Days of Thunder - Mint a villám 11.

11.rész

Fáradtan huppantam le kanapéra. Bruno mellettem landolt, majd mögém ült, masszírozni kezdte a vállam, és a nyakam.
- Ez mennyei. – sóhajtottam fel – Honnan tudtad?
- Gondolatolvasó vagyok.
- Remek te mentalista, akkor gondolj ide gyorsan nekem valami kaját is.
- Mit kérsz?
- Nem tudom. – álltam fel és a fürdőbe mentem.
Utánam jött.
- Mit nem szeretsz?
- Hogy mi? – dobtam le magamról a pólót, és már a nadrágom húztam.
- Milyen kaját utálsz? Nem akarok olyat hozatni, ami nem kell.
- Jah. Tengeri herkentyűt ne. És salátát ne köretnek, hanem úgy nem is tudom… A főétel mellé eszem.
- Értem. Más?
- Igen. Nem eszem marhát, és azt az izé szárnyast sem.
Léptem be a zuhanykabinba.
Bekopogott.
- Az mi? – vigyorgott.
- Gágog.
- Liba.
- Kacsa.
- Nem az a liba.
- Jó azt sem, meg a másikat sem.
- Kacsát? Az hápog.
- Mindegy. Na! – toltam ki a fejét, és becsuktam az ajtót.
Fél órával később még mindig kimerülten, de kicsit jobb kedvel mentem vissza a nappaliba.
- Mit nézel? –érdeklődtem.
- Nem tudom. Kapcsolgatok.
Mellé ültem.
- Pár perc és ehetünk.
- Jó. – nyúltam el.
- Akarsz még mozizni?
- Nem. És mást sem akarok csinálni csak aludni!
- Jól van na, meg ne fojtsál már! – csattant fel.
- Mi bajod van? – néztem rá úgy, mint egy hisztis gyerekre.
- Nekem? Olyan vagy velem, mint a pokróc.
- Témánál vagyunk… - sóhajtottam fel.
Szó nélkül otthagyott, felállt és kiment az ajtón.
Megettem a kaját, és elfeküdtem aludni. Párszor felébredtem, hajnal kettő tájban mocorgást éreztem magam mellett.
Átkarolt, de a szagától is rosszul voltam füst, és vodka keveréke.
- Alszol a kanapén vagy én aludjak?
- Látom megint picsa vagy!
- Te meg kocsma bűzt árasztasz.
- Finnyás! – mászott ki az ágyból.
- A szeretőd vagyok, nem a csajod!
- Egy tűhegynyi megértés azért jólesne.
Hallottam hogy valamiben megbotlik majd nagy puffanással elterül a padlón.
Felkapcsoltam a lámpát.
Odamentem és felsegítettem.
- Hol fáj?
A mellkasára bökött.
- Történ valami?
- Semmi. –bement a fürdőbe.
A félfának támaszkodva néztem.
- Szellemek a múltból?
- Nem.
- Akkor?
- Jaj mindegy, na! Hagyjál! Úgysem érdekel!
Otthagytam.
Később megint felébredtem, de egyedül voltam a hálóban, kimentem a nappaliba, ült a sötétben és kibámult az ablakon. Nézte a hajnalt.
Átkaroltam.
Majd leragadt a szeme.
- Gyere… - húztam magammal.
- Nem…
- Mindjárt elalszol… Gyere…
Kétségbeesetten pillantott rám, majd újra kibámult az üvegajtón.
- Menj el.
- Jó. – bementem a hálóba és elkezdtem összepakolni a cuccom a bőrödbe.
- Mi az ördögöt csinálsz? – támolygott be.
- Azt mondtad menjek el.
- Úgy értettem menj vissza a másik szobába.
Csípőre tettem a kezem.
- Mindketten tudjuk hogy nem úgy értetted. –vágtam vissza.
Közelebb jött, és átölelt, majd a vállamra hajtotta a fejét.
Pár pillanatra állva elszundított.
- Menjünk aludni… - motyogta végül.
- Jól van…
A következő pár órában engem szorongatva aludt.
Reggel pedig olyan volt, mint a felmosórongy. Kimerült, lassú, és kedvetlen.
A kávét is magára borította a homeban, majd dühöngve felszaladt átöltözni.
Kopogás nélkül mentem be hozzá, és bújtam hozzá.
- Öltözöm!
- Mi baj?
- Semmi. – csapta le a pólót a földre – Hol a másik ingem? – kezdett el turkálni a szekrényben.
- Nézd. Ha abba akarod ezt hagyni, akkor…
- Mi? – nézett rám mérgesen.
- Mond meg nyugodtan, ha neked ez így nem pálya. Túlélem, nem gond.
- Neked nem!
- Most zabos vagy rám, mert fáradt voltam? Ez böki a csőröd?
Utáltam barkóbázni.
Dühösen bevágta a szekrényajtót.
- Oké. – azzal otthagytam.
Ha nem, hát nem.
A délelőtt csendesen telt, köröztünk a pályán és adatot gyűjtöttünk. Az utolsó nap volt, így senki nem erőltette a nagy munkát.
Délután már javában folyt a készülődés az esti grillezésre, a szakáccsal éppen a mártásokat kóstoltam, amikor Bruno előkerült.
- Ráérsz?
- Mindjárt. Akkor mártsd a szószba, tedd egy tálba és fóliázd le, majd rakd a hűtőbe pár órára. – fordultam vissza Matteohoz az olasz konyhafőnökhöz.
- Tenni még bele valami?
- Nem, nem. Ez így faja! Öntetek lesznek?
- Hát öööö. - vakarta a fejét Matt– Milyen mártogató lenni?
- Kecsap, meg édes – savanyú szósz, csípős és normál barbeque, majd tejfeles kapros, és mézes mustáros.
- Oké. A többit megoldani.
- Szuper. – dobtam felé egy százas mosolyt – Te vagy a legjobb szakács.
- Tudod szerintem ez lenni remek. Még sose főzni olasz létemre ilyet, de tetszeni gill ötlete.
- Most se főzöl csak sütőd. –kacsintottam rá.
- Megnyalni majd mind a tíz ujjatok.
Adtam neki egy puszit.
- Vigyázz még magammal viszlek Amerikába, mert jobb vagy mint az ottani chefünk. Na ciao!
Mire kiértem a home elé a brazil már láthatóan ideges volt. Nem akartam cirkuszt.
- Segítettem Mattnek.
Megrántotta a vállát.
- Feljössz egy kicsit?
- Úgyis át akartam öltözni.
Alig csukódott be az ajtó mögöttünk, hátulról átölelt, és magához húzott.
Belecsókolt a nyakamba.
- Lenne kedved?
- Nincs ellenemre.
És ahogy látom, te ezzel oldod meg a problémáid, tettem hozzá gondolatban.
Durva volt, és dühös éreztem hogy rajtam vezeti le a mérgét, semmi szenvedély nem volt benne, csak kemény szex. Ezúttal nem kedvelt, nem tetszettem neki, csak dugni akart, úgy bánt velem mint valami kurvával, és ez nem tetszett. Bármire vevő voltam, de nem szerettem ha útszéliként kezelnek, Van egy határ.
Lustán elnyúlt a kanapén, én viszont szedtem a cuccom, és öltöztem.
Megfogta a karom.
- Hová mész?
- Dolgom van.
- Várj. – húzott vissza – Maradj… - a hangja újra lágyan csengett.
- Mennem kell.
- Sajnálom…
- Mit? – tettem a hülyét.
- Gondjaim vannak…
Megrántottam a vállam. Magához ölelt.
- Tudom, hogy ez nem mentség… Többet nem fordul elő.
- Az biztos. –bontakoztam ki a karjaiból.
- Szükségem van rád.
- Nem neked egy nő kell aki bármikor a rendelkezésedre áll. Miért nem fizetsz meg egy prostit? Az még meg is hallgatna.
- Azt hittem neked csak arra kellek! –vágott vissza.
- Igen, de kedveltelek, és úgy tűnt hogy ez kölcsönös. De nem vagyok kurva, aki bármit elvisel, a pénzért!
Felkapta a nadrágját kivett belőle egy köteg pénzt, és hozzám vágta.
- Ha ezen múlik!
- Mekkora egy gennyláda vagy!
Először vissza akartam dobni a képébe, aztán végül megnéztem.
- Tudod mit? Még sose fizettek értem, legalább tudom mennyit érek, két napra! –átpörgettem, ötszázasokban kb. harmincezer euró – Szép pénz ez.
Felvettem a pólóm.
- Niki!
- Sajnálom szivi, megdolgoztam érte. Ez már ez enyém. – gyűrtem a zsebembe a köteget.
A küszöbről rántott vissza és bevágta a nyitott ajtót, majd a falnak szorított.
- Ne menj el.
- Van még pénzed?
- Kérlek… Nik… Én… - belebokszolt a falba a fejem mellett – Niki… - nézett rám fájdalmasan.
- Mennyit szánsz még rám?
- Gerhard beteg.
- Mi?
- Anyám tegnap hívott, hogy pár napja beszélt vele… Berger nem akarta hogy megtudjam, de anyám mégis elmondta…. A szívével van valami, ennyit tudok. Olyan mintha az apám lenne! – fakadt ki - Nem veszíthetem el őt is… A nagybátyám… az apám.. most Berger….
Zokogott.
- Tudom hogy egy fasz voltam, de maradj… Én…Niki! Szükségem van valakire….
Hagytam hogy a nyakamba temesse az arcát.
- Ne haragudj kérlek…. Kérlek… - suttogta.
Könnytől maszatos arccal nézett a szemembe.
- Nem bírom ki ha te is elmész… ha visszamész Amerikába nem marad senkim… Így is egyedül vagyok…Nagyon kedvellek…
A mellkasára tettem a kezem.
- Nagyon fáj……….. Nik…
Tudtam hogy sokra tartja Bergert, és valóban valamiféle apapótlék neki az öreg.
Valahol átéreztem a helyzetét.
Letöröltem a könnyeit.
- Nem tudom mi történt velem…. nem ilyen vagyok…
- Tudom, hogy nem…
- Maradsz?
Szorosan hozzábújtam.
- Niki! –kopogtattak az ajtón – Mindjárt kész a kaja, és jönnek a srácok! – szólt fel az egyik szerelő.
- Oké! Megyünk!
Hallottam hogy elmegy.
- Ugye maradsz?
- Nem hiszem, hogy a legjobb megoldás vagyok.
- Itt vannak a barátaid is, és nekem az is elég ha néha meghallgatsz, vagy csak úgy teszel.
- Miért nem a saját barátaiddal beszéled meg?
- Mert olyanoknak híján vagyok.
- Mennyire?
- Nagyon. Nézd nem elvenni akarlak, csak ha neked csak arra kellek, akkor nekem te meg erre.
Elmosolyodtam.
- Ez nem így megy.
- Ha azt mondanám fizetek érte akkor félre értenéd.
- Nem vagyok agykurkász, vagy lélekbúvár.
- Tudom…
- És már mondtam nem akarok belebonyolódni egy kapcsolatba.
- Ezt is tudom. Meg azt is hogy inkább azért mert félted magad. De én nem bántanálak.
Jelentőségteljesen néztem rá.
- Elbasztam tudom. Egy állat vagyok. De ha tudnám hogy lenne egy védőbástyám…
- Én legyek a támaszod? Bruno ez pont fordítva szokott lenni. – nevettem fel.
- Gázos ügy. – megsimogatta az arcom és megcsókolt – Mondj igen… Már csak azért is mert jó velem az ágyban.
- Oké… De nem azért mert jó veled…
Szorosan magához húzott.
- Hálás vagyok.
- Akkor hálából öltözz fel.
- Oké.
Adtam egy puszit az arcára.
- Nem lesz baj.
- Kösz…