Through Hearts and Tracks 30.

30.rész

Csak ültem az ágyban, néztem Seb nevét a kijelzőn, és nem tudtam dönteni, hogy felhívjam, smst írjak, vagy hagyjam az egészet a fenébe.
Kb. másfél óráig csináltam ezt, aztán visszajött Eddie kezében hat teletömött zacskóval.
- Nem tudtam mit is ennél igazán, úgyhogy hoztam kínait – többféle csípőset, és édeset, hizlalós gyors kaját – nevezetesen hamburgert, sült krumplit – és beugrottam a kis olaszba egy adag milánóiért is.
- Aranyos vagy…- mondtam mosolyogva.
Lerakta a táskákat a székre, és leült mellém az ágyra.
- Nem beszéltél vele igaz? –mondta csendesen.
Megráztam a fejem.
- Van egy ötletem, együnk amíg ki nem hűl a kaja teljesen, aztán meglátjuk oké?
- Ahha.
- Szuper. Akkor mit kérsz?
- Hűűű. Hát pakolj ki, és válogatok.
Szélesen elvigyorodott.
Sorban kinyitogatta a dobozokat, és istenibbnél istenibb illatok csapták meg az orrom.
Hozott pálcikát, és villát is, úgyhogy stílszerűen pálcikával megettem a kínai felét, aztán kb. húsz perc múlva, amikor Eddie neki fogott az olasz kajának is, kikuncsorogtam tőle, és azt is eltüntettem.
- Te nem lesz ebből baj?
- Miből?
- Hát hogy kínai, meg olasz kaja?
- Áh. Isteni volt. – és kedvesen mosolyogva néztem rá, olyan kérlelő kis szemekkel.
- Kitalálom. Hozzak desszertet!
Erre grimaszszerű széles vigyor, és erős bólogatás lett a válasz.
- És konkrét elképzelés van?
- Igen. Valamilyen epertortát.
- Epertortát?
- Igen. Olyan zselés epres a teteje, alatta meg joghurtos zselés réteg, és vastag piskóta.
- Remek. Olyanokat tudsz kitalálni….
- Égnek áll a hajad! – vigyorogtam rá.
Erre odament, az egyik szatyorhoz, és előhúzott, egy közepes nagyságú díszes kis papírdobozt, majd a kezembe adtam.
Kinyitottam.
- Jesszus! Honnan…? –kérdeztem döbbenten.
Három szelet, epres joghurtos, és két szelet csokoládétorta.
- Az olasz étteremben ajánlottak egy kedves és jó hírű kis cukrászdát. Aztán csak úgy válogattam, és ez is jól nézett ki. – vigyorgott.
- Imádlak! –öleltem meg.
- Tudom én!
- Úgy érzem magam, mint ha én lennék Aladin, te meg a Dzsinn!
- Kisebb ferdítéssel, de igen. Van benne valami! – vigyorgott.
- Köszönöm!
Biccentett, aztán komolyabb lett az arca.
- Ahogy látom, két lehetőség közül választhatok, hogy beszélj vele végre. Vagy elcipelem a srácot ide, vagy én hívom fel neked.
- Szerintem egyik sem nyerő….
- Sejtettem, hogy ezt mondod majd!
- Azt hiszem, személyesen kellene vele megbeszélnem a történteket…..
- Akkor felhívom, és érte megyek, még biztosan a városban van.
- Ne… Nem akarom, hogy összeverekedjetek. Inkább vigyél el hozzá!
- Vigyelek el?? Mond te…
- Eddie kérlek! Azt hiszem jót tenne nekem egy kis séta, és kimozdulás. Végül is jól vagyok, és csak pár órát lennénk távol. Vágyom egy kis friss levegőre, és autókra.
- Ne tapsolok, az ötletért!
- Sejtettem.
- De úgyse tudlak meggyőzni….Beszélek a dokival…- azzal összeszedte az üres dobozokat, és kiment.
Kicsit nehezen ment a mozgás, de végül, csak le kászálódtam az ágyról, és bementem a fürdőbe. Beálltam a zuhany alá, és jó alaposan letusoltam, hajat mostam. Aztán felvettem, egy rövid ujjú zöld felsőt, egy farmert, meg egy sportcipőt, és gyorsan megszárítottam a loboncom. Hálát adtam érte, az égnek, hogy a csapatfőnököm gondolt rám, és küldetett be cuccokat. Eddie mesélte, hogy amíg tudott bent ült Carl, de el kellett repülnie vissza Amerikába, mert valami gond volt a gyárban. Persze amikor felhívtam délután örült, és már alig várta, hogy megint a csapattal legyek, ahogy én is.
Mire kimásztam a fürdőből, Eddie is előkerült.
- Elengedtek?
- El. Mehetünk. –dünnyögte.
Belekaroltam, és kimentünk a hátsó ajtón, majd végig sétáltunk a parkolóban a Ferrariig.
- Ne vedd zokon, de nem ajánlom fel a kulcsokat…
- Nem veszem. Még nem vagyok ahhoz elég jól, hogy biztonságosan vezessek. Érzem, hogy még gyenge vagyok. De ezért meghajtód ugye? –vigyorogtam rá.
- Naná!
Menet közben is többször hívta Christ, aki azt mondta Seb a szállóban van, pihen.
- És most?
- Semmi. Bemegyünk a hotelbe, és fölmegyünk hozzá. Ennyi. Christől két szobára lakik.
- Remek…
Eddie megállt a hotel bejárata előtt, előzékenyen kinyitotta nekem az ajtót, majd odaadta a parkoló fiúnak a kulcsokat.
Besétáltunk. Nagyon impozáns, és drága szálloda volt annyi szent. Minden fehér márványból, a bejárattól mindenhová drága vastag vörös perzsa szőnyegeken lehetett haladni, fényesre csiszolt réz álló lámpák, bőr ülőgarnitúrák, zöld trópusi növények, és kristálycsillárok tették exclusivvá a hallt.
- Hűű.
- Ugye?
Eddie odabiccentett a recepciósnak, és mentünk is tovább a lift felé.
Pillanatok alatt fent voltunk a negyediken, majd a folyosó közepén Eddie megállt egy ajtó előtt.
Egymásra néztünk.
Vettem egy nagy levegőt, és bekopogtam.
Semmi.
Megint kopogtam, megint semmi.
- Te ez nincs itthon…
- Dehogy nincs…. Chris szemmel tartja, tartja a személyzettel, ha kiment volna a szobából tudna róla.
- Hogyhogy? Figyelteti?
- Kicsit magába zuhant a kölyök, aztán mondtam neki, hogy ne legyen baj, körmére kell nézni.
- Értem.
Eddie elém állt, és kopogtatott.
- Eddie vagyok, nyisd ki!
Semmi.
- Ne kelljem még egyszer mondanom kölyök! Betöröm, ha nem nyitod ki, de MÁRIS!
Halk motoszkálás hallatszott, majd kattant a zár.
Bent korom sötét volt, a beszűrődő fényben pedig kirajzolódott Seb viharvert alakja. Ha lehet még sápadtabb volt, mint délután, és még üresebb a tekintete. Még mindig a korábbi ruháit viselte, de ronda friss hányásszerű foltokkal tarkítva. Alig állt a lábán.
- Te hogy nézel ki? –kérdezte Eddie döbbenten. –Minden rendben?
- Mit akarsz? – kérdezte Seb durván.
- Hééé! Le ne szedd már a fejem kis harcos!
- Menj a fenébe! – és be akarta vágni az orrunk előtt az ajtót, de Eddie elkapta, majd nekifeszült, Seb vesztett, elvesztette az egyensúlyát, és valahogy hasra esett. Ott feküdt a padlón.
Beléptünk, és felkapcsoltuk a villanyt.
- Jézusom…- tört fel belőlem.
- Hűűű. Ez teljesítmény! Ez még az én vad bulijaimon is túltesz! – közölte Eddie felvont szemöldökkel.
A szoba inkább volt hajléktalan lak, mint emberi szállás. Egyrészt büdös is volt, másrészt mindenhol koszos ruhák, szétdobált sörös, vodkás, tequilás üvegek, és pár gyógyszeres fiola szerteszét. A berendezést romokban, és széttörve, felfogatva a fotelek, az ágy is szétbarmolva, valahol a szoba egyik végben a matrac, a többi része meg itt - ott. Látszott egy hányásnyom is ami a fürdő felé vezetett.
Jaj Sebastian!
Oda ültem mellé a földre.
- Seb! Seb!
Semmi reakció. Eddie segített megfordítani. Seb meg mintha aludt volna. Eddie megpaskolta az arcát, de csak felnyögött.
- Csont részeg!
- Hívd át Christ! Én vele maradok! Biztos, hogy erről nem tud!
- Megyek! –azzal elviharzott.
Felálltam, hogy körbenézzek, hátha van valahol tiszta ruhája, amit felvehet, ha kijózanítottuk.
Ahogy nézelődtem, feltűnt egy fehér boríték a tv előtt.
Odamentem, és megnéztem. Az én nevem állt rajta.
Kinyitottam.
Már elsőre feltűnt, hogy néhol szétfutott az írás a papíron, a megszáradt könnycseppektől, és látszott a kapkodott betűkből, hogy sietve íródott.
„ Angel!
Én nem tudom elmondani, hogy mennyire, de mennyire bánok mindent… Tudom, hogy amiket tettem, arra már nincs bocsánat…. Én nem azt akartam, és nem így….
Hidd el kérlek!
Azért ne úgy emlékezz majd rám a halálom után, mint egy szociopata baromra….
Mert mire ezt megkapod, én már nem leszek az élők közt…. Jobb lesz ez így mindenkinek….
Csak kérlek, ne emlékezz rám, úgy mint egy idióta seggfejre….
Szeretlek!
Sebastian ”
És a mai dátum.
- Istenem…- suttogtam.
Ez, ez most szedett be mindent! Ezt most csinálta!
Odarohantam Sebhez.
Pofozgattam, de hiába. Megnéztem a pulzusát, gyengén vert a szíve.
- Eddie! Eddiieee! –ordítottam. – Orvost!
- Seb! Seb kérlek! –rázogattam de hiába.
Ekkor rontott be Eddie, és Chris.
- Mi történt?
Közben Chris valamit, döbbent hangon suttogta, hogy „Krisztusom!”.
- Orvost, de rögtön! Búcsú levelet hagyott! Ezt a sok szart mind ma vette be! – kaptam fel egy üres gyógyszeres dobozt.
Eddie azonnal tárcsázott.
- Segíts! – szóltam rá Chrisre – Talán ha meghánytatjuk!
Becibáltuk a fürdőbe!
Eddie máris mellettünk volt.
- Mindjárt itt lesznek!
- Hozz sót, és vizet! Ki kell hánynia ezt sok szemetet!
Chris kiviharzott, addig Eddivel a wc elé tartottuk Seb fejét. Eddie a tusolófejet kihúzta a kabinból és kinyitotta a hideg vizes csapot, és lelocsolta Sebet, persze mi sem úsztuk meg a dolgot. De úgy ahogy feleszmélt.
Ekkor került elő Chris, egy pohárral.
- Szénsavas sós víz!
Gyorsan kivettem a kezéből a poharat, és Seb orra alá dugtam.
Aki csak dűtögette a fejét, és bambán pislogott.
- Idd meg! –toltam a szája elé.
Nyöszörgött valamit.
- Idd meg!
Eddie erőszakkal kinyitotta Seb száját, és elkezdtük itatni.
Alig tuszkoltuk bele, már öklendezett is.
Két oldalról tartottuk, én meg fogtam a fejét.
Szép adag mindenjött ki belőle. Jó pár ép, és félig emésztett tabletta. Amennyit én saccra számoltam, az csak húsz darab volt.
Nagy nehezen, mikor már nem jött ki semmi. Kapott egy kis vizet. De már így is majdnem az ájulás határán volt.
Csörgött Eddie mobilja.
Felvette.
- A mentők! Eléjük megyek!
Elrohant, Seb pedig nekem dőlt. Alig bírtam tartani.
- El ne ájulj kis herceg! Hallod? – suttogtam sírva.
Üveges tekintettel rám nézett.
- Szép a mennyország….- suttogta.
- Még a földön vagy te hülye! Te ökör! – és rávágtam a mellkasára.
Tovább pislogott.
- Akkor álmodom….
- Nem álmodsz! Te….áh… – átöleltem. – Csak ne hallj meg jó? Szőke hercegem!
- A herceged? – suttogta erőtlenül.
- Kérlek! Seb! Ne hagyj itt! Kérlek! – szorítottam magamhoz.
Az arcára néztem, és bódultam rám mosolygott.
Bejöttek a mentők, és félre taszigáltak. Infúziót kötöttek be, és injekciókat döftek Sebbe, aztán hordágyra tették, majd be a liftbe, és végül a mentőautóba.
Eddievel, mint az őrült mentünk a mentő nyomában.
Én pedig, összekulcsolt kézzel reménykedtem, hogy a hercegem, nem most akar randevúzni a halállal.