Through Hearts and Tracks 19.

19.rész

A csapatom volt olyan rendes, hogy beküldött némi ruhát, és pár női kelléket egy sporttáskában, így végigcsoszogtam, Eddire támaszkodva, a folyosón a fürdőszobáig.
Bementem, ő meg kint várt az ajtó előtt. Nehézkesen, de meg tudtam fürödni, és hajat is tudtam mosni, ami elmondhatatlanul jól esett, tekintve, hogy a rászáradt vértől csomós volt. Kb. fél óra után végre neki láttam az öltözésnek.
Valaki kopogott.
- Angel! Minden rendben? –kérdezte Eddie aggódva.
- Igen. Mindjárt kész vagyok! Ne aggódj!
- Oké.
Egy sötétkék farmert, egy fekete hosszú ujjú toppot, és egy kapucnis pulcsit vettem fel, amin a csapatom logója egy fekete párduc díszelgett. A táskában volt még egy sport cipő, azt is nagy nehezen magamra küzdöttem.
Nagy nehezen kitántorogtam az ajtón, majdnem elestem, ahogy kiléptem.
- Jól vagy?
- Persze. Csak kicsit szédülök….
- Gyere….
Odakísért a folyosón lévő széksorhoz, és leültünk.
- Kísérjelek vissza a szobádba?
- Nem. Nézzük meg Sebet, aggódom érte….
Eddie biztatóan rám mosolygott. Majd vissza vitte a szobámba a táskát.
Majd hathatós támogatása révén, végül is húsz perc csiga tempó, és szédelgési rohamok után már az intenzíven álltunk. Sebet már bevitték egy normál kórteremszerűségbe, úgyhogy nem volt üvegablak, amin benézhettem volna.
Eddie félszeg mosolyt villantott felém.
- Kísérjelek be?
- Igen. Nem ártana….Még összesem ettől a rohadt agyrázkódástól….
Bólintott.
Benyitottunk. De legnagyobb meglepetésemre, Seb nem volt egyedül.
Már ébren volt, az ágyon feküdt, fehér volt, mint a fal, az egészséges karjában, két infúzió is be volt kötve. Elég viseltesen nézett ki.
Horner az ágyánál ült, Kimi a sarokban állt, Todt, pedig az ablakon bámult kifelé.
Ahogy beléptünk, Seb felénk kapta a fejét.
- Szia…- próbáltam biztatóan mosolyogni.
- Hello….- mondta rekedten.
A többiek ekkor vettek csak észre minket.
Eddie elengedett, én pedig lassú csoszogással elindultam az ágy felé, de megint elszédültem, Horner és Eddie kapott el.
- Jól vagyok….Az agyrázkódás utóhatása…..
Leültettek Seb mellé az ágyra.
- Egész éjjel itt strázsáltatok a kölyök mellett, gyerek, meghívlak benneteket a büfébe reggelizni….- és jelentőségteljesen végignézett mindenkin.
- Addig Önre bíznánk! –mondta Horner fáradt mosollyal.
- Rendben…. De nem tegeződhetnénk?
Kezet fogtunk.
- Chriss….
- Angel….
- Akkor megyünk is….
Bólintottam.
Kimentek, Eddie pedig bezárta az ajtót.
- Hogy vagy?
- Jobban. Neked is feküdnöd kéne….- mondta erőtlenül.
- Nem vészes. Eddiet remekül lehet mankónak használni. –mosolyogtam.
- Értem….Nagyon…. megijedtél?
- Kicsit….
- Kösz, hogy felhívtad a srácokat….
- Nem én voltam, nem is tudom a számukat….Eddienek köszönd….
- Értem….
Kerültem a tekintetét. Mindenhová néztem csak rá nem.
- Baj van?
- Semmi, csak kómás vagyok….- motyogtam.
- Kimi mondta, hogy Eddie rángatott el mellőlem, hogy végre pihenj….
- Igen….
- Nem mondod el mi történt?
- Aggódtam érted….És kicsit ki vagyok….
- Amióta bejöttél rám sem nézel….Máris ennyire utálsz? Ennyire undorodsz tőlem?
Lehunytam a szemem, és a szemébe néztem. Kimerült, és üres volt a tekintete.
Mit mondhatnék erre? Nem ez volt a baj, de nem tudtam, hogy hazudjak e neki, vagy elmondjam az igazat?
- Szóval igen…
- Seb nem erről…
- De igen! Látom, amit látok! –csattant fel.
- Ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek te hiszed….
- Valóban?
- Seb… kérlek….
- Menj el!
- Seb….hallgass meg….
- Nem akarom, még tőled is hallani, milyen egy szerencsétlen, szánalmas alak vagyok….Sajnálom, hogy tegnap rábeszéltelek erre a képtelen ötletre, hogy te és…én…
- Seb….- mondtam már majdnem sírva.
- Nem! Én is gondolkoztam! Rájöttem, hogy ez az egész, csak azért a bogyók miatt volt…
- Hogy mi? –kérdeztem értetlenül.
- Reggel, amikor felébredtem, akkor már jól voltam, és nem is…..nem is …… nagyon emlékeztem rád, Kimiék mondták részletesen, hogy járunk…..és hogy mi is volt az elmúlt pár napban……De nem voltam teljesen magamnál….úgyhogy, ha….bármi olyat tettem…..akkor ne haragudj…..– mondta szégyenkezve, kerülve a tekintetem.
- Most ugye csak viccelsz? –kérdeztem döbbenten.
- Nem…- suttogta, az ágyat nézve. – Ez komoly….
Lezsibbadtam. Ennyire nem lehetett belőve tegnap….Sem a csókra, sem arra nem emlékszik, hogy mellébújva aludtam??? Na ne!
- Mire emlékszel az elmúlt pár napból?
- Hát….- nézett rám bizonytalanul – szinte semmire…
- Értem….
Igazat mondott. Láttam rajta.
- Tekintve, hogy ez csak….valami agyszülemény eredménye…..talán jobb is ha mész…Szeretnék a barátaimmal lenni….
- Persze…. – suttogtam az ágynak. – Azért jobbulást….
- Kösz….
Felálltam és kimentem az ajtón. Egy nővérke segítségével, pedig vissza a szobámba.
Megkönnyebbültem, hogy csak Seb lázálma volt ez az egész, és vége anélkül, hogy megbántottam volna. Kicsit fel is lélegeztem, a barátai majd kihúzzák a szószból.
Eddie nem sokkal később befutott.
- Szia…Kerestelek a kölyöknél, de mondta hogy eljöttél….
- Igen… Elmondta, hogy semmire nem emlékszik az elmúlt pár napból, és Kimiék mondtak el neki mindent…..
- Mi van???? – kiáltott fel Eddie.
- Miért nem mondtad el, hogy…
- Mit?? Semmi ilyenről szó sincs! Végig vele voltam, amikor magához tért rögtön felőled érdeklődött! Mi ez a baromság, hogy nem emlékszik? –kiabált Eddie.
- Hazugság….- suttogtam – Azért, hogy nekem könnyebb legyen….Inkább hazudott valamit, hogy nekem ne fájjon a szakítás….megkönnyítette….nekem…..
Eddie döbbentem ült le mellém.
- Beszélj vele!
- Nem….Azt hiszem jobb is lesz így, ez kész agyrém lenne, hogy mi ismeretlenül, két nap után járjunk…..A barátai majd segítenek neki….Úgy tűnik észre tért….Sínen van…
- Szerintem meg rád van szüksége! És nem akarja, hogy szenvedj mellette! Tudja, hogy ha ki akar ebből mászni, az pokoli kemény út lesz! Önmagától akar megóvni!- kötötte Eddie az ebet a karóhoz.
- Nem! Azért küldött el, mert megbánta, és rájött, hogy nincs rám szüksége, ez csak egy fellángolás volt irántam, talpra áll a barátai segítségével….Nem kellek neki….- mondtam fáradtan.
- Ha te így gondolod! Gondold így! De attól még nem ez az igazság…
- Az orvos volt bent egy fél órája, azt mondta kiengednek, elvinnél?
- Ha szeretnéd….
- Kösz… Megkeresnéd a dokit, én meg összepakolok.
Eddie bólintott, majd elment.
Én pedig, azt a néhány cuccot bedobáltam a táskába, leültem a székre, és vártam Eddiet.
Mindenkinek jobb lesz így. Ez a dolog Sebbel nem működött volna.