Through Hearts and Tracks 25.

25.rész

Amikor kinyitottam a szemem, a szobában már halvány fény derengett, de valahogy a beszűrődő napsugarakból már sejteni lehetett, hogy kora, vagy netán talán már késő délután lehet. Viszonylag jól éreztem magam, és nem voltam túl fáradt sem. Nyújtóztam egy nagyot az ágyban, majd oldalra fordultam.
De rá kellett jönnöm, hogy üres mellettem az ágy. Sehol senki. A fürdő ajtó is nyitva.
Seb hol van? Hol?? Azt mondta, hogy ma semmi dolga! Az nem lehet, hogy hogy….
Csak nyugi!
Csak hagyott egy cetlit vagy valamit!
Gyorsan odamentem a redőnyhöz, és felhúztam. Rossz ötlet volt! Kurva rossz!
A beáradó fénytől nem láttam semmit, kellett pár perc amíg javult a helyzet. Alaposan körbe néztem, még az ágytakarókat, és a párnákat is kiforgattam, sehol egy cetli.
A telefonom sem volt semmilyen üzenet, felhívtam a hangpostát de semmi.
Átvert! ÓÓÓÓ Baszd ki!
Lerogytam a kanapémra, felhúztam a térdem, és úgy éreztem, mindjárt kitör belőlem a sírás.
Hogy lehettem ennyire hülye, ennyire idióta! Megint átbasztak a palánkon! Hihetetlen!
Ez ez….
Nem hiszem el! Azt mondta, hogy, hogy mindent megbeszélünk…Ebből meg azt szűrtem le, hogy, akkor ha minden rendben, és mindent átrágtunk, adunk magunka egy esélyt.
Pedig nem! Ez volt a bosszú! Gyűlöl, szívből gyűlöl!
Istenem!
Valaki kopogtatott!
- Most ne! –kiabáltam ki.
De újra kopogtattak.
- Mondom most ne!
De csak dörömbölt az a valaki.
Odamentem, és már ordítva nyitottam ajtót, potyogó könnyek közt.
- Mi a kurva élet van már! Süket vagy???- kiabáltam.
Hoppá!
- Neked is szép….Mi történt? –kérdezte Eddie döbbentem.
- Ha tegnap este maradtál volna….Áhh…- mondtam kimerülten és nyitva hagytam az ajtót, és visszadőltem az ágyra.
Hallottam ahogy bejön mögöttem, és bezártja.
- Miről maradtam el?
- Arról, hogy miután elmentél, visszajöttél, és majdnem dugtunk! – kiabáltam a párnák közül.
- Angel jól vagy? –kérdezte döbbenten.
Felé fordultam. Leült az ágy szélére, és engem nézett. Értetlenkedő arcot vágott.
- Óóóó prímán! De ne aggódj, móresre tanított a kis haverod! – mondtam sírva.
- Ne beszélj nekem rébuszokban!
- Jó. Akkor tessék! – és elmondtam mindent, az elejétől a végéig.
- Tudod, azért ezt nem vártam volna tőle!
- Miért mert olyan kis ártatlan a képe?
- Én is csináltam durva dolgokat fénykoromban, de ez….Jól belebasztátok egymásba a kést….- bukott ki belőle.
- De én tényleg bántam! Én….el is mondtam neked, illetve neki, tudhatta, hogy nem hazudok, és….áhhh…mindegy…..
Megsimogatta a hátam.
- Sajnálom….
- Ezt nem neked kéne mondanod….
- Tudom….de gondoltam hátha segít…..
- Rendes vagy…..
- Nem vagy éhes? Már majdnem négy óra…
- Nem is tudom, ezek után kedvem sincs kimenni innen….
- Enni csak kell…..Meghívlak ebédelni!
- Ez inkább vacsora….
- Akkor arra! Kapd össze magad, és elmegyünk valami puccos helyre, és csapunk egy nagy görbe estét!
- Holnap szabadedzés…- mondtam figyelmeztetően.
- Jaj az istenért! Legyen eszed! Neked is kijár egy kis lazítás! Pilóták, főnökök,és mindenféle barmok nélkül!
- Buli terápia?
Serényen bólogatott.
- Miért ne!
Kimásztam az ágyból, és bementem a fürdőbe, bezártam az ajtót, és jó alaposan letusoltam, majd hajat szárítottam, és feldobtam, egy erős sötétzöldes feketés sminket.
Egy törölközőben mentem ki, Eddie éppen a tvt kapcsolgatta.
- Kimegyek! – mondta kaján vigyorral az arcán, miközben végig stírölt.
Visszavigyorogtam rá. Kutyából nem lesz szalonna.
Turkáltam a szekrényemben, nem tudtam eldönteni, hogy koktélruha vagy kissé sportosabb öltözet. Résnyire kinyitottam az ajtót.
- Mennyire megyünk puccos helyre?
Eddie végig mutatott magán. Sötétkék farmer, fekete sportcipő, fehér ing, fekete zakó.
- Értem, hogy te mindenhez öltöztél, de bővebben?
- Mondjuk valami csendes, kis olasz étterem? Olyan kis otthoni hangulatú, és van bárrésze is.
- Jó akkor nem veszek fel koktél rucit.
- Ahogy gondolod, de szerintem így is vonzó vagy! –vigyorgott.
- Elhiszem…- és bezártam az orra előtt az ajtót.
Végül, egy elegáns bőszárú fekete vasalt élű finom pamut nadrág, egy v kivágású elegáns hátul cipzáras ekrü felső, ami eredetileg zöld, de ha megtörik rajta a fény, akkor arany árnyalatú, felkaptam még a kis fekete tütyő táskám, beledobáltam néhány kelléket, belépő kártya zsepi, smink, telefon, kocsi kulcs – csak úgy megszokásból- és ennyi.
Felvettem egy egyszerű lakkos fekete tűsarkút, és kész.
Kiléptem a folyosóra, de üres volt, viszont a végénél nyitva az ajtó, Eddie onnan integetett.
Láttam, hogy éppen cigizik.
Odasétáltam hozzá.
- Nagyon dögös vagy! – mondta olyan lezser vagány stílusban.
- Lenne egy kis gondom….- mondtam félszegen.
- Igen?
- Fel kéne húzni a felsőmön a cipzárt….ha lennél olyan kedves….- néztem rá ártatlanul.
Egy hosszú percig bámult rám, majd egyik kezét a hátamra tette, és felhúzta.
Micsoda szakértelem a női ruhákhoz. Olálá!
- Hűűűű. Kezdem érteni a hírneved…- vigyorogtam.
Gonoszul elmosolyodott.
Majd a fülemhez hajolt.
- És még nem láttál mindent!
- Már várom, hogy megtapasztaljam!- súgtam vissza.
- Hölgyem! – nyújtotta a karját.
- Uram! –fogadtam el.
Kart karba öltve sétáltunk ki a parkolóba. És megálltunk az 599 Fironano előtt.
- Vezetsz vagy vezessek? –kérdezte.
- Vezess te. Ma inkább csak utas lennék..
Bólintott, előzékenyen kinyitotta az ajtót előttem, beszálltam, és bezárta az ajtót.
Furcsálltam, hogy nem tett megjegyzést arra, hogy nem én vezetek, eddig mindig én vezettem. Mintha érezte volna, hogy ma inkább csak egy pihentető estére vágyom, hogy nő legyek, falak, és mindenféle maszk nélkül. Őszintén kicsit jól is esett, a viharos tegnap után, egy kis törődés.
Csendes kis csendes, olasz étterembe mentük, La Rosetoba. Kint ültünk le, a kilátás egy fás kis tengerparti részre nézett. Mindenféle fákkal, bokrokkal szegélyezett kis keskeny úton lehetett lejutni, a kb. 10 méterrel lentebb lévő sétáló és bicikli útra, aminek a másik oldalát is fasor szegélyezte, majd azon túl egy rövid homokos part, és a tenger. De kívülről nem lehetett belátni, az eléggé rejtett a teraszra. Aminek nagyon örültem, így kedvemre szemlélődhettem.
A terasz kövezete sárgás barnás terméskő volt. Díszes rózsás, és levél mintás kovácsoltvas korlátokkal, ami befutott a borostyán, a kilátszó vaskampókra pedig igazi gyertyával világító lampionokat aggattak. Az asztalokon piros, fehér kockás abrosz, egyszerű fehér tányérok, és fa nyelű evőeszközök, sima üveg boros és vizes poharak, fehér szalvéták. Valamint többágú szintén kovácsoltvas gyertyatartóban fehér gyertyák, amikről a lecsöpögő viasz, már vastagon fedte a tartókat. A székek is díszes kovácsoltvasból, de az ülő részük puha párnás, vörös bársonnyal burkolva. Kellemes lágy olaszos zene szólt.
Ahogy leültem, máris elkalandoztak a gondolataim, mert kinéztem a tengerre.
- Menjünk máshová? –kérdezte Eddie bizonytalanul.
- Nem….- felé fordultam – Tetszik, de komolyan….csak kicsit megviselt a tegnap….
- Tudom…Látszik…. Olyan viharvert vagy…
- Ennyire feltűnő? –kérdeztem döbbenten.
- Aki már évek óta annak igen, és én jól ismerlek….
Újból a tengert néztem.
Majd megjött a pincér az étlappal, Eddie rendelt édes vörösbort rendelt. Amíg a kajarészről döntünk, de én csak lapoztam az étlapot, nem is láttam a betűket.
- Olyan vagy, mintha itt sem lennél….- mondta halkan.
Ránéztem.
- Bocs….
- A kölyök miatt vagy ilyen?
Nem válaszoltam, végignéztem az étlapot.
- Egy trópusi gyümölcslevest, és egy csípős mexikói pizzát kérek, olyan vastagtésztásat. – mondtam határozottan. – A desszertet még nem tudom.
Eddie hívta a pincért, és leadta a rendelést.
Megint a tengert néztem.
- Igen….Miatta….- szólaltam meg nagy sokára.
- Beleszerettél?
Eddire néztem. Kifürkészhetetlen volt az arca.
- Tudod….tegnap nagyon jólesett, hogy nem…..nem tette meg…. És, hogy úgy nézett ki meg tudjuk beszélni…. Már akkor valahogy megkedveltem, és vonzódtam hozzá, amikor egymásba akadtunk még márciusban úton útfélen…. Nem lehetett nem megkedvelni…. Azt hiszem ő az a típusú ember, aki belopja magát mindenki szívébe…. Azt hiszem, így nyugodtan átgondolva, rájöttem, hogy igen beleszerettem…. De, amikor ott az elején visszatáncoltam, pont amikor szüksége lett volna rám….aztán a tegnap esti bunkózásom…., meg az ő kis húzása…. Betette nekünk a kaput, ezek után már nem tud bízni bennem, és az a legrosszabb, hogy a ma elment, egy szó, egy sor nélkül…. Ez azt jelenti, hogy nem akar tőlem semmit, ő döntött…. Nekem pedig fáj, hogy kámforrá vált, ezek után, meg már én sem tudok hinni abban, hogy nem fog átverni, ahol csak tud… Ahol, pedig nincs bizalom….
- Ott nincs igazi kapcsolat sem…- fejezte be a mondatot.
- Igen….Ezt már nem lehet visszacsinálni….
- És ha lehetne megtennéd?
- Nem tudom….. De ezeken a sérelmeken már nem jutunk túl….
- Értem….
- Téged is megbántottalak közben igaz?
- Egy kicsit de túlélem….
- Nem akartam….
- Tudom… De azt hiszem, én már hiába is próbálkoznék nálad nem igaz? Besoroltál a jó barát kategóriába…..- mondta fáradt mosollyal az arcán.
- Erre most nem várj tőlem választ kérlek…. Egyenlőre elégedj meg ennyivel…
- Tudom, hogy nálad ez már nagy szó, tekintve hogy rólam beszélünk….
Bólintottam.
Meghozták az előételt, amit némán fogyasztottunk, majd a főételnél Eddie bedobta magát, és mire nyolc óra körül beszálltunk az autóba igazán vidám kedvünk kerekedett. Visszaindultunk a pályára.
Végig nevettük, és viccelődtük az egész utat, aztán besétáltunk a paddockba.
Éppen a Forma 1-es csapatok homeja előtt sétálgattunk, amikor valami nagy ordítozás hallatszott valamerről.
Döbbenten néztük egymásra, és kerestük, a hang forrását.