Dream/Team? - Álom/Csapat? 61.

61.

Szokás szerint csak a lépcsőházig jutottam, ott leültem az egyik fokra, kezembe temettem az arcom is sírtam. Nem akartam a balesetemre gondolni, nem akartam az elvesztett babámra emlékezni, és legfőképpen nem akartam azon agyalni, hogy soha többé nem szülhetek gyereket. Nagy küzdelem árán sikerült elfojtani a könnyeket, majd bementem az egyik folyosói mosdóba, és rendben szedtem magam.

Lementem a szimulátor szobába ami tömve volt. Christian, Adriannal és Kennyvel vitatkozott, körbeállva a számítógépet, a belső fülke ajtajának küszöbén, pedig Daniel ácsorgott.

-        Mi a probléma? - léptem be.

-        Te hogy kerülsz ide? – fordult meg az angol meglepődve.

-        Lejöttem szétnézni, talán gond?

-        Nem, persze. Csak azt hittem Sebbel vagy.

-        Mint látod nem. Tehát? – néztem körbe – Valaki beavatna?

-        Szerintem túl veszélyes az új hátsó elem. – dőlt a félfának az ausztrál.

-        Na egy éjszaka alatt tervezőzseni, és autószerelő lettél? – szúrtam oda.

-        Nem mondtam, hogy az lettem, de a szimulációs szerint a szárny eltörik a terheléstől!

-        Miért törne már el, alapból nagyobb behatással számoltunk, mint amit kaphat!

-        Mondom hogy középen eltört, kétszer is!

-        Le ne harapd a fejem mert védem, de igazat mond. – szólt közbe Chris.

-        Adrian, te magad számoltad át többször is, én is megnéztem. Nem létezik, hogy darabokra hullik.

-        Elvileg nem kellene, de mégis.

-        A pokolba az elvekkel!

-        Cat. – szólt rám az angol.

-        Kenny te vagy a főszerelő, mondj már valamit!

-        De nem tudok. – tárta szét a karját – Minden adat rendben, és puff.

-        Csak nem lehet rendben, ha puff. – gúnyolódtam.

-        Cat! – emelte meg a hangját az angol és vasvilla szemeket meresztett.

-        Ne nézz így rám, mert belesajdul a szívem. – szóltam le – Átnézném azt a köteg számot. – azzal áthajoltam a technikus Mick válla fölött.

Átböngésztem az adatokat, és ahogy haladtunk előre egyértelművé vált, hogy minden stimmel, minden jó.

-        Minden jó, de szétesik…. – gondolkodtam el – Miért? Miért esel szét… Miért esel szét? – hajoltam egészen közel a képernyőhöz… - Kérek egy műszaki rajzot az első monitorra, a másodikra egy drótvázas képet, a harmadikra egy 3D modellt, mellé a tervezett telemetriát, aztán egy futó szimulációt, végül a szimulációs telemetriát.

-        Máris.

-        Jó dolog, ha itt lent hat monitorunk van. – sóhajtott Daniel.

-        Akkor beszélj amiko tudod a megoldást, vagy látsz valamit, a felesleges kommentárod nem érdekel. – dörrentem rá, miközben a képeket néztem – Kenny? Adrian?

-        Nem tudom Cat… - sóhajtott a tervezőzseni.

-        Meg kell találni a hibát! – és egyre ingerültebben meredtem magam elé, de nem láttam semmit, csak a végeredményt, eltört a szárny – Újra, extrán lassítva.

-        Igen. – kezdett el pötyögni a technikus.

Tovább bámultam, majd ahogy telt az idő egyszer csak megláttam valamit.

-        Ott. – böktünk Kennyvel egyszerre a teszt telemetriára.

-        Igen… Ott pattan el… Mutasd az erőhatás nagyságát. – mondta Handkammer.

Nem látszott semmi átlagos.

-        Hasonlítsuk már össze a tavalyi szárnnyal anyagsűrűségben. – tippeltem egyet.

Amikor elénk került a diagram, az asztalra csaptam.

-        Ez hogy a rohadt kurva életbe lehet? – szalad ki Daniel száján a dühös kérdés.

-        Ki a fene vette gyengébbre az anyagsűrűséget a tavalyinál?? Ki küldte át az adatokat? – sziszegtem halkan.

-        Én. – szólalt meg halkan Kenny.

-        Ki ellenőrizte?

-        Én. – szólalt meg Adrian – Kétszer néztem át, mit is küldök Kennyhez.

-        Nálam is rendben volt. Hitelesítettem, és jött ide.

-        Ki fogadta?

-        Őőőőő. Megnézem. –suttogta a technikus, majd kidobta a bejelentkezési kódot, és visszakereste a nevet – Dan Fallows. És….- tovább ügyködött – módosította is. Nem a küldött adatok szerepelnek a rendszerben, át lett írva…. – pillantott rám.

-        Látom. Nézd vissza, hogy máskor is történt e  ilyen?

-        Pillanat…. Ez egy kis időbe fog telni… - közölte, majd felsóhajtott, amikor sok kis balak jelent meg előtte – Igyekszem.

Christian felé fordultam, akinek vörösödött a feje.

-        Szólj ha van egyezés. – beszéltem Micknek.

-        Igen Cat. – pötyögött rekordsebességgel a srác.

-        Van egy furdancsunk? – címeztem ezt már az angolnak, de Daniel válaszolt.

-        Ha ez kicseszett velünk, én eltöröm a gerincét!

-        És lecsuknak. Ezt könnyebben is megoldhatjuk. Először derítsük ki mit ügyködött itt, és kinek a megbízásából.

-        Mick, és a többiek. – szólalt meg Chris nagyon keményen – Ez hatunk közt marad. Ha ebből a szobából bárki bármit kiszivárogtat, akkor az illető repül, és teszek róla hogy soha ne legyen munkája autókkal kapcsolatos cégnél. Remélem mindenki megértette.

-        Megértelek, de itt láthatóan mindenki kérdésen felül áll. Adrianban, Kennyben, Danielben, és még Mickben is megbízom.

-        Én viszont ezek után senkiben sem!

-        Ne vádold meg a fiúkat olyan dologgal, amire nincs bizonyítékod.

-        Mick van még valami? – sandítottam a srácra.

-        Igen. – nyitott fel pár kék ablakot – Többször is belenyúlt. Főleg mostanában.

-        Valami egyéb?

-        Az ő módosításánál nincs plusz ellenjegyzés. Nem kért rá engedélyt, és senki más sem látta. Most futtatom át, lehet e még ilyen a rendszerben.

-        Ha kész át nézed az ellenjegyzetteket is! – közölte Chris.

-        Értem. Az viszont több órás munka lesz, ha van is valami nem tudjuk meg azonnal.

-        Nem baj!

-        Oké főnök, csak mondom.

-        Chris kijönnél velem egy percre. – és kinyitottam az ajtót.

Az angol utánam jött a folyosóra.

-        Most én kérlek hogy higgadj le. Ne olyanokat támadj akiket napi szinten ismersz. Egyikük sem spicli.

-        Te ezek után bízol bennük?

-        Bennük igen, akiket te nem küldtél azokban nem. És Fallows is köztük volt, csak szólok.

-        Tudom, és ki tudja kit fűzött még be? Felrobbanok a dühtől.

-        Mit akarsz tenni?

-        Nem tudom, kirúgom, megkorbácsoltatom, és feldarabolom! – sziszegte.

-        Azt megnézem. – mosolyogtam rá, ritkán kelt ki magából, de akkor jól állt neki.

-        Nem tudok józanul gondolkodni!

-        Látom.

-        Neked mi a véleményed? Higgadtabb vagy.

-        Sok lehetőségünk van.

-        Sorold. – dőlt a falnak, és hátra vetette a fejét.

-        Jól vagy? Chris?

-        Szétmegy a fejem. – a kezem a homlokára tettem, majd az ujjam az ütőerére.

-        Lázad nincs. Magas a pulzusod. Kicsit felhúztad magad.

-        Nagyon. – sóhajtott fel lehunyva a szemét – Tehát?

-        Kirúghatjuk azonnal, vagy hamis adatokat adhatunk neki és kideríthetjük kinek kémkedik.

-        És utána?

-        Bíróság, egyértelmű.

-        Felhívom Didit.

-        Nincs itt?

-        Bement a barátnőjéhez Londonba.

-        Értem.

-        Beszélek vele.

-        Majd értesítesz?

-        Persze.

-        Oké. Akkor megyek.

-        Összevesztetek Sebbel?

-        Mi? Jah nem. Reggel óta nem láttam. Didivel volt egy „hosszabb beszélgetésem”. Szerintem majd neked is elmondja. Nincs kedvem még egyszer átbeszélni.

-        Jól van. Menj pihenni. Én intézkedem.

Bólintottam.

-        Ne segítsek mégis? Nagyon ideges vagy.

-        Már részben megnyugodtam.

Fürkészően néztem végig rajta.

-        Minden rendben.

-        Remeg a kezed.

Felsóhajtva nézett rám.

-        Igyunk egy teát? Kell egy kis szünet neked is. Emberből vagy Chris. – az órájára nézett.

-        Chris!

-        Már régen egy megbeszélésem lenne a helyem.

-        Amiről elkéstél, tehát már bemenni is kár.

-        Ha rólad lenne szó, már szaladnál is.

-        Én tudok lazítani, istenien értek a semmittevéshez, olykor.

-        Én is tudok. – összenéztünk és felnevetett.

-        Oké nem, de néha próbálok. – és lopva a kezében lévő telefonjára pillantott.

-        Jól van menj már, mert annyit nézed az a rohadt órát, hogy odaragad a szemed. – mosolyogtam rá.

-        Még beszélek a srácokkal – bökött az ajtóra – és le kell mennem a gyártásra a megbeszélésre. Majd máskor megisszuk azt a teát. – fogta meg a kilincset.

-        Na persze.

-        Komolyan mondom.

-        Ha kérek időpontot Daisytől, akkor talán.

-        Sajnálom Cat. – mondta őszintén – Kicsit zsúfoltak a napjaim, főleg a szezonkezdés előtt.

-        Na menj te, főnökök főnöke. – kacsintottam rá, majd otthagytam.

A történtek ellenére Chris miatt jobb kedvem lett, és ennek örültem. Nem akartam, hogy Seb előtt látszódjon rajtam, mennyi minden is nyomja a lelkem. Egyenlőre elég volt neki a saját probléma halmaza, nem kellettek újabbak.