Through Hearts and Tracks - Szíveken és versenyeken át 1.

Régi fejléc:


Angel Diamond:



Eddie Irvine


Sebastian Vettel




1.rész


Amikor kiszálltam a 2007 fekete – ezüst Audi TT Coupe – ból, már tudtam, hogy kemény estém lesz.
Lassan becsuktam az ajtót, és egy pillanatra szétnéztem a parkolóban. A szokásos kép fogadott. Luxusautók egész garmada állt ott, kb. kétszáz - kétszázötven darab. Ha valaki az év rablását követné el, elég lenne, ha ezeket elvinné, milliárdos nagyságrendek hevernek szó szerint az aszfalton. Kis túlzással némelyiknek a kilincse többet ér, mint másnak egy egész élet alatt össze kuporgatott, kis háza, és telke.
De hát ez Amerika, az álmok országa! „Ahol szárnyára vesz majd a hírnév”! /Fame musical/
Pár milliomos, a bejáratnál, a vörös szőnyeg előtt parkolt, és amikor kiszállt, egy laza mozdulattal csak odadobta a kulcsokat, a parkoló fiúknak. Hát igen, azért már itt szembe tűnő, hogy mekkora különbségek vannak ember és ember között, az egyik az év eseményére jön ide, a Hilton Austin Hotelbe, és van, aki dolgozni. Az élet szar.
Egy csippantással bezártam a kocsit, és elindultam a bejárat felé, közben előhalásztam a fekete kristályokkal, és stasszokkal díszített laptáskámból a felettébb exclusive meghívót.
A meghívót, ami a belépőt jelentette a „Forma 1 és Indycar Motorsport Szezonnyitó Esélyre”.
Mert hát ez volt az, az első futam helyszíne.
De tulajdonképpen Texas, és Austin mondhatni a semmi középen van, itt csak zene, és kultúra van, motorsport semmi, most mégis az egy négyzetméterre jutó autóversenyzők száma az egekbe szökött.
Hála a legújabb zseniális húzásának, ama két öregnek – Bernie Ecclestone, és Tony George - akik addig – addig mesterkedtek míg össze nem hozták a lehetetlen, és pénzt nem csináltak belőle, mi meg egyszerű pilóták szívunk mint a torkos borz.
Tekintve, hogy az új ötletet mindenki által „hatalmas hurrával köszöntötte”, nevezetesen, hogy összevonták és átépítették a pályákat, így egy hétvége alatt megrendeznek egy Indy és Forma 1-es futamot. Aminek eredményeként egyrészt jobban ki lehet használni, egy pályát, másrészt kétszer vagy háromszor annyi nézőt vonz. Ami ergo sokkal több pénz, és mindenki boldog. Én most éppen azért, mert fel kellett vennem, a magas sarkút, egy kurvás estélyit, és festet bájvigyorral a képemen kell azokkal paroláznom, akik a hátamba szúrták volna a kés első adandó alkalommal.
Ráadásul, ha ezt a két öntelt,egoista idiótákból álló bagázst összeeresztik, máris megvan már ebből a címlap sztori, és a hírverés. Mivel egyik fél sem tartja sokra a másikat, nevezetesen az Indysek szerint F1-ben akinek szar a kocsija, az esélytelenül vegetál, a másik fél szerint az Indysek egyszerű roncsderbit játszanak, és erre csak az bunkó, hamburger evők kíváncsiak.
Ez persze, csak a jéghegy csúcsa.
És hogy én mit keresek itt?
Hát hogy ezen az esélyen mit, arról gőzöm sincs, de mint pilóta azt tudom. Mert hogy az lennék, az „Indy Gyémántja ”, vagy az „Indy Vad Angyalkája” legalábbis ahogy az amerikai sajtó olyan bőszen emleget. Legnagyobb bánatomra. Örülnék, ha nem emeltek volna piedesztálra, mert onnan lehet ám csak nagyot esni, bár sosem tagadtam, hogy nem vagyok egy csöndes, könnyen kezelhető személyiség. És ki tudja miért, minél inkább bunkóztam, és adtam a kemény nőt, annál vevőbbek voltak rám, az európai sajtó meg letudott annyival, mint szegény Danicát, hogy van is meg, szép is, de vezetni azt nem tud. Ez nekem meg pont kapóra jött.
Higgyék csak, az új volt nagy Forma 1 –es pilóták, hogy itt könnyű a mezőny, majd pofára esnek. Nem sokára megtudják, ki azaz Angel Diamond. De jobban örültem volna, ha csak a Vad Angyalt jegyzik meg, ez ugyanis egyenlő azzal, hogy nem mernek velem kekeckedni, és kötözködni, mert én bármire képes vagyok a győzelemért – persze tisztességes eszközökkel -, és nincs, aki visszatarthatnak. Szeretek nyerni, de bármilyen erőszakos, kegyetlen is vagyok a pályán, senki nem mondhatja rám, hogy nem dolgoztam meg a sikerért, vagy unkorrekt módon győztem. Bármennyire gyűlölt is a többi kolléga, ezt sosem vitatták. A becsületem, és hírnevem tiszta, akármilyen is a modorom, vagy a viselkedésem. Talán ezért is tűrnek meg maguk között, mert befogadni ugyan nem fogadtak be, kerülnek, vagy átnéznek rajtam, de legalább nem bunkóznak, és ez nagy eredmény. Talán valahol még tisztelnek is, de persze nem ringatom magam abba az illúzióba, hogy ez így is van, ezt csak egy megérzés.
Nem mondom, hogy nem vágytam a Forma 1-be, de hülye lennék azt hinni, hogy bárki tárt karokkal fogadnak, az európai sajtón keresztüli gyenge utalgatások, hogy egy nő nem állná meg a helyét a Forma 1-ben hozzám is eljutottak. A burkolt kis jelzők, a finom kis célozgatások, mind jelezték, hogy ott tennének keresztbe, és ott rúgnának belém ahol tudnak.
De persze, nekem elég nagy arcom van, és elég csípős nyelvem, állok elébük, mert én nem fogok veszíteni, az egy magamfajtának túl nagy luxus. Nyernem kell, minden áron, mindenre erős választ kell adnom, hogy befogjam a kétkedő emberek száját. Mert mindennél jobban akartam, egy, csak egy lehetőséget arra, hogy bizonyítsak, és ha ehhez az kell, hogy ezt az oldalam mutassam, hát megkapják.
Vettem, egy nagy levegőt, majd lassan és méltóságteljesen elindultam a bejárat felé, ahol a vastag és puha vörös szőnyegen szinte besüppedt a cipőm sarka.
A szőnyeg két oldalát selyemzsinóros korlát szegélyezte, fényesre polírozott réz álló részekkel, némi zöld örökzöld növényzettel a hatás kedvéért, és egy sor gorilla szerű securitissal. Szükség is volt rájuk a töménytelen fotós miatt.
Átnyújtottam a meghívót, egy csinos, jól öltözött, harminc körüli nőnek – két oldalán termetes biztonságiakkal-, aki uv fénnyel ellenőrizte a hitelességet, utána a nevemet a kezében lévő digitális táblán.
- Üdvözöljük az esélyen Miss Diamond! Érezze jól magát! – mondta mosolyogva.
- Köszönöm! – közöltem flegmán, és besétáltam.
Pazar látvány fogadott. A hotel bárját összenyitották, a kültéri étteremmel, a kettőt csak egy díszes fehér fa keretes üveg ajtókból álló sor választotta el egymástól. A könnyű fehér selyemfüggönyöket fekete masnival fogták össze, az ajtók két oldalán. A jobboldalon, a hosszú félköríves mahagóni bárpulthoz, jó pár ezüstösen csillogó, fekete bőr üléssel ellátott bárszéket tettek be. A pult fölött csillogva, és kristálytisztán ragyogtak a vendégekre váró poharak, a mixer háta mögött, pedig a polcokon, a rikítóbbnál, rikítóbb színű italos üvegek, a polcokba beépített sportlámpákkal megvilágítva.
A szemközt lévő négy - öt fős asztalokat fehér damasztabroszokkal, fekete selyem futókkal, ezüst hamutartókkal díszítették. A székekre fekete székhuzatokat tettek fel, fehér masnival átkötve. A világosbarna márványpadló tükörként verte vissza a mennyezeti dekorációt, amin fekete, vörös, és narancssárga muszlim, és finoman átlátszó selyem szalagokat feszítettek ki, és a beépített világítást úgy állították be, hogy sejtelmes félhomály uralkodjon.
A kinti étteremnél az asztalokat a medence két oldalán helyezték el, átlag öt –tíz személyre terítve. Fehér damasztabroszok, vörös futók, fehér halvány mintás drága porcelán tányérok, ezüst evőeszközök, drága kristály, és üvegpoharak. Elegáns vörös szalvéták, szintén ezüst gyűrűvel összefogva, a tányérok közepére helyezve. A székeket itt fehérselyemmel voltak borítva, vörös díszítéssel. A vendégel feje fölött vékony fekete drótokon, elektromos mécsesek, lampionok, kis izzók égtek, mintegy megfelelő hátteret biztosítva. A medence közepén, - ahol korábban a medencei bár terpeszkedett és ahová egy alig két méter széles kis járda vezetett be - most a DJ kapott helyett. Ügyelve a biztonságra, a keskeny út mentén, díszesen faragott fa oszlopocskák közé kötélkorlátot feszítettek ki, amire halvány kis led égők sorát futtatták fel.
Hát igen, így mulatnak a híres, és gazdag pilóták….
Ekkor vettem észre, hogy a „nagy főnököm” Tony George, az Indy ura, aki éppen egy kisebb csoport szélén állt, diszkréten int nekem.
Tehát kezdődik a bájvigyor. Fúj!
Miközben, úgy vonultam oda, mint egy modell a kifutón, addig magamban végig mondtam
Chris Cornell: You know my name c. dalát. Máris jó kedvem lett, mert elképzeltem ahogy falnak nyomom az idióta pilóta ismerőseit.
Óóóóó You know my name!