59.
Kimerülten
nyúltam el az ágyon, később arra ébredtem fel, hogy Seb szorosan hozzám bújik,
és mindkettőnket betakar. A fáradtság leterített, pillanatok alatt elaludtam.
Az
éjszaka közepén felriadtam, mert az ágy üres volt, de nem csak az érzékeim
játszottak velem. A német nem feküdt mellettem.
Felültem
és benéztem a fürdőbe, majd lassan kinyitottam a nappali ajtaját. Seb a tévé
előtt ült, a szemét dörzsölve nézte az Igazából szerelem c. filmet. Mögé léptem
és a vállára csúsztattam mindkét kezem.
-
Jézusom.
– fordult meg – Halálra rémítettél.
-
Csak
nem. – simogattam meg az arcát, de elhúzódott.
Pont
az a rész ment amikor Juliet (Keira Knightley) ajtót nyit a karácsonyi
énekeseknek, de Mark (Andrew Lincoln) áll az ajtóban, és táblákon vallja be
mennyire szereti.
Seb
nem válta meg a jelenet végét, átkapcsolt egy másik, majd egy harmadik
csatornára.
-
Mi
bánt ennyire? – ültem mellé.
-
Semmi.
-
Miért
nem alszol?
-
Nem
tudok, nem vagyok álmos. – amikor újra csatornát váltott rátettem a kezem a
távkapcsolót tartó ujjaira.
-
Olyan
fáradt a szemed, hogy mindjárt elalszol.
-
Jól
vagyok. Tényleg.
-
Miért
hazudsz?
-
Oké,
akkor hogy ne aggódj lefekszem, így jó? – kapcsolta ki a tévét, és eldőlt a
kanapén.
-
Ne
csináld ezt. Ne zárj ki engem is… Seb kérlek…- de nem jött válasz, én pedig
nagyot sóhajtottam – Ez miattam van? Mondtam vagy tettem valamit ami ennyire
bánt? – hozzáértem a lábához, de elhúzta – Hát jó….
Visszamentem
a hálóba, csöndesen felöltöztem, majd halkan átmentem a nappali, felhúztam a
cipőm, amikor felkapcsolódott a lámpa.
-
Hová
mész? – kérdezte a falnak támaszkodva.
-
Pihenned
kell. Nem zavarlak.
-
Nem
zavarsz.
Hátat
fordítottam neki, és már az ajtót nyitottam amikor szorosan átölelt.
-
Maradj.
– súgta a fülembe.
-
Egy
feltétellel.
-
Jól
van. –engedett el, megfordultam és az arca teljesen kétségbeesetté vált –
Sajnálom én… Nem akartam nyomulni.
Bezártam
az ajtót, és belenéztem abba a kék remegő szempárba, a kezemmel az arcához
nyúltam, megsimogattam. Néhány pillanatig élvezte, aztán ellépet.
-
El
kell mondanod mi ez az egész Sebas…
-
De
hát nincs semmi!
-
Seb!
– ragadtam meg a karját, és a falhoz szorítottam – Teljesen kivagy. És úgy
futsz előlem mintha fájna ha hozzád érek.
-
Csak
a stressz.
-
Azért
húzódsz el az érintésemtől is? Ez nem a betegség miatt van igaz?
-
Cat
kérlek hagyjál. – próbált kiszabadulni a kezem szorításából.
-
Seb…
Miért nem vagy velem őszinte? Mitől félsz? Kérlek mond el. Nem foglak magadra
hagyni. – simogattam meg az arcát – Tudod, hogy nem.
-
Nem
veszíthetlek el megint! Nem bírnám ki!
-
Nem
veszítesz el. Miért félsz ettől?
-
Szeretlek.
– simogatta meg az arcom, mély szomorúsággal az arcán – És… próbálok nem rád
mászni, mert nagyon kívánlak… Azt hittem tudok melletted aludni, de nem megy.
Megígértem neked, hogy nem próbálkozom, és legalább ezt az egy dolgot tartani
akarom. Szeretnélek megérinteni, szeretnélek megcsókolni, és… Tudom, nem lehet,
mert részedről vége, de… - ellépett el bement a szobába – Nagyon nehéz… Dühös
vagy?
-
Nem…
-
Cat.
-
Nem
vagyok… Az érzéseinket nem lehet kikapcsolni, és ezt nem várhatom el tőled sem.
-
Sajnálom.
Én…- tárta szét a karját – igyekszem hidd.
-
Tudom,
látom. És azt is mennyire egyedül érzed magad.
-
Nagyon
rossz. – suttogta, majd leült a kanapé karfájára.
Odamentem
és átöleltem. Úgy viszonozta, hogy alig ért hozzám.
-
Ölelj
meg nyugodtan. Nem fogom félre érteni.
-
Nem
lehet…
-
Miért?
– néztem a szemébe.
-
Mert
nem bízom magamban…
Szorosabban
bújtam a karjaiba, a vállába temettem az arcom, ő pedig hozzám simult. Én is
éreztem, ez más mint előző este, hajába túrtam, és a kezem a hátára vándorolt.
Jó volt megérinteni, és érezni az érintését. Ahogy tovább kalandozott a kezem a
testén, zavarja jött.
-
Cat
ne… - motyogta – Ezt ne… . –pillantott fel rám, nem tudom mi ütött belém, de
megsimogattam az arcát, és ő végül reszketve húzódott el – Ne. Elég! – tolt el
– Annyi büszkeségem még maradt, hogy megvédjem magam. – karolta át magát –
Tudom, nagyon fáj, amit veled tettem, és bántani akarsz, de ne így. Bárhogyan,
de ne így. Ha utána az képembe vágnád, ez hazugság volt, azt nem viselném el…
Kérlek hagyjál. – pillantott rám, és a szoba másik végéig hátrált.
-
Azt
hiszem nem én hazudtam neked, nem én vertelek át, nem én használtalak ki, és
nem én bántottalak meg többször is! Nem én esküdöztem, és hazudtam a pofádba!
Ez rád jellemző, dereng már?! Nézz magadra mielőtt pont nekem mondasz
ilyeneket! Nem mindenki Sebastian Vettel! Hála Istennek! – kiabáltam az arcába
dühösen, Sebet pedig teljesen lesokkolta a kirohanásom, nem is reagált csak
csöndben bólintott.
Elegem
lett, és felrántottam a bejáratit, ahol Heikki állt.
-
Mi
történt? Zeng tőletek a szint? – kérdezte azonnal.
-
A
haverod egy hülye barom! – azzal ki akartam rohanni mellette, de elém tette a
karját és visszaterelt a szobába.
-
Eressz
el vagy megütlek!
-
Csak
nyugodtan, bírom a strapát.
A
nappali üres volt, Seb a hálóban az ágy mellett ült a sötétben, a térdére
borulva, pont mint előző este.
-
Sebas!
– ment oda hozzá a finn, de hiába beszélt hozzá, vagy rázta meg, a német nem
reagált, csak ült – Seb haver! Seb! – de semmi, majd Heikki rám nézett – Szólj
Gerardnak, nálam van!
-
Rendben.
A
doki első kopogásra ajtót nyitott, és a táskáját felkapva jött velem vissza.
Arrébb
terelte Heikkit, és mivel Seb az ő szavaira sem reagált, végül ő emelte fel a
német fejét, és kezét, hogy megvizsgálja.
-
Mi
van vele? Még sosem viselkedett így? Voltak mély pontok de ez…
-
Összeroppant.
– mondta a doki miközben Seb vérnyomását mérte – Alacsony. – sóhajtott fel –
Teljes katatónia. Segíts az ágyra tenni.
Felsegítették,
majd lefektették.
-
Szólnunk
kell Christiannak, ez már nem játék. Be kell vinni egy klinikára vagy
szanatóriumba. Ilyen szintű bezárkózás, és kiborulás, már életveszélyes is
lehet. Maradjatok vele, én megkeresem Christ. – azzal elsietett.
-
Mi
történt?
-
Nem
tudom Heikki. – fogtam meg a semmibe bámuló német kezét – Seb. – simogattam meg
az arcát de nem reagált – Seb kérlek. Sajnálom. – hajoltam közelebb és a fülébe
súgtam – Ne csináld ezt. Kérlek. – semmi reakció.
-
Összevesztetek?
-
Attól
tartott, átverem, és kihasználom.
-
Nem
félt Cat, rettegett. – erre rápillantottam – Nagyon aggódik, mert a hatalmában
vagy. Bármit megtenned érted, és miattad, de belül ki van borulva attól, hogy
esetleg olyanért akarod megleckéztetni, amit nem is tett meg.
-
Még
mindig amiatt a lány miatt?
-
Igen.
Beszélgettem vele… Dőlt belőle a szó. Meglepően
őszintén zúdított rám mindent. Teljesen megdöbbenten, tudod milyen. Sosem
beszél.
-
Tudom…
Felmásztam
az ágyra, és hátulról Sebhez bújtam.
-
Ne
csináld ezt. – suttogtam, miközben halkan szuszogott.
-
Elaludt.
– sóhajtott a finn – Talán reggelre javul.
-
Itt
maradok.
-
Maradjak?
-
Nem
kell. Ha bármi van szólok.
-
Jól
van.
-
Vigyázz
rá. – nézett rám aggódva.
-
Vigyázok.
Bólintott
majd kiment, hallottam, ahogy még vált pár szót az érkező orvossal, és
Chrissel, aztán bezárult az ajtó és elmentek.
Egy
idő után én is elaludtam, arra riadtam fel, hogy Seb beszél, és dobálja magát.
Nem
értettem mindent, de először Emilyről, aztán rólam motyogott, megsimogattam a
vállát, erre kicsit elcsendesült. Aztán egyre hangosabban beszélt németül, és
kiabált.
-
-Emily
ne! Cat! Cat ne! Ne arra, ne! Ne! Nem! Ne!
Nem
tudtam azzal felébreszteni, azzal hogy rázom vagy ütögetem, így felpofoztam.
Felpattant
a szeme, egyenesen rám nézett, miközben reszketett, és patakokban folyt róla a
verejték. Hozzábújtam és ráterítettem a takarót.
-
Nincs
semmi baj. Minden rendben. – simogattam meg az arcát – Jól vagy? – nem
válaszolt - Seb jól vagy?
Bólintott.
-
Mi
történt? – lehunyta a szemét, és pillanatokkal később már aludt is.
Volt
egy olyan érzésem, erről a jelenetről is azt hittem csupán álom.
Pár
órával később az eset újra megismétlődött, kiabálás, hánykolódás, ordítás, és
végül ébresztés.
-
Gyere.
– fogtam meg a karját – Ülj fel. – nem akartam hogy újra visszazuhanjon a
kábulatba – Ez nem álom. – csíptem meg finoman – Ébren vagy, minden rendben.
Zavartan
nézett rám.
-
Mi
összevesztünk… - motyogta bizonytalanul.
-
Igen.
Egy kicsit rád veszekedtem, te meg produkáltál egy idegösszeomlást. Mire
emlékszel?
-
Történt
valami?
-
Semmi
fontos. – fogtam meg a kezét – Hogy vagy?
-
Fáradtan,
erőtlenül. – sóhajtott fel – A fejem meg kába, és fázom. – húzta magára a
paplant.
A
homlokára tettem a kezem.
-
Van
egy kis hőemelkedésed. Tusolj le gyorsan, mert bűzlesz, aztán visszafekhetsz.
-
Itt
maradsz velem? – szorította meg a kezem.
-
Dolgoznom
kell.
-
Értem.
-
Szeretnéd
ha maradnék?
-
Nagyon.
– simogatta meg az arcom.
-
Tusolj
le, én addig felmegyek beszélek Chrissel, átnézek a mérnökségre, és sietek
vissza. Ígérem. Max. egy óra. Addig Heikki átjön. Oké?
-
Oké.
– húzott magához.
-
Tudod,
hogy beszélnünk kell?
-
Igen.
De még ne. – döntötte a homlokát az enyémnek.
-
Nézz
rám Seb. – ahogy a szemembe nézett láttam, mennyire reszket belülről – Nem foglak
bántani. Nem fogom visszaadni, rendben?
-
Ígérd
meg.
-
Megígérem.
– mondtam ki, és ő lehunyta a szemét.
-
A
végletekig önző vagyok, és … - a szájára tettem a kezem, de lehúzta – Szeretlek…
-
Tudom
Seb.
-
Miért
bújtál hozzám?
Nem
válaszoltam, csak megsimogattam az arcát és a száját.
-
Azt
hiszem értem.
-
Nem
tudom, tudom e még azt érezni valaha amit hetekkel ezelőtt.
-
Megértem.
De nekem azt elég, amit te akarsz tőlem.
-
Nem,
nem elég. És nem lenne tisztességes veled szemben.
-
Nem
baj. Használj ki nyugodtan.
-
Seb.
-
Kellesz,
és kell ez az illúzió is, amit adni tudsz, nincs más mentőövem. Csak ez. Ez az
egy Cat. Nem érdekel, ha nem igazi. Lehetettem volna boldog, de elszúrtam,
nagyon, és hidd el ez minden nap eszembe jut. Add meg nekem az illúziót… ezt a
kis boldogságot. – suttogta, és végül lágyan és szenvedélyese megcsókolt, én
pedig viszonoztam.
-
Igent
mondasz? – kérdezte rekedten.
-
Igen.
– bólintottam, amire egy újabb vad csók volt a reakció.
Szia!
VálaszTörlésJujj minden egyes részt nagyon várok és mikor elolvasom mindig olyan rövidnek tűnik, imádom az egész történetet! :D
Nem egy sablon történet, ilyen szerepben még nem volt Seb, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy hová fognak jutni és én nagyon szurkolok, hogy minden jöjjön rendbe köztük.
Sajnálom, hogy eddig nem írtam neked, ettől függetlenül minden részt ugyanilyen lelkesedéssel fogadtam :)
Nagyon várom a folytatást!
Puszi,
Andika
Szia!
VálaszTörlésIgaz, eltökéltem magam, hogy nem szólok többé bele, de.......!
Milyen jó, hogy vannak a földön ilyen Superman, Pókember, Ironman keverékek, akik mindenkitől mindent jobban tudnak, jobban csinálnak.
Én sajnos csak egy egészen hétköznapi vagyok. De ez a NŐ? Na ez igen! Ez kocsit tervez, mindenkitől gyorsabban vezeti, szerintem szuper stratégiát is fog gyártani. Nem is kell ide senki. Egymaga megnyeri a VB-t.
Csak így tovább!
Egyébként egy "szűzkurvának " tartom. Csak húzza a másik agyát. A valóságban már kihajították volna, mint macskát szarni.
Annyira Vártam ,hogy megbuherálták a szimulátoros eredményeket, hogy ezzel felpiszkálják Vettelt, és higgyem el a történetet valamennyire. Nem akartam, hogy népmese legyen . Tudod, Hol volt , hol nem volt......
Azért minden jót: szofi