Hazard of hearts 46.

46.rész

Visszamentem a szobámba, és ledőltem a kanapéra. Mázlim volt, hogy tudtak szorítani nekem egy ötven négyzetméteres kis lakrészt. Ahogy beléptünk balra volt egy kis nemesacél konyha, gáztűzhellyel, mosogatóval, mikróval, mosógéppel, kis hűtővel, amerikai reggeliző pulttal, majd egy három részes szürke bőr ülő garnitúra, egy kihúzható kanapé, egy fotel, egy ágyneműtartós ülős darab. A kanapéval szemben egy beépített fehér könyvespolc, benne plazma tv, dvd, hifi, és pár autós szakkönyv, és egy közepes nagy garderobe szekrény, mellette pár fiókos rekesszel, és kisebb szekrényszerűséggel.
A bejárattal szemben nyílt, egy kis picike terasz, ami éppen a hátsó parkra nézett.
A fürdő a bejárattól jobbra nyílt, egyszerű fehér csempe mindenhol, egy sarokkád, egy zuhanyfülke, kézmosó nagy tükörrel.
Persze itt is bambuszparkettával burkoltak mindent, és egyszerű szürkéskék sötétítőket aggattak fel.
Semmi extra sem volt ebben a kis szobában. Csak annyi, hogy minden vágyam volt, azonnal hazamenni.
Lerogytam a fotelbe. Elegem volt mindenből és mindenkiből, elsősorban a fiúkból, aztán magamból.
Felhúztam a lábam, és a karommal összekulcsoltam a térdem, és ráborultam.
Bőgtem, már megint.
Miért?
Mert én is hibás voltam, mert elcsesztem sok mindent. Utólag visszagondolva, pár dolgot biztosan máshogy csináltam volna. Inkább az bántott, hogy mind a két tuskó tudta, hogy mik voltak az előzmények, és mégis bántottak, megint sérültem. Pedig én csak arra vágytam, hogy legyen mellettem valaki aki törődik velem, megvéd, és nem én vagyok az akin levezeti az idegét meg a kínját baját. Chris is tudta, hogy ezért nem akarok ebbe belefolyni, aztán elérte, hogy kötődjek hozzá, hogy szándékosan e vagy akarata ellenére, abba inkább nem gondoltam bele. Eddie is kitett a hangulat ingadozásainak, és ő is hol a kedves volt velem, mint egy cukros bácsi, hogy a kapcarongyának nézett. És utána még csodálkoztak, hogy vissza akarom adni a kölcsönt, és kezdek olyan lenni, ahogy bántak velem, egy ribanc.
Csak az volt a különbség, hogy én bárhogy is vesztünk össze Chrissel, nem csaltam volna meg, pláne így nem, hiszen megígértem, hogy tudni fog róla, ha van más. Persze miután utánam jött, és megmondtam hogy vége, már jogom volt Eddievel kavarni. Hülye voltam, hogy hallgattam arra a bolond írre, és nem tettük meg. Más nők sokkal durvábban csalják a pasijukat, és nem buknak le, de én persze máris terítékre kerülök, olyan vádakkal amik alaptalanok. Fájt az a tény, hogy képes volt azt hinni, hogy a háta mögött én és Eddie.
Átkoztam a percet, amikor nemet mondtam annak a playboynak, mert akkor legalább jogosan mutogathatnának rám. És igazuk is lenne.
Nem, nem vagyok tökéletes, hisztis vagyok, gyakran önző, és ha elegem van kiszállok, és csinálok vad dolgokat, nagy butaságokat. Hibázom igen, ahogy más is. De ember vagyok, egy érző lény, és amilyen hisztit, és kavarást leművelt ez a két idióta, az már filmbe illő.
Annyira abszurd volt ez az egész, Eddie először akart engem, kiöntötte a lelkét, aztán visszakoztunk, amikor meg igent mondtam volna, és szükségem lett volna rá, akkor Chris sietett a segítségemre, és vigasztalt, törődött velem. Aztán elhitte a saját nőkről alkotott képét, és egyszerűen földbe döngölt, nem engedte, hogy megmagyarázzak bármit is, mert neki volt igaza és pont, és futott utánam, mert nem bírt nélkülem élni. Amikor kérdezett, őszintén elmondtam Eddie mit akart, és mit ajánlott fel, aki úgy próbálkozott mindenfélével, hogy majd bele döglött, akkor meg Chris akart Eddie ágyába dobni, csupán féltékenységből és dühből. Pedig, nem ígértem neki szerelmet, csak egy laza flörtöt, de azt korrekten. És megint én lettem a rossz, hiába mondtam nemet, és hogy honnan szedte azt, hogy azzal hogy jó eredményeket értek el a pályán én máris egy csapásra elfelejtek mindent? Hát az már csak a hab volt a tortán.
Igen, nem kellett volna hülyének lennem a telefonban, de fájt, hogy keresztül nézett rajtam, és úgy bánt velem mint egy megunt játékkal, amit félre lehet tenni a polcra, ha éppen nincs ideje törődni vele. Pedig tudta, hogy akkor már alakult valami köztünk. A kurvázással pedig lerombolta azt ami már elindult, és megint én voltam a bunkó, aki kegyetlen, holott nekem is fájt, de meg sem kérdezte fáj e, vagy hogy vagyok. Csak az volt a fontos, hogy ő szarul van, ő bánja, neki kellek, és nekem meg, meg kell bocsátanom, mert jó vele a szex.
Eddie legalább az elején megmondta, ő ilyen, nem tud leszokni arról hogy mindig elcsavarja más nők fejét. De az ő szeretlek, gyűlöllek érzelmi hullámvasútjától is idegbajt kaptam már.
Komolyan nem értettem egyiket sem.
Úgy viselkednek velem, mint az öt éves a játék babával, ha szereti nagyon szereti, ha dühös üti vágja, ha közömbös le se szarja mi van vele, de ha baj van, akkor rohan hogy megölelje, és erőt merítsen belőle.
Jézusom mekkora igazság!
Letöröltem a könnyeimet, és kinéztem az ablakon.
Valahogy ott tartottam, hogy nem tudom, mit is akarok igazán. Nem volt kedvem utazgatni a csapattal, nem akartam befejezni a gyárat, pedig rengeteg melóm volt benne.
Végig gondolva az egészet, ha bajom volt, akkor mindig kimentem versenyezni, vagy száguldozni az utakra. Talán ezt kellene csinálnom? Keresni egy csapatot, valamelyik alsóbb szériában? Tudnám még tartani az iramot? Baromság az egész!
Életemben először lövésem sem volt, hogyan tovább.
Talán egy pár nap pihenés, és nyugalom segíthetne eldönteni, hogy merre tovább.
Egy elsőre, nem is hangzott rosszul.
De hová is lenn érdemes utazni?
Éppen az érdemleges helyeket akartam számba venni, amikor kopogtak.
Nem akartam látni senkit, még magát Dietrichet sem, sőt tőlem Brad Pitt is kopogtathatott volna, az sem érdekelt, csöndet akartam, és nyugalmat.
Újabb kopogás, megint nem reagáltam.
Előbb utóbb csak megunja.
Az órára néztem, éjfél múlt kb. húsz perccel. Már ennyi az idő? Ideje pihenni, holnap délután majd hazamegyek valahogy, ha más nem menetrendszerinti járattal.
Ismét kopogás, majd megint és megint.
De kitartó valaki, hogy rohadna meg! Azért sem szólok ki.
Végül, hajnal egykor meguntam ezt a kopogás mániás barmot.
Akadt egy tippem ki az, az ajtóhoz mentem, és kinyitottam.
Tévedtem, nem Eddie volt az, hanem Chris.
Alig állt a lábán, ugyanis olyan csont részeg volt. Bűzlött mint egy szeszkazán! Az egyik kezével a félfát fogta, hogy ne essen el, a másikban egy üveg majdnem üres tequilás üveget szorongatott.
Érdekelt volna, hogy oldotta meg a kopogást, de előre láttam, felesleges kérés lenne.
- Szia….- bökte ki nehézkesen.
- Eszednél vagy? Totál részeg vagy! Ráadásul, hajnal egy óra van! Tűnj el! – sziszegtem mérgesen.
- Bármit…. Bármit megteszek….ccccssss…..csssss….csak ne menj el!
- Jéééééézusom! – neki dőltem a falnak – Chris ne kezd te is! Húzzál el, de nagyon gyorsan, még mielőtt Dietrich meglát és kirúg!
- Nem érdekel Dietrich! Kellesz nekem! Ha akarod, hozzád se szólok, többet, csak maradj a közelben! Csak maradj a közelemben, az se érdekel, ha Eddievel kefélsz, de szükségem van arra, hogy minden nap lássalak. – hadarta.
Hát igen! A részegek mindig igazat beszélnek, ezért nem jó annak lenni, mert az ember azt is elmondja, bevallja, amit ép ésszel nem.
- Chris menj szépen vissza a szobádba, és józanodj ki! Oké?
- Nem! –kezdett el hadonászni – Szeretlek! Kellesz nekem!
- Ezeken a vizeken már eveztünk!
- Nem mehetsz el!
Ez egy értelmetlen bájcsevej, aminek se eleje, se vége, tekintve, hogy egy részeget akarok észérvekkel meggyőzni.
Elegem lett, és beakartam csukni az ajtót, de Chris kiékelte a lábával.
- Engedd hogy becsukjam, vagy sikítok, és felverek mindenkit!
- Sikíts csak! – tört elő belőle a harcias énje.
- Chris! Menj el! Most!
Dulakodtunk, a kezéből kiesett az üveg, ami a konyha padlójára esve, hangos csörömpöléssel ezer kisebb - nagyobb darabra tört, maradék tequila, pedig szétfolyt.
Megpróbáltam kilökni Christ az ajtón, de visszatuszkolt a lakásba.
Kitéptem magam a karjaiból és tettem egy lépést hátra, hogy távolabb legyek tőle, de valamin megcsúszott a magas sarkúm, hanyatt vágódtam a padlón.
Felsikoltottam a hátamba mélyedő ezernyi szúrástól, és az erős eséstől.
Éreztem, hogy alig kapok levegőt, és minden lélegzet vétel egyre jobban fáj.
Hallottam, ahogy többen kiabálnak, és szaladnak a folyosón.
- Istenem! Orvost! Hívjon már valaki orvost! –kiabálta valaki.
Nagy nehezen oldalra fordultam, de megint felsikoltottam a karomba nyilalló fájdalomtól.
Valaki mellém lépett és óvatosan felemelt a földről.
- Hozzatok törölközőket gyorsan! –megemelte az a fejem, hogy rá tudjak nézni.
Ismerős volt az arca.
- Eddie…..- suttogtam.
- Elestél, rá a törött üvegre…- mondta kedvesen – Nem lesz baj! Hallod?! Csak tarts ki! Mindjárt itt a mentő!
- Jó….
- Helyes! – megfogta kezem, és megszorította.
Fekete körök kezdtek el táncolni a szemem előtt.
Szédültem, és többször hunyorognom kellett.
- El ne ájulj! Maradj ébren!
Már alig láttam az arcát.
- Beszélj hozzám!
- Mit…. Mit….
- Mond el, hogy mekkora idióta vagyok! Mert még nem fejtetted ki részletesen, és érdekel a véleményed…- suttogta.
- Hülye….egoista…..- ziháltam.
- Kétlem, hogy rám elég két jelző….
- Szokna pecér…. Jó képű……- nem bírtam nyitva tartani a szemem.
- Ne, ne, ne, ne, ne! –rázott meg – Most már mond végig!
- Infantilis….
- Folytasd! Hosszú a listád! Tudom!
Halványan elmosolyodtam.
De már nem volt erőm folytatni, minden elsötétült előttem.