2019. 04.26 NEWS!!!

2019.04.26-i UPDATE!!!
Az új történetem és a régiek elkezdtek felkerülni a Wattpadra :)
Klikkeljektek bátran az alábbi linkre





2010. október 20., szerda

Through Hearts and Tracks 46.

18-as karika

46.rész

Felállt, kinyújtotta a kezét, és finoman felhúzott a földről. Átkarolt, ölbe kapott, és az ágyra fektetett.
Ahogy fölém hajolt, a szeméből áradó szenvedély rabul ejtett. Hosszan, forrón csókolóztunk, a nyelve követelőzőn, és vadul kalandozott a számban, aztán harapdálni kezdte az alsó ajkam. A kezét a pólóm alá csúsztatta, és egy gyors mozdulattan felhúzta, majd a segítségemmel lerángatta rólam. A kezem a csípőjére tettem, és elkezdtem kioldani az övét, majd a gombokat és cipzárt. Erősen feszülő fekete boxert viselt. Egy mozdulattal lerántotta a pólóját, és a nadrágot, is pillanatok alatt lerúgta magáról.
Még így a félhomályban is láttam mennyire szálkásan izmos a felsőteste, megragadtam a karját, és magamra rántottam.
Lágyan megcsókolt, aztán fokozatosan kínosan lassan egyre lejjebb és lejjebb haladt, egészen a mellemig. Az egyik kezével támaszkodott az ágyon, a másikkal bal mellemet simogatta, míg a jobb mellemet nyalogatta, és hol gyengédebben hol erősebben harapdálta a megkeményedett mellbimbóm. Őrülten jól csinálta.
A kezemmel a hátát simogattam, majd a csípőjénél széles köröket rajzoltam a körmömmel.
De ahogy egyre jobban ingerelte a mellem, nem bírtam magammal, és végigkarmoltam a hátát.
Kicsit felszisszent.
- Te kis vadmacska… még nem is csináltam semmi komolyabbat… - somolygott bele a mellembe.
Majd lejjebb csúsztatta a kezét, hátracsúsztatta a fenekemhez, és erősen masszírozni kezdte.
Felnyögtem, ez már kezdett túlságosan jó lenni.
Éreztem, ahogy lassan kigombolja a nadrágom, és fokozatosan lehúzza, kicsit fészkelődtem, hogy le tudjam rúgni. Sikerült.
A kezét becsúsztatta a lábaim közé, és finoman, lassan körközösen mozgatni kezdte az ujjait, de közben tovább harapdálta, szívogatta a mellem.
Még valóban komolyabban nem is tett velem semmit, de én már a fellegekben voltam.
Nem tudtam fékezni magam végigkarmoltam a hátát.
Valahol a távolban érzékeltem, hogy ez nem esett neki jól, és a kezeimet magam mellé tettem, és az ágytakarót kezdtem el karmolni, szorítani.
- Eddie…Eddie…- nyögtem fel.
Ahogy egyre jobban egyre erősebben simogatott oda lent, dobáltam magam az ágyon, elvesztettem a fejem, az egyik kezemmel megragadtam a karját, a másikkal pedig lerángattam magamról az alsóneműt.
Nem tétovázott sokat, ahogy szabaddá vált az út, folytatta a simogatást, majd két ujjal egyre beljebb és beljebb hatolt, határozottan, és erősen körkörösen mozogatni kezdte.
Közben még mindig csókolgatta a mellem, majd fokozatosan haladt lefelé, éreztem, ahogy kihúzza az ujjait.
Felnyögtem.
- Ne… Ne…
Már a belső combom csókolgatta.
- Lesz ennél még jobb is….- suttogta vágytól fűtött hangon.
Majd egyre beljebb és beljebb haladt, ahogy a nyelve hozzámért ott lent, ahogy fel - le, aztán bedugta, és ott is körözve mozgatta, a testem ívbe feszült, éreztem hogy nem bírom tovább.
- Eddie… nem bírom tovább….hagyd…
- Nyugi….- morogta.
Nem bírtam tovább, éreztem, ahogy a kéj hullámai átjárnak, a kezemmel megfogtam a vállát, a testem megremegett, és belemélyesztettem a körmeim a vállába. Bár erősebb nyelvmozdulatának hatására, pedig ívbefeszült a hátam, és az egész testem. Felnyögtem, aztán ernyedten hanyatlottam vissza.
Levegőt is alig kaptam, őrület volt, amit velem művelt.
De neki ez nem volt elég, nem adott időt.
Simogatni kezdte a belső combom, és két ujját ismét belém csúsztatta.
Nem bírtam tovább.
Megragadtam a boxerét, és amennyire tudtam elkezdtem letolni róla, valahogy ezt is lerúgta magáról.
A kezemmel megragadtam a férfiasságát, és finoman megszorítottam, hát sem méretre, sem vastagságra nem panaszkodta az már biztos. Finoman fel le húzogattam rajta a kezem, aztán a körmömmel finoman cirógattam.
Felnyögött.
- - Még be sem mutattam mennyire értek a pasikhoz…- vigyorogtam.
- Akkor mutasd meg…- morogta a nyakamba.
Átöleltem, és oldalra fordultunk, én kerültem felülre.
Lejjebb csúsztam, és finoman simogatni kezdtem a heréit, aztán a kezembe fogtam és kicsit morzsolgattam húzogattam, majd a bőrt húzottam rajtuk.
Eddie erősen markolta a takarót, és kéjesen nyögött.
Megragadtam a farkát, és most erősebben és gyorsabban szorítottam, és húzogattam rajta a kezem.
Megint nem bírtam magammal, odahajoltam, először a nyelvemmel, nyalogattam a végét majd bekaptam, és kényeztetni kezdtem, aztán kicsit ráharaptam.
Eddie nagyon hangosan felnyögött, és finoman igyekezett eltolni magától.
- Nem bírod a gyűrődés? – suttogtam a fülébe.
- Nem érem be csak ezzel…..- morogta lihegve.
Hírtelen letepert, és ő került felülre, kéjesen a nyakamba harapott, majd újra simogatni kezdte a mellem.
Megragadtam a csípőjét, és húzni kezdtem magam felé.
- De türelmetlen valaki…
- Elég volt már a játékból, a lényeget akarom…
- Inkább a farkam..
- Az ugyanaz…
Rám feküdt, és lassan finoman fel le csúsztatgatta a fakrát, majd megfogta és körkörösen simogatni kezdte vele a csiklóm.
- Eddie… Eddie… Kérlek….- nyögtem – Kérlek…
Nem várt tovább, belém hatolt, erőszakosan, ellentmondást nem tűrően.
Felkiáltottam, részben a fájdalom, részben a kéj miatt. Nem hagyott időt, azonnal mozogni kezdett, gyorsan tempósan, határozottan.
Éreztem, hogy minden eddig elfojtott vágya, és velem kapcsolatos ábrándja most tör a felszínre, nem tudta visszafogni magát.
Elemi erővel szeretkezett velem, ami inkább volt durva, és szenvedélyes, mint szerelmes. Egy kicsit elbizonytalanított, de ez csak pillanatokig tartott.
Éreztem, hogy egyre közelebb, és közelebb vagyok a csúcshoz, és belőlem is előtörtek az ösztönök, mint valami eszelős, az erős lökéseknek feszülve fel le dobáltam a csípőm, és minden erőmmel az ő testének feszültem.
Egyszerre mozogtunk.
Aztán szintre váratlanul, robbanásszerűen törtek ránk a gyönyör hullámai. Mindketten felkiáltottunk. Egyszerre mentünk el. De Eddie még nem hagyta abba, levezetésként mozgott egy kicsit. Aztán hozzám hajolt, és forrón megcsókolt, éreztem, hogy remeg a teste, halkan mellém feküdt.
Mindketten zihálva vettük a levegőt, odabújtam a mellkasára, ő pedig átölelt.
Hallgattam az erős, mégis szapora szívverését, ami fokozatosan lassult, majd visszaállt normál ritmusra.
- Ez fergeteges volt….- suttogtam.
De Eddie nem szólt semmit, némán hallgatott.
Kibontakoztam az öleléséből, és fölé hajoltam.
- Mi a baj? – kérdeztem aggódva - Neked nem volt elég jó?
- Dehogynem. Túlságosan is az volt….
Összeráncoltam a homlokom.
- Nem értelek…
- Jaj ne nézz ilyen kétségbeesve. Te is tudod, hogy életem egyik legjobb menetét hoztuk össze. Elvetted az eszem, pedig még többet akartalak kényeztetni. - nevetett rám.
- Azt hittem…- motyogtam.
- Mit? –kérdezte aggódva- Mi a baj?
- Azt hittem, hogy nem voltam elég, jó egy…egy…
- Egy ilyen nőfalónak? Megnyugtatlak nagyon is fantasztikus vagy. Elég bevállalós, elég perverz, elég jó fantáziájú. – húzott magához szorosan.
- Te előre érezted igaz?
- Hogy ennyire egymáshoz valók vagyunk? Igen.
- Eddie?
- Hm?
- Nekem nincs erőm még egy körre…. – suttogtam.
- Nekem sem! –nevetett fel –Pedig az nagy szó. Kicsit elszaladt velünk a ló. Mindent beleadtunk.
- Bele ám- nevettem én is.
Befészkeltem magam a mellkasához, ő pedig szorosan átölelt.
Így aludtunk el, egymás karjaiban.

3 megjegyzés:

  1. Eni!!!!!!!!!! ez a rész fantasztikus lett!!!!! :) mint mindegyik!!!! :) Viszont máris várom, hogy mi lesz ébredés után :P Jaaaaaaj :D annyira tetszett!!! :)
    Remélem hogy együtt maradnak, és minden jó lesz :)
    FANTASZTIKUS RÉSZ LEEEETT!!!!!!!!!!!!!!! :)

    puszííí

    Szikrus

    VálaszTörlés
  2. CICA 8I 8I ÁÁÁÁ 8I
    18++++++++ 8I 8I
    Hiperszupi lett! 8I 8I ♥♥♥♥
    Annyira kivi vagyok, mi lesz 8I 8I 8I 8I
    Hamar folytit!!! 8I ♥♥♥
    IMÁDOMMM ♥♥
    Puszi, Alofun

    VálaszTörlés
  3. Hohohóóó :D :D
    Az előző komim első mondata maradéktalanul helytÁLLÓ volt. :D
    SZUPER lett ez a rész, wáááááááááááááá :D :D :D
    Ugye jól sejtem, hogy nem védekeztek? 8) :D :P

    SZUPER!!! :D :D :D Maradjanak együtt! 8I 8I

    Puszi,
    Noncsi

    VálaszTörlés