2019. 04.26 NEWS!!!

2019.04.26-i UPDATE!!!
Az új történetem és a régiek elkezdtek felkerülni a Wattpadra :)
Klikkeljektek bátran az alábbi linkre





2011. január 21., péntek

Hazard of hearts 62.

62.rész

Végül is szerencsénk volt, mert szerdán Bruno felhívta a csapatát, akik megerősítették, hogy Chris, és Eddie már a Valenciában van.
Megnyugodtunk, és kedvenc brazilom is a versenyhelyszínre utazott, de nem kapott meleg fogadtatást. Mint utóbb kiderült, a két idióta már a reptéren letámadta, hogy hol vagyok,mi van velem, és azonnal mondja el merre jártunk.
De ő hallgatott, mint a sír, csak annyit közölt nem járunk, pedig Eddie elég durván fenyegetőzött. Legalábbis Bruno félszavakba említette, de ismertem már annyira azt írt, hogy tudjam, ez a kozmetikázott változat.
Bár, mint később rájöttem, a düh és az üldözés oka az volt, hogy Sao Paolóban a lesifotósok lekapták, ahogy Bruno nyakába borulok, és bizony, ez úgy tűnt, hogy én és a brazil együtt vagyunk.
Igazából ezen már meg sem lepődtem.
Az nem illett a képbe, hogy Seb miért olyan bunkó Brunóval az időmérőn, ott tartotta fel ahol tudta, és a nyilatkozatoknál is paraszt volt.
Nagy nehezen kihúztam belőle, hogy Seb és Zoé a paddockban neki estek, hogy miért kavar be Chris és köztem. Mert ugye Chris ezt híresztelte el. És persze Seb igyekezett kiállni Chris mellett. Ezen valami iszonyat módon felhúztam magam és szám nélkül felhívtam.
Kicsöngött.
- Sebastian Vett…
- Mond csak az idiotizmusod abból fakad, hogy szőke vagy, vagy abból, hogy a Red Bullnál versenyzel, netán abból, hogy elhiszed amit az ideggyenge főnök bemesél neked?! –kiabáltam a telefonba.
- Angie? –bökte ki döbbenten.
- Hogy lehet ilyen hülye, hogy elhiszed, amiket Chris dumál?? És egyébként is hogy jössz te ahhoz, hogy kritizálj engem vagy Brunót, azok után ahogy Chris és Eddie bánt velem??
- Angie…
- Remélem épkézláb magyarázatod is van arra, miért voltál Brunóval, a legjobb barátommal akkora segg a pályán??? Ilyen inkorrekt viselkedés az új trend és a követendő az új világbajnokok közt??? Mert ha igen akkor el kéne gondolkoznod azon, hogy egyes srácok téged tekintenek példaképüknek te ökör! Nem méltó hozzád ez a viselkedés! Ne legyél kicsinyes! –dühöngtem tovább.
- Igazad van…. Csak Chris…
- Nem érdekel Chris! Azt hittem te vagy az első, aki nem hisz a pletykáknak meg a hülyeségének! Te nem ilyen vagy!
- Barom voltam…. Ne haragudj! – mondta letörten.
Dühösen fújtam egyet a telefonban.
- Legyél normális! Tedd jóvá!
- Igazad van! Beszélek Brunóval!
- Nagyon helyes!
- Angie….
- Hm?
- Ti tényleg nem? Szóval érted….
- Zoé ott van?
- Itt. És szerinte is igazad van...
- Akkor nem mondom el többször. Brunóval egy alkalom volt, és annyi.
Majd beszámoltam nekik mindenről.
Seb egyre csöndesebben beszélt, szégyellte magát, úgyhogy végül Zoéval folytattam a diskurzust, és megígérték, hogy a szemeim, és füleim lesznek, amíg távol vagyok.
A verseny nem sikerült jól sem Sebnek sem Brunónak mindketten kiestek, de Schumi nyert, Webber, és Alonso előtt, ami nagy örömmel töltött el.
A következő futamig sajnos, csak egy hét volt.
Így Bruno csak villámlátogatást tudott tenni, azt is kerülővel, mert először New Yorkba utazott, majd Rióba, onnan pedig kocsival jött le, egészen Angráig. Örültem, hogy láttam, és hogy a két kis lökött haverommal is kibékült.
Kiderült, hogy végül is szimpatikusak egymásnak, megbeszélték, hogy a következő heti monacói bálra is együtt mennek.
- Ez jól hangzik! Legalább nem mész egyedül!
- Igen…. –nagyon elkedvetlenedett.
Érdeklődbe néztem rá.
- Ayrton kedvenc pályája….és az enyém is….
- Értem….
- Idén megint nagyon jó a Williams és szeretnék nyerni! –mondta fellelkesülve.
- Miatta?
- És magam miatt is. Bárcsak megint egy Senna nyerne!
- Akkor nyerd meg!
- Mintha az olyan könnyű lenne!- sóhajtott fel.
- Te mondtad! Csak akarni kell, és sikerül!
Bruno elmosolyodott.
- Te kinevetsz! –csattantam fel – De rendben! Kössünk alkut!
- Alkut?
- Igen! Ha egyszer nyersz akkor veled táncolom el a bál nyitókeringőjét, ami a győztes privilégiuma!
- És ha nem nyerek?
- Akkor megiszunk egy jó hideg sört, és pizzát eszünk! Persze buli helyett!
- Kezet rá!
Kezet fogtunk.
Aztán másnap elutazott Monacóba, én pedig megint egyedül maradtam.
Egyre inkább nem tetszett, sem ez a bujkálás, sem az hogy nincs kihez szólni egy ötszáz négyzetméteres házban. Persze Sebbel, Zoéval, és Brunóval minden nap többször is beszéltem, de hiába.
A csütörtöki szabadedzéseken egyértelműem a Red Bull volt fölényben, azonban az időmérőt mindenki megdöbbenésére szoros csatában Schumival Bruno nyerte. Most először nem bánkódtam, mert bár imádtam a németet, a brazil a legjobb barátom volt. Ráadásul az interjúknál sem tűnt csalódottnak a hétszeres bajnok, sőt egészen felvillanyozta, a kiélezett küzdelem.
Bruno pedig olyan volt a telefonban mint egy gyerek, boldog, felszabadult. Örültem a sikerének, és szerettem volna neki élőben szurkolni, hogy megnyerje ezt a számára fontos nagy díjat.
Először nagyon tetszett neki az ötlet, de aztán több okot is felsorolt miért ne menjek, de én már döntöttem.
Egyrészt szembe akartam végre nézni Chrissel, és Eddivel, másrészt élőben akartam látni ennek a futamnak a végét, mert így vagy úgy de Brunónak szüksége lesz rám.
Vagy azért hogy ünnepeljünk, és táncoljunk, vagy azért, hogy megvigasztaljam, amiért nem jött össze. Élete legfontosabb versenye elé nézett, és én tartoztam neki annyival, az utóbbi hetek miatti önzetlen segítségért, hogy támogatom.
Még aznap délután összepakoltam, és kirohantam a reptérre, mire kiértem Bruno elintézte a foglalásom, így másnap kilenc óra után szálltam le Marsaillesben. Kicsit megviselt a tizenhárom órás repülőút, de túléltem, Bruno sofőrje már a parkolóban várt, és tizenegyre Monte Carlóban is voltunk.
Bruno már a hotel előtt várt, és felkísért, hogy letudja tusolni, majd kényelmesen megebédeltünk a szálló éttermében. Megnyugtatott, hogy a verseny előtt biztosan nem fogok összefutni Chrissel, mert ők nem itt laknak.
Kicsit későn értünk vissza a paddockba, Bruno bekísért a csapathoz, én meg leültem a boxában.

3 megjegyzés:

  1. VÉGRE felnőtt a csajszi!
    Na, így kell ezt! Első feszkót jól levezette a csöppnyi német csökött agyán, szerencsére Zoénak - jellemző, hogy mindig a nőknek - helyén volt az esze és helyretette ő is a fiatalurat!
    Bruno lelki vívódása külön tetszett, örültem annak a résznek, nagyon megható volt számomra!

    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, KÍVÁNCSI VAGYOK, HOGY AZ A KÉT HOLDKÓROS IDIÓTA VADMARHA MIT FOG MOST CSINÁLNI!!!!!!

    SZUPER rész lett! :)

    Puszi,
    Noncsi

    VálaszTörlés
  2. Brunot még mindig imádom :) Seb igazságtalan volt, Angie jól tette, hogy elküldte a sunyiba, és örülök, hogy megjött a jobbik esze :D
    Tutira meg fogják találni a kamerák Angie-t Bruno boxában, amiből megint balhé lesz -.-' Remélem a csajszi nem hagyja magát, és a földbe döngöl mindenkit :D Ahogy Brunito is a pályán :D Ugye ő fog nyerni? *_*
    Várom a folytit! :)
    puszi :)

    VálaszTörlés
  3. Szia Eniii!
    Először is ne haragudj, hogy az utóbbi részeidhez nem írtam kommenteket, mert csak annyi időm volt, hogy gyorsan elolvassam őket! Köszönöm szépen a 60. részt, hogy nekem is ajánlottad, nagyon örültem neki!!!!!!!!!!!!!!!!! (L)
    Szóval most összefoglalom az eddigi kimaradt kommentek lényegét: Chris és Eddie egy vadmarha! Együtt meg akkora az arcuk h beterítik a földet!!!!
    Chrisnek meg nem gyógyszer kellett volna, hanem agy! De hát ez van! Láthatóan amint Angiet kellett követni, hirtelen jobban lett...Mondjuk ő vágta el a kapcsolatukat szóval inkább maradna csöndben és irányítaná a csapatát...
    Eddie meg tényleg szerelmes (lehet) csak nem tudja mit kezdjen ezzel az érzéssel...és hát persze macsó pasihoz illően "szétverem aki hozzáér a nőmhöz" típusú megoldást próbálná alkalmazni, csak hála az égnek Brunoban emberére akadt! (Aki szerintem mindkettőjüknél jobb pasi!!!)
    Egyébként pedig nem tudom minek kellett őket követni, mikor Chris egy nagy idióta volt (mint mindig) Eddie meg kidobta Angiet a kórházból. Ezek után mit akarnak még? Érdekes egyébként hogy mikor a nőn veszekszenek, akkor olyanok mintha nem is lennének barátok meg ütik-vágják egymást szavakkal is meg ténylegesen is, de ha követni kell a nőt, akkor máris a betyárbecsület kerül előtérbe...szánalom mindkét fickó!!!
    Angie dilemmáját teljesen megértem! És én ha a helyében lennék egyiket se választanám. És szépen kiosztanám őket és elküldeném a fenébe őket!
    Angie most nagyon jól tette, hogy odautazott Monacoba és ha Bruno megnyeri a futamot akkor szépen kirittyenti magát és elmennek a bálba :D
    Nagyon várom a folytatást mert imádom a történetet!

    És bocsi a hosszú kommentért!

    puszííí

    Szikrus

    VálaszTörlés