Seventh shift pace 66.

66.rész

(Ajánlott zene: John Williams: Sabrina Remembers/La vien rose:
http://www.youtube.com/watch?v=Lvxc-D7y8nU
Lehunytam a szemem, és vettem egy nagy levegőt. Bentről kellemes, lágy zene szűrődött ki.
Valami francia dal.
Chris szomorúan nézte tovább a város fényeit..
Amikor végre összeszedtem a bátorságom, és ki akartam lépni a növények mögül, valaki kirontott az erkélyre.
- Főnök! Bernie téged keres. – hebegte Seb idegesen.
- Mindjárt megyek… - morogta az angol.
- De Bernie….. –dadogat Seb.
- Mondom megyek! – csattant fel Chris, de rám sem pillantott.
- Jó… Persze…. – motyogott Seb, majd eltűnt, mint a kámfor.
Nem tudtam mit tegyek. Menjek oda, vagy inkább hagyjam elsétálni? Talán az utóbbi lenne a legjobb.
Megfordult és az ajtó felé sétált, én pedig előbújtam a sötétből. Nem vett észre, már majdnem átlépte a küszöböt, amikor, alig hallhatóan utána szóltam.
- Chris….
Visszafordult, és körbe nézett. Amikor végre észre vett, nagyon megdöbbent.
- Szia….- motyogtam.
Odalépett hozzám, és bólintott.
- Gondoltam rád köszönök, és megkérdezem mi újság. –böktem ki nagy nehezen – Eddig nem volt alkalmam beszélni veled.
- Semmi. –rántotta meg a vállát – Minden rendben. Úgy hallom megint remek eredményeket érsz el.
- Igen. A csapat nagyon jó.
- Akkor minden rendben. –szögezte le.
- Igen….
- Jól nézel ki, és csinos ez a ruha.
Bólogattam. Nagyon ideges voltam, és még mindig bizonytalan. Chris pedig ismét remekül leplezte előttem az érzéseit.
Nem tudtam bízhatok e abban, amit alig pár perce mondott Bergernek.
- Uhum.
- Bernie már az előbb is keresett, úgyhogy ha megbocsátasz?! – megfordult, de megfogtam a karját –Igen? –nézett rám érdeklődve.
- Kijöttem levegőzni, és hallottam mit beszéltél Gerharddal….- hadartam el – Nem akartam hallgatózni, én csak….
- Nincs jelentősége! – nézett rám keményen.
Az arca meg sem rezdült, a szeme dühös és viharos volt. Egyedül az árulta el, mennyire felzaklatta, hogy tudok mindent.
- Gerhard mindig is szerette kavarni a dolgokat! Mondtam valamit, hogy végre lerázzam, és békén hagyjon! Hiába hajtogattam neki, hogy tudni sem akarok rólad, képtelen volt megérteni! – közölte ingerülten.
- Ez –nyeltem egyet – szóval….
- Jézusom! Mégis mit vártál? Hogy életed végéig rád fogok várni? Francokat! Találtam helyetted mást, aki ráér törődni velem, és nem csapkod, vagy hisztizik ha küldök nekik virágot! Nem vagy pótolhatatlan! És persze, a változatosság gyönyörködtet! –húzta gúnyos mosolyra a száját – Te úgyis túl bonyolult, és unalmas vagy! Sok nyűggel jársz, ami nem éri meg! –sziszegte az arcomba, majd otthagyott.
Nekitámaszkodtam a korlátnak, és minden erőmmel azon voltam, hogy ne bőgjem el magam.
Végül pár perc múlva megnyugodtam, gyorsan kimentem az épület elé, és hívtam egy taxit.
Visszamentem a szállodába, és lerogytam az ágyra.
Egész éjjel sírtam. Úgy éreztem kiszakadt a szívem, és most nincs semmi a helyén, csak egy égő, és fájó sebhely.
Reggel nagy nehezen rávettem magam, hogy bemenjek a fürdőbe.
Amikor megláttam magam a tükörben rájöttem, hogy szánalmas vagyok. Sminkem teljesen lefolyt, a hajam szétesett, és a kócos lett. Nagy nehezen rendbe szedtem magam. Egész nap csak a szobában ténferegtem.
Kora este végül kimentem a hotelből, és gyalog neki indultam a városnak. Végül kimentem a városi tóhoz, leültem a parkokban közel a vízhez, és csak néztem az eget. Belül teljesen üresnek, és magányosnak éreztem magam. Nem volt kedvem versenyezni, arra vágytam, hogy eltűnjek a világ elől.
Amikor kiszálltam a hotelben a liftből, még mindig tele volt a fejem, és beleütköztem valakibe.
Felpillantottam.
Christian volt az.
- Már fél órája kopogtatok nálad. Azt hittem nem akarod kinyitni.
Kikerültem. Nem akartam tudni, hogy mit akar!
- Nem voltam itt, mint láthatod. – odasétáltam az ajtóhoz, és a mágneskártyával babráltam, de sehogy sem nyílt ki.
Úgy éreztem még öt perc a társaságában, és kiugrom az ablakon. Már a sírás fojtogatott.
- Azért jöttem hogy… - morogta.
- Nem érdekel! Képzeld felfogtam amit mondtál tegnap! És ha lennél szíves elhúzni a büdös francba, akkor azt nagyon tudnám díjazni! – mivel az ajtó még mindig nem nyílt ki, mérgemben belerúgtam – A fene vinné el azt aki kitalálta ezt a szart!
Chris kikapta a kezemből a kártyát, és elhúzta a zár előtt, az pedig csodák csodája kinyílt.
- Tessék. –mondta csalódottan.
Becsörtettem, és bevágtam az ajtót. Aztán neki dőltem, és zokogni kezdtem, végül lecsúsztam a földre. Ez úttal már nem tudtam visszafogni magam, és hangosan bőgtem.
- Hallom, hogy sírsz… - mondta Chris a túloldalról – Nyisd ki.
- Hagyjál békén! Mit akarsz tőlem? Tegnap világosan megmondtad, hogy már vége! Vagy azért jöttél, hogy kiélvezd a diadalod?
- Kérlek nyisd ki!
- Nem!
- Nyisd már ki a szentségit! Muszáj beszélnünk! Tudom, hogy tegnap menthetetlenül tuskó voltam! Nyisd ki!
- Nem!
- Akkor betöröm!
- Csak rajta!
Chris pedig elkezdte rugdosni, és lökdösni. Csak annyit ért el vele, hogy jó nagy zajt csapot.
Végül kilöktem neki a kártyát az ajtó alatt, én meg arrébb másztam, és az előszoba falának dőltem.
Hallottam, hogy bejött. Leült mellém. Átkarolt, de én ellöktem, megint megpróbált átkarolni, végül birkózni kezdtünk, megkarmoltam az arcát, de végül csak letepert.
Mélyen a szemembe nézett, de elfordítottam a tekintetem.
Megfogta az állam és kényszerített, hogy ránézek.
- Tegnap azt hittem, hogy Gerhard győzött meg, és te csak azért akartál beszélni velem, hogy kimond, hogy te már tényleg túl vagy rajtam.
Összeráncoltam a homlokom.
- Ezt nem tudtam volna végig hallgatni, hogy boldog vagy mással. Úgy éreztem, ha kimondod, abba beleőrülök. Szeretlek, és szükségem van rád. Lehet, hogy már túl késő, de nem bírtam tovább! Ki kellett végre mondanom, mielőtt beleőrülök! – mondta kétségbeesetten, majd megsimogatta az arcom – Nagyon hiányzol….- suttogta.
Éreztem hogy megint sírok, és feltört belőlem a zokogás.
De ezek a könnyek már voltak keserűek.
Felültünk a földről, de Chris tanácstalanul nézett rám.
Próbáltam visszafogni magam, de végül a szám elé kellett tennem a kezem, annyira bőgtem.
- Előbb kellett volna kimondanom igaz? Sokkal korábban. – mondta csendesen.
Válasz helyett a nyakába borultam, belecsimpaszkodtam, és tovább pityeregtem.
Átkarolt, és megsimogatta a hátam.
- Nincs semmi baj. Ezt én szúrtam el. Ne haragudj. –mondta kedvesen – Légy boldog…- elcsuklott a hangja.
- Szeretlek… - nyögtem ki.
- Hogy? –kérdezett vissza.
- Szeretlek! – öleltem át szorosan.
Kicsit eltolt magától, és megsimogatta az arcom.
- Hiányoztál….- suttogtam.
Elmosolyodott, és gyöngéden megcsókolt, majd magához húzott.
- Amikor Gerhardot reggel kérdőre vontam, és kiderült, hogy nem ő beszélt veled. Azt hittem, hogy tegnap végleg…. hogy nincs már remény…
- Szeretlek.
A fejem a mellkasához döntöttem, lehunytam a szemem, és beszívtam az illatát.
Úgy éreztem mindjárt elalszom, alig tudtam kinyitni szemhéjam.
- Mi az? –kérdezte érdeklődve.
- Fáradt vagyok, nem aludtam egész éjjel.
Átkarolt, és felálltunk, majd a karjába vett.
Lefektetett az ágyra, és hozzám bújt.
- Ne haragudj.
- Semmi baj. –fúrta az arcát a vállamba – Én sem tudtam aludni. Többé nem engedem, hogy távol legyél tőlem.
Elmosolyodtam.
- Nem szeretnéd?
- De. Nagyon. Csak…
- Egy lehetőség lenne. Kimi kilépett, van egy szabad hely. - morogta a vállamba.
- Szóval csak… - kaptam fel a vizet, de a számra tette a kezét.
- Egyszer azt mondtad az ágyban nem vitázol velem. –suttogta a fülembe – Andretti megértené. És kellesz nekem. Szükségem van rád, mert szeretlek.
Elvette a kezét a számról.
Némán feküdtünk egy darabig, majd végre válaszoltam.
- Sosem foglak tisztelni, mindig veszekedni és vitázni fogunk mindenben, és megfoglak őrjíteni azzal, hogy sokszor leszek a Toro Rossonál, Gerhard, és Bruno miatt.
- Jó. – ölelt át még szorosabban.
- De….
- Szeretlek, és előbb utóbb majd csak kiegyezünk. –sóhajtott fel.
- És ha nem?
- Akkor majd Berger közvetít. – kuncogott.
- Már előre hallom is: „ Jézusom mit vettem én ezekkel a nyakamba vénségemre! Két ilyen fafejű embert!” –utánoztam az osztrák sipákolását.
Sokáig nevettünk ezen, aztán végre, hosszú idő óta először egymás karjaiban aludtunk el.
Végre boldogok voltunk, és tudtuk többé nem engedjük el a szerelmet, mert tudtuk az élet túl rövid.
Vége.