14.rész
Egész éjjel alig aludtam, állandóan az a karót nyelt angol, meg a csók járt a fejemben. Hajnal kettőkor kimentem a nappaliba, Bruno éppen olvasott.
- Megint baglyot játszol?
- Csak érdekes ez a cikk. – mutatott fel valami sportújságot.
- Értem… Monica?
- Bergernél éjszakázik. –felmutatta az összekulcsolt ujjait – Szorítok értük.
- Hülye. – vigyorodtam el.
- Mióta visszajöttél, olyan nem is tudom….- tette le a lapot – elvarázsolt vagy.
- Én?
- Igen. Annyira ábrándos arccal sétálsz.
- Ne elemezz, nem vagy Freud.
- Mi történt?
- Semmi jogod hozzá…
- Akkor is érdekel. –szögezte le – Nem tudom merre jártál, és kivel találkoztál, de nem az a lány lépett be az ajtón ki kiment. Olyan vagy mintha két óra alatt füli beleestél volna valakibe.
- Na hagyjál! Nincs szükségem az összeesküvés elméleteidre! Van nekem éppen elég bajom e nélkül is.
- Hát jó… Egyébként nekem úgy tűnik ez az osztrák vonal alakul, csak egy kis idő kell hozzá.
- Elég idejük volt húzzanak bele végre.
- Amúgy ma hallottam valamit a bulin.
- És mit Okoska?
- Horner kidobta Katiet.
- Kit?
- A csajtósukat akivel kavart.
- Kirúgta?
- Csak az ágyából.
- Akkor gondolom a Vettel és Anna körnek is vége végre valahára.
- Igen, ezek után szerintem is. Már csak az a kérdés, hogy Eddienek ad e akkor egy sanszot.
- Majd rágom a fülét. –húztam el a szám.
- Nyomaszt valami?
- Igen.
- Elmondod?
- Nem.
- Én a barátod vagyok. Megbízhatsz bennem.
- Ezt már másodszor hallom fél nap alatt állj be Horner után a sorba! – fakadtam ki.
Bassza meg! Elszóltam magam.
- Horner után? Mi van vele? – kérdezte zavartan.
Keresztbe fontam magam előtt a kezem, és eldöntöttem, hogy én ugyan többet nem mondok.
- Nála voltál? Minek? Nem is ismered? –bukott ki.
- Téged se! – gyorsan összezártam a szám.
- Te lefeküdtél vele? – nézett rám hitetlenkedve.
- Nem!
- Fenéket nem!
- És ha igen?
- Szóval igen? –kiabálta.
- Igen. Most boldog vagy! Hogy jössz te ahhoz hogy….- úgy kiviharzott a szobából mint a szél, az ajtót is bevágta.
Három óra után úgy döntöttem nem várom tovább.
Elindultam a háló felé amikor kopogtattak.
Kinyitottam.
- Hát te? – néztem döbbenten Christianra – Minek jöttél?
- Összefutottam Brunoval a bejáratnál vagy egy órája, azt mondta menjek csak fel a kurvámhoz, ő éppen most távozik. Kellett volna ezt értenem?
- Elmondtam hogy nálad kötöttem ki, ő meg azt hitte hogy ….- legyintettem – Pedig nem járunk. – hunytam be a szemem fáradtan és megdörzsöltem az orrnyergem.
- Értem, én azt hittem, hogy…
- Mindegy.
- Arra gondoltam azóta már lehiggadtak a kedélyek, és benézek, ahogy délután ki voltál borulva nem tudtam mi van veled. Kicsit aggódtam.
- Ide nem jött vissza. – nyitottam előtte szélesre az ajtót - Bejössz?
- Inkább nem. Segíthetek esetleg…
- Hagyjuk. –hunytam le a szemem fáradtan – Legközelebb inkább fizetek érte, kevesebb a bonyodalom.
- Nem tudlak követni.
- Nem baj. Na szia.
Az arca feszült volt.
- Ha maradok és Bruno visszajön abból nagy cirkusz lesz.
- Mindegy. Nem lényeg. Felejtsd el a mai napot!
- Ha nem baj inkább nem. – mosolygott halványan.
- Nyugi kihúzlak a listámról.
- Nem úgy értettem.
- Igen? Szerintem meg pont úgy!
- Nézd ha pipa vagy a brazilodra ne rajtam verd el a port! – vágott vissza.
- Nem az én brazilom, csak dugni kellett! – kiabáltam az arcába, a hírre teljesen ledöbbent.
Faszomba, már másodszor nyitottam ki a szám. Fenébe!
Ez a fószer kiakaszt.
- Ez nem igaz. Három nap alatt tök hülyét csinálta magamból. –vertem a fejem a félfába.
- Egy szint után vicces.
- Akkor miért nem nevetsz mi? Várj megmondom, mert kiderült hogy fehér a májam?
- Miért nem jössz le, iszunk egy teát és végre elmondod igazából mi is bajod.
- Te most teára hívtál? Ez szánalmas! Mint valami babazsúr!
- Nem akartam hogy úgy érez hogy…
- Jaj hagyjuk már ezt a nem akarod használni a helyzetet dumát, mikor meg igen!
- Nem minden pasi egyforma!
- Nem? Akikkel eddig én találkoztam mind egy kaptafára mentek!
- Akkor nem jó helyen keresgéltél!
- Olyan hogy úriember, olyan nem létezik, csak sok pénze van, és jól titkolja a szarságait!
- Elárulok egy titkot! Igenis létezik, csak a felszarvazzák! – fakadt ki.
Az arca szinte elpirult a dühtől, mégis ki lehet hozni a sodrából.
- Jöttök, elcsavarjátok egy pasi fejét, aztán már mentek a nagyobb vadra, pénzéhesek és hatalommániások vagytok! Te is pont is fajta vagy, nem egy rendes lány! – fakadt ki.
Erre felpofoztam, remegtem az idegtől, attól hogy a képembe vágnak valamit aminek csak a fele igaz, és már megint nem tudom felvenni a plépofát, mert fáj.
Olyan volt ez az egész mint régen, mikor nem volt páncélom, de hát hogy juthatnak át a szavai? Ha más mondta volna fel sem veszem.
- Ne haragudj. Kiszaladt a számon….. valahogy miattad mindig elszakad nálam a cérna.
Próbáltam úgy tenni, mint aki szarik rá mit is mondott, de tudtam hogy pocsékul csinálom.
- Őszintén sajnálom. –mondta csendesen – Nem érdemelted meg.
Pedig dehogynem. És mekkora igazság van benne. Bárcsak elmondhatnám….
- Persze. Semmi gond. – csak suttogásra volt erőm, azzal gyorsan bezártam az orra előtt az ajtót.
Aznap éjjel évek óta először megint álomba sírtam magam.
Mire felébredtem Bruno cuccai eltűntek, láthatóan elment, délelőtt csomagolás közben egy futár kopogott egy nagy csokor fehér rózsát küldtek, a kártyán csak ennyi állt: „Tényleg szívből sajnálom! C.H.”
Egy szálat eltettem a csomagomba, a kártyát pedig a pénztárcámba süllyesztettem.
Monica nem jött vele, csak annyit írt smsben, hogy minden rendben, és ne aggódjak, jó kezekben van.
Legalább neki összejött.
Éppen egy műanyag pohárban kavargattam a kávémat a reptéren, amikor valaki elém lépett.
- Szia. – mosolygott óvatosan Christian.
- Szia.
- Haragszol még?
- Kaptam egy csokor virágot, persze hogy nem! Ti pasik azt hiszitek ékszerrel, pénzzel, virággal mindent el lehet intézni.
- Látom nem tudok olyat tenni, hogy örülj neki!
- De! Húzz el!
- Kérlek! – azzal sarkon fordult, én meg néztem ahogy távolodik a tömegben.
A francba már! Gyere vissza, gyere vissza, gyere vissza! Légyszi, légyszi!
Tíz lassú perc után feladtam. Kidobtam a kávét.
Állj! Nem volt nála se csomag, se jegy, és ő helyben van. Nem utazik haza, minek jött ide?
Miattam? Komolyan azért, hogy elnézést kérjen.
Felkaptam a cuccom, és a parkoló felé szaladtam, biztosan kocsival jött.
Kapkodtam a fejem, de elég sok volt az autó.
Már biztosan elment…. Hírtelen támadt még egy mentő ötletem.
Felhívtam Bergert.
- Szia Niki!
- Küld át nekem Horner számát most!
- Hogyan?
- Ahogy mondom! Gyorsan! Beszélnem kell vele! Fontos! –azzal letettem.
Megjött a névjegy.
Megnyomtam a hívás indítást. Gyerünk, gyerünk, gyerünk már! Vedd fel, vedd fel!
- Christian Horner vagyok tessék! – szólt bele, volt némi háttérzaj mintha forgalomba vezetne – Tessék!....... Halló?
- Niki vagyok!
Csak a háttérzajok.
- Christian itt vagy?
- Igen. Persze. Csak kicsit meglepődtem.
Bemondták a gépem, nagyon hangosan beszéltek, nem is hallottam mást, csak azt.
- A fenébe.
- Ez nem a te géped?
- De. Nézd. Tök rendes volt tőled hogy kijöttél, meg hogy segítettél, de… A múltam, meg… Mindegy. A lényeg az hogy nem írok alá Gerharddal, maradok Andrettinél. Neked mondtam el elsőnek. Még ők sem tudják.
- Értem. Bruno miatt?
- Miattad.
- Miattam?
- Kedvellek, de ….
- Nézd ha nem akarod akkor rád se nézek, ezért a hülyeségért ne szúrd el a karriered!
- Nem erről van szó!
- Akkor miről?
Bemondták az utolsó figyelmeztetést, én pedig már szaladtam a kapu felé.
- Niki! Ne szállj fel! Hallod?! Már az autópályán vagyok, de visszafordultam! Ne szállj fel a gépre! Nézd nem tudom mi ez köztünk, de én a végére akarok járni, és tudom hogy te sem vagy…
A pultos lány kezébe adtam a kegyem, és az útlevelem.
- Nem vagyok elég jó neked! Legyen ennyi elég Chris.
- Niki! Ne szállj fel! Hallod?
Kinyomtam a telefont, majd kikapcsoltam.
Ha lett volna olyan sötét a múltam, biztosan nem repülök el, de nem hiányzik a karrierjének, egy ilyen nő.
Könnyek közt ültem le a helyemre, és mire felszálltunk, úgy éreztem a lelkem maradékából egy újabb kis darab tört le, és Christian Hornernél marad, pedig csak egy csók volt köztünk semmit több.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése