Driven - Felpörgetve 1.

A történet fejléce:



Angel Valentine:





Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke



Mathias Lauda



Eddie Irvine



Tony Kanaan, a KV csapat pilótája
(Vin Diesel színész)



Gerhard Berger, a Toro Rosso csapatfőnöke



Mario Andretti, az Andretti csapat csapatfőnöke



1.rész

Sötét éjszaka volt, a levegő hűvös, a csöndesen csöpörgő esőtől, én pedig kelletlenül sétáltam fel a magángép lépcsőjén. Biccentettem a másodpilótának, ledobtam a táskám, az egyik drága krémszínű bőrülésre, majd levágtam magam egy másikra.
Belépett a kapitány.
- A torony szerint még fél óra, és indulhatunk kisasszony.
- Remek. – morogtam.
- Esetleg várunk még valakit, vagy….
- Senkit! Csak menjünk már! Mára elegem van mindenkiből!
- Értem. Igyekszem sürgetni az irányítást.
- Hálás vagyok.
Bólintott, majd a másodpilótával a nyomában eltűnt.
A ruhám félig átázott, de nem volt kedvem átöltözni, felkaptam egy polár plédet és magamra terítettem, egy párnát pedig az ablak melletti falhoz támasztottam és átkarolva hozzábújtam.
Aztán csak néztem a kifutó, esőben elmosódó fényeit.
Ahogy átmelegedetem, és lehunytam a szemem máris peregni kezdtek az események a fejemben.
Ma reggel érkezeztem Miamiból Monte Carloba, csakis az Amber Show kedvéért.
Egyetlen porcikám sem kívánta az egész szarságot, de ha már megígértem Soniának, és a kocsi is összetört nem volt több kifogás.
Sajnos.
Sonia Ivinet pár hónapja ismertem meg Amerikában, valami jótékonysági partin ahová mindenképpen el kellett mennem, mert a főnököm Mario Andretti, már így is zabos volt rám.
Négy éve versenyzek már nála, de ebben most igazán kihúztam a gyufát, ugyanis nem nagyon mentem el pr rendezvényre, és ez sem neki, sem a szponzoroknak nem tetszett.
Igazából egész este a balkonon álltam cigiztem, és mosolyogtam, amíg egy jó tizenkét éves forma kislány oda nem jött hozzám, hogy kérjen egy autogrammot.
Szóba elegyedtünk, és kiderült hogy hatalmas rajongom, Megannak hívják, jó fejnek tűnt, egészen összehaverkodtunk, amikor megjelent Mario, és Sonia. A kislány odafutott hozzá lebegtetve az aláírt képet.
Akkor esett le, hogy Sonia lánya, és Eddie Irvine unokahúga.
Magamban elmorogtam, egy Baszd meg! –et.
Mint kiderült Megan őrületbe kergeti a családot velem, Istenként tisztel. Kicsit ironikusnak tartottam, hogy én vagyok a példakép, mikor ott van Eddie, de hát mint tudjuk ő már jó pár éve kiszállt az autóversenyzésből, max. üzleti szinten folyik bele.
Csodálom, hogy a család nem igyekezett kézzel-lábbal távol tartani tőlem a csajszit, de végül három versenyre is kijöttek, mert megkedveltek, és én is őket. Sonia és Megan így szinte állandó vendégeim lettek. Bár ha végig gondolom, akkor a jó öreg Soniának van tapasztalata a balhés egyének kezelésében, és tudja, hogy a látszat néha csal.
Aztán nem volt megállás, Sonia el kezdett nyúzni, hogy de részt kell vennem a monacói divatshowján, és ez jó alkalom lenne hogy javítsak az amúgy is megtépázott renomémon, meg végre jobban összeismerkedhetnék az autósport krémjével.
Tény, ami tény, pocsék a hírem, egyrészt mindenkivel bunkó voltam akivel csak lehetett, úgy beszéltem velük mint kutyával, másrészt az utóbbi időben néhány az egy éjszakás kalandjaim kapcsán sikerült a hírhedtebb emberekbe botlanom, ráadásul a pilóta társakkal is mindig összeakaszkodom, bunyók, balhék, viták, anyázások. De hát ezeknek mind megvolt a maguk előzménye.
Méghozzá szép hosszú sztori. Még gyerek voltam, amikor a családom repülőgép balesetben meghalt, a nagyapám – Jack Valentine - nevelt fel, aki a mellett hogy kőbunkó világ életében utált, mert nem fiúnak születtem. Szerinte én –Angel Valentine – vagyok a család szégyene. Ha olyanja volt hozzám vágott valamit, vagy bezárt a lakás valamelyik részébe. Amikor nagyobb lettem, beadott egy nevelő intézetbe, és amikor onnan megszöktem, vagy kicsaptak, akkor egy másikba, majd egy harmadikba.
A pénz nem volt akadály, annyi van, és volt mint a szemét. A családom – a Valentine klán - Amerika legelőkelőbb, és leggazdagabb üzleti famíliája. Benne vagyunk mindenben, ami számít, tőzsde, hadászat, űrkutatás, divat, politika miegymás. Az öreg mindig is szerette a kocsikat, én pedig egy időben azzal hecceltem hogy mindig elkötöttem valamelyik új, és méregdrága verdáját, amit aztán össze is törtem. Hol szándékosan, hol véletlenül.
Utáltam élni, és főleg őt gyűlöltem. Az egyik üzlete kapcsán meghívta Gerhard Bergert magához pár napra, engem pedig éppen akkor hozott haza a yard, mert részegen gyorshajtáson kaptak Long Islande nyugodt utcáin.
Ekkor voltam tizenöt éves. Nagyapám a botjával a vendégek előtt jó párat rám sózott, én meg hozzávágtam az első kezembe kerülő tárgyat, és felrohantam a szobámba.
Másnap csöndes volt a ház, az öreg Jack nem volt sehol, a garázsban találkoztam össze Gerharddal, először ott akartam hagyni, de megkért hogy maradjak.
Rengeteget beszélgettünk, és végül rávett, hogy az egyik általa is szponzorált ladys supercup csapat egyik autójával menjek néhány kört. Szerinte megér egy misét, ha tehetséges vagyok akkor felkarol, ha meg nem, akkor legalább kiengedem a gőzt.
Három évvel később, már a GP3ban versenyeztem nem kevés sikerrel, Jack persze nem nézte jó szemmel, de addig is, míg a pályán voltam kevesebb baja volt velem.
Gerhard mindig tudta hogy bánjon velem, hogy azt csináljam amit kell. Abban az időben sokat éltem Európában.
Jött a tizennyolcadik szülinapom, és hazautaztam, nagyapám jól lehordott minden mocsoknak, mert éppen vesztett a tőzsdén, és megkaptam, hogy mire visszajön húzzak el minden cuccommal együtt.
Tekintve, hogy mivel nagykorú lettem megkapom az örökségem, és nincs rá szükségem.
Aztán eltűnt.
Bőgtem egy sort, majd felhívtam a mentőangyalt, azaz Gerhardot. Mire összepakoltam, értem jött.
Egyikünk sem volt jó passzban. Ő éppen vált, a felesége elvitte a lányát vissza Európába, én meg padlón voltam. Bánatunkban kinyitott egy üveg a pezsgőt, aztán másnap egy ágyban ébredtünk.
Kicsit kótyagosak voltunk, de aztán derengeni kezdett mi is történt, többek a közt a fergeteges szeretkezés emléke. Mindig is vonzódtunk egymáshoz, és innen már nem volt megállás a lejtőn. Egész életemben az idősebb pasihoz vonzódtam, gyakran jutott eszembe hogy lehet hogy apa komplexusom van, de kit érdekel, azok legalább tudják mitől döglik a légy. Ha egy férfi tíz évvel idősebb akkor jó esélyekkel indul nálam.
Majd, három évet maradtam a GP Ázsiai sorozatában, és ez idő alatt végig a szeretője voltam. Persze szép csöndben, valahogy sikerült eltitkolni a viszonyt. Gerhard félt, hogy az amúgy sem szép renomémon még nagyobb nyomot hagy, hogy egy több mint húsz évvel idősebb pasival járok.
Aztán jött a visszautasíthatatlan ajánlat az Indyből. Ő pedig elengedett. Szó nélkül, marasztalás nélkül. Tudta, hogy nagy lehetőség, és mindig is úgy vélte én jobbat, és fiatalabbat érdemlek.
Bőgve, sírva, összetörve, de elmentem. Úgy éreztem, elárult.
Már akkor az első percben rám hajtott, az Indy playboya, Tony Kanaan. Talán a karjaiba is vetem magam, ha nem tudtam volna hogy nős, és gyerek van. Persze ez őt nem akadályozta meg abban, hogy Vegasba menjen bulizni, és kurvázni. Tele volt a sajtó a nőügyeivel, és persze engem is be akart cserkészni, csakhogy Pierre, egy francia szerelő megelőzte.
Ő volt a főmérnököm. Másfél évig voltunk együtt, és már az esküvőt tervezgettük, amikor kiderült, hogy beteg.
Rákos.
Fél év alatt elvitte, én pedig összeomlottam.
Újra.
Először megint felhívtam Gerhardot, beszélni akartam vele, szükségem volt valakire. De finoman lerázott, valami gyenge kifogással, hogy újra megnősült, és nem akarja elszúrni blablabla.
Meg sem hallgatta, hogy mi a bajom.
Majdnem nyolc hónapig voltam padlón, alig ettem, alig aludtam, rémálom gyötörtek.
Egyedül a pályán voltam önmagam, ott ki tudtam kapcsolni.
Idővel kicsit jobb lett szerettem volna felejteni, méghozzá sok mindent. Gerhardot, Pierret, a nagyapámat… Az éjszakás rémálmokat, amikből ordítva ébredtem….
Igyekeztem bezárkózni a világomba, hogy ne érjenek újabb sebek.
Az életem másból sem állt, csak munkából, versenyekből, rendezvényekből. Csak ennek éltem, ezek tartották bennem a lelket.
Ekkor lett a csapattársam Lauda fia, Mathias. Az elején utáltuk egymást, de valahogy mégis összehaverkodtunk, hála Marionak.
Az osztráknak is volt épp elég baja, Niki totál idiótának, és tehetségtelen nyűgnek tartotta. A srác, bármit megtett volna, hogy ne botoljon bele lépten nyomon az apjába, így Amerikáig futott. Megtudtam érteni, én is megjártam a hadak útját, csakhogy én Jackkel. Kiderült, hogy jóban van Gerharddal, nem lepődtem meg, és bár barátok lettünk azért nem kötöttem az orrára, hogy mi volt a múltban.
Mivel én már egyszer megnyertem az Indyt, nem érintett meg túlságosan hogy ezúttal a csapattársam nyert. Jól vezetett, én meg szar voltam a korábbi önmagamhoz képest, legalább lett egy kis önbizalma. Én meg az új évre és az új címre koncentráltam.
Aztán jöttek Soniáék. Először igent mondtam a modell ajánlatra, de végül mivel ütközött az egyik szezon közbeni teszttel végül lemondtam.
Indyanapolisban volt az éppen aktuális teszt, és a főnök meghívta a Red Bull régi kis kedvencét, Daniel Ricciardot, hiába könyörögtem mégis beültették, két kör alatt rommá törte a verdát, úgyhogy amíg a szerelők össze legózzák az két nap.
Így az utolsó percben Mario gépével mégis elrepültem a showra.
Én voltam a titkos meglepi, akit nem találkozhatott a bemutató előtt senkivel, teljes titokban is öltöztem.
Egy vagány, kissé wampos estélyit kellett bemutatnom.
Sötétkék hosszú ujjú, elől a kis kivágásokkal a nyaktól a mellig, a nyakrész swarovski kövekkel díszítve, hátul a fenekemig kivágva a hátán két ezüstös kristályos vastagabb pánttal, ami a gerincemnél találkozott, majd felment a nyakamig, és magas tizenöt centis platform tűsarkú. A F1-es fiúk már előttem kivonultak, én egy árnyékfal mögött megálltam. A fejembe húztam egy széles kalapot és rágyújtottam. A sminkem pont megfelelő volt, erős fekte füstös szemek, vérvörös ajkak, sötétkék körmök.
És elindult a dübörgő zene. Muse –Uprising. (http://www.youtube.com/watch?v=w8KQmps-Sog)
Az elején csak annyi látszott egy nő áll a hátulról megvilágított színfalak mögött, aztán mikor elindult a szöveg, kivonultam. Neki dőltem az ajtónak, az újammal feljebb toltam a kalapot, és végig vonultam mint egy díva. Zajos sikert arattam.
Én voltam a kis vad, wamp csaj amcsiból, aki minden pasinak bejött.
Tudtam, hogy mindenki engem néz, de rá sem pillantottam senkire sem.
Hatalmas tapsot kaptam, aztán ügyesen eltűntem a hátsó öltözőben.
Gyorsan átöltöztem, aztán hátramentem a színfalak mögé, Sonia éppen egy társaság közepén állt és beszélgetett, intettem hogy jöjjön ki. Nem értette, miért nem vagyok átöltözve az esti bulihoz, visszaadtam neki a belépőt, és a meghívót. Arra hivatkoztam, hogy vissza kell mennem mert Mario felhívott, persze semmi ilyesmiről szó sem volt. Igazából nem volt kedvem bájologni, nem érdekeltek ezek az emberek. Vissza akartam menni, oda ahová tartozom. Ráadásul tudtam hogy Gerhard is ott lesz valahol, és nem akartam vele találkozni. Nem tudtam hogyan reagálnék a jelenlétére. És kivételesen nem akartam kisérletezni.
Kocsiba szálltam, és visszamentem a reptérre, hogy a lehető leghamarabb Amerikába repülhessek.
Még mindig mérges voltam. Szerettem volna azonnal indulni, de az eső, és a távolabbi vihar miatt, nem csak én értem ki később a tervezettnél, de a légi forgalomban is akadt némi kis gond.
Idegesen doboltam a gép falán, amikor az ablakon át megláttam, hogy egy autó fordult be a hangár oldalánál, majd sietősen leparkolt.
Valaki kiszállt, és a gép felé futott. Érdeklődve dőltem előre.
Nem vártam senkit.