Through Hearts and Tracks 28.

28.rész

Másnap reggel, kicsit hamarabb jött mint terveztük. Fáradtan, és kialvatlanul ébredtünk mind a ketten. Éltem a gyanú perrel, hogy Eddienek egy hét alvás is kevés lenne, annyira kimerült, és rá is fér, ennyi álmatlanul töltött éjszaka után. De tartotta magát, hogy ne lássam mennyire ki van. Volt, egy partizán akciós tervem, hogyha kikerülök a kórházból, akkor elmegyünk ketten egy olyan ivós, táncolós, lerészegedős buliba.
Nagyon rendes volt tőle, hogy egész délelőtt telefonálgatott, azért, hogy az ügyvéd be tudjon jönni kora délután a papírokkal, amelyekben nem kívánok Seb ellen vádat emelni, és véletlen balesetként tűntetem fel az esetet, miszerint csak elesett kezében a törött üveggel. Persze ezt valami kacifántos, és értelmezhetetlen jogi kulimászba írták, át hogy még az atya ég sem tudja kihámozni, mi is az igazság. Gyorsan alá is firkáltam, néhány részletet meg is beszéltünk, majd elment aláíratni a bíróval, hogy aztán Seb szabad legyen, mint a madár, és semmiféle eljárás nem folytatnak ellene. Mondjuk, kicsit erőltette, hogy ne írjam alá, de finoman kiosztottam, úgyhogy nem feszegette tovább a témát. De előre közölte, hogy nem lesz fáklyás menet, mert a bíró valamiért pikkel a kölyökre, és ahol tud, megpróbál majd kötözködni, úgyhogy rosszabb esetben tárgyalás is lehet belőle, amire kötelezően be is idézhetnek. Kértem, hogy ezt kerüljük el, mert nekem erre se idegem, se időm, úgyhogy oldja meg.
Kicsit idegtépő volt a várakozás, de végül olyan este hat óra tájban csörgött a telefon.
- Szia Marko! –vette fel Eddie a mobilt. – Na mondjad! Igen. Igen értem. És nem….Értem. És erre mit szóltak a… Hűűű.
- Mond már! – suttogtam Eddienek.
De ő leintett.
- Ahha. Ez érdekes. Felettébb. És a többi, hogy a vers….Ahha. Hát ez van. Nem. Azt oldják csak meg ők! Már így is eleget… Persze! Tudod, hogy… Jó! Még egyszer mindent nagyon köszönök, de tényleg! Szevasz!
- Na? –szegeztem neki a kérdést.
- A jó vagy a rosszat? Bővített vagy rövid? –vigyorgott.
- Mondjad már!
- Hna azért kellett eddig várni, mert a Red Bullosokat is oda kellett rendelni a bíróhoz!
- Seb itt van?
- Igen, nem mondtam?
- Nem!
- Akkor most mondom! A futamon ugye nem vett részt, de itt maradt a városban, nem ment el a Brit Nagydíjra, Horner meg a két futam közt, meg Silvertone után is ide repült, hogy támogassa.
- Ahha. De mit intézett Marko????
- Tehát, nem lesz tárgyalás, és nincs ügy. Megúszta. Hála neked! – dünnyögte.
- De?
- De a Német Autósport Szövetség, mivel blamálta nyíltan a német államot, és a német sportolókat, gondolkodik rajta, hogy eljárást indít ellene. Dél –Korea, pedig nem akar neki vízumot adni, a történtekre való tekintettel, így nem utazhat ki.
- Bazzz…. Naneeee….. Ugye nem?
- Nem tudom, ez már nem a mi ügyünk, ez már az ő, meg a Red Bull ügye, és ehhez tartom magam! – mondta ellentmondást nem tűrően.
- Megértettem…- néztem rá morcosan.
- Akkor jó! Most azt mond meg, ha holnap után kiengednek, akkor hova szeretnél menni?
- Hát mivel holnap péntek, és jövő héten Német Nagydíj, nem látom értelmét a hazaútnak Miamiba.
- Helyes! Akkor töltsd nálam a hátralévő időt! – ajánlotta fel.
- Hol? Londonban? Eddie nekem..
- Dublinban!
Elvigyorodtam.
- Csak nem meghívsz a házadba? –kérdeztem vigyorogva. – A híres agglegény fészekbe?
- Ha nem akarod nem muszáj, csak egy ötlet volt! – mondta színtelen hangon.
- Ne viccelj! Ki nem hagynám! Naná! De csak ha mindent megmutatsz ami a környéketeken van, kastélyt, hegyet, sziklát, erdőt!
Elmosolyodott.
- Ha szeretnéd, akkor igen!
- Naná!
- Akkor ezt meg is beszéltük.
- Mikor repülünk?
- Amikor akarunk! –vigyorgott kajánul.
- Magángéppel megyünk?
- Az enyémmel. Így nem vagyunk sem időhöz, sem járathoz kötve.
- Hűűű. Tudod így utólag, nem is olyan rossz gazdagnak lenni…. – mondtam hátradőlve az ágyon.
- Ha akarod, én bármikor bárhova elfuvarozlak, tudod jól….
- Tudom… - néztem rá nevetve – Ahogy te is tudod, hogy nincs rá szükségem, mert ha akarom annyi pénzem van, mint a szemét.
- Hát aki a Diamond családba születik….- mondta fáradtan.
- Ezt most miért mondod?
- Semmi. – mondta egykedvűen, és becsukott szemekkel hátradőlt a székben.
- Zavar, hogy szegény voltál?
Kinyitotta szemét és érdeklődve rám nézett.
- Te ezt honnan veszed? –kérdezte csípősen.
- Hallottam ezt, azt. Gyakran voltál téma, és egyszer valamelyik bulin, még régebben mesélte egy srác, a többieknek, hogy azért vagy akkora tuskó, mert hát aki szegénykörnyékről jött, nem ismerheti a jó modort, és az illemet.
- Hm! És látom ez felettébb érdekelt, és gondolom egyet is értesz vele! Végül is valóban nem erényem a kulturált viselkedés! – mondta gúnyosan.
- Én nem ezt mondtam! – csattantam fel – Ha emlékezeted megerőlteted, nekem sem az, hiába születtem arany kanállal a számban! Sosem érdekelt, kinek mennyi pénzen van! Ha azt tartanám fontosnak, hogy mennyi van a bankszámládon, és mennyire vagy kifinomult, akkor nem lennék itt, és nem versenyeznék! Vagy tévedek?
- Nem…- mondta csendesen, és kezébe temette az arcát – Csak ezt nem szoktam hangoztatni…
- Tudod, hogy nem érdekel a múltad! És különben is! Igenis, nagy teljesítmény, hogy onnan, ide jutottál fel, egyedül.
- Tudom…Csak azt hiszem, a fáradtság miatt kicsit ingerlékenyebb vagyok!
- Látszik rajtad hogy nem vagy a toppon. Nem mész vissza a szállóba aludni egy nagyot? Én már jól vagyok, de tényleg.
- Áhh, nem. Jó nekem itt, veled, persze ha még osztozunk az ágyon! –vigyorgott.
Rámosolyogtam és megcsóváltam a fejem. Eddie, Eddie!
- Persze!
Vagányul rám kacsintott. Őszintén megvallva, ezt valahogy bármikor is csinálta, mindig szívdöglesztő volt.
Ekkor kopogtattak.
Érdeklődve néztünk egymásra, egymásra mutattunk, aztán vállat rándítottunk, egyikünk sem várt senkit.
- Tessék! Szabad! – szólt ki Eddie.
Az ajtó lassan, szinte már félénken nyílt ki.
Hát nem mondom, azt hogy nem lepődtem meg nagyon Eddivel együtt, amikor a két ismerős arc feltűnt a bejáratnál.
De minek jöttek ezek ide?