Seventh shift pace 47.

47.rész

A következő Olasz, Indiai, és Brazil Nagydíj eseménytelenül telt, azt leszámítva, hogy Seb helyére Hartley ült. Legnagyobb örömömre. A pályán nem sok vizet zavart, de a paddockban annál inkább menőzött. Mindent megtettem, hogy elkerüljem, és egy szót se kelljen váltanom vele. Élénken élt bennem, hogy akart ő Nels, és Romain móresre tanítani.
Persze Gerhardot, és Brunot leszámítva senki nem tudott semmit a történtekről.
Fáradtan dőltem el a kényelmes hotelszobai ágyon, fáradt voltam, rohadt hosszú volt a repülőút Szingapúrba.
Pillanatok alatt elaludtam, és másnap kora este ébredtem fel.
A nappali asztalon egy cetli várt a braziltól, hogy elment pár szerelővel bulizni, és későn jön.
Vettem egy hosszú zuhanyt, magamra kaptam valami göncöt, és lementem vacsorázni az szálloda éttermébe, majd átmentem a bárba egy italra, meg egy cigire.
Kint ültem le a teraszon, élveztem a lágy szellőt, ami felfrissítette a fülledt és párás nyári estét.
Mire észbe kaptam, már éjfél is elmúlt, és a bár is lassan zárt.
Odamentem a pulthoz, még egy koktélra, amikor megláttam Christ. Az egyik széken ült, részegen, de azért kért egy újabb kört.
Eléggé ki volt készülve.
Teljesen kicsúszott a lába alól a talaj. Az FIA végül kizárta őket az egyéni és a konstruktőri bajnokságból is, elvették az összes pontjukat, és bár a hátralévő futamokon indulhattak, de számukra már nem volt tétje. Az ittas vezetés vádjában bűnösnek találta a belga bíróság, első fokon három év négy hónapot kapott, másodfokon pedig két év felfüggesztettet kapott, és bevonták a jogsiját. Dietrichhel is összeveszett, aki végül elhatárolódott tőle, és a következő évre más új csapatfőnököt talált a helyére Gerhard személyében, az osztrák helyére meg részben mint csapattulajdonos Eddie ült be a Toro Rossohoz.
Seb már jobban volt, de hogy valaha vezethet e még F1-es autót, az csak jó pár hónap múlva derül ki. Gerhardtól megtudtam, hogy jók az esélyek, de Seb sincs a legjobb passzban, így pedig lassan ment a gyógyulás.
Valaki leült mellém.
Bruno volt az.
- Szarul néz ki.
Bólintottam.
- Beszéltem ma vele. Elmondtam, hogy hülye voltam. Meghallgatott, de nem igazán érdekelte. Azt mondta nem haragszik.
- Értem.
- Elnézésüket kérem, de zárunk! – közölte udvariasan a pultos.
- Megyünk. – lekászálódtam a székről.
- Visszajuttatom a lakosztályába. –bökött a fejével Chris felé.
- Segítek.
Nem sok hiányzott hozzá, hogy Chris elájuljon. Rengeteget ivott.
Végül két oldalról belekaroltunk, és felvonszoltuk a szobájába.
Alig léptük át küszöböt, máris öklendezni kezdett.
Becibáltuk a fürdőbe, és leültettük a wc elé.
Minden kijött belőle, ami nagyrészt piát, vizet, és némi sós mogyorót jelentett.
A brazil kiment a szobába tiszta ruháért, át kellett ölelnem Christ, mert majdnem eldőlt.
Halál sápadt volt, kimerült, és kapkodta a levegőt.
Amikor Bruno visszajött, egy vizes törölközőt tettünk az angol fejére, és neki támasztottuk a hátát a kádnak.
- Hívjunk orvost. – mondtam halkan.
- Felhívom Bent.
- Rendben.
- És Gerhardot.
Bruno eltűnt, majd hallottam, hogy jó pár perccel később ajtót nyit.
- Mi történt? - rontott be az osztrák.
Felálltam, és odaengedtem mindkettejüket.
Chris alig reagált valamire.
- Komoly?
- Részeg. Holnap elég vacakul lesz. –morogta Ben.
- Aggódtam.
- Sejtettem. Kicsit magas a vérnyomása, és zihál, de szerencsére nem olyan mint a múltkor. De nem szívesen hagynám egyedül éjszakára, ez akár rosszabb is lehet. Nem tudom, hogy bevett e valamit.
Brunoval egymásra néztünk.
- Maradunk.
- Helyes. Gyere Gerhard.
- Maradok én is.
- Nem kell. Még te sem vagy jól. Ha baj van, majd hívunk. –nyugtattam meg.
Gondterheltnek tűnt.
- Ne aggódj!
- Hát jó! De bármi van hívtok!
- Igen!
Elmentek. Mi pedig ágyba dugtuk Christ.
Pár órával később üvöltözni kezdett álmában, ketten alig tudtuk felkelteni Brunoval.
Megnyugtattuk, aztán vissza is aludt pillanatok alatt. Még korán sem volt józan.
Végül mi is elaludtunk a másik szobában, a tv előtt, a kanapén, egymáshoz bújva.
Kora délelőtt arra ébredtem fel, hogy valaki motoszkál. Kibújtam Bruno karjaiból, és bementem Chrishez.
Éppen pár tiszta ruhát túrt elő a bőröndjéből.
- Szia…
Megfordult és rám nézett.
- Te hogy kerülsz ide?
Fújtam egyet.
- Este Brunoval felhoztuk a bárból, felhívtuk Bent és Gerhardot, de „csak” részeg voltál. És itt maradtunk, mert Bent aggódott, hogy megint rád törhet egy rosszul lét és egyedül vagy. De ne aggódj már megyünk. –közöltem tényszerűen.
Sarkon fordultam, és az ajtó felé mentem, amikor megfogta a karom, és maga felé fordított.
- Nem kell elmenned, ha nem akarsz…
- Inkább mennék. Nem akarok vitát.
Közelebb húzott magához.
- Maradj…
- Miért?
- Mert én azt akarom.
Felvontam az egyik szemöldököm.
- Nem vagyok senki tulajdona. – mondtam óvatosan.
Chris hosszan nézett a szemembe, majd szorosan átölelt.
Reflexből eltoltam magamtól. Azonnal felrémlett pár kép korábbról.
Két lépést hátráltam.
- Nem akarlak bántani. Ne menj el! – mondta kedvesen, tett felém egy lépést, de én átszaladtam Brunohoz, és próbáltam felkelteni.
Féltem.
Kómásan nézett rám.
- Menjünk! –néztem rá pánikban.
Dörzsölgette a szemét.
- Mi az?
- Bruno menjünk!
Azonnal felült. Tudtam, hogy tudja, hogy baj van.
- Mi a baj? – kérdezte gyanakodva, majd a hátam mögé nézett szúrósan.
- Semmi.
Felpattant.
- Mit akartál vele csinálni? – kérdezte dühösen Christől.
- Nem akartam bántani. –védekezett az angol.
- Bántott? – nézett rám Bruno idegesen.
- Nem.
- Mi történt? –ragadta meg a karom.
- Na! –húztam ki a kezem az övéből, és dörzsölgetni kezdtem, ahol pár pillanattal korábban megszorította.
- Ne bántsd! –lépett felénk Chris.
- Én? Ez inkább a te stílusod! – indult meg felé a brazil.
Megfogtam a karját.
- Csak meg akart ölelni!
Bruno Chris arcát fürkészte.
- Menjünk! Fáradt vagyok, és éhes! – és húzni kezdtem az ajtó felé.
- Ne menj! –szaladt ki Chris száján.
Brunoban felszaladt a pumpa.
- Hogy mered! Hogy van pofád ahhoz, hogy… - magam felé fordítottam.
- Kérlek… Nincs baj! Megijedtem attól, hogy megakart ölelni.
- Oké.
- Beszélni akarok veled! – közölte Chris.
Bruno keze ökölbe szorult. Féltett, és nem bízott Chrisben.
- Addig úgy sem szabadulunk tőle, amíg egyszer nem beszélek vele. Négyszemközt.
- Ne légy hülye! Le fog támadni!
- Akkor te itt maradsz, én meg a másikban beszélek vele, és ha baj van, szólok. –nyugtattam meg.
- Nem tetszik ez nekem!
- Sejtettem. –öleltem meg – Bízz bennem. - súgtam a fülébe.
- Ha bármilyen mértékben is fenyeget, azonnal szólj.
- Oké.
Bruno nehezen engedte el a kezem, de végül Chris után én is besétáltam a hálóba, bezártam az ajtót, és neki dőltem.