2019. 04.26 NEWS!!!

2019.04.26-i UPDATE!!!
Az új történetem és a régiek elkezdtek felkerülni a Wattpadra :)
Klikkeljektek bátran az alábbi linkre





2014. október 3., péntek

Dream/Team? - Álom/Csapat? 59.


59.


Kimerülten nyúltam el az ágyon, később arra ébredtem fel, hogy Seb szorosan hozzám bújik, és mindkettőnket betakar. A fáradtság leterített, pillanatok alatt elaludtam.
Az éjszaka közepén felriadtam, mert az ágy üres volt, de nem csak az érzékeim játszottak velem. A német nem feküdt mellettem.
Felültem és benéztem a fürdőbe, majd lassan kinyitottam a nappali ajtaját. Seb a tévé előtt ült, a szemét dörzsölve nézte az Igazából szerelem c. filmet. Mögé léptem és a vállára csúsztattam mindkét kezem.
-        Jézusom. – fordult meg – Halálra rémítettél.
-        Csak nem. – simogattam meg az arcát, de elhúzódott.
Pont az a rész ment amikor Juliet (Keira Knightley) ajtót nyit a karácsonyi énekeseknek, de Mark (Andrew Lincoln) áll az ajtóban, és táblákon vallja be mennyire szereti.
Seb nem válta meg a jelenet végét, átkapcsolt egy másik, majd egy harmadik csatornára.
-        Mi bánt ennyire? – ültem mellé.
-        Semmi.
-        Miért nem alszol?
-        Nem tudok, nem vagyok álmos. – amikor újra csatornát váltott rátettem a kezem a távkapcsolót tartó ujjaira.
-        Olyan fáradt a szemed, hogy mindjárt elalszol.
-        Jól vagyok. Tényleg.
-        Miért hazudsz?
-        Oké, akkor hogy ne aggódj lefekszem, így jó? – kapcsolta ki a tévét, és eldőlt a kanapén.
-        Ne csináld ezt. Ne zárj ki engem is… Seb kérlek…- de nem jött válasz, én pedig nagyot sóhajtottam – Ez miattam van? Mondtam vagy tettem valamit ami ennyire bánt? – hozzáértem a lábához, de elhúzta – Hát jó….
Visszamentem a hálóba, csöndesen felöltöztem, majd halkan átmentem a nappali, felhúztam a cipőm, amikor felkapcsolódott a lámpa.
-        Hová mész? – kérdezte a falnak támaszkodva.
-        Pihenned kell. Nem zavarlak.
-        Nem zavarsz.
Hátat fordítottam neki, és már az ajtót nyitottam amikor szorosan átölelt.
-        Maradj. – súgta a fülembe.
-        Egy feltétellel.
-        Jól van. –engedett el, megfordultam és az arca teljesen kétségbeesetté vált – Sajnálom én… Nem akartam nyomulni.
Bezártam az ajtót, és belenéztem abba a kék remegő szempárba, a kezemmel az arcához nyúltam, megsimogattam. Néhány pillanatig élvezte, aztán ellépet.
-        El kell mondanod mi ez az egész Sebas…
-        De hát nincs semmi!
-        Seb! – ragadtam meg a karját, és a falhoz szorítottam – Teljesen kivagy. És úgy futsz előlem mintha fájna ha hozzád érek.
-        Csak a stressz.
-        Azért húzódsz el az érintésemtől is? Ez nem a betegség miatt van igaz?
-        Cat kérlek hagyjál. – próbált kiszabadulni a kezem szorításából.
-        Seb… Miért nem vagy velem őszinte? Mitől félsz? Kérlek mond el. Nem foglak magadra hagyni. – simogattam meg az arcát – Tudod, hogy nem.
-        Nem veszíthetlek el megint! Nem bírnám ki!
-        Nem veszítesz el. Miért félsz ettől?
-        Szeretlek. – simogatta meg az arcom, mély szomorúsággal az arcán – És… próbálok nem rád mászni, mert nagyon kívánlak… Azt hittem tudok melletted aludni, de nem megy. Megígértem neked, hogy nem próbálkozom, és legalább ezt az egy dolgot tartani akarom. Szeretnélek megérinteni, szeretnélek megcsókolni, és… Tudom, nem lehet, mert részedről vége, de… - ellépett el bement a szobába – Nagyon nehéz… Dühös vagy?
-        Nem…
-        Cat.
-        Nem vagyok… Az érzéseinket nem lehet kikapcsolni, és ezt nem várhatom el tőled sem.
-        Sajnálom. Én…- tárta szét a karját – igyekszem hidd.
-        Tudom, látom. És azt is mennyire egyedül érzed magad.
-        Nagyon rossz. – suttogta, majd leült a kanapé karfájára.
Odamentem és átöleltem. Úgy viszonozta, hogy alig ért hozzám.
-        Ölelj meg nyugodtan. Nem fogom félre érteni.
-        Nem lehet…
-        Miért? – néztem a szemébe.
-        Mert nem bízom magamban…
Szorosabban bújtam a karjaiba, a vállába temettem az arcom, ő pedig hozzám simult. Én is éreztem, ez más mint előző este, hajába túrtam, és a kezem a hátára vándorolt. Jó volt megérinteni, és érezni az érintését. Ahogy tovább kalandozott a kezem a testén, zavarja jött.
-        Cat ne… - motyogta – Ezt ne… . –pillantott fel rám, nem tudom mi ütött belém, de megsimogattam az arcát, és ő végül reszketve húzódott el – Ne. Elég! – tolt el – Annyi büszkeségem még maradt, hogy megvédjem magam. – karolta át magát – Tudom, nagyon fáj, amit veled tettem, és bántani akarsz, de ne így. Bárhogyan, de ne így. Ha utána az képembe vágnád, ez hazugság volt, azt nem viselném el… Kérlek hagyjál. – pillantott rám, és a szoba másik végéig hátrált.
-        Azt hiszem nem én hazudtam neked, nem én vertelek át, nem én használtalak ki, és nem én bántottalak meg többször is! Nem én esküdöztem, és hazudtam a pofádba! Ez rád jellemző, dereng már?! Nézz magadra mielőtt pont nekem mondasz ilyeneket! Nem mindenki Sebastian Vettel! Hála Istennek! – kiabáltam az arcába dühösen, Sebet pedig teljesen lesokkolta a kirohanásom, nem is reagált csak csöndben bólintott.
Elegem lett, és felrántottam a bejáratit, ahol Heikki állt.
-        Mi történt? Zeng tőletek a szint? – kérdezte azonnal.
-        A haverod egy hülye barom! – azzal ki akartam rohanni mellette, de elém tette a karját és visszaterelt a szobába.
-        Eressz el vagy megütlek!
-        Csak nyugodtan, bírom a strapát.
A nappali üres volt, Seb a hálóban az ágy mellett ült a sötétben, a térdére borulva, pont mint előző este. 
-        Sebas! – ment oda hozzá a finn, de hiába beszélt hozzá, vagy rázta meg, a német nem reagált, csak ült – Seb haver! Seb! – de semmi, majd Heikki rám nézett – Szólj Gerardnak, nálam van!
-        Rendben.
A doki első kopogásra ajtót nyitott, és a táskáját felkapva jött velem vissza.
Arrébb terelte Heikkit, és mivel Seb az ő szavaira sem reagált, végül ő emelte fel a német fejét, és kezét, hogy megvizsgálja.
-        Mi van vele? Még sosem viselkedett így? Voltak mély pontok de ez…
-        Összeroppant. – mondta a doki miközben Seb vérnyomását mérte – Alacsony. – sóhajtott fel – Teljes katatónia. Segíts az ágyra tenni.
Felsegítették, majd lefektették.
-        Szólnunk kell Christiannak, ez már nem játék. Be kell vinni egy klinikára vagy szanatóriumba. Ilyen szintű bezárkózás, és kiborulás, már életveszélyes is lehet. Maradjatok vele, én megkeresem Christ. – azzal elsietett.
-        Mi történt?
-        Nem tudom Heikki. – fogtam meg a semmibe bámuló német kezét – Seb. – simogattam meg az arcát de nem reagált – Seb kérlek. Sajnálom. – hajoltam közelebb és a fülébe súgtam – Ne csináld ezt. Kérlek. – semmi reakció.
-        Összevesztetek?
-        Attól tartott, átverem, és kihasználom.
-        Nem félt Cat, rettegett. – erre rápillantottam – Nagyon aggódik, mert a hatalmában vagy. Bármit megtenned érted, és miattad, de belül ki van borulva attól, hogy esetleg olyanért akarod megleckéztetni, amit nem is tett meg.
-        Még mindig amiatt a lány miatt?
-        Igen.  Beszélgettem vele… Dőlt belőle a szó. Meglepően őszintén zúdított rám mindent. Teljesen megdöbbenten, tudod milyen. Sosem beszél.
-        Tudom…
Felmásztam az ágyra, és hátulról Sebhez bújtam.
-        Ne csináld ezt. – suttogtam, miközben halkan szuszogott.
-        Elaludt. – sóhajtott a finn – Talán reggelre javul.
-        Itt maradok.
-        Maradjak?
-        Nem kell. Ha bármi van szólok.
-        Jól van.
-        Vigyázz rá. – nézett rám aggódva.
-        Vigyázok.
Bólintott majd kiment, hallottam, ahogy még vált pár szót az érkező orvossal, és Chrissel, aztán bezárult az ajtó és elmentek.
Egy idő után én is elaludtam, arra riadtam fel, hogy Seb beszél, és dobálja magát.
Nem értettem mindent, de először Emilyről, aztán rólam motyogott, megsimogattam a vállát, erre kicsit elcsendesült. Aztán egyre hangosabban beszélt németül, és kiabált.
-        -Emily ne! Cat! Cat ne! Ne arra, ne! Ne! Nem! Ne!
Nem tudtam azzal felébreszteni, azzal hogy rázom vagy ütögetem, így felpofoztam.
Felpattant a szeme, egyenesen rám nézett, miközben reszketett, és patakokban folyt róla a verejték. Hozzábújtam és ráterítettem a takarót.
-        Nincs semmi baj. Minden rendben. – simogattam meg az arcát – Jól vagy? – nem válaszolt - Seb jól vagy?
Bólintott.
-        Mi történt? – lehunyta a szemét, és pillanatokkal később már aludt is.
Volt egy olyan érzésem, erről a jelenetről is azt hittem csupán álom.
Pár órával később az eset újra megismétlődött, kiabálás, hánykolódás, ordítás, és végül ébresztés.
-        Gyere. – fogtam meg a karját – Ülj fel. – nem akartam hogy újra visszazuhanjon a kábulatba – Ez nem álom. – csíptem meg finoman – Ébren vagy, minden rendben.
Zavartan nézett rám.
-        Mi összevesztünk… - motyogta bizonytalanul.
-        Igen. Egy kicsit rád veszekedtem, te meg produkáltál egy idegösszeomlást. Mire emlékszel?
-        Történt valami?
-        Semmi fontos. – fogtam meg a kezét – Hogy vagy?
-        Fáradtan, erőtlenül. – sóhajtott fel – A fejem meg kába, és fázom. – húzta magára a paplant.
A homlokára tettem a kezem.
-        Van egy kis hőemelkedésed. Tusolj le gyorsan, mert bűzlesz, aztán visszafekhetsz.
-        Itt maradsz velem? – szorította meg a kezem.
-        Dolgoznom kell.
-        Értem.
-        Szeretnéd ha maradnék?
-        Nagyon. – simogatta meg az arcom.
-        Tusolj le, én addig felmegyek beszélek Chrissel, átnézek a mérnökségre, és sietek vissza. Ígérem. Max. egy óra. Addig Heikki átjön. Oké?
-        Oké. – húzott magához.
-        Tudod, hogy beszélnünk kell?
-        Igen. De még ne. – döntötte a homlokát az enyémnek.
-        Nézz rám Seb. – ahogy a szemembe nézett láttam, mennyire reszket belülről – Nem foglak bántani. Nem fogom visszaadni, rendben?
-        Ígérd meg.
-        Megígérem. – mondtam ki, és ő lehunyta a szemét.
-        A végletekig önző vagyok, és … - a szájára tettem a kezem, de lehúzta – Szeretlek…
-        Tudom Seb.
-        Miért bújtál hozzám?
Nem válaszoltam, csak megsimogattam az arcát és a száját.
-        Azt hiszem értem.
-        Nem tudom, tudom e még azt érezni valaha amit hetekkel ezelőtt.
-        Megértem. De nekem azt elég, amit te akarsz tőlem.
-        Nem, nem elég. És nem lenne tisztességes veled szemben.
-        Nem baj. Használj ki nyugodtan.
-        Seb.
-        Kellesz, és kell ez az illúzió is, amit adni tudsz, nincs más mentőövem. Csak ez. Ez az egy Cat. Nem érdekel, ha nem igazi. Lehetettem volna boldog, de elszúrtam, nagyon, és hidd el ez minden nap eszembe jut. Add meg nekem az illúziót… ezt a kis boldogságot. – suttogta, és végül lágyan és szenvedélyese megcsókolt, én pedig viszonoztam.
-        Igent mondasz? – kérdezte rekedten.
-        Igen. – bólintottam, amire egy újabb vad csók volt a reakció.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Jujj minden egyes részt nagyon várok és mikor elolvasom mindig olyan rövidnek tűnik, imádom az egész történetet! :D
    Nem egy sablon történet, ilyen szerepben még nem volt Seb, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy hová fognak jutni és én nagyon szurkolok, hogy minden jöjjön rendbe köztük.
    Sajnálom, hogy eddig nem írtam neked, ettől függetlenül minden részt ugyanilyen lelkesedéssel fogadtam :)
    Nagyon várom a folytatást!
    Puszi,
    Andika

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Igaz, eltökéltem magam, hogy nem szólok többé bele, de.......!
    Milyen jó, hogy vannak a földön ilyen Superman, Pókember, Ironman keverékek, akik mindenkitől mindent jobban tudnak, jobban csinálnak.
    Én sajnos csak egy egészen hétköznapi vagyok. De ez a NŐ? Na ez igen! Ez kocsit tervez, mindenkitől gyorsabban vezeti, szerintem szuper stratégiát is fog gyártani. Nem is kell ide senki. Egymaga megnyeri a VB-t.
    Csak így tovább!
    Egyébként egy "szűzkurvának " tartom. Csak húzza a másik agyát. A valóságban már kihajították volna, mint macskát szarni.
    Annyira Vártam ,hogy megbuherálták a szimulátoros eredményeket, hogy ezzel felpiszkálják Vettelt, és higgyem el a történetet valamennyire. Nem akartam, hogy népmese legyen . Tudod, Hol volt , hol nem volt......
    Azért minden jót: szofi

    VálaszTörlés