( A filmben az első és második rész között kb. 1 év tellik el, míg a második és harmadik között 8 év.
Bruce az első részben 30 éves, harmadikban pedig olyan 38-39, és ha még rá tesszünk pár évet jóval negyven felett lenne. Ezért nálam most 38 éves, mert a második és hamradik rész között négy év telt el, és még négy év azóta hogy látszólag feláldozta magát a városért.)
3.rész
Hétfőn az egyik lyukasórában lementem a könyvtár olvasótermébe, interneten rákerestem Bruce Wayne nevére, töménytelen cikken és riporton átrágtam magam alig két óra alatt, és sok mindenre rá is jöttem.
Ő is maszkot visel, akárcsak Robin, ritkán látni az igazi énjét, ha kérdez vagy mond valamit sosem tudhatod mi jár a fejében, olyan velük beszélgetni, mintha folyamatosan a Gyilkos elmék valamelyik profilozójával ülnél egy asztalnál.
Kiismerhetetlen ember, és nagyon gazdag, rengeteg cége, vállalata, üzlete van. Ráadásul okos, mindig jól keveri a kártyát, sokat tud a partnereiről, talán túl sokat is. Kétes bizniszei nincsenek. Az igazgató az ő embere – az a bizonyos Mr. Fox – és a tanács nagy része is támogatja a döntéseit. Találtam egy pár éves kimutatást is a vagyonáról, mi szerint eszméletlen pénzek forognak a Wayne Corporatedben, ennek nagy része a kutatás fejlesztéshez, és az alternatív energiaforrások kereséséhez, fejlesztéséhez vándorol.
Régebben volt hadászati részlegük is, de amikor övé lett a részvények többsége, akkor megszűntette. A megkeresett jövedelem jelentős hányada, pedig árvaházakhoz, alapítványokhoz, és a szegények megsegítésére megy el.
Nyugtalanul dőltem hátra a székben, kinéztem az ablakon a késő őszi szakadó esőbe, már esteledett.
- Nincs hadászati részleg… pedig a legtöbb cégnél van….És hová tették a korábbi cuccokat? Ha megsemmisítették volna, arról jó nagy szalagcímek lennének… Mi ez a nagy környezetbarát hozzáállás? Miért támogat ennyire segítő szervezetet? És hová költi a saját hasznát? A kastély szép, és rendezett, de állandó személyzet nincs – Alfrédot kivéve -, sem bulik, vagy egyéb nagyobb költekezések pl. autók vagy szállodavásárlások – amikor voltak megírta a sajtó -. – felsóhajtottam – Egyedül él, se feleség, se gyerek. Azaz ügyvéd nő, akivel emlegették meghalt, és az igazgató tanácsának egy tagja is, aki szintén nő volt. Aztán ez a Selina… állítólag teljesen tiszta múlttal rendelkezik, senki sem tudott róla semmi előásni… Ha valakiről nem tudnak az két dolgot jelent, vagy eltűntetett minden nyomot maga mögött, vagy pedig olyan tiszta mint a ma született bárány, olyan meg nincs. Vajon kifizetett a fedhetetlen múltért? Bruce? És ha igen miért? Ez a két látszathalál meg, az egyik majd tíz a másik vagy négy éve. Miért? Minek jött vissza?
Visszanéztem a monitorra, majd kikapcsoltam a gépet.
- Ez az ember kész fantom, mindenki ismeri, de mégsem tud róla semmi konkrétumot.
Kivettem a cuccom a ruhatárból, és kiléptem az esőbe. Miért nincs nálam soha ernyő?
Felpillantottam, megláttam egy jelet az égen, egy stilizált denevér.
A helyi hős, ahogy hallom olyan, mint Superman Mentropolisban, ez ember viszont, nem egy űrmanó. Vagy az inkább Zöld Lámpás?
Elindultam a lépcsőn, de valaki utánam szólt.
- Miért nyomozol utána?
Megfordultam, a sötétben nem láttam senkit, aztán az egyik oszlop mögül előlépett Blake.
- Ki után is?
- Láttalak a könyvtárban, azt is, ki után szaglászol.
- Tanultam.
- Hazudsz! – lépett közelebb, láthatóan nem érdekelte, hogy szarrá ázunk.
- A sarokban ültem, háttal egy tömör falnak, oldalt egy ablak, és a könyvtár a harmadikon van, tehát ha nem nőttek szárnyaid, vagy nem tudsz átmenni a falakon, akkor feltörted a belépési kódomat, és megnézted a belső rendszerben, mit olvastam! – sziszegtem.
- Hagyd ennyiben!
- De hát mit? Semmit sem tudtam meg róla, csak kérdéseim vannak válaszok nélkül!
- Ami, kérlek. Bruce nem szereti ha szaglásznak, legyen ennyi elég. –közölte nyomatékosan, szeme pedig idegesen összeszűkült.
- De te szaglászhatsz utánam, az ő kérésére, mert tudni akarja, mit tudok, te meg engem figyelsz! Megkért nem így van? – vádoltam meg, valójában csak tapogatóztam, és a megérzéseimet követtem.
- Honnan veszed ezt a hülyeséget?
- Tehát így van. –szögeztem le- Mi ez a nagy titok, amit annyira el kell tűntetni?
- Semmi.
Farkasszemet néztünk.
- Én barátot keresek, nem egy újságírót! Azt hittem te más vagy! – azzal tőlem távolabb levágtatott a lépcsőn.
- A barátok nem titkolóznak. – szóltam utána.
Ahogy elhaladtam az épület előtti parkolóban, motorzúgást hallottam, mögöttem felkapcsolódott két fényszóró. Oldalra álltam, a fekete Aston Martin lassított, és a sötét üveget lehúzták.
- Elvihetlek? – érdeklődött bűnbánó arccal.
- Tudni akarod mit tudok nem? Nem is bánod bűneidet.
- Ülj be! –sóhajtott fel és kinyitotta a másik ajtót.
Beszálltam, őt néztem, de ennek ellenére csendben elindult.
- Nos?
- Nincs itt semmi titok, csak szeret egyedül élni, és azt akarja, hogy békén hagyják. – nézett a szemembe.
- Hazudsz! Az arcod meg sem rezzen, de a szemed elárul. – vágtam egy grimaszt.
Némaságba burkolózott.
- Szóval nem mondhatod el…
Bólintott.
- Megesküdtem.
- Megértem… Annyit árulj el, törvénytelen?
- Nem. – fordult felém, és a szemembe nézett.
- Hiszek neked.
- Ez az igazság.
Kinéztem az ablakon, de csak a saját arcképem láttam, tök sötét volt.
- Lehet hogy jó emberismerő vagyok, de hozzátok kevés, te pont olyan vagy mint Bruce. Mindenkin átlátsz, és nem bízol senkiben.
- Baj?
- Nem. Csak elsőre, azt hittem más vagy.
- Mindannyian álarcot viselünk.
- Igen. Néha többet is.
Hosszan néztem a kő merev arcát, végül nem kérdeztem rá, untam hogy terel, vagy hazudik, mára ennyi elég volt.
- Nyílt egy új sushi bár…- kezdett bele.
- Nem.
- Most rajtam vered le?
- Mit?
- Tudod te jól!
- Utálom a nyers húst!
- Hogy?
- Abban nyers hús van.
- Igen. –döbbent meg.
- Más ötlet?
- Kínai?
Vágtam egy pofát.
- Jó. Oké. Kóbor ötlet volt.
Megszólalt a telefonja, benyomta a hívás fogdást, de ki volt hangosítva.
- Tessék!
- Jó estét uram, csak érdeklődnék, hogy merre jár, késő van, és…
- Éppen Amit viszem haza Alfréd! Itt ül mellettem.
- Értem uram.
- Jó estét Alfred! – köszöntem be.
- Önnek is kisasszony.
- Igazából el akartunk ugrani még enni valamit, de még nem tudjuk hová.
- A vacsora egy fél óra múlva kész, ha sietnek még ide érhetnek. Olasz saláta, és padlizsánkrém pirítóssal, zöldségleves, zöldséges húsos spagetti, és tiramisu.
- Attól tartok nem vagyok úgy öltözve Alfred.
- Teríthetek a konyhában is, ha ott kellemesebb.
Johnra pillantottam.
- Nekem megfelel. – mondta halkan.
- Rendben Alfred, sietünk. – Blake máris átkanyarodott egy másik sávba, majd lefordult a főútról.
- Értem kisasszony. Viszonthallásra.
- Visszhall. – nyomtam ki.
- Ő főzött?
- Van egy szakácsnő, aki besegít, de általában egyedül.
- Látom nem változott.
- Nem nagyon. Legalábbis mióta én ismerem.
- Gyerekkoromban is ilyen volt. Őt szerettem egyedül abban a házban.
- Miért?
Jelentőségteljesen rá pillantottam.
- Oké. De ezt csak úgy kérdeztem.
- Tudom. Most viszont nem akarok arról beszélni, amitől a maradék kis jókedvem is elszáll.
- Oké… Mi lenne ha kicsit meghúzatnánk a motort? – váltott magasabb fokozatban.
- Szeretem a sebességet, de ha a volt kollégáid megcsípnek?
- Közel a ház, és itt nincsenek sebességmérő dobozok.
- Akkor hajrá.
A végén már százhetvennel száguldottunk, alig negyed óra múlva, pedig csikorgós fékezés után leparkolt a ház mögött.
Ki szálltunk, és Alfred máris szélesre nyitotta a konyhaajtót.
- Jöjjenek gyorsan mielőtt megáznak.
Berohantunk, lekaptuk a kabátokat, majd leráztuk a vizet.
A belső tér amerikai stílusú volt, főző helyiség, és egy kis ebédlő. Kőburkolatos padló, fa polcok és tálalószekrények mindenhol, és pár kicsi ablak függönyökkel.
Régen ez lehetett a cseléd étkező. Az egyik falnál, pedig téglából épült kandalló, mellette újabb ajtó.
Az asztal téglalap alakú, öt személyes, bár most csak kettőre volt terítettek.
- Alfréd ugye velünk vacsorázik? –néztem rá kedvesen.
- Kisasszony… –kezdett bele.
- Nehogy a komornyik nem eszik együtt a családdal, hülyeséggel jöjjön nekem.
- Nincs apelláta. – vállalt cinkosságot velem John.
- Hát jó.
Azzal kivett pár edényt a szekrényből, és megterített még egy főre.
Egy kicsit fáztam, és megdörzsöltem a karom.
- Begyújtsam a kandallót? – kérdezte Robin.
- Kicsit hűvös van.
- Oké. –azzal elővett egy nagy gyufát és begyújtotta az odakészített fa és papírhalmot.
Leültem az ajtótól távolabb eső magasított padkára, pontosabban az azon lévő régies párnára.
A kezem a tűz fölé tettem, és az oldalamat melegedő kőhöz nyomtam.
Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és nagy lendülettel belépett Wayne.
- Mit főzött Alfred? Az illata már az előtérben van. –érdeklődött kissé vidáman.
- Azt hittem, egész este dolgod van. – nézett rá határozottan Blake.
De ügyet sem vetve rám, nekem háttal leült az asztalhoz.
- Hamarabb végeztem mit terveztem, amúgy pedig rád is szükségem lett volna, az a veszélyes banda, akikkel a múltkor is…
- Uram! –vágott közbe Alfred – Azonnal terítek Önnek is.
- Hogy érti hogy nekem is? – azzal egyikről a másikra nézett, az öreg komornyik tekintetét követve megfordult, és végre észrevett.
Az arca egy pillanatra megdöbbenést tükrözött, majd rendezte a vonásait.
- Nem tudtam, hogy vendégünk van. – közölte kissé élesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése