Seventh shift pace 34.

34.rész

- Bővebben? –kérdezte Gerhard idegesen.
- Hozasd át a feleségét a gyárhoz közeli kórházba, és hívd el hozzá a legjobb szakembereket. A lányát meg őt költöztesd be a gyárba, és legyen egy állandó óvoda, vagy bölcsőde, ahol a csapattagok gyerekeire figyelnek. Így tovább tudnak bent maradni dolgozni, lesz aki figyel a kicsikre, és bármikor leszaladhatnak megnézni őket, és pihenhetnek is. Ha leveszed ezt a gondot a vállukról, minden könnyebb lesz. Amikor közel a család, és bármikor leugorhat egy fél órára hozzájuk sokkal szívesebben fog túlórázni, mintha két napig nem látja őket.
- Ez tetszik. –szólt közbe a belga.
- Hna ugye! –fújtam ki a füstöt.
Bruno meg vigyorgott.
Érdeklődve néztem rá.
- Mindig elfelejtem, hogy autó mellett csapatot is tudsz építeni.
- Ezt ne hangoztasd, mert még azt hiszik Berger helyére pályázok.
- Lehet, hogy jobban csinálnád!
- Áhhhh! Túl sok meló, és idegeskedés!
- Gondolod?
- Tudom. Olyan, mint mikor az edző szívrohamot kap a kis padon, hogy mit művelnek a játékosai a pályán.
- Nem zavar, hogy én is itt vagyok? –kérdezte Gerhard.
Egyszerre néztünk rá, és mondtuk:
- Nem.
- Látom. –sóhajtott fel – Csak tudnám, hogy vénségemre minek vettem a nyakamba két ilyen makacs öszvért.
- „ Ha indulsz a Kentucky derbin, ne hagyd otthon a díjnyertes csődört!” –vigyorogtam rá.
- Mindig ilyenek? –kérdezte Mekies.
- Igen! Mindig egy követ fújnak!
- Egyébként szerintem nem is vagy öreg! –vigyorgott Bruno – Szerinted?
- Pfffff. Nem tudom ötvenes pasival még nem jártam, vele meg pláne nem! Majd ha az ágyamban lesz, és teljesít véleményt mondok róla. –közöltem fapofával.
Brunóból kitört a nevetést, Gerhard lesápadt, a belga pedig próbálta visszafojtani a rá törő vihogást.
- Ne tegyél sírba jó?
- Ééénn?
- Igen te.
- Nem is vagyok a feleséged, az majd megteszi!
- Ma még munkával is hajlandóak lesztek foglalkozni, vagy előbb kielemzitek az összes szexuális szokásom? –kérdezte csípősen.
Brunóra pillantottam.
- Előbb elemzünk! – nevetett fel, és már majdnem leesett a székről.
Gerhard jelentőségteljesen nézte a plafont, és felsóhajtott.
- Ugyan már! Ne légy ilyen karót nyelt!
- Kösz!
- Szívesen!
Felálltam.
- Hová mész? –kérdezte döbbenten.
- Hová máshová, hát cigiért! –morogta Bruno- Otthon már nincs egy darab sem.
- Hna! Jön a hegyi beszéd! –azzal elmentem a kasszához, és kértem egy doboz, mentolos Viceroyt.
Éppen megfordultam, hogy visszasétálok az asztalunkhoz, amikor az ajtónyitást jelző kis csengettyű megszólalt.
A bejárat felé pillantottam, és földbe gyökerezett a lábam.
Éreztem, hogy kifut a lábamból az erő, mint akit pofon vágtak úgy fordultam vissza.
Belekapaszkodtam a pultba. Úgy szorítottam, hogy elfehéredtek az ujjaim.
Szédültem, és a hányinger kerülgetett.
Igyekeztem mélyeket lélegezni, és megnyugodni, de alig sikerült.
Valaki megállt mellettem. Oldalra pillantottam Bruno volt az.
- Azt mondtam nekik, segítek végre valami sütemény is választani neked, mert látom, hogy nem jutsz dűlőre.
- Mindjárt hányok…- suttogtam.
Átölelt, és közben feltűnően hangosan magyarázta, hogy mik is a legjobb választások.
- Jobb? –súgta a fülembe.
- Nem tudok vele leülni egy asztalhoz.
- Muszáj lesz. Legalább pár percre, amíg küldök egy smst a tesóimnak, hogy hívjon fel valamelyik.
- Lehetetlen kívánsz.
- Tudom…
- Egyáltalán mit keres ez itt?
- Valamit magyarázott, hogy most vesz lakást.
- Jézusom….
- Én sem akarok vele összefutni, ha éppen itt vagyunk, de hátha nem költözik ide. Végül is ő Warwickban lakik a barátnőjével.
- Rohadjon meg ott ahol van!
- Van egy ötletem. –azzal rendelt egy kávét.
Én remegő térdekkel sétáltam vissza az asztalunkhoz, ahol Horner éppen kényelmesen hátradőlt a székében, és vigyorgott mint a vadalma.
Szó nélkül ültem le közé és Gerhard közé.
Hosszú pillanatokra csend telepedett közénk.
Chris felettébb firtatóan bámult rám, én kerültem a tekintetét, és minden figyelmemet arra fordítottam, hogy a tányéromon heverő édességet minél lassabban fogyasszam el.
Bruno ekkor jelent meg, és pont Christian mögött próbált átevickélni, hogy leülhessen Mekies, és közé, amikor egy óvatlanmozdulattal nyakon öntötte az angolt,a ki úgy pattant fel, mintha tüzes vasat nyomtak volna hozzá.
- Nem tudsz vigyázni te idióta brazil?!
- Elnézést én nem akartam! – de közben ott bujkált egy halvány mosoly a szája szélén.
- Hát hogyne! –azzal úgy rohant ki, mintha valami sürgős dolga lenne.
Hálásan pillantottam rá, ő pedig válaszul rám kacsintott.
- Sokba lesz ez még nekünk…- sóhajtott az osztrák.
- Mi?
- Hogy fasírtban vagyunk Hornerrel. –morogta az osztrák.
Ha szemmel ölni lehetne, Gerhard már régen halott lett volna.
- Gondolod, hogy Dietrichnél kisírja, hogy kevesebb pénzt kapjunk? –kérdezte Bruno.
- Már így is faragtak a költségvetésünkön, és szerintem még fognak is.
- Mennyivel?
- Jó pár millióval.
- Akkor lépnünk kell!
- Van ötleted?
- Van! De nem éppen tisztességes úton jutnánk pénzhez.
- Mennyire tisztességtelen?
- Kicsit, amúgy meg erkölcstelen. De nem törvénybe ütköző.
- Nem tetszik.
- Sejtettem. De pénzből élünk mindnyája, és ha Horner harcot akar, hát megkapja! – csaptam le a vizes poharam az asztalra.