Batman: The Dark Knight Return – New Ray of Hope 10.

10. rész

A cirkuszi előadás akkor a legjobb, ha a néző belefeledkezik a látványba, én is így voltam ezzel. Élveztem, hogy Bruce a firkászokkal, milliomosokkal, és újgazdagokkal folytatott bájcsevegést végig szenvedi, persze csak mi beavatottak tudtuk, a többi külső személy számára úgy tűnt minden rendben.
A pohár kiürült, és az egyik érkező pincér tálcájára tettem, majd célba vettem a kis csoportot.
Ügyesen átsuhantam a tömegen, és végül a jobbján kötöttem ki.
- Hölgyeim és Uraim elnézésüket kérem, de ugye megértik, Mr. Waynenek beszélnie kell még az igazgatósági tagokkal. – mosolyogtam angyalian – Legyen elég mára ennyi kép, és interjú anyag. Köszönjük.
- Azt hiszem az új asszisztensemnek, Miss Davisnek igaza van. Köszönöm a türelmüket. – azzal karon ragadva eloldalaztunk.
- Nagyon dögös. – nézett rajtam végig titokban miközben odaintett valakinek, egy „hello-t”.
Egy kicsit meglepődtem.
- Nem tudtam, hogy szerepel ilyen szó a szótáradban.
- Dehogynem tudtad. Csak nem érdekelt. –mosolygott szívdöglesztően.
- Meglehet.
- Jöhettél volna hamarabb is, de láthatóan élvezted a helyzetet. Üdvözlöm Carl, jó hogy eljött !– fogott kezet valakivel.
- Ennyi járt nekem, a kis húzásaid után.
- Jogos.
- Érdekelne, mit tudtál meg rólam, egy nap alatt?
- Mr. Wayne. – jött oda az igazgató tanácsvezetője.
- Mr. Fox. – ráztak kezet – Bemutatom, az új asszisztensem Miss. Davist.
- Végre személyesen is találkozunk. Köszönettel tartozom, amiért a múltkor meggyógyított. – hálálkodtam.
- Látom, jobban van. Örülök. – mosolygott barátságosan - Mr. Wayne, ha ráérne egy kicsit…
- Viszontlátásra Mr. Fox. – hagytam ott őket.
A svédasztal felé vettem az irányt, és pár szelet húst, és salátát pakoltam egy tányérra.
- Látom megismerkedtél Luciussal.
- Szia John. – néztem rá ingerülten.
- Gondolom Alfred mesélte.
- Igen. Jó tudni, mennyire is vagy szavahihető ember valójában. – kaptam be egy falat sültet – Kár, mennyire félre ismertelek. – közben mosolyogtam, igyekezve egy kedélyes beszélgetés látszatát fenntartani.
- Meg tudom magyarázni.
- Ó, tudom. Nem kétlem, valahol ott kezdődik, „beléd szerettem”- nyomtam meg gúnyosa ezt a két szót-, a vége meg a hős barát, aki a védi a haverja szívét. Az igazság is valahol itt van elásva a kettő közt? Vagy nem?
- Kiforgatod a szavaimat akárcsak ő.
- Fel sem merül benned, hogy ez neki és nekem is mennyire fájhatott?
- Nem ez volt a terv.
- Tényleg? – nyomtam a kezébe a tányérom.
- Ami. – fogta meg a karom.
- Eressz! – mosolyogtam kedvesen, de a szemem összeszűkült.
- Ami. Gyere, táncoljunk. – jelent meg Bruce – Majd később megbeszélitek azt az egyetemi témát. – nézett ránk jelentőségteljesen, és ellentmondást nem tűrően.
Hagytam, hogy belém karoljon, a parkettre cipeljen, átfogta a derekam.
Nem hallottam a zenét, csak hagytam, hogy vezessen.
- Sajnálom.
- Persze.
Összevillant a tekintetünk.
- Hagyd most Johnt, a szívére vette a vitánkat. Hallgatnod kellene Alfredra. Jól ismer minket.
- Imádom a szerelmi háromszögeket.
- Valóban?
- Igen, de csakis a rejtélyek után. Például Bruce Wayne miért jár ki az éjszakába verekedni? Meg, hogy mire is költi a pénzét valójában?
Lassított a léptein.
- Nem értem mire célzol. – közölte hidegen.
- Ne nézz hülyének! – emeltem meg kissé a hangom – Nem vagyok már gyerek! Tudni akarod mit tudtam meg, és szemmel akarsz tartani, de nem vagy elég óvatos.
Csak némán nézett.
- Fogalmam sincs mibe keveredtél, és nem is érdekel. Amit eddig összeraktam, az nagyon nem tetszik, de azt hiszem mindenkinek addig jó, amíg én nem tudom, mi is folyik ebben a házban pontosan. John láthatóan örömmel segít neked, én viszont távol akarok maradni a sötét ügyektől. Ezentúl mindenre, ami itt megy vak, süket, és néma leszek. Jegyezd meg, nem vagyok több mint egy házba lakó alkalmazott! – udvarias fejbólintással megköszöntem a táncot, és otthagytam.
Kerestem egy nyitott erkélyajtót, és kimentem a levegőre.
Nem érdekelt, hogy csontig ható a hideg, a tüdőmbe nyilalló szúr fájdalom, próbáltam megnyugodni, és nem azon járatni az agyam, mit zajlik a háttérben. Féltem, ha sokat gondolkodom, valóban szétpattannak az idegeim. Vettem egy mély lélegzetet, és kifújtam.
Lehunytam a szemem. Vak, süket és néma vagyok. Mondogattam magamnak.
Éreztem, hogy beborít valami meleg.
Bruce volt az, rám terítette egy plédet.
- Most az jön: Költözz el! – sóhajtottam fel.
- Ha ennyire zavarnak ezek a titkot, akkor igen. Nem akarlak bántani.
Nem válaszoltam.
- Uram! – jött ki Alfred – A vendégek.
- Megyek! Gyere.
- Még maradok egy kicsit.
Egy hosszú pillanatig engem nézett.
- Az ünnepek után választ adok. Jelenleg van mit kipihennem.
Bólintott.
Nem sokkal később, az parkolóban fogyatkozni kezdtek az autók.
Sejtettem, hogy a kisebb hétköznapokon használt konyhába nem jutnék be, mert az előtte lévő nagyobban - amit szervírozásra használtak – nyüzsögtek a pincérek, és szakácsok.
Ezért beosontam a terembe, onnan meg a könyvtárba.
Felültem a párkányra és az ablakon át néztem az utolsó meghívottak távozását, a régi falióra közben, pedig elütötte a fél egyet. Az előtérben nem volt senki, remek alkalmat nyújtva, hogy felszaladjak a szobámba. A cipőtől fájt a lábam, gondolkodás nélkül lerúgtam.
- Hamupipőke vége a bálnak. – sóhajtottam fel.
Az estélyit, vállfára akasztva a szekrénybe tettem. Kiengedtem a hajam, eltűntettem a sminket.
Túl meleg volt, ablakot kellett nyitnom. Alaposan átszellőztettem.
Elmentem zuhanyozni, és egy sortban meg egy kinyúlt pólóban lefeküdtem aludni. Megint nagyon kimerültnek éreztem magam.
Azt álmodtam, egy sötét, hideg, vasrácsos cellába zártak, a belső falakat viszont a tömör sziklába vájták. Nem tudtam megszökni.
Arctalan idegenek érkeztek a megmentésemre, de amikor ki akarták nyitni a zárat, felordítottak, és összeestek a fájdalomtól.
Felriadtam, patakokban folyt rólam a víz. Ekkor hallottam meg, hogy a házban valaki tényleg kiabál.
Kipattantam az ágyból, a folyosóra érve láttam, hogy Bruce ajtaja nyitva, és fájdalmas üvöltés hallatszik ki.
- Uram! Tartson ki! – csengett Alfred hangja kétségbeesetten.