Through Hearts and Tracks 17.

17.rész

Vissza másztam fekvő helyzetbe, kezdtem nagyon kimerült és fáradt lenni. Ez a két nap kissé megviselte az idegeimet.
- Rosszul vagy? –kérdezte aggódva.
- Nem….Csak kimerült, Eddienek igaza volt, jót tenne most egy alvás.
- Nem baj, ha maradok?
- Inkább aludj te is, rád is rád fér, a kezednek sem ártana egy kis pihenés. Nagyon fáj?
- Igen. Azt hiszem, múlik a fájdalom csillapító hatása, mert egyre jobban….
- Akkor legjobb lesz, ha te is pihensz….
- Had maradjak! Kérlek! –nézett rám, ártatlan szemekkel.
- És ugyan hol? Nem hiszem, hogy a széken való strázsálás, most a legjobb a frissen műtött kezednek….
- Idebújhatok melléd? – kérdezte reménykedve.
Kicsit arrébb csúsztam, és adtam neki helyet. Mellém feküdt, és oda húzott a mellkasára, az egészséges kezével meg átölelt.
- Nem baj? –kérdezte idegesen.
- Nem….- motyogtam félálomban.
Mélyen beszívtam a pólója illatát, kellemes fűszeres dezodor. Még jobban hozzávackoltam magam. Már alig bírtam nyitva tartani a szemem, és végül elaludtam.
Arra ébredtem, hogy Seb dobálja magát, az ágyon, és nyöszörög álmában.
Szegény izzadt, mint a ló.
Rátettem a kezem a homlokára, szinte lángolt.
- Seb….Seb…..
Semmi csak vergődött az ágyon.
Megnyomtam a nővér hívót, pár perccel később be is jött az éjszakai ügyeletes.
- Kisasszony valami baj van?
- Velem, nem, de Sebastiannak igen. – mondtam Sebre célozva.
A nővérke megnézte a pulzusát.
- Hívom az orvos! - és elrohant.
Ismét pár perc elteltével, megjelent a doki.
Megvizsgálta Sebet, megnézte a pulzusát, a lázát, meghallgatta a szívét, és a kis lámpával belevilágított a pupillájába. Seb még ettől sem tért magához, teljesen ki volt ütve.
- Hogy van? –kérdeztem aggódva.
- Rosszul. Úgy tűnik erős elvonási tünetekkel küzd. Nővérke, szóljon az ügyeletes kollégáknak átvisszük egy másik szobába!
- Elvonási tünetei?
- Igen. Nem tudja milyen drogokat, vagy tudatmódosító szereket szed a fiatalember?
- Az egyik ismerőse Ativant talált nála pár napja, de nem mondta, hogy orvos írta e fel. De az biztos, hogy valamit ráívott.
- Értem. Ez nem a legjobb hír….
- Nagy a baj? –kérdeztem szinte pánikban.
- Úgy tűnik, a kezére kapott gyógyszerek, fájdalomcsillapítók részben pótolták az Ativánt, részben elnyomták a korai tüneteket, de ez csak ideiglenes, ahogy fokozatosan kiürülnek a szervezetéből, fellép a hiányuk, és ez a tünetek megjelenéséhez vezet.
- Istenem….
- Most átvisszük egy másik szobába, és adunk neki megfelelő nyugtatókat, és vitaminokat, sóoldatot, hogy jobban legyen. De ez azt mutatja, hogy a rehabilitáció folyamán szükséges gyógyszerek többsége, sem írható fel majd neki.
- Nem biztos, hogy meggyógyul?
- A gyógyulását, ez nem befolyásolja, viszont nagy fájdalmai lesznek majd…
- Értem…Vele lehetek?
- Önnek is pihennie kell! Elég erős agyrázkódást szenvedett.
- Aggódom érte….
- Nem mondom azt hogy nincs rá oka, a fiatalembernek elég nehéz éjszakája lesz….
- Kérem…- néztem a dokira esdeklően.
Sebnek szüksége van rám! Nem hagyhatom egyedül, pláne hogy a beteg kezével képes volt, egy kicsi kórházi ágyon nyomorogni miattam.
- Szólok, a nővérnek, hogy jöjjön be ápolóval, és hozzanak egy tolókocsit.
- Köszönöm…- suttogtam.
Bólintott, majd a beteghordók segítségével áttették a reszkető Sebet, egy hordágyra, és kitolták.
De nem csak Seb lett az idő elteltével egyre katasztrofális állapotban, hanem én is.
Amikor ott ültem pár órával később a folyosón, és bámultam be Seb szobájába, aki egyre rosszabbul volt kezdtem kétségbeesni.
Remegett a kezem, de valahogy csak sikerült tárcsáznom.
- Hna mi az máris meguntad a kis szőke németet? Nem volt ez túl gyors? – vigyorgott bele Eddie a telefonba.
- Nem….- suttogtam sírva.
- Mi történt? – kérdezte komoran.
- Seb…….
- Angel, mi a baj?
- Lehet, hogy….
- Mi történt az Istenért?
Csak bőgni tudtam.
- A kezével van gond?
- Is….- suttogtam. – Be… lázasodot, és…. és……elvonási tünetek jelentkeztek….
- Oda megyek! Hol vagy most?
- A negyediken az intenzíven….
- Mit mondtak az orvosok?
- Hogy a tartós bogyókapkodás eredménye. A szervezetében falhalmozódott az antidepresszáns, ahogy kiürül egyre fokozódnak a tünetek, és az itt kapott gyógyszerek csak rontottak mindenen, mert keveredtek az Ativannal. Úgyhogy….- felzokogtam – gyógyszermérgezés, elvonási tünetek, és mivel padlón van a szervezete, mindenre rosszul reagál. Ez kb. tíz perce mondták.
- Tarts ki! Egy órán belül ott leszek! Szólok Horneréknek is. Nem lesz baja! Hallod!
- Uhum….
- Makacs kölyök! Egy ilyen nőért mint te még a sírból is érdemes vissza jönni! Már csak azért is hogy engem bosszantson, amiért vele vagy….
- Köszönöm….
- Mit?
- Hogy….tudod…..hogy ilyen rendes vagy….
- Érted bármit! Egy óra múlva ott leszünk!
Bontottuk a vonalat.
Így utólag magam sem tudom, miért Eddiet hívtam, talán mert ő az egyetlen, aki a közelemben van, és bízhatok benne. Örültem neki, hogy eszébe jutott Seb csapata, és ide tudja hozni őket, én még a számukat sem tudom.
Tulajdonképpen nem is tudok semmit Sebastian Vettelről, azon kívül, hogy a Red Bullnál versenyzik, nyert egy vb, volt egy barátnője aki miatt depressziós lett,majd marok számra szedte a tablettákat, és mint ahogy világossá vált számomra, függő lett. Ez tagadhatatlan, lehet, hogy Eddie már sejtett ebből valamit? Ezért adta fel olyan könnyen, mert tudta, hogy ez pár napon belül kiderül, és én esetleg visszatáncolok? Ennyire tudott volna Seb dolgairól? Vagy csak megérezte? Most a srác végül is szeret, vagy csak azt hiszi, és mentőöv kell neki?
Én meg hittem azoknak az igéző kék szemeknek, a kisfiús bájnak? És valóban beleestem, vagy csak a koslatása tetszik?
És Eddievel akkor most mi is van?
És egyáltalán, szükségem van nekem egy depis, labilis, drogosra?
Összezavarodtam.