Batman: The Dark Knight Return – New Ray of Hope 2.

2.rész

Kicsit zúgott a fejem, amikor felébredtem, első pillantásra nem tudtam eldönteni hol vagyok. Nagy ablakok, fekete nehéz drapéria függönyök, barokk székek, selyemszövésű fotelek, faberakásos levelezőasztal, vastag színes keleti és perzsa szőnyegek, óriási baldahinos tölgyfaágy fehér drapériával,szemben a falba süllyesztve plazma tévé, egy hifi a sarokban.
Gazdag berendezés, komor és nyomasztó összhatás a sötétszínek miatt.
El kellett telnie egy kis időnek mire rájöttem, nem álmodom, és nem kórházban fekszem, annak ellenére hogy infúzióra voltam kötve, és az éjjeli szekrényen több doboz gyógyszer is sorakozott. Megfogtam az egyiket, leírás alapján gyulladáscsökkentő, egy másik lázhúzó, egy harmadik meg valami antibiotikum, a negyedik meg enyhe nyugtató volt.
A digitális óra szerint reggel tizenegy is elmúlt már, és vasárnap volt.
Tehát négy nap esett ki….
Kihúztam a kanült, és egy zsebkendővel leszorítottam a sebet, és nagy nehezen lábra álltam. Megnéztem a zacskót amit belém folyattak, sima sóoldatot, vitamint tartalmazott legalábbis a címke szerint.
Végig pillantottam magamon, egy fehér kék csíkos inget viseltem, és pár szúrásnyom éktelenkedett a karomon, de más sérülésnek nyoma sem akadt.
- Hol az égben vagyok, és mit történt? –töprengtem el.
Az egyik ablakhoz léptem, a kert és a felhajtó ismerősnek tűnt. Már jártam itt?
A ház, hát persze.
Próbáltam visszaemlékezni a névre, Thomson azt mondta valami Bruce, igen Blake is ezen a néven szólította, és a W betű a kapun…. Bruce Waine, hát persze, az a milliárdos…. Annak idején anyám beszélt róla…
A szülei meghaltak, és övé lett a felel királyság… John meg a titkára, és Alfréd a komornyik.
Beletúrva a hajamba rá kellett ébrednem, az izzadságtól kócos és csomós lett.
Az ágy bal oldalán volt egy ajtó, éltem a gyanúval, az fürdőszoba.
Fekete csempe, fehér sarokfürdőkád, zuhanyfüle, fekete márvány mosdó fölötte hatalmas aranyszegélyes barokk keretes tükör, fekete ébenfa bútorok, fehér törölközők.
A mosdóhoz léptem, kibontottam egy új fogkefét, miután végeztem a zuhanyzót választottam. Bezártam a kabin ajtót, megengedtem a vizet, a kis polcon többféle kis üveg sorakozott, az egyiket találomra felkaptam, és beszagoltam. Levendula. Tökéletes.
Hosszú percekkel később már a puha fürdőköpenybe burkolóztam, sikerült remekül beszárítanom a hajat, ami azt jelenti, hogy az oroszlán sörényt viseltem. Próbáltam kifésülni, a feltöltődött elektromosság miatt csak rontottam a helyzeten.
Végül nagy lendülettel kinyitottam az ajtót, a következő pillanatban pedig hangos koppanás hallatszott a másik oldalról.
- Örülök, hogy már ennyire jól van. – morogta valaki.
Kiléptem a takarásból, és éppen a fejét dörzsölgető Bruce Waine szürkésszöld szemébe néztem.
Szólásra nyitottam a szám, de megelőzött.
- Kopogtam. Ha jól gondolom– mért végig gyorsan – a hajszárító miatt nem hallotta.
- Feltehetően.
- Hogy érzi magát? – méregetett tovább a szemével, de az arca és hangja közömbös maradt.
- Hogy kerültem ide?
- Nem mondták még magának, ha kérdeznek valamit Öntől arra illik válaszolni. – maradt higgadt.
- Nem mondták még magának, hogyha idegen helyen ébred, ahová tudtán kívül került, első körben szeretné tudni hol is van és hogy került oda?
- Ebben a sorrendben? Azt még nem kérdezte hol van? –vágott vissza.
- Ki kellett néznem az ablakon. Egyébként meg a maga kúriájában!
- Kastély.
- Hol vannak a tornyok, és a várárok?
- Modern épület. Gondolom nem érdekli…
- Kitalálom késő középkori kastély, és kora barokk keveréke, Dél- Spanyolország?
- Igen.
- A ruháimat merre találom?
- Alfréd mindjárt hoz valamit, amit felvehet. Ha felöltözött, esetleg ebédelhetne velünk a nagy teremben.
Bólintottam, ő meg a kijárat felé indult.
- Ez a ház Keleti része? – szóltam utána.
- A Délkeleti. Ebben a részben lakunk, ez kényelemesebb. –fordult meg.
- Szép vendégszoba. – tettem egy semleges célzást.
- Ez a hálószobám, úgyis erre volt kíváncsi vagy tévednék? – nézett velem farkasszemet.
- Nem.
- Sejtettem.
- Nem válaszolt a kérdésemre.
- John találta meg a lakásában betegen, és idehozta. Napok óta nem vette fel a telefont, és nem látta az egyetemen sem, így lett gyanús.
- Miért nem kórházba vitt?
- Panasza van netán az ellátásra?
- Nem ezt mondtam.
- Helyes. Téma lezárva. – azzal kiment.
Leültem az ágyra.
- Micsoda alak…. A vesémbe lát….
Kopogtak.
- Tessék. –sóhajtottam fel.
- Jó reggel kisasszony. – jött be Alfréd pár papírtáskákkal a kezében.
- A főnöke igazi Kék szakállú herceg, a várában él, és nincs rendesen szocializálva.
- Bruce úrfi jó ember, a maga módján, higgye el.
- Most jön az a rész hogy a szülei miatt ilyen? – néztem rá szkeptikusan.
- Nem gondolja, ismeretlenül túl szigorúan, és elhamarkodottan ítéli el?
- Nem. Másnak is megvan a maga baja. Nem tudom sajnálni.– fakadtam ki.
Szúrós és átható pillantást kaptam, letette a csomagokat az ágyra, sarkon fordult, mielőtt kiment volna az ajtón utána szóltam.
- Tudom, hálásnak kellene lennem. Az is vagyok. Higgye el. De egyenlőre a magam baját súlyosabbnak látom, mint az övét. A múltamra emlékeztet, amit szeretnék elfelejteni. Megérti ezt?
- Igen kisasszony. – egy pillanatig egymásra néztünk, megrántottam a vállam, ő pedig kiment.
Átnéztem a táskákat. Csupa márkás holmi, Chanel nadrágok, Gucci kabátok, Givenchy felsők, Victoria Secret fehérneműk, Marc Jakobs cipők táskák, és mindenféle kiegészítő. Árcédula sehol, de egy kisebb vagyon feküdt előttem.
A választás egy fekete bőszárú élére vasalt pamut nadrágra, egy krémszínű rövid ujjú garbós felsőre, és egy pár szintén fekete magassarkú cipőre esett, amit három kristályokkal díszített pánt rögzített a lábfejemen. A hajamat lófarokba kötöttem egy piros sállal, majd csinos masni varázsoltam rá.
A tükörben jól néztem ki, de végül levettem mindent, egy koptatott szűkszárú farmert, fekete v kivágású pólót kaptam fel, aminek a nyaka és a mellrésze ki volt rakva szegcsekkel. Kivettem a sálat is, és türkizkék sportcipót húztam.
Ez már inkább én voltam.
- Szent Isten, ha anya most látna. – sóhajtottam fel.
Kiléptem a szobából, és mivel bal oldalon látszott hogy pár szoba és vége a folyosónak, jobbra indultam. Lementem a fehér széles márványlépcsőn.
Alfréd pont akkor jött fel.
- Ki ne mondja. Tudom. Mint valami rocker. De a krémszínű elegáns felső, és a vasalt nadrág nem én vagyok.
- Azt akartam mondani, hogy szerintem nagyon csinos kisasszony. –mosolygott.
- Már gyerekkoromban is utáltam, ha ezt mondta Alfréd! Basszus! –szaladt ki a számon.
Hunyorgott egyet.
- Ismeritek egymást? – hallottam meg egy hangot a hátam mögött.
Úgy látszik a nagy testvér mindig figyel.
- Egy kicsit ismerős volt valahonnan az arc meg a keresztnév, de attól tartok a memóriám már nem a kisasszony.
Szerettem volna leszúrni saját magam.
- Tim Warren volt a nevelőapám, az anyám volt a második felesége.
- Ön Lana Davis lánya? – nézett rám hitetlenkedve, de válaszul csak valami bólogatás félét tudtam adni.
- Davis? – sétált le gyanakodva Bruce.
- Igen uram. Pár birtokkal arrébb laktak, a szüleik jól ismerték egymást. Amikor Ön a szülei halála után elutazott, besegítettem Mrs Warrennek akkoriban született a lánya, pár évig náluk is dolgoztam.
Halványan elmosolyodtam.
- Magát kedveltem.
- Én is Önt kisasszony. De aztán hírtelen elköltöztek.
- Igen, mert Tim rájött, nem az ő lánya vagyok, engem intézettbe dugott, anyámat meg átrángatta Európába.
- És mit történt Önnel azóta?
- Tim jó pár éve meghalt, hála Istennek, viszont anyámat nem sokkal utána megölték.
- Sajnálom kisasszony.
- Köszönöm….
- És hogyhogy újra Gothamban? –érdeklődött fürkészően Wayne.
- Én a magam lábán állok, illetve próbálok megállni. A Warren örökséget elajándékoztam egy alapítványnak, nekem attól a szeméttől nem kell semmi! Anyám házát eladtam Chicagóban, a pénzből meg ide költöztem.
- Úgy emlékeztem, modell akart lenni, most pedig ha jól tudom Blake úrfi szerint jogi asszisztensi képzésre jár. – érdeklődött Alfred.
- Volt egy ….balesetem. – nyögtem ki végül - Hagyjuk a múltat, régen volt, ideje eltemetni.
- Örülök, hogy újra látom, és jól van. – mosolygott.
- Én is Alfréd. – néztem rá kedvesen.
- Akkor ugye velünk ebédelsz? –szólalt meg valaki Wayne háta mögött – Gondolom érdekel, megvan az írásbelim, éppen hogy meglett, de meglett. – vigyorgott John.
- Örülök.
- Hanyadjára is sikerült? – piszkálódott Bruce.
- Nem lehet mindenkinek olyan penge agya, mint neked. – néztek farkasszemet, majd rám pillantott - Hogy érzed magad? - csörtetett mellém.
- Jól. Amúgy mi bajom volt? – karon ragadott, és lekísért a lépcsőn.
- Tüdő gyulladás, Mr. Fox szerint elég rossz bőrben voltál, és pár napig még pihenned kell. Jól eláztál az esőben, haza kellett volna, hogy vigyen valamelyikünk. Nem kellett volna hagynom, hogy…
- Most nehogy már ezen, edd magad. Jól vagyok, és ez a lényeg. Különben is, megmentettél Thomsontól.
- Hát rendben. – hagyta annyiban de látszott, bántja a dolog.
A nagy ebédlőben terített Alfred, egy hosszú asztal, sok székkel, de szerencsére nem szétszórva, hanem egymás mellett kaptunk helyet.
Az előételnek felszolgált saláta, majd a leves alatt egy szó sem esett, szinte halotti csönd uralkodott, a főétel után azonban Wayne megint nem bírt magával.
- Tehát ha jól értem a végén ügyvéd akar lenni? – nézett rám Bruce.
- Igen, az a végcél. Kifogása van az ügyvédek ellen?
- Én is alkalmazok párat, és egy kisebb vagyont kihúznak a zsebemből, nyugodtan mondhatjuk, a pénz megszállottjai.
- Mire szeretnél szakosodni? – érdeklődött John, és közben próbálta elvenni Wayne megjegyzésének az élét.
- Büntető ügyész.
- Érdekes választás. – lepődött meg Blake.
- Nem életcélom az emberek zsebéből pénzt kihúzni. – szúrtam vissza Bruce felé.
- Miért érdekli a büntető jog? Passzió?
- Amikor anyám gyilkosát elkapták, az ügyész pocsékul végezte a munkáját. A bűnös egy év sitt után szabadon elsétált.
- Ha valóban bűnös lett volna, nem hinném, hogy elengedik. –tette le a poharát Bruce.
Nyeltem egy nagyot.
- Az igazság az, efizették az ügyészt, és a bírót, a bizonyítékok meg eltűntek.
- Látom érzékenyen érint a téma. –pillantott rám John együttérzően - Bruce lapozzunk!
- A balesete miatt heges a lába? - jött az újabb kérdés.
- Tessék? – elképedve néztem rá, a döbbenettől még a szám is tátva maradt.
- Mr. Fox – az orvos aki megvizsgálta - érdeklődött róla, rendben tudja e használni, mert a sérülése elég komoly. Azt mondta olyan, mintha kapott volna egy erős rúgást, vagy ütést a térdízülete.
- Örülök, hogy maga egy cukormázas valóságban él, és van ideje mások életében vájkálni! – csaptam le a villát az asztalra – Elnézést! –álltam fel – Elment az étvágyam!
Kifelé menet majdnem fellöktem Alfrédot.
- Mi történt kisasszony?
- Hol a cuccom? –néztem rá keményen.
- Már összekészítettem, a szobájában van.
Felszaladtam a lépcsőn, és átöltöztem.
Amikor ki akartam lépni a bejárati ajtón, John fogta meg a kezem.
- Haza viszlek. – ellenkezni akartam, de nem hagyott szóhoz jutni – Kérlek. Mára nekem is elegem van belőle.
- Nem értem Alfréd hogy bírja elviselni!
- Rutinos. – kacsintott rám.
Az udvaron parkolt a Lamborghini, John kinyitotta előttem az ajtót, én meg beültem az anyós ülésre.
- Mindig ilyen bunkó? – kérdeztem miközben gázt adott.
- Mióta Selina elment teljesen kifordult magából. Előtte is volt benne egy adag szarkazmus, és kritikai érzék, de újabban már elviselhetetlen.
- Selina?
- Igen. Egy ideig együtt éltek, aztán az egyik reggel hagyott egy levelet, hogy új kihívásokra van szüksége, elment.
Érdeklődve néztem rá továbbra is.
- Brucet nagyon megviselte. Hetekig kerestette, de hiába. Hónapokig alig beszélt, Alfrédhoz is, pedig ők már majdnem össze vannak nőve.
Bólintottam.
- Ez mikor volt?
- Jó pár éve. Azóta szinte remete lett, csak az üzleti ügyek és a kötelező meghívások miatt hagyja el a házat.
- Értem.
- Örülök hogy megismertelek, te igazán jó társaság vagy.
- Vele szemben szerintem bárki az.
- Lehet. –nevetett– Akkor haza vigyelek?
- Igen.
- Ami?
- Tessék?
Lehúzódott a padkára, és megállt.
- Lenne egy ajánlatom. Kizárólag üzleti. Meghallgatnád?
- Látszik, kinek dolgozol!
- Tudom, alig ismerjük egymást, de segíteni szeretnék, te viszont úgysem hagynád, hogy csak úgy jótékonykodjak veled. Ennyire már rájöttem.
- Látom a talpadra ejtettek.
- Segíts nekem!
- Miben?
- A tanulásban, elég sok óránk van együtt. Nekem nem mennek jól ezek az értelmiségi akármik, csak a szaktárgyaim. Sportban jó vagyok, és van némi sütni valóm is, de segíthetnél felkészülni a vizsgákra, és én cserébe fizetnék neked. Mindenképpen kell mellém valaki, te jól tanulsz, olvasott vagy.
- Miért te nem?
- Az árvaházban nem lehet túl sok lexikális tudást összeszedni, maximum az életre tanít meg.
- Ennyire jól keresel? –érdeklődtem.
- Igen. Bruce jól fizet, lakdíjra, és kajára nem kell költenem mivel a birtokon élek, és néha még az autókat is meg kell járatni, így azokat is használhatom. Ha segítenél nekem, elköltözhetnél arról a környékről, és megvehetnéd, amire szükséged van. Látom, hogy súlyos anyagi gondjaid vannak. Ez tiszta üzlet.
- Nem tudom John…
- Ugyan már, nem ingyen segítek.
- Átgondolom rendben?
- Helyes. – azzal gázt adott – Mozi?
- Mi van vele?
- Nem megyünk el? Ezek éve nem szórakoztam, állítólag most adnak pár jó filmet.
- Ne haragudj, nincs kedvem.
- Ez baráti meghívás volt, nem adomány.
- Éreztem. – mosolyogtam rá – Kicsit fáradt vagyok.
- Rendben. Enni viszont kell, kínai? Tudok egy jó helyet.
- John…
- Szólíts Blakenek, vagy Robinnak, az a másik keresztnevem, és jobban is szeretem.
- Robin.
- Jó! - nevetett – De ugye nem kosarazol ki megint? – nézett rám esdeklően, közben tovább vigyorgott.
- Na jó.
- Helyes!
- Egészen más, vagy mint akkor este..
- Éppen félholtra vertek, ha emlékszel…
- Tényleg meg sem kérdeztem hogy vagy?
- Jól. Kicsit még fájnak a bordáim, nem vészes. Tudod, ez az igazi énem, csak sokszor nem célravezető, ki akarnak használni, vagy átverni….
- Wayne miatt?
- A pénze miatt. Amikor zsaru voltam, megtanultam, hogy átlássak az embereken…. Te jó ember vagy.
Viszont szerintem azért nem látsz át teljesen a szitán öreg, mosolyodtam el magamban.
- Kösz…. Ha árvaházi gyerek vagy és rendőr voltál, honnan ismered?
- Tudod….Brucenak sok jótékonysági alapítványa, cége van. A hatalma, és a kapcsolatai miatt sokszor megteheti, hogy csavarosan értelmezi a törvényt, vagy tudja hol a kiskapu. Én járőrként és később nyomozóként erre nem volt lehetőségem sokszor nem tudtam semmit sem tenni, néha meg a bűnös egy jó ügyvéddel elsétált. Így viszont több a mozgásterem, több emberen segítek.
- Azt hiszem értem.
Bólogatott.
- Nem tűnik egy nagy emberbarátnak.
- Nem is az, de azért hisz a jóban.
- Ez sem látszik.
- Nála mélyebbre kell ásni, mint az átlag embereknél.
- Akkor ahhoz már fúró kell.
Kitört belőle a nevetés.
Tartottam tőle, hogy valami puccos helyre gondol, de szerencsére egy egyszerű kifőzdébe vitt, a kínai negyedbe, ahol műanyag evőeszközökkel ettünk papírtányérról.
A kaja nagyon ízlett, így nem nagyon beszélgettem csak komótosan falatoztam.
- Menjünk máshová? – érdeklődött közönyösen.
Az arca olyan volt, mint egy márvány szobor, megint felhúzta a pléhpofát.
- Nem. – szögeztem le – Jó a konyha, és nincs kifogásom a papírtányér ellen. Szeretem ez ilyen kis eldugott helyeket. Miért kérdezed?
- Annyira szótlan vagy.
- Találkoztam már jó pár emberrel életem során, de Bruce Waynetől egyszerűen…- fújtam egy nagyot.
- Kiráz a hideg? – cukkolt.
- Nem. – néztem magam elé, majd a rizst piszkáltam a villával – Szeretném megütni! – néztem fel John szemébe – Te nem érzed ezt?
- Inkább nem próbálom meg, még rosszul járnék, vagy nem is tudnék a végén járni! - nevetett fel, de azonnal el is komorult.
- Mi az? Melyik része halálosan szigorúan titkos? –körbe néztem – Amúgy meg más főnökök is kirúgnak embereket, és megveretik őket ha nem tetszik. –rántottam meg a vállam.
John arcán egy pillanatra átfutott a nagy megkönnyebbülés, szóval nem erről van szó.
Ha igazam lett volna, akkor feszült marad.
Netán maga Bruce Wayne azt titkolja, hogy tud verekedni?
- Valami ilyesmi. – próbálta terelni a témát Blake.
- Régóta ismered?
- Négy éve, abban az időben találkoztam vele amikor Selina is.
- Értem.
- Azaz érzésem, nem hitted el, amit mondtam. – nézett rám áthatóan.
- Mire gondolsz? – tettem a hülyét.
- Már mondtam rendes lány vagy, kedvellek, de nem vagyok vak. A szemeden látom, felkeltette az érdeklődésedet a megjegyzésem. Figyelmeztetlek, jobb ha nem szaglászol!
- Vegyem fenyegetésnek?
- Ténynek! Inkább legyél vak, és süket arra, ami nem rád tartozik!
Egy pillanatig egymás szemébe néztük, majd elkaptam a tekintetem.
- Hát jó. De akkor mond meg neki, hogy nem kérdezek, és nem szaglászom, de akkor ő is felejtse el a kérdéseit!
- Majd szólok neki!
- Hálásan köszönöm! – álltam fel.
- Hová mész? – érdeklődött zavartan.
- Haza! Egyedül! Szevasz!
Gondterhelten ült vissza az asztalhoz, én pedig kiléptem az utcára.
De az biztos, bármit is mondtam, utána nézek én Mr. Waynek az biztos.