Seventh shift pace 4.

4.rész

Bár a sajtó szerint ez nem barátság volt, hanem párkapcsolat. Túl sokszor fényképeztek le minket, ahogy egymásba karolunk, közösen ebédelünk, papírhalmok fölég görnyedünk, és minden jelentősebb rendezvényen együtt jelenünk meg.
Tagadhatatlan, hogy Bruno valóba jó pasi, és közelebb engedtem magamhoz, mint eddig bárkit, de nem jártunk, és nem feküdtünk le.
Csakhogy, ezt még a jó öreg Gerhard sem hitte el, gyakran kapott rajta, ahogy éppen hecceltük egymást, esetleg nyíltan flörtöltünk a másikkal, vagy egymáshoz bújva aludtunk el valamelyikünk kamionjában.
Végül már én magam kérdeztem rá a brazilnál, hogy ő ezt az egészet miként látja.
- Pffff! Gőzöm sincs!
- Hát hogyne! –cukkoltam, de végül komolyan néztem rá.
- Kedvellek, jól érzem magam veled, és nagyon egy rugóra jár az agyunk. Jó nő is vagy, de…
- Nem vagy belém esve.
- Hát nem! –mondta komolyan.
Fújtam egy nagyot.
- Mi van csak nem bogarat ültetett a jó öreg osztrák a füledbe? –vigyorgott.
- De, baszd meg! Mindig csiripel, mint valami átkozott veréb! Addig susmusolt, hogy kezdtem azt hinni, hogy csak én nem látok a szememtől!
- Megnyugtatlak, ha egyszer az ágyamba akarlak vinni, akkor nagyon is észre fogod venni, hogy teszem neked a szépet! – nevetett csibészesen.
- Csak a miheztartás véget, voltam az ágyadban! És kényelmes!
- Tudom! Hátha még tudnád, hogy máskor is az! – húzogatta a szemöldökét.
- Ketten vagy gruppen? –húztam tovább az agyát.
- Ketten, de lehet gruppen ha jön egy ázsiai csaj!
- De akkor hozok egy pasit is! – incselkedtem vele tovább.
- Gerhard nem jöhet! Kizárt! – csattant fel.
Éppen meg az ágyon ültünk, és kitört belőlünk a nevetés. Annyira kacagtunk, hogy a földön kötöttünk ki, egymáson.
Ekkor lépett be Gerhard a kamionba.
Érdeklődve néztem Brunóra, majd Gerhardra, aztán mi ketten megint röhögtünk tovább.
- Miért érzem azt, hogy hiába is kérdeznék bármit… - sóhajtott fel, és elment.
- Ezer százalék, hogy Berger azt hiszi, hogy mi….- vigyorgott ezerrel Bruno.
- Majd rájön, hogy nem!
- Vagy nem jön rá!
Hát így teltek a napjaink, sok munkával, versenyekkel, és nagy nevetésekkel.
Az tény, hogy több előnye is akadt a mi nagy barátságunknak, amiből mindketten profitáltunk.
Én kicsit szocializálódtam, és nyitottam az emberek felé, ő meg megtanult beszólni egy – két arra érdemes személynek, amire eddig a túl jó neveltetése miatt nem akadt sok példa. Mellette ellestem pár új trükköt az új számítógépes beállításokkal kapcsolatban, ő meg tőlem a régi, szinte már elfeledett kőkorszaki módszereket.
Neki előny volt a F1-ben szerzett új fejlesztésekben szerzett tapasztalat, nálam az utcai versenyes múlt, és a kézi szerelésben való jártasság.
Bruno maga volt a nyugalom, a higgadtság, én voltam a hírtelen természet, a meggondolatlanság, a tüzesség. Ha szükség úgy kívánta, ő le tudott csillapítani, de ugyanakkor bennem megvolt az a képesség, hogy feltudtam hergelni, felpiszkálni az nyugodt ember mögött rejlő tigrist.
Remekül kiegészítettük a másik hiányosságait, és ezért is kiválóan összedolgoztunk, még ha nem is beszéltük meg előre, akkor is.
Így a szezon leteltével úgy döntöttünk, hogy csak akkor szerződünk egy csapattal, ha együtt mehetünk oda, teljes állásban. Az elején sok gondunk akadt, mert senki nem akart minket alkalmazni, de lassan csak megszokták, hogy mi ugyan egy lépést nem teszünk egymás nélkül.
Ahol csak mód adódott rá, mi elindultunk és nyertünk.
Versenyeztünk a Nascarban, a WRC-ben, elindultunk a Dakaron, méghozzá kétszer is, először én navigáltam, aztán ő. Indultunk a Ázsiai GP2-es bajnokságban, majd pedig az Indyben.
Teljesen mindegy volt nekünk, hogy térdig érő hóban, és mínusz 40°C-ban, vagy tűző napsütésben, a szaharában, esetleg ovál pályán kellett versenyezni, mi győztünk.
Mi voltunk A nyerő páros, a Senna és Phoenix név pedig végérvényesen összeforrt. És nem csak a diadalokkal, de az egymás ellen vívott vérre menő ütközetekkel is. A célunk végül nem az lett, hogy a vetélytársakat legyőzzük, akik egyébként messze elmaradtak mögöttünk, hanem hogy az adott pillanatban melyikünk a jobb, és ki tud a másik fölé kerekedni, egy ügyesebb manőverrel.
Az négy év, amit vele az oldalamon harcoltam végig, bár rögös úton haladtunk, de életem legboldogabb időszaka volt.
Híresek lettünk, és elértük azt, amit igazán akartunk, mi lettünk a legjobban.
De persze ezt nem mindenki gondolta így, sok ellenséget szereztünk, és még több rossz akarót.
Mint kiderült Viviane sem ölelt a keblére, legalábbis az első időkben, aztán valahogy megszokta, hogy mióta Bruno velem van, szinte már én is velük lakom.
Ha pedig ott vagyunk, akkor szerelünk, telemetriai adatok böngészünk, a következő viadalra készülünk, esetleg Ayrton régi autóit bütyköltjük.
A munka, ami eredetileg unalmas, és néha már fárasztó volt, kaland lett, szórakozás, kihívás, egy újabb megnyerendő csata.
Második szezonunkat töltöttük 2009 nyarán az Indyben, amikor a szezonzáró miamii futamot Bruno megnyerte, ezzel, pedig ő lett azaz évi bajnok.
Amikor már kora estefelé járt az idő, egyszer csak berontott a kamionomba, és felkapott megpörgetett a levegőben, és vigyorgott.
- Megvan! Sikerült! – újongott.
- Látom jó kedved van! De ne bízd el magad, jövőre én nyerek! – nevettem rá.
- Hogy? Te miről beszélsz?
- Én? Te miről beszélsz, én a bajnokságról!
- Ugyan! Kit érdekel a bajnokság! Megvan a szerződés!
- Szerződés? –néztem rá döbbenten.
- Igen! Gerhard most szólt, hogy a McLaren felhívta tegnap, hogy attól függően, hogyan teljesítek ma, szerződést ajánlanak. És megkaptam! Most beszéltem Ronnal! – kiabálta boldogan.
Én azonban életemben először, nem tudtam vele örülni, és jó képet vágni mindehhez.
- Mi a baj? Nem is örülsz?
- Nem!
- Ang! Örülnöd kéne! Végre elértem a célom, egy ülés a Mclarennél! A F1-ben! – lelkesedett be még jobban.
Savanyúan mosolyogtam.
- Amúgy meg Berger azt is mondta, hogy lenne ott egy ülés neked, mint tesztpilóta! Tudom, nem álmaid netovábbja, de jövő év végén Lewis visszavonul, és garantálják, hogy te kapod meg a helyét. Te is bekerülsz!
- Hát hogyne! Létezik a Mikulás, és vannak tündérek! –kiabáltam rá.
- De hát mi a baj?
- Az, hogy te még mindig, ennyi év után is, Ayrton útját akarod járni, mindig hozzá méred magad, és még mindig oda akarsz eljutni ahová ő eljutott. Világbajnokságot nyerni a McLarennel! Bruno ébredj már fel! Te nem vagy Ayrton! Neked a saját utad kell járnod, és az nem Wokingban van! Juss már túl azon, hogy őt akarod túlszárnyalni, vagy megfelelni neki!
- Már megint itt tartasz! Ez nem igaz!– mondta bosszúsan
Pedig igaz volt, és ezt ő is tudta, de nem szívesen ismerte be.
- Mond ki, hogy neked inkább azzal van bajod, hogy én oda akarok kerülni, abba a csapatba, amit te szívből utálsz!
- Igen! Utálom őket! Mert Ron Dennis egy aljas, gerinctelen féreg! Tudod, hogy rühellem Alonsot, de azért amit vele művelt, meg mondjuk Buttonnal, az már túl ment minden határon! Raikkonent is majdnem tönkretette, évekig hitegette, meg az istállóhoz kötötte, hogy nyernek egy vb-t, de nem nyertek! Hány, évet vesztegetett el a finn náluk? Öt évet Bruno! Ötöt! És miért? A semmiért? –fakadtam ki.
- Az akkor volt! Idén már a címért harcolnak, és jövőre nekem is lesz esélyem!
- Hallgass rám Bruno! Ne menj oda! Ron ki fog használni! A hírneved, a szponzoraidat, és Lewist fogja támogatni, nem te leszel az első számú pilóta! Belekényszerít abba, hogy az angolt segítsd! Higgy nekem! – mondtam szinte már könyörögve.
- Megint a régi nóta! Te és az összeesküvés elméleteid! Ron kedvelte Ayrtont, és segítette, most nekem akar segíteni! Miért nem hiszed el?
- Mert ő nem segít embereken szívjóságból, csak ha haszna van belőle!
- Áhh! – legyintett mérgesen – Gerhard, és Ron is megmondta, hogy féltékeny leszel arra, hogy én kaptam előbb szerződést a nem te!
Döbbenten néztem rá.
- Te tényleg elhiszed ezt?
- Igen! Egyre inkább igen! Irigy vagy rám! Sőt! Képzeld, megállok a magam lábán! Nincs szükségem a segítségedre! Mondjon bárki bármit! –azzal kirohant, és bevágta maga mögött az ajtót.
Évek óta soha nem veszekedtünk, csak akkor egyszer, és ezzel ő lezártnak is tekintette a barátságot.
Tudtam, hogy sok egyre hangosabb pletyka szerint, az én tehetségem miatt ért el sikereket, és jutott fel odáig ahol most van, de ebben nem volt igazság.
Tehetséges, kiváló pilóta, csak talán eddig nem volt olyan ember, aki segítette, fejlesztette volna azokban a dolgokban, amikben gyenge.
Nem tudtam elhinni, hogy négy év barátság, annyi legyőzött ellenfél, megnyert verseny, és viszontagság után, amin együtt keresztül mentünk, most Ronnak, és Bergernek hisz.
Berger régi - új lázálmának, hogy Bruno az új Ayrton, és ha a csúcsra juttatja a fiút, akkor az olyan lesz, mintha visszakapná a barátját. És éreztem, hogy sajnos ebben Viviane is támogatja őt.
Az osztrák őrültsége ellen eddig foggal - körömmel harcoltam, és igyekeztem Brunót másféle vizekre vinni, mint a F1, és láthatóan bejött. A saját útját járta, velem. Sokat fejlődött, és már nem az kölyök, aki korábban bemutatkozott a HRT-nél. Igazi bajnok lett.
De most nagyon aggódtam érte, a zsigereimben éreztem, hogy ennek nem lesz, nem lehet jó vége.
Tudtam, hogyha az új szezonban mindenki kiteríti végre a lapjait, akkor Bruno pofára fog esni, és nagyon megfogja őt viselni. Életemben először féltem, hogy a legjobb barátom belerokkanhat abba a tudatba, hogy kihasználták, átverték, telebeszélték a fejét, és egy halott bajnok trónjára akarják ültetni, akit ő maga is példaképnek tekint. De ez utóbbi lehetetlen!
Senki sem ülhet Ayrton trónjára, ahogy Schumacherére vagy Fangiora sem, más időkben, másképp nyertek, és maradandót, megismételhetetlent alkottak. Nem ülhet a helyükre új bajnok, maximum szerezhet magának egy új széket a bajnokok csarnokában.
Tenni azonban nem tehettem semmit. Csak egyet, félreállok, eltűnök az életéből, tegyen amit akar, essen pofára. Hátha abból, majd tanul. Hiszen mindenkinek el kel követnie a maga hibáit.
És ha majd szüksége lesz rám, akkor újra előkerülök. Végtére is, az ember bármit megtesz az igaz barátjáért, még ha az már nem is tekint barátnak.