2019. 04.26 NEWS!!!

2019.04.26-i UPDATE!!!
Az új történetem és a régiek elkezdtek felkerülni a Wattpadra :)
Klikkeljektek bátran az alábbi linkre





2011. január 25., kedd

Hazard of hearts 71.

71.rész

A következő napok, hetek, hónapok nagyon gyorsan elteltek. Én továbbra is Chrissel maradtam, aki visszanyerte régi önmagát, kedves volt, vicces, és törődő. Eljártunk romantikus vacsorákra, koncertekre, vagy csak otthon maradtunk és filmet néztünk.
Annyi időt töltött velem, amennyit csak lehetett, és elérte, hogy megint fellobanjon köztünk az a régi láng.
A csapat ügyei is, úgy ahogy haladtak, az látszott, hogy az egyénit nem nyeri meg a Red Bull, de a konstruktőrit igen. Sebnek már csak elméleti esélye volt, Marknak meg még úgy se, de a újra az a team voltak mint korábban, és ez bíztatónak tűnt.
Eddie egyszerűen levegőnek nézett, vagy még annak se. Nem zavart, legalább nem ordítoztunk. Bár Zoé és Seb ügye sínen volt, azt a tényt leszámítva, hogy a baba születése után akartak esküvőt, mondván a szezon közepén hülyeség lenne egy ilyen rendezvény. Eddie nem szólt bele, és azért néha egészen emberien kezelte a kis németet, amit már haladásnak minősítettünk.
Bár a papírtologatós pr munka már nem volt az enyém, de gyakran beültem még versenyeken is Chrissék mellé a pitwalkra, sőt néha még segíteni is tudtam.
Jártam a világot, ahogy mindig is akartam, volt egy tündéri pasim aki szeretett és én is őt, sokan kedveltek, beilleszkedtem, de valami hiányzott.
Gyakran amikor Zoénál voltam beszélgetni, eszembe jutott mennyire irigylem, hogy milyen boldog, hogy már anyuka.
Egyre inkább szerettem volna én is gyereket, hiszen minden adva volt hozzá, a régen várt nyugalom, pénz, szerelem, csak nem tudtam, hogy mondjam meg Chrisnek. Az biztos volt, hogy örülne neki, csak féltem attól, hogy én valóban kész vagyok e erre. Tartottam tőle hogy nem lennék jó anya, hiszen nem sokat tudtam a gyereknevelésről, és még kevesebbet arról, mit kell kezdeni egy csecsemővel. Nem tudtam megbirkózom e a feladattal, ha esetleg Chris éppen nincs otthon, és egyedül kell boldogulnom. És attól is, hogy képes vagyok e ellátni egy gyereket, vagy csak áltatom magam. Kicsit tartottam attól is, hogy Chris hárítani fog, hogy várjunk még, vagy nem tőlem akar gyereket.
Sőt még az is felmerült bennem, egyik délután, hogy lehet hogy Chris ezt az egészet azért mondta, hogy kitapogassa nem e lettem terhes Brunótól.
Végül, amikor már ennél is durvább összeesküvés elméletek gyártásába kezdtem- melyek közül párat meg is osztottam Brunoval, aki erőltette, hogy beszéljem meg Chrissel a dolgot -, végül rászántam magam, és elmondtam Chrisnek miket gondolok, érzek, és kombinálok össze.
Az agyrémeimen elég jól szórakozott, és mondta hogy írjam már le, és had mutassa meg Eddienek, mert akkor idióta picsából át leszek minősítve csendes őrültbe ami már jobb kategória. De a végén nevetésben tört ki. Bár tudtam ő azért zavarja, hogy mi két szót sem szólunk egymáshoz, sőt egymásra sem nézünk, de ezen nem tudtam változtatni. Eddie olyan vastag falakat húzott maga köré irányomban, amihez még egy ágyú is kevés lett volna.
Kiderült, hogy Chris fel akarta hozni már a korábbi beszélgetésen ezt a gyerek projektet, de végül nem merte, nehogy azt higgyem, magához akar kötni, vagy erőlteti a dolgot.
Végül is, úgy döntöttük, hogy bele vágunk, bár nem verjük nagy dobra. Ez egészen fel is villanyozott mindkettőnket, Chris még jó kedélyübb lett, én pedig visszamentem Gerhardnak és az új lánynak segíteni, persze csak félállásban. De kizárólag csak azért, hogy ne egész nap a baba témán ábrándozzak.
Ekkor már július eleje volt, és lassan túl voltunk a szezon felén.
Chrisnek akadt némi plusz munkája az új autó kapcsán, ilyenkor beültem dolgozni, hogy lekössem magam, amikor pedig ráéret akkor kicsit eltűntünk mindenki elől. Bár nem örültem neki, hogy várnunk kell három hónapot, miután abbahagytam a gyógyszert, de ez volt a szükséges rossz. De ennek ellenére mindig találtunk egy üres szobát, sötét sarkot, vagy csak magunkra zártuk az iroda ajtaját.
Minden annyira tökéletes volt, mint a mesében, egészen Monzáig.
Ott ugyani Bruno miatt kerültem megint terítékre, sőt címlapokra, és megindult a pletyka.
Én egészen addig semmit sem tudtam minderről, amit Chris be nem jött a szobánkba és le nem csapta előttem a friss csütörtök reggeli újságot.
Döbbenten néztem fel Chisre a kávém mögül.
- Ez igaz? –kérdezte ingerülten.
Felvettem a lapot, és megnéztem.
Én és Bruno voltam rajta, a szalag cím pedig a következő:
„ Senna és a Red Bull volt pr menedzsere jövőre már együtt dolgozik a Williamsnél”
Átfutottam a cikket, és tényként közölték, hogy mivel a Williamsen belül többen is megerősítették, hogy én is hozzásegítettem Brunót a monacói győzelemhez, már alá is írtam a következő szezonra egy szerződést, mint tanácsadó.
- Soha nem tárgyaltam a Williamsszel! –néztem a szemébe.
- Helyes! Pláne hogy a Red Bullnak dolgozol! –ült le megnyugodva Chris.
- De segítettem Brunónak Monacóban…. – néztem rá félve.
- Mégis miben? –láttam, hogy bosszantja a dolog.
- Meggyőztem a csapatot, hogy ne cseréljenek váltót egy órával a rajt előtt….és….
- És?
- És amikor Webber kiszorította Brunót, én javasoltam az óvást, illetve inkább veszekedtem az öreggel, hogy nyújtsák be…
Chris felpattant.
- Hát ez baromi jó! Életem szerelme a csapat pr-osa, segít az egyik ellenfél csapatnak győzni! –csattant fel.
- De akkor már nem is dolgoztam nektek, felmondtam!
- Mert az hiszed Dietrich elfogadta! Eltépte a papírt! –közölte gúnyosan.
Az asztalra borultam.
- Bassza meg! Én azt hittem…
- Nem! Csak szabadságoltunk! Ha ezt egy másik csapat bíróságra viszi, akkor összejátszásért beperelik mindkét csapatot, és Brunót, meg téged is! Meg engem is hogy én találtam ki, és felbujtottalak benneteket!
- Én nem ezt akartam!
- Ez már ipari kémkedés, és árulás is! Hogy lehetsz ennyire kicsinyes, rám haragszol, és kiszúrsz a csapattal? –kérdezte hitetlenkedve.
- Én nem akartam kiszúrni senkivel! Csak segítettem egy barátomnak!
- Remélem Bruno nem felejtette el vízszintesen is meghálálni! – közölte gúnyosan.
Hitetlenkedve néztem rá.
- Ugye ezt most nem mondtad komolyan? –kérdeztem döbbenten.
- Miért nem így volt?
- Tudod hogy nem! –suttogtam.
- Nem! Nem tudom, hogyan is volt, mivel elküldtél, hogy reggel jöjjek vissza!
- Chris… - léptem oda hozzá, át akartam ölelni, de eltolta a kezem.
- Amíg ez az egész nem tisztázódik, jobb ha tartunk egy kis távolságot…. Sok mindent át kéne gondolnod azt hiszem… Mert egyre inkább úgy tűnik, hogy csak kapkodsz össze vissza meggondolatlanul… –azzal elment.
Aznap ki sem tettem a lábam a szobából, Bruno kora este átjött hogy hallotta, kipattant a dolog.
Kiderült, hogy miatta volt az egész, mert mégsem írt alá a McLarenhez, és ezért mikor Ron valahonnan megtudta a sztorit bosszúból, kitálalta a sajtónak. Újabb példája annak, hogy milyen remek ember is ő valójában.
Szegény Bruno nagyon magára vette a dolgot, de ez nem az ő hibája volt, bele sem gondoltam hány szabályt és törvényt szegtem meg mikor segítettem neki, és reméltem, hogy most nem szenvedjük meg ezt mindannyian.
Este Chris visszajött, és összepakolt, majd átköltözött egy másik szobába.
Kértem, hogy ne tegye, de azt mondta ha bíróságra kerül az ügy, akkor ki kell tálalni a kapcsolatunkat is, és vagy hazudunk, hogy mi nem vagyunk együtt, ami egy fotóval azonnal meg is lehet cáfolni. Vagy kicsit eltűnünk a képből mint egy pár, és akkor nem lehet baj a bíróságon. Biztosra vette, hogy valamelyik csapat kapni fog az alkalmon, hogy valakit eltűntessenek a Red Bull éléről.Gondolom azzal a céllal, hogy egyel kevesebb kakas legyen a szemét dombon.
Arra is felhívta a figyelmem, hogy ne nagyon találkozzak Brunóval, mert az még inkább alapot adhat a pletykára.
Amikor bezárult mögötte az ajtó, nagyon kiborultam. Ott rogytam össze az előtérben, majd reggel ott is ébredtem fel a padlón.
Amikor felöltözve belenéztem a tükörbe, megint azt a kiborult arcú lányt láttam magam előtt, mint amikor Kristóffal szakítottam.
Az élet ismétli önmagát….

2 megjegyzés:

  1. Én már mondtam mindent Chrisre, úgyhogy nem ismétlem önmagam. Csak annyit teszek hozzá, hogy egy kicsinyes, féltékeny féreg, aki úgy dobálózik a csajszival, ahogy úri kedve tartja.
    EGYSZERŰEN UTÁLOM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    SZUPER rész lett, a hajtépés megvolt, küldöm a számlát paróka ügyben!
    Béke poraimra!

    Pussz,
    Noncsi

    VálaszTörlés
  2. Atyagatya! XD Te aztán megint jól megkeverted a paklit XD
    Hiába, szegény embert még a sajtó is húzza :S Remélem Brunitonak nem lesz baja ebből a kavarcból :S Ahogy Angie-nek sem.
    Chris a változatosság kedvéért megint pöcs volt.
    Seb és Zoé boldogságának örülök, Ed meg nyaljon sót :D
    FOLYTIT! :D

    VálaszTörlés