13.rész
A bizonyított matematikai képletek nem változnak, állandóak, mindig ugyanarra a sablonra tudjuk alkalmazni, behelyettesíteni. És ez az állítás Monicara is igaz. Ha iszik, nem tudja hol a határ, addig jön az egyik pohár vodka a másik után, amíg össze nem esik valahol. Régen is így volt, most is így történt.
Öntudatlanul és csap részegen feküdt az egyik kamion oldalában. Sem a pofozgatás, sem az arcába locsolt víz nem segített. Már amikor megláttam, pontosan tudtam hogy ezt másnapra nem piheni ki, sőt. Ilyenkor szokott az lenni, hogy megindul a lejtőn, és nincs megállás.
Mire Bruno megjött nyomában az osztrákkal, legalább ülő helyzetbe tudtam cibálni szerencsétlen barátnőmet, de a kinézetét illetően a több mint siralmas jelző is kevésnek tűnt.
- Mit történt? – hajolt le mellé Gerhard.
- Ő így oldja meg a gondjait.
- Sosem iszik. – jött a tényként kezelt válasz.
- Alkoholista. –néztem Berger szemébe – Már vagy nyolc éve, mióta ismerem, hol józan, hol piás. Most már vagy három éve nem rúgott be. Nem tűnt fel, hogy csak vizet, vagy jeges teát iszik? És még ünnepléskor sem pezsgőzik?
- Sosem mondta.
- Akkor sose vetted volna fel! És mínusz egy pont amiért nem kavarnál vele. Bruno segítenél? – karoltam bele Monicaba.
Szerencsére így fel tudtuk végre támogatni a földről.
- Hová viszed?
- Csak nem érdekli Főnök? –gúnyolódtam.
- Aggódom érte.
- Ha most azzal a dumával jössz, hogy mert az alkalmazottad leütlek. Amúgy meg eddig sem érdekelt, mi van vele.
- De igenis, hogy…
- Persze. Vigyük vissza a szállóba, aztán ha jobban lesz meglátjuk.
- Jól van. – biccentett Bruno.
Szegény csajszi rongybabként csuklott össze vissza, így kicsit nehézkesen, de végül sikerült elcibálni a parkolóba, és beültetni a sárga Camaro hátsó ülésére.
Berger kérdezés nélkül beszállt hátra, és átkarolva próbálta ülve tartani.
- Előre is bocs ha összehányja.
- Nem baj… - sóhajtott a brazil.
Összenéztünk Sennával.
- Talán megvan a kezdő lökés. – suttogta.
- Te vezetsz! –azzal bevágtam magam az anyós ülésre.
Végig kérdő pillantásokat küldött felém.
- Az utat nézd!
Egy jó órával később Moni már a szobám kanapéján alud az osztrák főnökök gyöngyének karjaiban.
Gerhard oltalmazóan ölelte.
- Korábban is eszedbe juthatott volna, hogy törődj vele.
- Elég legyen!
- Ő a barátnőm, te csak a főnököm! Gondolkozz el, hogy kit szarok le nagy ívben!
- Feleségem van.
- Jesszus! Mintha te lennél a hűség szobra!
- Ez nem ilyen egyszerű!
- Sosem az! De ő szeret, - az asszonnyal ellentétben – ezért akadt ki amikor kiderült hogy nagyon beteg vagy!
- Nem vagyok beteg!
- És a szíved?
- Honnan veszed ezt?
- Csiripelnek.
- Bruno!
- Nekem anyám mondta! –védekezett – De engem is érdekelne mi bajod!
- Az Istenért! Anyád túloz! Enyhe szívritmus zavar, gyógyszeresen kezelhető! És ti azt mondtátok Monicának hogy haldoklom?
- Igen. - néztem vele farkasszemet.
- Te hülye vagy!
- Legalább tudja mi van, ha meg nem bírja letenni a poharat majd megy elvonóba ahogy mindig.
- Nem megy! Nem engedem! –pattant fel.
- Nincs beleszólásod Főnök! Vagy azt akarod hogy folyamatosan részegen ténferegjen valahol?
- Szemmel fogom tartani, és figyelek rá!
- Hát persze!
Kicsörtetett az erkélyre.
Moni lassan és kábán felült.
- Mit történt? –félig még részeg volt.
- Sokat ittál. –ültem le vele szemben a dohányzóasztalra.
- Dereng valami…. Kávé van?
- Nincs.
- Elszaladt velem a ló…
- Nem kicsit. Teljes filmszakadás?
Bólintott.
- Volt egy álmom…
- Ha Bergerrel akkor nem álmodtál.
Kezébe temette az arcát.
- Látott részegen. Ekkora szégyent. - sírni kezdett.
- Mi lenne ha elutaznál pár napra? Nekem holnap este vissza kell repülnöm Detroiba, velem jöhetnél.
- Azt hittem velünk utazol a jövő heti tesztre és előtte eljössz a gyárba? – döbbent meg Bruno.
- A szerződésem erre a tesztre szólt, és nem hiszem, hogy kapok továbbit.
- Úgy volt nem, hogy a teljes évre itt maradsz? –esett kétségbe.
- Igen, de még semmit sem írtam alá, és szerintem nem is lesz mit. – böktem az erkély felé.
Moni követte a tekintetével az enyémet.
- Még itt van?
- Itt.
Fejére húzta a plédet.
- Elsüllyedek.
- A hatodikon vagyunk van hova.
- Felébredt? –lépett vissza a szobába az osztrák.
- Látod nem? – vágtam be.
- Sajnálom…- motyogta Moni a takaró alól – Gerhard én úgy…..ne haragudj… - zokogott fel.
Mellé ült, és átkarolta.
- Semmi baj.
- Szégyellem magam… Cserben hagytam a csapatot és téged is….Eggyel több gondod van, és…
- Nem unod még Monica? –sóhajtottam fel fáradtan – Mára elég volt belőled ennyi, és vedd le a fejedről végre azt a szart!
- Hagyd békén! –védte az osztrák.
- Ne szólj bele! Régebb óta ismerem mint te! Ha hagyod, meg istápolod, akkor holnap megint nekünk kell összeszednünk a kuka mellől! – azzal lerántottam róla végre a plédet – Nem így van?
Lesütött szemmel, bólogatott.
- Ez nem fog még egyszer előfordulni, majd figyelek rá.
- Két tárgyalás, meg három megbeszélés között? Nem! Velem jön, vissza Amerikába! Ahonnan el se kellett volna jönnie!
- Eljönni? Azt hittem angol vagy? – pillantott Monira, aki igyekezett összehúzni magát.
- Amerikai, az anyja angol, de sosem élt Európában.
- És az ajánló levelek? Az angol cégektől?
- Az apja gazdag, gondolom ő intézte.
- A mostoha bátyám.
- Steve? Még él? Szuper! Gondolom örült hogy megszabadulhat tőled.
- Valahogy úgy….. Gerhard én….
- Miről hazudtál még?
- Csak el akartam felejteni a múltam.
- Akkor most engem felejts el, és a csapatom! Nincs szükség…
- Ugye hogy már ha ennyi gond van vele nem is kell Főnök? – replikáztam máris.
Moni pedig kiborulva rohant a fürdőbe.
- De hát miért nem mondta el?
- Pont ezért.
- Hosszú történet a miénk és van benne jó pár fekete folt.
- Tényleg elviszed? –nézett rám letörve Berger.
- Miért? Kell neked? Akkor viheted. A vele jár nyűg, és felelősség is tied lehet!
- Hogy beszélhetsz így róla? –fakadt ki.
- Úgy beszélek róla, ahogy megérdemli, és különben is, miattad eszi a kefét két éve. Nem értem miért olyan nagy dolog megcsalni a feleséged, elvégre szerintem nem ez lenne az első alkalom. Nem mindegy akkor?
- Nem! Mert miatta el akarnék válni!
- Nagy tragédia! Megesett már a világban mással is!
- Nem tehetem meg a lányommal. Többet nem láthatnánk egymást Ana megmondta hogy elintézi ne legyen még láthatás se. Elég sok csontváz van a szekrényemben, amikkel elérheti. – ült le idegesen.
- Ha most segítesz Moninak és utána otthagyod, abba beleroppan.
- Nem engedhetem el. –tárta szét a karját.
- Önző vagy.
- Igen. Tudom. –nézett fel rám.
Felkaptam a kabátom, és bevágva magam mögött rohantam a folyosóra, idegesen nyomkodtam a liftet, amikor nem jött a tűzlépcsőn leszaladtam két emeltet, és ott nyomkodtam tovább a hívót.
Amikor kinyílt az ajtó, már nem láttam a könnyeimtől, és beleütköztem valakibe.
Nem is láttam ki az.
- Bocs. –szálltam be.
- Történt valami? – ismerős volt a hang.
- Semmi. –töröltem meg az arcom.
Az illető megfogta a karom, én pedig a szemébe néztem.
- Horner?
- Mi történt? – nézett rám aggódva.
- Semmi. –húztam el karom, de újra megfogta.
- Te nem vagy az semmiért sírós lány. Nagy a baj igaz?
Újabb könnycseppek folytak végig az arcomon.
- Gyere! – húzott ki a liftből – Miben tudok segíteni?
Elszakadt a cérna, nem érdekelt az egész kitört belőlem a zokogás, és nyakába borultam.
Eszembe jutott minden, a küzdelmes évek a szenvedélybetegségemmel, a lányok padlóra kerülései, az elvonó megaláztatásai, hogy hányszor szedtük össze egymást valahol ájultan. Azok a sötét éjszakák, amikor….
És megint itt tartunk hála nekem, mindent tönkre teszek…. Megkavartam mindent.
Egy órával később a lakosztálya kanapéján ültem, és a kezembe adott egy csésze teát.
- Ti angolok azt hiszitek mindenre jó egy bögre vízbe áztatott növény.
- Elmondod?
- Nem.
- Nem akarod, vagy nem tudod?
- Nem lehet.
- Titok? – viccelődött.
- Valami olyasmi. De legalább kibőgtem magam.
- Maradhatsz ha akarsz.
- Nem kell, visszamegyek. –álltam fel.
- Ha bármi van itt megtalálsz. Ha kell egy barát.
- Kösz.
Az ajtóig kísért.
- Niki?
- Igen?
- Tőlem nem tudja meg senki.
- Az rendes lenne.
- Az vagyok.
Persze. Azért átöleltem, ahogy elváltunk az ajkaink súrolták egymást.
Egy pillanatra megállt köztünk a levegő. Christian láthatóan megakart csókolni, de végül hátra lépett.
- Nem felelek meg az ízlésednek? – bukott ki belőlem, sértett a visszautasítás.
Halványan elmosolyodott.
- De. Csakhogy te máshoz tartozol, ha jól tudom.
- Az erény lovagja! - gúnyolódtam
- Az embernek vannak elvei.
- Nagy szavak.
- Ennyire zavar, hogy nem adtam be a derekam elsőre?
- Ha kinyújtom a kezem húsz pasit találok. - csettintettem.
- Mégis zavar.
- Az zavar, hogy tagadod.
- Nem tagadom, hogy vonzónak talállak.
- Azt tagadod, mennyire nagyon bejövök neked! – másztam dühösen az arcába.
- Nem hagyom magam provokálni. –közölte higgadtan.
- Az Isten verjen meg te halvérű! –azzal megcsókoltam.
Nem viszonozta. Nagyon bántott, és fáj, de magam sem tudom miért. Amikor elváltak az ajkaink úgy éreztem sírni fogok.
Kaptam már máskor is visszautasítást, de ez most mindennél jobban megbántott. Az elevenembe talált, nem védet meg az évek alatt kialakul páncélom.
Éreztem hogy megsimogatja az arcom, bármit megadtam volna hogy ne mondja ki, hogy menjek vissza Brunóhoz, pedig tudtam hogy ez lesz.
Igyekeztem mélyeket lélegezni, és a padlót nézni.
- Mennem…
Megcsókolt. Lágyan, érzelmesen, gyöngéden és hosszan.
Amikor elváltunk egymástól, az arca komor, és szomorú volt.
- Azt hiszem behúzhatsz a nevem mellé is egy vonalat. –mondta halkan és keserűen.
Rávágtam az ajtót. Úgy éreztem forog velem a világ.
Nem tudom, hogy jutottam vissza a szobámba, de nem is érdekelt.
Gerhard és Bruno aggódva néztek rám.
- Nem szerződöm hozzátok. Haza akarok menni! Ez a végleges döntésem! Monica pedig majd eldönti mit akar!
Azzal magamra zártam a hálószoba ajtaját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése