Driven - Felpörgetve 73.

73.rész

A következő napok, hetek hasonlóan teltek. Hol Chris ágyánál strázsáltam, hol Luke mellett ültem. Mire eljött a január vége, szinte napi rendszerességgel be kellett mennem a gyárba is.
Mindig akadt valami az autó körül. Adrian végül úgy döntött marad, és segít. Szükségünk is volt rá, mert végre újra a csúcson akartam lenni, az pedig kiváló kocsi nélkül nem megy.
Úgy tűnt a dolog lassan összeáll, és még Vettel őfelsége, is beszélő viszonyba keveredett velem. Általában Chrisről érdeklődött napi szinten. Végül közöltem vele, hogy jöjjön át, és látogassa meg. Nem vagyok én senki futárja, vagy hírnöke.
Jó szakácsnőt sikerült találni, de dada téren hadi lábon álltunk, és nem is akartam erőltetni a dolgot amíg Adrian magától nem hajlik rá, hogy elengedje velünk Lukeot.
A lakás ügyei is lassan haladtak, a lakberendező kiváló munkát végzett, reméltem hogy a megvalósítás is jól sikerül, úgy tűnt február végén március elején költözhetünk. Christiant nem nagyon mozgatta meg a dolog, így mindenben én döntöttem, egy kicsit amolyan óangolra vettem a figurát, kényelmes mégis otthonos stílusúra, sok barna, sötétzöld, és kék színnel, fa bútorokkal, és vastag puha szőnyegekkel. Reméltem hogy tetszeni fog neki, a gyerek szobát is felújítattam, de hasonló berendezést kértem mint ami volt.
Ahogy egyre közeledtek a tesztek, én egyre fáradtabb lettem.
A kezelések hetente vagy két hetente voltak, a köztes időben egész jól volt, de ha hízott is pár kilót, a kemo első vagy második napján fellépő állandó hányás újfent padlóra küldte. Napokig nyomta az ágyat, és gyengélkedett. Bár az eredményei lassan javultak, nem úgy és nem olyan ütemben, ahogy azt mindannyian reméltük, bár a rögzítéseket már levették a karjáról és a lábáról is.
Én azt hittem, hogy az év második felébe visszaveheti a stafétát Mariotól, de ez a remény szertefoszlott, egyértelművé vált, hogy még egy évig biztosan nem ülhet vissza a vezetői székbe.
Néha megkértem az amerikait jöjjön át, és tájékoztassa Christ, hogy éppen mi folyik a cégnél, nem akartam, hogy azt érezze mindenből kizárom.
Már csak pár nap volt a tesztig, amikor az egyik ilyen megbeszélés után felmentem hozzá.
- Látom Mario már elment.
- Igen. – ült az ágyban.
Megint egy kúra után voltunk, és az előző két nap rosszullétei rányomták a bélyegüket a hangulatára is.
- Valami nem úgy megy ahogy kellene?
- Nem. Minden rendben. Mario nagyon érti a dörgést. Remekül helyet áll.
- Szeretnél visszaülni a helyedre.
Keserűen felnevetett.
- Az hogy mit szeretnék, és mit bírok az két dolog. Talán sose leszek megint főnök.
- Ne mond ezt. –ültem mellé.
- El kell fogadnom, hogy lehet hogy nem leszek újra elég erős.
- Eddig remekül helytálltál. Javulsz. Adj még időt magadnak.
Megfogta a kezem, és bólintott.
- Mikor utazol?
- Még nem tudom. Pénteken indult a teszt, csütörtökön kellene.
- És Adrian?
- Nem tudom, lehet hogy ő már szerdán megy. Majd megkérdem. Miért?
- Tehát szerdától üres lesz a ház. – mosolyodott el halványan.
Akkor esett le, hogy neki szerdán orvoshoz kell mennie, és egyedül lesz itthon.
- Maradok még, pénteken úgyse én kezdek, majd szombat reggel leutazom.
- El kell menned! A csapatom számít rád! Nem kell istápolni!
Szerettem volna azt mondani, hogy jöjjön velünk, de nem volt olyan állapotban.
- Igazából nincs is kedvem menni. Én már a kész dolgok kritizálásában és javításában vagyok jó, a korai fejlesztés nem az én asztalom.
Persze ez így nem volt igaz, de semmi pénzért nem hagyhattam egyedül, és Adriannak mindenképpen mennie kellett, én még éppen nélkülözhető voltam.
Bár kétségeim voltak, hogy Vettel belemegy e az időpont cserégetésbe, de ha más nem majd mint főnöke kötelezem rá.
- Menned kell! Ebből nem engedek. És gondolom Lukeot is viszitek, így egyedül egész jól megleszek. Nem lesz gond.
- Jobban örülnék, ha te is jönnél. Rajtad akarom tartani a szemem. De attól félek, hogy a hűvös idő nem tenne jót neked. Meg az sem, hogy Mario dirigál te meg a partvonalról figyelsz…. Nem tudom mennyire bírnád elviselni, hogy tétlenül ülsz a bokszban.
- Megleszek itthon, ne aggódj.
- Aggódom! –csattantam fel – Megkérek valakit hogy jöjjön át.
- Nem. Azt nem, Ne egyezem bele, hogy dadát állíts mellém! Nem vagyok magatehetetlen nyomorék! Nem te rendelkezel az életem felett, hanem én! Semmi közöd hozzá, ha egyedül vagyok a házban!
Elszakadt a cérna.
- Jó. Akkor menj a pokolba. –kirohantam a hálóból és rávágtam az ajtót.
Lerohantam a lépcsőn, és a döbbent Adrian mellett elrohanva, úgy ahogy voltam egy szál farmerban és pólóban kirohantam a hideg havas udvarra.
Beszálltam az Astonba, és elhajtottam. Még fel sem értem a főútra, máris félre álltam, ráborultam a kormányra és bőgtem.
Fáradt voltam, és kimerült. Ha pedig belegondoltam abba, hogy sokkal több munkám lenne, aminek nagy részét a céges fiúk levették a vállamról, és hogy a szezon még el sem kezdődött, még inkább elkeseredtem.
Egy kicsit több megértést vártam Christől, de úgy látszik illúzió volt ez a pár hét.
Amikor végre megnyugodtam, autókáztam egyet a környéken. Próbáltam kiszellőztetni a fejem.
Már hét óra is elmúlt, és erősen besötétedett, mire újra bekanyarodtam a Newey villa elé.
Megálltam, és egy darabig csak ültem a kocsiban, majd kiszálltam. Ahogy felmentem a lépcsőn, Adrian ajtót nyitott.
- Rettenetesen sajnálom ezt a hisztit. Többet nem fordul elő.
- Hallottam mindent... Elég sok minden szakadt mostanában a nyakadba, kimerült vagy. Többet kellene pihenned.
- Elmegyek.
- Hová? –kérdezte Adrian döbbenten.
- Beköltözöm a gyárba, egy kis időre.
- És Chris?
- Holnap felveszek egy ápolót állandóra, de ha kezelések lesznek jövök, és maradok. De ez a majd két hónap…. Ugye maradhat nálad?
- Persze. Itt lesz a legjobb helyen.
- Jó. Összepakolok. Ne szólj neki.
- Ahogy akarod.
Csöndben felmentem, és összepakoltam.
Levittem a táskám, és megöleltem Adriant.
- Tartsd szemmel.
- Igyekszem.
- Hová mész?
Felnéztünk, Chris éppen akkor jött le a lépcsőn, nem sok ereje volt, a korlátba kellett kapaszkodnia.
- Szia. Majd jövök.
Azzal hátat fordítottam, és az ajtóhoz mentem, és kiléptem az ajtón.
Tompán még hallottam, ahogy utánam szól, hogy maradjak.
Bedobtam a csomagtartóba a cuccot, és pont be akartam szállni, amikor Chris kivágta a bejáratit, úgy ahogy volt egy pólóban, egy kopott melegítőben.
- Menj vissza mert megfázol. Csak kel egy kis idő! – bedugtam a kulcsot a zárba, elfordítottam, és kinyitottam az ajtót, és beültem.
Alig kocogott le a lépcsőn, összerogyott.
- Chris! – azonnal kipattantam, és próbáltam felsegíteni a hóból.
Kapkodta a levegőt.
- Hülye vagy? Ezt most miért kellett?
- Ne menj el…. Sajnálom….
- Én is. Felszaladt a pumpa.
- Igazad volt… Bunkó voltam.
Betámogattam a házba, és leültettem a lépcsőre, majd gyorsan takarókba tekertük.
- Már jobb. –fogta meg a kezem.
Mérgesen néztem Adrianra, majd rá.
- Veletek megyek.
- Francokat.
- Majd pihenek a homeban. Nem akarok itt maradni, a közeledben és a fiam közelében akarok lenni.
- Ez őrültség! Mond meg neki! – néztem a főtervezők gyöngyére.
- Vele értek egyet. Talán jót tenne neki egy kis mozgás, társaság.
- Adrian!
Chris megint megfogta a kezem, és magához húzott, leültem mellé.
- Menni akarok. Látnom kell a fiam, és a csapatom. Megörülnék a négy fal közt egyedül.
- Eszement ötlet.
- Szükségem van rád. –simogatta meg az arcom.
- Beszélek az orvossal, és csapatorvossal.
Átölelt.
- De akkor sem helyeslem.