafára mentek!
- Akkor nem jó helyen keresgéltél!
- Olyan hogy úriember, olyan nem létezik, csak sok pénze van, és jól titkolja a szarságait!
- Elárulok egy titkot! Igenis létezik, csak a felszarvazzák! – fakadt ki.
Az arca szinte elpirult a dühtől, mégis ki lehet hozni a sodrából.
- Jöttök, elcsavarjátok egy pasi fejét, aztán már mentek a nagyobb vadra, pénzéhesek és hatalommániások vagytok! Te is pont is fajta vagy, nem egy rendes lány! – fakadt ki.
Erre felpofoztam, remegtem az idegtől, attól hogy a képembe vágnak valamit aminek csak a fele igaz, és már megint nem tudom felvenni a plépofát, mert fáj.
Olyan volt ez az egész mint régen, mikor nem volt páncélom, de hát hogy juthatnak át a szavai? Ha más mondta volna fel sem veszem.
- Ne haragudj. Kiszaladt a számon….. valahogy miattad mindig elszakad nálam a cérna.
Próbáltam úgy tenni, mint aki szarik rá mit is mondott, de tudtam hogy pocsékul csinálom.
- Őszintén sajnálom. –mondta csendesen – Nem érdemelted meg.
Pedig dehogynem. És mekkora igazság van benne. Bárcsak elmondhatnám….
- Persze. Semmi gond. – csak suttogásra volt erőm, azzal gyorsan bezártam az orra előtt az ajtót.
Aznap éjjel évek óta először megint álomba sírtam magam.
Mire felébredtem Bruno cuccai eltűntek, láthatóan elment, délelőtt csomagolás közben egy futár kopogott egy nagy csokor fehér rózsát küldtek, a kártyán csak ennyi állt: „Tényleg szívből sajnálom! C.H.”
Egy szálat eltettem a csomagomba, a kártyát pedig a pénztárcámba süllyesztettem.
Monica nem jött vele, csak annyit írt smsben, hogy minden rendben, és ne aggódjak, jó kezekben van.
Legalább neki összejött.
Éppen egy műanyag pohárban kavargattam a kávémat a reptéren, amikor valaki elém lépett.
- Szia. – mosolygott óvatosan Christian.
- Szia.
- Haragszol még?
- Kaptam egy csokor virágot, persze hogy nem! Ti pasik azt hiszitek ékszerrel, pénzzel, virággal mindent el lehet intézni.
- Látom nem tudok olyat tenni, hogy örülj neki!
- De! Húzz el!
- Kérlek! – azzal sarkon fordult, én meg néztem ahogy távolodik a tömegben.
A francba már! Gyere vissza, gyere vissza, gyere vissza! Légyszi, légyszi!
Tíz lassú perc után feladtam. Kidobtam a kávét.
Állj! Nem volt nála se csomag, se jegy, és ő helyben van. Nem utazik haza, minek jött ide?
Miattam? Komolyan azért, hogy elnézést kérjen.
Felkaptam a cuccom, és a parkoló felé szaladtam, biztosan kocsival jött.
Kapkodtam a fejem, de elég sok volt az autó.
Már biztosan elment…. Hírtelen támadt még egy mentő ötletem.
Felhívtam Bergert.
- Szia Niki!
- Küld át nekem Horner számát most!
- Hogyan?
- Ahogy mondom! Gyorsan! Beszélnem kell vele! Fontos! –azzal letettem.
Megjött a névjegy.
Megnyomtam a hívás indítást. Gyerünk, gyerünk, gyerünk már! Vedd fel, vedd fel!
- Christian Horner vagyok tessék! – szólt bele, volt némi háttérzaj mintha forgalomba vezetne – Tessék!....... Halló?
- Niki vagyok!
Csak a háttérzajok.
- Christian itt vagy?
- Igen. Persze. Csak kicsit meglepődtem.
Bemondták a gépem, nagyon hangosan beszéltek, nem is hallottam mást, csak azt.
- A fenébe.
- Ez nem a te géped?
- De. Nézd. Tök rendes volt tőled hogy kijöttél, meg hogy segítettél, de… A múltam, meg… Mindegy. A lényeg az hogy nem írok alá Gerharddal, maradok Andrettinél. Neked mondtam el elsőnek. Még ők sem tudják.
- Értem. Bruno miatt?
- Miattad.
- Miattam?
- Kedvellek, de ….
- Nézd ha nem akarod akkor rád se nézek, ezért a hülyeségért ne szúrd el a karriered!
- Nem erről van szó!
- Akkor miről?
Bemondták az utolsó figyelmeztetést, én pedig már szaladtam a kapu felé.
- Niki! Ne szállj fel! Hallod?! Már az autópályán vagyok, de visszafordultam! Ne szállj fel a gépre! Nézd nem tudom mi ez köztünk, de én a végére akarok járni, és tudom hogy te sem vagy…
A pultos lány kezébe adtam a kegyem, és az útlevelem.
- Nem vagyok elég jó neked! Legyen ennyi elég Chris.
- Niki! Ne szállj fel! Hallod?
Kinyomtam a telefont, majd kikapcsoltam.
Ha lett volna olyan sötét a múltam, biztosan nem repülök el, de nem hiányzik a karrierjének, egy ilyen nő.
Könnyek közt ültem le a helyemre, és mire felszálltunk, úgy éreztem a lelkem maradékából egy újabb kis darab tört le, és Christian Hornernél marad, pedig csak egy csók volt köztünk semmit több.
Days of Thunder - Min a villám 13.
13.rész
A bizonyított matematikai képletek nem változnak, állandóak, mindig ugyanarra a sablonra tudjuk alkalmazni, behelyettesíteni. És ez az állítás Monicara is igaz. Ha iszik, nem tudja hol a határ, addig jön az egyik pohár vodka a másik után, amíg össze nem esik valahol. Régen is így volt, most is így történt.
Öntudatlanul és csap részegen feküdt az egyik kamion oldalában. Sem a pofozgatás, sem az arcába locsolt víz nem segített. Már amikor megláttam, pontosan tudtam hogy ezt másnapra nem piheni ki, sőt. Ilyenkor szokott az lenni, hogy megindul a lejtőn, és nincs megállás.
Mire Bruno megjött nyomában az osztrákkal, legalább ülő helyzetbe tudtam cibálni szerencsétlen barátnőmet, de a kinézetét illetően a több mint siralmas jelző is kevésnek tűnt.
- Mit történt? – hajolt le mellé Gerhard.
- Ő így oldja meg a gondjait.
- Sosem iszik. – jött a tényként kezelt válasz.
- Alkoholista. –néztem Berger szemébe – Már vagy nyolc éve, mióta ismerem, hol józan, hol piás. Most már vagy három éve nem rúgott be. Nem tűnt fel, hogy csak vizet, vagy jeges teát iszik? És még ünnepléskor sem pezsgőzik?
- Sosem mondta.
- Akkor sose vetted volna fel! És mínusz egy pont amiért nem kavarnál vele. Bruno segítenél? – karoltam bele Monicaba.
Szerencsére így fel tudtuk végre támogatni a földről.
- Hová viszed?
- Csak nem érdekli Főnök? –gúnyolódtam.
- Aggódom érte.
- Ha most azzal a dumával jössz, hogy mert az alkalmazottad leütlek. Amúgy meg eddig sem érdekelt, mi van vele.
- De igenis, hogy…
- Persze. Vigyük vissza a szállóba, aztán ha jobban lesz meglátjuk.
- Jól van. – biccentett Bruno.
Szegény csajszi rongybabként csuklott össze vissza, így kicsit nehézkesen, de végül sikerült elcibálni a parkolóba, és beültetni a sárga Camaro hátsó ülésére.
Berger kérdezés nélkül beszállt hátra, és átkarolva próbálta ülve tartani.
- Előre is bocs ha összehányja.
- Nem baj… - sóhajtott a brazil.
Összenéztünk Sennával.
- Talán megvan a kezdő lökés. – suttogta.
- Te vezetsz! –azzal bevágtam magam az anyós ülésre.
Végig kérdő pillantásokat küldött felém.
- Az utat nézd!
Egy jó órával később Moni már a szobám kanapéján alud az osztrák főnökök gyöngyének karjaiban.
Gerhard oltalmazóan ölelte.
- Korábban is eszedbe juthatott volna, hogy törődj vele.
- Elég legyen!
- Ő a barátnőm, te csak a főnököm! Gondolkozz el, hogy kit szarok le nagy ívben!
- Feleségem van.
- Jesszus! Mintha te lennél a hűség szobra!
- Ez nem ilyen egyszerű!
- Sosem az! De ő szeret, - az asszonnyal ellentétben – ezért akadt ki amikor kiderült hogy nagyon beteg vagy!
- Nem vagyok beteg!
- És a szíved?
- Honnan veszed ezt?
- Csiripelnek.
- Bruno!
- Nekem anyám mondta! –védekezett – De engem is érdekelne mi bajod!
- Az Istenért! Anyád túloz! Enyhe szívritmus zavar, gyógyszeresen kezelhető! És ti azt mondtátok Monicának hogy haldoklom?
- Igen. - néztem vele farkasszemet.
- Te hülye vagy!
- Legalább tudja mi van, ha meg nem bírja letenni a poharat majd megy elvonóba ahogy mindig.
- Nem megy! Nem engedem! –pattant fel.
- Nincs beleszólásod Főnök! Vagy azt akarod hogy folyamatosan részegen ténferegjen valahol?
- Szemmel fogom tartani, és figyelek rá!
- Hát persze!
Kicsörtetett az erkélyre.
Moni lassan és kábán felült.
- Mit történt? –félig még részeg volt.
- Sokat ittál. –ültem le vele szemben a dohányzóasztalra.
- Dereng valami…. Kávé van?
- Nincs.
- Elszaladt velem a ló…
- Nem kicsit. Teljes filmszakadás?
Bólintott.
- Volt egy álmom…
- Ha Bergerrel akkor nem álmodtál.
Kezébe temette az arcát.
- Látott részegen. Ekkora szégyent. - sírni kezdett.
- Mi lenne ha elutaznál pár napra? Nekem holnap este vissza kell repülnöm Detroiba, velem jöhetnél.
- Azt hittem velünk utazol a jövő heti tesztre és előtte eljössz a gyárba? – döbbent meg Bruno.
- A szerződésem erre a tesztre szólt, és nem hiszem, hogy kapok továbbit.
- Úgy volt nem, hogy a teljes évre itt maradsz? –esett kétségbe.
- Igen, de még semmit sem írtam alá, és szerintem nem is lesz mit. – böktem az erkély felé.
Moni követte a tekintetével az enyémet.
- Még itt van?
- Itt.
Fejére húzta a plédet.
- Elsüllyedek.
- A hatodikon vagyunk van hova.
- Felébredt? –lépett vissza a szobába az osztrák.
- Látod nem? – vágtam be.
- Sajnálom…- motyogta Moni a takaró alól – Gerhard én úgy…..ne haragudj… - zokogott fel.
Mellé ült, és átkarolta.
- Semmi baj.
- Szégyellem magam… Cserben hagytam a csapatot és téged is….Eggyel több gondod van, és…
- Nem unod még Monica? –sóhajtottam fel fáradtan – Mára elég volt belőled ennyi, és vedd le a fejedről végre azt a szart!
- Hagyd békén! –védte az osztrák.
- Ne szólj bele! Régebb óta ismerem mint te! Ha hagyod, meg istápolod, akkor holnap megint nekünk kell összeszednünk a kuka mellől! – azzal lerántottam róla végre a plédet – Nem így van?
Lesütött szemmel, bólogatott.
- Ez nem fog még egyszer előfordulni, majd figyelek rá.
- Két tárgyalás, meg három megbeszélés között? Nem! Velem jön, vissza Amerikába! Ahonnan el se kellett volna jönnie!
- Eljönni? Azt hittem angol vagy? – pillantott Monira, aki igyekezett összehúzni magát.
- Amerikai, az anyja angol, de sosem élt Európában.
- És az ajánló levelek? Az angol cégektől?
- Az apja gazdag, gondolom ő intézte.
- A mostoha bátyám.
- Steve? Még él? Szuper! Gondolom örült hogy megszabadulhat tőled.
- Valahogy úgy….. Gerhard én….
- Miről hazudtál még?
- Csak el akartam felejteni a múltam.
- Akkor most engem felejts el, és a csapatom! Nincs szükség…
- Ugye hogy már ha ennyi gond van vele nem is kell Főnök? – replikáztam máris.
Moni pedig kiborulva rohant a fürdőbe.
- De hát miért nem mondta el?
- Pont ezért.
- Hosszú történet a miénk és van benne jó pár fekete folt.
- Tényleg elviszed? –nézett rám letörve Berger.
- Miért? Kell neked? Akkor viheted. A vele jár nyűg, és felelősség is tied lehet!
- Hogy beszélhetsz így róla? –fakadt ki.
- Úgy beszélek róla, ahogy megérdemli, és különben is, miattad eszi a kefét két éve. Nem értem miért olyan nagy dolog megcsalni a feleséged, elvégre szerintem nem ez lenne az első alkalom. Nem mindegy akkor?
- Nem! Mert miatta el akarnék válni!
- Nagy tragédia! Megesett már a világban mással is!
- Nem tehetem meg a lányommal. Többet nem láthatnánk egymást Ana megmondta hogy elintézi ne legyen még láthatás se. Elég sok csontváz van a szekrényemben, amikkel elérheti. – ült le idegesen.
- Ha most segítesz Moninak és utána otthagyod, abba beleroppan.
- Nem engedhetem el. –tárta szét a karját.
- Önző vagy.
- Igen. Tudom. –nézett fel rám.
Felkaptam a kabátom, és bevágva magam mögött rohantam a folyosóra, idegesen nyomkodtam a liftet, amikor nem jött a tűzlépcsőn leszaladtam két emeltet, és ott nyomkodtam tovább a hívót.
Amikor kinyílt az ajtó, már nem láttam a könnyeimtől, és beleütköztem valakibe.
Nem is láttam ki az.
- Bocs. –szálltam be.
- Történt valami? – ismerős volt a hang.
- Semmi. –töröltem meg az arcom.
Az illető megfogta a karom, én pedig a szemébe néztem.
- Horner?
- Mi történt? – nézett rám aggódva.
- Semmi. –húztam el karom, de újra megfogta.
- Te nem vagy az semmiért sírós lány. Nagy a baj igaz?
Újabb könnycseppek folytak végig az arcomon.
- Gyere! – húzott ki a liftből – Miben tudok segíteni?
Elszakadt a cérna, nem érdekelt az egész kitört belőlem a zokogás, és nyakába borultam.
Eszembe jutott minden, a küzdelmes évek a szenvedélybetegségemmel, a lányok padlóra kerülései, az elvonó megaláztatásai, hogy hányszor szedtük össze egymást valahol ájultan. Azok a sötét éjszakák, amikor….
És megint itt tartunk hála nekem, mindent tönkre teszek…. Megkavartam mindent.
Egy órával később a lakosztálya kanapéján ültem, és a kezembe adott egy csésze teát.
- Ti angolok azt hiszitek mindenre jó egy bögre vízbe áztatott növény.
- Elmondod?
- Nem.
- Nem akarod, vagy nem tudod?
- Nem lehet.
- Titok? – viccelődött.
- Valami olyasmi. De legalább kibőgtem magam.
- Maradhatsz ha akarsz.
- Nem kell, visszamegyek. –álltam fel.
- Ha bármi van itt megtalálsz. Ha kell egy barát.
- Kösz.
Az ajtóig kísért.
- Niki?
- Igen?
- Tőlem nem tudja meg senki.
- Az rendes lenne.
- Az vagyok.
Persze. Azért átöleltem, ahogy elváltunk az ajkaink súrolták egymást.
Egy pillanatra megállt köztünk a levegő. Christian láthatóan megakart csókolni, de végül hátra lépett.
- Nem felelek meg az ízlésednek? – bukott ki belőlem, sértett a visszautasítás.
Halványan elmosolyodott.
- De. Csakhogy te máshoz tartozol, ha jól tudom.
- Az erény lovagja! - gúnyolódtam
- Az embernek vannak elvei.
- Nagy szavak.
- Ennyire zavar, hogy nem adtam be a derekam elsőre?
- Ha kinyújtom a kezem húsz pasit találok. - csettintettem.
- Mégis zavar.
- Az zavar, hogy tagadod.
- Nem tagadom, hogy vonzónak talállak.
- Azt tagadod, mennyire nagyon bejövök neked! – másztam dühösen az arcába.
- Nem hagyom magam provokálni. –közölte higgadtan.
- Az Isten verjen meg te halvérű! –azzal megcsókoltam.
Nem viszonozta. Nagyon bántott, és fáj, de magam sem tudom miért. Amikor elváltak az ajkaink úgy éreztem sírni fogok.
Kaptam már máskor is visszautasítást, de ez most mindennél jobban megbántott. Az elevenembe talált, nem védet meg az évek alatt kialakul páncélom.
Éreztem hogy megsimogatja az arcom, bármit megadtam volna hogy ne mondja ki, hogy menjek vissza Brunóhoz, pedig tudtam hogy ez lesz.
Igyekeztem mélyeket lélegezni, és a padlót nézni.
- Mennem…
Megcsókolt. Lágyan, érzelmesen, gyöngéden és hosszan.
Amikor elváltunk egymástól, az arca komor, és szomorú volt.
- Azt hiszem behúzhatsz a nevem mellé is egy vonalat. –mondta halkan és keserűen.
Rávágtam az ajtót. Úgy éreztem forog velem a világ.
Nem tudom, hogy jutottam vissza a szobámba, de nem is érdekelt.
Gerhard és Bruno aggódva néztek rám.
- Nem szerződöm hozzátok. Haza akarok menni! Ez a végleges döntésem! Monica pedig majd eldönti mit akar!
Azzal magamra zártam a hálószoba ajtaját.
A bizonyított matematikai képletek nem változnak, állandóak, mindig ugyanarra a sablonra tudjuk alkalmazni, behelyettesíteni. És ez az állítás Monicara is igaz. Ha iszik, nem tudja hol a határ, addig jön az egyik pohár vodka a másik után, amíg össze nem esik valahol. Régen is így volt, most is így történt.
Öntudatlanul és csap részegen feküdt az egyik kamion oldalában. Sem a pofozgatás, sem az arcába locsolt víz nem segített. Már amikor megláttam, pontosan tudtam hogy ezt másnapra nem piheni ki, sőt. Ilyenkor szokott az lenni, hogy megindul a lejtőn, és nincs megállás.
Mire Bruno megjött nyomában az osztrákkal, legalább ülő helyzetbe tudtam cibálni szerencsétlen barátnőmet, de a kinézetét illetően a több mint siralmas jelző is kevésnek tűnt.
- Mit történt? – hajolt le mellé Gerhard.
- Ő így oldja meg a gondjait.
- Sosem iszik. – jött a tényként kezelt válasz.
- Alkoholista. –néztem Berger szemébe – Már vagy nyolc éve, mióta ismerem, hol józan, hol piás. Most már vagy három éve nem rúgott be. Nem tűnt fel, hogy csak vizet, vagy jeges teát iszik? És még ünnepléskor sem pezsgőzik?
- Sosem mondta.
- Akkor sose vetted volna fel! És mínusz egy pont amiért nem kavarnál vele. Bruno segítenél? – karoltam bele Monicaba.
Szerencsére így fel tudtuk végre támogatni a földről.
- Hová viszed?
- Csak nem érdekli Főnök? –gúnyolódtam.
- Aggódom érte.
- Ha most azzal a dumával jössz, hogy mert az alkalmazottad leütlek. Amúgy meg eddig sem érdekelt, mi van vele.
- De igenis, hogy…
- Persze. Vigyük vissza a szállóba, aztán ha jobban lesz meglátjuk.
- Jól van. – biccentett Bruno.
Szegény csajszi rongybabként csuklott össze vissza, így kicsit nehézkesen, de végül sikerült elcibálni a parkolóba, és beültetni a sárga Camaro hátsó ülésére.
Berger kérdezés nélkül beszállt hátra, és átkarolva próbálta ülve tartani.
- Előre is bocs ha összehányja.
- Nem baj… - sóhajtott a brazil.
Összenéztünk Sennával.
- Talán megvan a kezdő lökés. – suttogta.
- Te vezetsz! –azzal bevágtam magam az anyós ülésre.
Végig kérdő pillantásokat küldött felém.
- Az utat nézd!
Egy jó órával később Moni már a szobám kanapéján alud az osztrák főnökök gyöngyének karjaiban.
Gerhard oltalmazóan ölelte.
- Korábban is eszedbe juthatott volna, hogy törődj vele.
- Elég legyen!
- Ő a barátnőm, te csak a főnököm! Gondolkozz el, hogy kit szarok le nagy ívben!
- Feleségem van.
- Jesszus! Mintha te lennél a hűség szobra!
- Ez nem ilyen egyszerű!
- Sosem az! De ő szeret, - az asszonnyal ellentétben – ezért akadt ki amikor kiderült hogy nagyon beteg vagy!
- Nem vagyok beteg!
- És a szíved?
- Honnan veszed ezt?
- Csiripelnek.
- Bruno!
- Nekem anyám mondta! –védekezett – De engem is érdekelne mi bajod!
- Az Istenért! Anyád túloz! Enyhe szívritmus zavar, gyógyszeresen kezelhető! És ti azt mondtátok Monicának hogy haldoklom?
- Igen. - néztem vele farkasszemet.
- Te hülye vagy!
- Legalább tudja mi van, ha meg nem bírja letenni a poharat majd megy elvonóba ahogy mindig.
- Nem megy! Nem engedem! –pattant fel.
- Nincs beleszólásod Főnök! Vagy azt akarod hogy folyamatosan részegen ténferegjen valahol?
- Szemmel fogom tartani, és figyelek rá!
- Hát persze!
Kicsörtetett az erkélyre.
Moni lassan és kábán felült.
- Mit történt? –félig még részeg volt.
- Sokat ittál. –ültem le vele szemben a dohányzóasztalra.
- Dereng valami…. Kávé van?
- Nincs.
- Elszaladt velem a ló…
- Nem kicsit. Teljes filmszakadás?
Bólintott.
- Volt egy álmom…
- Ha Bergerrel akkor nem álmodtál.
Kezébe temette az arcát.
- Látott részegen. Ekkora szégyent. - sírni kezdett.
- Mi lenne ha elutaznál pár napra? Nekem holnap este vissza kell repülnöm Detroiba, velem jöhetnél.
- Azt hittem velünk utazol a jövő heti tesztre és előtte eljössz a gyárba? – döbbent meg Bruno.
- A szerződésem erre a tesztre szólt, és nem hiszem, hogy kapok továbbit.
- Úgy volt nem, hogy a teljes évre itt maradsz? –esett kétségbe.
- Igen, de még semmit sem írtam alá, és szerintem nem is lesz mit. – böktem az erkély felé.
Moni követte a tekintetével az enyémet.
- Még itt van?
- Itt.
Fejére húzta a plédet.
- Elsüllyedek.
- A hatodikon vagyunk van hova.
- Felébredt? –lépett vissza a szobába az osztrák.
- Látod nem? – vágtam be.
- Sajnálom…- motyogta Moni a takaró alól – Gerhard én úgy…..ne haragudj… - zokogott fel.
Mellé ült, és átkarolta.
- Semmi baj.
- Szégyellem magam… Cserben hagytam a csapatot és téged is….Eggyel több gondod van, és…
- Nem unod még Monica? –sóhajtottam fel fáradtan – Mára elég volt belőled ennyi, és vedd le a fejedről végre azt a szart!
- Hagyd békén! –védte az osztrák.
- Ne szólj bele! Régebb óta ismerem mint te! Ha hagyod, meg istápolod, akkor holnap megint nekünk kell összeszednünk a kuka mellől! – azzal lerántottam róla végre a plédet – Nem így van?
Lesütött szemmel, bólogatott.
- Ez nem fog még egyszer előfordulni, majd figyelek rá.
- Két tárgyalás, meg három megbeszélés között? Nem! Velem jön, vissza Amerikába! Ahonnan el se kellett volna jönnie!
- Eljönni? Azt hittem angol vagy? – pillantott Monira, aki igyekezett összehúzni magát.
- Amerikai, az anyja angol, de sosem élt Európában.
- És az ajánló levelek? Az angol cégektől?
- Az apja gazdag, gondolom ő intézte.
- A mostoha bátyám.
- Steve? Még él? Szuper! Gondolom örült hogy megszabadulhat tőled.
- Valahogy úgy….. Gerhard én….
- Miről hazudtál még?
- Csak el akartam felejteni a múltam.
- Akkor most engem felejts el, és a csapatom! Nincs szükség…
- Ugye hogy már ha ennyi gond van vele nem is kell Főnök? – replikáztam máris.
Moni pedig kiborulva rohant a fürdőbe.
- De hát miért nem mondta el?
- Pont ezért.
- Hosszú történet a miénk és van benne jó pár fekete folt.
- Tényleg elviszed? –nézett rám letörve Berger.
- Miért? Kell neked? Akkor viheted. A vele jár nyűg, és felelősség is tied lehet!
- Hogy beszélhetsz így róla? –fakadt ki.
- Úgy beszélek róla, ahogy megérdemli, és különben is, miattad eszi a kefét két éve. Nem értem miért olyan nagy dolog megcsalni a feleséged, elvégre szerintem nem ez lenne az első alkalom. Nem mindegy akkor?
- Nem! Mert miatta el akarnék válni!
- Nagy tragédia! Megesett már a világban mással is!
- Nem tehetem meg a lányommal. Többet nem láthatnánk egymást Ana megmondta hogy elintézi ne legyen még láthatás se. Elég sok csontváz van a szekrényemben, amikkel elérheti. – ült le idegesen.
- Ha most segítesz Moninak és utána otthagyod, abba beleroppan.
- Nem engedhetem el. –tárta szét a karját.
- Önző vagy.
- Igen. Tudom. –nézett fel rám.
Felkaptam a kabátom, és bevágva magam mögött rohantam a folyosóra, idegesen nyomkodtam a liftet, amikor nem jött a tűzlépcsőn leszaladtam két emeltet, és ott nyomkodtam tovább a hívót.
Amikor kinyílt az ajtó, már nem láttam a könnyeimtől, és beleütköztem valakibe.
Nem is láttam ki az.
- Bocs. –szálltam be.
- Történt valami? – ismerős volt a hang.
- Semmi. –töröltem meg az arcom.
Az illető megfogta a karom, én pedig a szemébe néztem.
- Horner?
- Mi történt? – nézett rám aggódva.
- Semmi. –húztam el karom, de újra megfogta.
- Te nem vagy az semmiért sírós lány. Nagy a baj igaz?
Újabb könnycseppek folytak végig az arcomon.
- Gyere! – húzott ki a liftből – Miben tudok segíteni?
Elszakadt a cérna, nem érdekelt az egész kitört belőlem a zokogás, és nyakába borultam.
Eszembe jutott minden, a küzdelmes évek a szenvedélybetegségemmel, a lányok padlóra kerülései, az elvonó megaláztatásai, hogy hányszor szedtük össze egymást valahol ájultan. Azok a sötét éjszakák, amikor….
És megint itt tartunk hála nekem, mindent tönkre teszek…. Megkavartam mindent.
Egy órával később a lakosztálya kanapéján ültem, és a kezembe adott egy csésze teát.
- Ti angolok azt hiszitek mindenre jó egy bögre vízbe áztatott növény.
- Elmondod?
- Nem.
- Nem akarod, vagy nem tudod?
- Nem lehet.
- Titok? – viccelődött.
- Valami olyasmi. De legalább kibőgtem magam.
- Maradhatsz ha akarsz.
- Nem kell, visszamegyek. –álltam fel.
- Ha bármi van itt megtalálsz. Ha kell egy barát.
- Kösz.
Az ajtóig kísért.
- Niki?
- Igen?
- Tőlem nem tudja meg senki.
- Az rendes lenne.
- Az vagyok.
Persze. Azért átöleltem, ahogy elváltunk az ajkaink súrolták egymást.
Egy pillanatra megállt köztünk a levegő. Christian láthatóan megakart csókolni, de végül hátra lépett.
- Nem felelek meg az ízlésednek? – bukott ki belőlem, sértett a visszautasítás.
Halványan elmosolyodott.
- De. Csakhogy te máshoz tartozol, ha jól tudom.
- Az erény lovagja! - gúnyolódtam
- Az embernek vannak elvei.
- Nagy szavak.
- Ennyire zavar, hogy nem adtam be a derekam elsőre?
- Ha kinyújtom a kezem húsz pasit találok. - csettintettem.
- Mégis zavar.
- Az zavar, hogy tagadod.
- Nem tagadom, hogy vonzónak talállak.
- Azt tagadod, mennyire nagyon bejövök neked! – másztam dühösen az arcába.
- Nem hagyom magam provokálni. –közölte higgadtan.
- Az Isten verjen meg te halvérű! –azzal megcsókoltam.
Nem viszonozta. Nagyon bántott, és fáj, de magam sem tudom miért. Amikor elváltak az ajkaink úgy éreztem sírni fogok.
Kaptam már máskor is visszautasítást, de ez most mindennél jobban megbántott. Az elevenembe talált, nem védet meg az évek alatt kialakul páncélom.
Éreztem hogy megsimogatja az arcom, bármit megadtam volna hogy ne mondja ki, hogy menjek vissza Brunóhoz, pedig tudtam hogy ez lesz.
Igyekeztem mélyeket lélegezni, és a padlót nézni.
- Mennem…
Megcsókolt. Lágyan, érzelmesen, gyöngéden és hosszan.
Amikor elváltunk egymástól, az arca komor, és szomorú volt.
- Azt hiszem behúzhatsz a nevem mellé is egy vonalat. –mondta halkan és keserűen.
Rávágtam az ajtót. Úgy éreztem forog velem a világ.
Nem tudom, hogy jutottam vissza a szobámba, de nem is érdekelt.
Gerhard és Bruno aggódva néztek rám.
- Nem szerződöm hozzátok. Haza akarok menni! Ez a végleges döntésem! Monica pedig majd eldönti mit akar!
Azzal magamra zártam a hálószoba ajtaját.
2012. május 11., péntek
Days of Thunder - Mint a villám 12.
12.rész
Egy kikoptatott farmert, és egy egyszerű fekete kivágott pólót meg egy piros magas sarkút kaptam fel. Nem volt kedvem az előzetes elgondolásommal ellentétben kicsípni magam.
Bár sokan eljöttek más csapatoktól is, és hangulat is remeknek ígérkezett, valahogy Bruno a buli elején végig a környékemen keringett.
- Össze vagytok nőve? – jött oda Anna, és a fejével a brazil felé bökött.
- Majd elmondom, de támaszt keres.
- Pont tőled? Inkább neked, és nekünk kell. – ivott egyet a poharából.
A tekintettemmel majdnem átszúrtam.
- Én sem verem nagy dobra, nyugi. – suttogta.
- Az a múlt. Megállok a lábamon!
- Ahha. Addig amíg nincs szerelmi krízis, betegségből való felépülés, vagy én és Mo nem zuhanunk meg.
- Elég!
- Fáj az igazság?
- Ezért utállak!
- Azért utálsz mert mindünk közül én vagyok a realista.
Körbe pillantottam senki sem volt a környékünkön.
- Össze kell hozni Monit Gerharddal.
- Ezen melózik két éve, csak nem jön neki össze. Miért ilyen sürgős? Ég a ház? Vagy Cupidót játszol?
- Az osztrák beteg. – súgtam oda.
- Mi?
- Ssssss..
- Honnan szeded?
Szétnéztem, aztán suttogva beszámoltam a történtekről.
- Értem.
- Ötlet?
- Tegyük őket egy szobába és dobjuk el a kulcsot.
- Jobb ötletem van.
- Igen?
- Ahha.
Farkasszemet néztünk.
- Nem. Szó sem lehet róla. Nem borítjuk ki hogy aztán Berger részegen összeszedje. Évek óta józan. Nem teheted vele! Ha meg mered csinálni én megöllek!
- Pedig beválna. – kortyoltam bele a kólámba.
- Elment az eszed?
- Most miért? Tuti megsajnálná, aztán meg megdugná. Egy Monicaval töltött éjszaka után meg nincs olyan pasi, aki többet elengedné.
Magamban hozzátettem, hogy ez nagy TÉNY, annak idején egy –két vad bulin mikor páros randis volt a szex-, láttuk miket művel a másikunk a pasijával, és bizony nem egyszer egy pornó film még lightos is volt ahhoz képest.
- Én is bele szólhatok, vagy te majd eldöntöd? – állt meg mellettem gúnyos arccal az emlegetett szamár.
- Jó, akkor hogy akarod rávenni hogy házasságot törjön. Imádkozol ahogy eddig? Vagy szépen nézel rá és reménykedsz? Régen nem ilyen voltál! Akárkit lekaptál a tíz körméről, az osztrákot meg két éve óta kerülgeted és egy assieval osztod meg az ágyad? – mondtam finnyásan.
- Ha tudni akarod nem rossz gyerek.
- Te meg? Egy aussieval? Ugyan már csibém!
- Mark rendes. Törődik velem.
- Ahha. Mint egy szeretővel, a többiek előtt két lépés távolságból.
- Anna te meg, egy szőkével? Ne már!
- Helyes, és kedves.
- Emberként vagy az ágyban szívem? Utóbbiban kétlem, hogy olyat tudna amiért érdemes levetkőzni. Jézusom, lányok!!! – néztem rájuk gúnyosan.
Elhúzta a száját.
- Gyengéd meg minden, és jó is, de… - csak belebukott Ann.
- Nem azaz eget rengető.
- Hát nem.
- Mondtam én. Ne mond hogy ez elég neked? Régen bármit megadtál volna, hogy egy ilyen playboy egye a kefét miattad! Ezen meg látszik hogy majd megveszik már a lábnyomodért is. Azért azaz Eddie nagy kan lehet. Nem értelek.
- Nem akarok visszakerülni a pszichiátriára.
- Akkor most mit csinálsz? Kötögetsz?
- Jaj mert te tudod a tutit. – vágott be Ann.
- Nem éri meg Niki. – rugdosta az aszfaltot Mo a cipője orrával.
- Mi nem éri meg?
- Túl nagy a kockázat, és ha bebukjuk akkor mindketten megyünk vissza oda ahonnan alig vártuk hogy kijöjjünk.
- Agyam eldobom. Tudjátok mit? Itt van vége az ezer éves „öribariságnak”. –tettem ki a kezemmel a kis idézőjelet - Az én barátnőim nem ilyenek! Megszerzik akit akarnak, és nem sírna attól félve, hogy pofára ejtik őket. Ha jól emlékszem sokszor estetek talpra!
- Párszor meg pofával a betonra! És elég volt abból hogy utána hónapokig csak nyaldostuk a sebeinket! – replikázott Ann.
- Nyugi ha a kis szíved csücske – pillantottam Mora – elpatkol, akkor majd bánhatod hogy csak nézted az egészet két lépés távolságról, és kisírhatod a két szép kicsi szemed! Gyáva nyúl vagy! Fél a boldogságtól! Jah mert az osztrákod szívbeteg ma mesélte a brazilom, és nyugi igaz a hír!
Nála itt szakad el a cérna és elszaladt.
- Ezt most miért kellett?
- Nem ez az igazság? Te mondó emberek gyöngye te!
- Hello! – lépett oda Eddie, egyikünkről a másikunka pillantott miközben mi Annával újra farkasszemet néztünk – Zavarok?
- Nem! Fektesd már meg végre! – azzal az elképedt írt, és rákvörös fejű szőke barátnőmet otthagytam.
Felmentem a teraszra és kihajoltam a korláton.
- Jó estét! – félre fordítottam a fejem.
- Red Bull Team Stop van a bulin!
- Gerhard hívott meg.
- De boldog vagyok!
- Azt hiszem kicsit rosszul indult a kapcsolatunk.
- Ugyan már! – fordultam meg, és dőltem lazán a korlátnak – Nem akarok nálatok versenyezni, és bár jó pasi vagy, nem fogok dugni veled! – tegeztem le.
Az angol szeme kikerekedett, láthatóan megfogtam Christian Hornert.
- Erre most nem tudom mit kéne mondanom.
- Mondjuk azt hogy ezt bebuktad.
Elmosolyodott.
- Igazából csak szerettem volna megbeszélni a történteket. Nem akarom hogy feszültség lenne a két csapat közt.
- Úgy érted Mateschitz nem szeretné, aki meg a te főnököd is!
- Ez is benne van. De te láthatóan jó versenyző vagy, és azt hiszem kicsit elhamarkodottan ítéltünk meg.
- Ki az a mi?
- Csapatvezetők.
- Nem életem célja jóban lenni pilótákkal és csapatvezetőkkel.
- Előbb utóbb elszerződik innen, és nem árt ha van hova.
- Aki akar megtalál szép fiú! Nincs szükségem a segítségedre.
- Nagyon ellenséges nő vagy. –jött közelebb és ő is neki dőlt a korlátnak.
- Nem szeretem a hízelkedő embereket.
- Nem vagyok az.
- Ahha.
- Csak szeretem az egyensúlyt.
- Talpnyaló. – gúnyolódtam.
- Te pedig a lázadó. De a lázadókat mindig leverik.
- Olykor. Olykor meg győz a forradalom, és elsöpri a zsarnokokat.
Elmosolyodott.
- Bruno rendes fiú, de te a nagy fiúkkal szeretsz játszani.
- Ezt ebből a beszélgetésből szűrted le?
- Érdeklődtem utánad.
- Valóban? Miért nem a sajtósod után érdeklődsz akivel az ágyat teszteled miközben Anna jár a fejedben!
- A barátnőd csinos, de nem futok olyan szekér után ami nem vesz föl.
- Nem olyan könnyű belőle kiszeretni.
- Az lehet. – nézett ki a pálya felé – De nem lehetetlen.
Úgy tűnt hogy nem terel.
- Majd meglátjuk. – azzal otthagytam.
Kint a home mellett Brunoba botlottam.
- Nálatok mindenki fogyatékos?
- Kire gondolsz?
- Áh. – legyintettem.
A következő percben pedig a földön feküdtem elterülve. Az arcom dörzsölgettem, felettem pedig egy dühös Anna állt.
Bassza meg még mindig jó a balegyenese.
- Mi bajod van?
- Monica! – csak ennyit mondott, és a szem villámokat szórt – Ha már így megkavartad akkor kerítsd is elő a mentő angyalát te hülye idióta ribanc!
Azzal elcsörtetett.
- Lemaradtam valamiről?
- Le. Hol van Gerhard?
- Bent. Minek?
- Mond meg neki hogy Monica bajban van. Biztosan megint az egyik kamion mellett esett össze.
- Mi történt?
- Azt hiszem Mot vinnünk kell a detoxba.
Bruno egy hosszú pillanatig engem bámult, majd berohant az osztrákért.
Lehet hogy néha kicsit drasztikus megoldásokat alkalmazok?
Egy kikoptatott farmert, és egy egyszerű fekete kivágott pólót meg egy piros magas sarkút kaptam fel. Nem volt kedvem az előzetes elgondolásommal ellentétben kicsípni magam.
Bár sokan eljöttek más csapatoktól is, és hangulat is remeknek ígérkezett, valahogy Bruno a buli elején végig a környékemen keringett.
- Össze vagytok nőve? – jött oda Anna, és a fejével a brazil felé bökött.
- Majd elmondom, de támaszt keres.
- Pont tőled? Inkább neked, és nekünk kell. – ivott egyet a poharából.
A tekintettemmel majdnem átszúrtam.
- Én sem verem nagy dobra, nyugi. – suttogta.
- Az a múlt. Megállok a lábamon!
- Ahha. Addig amíg nincs szerelmi krízis, betegségből való felépülés, vagy én és Mo nem zuhanunk meg.
- Elég!
- Fáj az igazság?
- Ezért utállak!
- Azért utálsz mert mindünk közül én vagyok a realista.
Körbe pillantottam senki sem volt a környékünkön.
- Össze kell hozni Monit Gerharddal.
- Ezen melózik két éve, csak nem jön neki össze. Miért ilyen sürgős? Ég a ház? Vagy Cupidót játszol?
- Az osztrák beteg. – súgtam oda.
- Mi?
- Ssssss..
- Honnan szeded?
Szétnéztem, aztán suttogva beszámoltam a történtekről.
- Értem.
- Ötlet?
- Tegyük őket egy szobába és dobjuk el a kulcsot.
- Jobb ötletem van.
- Igen?
- Ahha.
Farkasszemet néztünk.
- Nem. Szó sem lehet róla. Nem borítjuk ki hogy aztán Berger részegen összeszedje. Évek óta józan. Nem teheted vele! Ha meg mered csinálni én megöllek!
- Pedig beválna. – kortyoltam bele a kólámba.
- Elment az eszed?
- Most miért? Tuti megsajnálná, aztán meg megdugná. Egy Monicaval töltött éjszaka után meg nincs olyan pasi, aki többet elengedné.
Magamban hozzátettem, hogy ez nagy TÉNY, annak idején egy –két vad bulin mikor páros randis volt a szex-, láttuk miket művel a másikunk a pasijával, és bizony nem egyszer egy pornó film még lightos is volt ahhoz képest.
- Én is bele szólhatok, vagy te majd eldöntöd? – állt meg mellettem gúnyos arccal az emlegetett szamár.
- Jó, akkor hogy akarod rávenni hogy házasságot törjön. Imádkozol ahogy eddig? Vagy szépen nézel rá és reménykedsz? Régen nem ilyen voltál! Akárkit lekaptál a tíz körméről, az osztrákot meg két éve óta kerülgeted és egy assieval osztod meg az ágyad? – mondtam finnyásan.
- Ha tudni akarod nem rossz gyerek.
- Te meg? Egy aussieval? Ugyan már csibém!
- Mark rendes. Törődik velem.
- Ahha. Mint egy szeretővel, a többiek előtt két lépés távolságból.
- Anna te meg, egy szőkével? Ne már!
- Helyes, és kedves.
- Emberként vagy az ágyban szívem? Utóbbiban kétlem, hogy olyat tudna amiért érdemes levetkőzni. Jézusom, lányok!!! – néztem rájuk gúnyosan.
Elhúzta a száját.
- Gyengéd meg minden, és jó is, de… - csak belebukott Ann.
- Nem azaz eget rengető.
- Hát nem.
- Mondtam én. Ne mond hogy ez elég neked? Régen bármit megadtál volna, hogy egy ilyen playboy egye a kefét miattad! Ezen meg látszik hogy majd megveszik már a lábnyomodért is. Azért azaz Eddie nagy kan lehet. Nem értelek.
- Nem akarok visszakerülni a pszichiátriára.
- Akkor most mit csinálsz? Kötögetsz?
- Jaj mert te tudod a tutit. – vágott be Ann.
- Nem éri meg Niki. – rugdosta az aszfaltot Mo a cipője orrával.
- Mi nem éri meg?
- Túl nagy a kockázat, és ha bebukjuk akkor mindketten megyünk vissza oda ahonnan alig vártuk hogy kijöjjünk.
- Agyam eldobom. Tudjátok mit? Itt van vége az ezer éves „öribariságnak”. –tettem ki a kezemmel a kis idézőjelet - Az én barátnőim nem ilyenek! Megszerzik akit akarnak, és nem sírna attól félve, hogy pofára ejtik őket. Ha jól emlékszem sokszor estetek talpra!
- Párszor meg pofával a betonra! És elég volt abból hogy utána hónapokig csak nyaldostuk a sebeinket! – replikázott Ann.
- Nyugi ha a kis szíved csücske – pillantottam Mora – elpatkol, akkor majd bánhatod hogy csak nézted az egészet két lépés távolságról, és kisírhatod a két szép kicsi szemed! Gyáva nyúl vagy! Fél a boldogságtól! Jah mert az osztrákod szívbeteg ma mesélte a brazilom, és nyugi igaz a hír!
Nála itt szakad el a cérna és elszaladt.
- Ezt most miért kellett?
- Nem ez az igazság? Te mondó emberek gyöngye te!
- Hello! – lépett oda Eddie, egyikünkről a másikunka pillantott miközben mi Annával újra farkasszemet néztünk – Zavarok?
- Nem! Fektesd már meg végre! – azzal az elképedt írt, és rákvörös fejű szőke barátnőmet otthagytam.
Felmentem a teraszra és kihajoltam a korláton.
- Jó estét! – félre fordítottam a fejem.
- Red Bull Team Stop van a bulin!
- Gerhard hívott meg.
- De boldog vagyok!
- Azt hiszem kicsit rosszul indult a kapcsolatunk.
- Ugyan már! – fordultam meg, és dőltem lazán a korlátnak – Nem akarok nálatok versenyezni, és bár jó pasi vagy, nem fogok dugni veled! – tegeztem le.
Az angol szeme kikerekedett, láthatóan megfogtam Christian Hornert.
- Erre most nem tudom mit kéne mondanom.
- Mondjuk azt hogy ezt bebuktad.
Elmosolyodott.
- Igazából csak szerettem volna megbeszélni a történteket. Nem akarom hogy feszültség lenne a két csapat közt.
- Úgy érted Mateschitz nem szeretné, aki meg a te főnököd is!
- Ez is benne van. De te láthatóan jó versenyző vagy, és azt hiszem kicsit elhamarkodottan ítéltünk meg.
- Ki az a mi?
- Csapatvezetők.
- Nem életem célja jóban lenni pilótákkal és csapatvezetőkkel.
- Előbb utóbb elszerződik innen, és nem árt ha van hova.
- Aki akar megtalál szép fiú! Nincs szükségem a segítségedre.
- Nagyon ellenséges nő vagy. –jött közelebb és ő is neki dőlt a korlátnak.
- Nem szeretem a hízelkedő embereket.
- Nem vagyok az.
- Ahha.
- Csak szeretem az egyensúlyt.
- Talpnyaló. – gúnyolódtam.
- Te pedig a lázadó. De a lázadókat mindig leverik.
- Olykor. Olykor meg győz a forradalom, és elsöpri a zsarnokokat.
Elmosolyodott.
- Bruno rendes fiú, de te a nagy fiúkkal szeretsz játszani.
- Ezt ebből a beszélgetésből szűrted le?
- Érdeklődtem utánad.
- Valóban? Miért nem a sajtósod után érdeklődsz akivel az ágyat teszteled miközben Anna jár a fejedben!
- A barátnőd csinos, de nem futok olyan szekér után ami nem vesz föl.
- Nem olyan könnyű belőle kiszeretni.
- Az lehet. – nézett ki a pálya felé – De nem lehetetlen.
Úgy tűnt hogy nem terel.
- Majd meglátjuk. – azzal otthagytam.
Kint a home mellett Brunoba botlottam.
- Nálatok mindenki fogyatékos?
- Kire gondolsz?
- Áh. – legyintettem.
A következő percben pedig a földön feküdtem elterülve. Az arcom dörzsölgettem, felettem pedig egy dühös Anna állt.
Bassza meg még mindig jó a balegyenese.
- Mi bajod van?
- Monica! – csak ennyit mondott, és a szem villámokat szórt – Ha már így megkavartad akkor kerítsd is elő a mentő angyalát te hülye idióta ribanc!
Azzal elcsörtetett.
- Lemaradtam valamiről?
- Le. Hol van Gerhard?
- Bent. Minek?
- Mond meg neki hogy Monica bajban van. Biztosan megint az egyik kamion mellett esett össze.
- Mi történt?
- Azt hiszem Mot vinnünk kell a detoxba.
Bruno egy hosszú pillanatig engem bámult, majd berohant az osztrákért.
Lehet hogy néha kicsit drasztikus megoldásokat alkalmazok?
Days of Thunder - Mint a villám 11.
11.rész
Fáradtan huppantam le kanapéra. Bruno mellettem landolt, majd mögém ült, masszírozni kezdte a vállam, és a nyakam.
- Ez mennyei. – sóhajtottam fel – Honnan tudtad?
- Gondolatolvasó vagyok.
- Remek te mentalista, akkor gondolj ide gyorsan nekem valami kaját is.
- Mit kérsz?
- Nem tudom. – álltam fel és a fürdőbe mentem.
Utánam jött.
- Mit nem szeretsz?
- Hogy mi? – dobtam le magamról a pólót, és már a nadrágom húztam.
- Milyen kaját utálsz? Nem akarok olyat hozatni, ami nem kell.
- Jah. Tengeri herkentyűt ne. És salátát ne köretnek, hanem úgy nem is tudom… A főétel mellé eszem.
- Értem. Más?
- Igen. Nem eszem marhát, és azt az izé szárnyast sem.
Léptem be a zuhanykabinba.
Bekopogott.
- Az mi? – vigyorgott.
- Gágog.
- Liba.
- Kacsa.
- Nem az a liba.
- Jó azt sem, meg a másikat sem.
- Kacsát? Az hápog.
- Mindegy. Na! – toltam ki a fejét, és becsuktam az ajtót.
Fél órával később még mindig kimerülten, de kicsit jobb kedvel mentem vissza a nappaliba.
- Mit nézel? –érdeklődtem.
- Nem tudom. Kapcsolgatok.
Mellé ültem.
- Pár perc és ehetünk.
- Jó. – nyúltam el.
- Akarsz még mozizni?
- Nem. És mást sem akarok csinálni csak aludni!
- Jól van na, meg ne fojtsál már! – csattant fel.
- Mi bajod van? – néztem rá úgy, mint egy hisztis gyerekre.
- Nekem? Olyan vagy velem, mint a pokróc.
- Témánál vagyunk… - sóhajtottam fel.
Szó nélkül otthagyott, felállt és kiment az ajtón.
Megettem a kaját, és elfeküdtem aludni. Párszor felébredtem, hajnal kettő tájban mocorgást éreztem magam mellett.
Átkarolt, de a szagától is rosszul voltam füst, és vodka keveréke.
- Alszol a kanapén vagy én aludjak?
- Látom megint picsa vagy!
- Te meg kocsma bűzt árasztasz.
- Finnyás! – mászott ki az ágyból.
- A szeretőd vagyok, nem a csajod!
- Egy tűhegynyi megértés azért jólesne.
Hallottam hogy valamiben megbotlik majd nagy puffanással elterül a padlón.
Felkapcsoltam a lámpát.
Odamentem és felsegítettem.
- Hol fáj?
A mellkasára bökött.
- Történ valami?
- Semmi. –bement a fürdőbe.
A félfának támaszkodva néztem.
- Szellemek a múltból?
- Nem.
- Akkor?
- Jaj mindegy, na! Hagyjál! Úgysem érdekel!
Otthagytam.
Később megint felébredtem, de egyedül voltam a hálóban, kimentem a nappaliba, ült a sötétben és kibámult az ablakon. Nézte a hajnalt.
Átkaroltam.
Majd leragadt a szeme.
- Gyere… - húztam magammal.
- Nem…
- Mindjárt elalszol… Gyere…
Kétségbeesetten pillantott rám, majd újra kibámult az üvegajtón.
- Menj el.
- Jó. – bementem a hálóba és elkezdtem összepakolni a cuccom a bőrödbe.
- Mi az ördögöt csinálsz? – támolygott be.
- Azt mondtad menjek el.
- Úgy értettem menj vissza a másik szobába.
Csípőre tettem a kezem.
- Mindketten tudjuk hogy nem úgy értetted. –vágtam vissza.
Közelebb jött, és átölelt, majd a vállamra hajtotta a fejét.
Pár pillanatra állva elszundított.
- Menjünk aludni… - motyogta végül.
- Jól van…
A következő pár órában engem szorongatva aludt.
Reggel pedig olyan volt, mint a felmosórongy. Kimerült, lassú, és kedvetlen.
A kávét is magára borította a homeban, majd dühöngve felszaladt átöltözni.
Kopogás nélkül mentem be hozzá, és bújtam hozzá.
- Öltözöm!
- Mi baj?
- Semmi. – csapta le a pólót a földre – Hol a másik ingem? – kezdett el turkálni a szekrényben.
- Nézd. Ha abba akarod ezt hagyni, akkor…
- Mi? – nézett rám mérgesen.
- Mond meg nyugodtan, ha neked ez így nem pálya. Túlélem, nem gond.
- Neked nem!
- Most zabos vagy rám, mert fáradt voltam? Ez böki a csőröd?
Utáltam barkóbázni.
Dühösen bevágta a szekrényajtót.
- Oké. – azzal otthagytam.
Ha nem, hát nem.
A délelőtt csendesen telt, köröztünk a pályán és adatot gyűjtöttünk. Az utolsó nap volt, így senki nem erőltette a nagy munkát.
Délután már javában folyt a készülődés az esti grillezésre, a szakáccsal éppen a mártásokat kóstoltam, amikor Bruno előkerült.
- Ráérsz?
- Mindjárt. Akkor mártsd a szószba, tedd egy tálba és fóliázd le, majd rakd a hűtőbe pár órára. – fordultam vissza Matteohoz az olasz konyhafőnökhöz.
- Tenni még bele valami?
- Nem, nem. Ez így faja! Öntetek lesznek?
- Hát öööö. - vakarta a fejét Matt– Milyen mártogató lenni?
- Kecsap, meg édes – savanyú szósz, csípős és normál barbeque, majd tejfeles kapros, és mézes mustáros.
- Oké. A többit megoldani.
- Szuper. – dobtam felé egy százas mosolyt – Te vagy a legjobb szakács.
- Tudod szerintem ez lenni remek. Még sose főzni olasz létemre ilyet, de tetszeni gill ötlete.
- Most se főzöl csak sütőd. –kacsintottam rá.
- Megnyalni majd mind a tíz ujjatok.
Adtam neki egy puszit.
- Vigyázz még magammal viszlek Amerikába, mert jobb vagy mint az ottani chefünk. Na ciao!
Mire kiértem a home elé a brazil már láthatóan ideges volt. Nem akartam cirkuszt.
- Segítettem Mattnek.
Megrántotta a vállát.
- Feljössz egy kicsit?
- Úgyis át akartam öltözni.
Alig csukódott be az ajtó mögöttünk, hátulról átölelt, és magához húzott.
Belecsókolt a nyakamba.
- Lenne kedved?
- Nincs ellenemre.
És ahogy látom, te ezzel oldod meg a problémáid, tettem hozzá gondolatban.
Durva volt, és dühös éreztem hogy rajtam vezeti le a mérgét, semmi szenvedély nem volt benne, csak kemény szex. Ezúttal nem kedvelt, nem tetszettem neki, csak dugni akart, úgy bánt velem mint valami kurvával, és ez nem tetszett. Bármire vevő voltam, de nem szerettem ha útszéliként kezelnek, Van egy határ.
Lustán elnyúlt a kanapén, én viszont szedtem a cuccom, és öltöztem.
Megfogta a karom.
- Hová mész?
- Dolgom van.
- Várj. – húzott vissza – Maradj… - a hangja újra lágyan csengett.
- Mennem kell.
- Sajnálom…
- Mit? – tettem a hülyét.
- Gondjaim vannak…
Megrántottam a vállam. Magához ölelt.
- Tudom, hogy ez nem mentség… Többet nem fordul elő.
- Az biztos. –bontakoztam ki a karjaiból.
- Szükségem van rád.
- Nem neked egy nő kell aki bármikor a rendelkezésedre áll. Miért nem fizetsz meg egy prostit? Az még meg is hallgatna.
- Azt hittem neked csak arra kellek! –vágott vissza.
- Igen, de kedveltelek, és úgy tűnt hogy ez kölcsönös. De nem vagyok kurva, aki bármit elvisel, a pénzért!
Felkapta a nadrágját kivett belőle egy köteg pénzt, és hozzám vágta.
- Ha ezen múlik!
- Mekkora egy gennyláda vagy!
Először vissza akartam dobni a képébe, aztán végül megnéztem.
- Tudod mit? Még sose fizettek értem, legalább tudom mennyit érek, két napra! –átpörgettem, ötszázasokban kb. harmincezer euró – Szép pénz ez.
Felvettem a pólóm.
- Niki!
- Sajnálom szivi, megdolgoztam érte. Ez már ez enyém. – gyűrtem a zsebembe a köteget.
A küszöbről rántott vissza és bevágta a nyitott ajtót, majd a falnak szorított.
- Ne menj el.
- Van még pénzed?
- Kérlek… Nik… Én… - belebokszolt a falba a fejem mellett – Niki… - nézett rám fájdalmasan.
- Mennyit szánsz még rám?
- Gerhard beteg.
- Mi?
- Anyám tegnap hívott, hogy pár napja beszélt vele… Berger nem akarta hogy megtudjam, de anyám mégis elmondta…. A szívével van valami, ennyit tudok. Olyan mintha az apám lenne! – fakadt ki - Nem veszíthetem el őt is… A nagybátyám… az apám.. most Berger….
Zokogott.
- Tudom hogy egy fasz voltam, de maradj… Én…Niki! Szükségem van valakire….
Hagytam hogy a nyakamba temesse az arcát.
- Ne haragudj kérlek…. Kérlek… - suttogta.
Könnytől maszatos arccal nézett a szemembe.
- Nem bírom ki ha te is elmész… ha visszamész Amerikába nem marad senkim… Így is egyedül vagyok…Nagyon kedvellek…
A mellkasára tettem a kezem.
- Nagyon fáj……….. Nik…
Tudtam hogy sokra tartja Bergert, és valóban valamiféle apapótlék neki az öreg.
Valahol átéreztem a helyzetét.
Letöröltem a könnyeit.
- Nem tudom mi történt velem…. nem ilyen vagyok…
- Tudom, hogy nem…
- Maradsz?
Szorosan hozzábújtam.
- Niki! –kopogtattak az ajtón – Mindjárt kész a kaja, és jönnek a srácok! – szólt fel az egyik szerelő.
- Oké! Megyünk!
Hallottam hogy elmegy.
- Ugye maradsz?
- Nem hiszem, hogy a legjobb megoldás vagyok.
- Itt vannak a barátaid is, és nekem az is elég ha néha meghallgatsz, vagy csak úgy teszel.
- Miért nem a saját barátaiddal beszéled meg?
- Mert olyanoknak híján vagyok.
- Mennyire?
- Nagyon. Nézd nem elvenni akarlak, csak ha neked csak arra kellek, akkor nekem te meg erre.
Elmosolyodtam.
- Ez nem így megy.
- Ha azt mondanám fizetek érte akkor félre értenéd.
- Nem vagyok agykurkász, vagy lélekbúvár.
- Tudom…
- És már mondtam nem akarok belebonyolódni egy kapcsolatba.
- Ezt is tudom. Meg azt is hogy inkább azért mert félted magad. De én nem bántanálak.
Jelentőségteljesen néztem rá.
- Elbasztam tudom. Egy állat vagyok. De ha tudnám hogy lenne egy védőbástyám…
- Én legyek a támaszod? Bruno ez pont fordítva szokott lenni. – nevettem fel.
- Gázos ügy. – megsimogatta az arcom és megcsókolt – Mondj igen… Már csak azért is mert jó velem az ágyban.
- Oké… De nem azért mert jó veled…
Szorosan magához húzott.
- Hálás vagyok.
- Akkor hálából öltözz fel.
- Oké.
Adtam egy puszit az arcára.
- Nem lesz baj.
- Kösz…
Fáradtan huppantam le kanapéra. Bruno mellettem landolt, majd mögém ült, masszírozni kezdte a vállam, és a nyakam.
- Ez mennyei. – sóhajtottam fel – Honnan tudtad?
- Gondolatolvasó vagyok.
- Remek te mentalista, akkor gondolj ide gyorsan nekem valami kaját is.
- Mit kérsz?
- Nem tudom. – álltam fel és a fürdőbe mentem.
Utánam jött.
- Mit nem szeretsz?
- Hogy mi? – dobtam le magamról a pólót, és már a nadrágom húztam.
- Milyen kaját utálsz? Nem akarok olyat hozatni, ami nem kell.
- Jah. Tengeri herkentyűt ne. És salátát ne köretnek, hanem úgy nem is tudom… A főétel mellé eszem.
- Értem. Más?
- Igen. Nem eszem marhát, és azt az izé szárnyast sem.
Léptem be a zuhanykabinba.
Bekopogott.
- Az mi? – vigyorgott.
- Gágog.
- Liba.
- Kacsa.
- Nem az a liba.
- Jó azt sem, meg a másikat sem.
- Kacsát? Az hápog.
- Mindegy. Na! – toltam ki a fejét, és becsuktam az ajtót.
Fél órával később még mindig kimerülten, de kicsit jobb kedvel mentem vissza a nappaliba.
- Mit nézel? –érdeklődtem.
- Nem tudom. Kapcsolgatok.
Mellé ültem.
- Pár perc és ehetünk.
- Jó. – nyúltam el.
- Akarsz még mozizni?
- Nem. És mást sem akarok csinálni csak aludni!
- Jól van na, meg ne fojtsál már! – csattant fel.
- Mi bajod van? – néztem rá úgy, mint egy hisztis gyerekre.
- Nekem? Olyan vagy velem, mint a pokróc.
- Témánál vagyunk… - sóhajtottam fel.
Szó nélkül otthagyott, felállt és kiment az ajtón.
Megettem a kaját, és elfeküdtem aludni. Párszor felébredtem, hajnal kettő tájban mocorgást éreztem magam mellett.
Átkarolt, de a szagától is rosszul voltam füst, és vodka keveréke.
- Alszol a kanapén vagy én aludjak?
- Látom megint picsa vagy!
- Te meg kocsma bűzt árasztasz.
- Finnyás! – mászott ki az ágyból.
- A szeretőd vagyok, nem a csajod!
- Egy tűhegynyi megértés azért jólesne.
Hallottam hogy valamiben megbotlik majd nagy puffanással elterül a padlón.
Felkapcsoltam a lámpát.
Odamentem és felsegítettem.
- Hol fáj?
A mellkasára bökött.
- Történ valami?
- Semmi. –bement a fürdőbe.
A félfának támaszkodva néztem.
- Szellemek a múltból?
- Nem.
- Akkor?
- Jaj mindegy, na! Hagyjál! Úgysem érdekel!
Otthagytam.
Később megint felébredtem, de egyedül voltam a hálóban, kimentem a nappaliba, ült a sötétben és kibámult az ablakon. Nézte a hajnalt.
Átkaroltam.
Majd leragadt a szeme.
- Gyere… - húztam magammal.
- Nem…
- Mindjárt elalszol… Gyere…
Kétségbeesetten pillantott rám, majd újra kibámult az üvegajtón.
- Menj el.
- Jó. – bementem a hálóba és elkezdtem összepakolni a cuccom a bőrödbe.
- Mi az ördögöt csinálsz? – támolygott be.
- Azt mondtad menjek el.
- Úgy értettem menj vissza a másik szobába.
Csípőre tettem a kezem.
- Mindketten tudjuk hogy nem úgy értetted. –vágtam vissza.
Közelebb jött, és átölelt, majd a vállamra hajtotta a fejét.
Pár pillanatra állva elszundított.
- Menjünk aludni… - motyogta végül.
- Jól van…
A következő pár órában engem szorongatva aludt.
Reggel pedig olyan volt, mint a felmosórongy. Kimerült, lassú, és kedvetlen.
A kávét is magára borította a homeban, majd dühöngve felszaladt átöltözni.
Kopogás nélkül mentem be hozzá, és bújtam hozzá.
- Öltözöm!
- Mi baj?
- Semmi. – csapta le a pólót a földre – Hol a másik ingem? – kezdett el turkálni a szekrényben.
- Nézd. Ha abba akarod ezt hagyni, akkor…
- Mi? – nézett rám mérgesen.
- Mond meg nyugodtan, ha neked ez így nem pálya. Túlélem, nem gond.
- Neked nem!
- Most zabos vagy rám, mert fáradt voltam? Ez böki a csőröd?
Utáltam barkóbázni.
Dühösen bevágta a szekrényajtót.
- Oké. – azzal otthagytam.
Ha nem, hát nem.
A délelőtt csendesen telt, köröztünk a pályán és adatot gyűjtöttünk. Az utolsó nap volt, így senki nem erőltette a nagy munkát.
Délután már javában folyt a készülődés az esti grillezésre, a szakáccsal éppen a mártásokat kóstoltam, amikor Bruno előkerült.
- Ráérsz?
- Mindjárt. Akkor mártsd a szószba, tedd egy tálba és fóliázd le, majd rakd a hűtőbe pár órára. – fordultam vissza Matteohoz az olasz konyhafőnökhöz.
- Tenni még bele valami?
- Nem, nem. Ez így faja! Öntetek lesznek?
- Hát öööö. - vakarta a fejét Matt– Milyen mártogató lenni?
- Kecsap, meg édes – savanyú szósz, csípős és normál barbeque, majd tejfeles kapros, és mézes mustáros.
- Oké. A többit megoldani.
- Szuper. – dobtam felé egy százas mosolyt – Te vagy a legjobb szakács.
- Tudod szerintem ez lenni remek. Még sose főzni olasz létemre ilyet, de tetszeni gill ötlete.
- Most se főzöl csak sütőd. –kacsintottam rá.
- Megnyalni majd mind a tíz ujjatok.
Adtam neki egy puszit.
- Vigyázz még magammal viszlek Amerikába, mert jobb vagy mint az ottani chefünk. Na ciao!
Mire kiértem a home elé a brazil már láthatóan ideges volt. Nem akartam cirkuszt.
- Segítettem Mattnek.
Megrántotta a vállát.
- Feljössz egy kicsit?
- Úgyis át akartam öltözni.
Alig csukódott be az ajtó mögöttünk, hátulról átölelt, és magához húzott.
Belecsókolt a nyakamba.
- Lenne kedved?
- Nincs ellenemre.
És ahogy látom, te ezzel oldod meg a problémáid, tettem hozzá gondolatban.
Durva volt, és dühös éreztem hogy rajtam vezeti le a mérgét, semmi szenvedély nem volt benne, csak kemény szex. Ezúttal nem kedvelt, nem tetszettem neki, csak dugni akart, úgy bánt velem mint valami kurvával, és ez nem tetszett. Bármire vevő voltam, de nem szerettem ha útszéliként kezelnek, Van egy határ.
Lustán elnyúlt a kanapén, én viszont szedtem a cuccom, és öltöztem.
Megfogta a karom.
- Hová mész?
- Dolgom van.
- Várj. – húzott vissza – Maradj… - a hangja újra lágyan csengett.
- Mennem kell.
- Sajnálom…
- Mit? – tettem a hülyét.
- Gondjaim vannak…
Megrántottam a vállam. Magához ölelt.
- Tudom, hogy ez nem mentség… Többet nem fordul elő.
- Az biztos. –bontakoztam ki a karjaiból.
- Szükségem van rád.
- Nem neked egy nő kell aki bármikor a rendelkezésedre áll. Miért nem fizetsz meg egy prostit? Az még meg is hallgatna.
- Azt hittem neked csak arra kellek! –vágott vissza.
- Igen, de kedveltelek, és úgy tűnt hogy ez kölcsönös. De nem vagyok kurva, aki bármit elvisel, a pénzért!
Felkapta a nadrágját kivett belőle egy köteg pénzt, és hozzám vágta.
- Ha ezen múlik!
- Mekkora egy gennyláda vagy!
Először vissza akartam dobni a képébe, aztán végül megnéztem.
- Tudod mit? Még sose fizettek értem, legalább tudom mennyit érek, két napra! –átpörgettem, ötszázasokban kb. harmincezer euró – Szép pénz ez.
Felvettem a pólóm.
- Niki!
- Sajnálom szivi, megdolgoztam érte. Ez már ez enyém. – gyűrtem a zsebembe a köteget.
A küszöbről rántott vissza és bevágta a nyitott ajtót, majd a falnak szorított.
- Ne menj el.
- Van még pénzed?
- Kérlek… Nik… Én… - belebokszolt a falba a fejem mellett – Niki… - nézett rám fájdalmasan.
- Mennyit szánsz még rám?
- Gerhard beteg.
- Mi?
- Anyám tegnap hívott, hogy pár napja beszélt vele… Berger nem akarta hogy megtudjam, de anyám mégis elmondta…. A szívével van valami, ennyit tudok. Olyan mintha az apám lenne! – fakadt ki - Nem veszíthetem el őt is… A nagybátyám… az apám.. most Berger….
Zokogott.
- Tudom hogy egy fasz voltam, de maradj… Én…Niki! Szükségem van valakire….
Hagytam hogy a nyakamba temesse az arcát.
- Ne haragudj kérlek…. Kérlek… - suttogta.
Könnytől maszatos arccal nézett a szemembe.
- Nem bírom ki ha te is elmész… ha visszamész Amerikába nem marad senkim… Így is egyedül vagyok…Nagyon kedvellek…
A mellkasára tettem a kezem.
- Nagyon fáj……….. Nik…
Tudtam hogy sokra tartja Bergert, és valóban valamiféle apapótlék neki az öreg.
Valahol átéreztem a helyzetét.
Letöröltem a könnyeit.
- Nem tudom mi történt velem…. nem ilyen vagyok…
- Tudom, hogy nem…
- Maradsz?
Szorosan hozzábújtam.
- Niki! –kopogtattak az ajtón – Mindjárt kész a kaja, és jönnek a srácok! – szólt fel az egyik szerelő.
- Oké! Megyünk!
Hallottam hogy elmegy.
- Ugye maradsz?
- Nem hiszem, hogy a legjobb megoldás vagyok.
- Itt vannak a barátaid is, és nekem az is elég ha néha meghallgatsz, vagy csak úgy teszel.
- Miért nem a saját barátaiddal beszéled meg?
- Mert olyanoknak híján vagyok.
- Mennyire?
- Nagyon. Nézd nem elvenni akarlak, csak ha neked csak arra kellek, akkor nekem te meg erre.
Elmosolyodtam.
- Ez nem így megy.
- Ha azt mondanám fizetek érte akkor félre értenéd.
- Nem vagyok agykurkász, vagy lélekbúvár.
- Tudom…
- És már mondtam nem akarok belebonyolódni egy kapcsolatba.
- Ezt is tudom. Meg azt is hogy inkább azért mert félted magad. De én nem bántanálak.
Jelentőségteljesen néztem rá.
- Elbasztam tudom. Egy állat vagyok. De ha tudnám hogy lenne egy védőbástyám…
- Én legyek a támaszod? Bruno ez pont fordítva szokott lenni. – nevettem fel.
- Gázos ügy. – megsimogatta az arcom és megcsókolt – Mondj igen… Már csak azért is mert jó velem az ágyban.
- Oké… De nem azért mert jó veled…
Szorosan magához húzott.
- Hálás vagyok.
- Akkor hálából öltözz fel.
- Oké.
Adtam egy puszit az arcára.
- Nem lesz baj.
- Kösz…
2012. május 1., kedd
Days of Thunder - Mint a villám 10.
10.rész
A mobilomon már várt egy sms Monicatól, így gyorsan válaszoltam hogy ráér e most, és összeszedem a parkolóban,mire kiértem egy fehér Hondának dőlve várt.
- Anna?
- Mindjárt jön még meccsel Alonsoval.
Érdeklődve néztem rá.
- Nem éppen puszi pajtások.
- Értem.
- A tiéd? –böktem a kocsira.
- Jah nem. Mehetnénk taxival.
- Oké. Merre? Kis kocsma? Étterem?
- Tudok egy jó kínait az egyik kerületben.
- Mi baj?
- Semmi. –rántotta meg a vállát, és idegesen dobolt a kezével a karosszérián, majd jött a jól ismert mozdulat, elő vett egy cigit, és rágyújtott.
- Azt hittem leszoktál.
- Hát most visszaszoktam!
- Miért vagy ideges?
- Nem vagyok. –fújt ki lazán a füstöt.
- Ki húzott fel, az a Webber?
- Az aussie? ( Az ausztráliaiak elnevezése az angolszász szlengben.) Áh ugyan már, ő jó fej. Nem akar többet csak szexet, neki jó így. De Horner!
- Én azt hittem Annáért van oda…
- Jól hitted! –jelent meg egy szőkésbarna kék szemű, Ferrari piros egyenruhás huszonéves lány, Anna Howard személyesen.
- Jól áll a piros. Hello. – öleltem meg.
- Szia. Jó kört mentél……Na húzzunk el. – vette ki Monica kezéből a slukkot és bele szívott.
- Hívom a taxit.
Tudtam, hogy ez nem nekem szólt.
Megjelent Bruno.
- Sziasztok! Csak az autómért jöttem! –mentegetőzött.
Megnyomta a kulcscsomón fityegő riasztót, és egy sárga 2012-es Chevrolet Camaro lámpája villogni kezdett.
- Te Bruno! – szóltam utána – Jó nálad három nő egy fuvarra?
Egy pillanatra megszeppent.
- Csak fuvar. – kacsintottam.
- Persze. Hol tegyelek ki titeket?
Monica közben újabb szálra gyújtott, és nyomkodta a mobilját.
- Elszívom és mehetünk.
- Anna?
- Nekem nyolc, csak gyorsan tűnjünk el mint a szél.
A brazil bepakol a csomagtartóba, én pedig odaléptem hozzá.
- Haragban vagytok? –érdeklődött halkan.
- Nem. Valami az english man kavart. – értetlen tekintet – Horner.
- Jah.
- Ki hová ül? – kérdeztem a lányokat.
- Hátra.
- Hátra.
- Kicsi a hely.
- Nem baj. –válaszoltak egyszerre.
Bruno a kezembe adta a kulcsokat.
- Ülök a jobb egybe.
- Kösz.
Pár perccel később rákanyarodtam a Londonba vezető főútra.
- Akkor hová is Moni?
- Haza.
- Anna?
- Szálló.
Félre álltam.
- Most ez nekem szól?
- Jaj nem! – fakadt ki Howard – Csak Horner felbaszta az agyam. Velem ordít Vettel miatt, szerinte a tőkeinél fogva vezetem.
- Ez hülye.
- Na! De magyarázd meg neki, hogy a kicsi német nekem csak pár numerára kell.
- Ti mind szexre tartjátok a pasikat? – szólalt meg Senna, és erre mindannyian ránéztük – Óké! Oké! Befogtam!
- Miért te őt dugod? –mutatott szőke barátnőm rá, majd rám.
- Igen. –néztek farkas szemet.
- Miért nem veled kezdtem.
- El a karmokkal. Ő az enyém. - vigyorogtam hátra.
- Véded a territóriumod?
- Igen. –kacsintottam a brazilra.
Gyorsa átértünk a városon, és sportosan leparkoltam a garázsban.
- Átmegyek a lányokhoz.
- Jól van. Melyik szoba?
Csípőre tett kézzel sandítottam rá.
- Gerhard mondta, hogy lehet hogy benéz, meg akar beszélni valami fotózást.
- Csajok?
- Nálam leszünk. – indult meg Moni Annát átkarolva a lift felé.
Bruno megfogta a karom.
- Lehet hogy holnap kapunk egy orvosi ellenőrzést, ne igyál töményet.
- Oké.
Az utolsó pillanatban kaptam el az ajtót.
- Meg tudnám rugdosni Hornert. – pufogott Howard.
- Detto.
- Elmondjátok végre.
- Engem Webber miatt cseszett le.
- Párosban kaptátok az észt?
- Igen. – közölték dühösen.
- Honnan veszi ez a bátorságot?
- Nik, pocsék a kedvem, nincs hangulatom nosztalgiázni. – nyűgösködött Anna.
- Igazából azt akartam tudni mi van veletek….
- Semmi. Moni már öt éve nem iszik, én meg három éve leszoktam a cigiről, és terápiára járok.
- Leszoktál?
- Tegnapig. És te?
- Tiszta vagyok.
- Helyes.
- Akkor?
- Ma nem lennék jó társaság, átmegyek Sebastianhoz, Moni meg szerintem Webberhez ahogy látom. Holnap?
- Grillpartit szervezek a paddockban az új csapatommal.
- Zártkörű?
- Red Bull nem jöhet, más kitétel nincs.
- Helyes. Hánykor?
- Nincs konkrétum. Gerhard is jön… - pillantottam Monicara.
- Jó. Itasd le, és végre lerendezzük egymást. – lett ingerült.
- Rajtam nem múlik. – a lift megállt – Csajok?
Mindketten rám néztek.
- Megoldjuk.
- Tudom szivi, de az utóbbi időben szarul áll a magánéletünk, és egy vita Christiannal maga a vésztörvényszék. Most nincs ingerenciám hajnalig csicseregni.
- Nem veszem fel.
- Helyes. – bólintott majd kinyújtotta a kezét– Anna Howard.
- Monica Rice – tette rá a kezét Moni.
- Niki Conastantin. – csatlakoztam utolsóként.
- A dream team, a tuti csajok klubbja! – kiabáltuk egyszerre, majd magasba lendültek a karok.
Azzal vigyorogva kiszálltak, én meg mentem tovább az emeletre.
Előre tudtam, ha holnapra a kialusszák magukat, akkor nyugodtan tudunk majd beszélni, és átrághatjuk a több éves kimaradást.
Olyanok mint voltak, Moni a csendes veszélyes, Anna az érdes modorú kis pukkancs, én meg a pofozkodó dühöngő tank.
Szórakozottan szálltam ki a liftből a megfelelő emeleten, Bruno éppen a mágneskártyával vacakolt.
- Várj meg! – szóltam oda.
- A csajos este?
- Túl fáradtak, én sem bírnék hajnalig pofázni.
- Értem.
- De holnap jönnek az esti sütögetésre.
- Értem.
- Van kedved ahhoz a mégsem randihoz?
- Kaja plusz film?
- Igen.
- Végül is…
Dobtam le az ajtón belépve a táskám.
A mobilomon már várt egy sms Monicatól, így gyorsan válaszoltam hogy ráér e most, és összeszedem a parkolóban,mire kiértem egy fehér Hondának dőlve várt.
- Anna?
- Mindjárt jön még meccsel Alonsoval.
Érdeklődve néztem rá.
- Nem éppen puszi pajtások.
- Értem.
- A tiéd? –böktem a kocsira.
- Jah nem. Mehetnénk taxival.
- Oké. Merre? Kis kocsma? Étterem?
- Tudok egy jó kínait az egyik kerületben.
- Mi baj?
- Semmi. –rántotta meg a vállát, és idegesen dobolt a kezével a karosszérián, majd jött a jól ismert mozdulat, elő vett egy cigit, és rágyújtott.
- Azt hittem leszoktál.
- Hát most visszaszoktam!
- Miért vagy ideges?
- Nem vagyok. –fújt ki lazán a füstöt.
- Ki húzott fel, az a Webber?
- Az aussie? ( Az ausztráliaiak elnevezése az angolszász szlengben.) Áh ugyan már, ő jó fej. Nem akar többet csak szexet, neki jó így. De Horner!
- Én azt hittem Annáért van oda…
- Jól hitted! –jelent meg egy szőkésbarna kék szemű, Ferrari piros egyenruhás huszonéves lány, Anna Howard személyesen.
- Jól áll a piros. Hello. – öleltem meg.
- Szia. Jó kört mentél……Na húzzunk el. – vette ki Monica kezéből a slukkot és bele szívott.
- Hívom a taxit.
Tudtam, hogy ez nem nekem szólt.
Megjelent Bruno.
- Sziasztok! Csak az autómért jöttem! –mentegetőzött.
Megnyomta a kulcscsomón fityegő riasztót, és egy sárga 2012-es Chevrolet Camaro lámpája villogni kezdett.
- Te Bruno! – szóltam utána – Jó nálad három nő egy fuvarra?
Egy pillanatra megszeppent.
- Csak fuvar. – kacsintottam.
- Persze. Hol tegyelek ki titeket?
Monica közben újabb szálra gyújtott, és nyomkodta a mobilját.
- Elszívom és mehetünk.
- Anna?
- Nekem nyolc, csak gyorsan tűnjünk el mint a szél.
A brazil bepakol a csomagtartóba, én pedig odaléptem hozzá.
- Haragban vagytok? –érdeklődött halkan.
- Nem. Valami az english man kavart. – értetlen tekintet – Horner.
- Jah.
- Ki hová ül? – kérdeztem a lányokat.
- Hátra.
- Hátra.
- Kicsi a hely.
- Nem baj. –válaszoltak egyszerre.
Bruno a kezembe adta a kulcsokat.
- Ülök a jobb egybe.
- Kösz.
Pár perccel később rákanyarodtam a Londonba vezető főútra.
- Akkor hová is Moni?
- Haza.
- Anna?
- Szálló.
Félre álltam.
- Most ez nekem szól?
- Jaj nem! – fakadt ki Howard – Csak Horner felbaszta az agyam. Velem ordít Vettel miatt, szerinte a tőkeinél fogva vezetem.
- Ez hülye.
- Na! De magyarázd meg neki, hogy a kicsi német nekem csak pár numerára kell.
- Ti mind szexre tartjátok a pasikat? – szólalt meg Senna, és erre mindannyian ránéztük – Óké! Oké! Befogtam!
- Miért te őt dugod? –mutatott szőke barátnőm rá, majd rám.
- Igen. –néztek farkas szemet.
- Miért nem veled kezdtem.
- El a karmokkal. Ő az enyém. - vigyorogtam hátra.
- Véded a territóriumod?
- Igen. –kacsintottam a brazilra.
Gyorsa átértünk a városon, és sportosan leparkoltam a garázsban.
- Átmegyek a lányokhoz.
- Jól van. Melyik szoba?
Csípőre tett kézzel sandítottam rá.
- Gerhard mondta, hogy lehet hogy benéz, meg akar beszélni valami fotózást.
- Csajok?
- Nálam leszünk. – indult meg Moni Annát átkarolva a lift felé.
Bruno megfogta a karom.
- Lehet hogy holnap kapunk egy orvosi ellenőrzést, ne igyál töményet.
- Oké.
Az utolsó pillanatban kaptam el az ajtót.
- Meg tudnám rugdosni Hornert. – pufogott Howard.
- Detto.
- Elmondjátok végre.
- Engem Webber miatt cseszett le.
- Párosban kaptátok az észt?
- Igen. – közölték dühösen.
- Honnan veszi ez a bátorságot?
- Nik, pocsék a kedvem, nincs hangulatom nosztalgiázni. – nyűgösködött Anna.
- Igazából azt akartam tudni mi van veletek….
- Semmi. Moni már öt éve nem iszik, én meg három éve leszoktam a cigiről, és terápiára járok.
- Leszoktál?
- Tegnapig. És te?
- Tiszta vagyok.
- Helyes.
- Akkor?
- Ma nem lennék jó társaság, átmegyek Sebastianhoz, Moni meg szerintem Webberhez ahogy látom. Holnap?
- Grillpartit szervezek a paddockban az új csapatommal.
- Zártkörű?
- Red Bull nem jöhet, más kitétel nincs.
- Helyes. Hánykor?
- Nincs konkrétum. Gerhard is jön… - pillantottam Monicara.
- Jó. Itasd le, és végre lerendezzük egymást. – lett ingerült.
- Rajtam nem múlik. – a lift megállt – Csajok?
Mindketten rám néztek.
- Megoldjuk.
- Tudom szivi, de az utóbbi időben szarul áll a magánéletünk, és egy vita Christiannal maga a vésztörvényszék. Most nincs ingerenciám hajnalig csicseregni.
- Nem veszem fel.
- Helyes. – bólintott majd kinyújtotta a kezét– Anna Howard.
- Monica Rice – tette rá a kezét Moni.
- Niki Conastantin. – csatlakoztam utolsóként.
- A dream team, a tuti csajok klubbja! – kiabáltuk egyszerre, majd magasba lendültek a karok.
Azzal vigyorogva kiszálltak, én meg mentem tovább az emeletre.
Előre tudtam, ha holnapra a kialusszák magukat, akkor nyugodtan tudunk majd beszélni, és átrághatjuk a több éves kimaradást.
Olyanok mint voltak, Moni a csendes veszélyes, Anna az érdes modorú kis pukkancs, én meg a pofozkodó dühöngő tank.
Szórakozottan szálltam ki a liftből a megfelelő emeleten, Bruno éppen a mágneskártyával vacakolt.
- Várj meg! – szóltam oda.
- A csajos este?
- Túl fáradtak, én sem bírnék hajnalig pofázni.
- Értem.
- De holnap jönnek az esti sütögetésre.
- Értem.
- Van kedved ahhoz a mégsem randihoz?
- Kaja plusz film?
- Igen.
- Végül is…
Dobtam le az ajtón belépve a táskám.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)