2.rész
A verseny pocsékul sikerült, Oliveira belém jött a rajtnál hátulról. Úgy csörtettem végig a bokszon, hogy nem láttam a pipától, és első körben közölte az utamba keveredő riporter kérdésére, hogy az összes brazil autóversenyző egy barom.
Két perccel később le is esett mit sikerült kinyögnöm, élő adásban persze, és próbáltam javítani a renomémon. Elmondtam, hogy Oliveira mellett di Grassira értettem mindezt. Tekintve:
“ Mindkettő egy idióta. Nem én vagyok az első, és nem is az utolsó, akibe már megint beleszálltak, mert nem ismerik a fék, és a kormány fogalmát. Mindegyik Sennát akar játszani, csak a probléma ott kezdődik, hogy közel sincs olyan jó egyik tulok sem.”
Előre sejtettem, hogy Yamamoto sushijában végzem vacsora gyanánt.
Nem így lett. Szó nélkül keresztül nézett rajtam. Ez még szarabb érzés, mintha leszidott volna. Majd a versenybíróság etikátlan viselkedés miatt, letiltott a délutáni F3-as futamról.
Szerettem volna a fejem verni a falba, de tudtam az sem segít. A csapat is elzárkózott tőlem, igazat is adtam nekik, tönkre tettem a hétvégét.
És volt egy olyan érzésem, hogy a Hondánál máris elástam magam, és főnököt is, aki kőkeményen küzdött értem.
A következő lehetőségig igyekeztem befogni a szám, és keményen dolgozni, de persze továbbra sem méltatott egy szóra sem senki.
Tudtam, hogy hiába mondtam volna bármit. Tettekkel kellett javítanom, az ígérgetések, és a fogadkozások semmit nem érnek, és úgy általában a japánoknál sem.
A következő verseny Autopolisban rendezték. Az időmérő csapnivalóan ment, tízedik lettem.
Másnap reggelre meg pocsék lett idő.
Örültem neki, hogy Forma 3-as verseny nem volt ezen a hétvégén, már csak az hiányzott volna.
Egy szerelődobozon ülve, bánatosan néztem a garázsból, a szakadó esőt.
- Nani ga mondaina nodeshou ka? (Mi a baj?) – kérdezte a főnök.
- Nani mo nai. Dake ochiru. (Semmi.Csak esik.)
- Aki ni wa sore wa mondai de wa nai. Mondai wa karera ga, mō akiramete irunode, tatakau tame ni shitakunai toyuu kotodesu. (Az hogy esik, még nem baj. Az a baj, hogy nem akarsz küzdeni, mert már most feladod.)
Szúrósan pillantottam rá.
- Sore wa nanidesu ka? (Mi az?)
- Bosu, kore ga atta kon jedaimasutāyōda no chiedesu. (Főnök, ez most olyan Yoda mester féle jedi bölcsesség volt.)
Felnevetett. Már második éve ismertem, de nevetni még sosem láttam.
- Anata ga midori no jibun o egaku koto ga dekiru, sutikku o shutoku shi, kare jishin no masutā o yobidashimasu. Soshite watashi wa anata ga watashi ga itta koto kara nani ka o manabu koto o negatte imasu. (Akkor zöldre festem magam, szerzek egy botot, és mesternek hívhatom magam. Majd reménykedem, hogy tanultok is valamit abból amit mondtam.)
- Yamamoto jedaimasutā. (Yamamoto jedi mester.) – mondtam szarkasztikusan, de nem vette magára.
- Ima sugu dete, rēsu ni katsu! (Most kimész és megnyered a versenyt!) – közölte egyszerűen, és otthagyott.
- Mochiron. Watashi wa bōru o mite, watashi no tsuyo-sa ga aru tame, koko de watashi no mawari ni ukande shūchū suru. (Persze. Ránézek a labdára, koncentrálok, ide lebeg hozzám, mert velem van Erő.) –morogtam magam elé.
- Anata ga seikō shita baai, watashi ni oshiete kudasai. Watashi wa saisho no deshi to naru. (Szólj, ha sikerült. Én leszek az első tanítványod.) – vigyorgott Kido.
Persze, én teljesítsem a lehetetlen, amíg a többiek csak nézik.
Felsóhajtottam, majd a bejárathoz mentem, és felnéztem az égre.
Egyre jobban szakadt.
- Úgy tűnik, ma meg kell tanulnom vízen járni. –jegyeztem meg magamban.
Még több mint két óra volt a rajtig. Lemásztam a szerelő dobozról.
- Watashi wa sukoshi yasuma seru watashi no heya ni iku yo. (Felmegyek a szobámba, pihenni egy kicsit.) – szóltam oda Kidonak.
- Ryōkōna. (Jó.)
Valamiért olyan hideg volt. Elnyúltam az ágyon, és magamra terítettem egy plédet.
Elaludtam. Mindenféle hülyeséget álmodtam, és nem sokkal később egy hangos dörrenésre ébredtem fel.
Körül néztem, és rájöttem, hogy csak a vihar. A helyzet sokkal rosszabbnak tűnt, mint alig egy órával korábban.
Mire beültem az autóba, bőrig is áztam, hiába volt nálam ernyő.
Kido éppen becsatolta az övem, és rám nézett.
- Dochira no hōhō de wa, kaihatsu 6 de saisho ni, to no ten o eru. (Bárhogy is alakul, legyél az első hatban, és szerezz pontot.) – súgta oda.
- Wareware wa toraburu ni ne? (Bajban vagyunk?)
- Chīfu tame Honda no kōron. Karera wa sudeni meneszteni wa kyō shitakatta. Kyodaina sākasuda. Shikashi, watashi wa kyō wa ikutsu ka no matomona kekkadearu koto o itta yō ni, wareware wa subete tamotsu koto ga dekiru.. (A főnök miattad veszekedett a Hondával. Ők máris meneszteni akartak, még ma. Hatalmas cirkusz volt. De ahogy hallottam, ha ma lesz valami tűrhető eredmény, mindannyian maradhatunk.)
Úgy látszik ezzel a húzással, szépen keresztbe is tettem magamnak, és mindenki másnak a csapatban.
- Watashi ni izon shinai, kanōna kagiri subete o okonaimasu. (Rajtam nem fog múlni, mindent megteszek, amit lehet.)
Reméltem, hogy ez elég is lesz.
Bólintott.
Kido mondatai felzaklattak, ideges voltam, és feszült. Kiakartam kapcsolni ezeket az érzelmeket de nem ment.
Éreztem hogy baj lesz, és igazam lett. Ezúttal Kazuki Hirate jött nekem az első kanyarban, letört a szárnyam. Végig gépészkedtem a kört, majd bementem a bokszba. Lecserélték a törött elemet, és kaptam új esőgumikat.
Tök utolsó voltam, tizenöt másodperc hátrányban.
- Istenem! Annyira esélytelen. –sóhajtottam fel.
Két lehetőségem állt előttem: feladom, és csigázok a sor végén, vagy felteszek mindent egy lapra és kiesek, végül is minden mindegy alapon.
Még ötvenegy kör volt hátra az ötvennégyből.
- Nem fogom feladni! Be fogom bizonyítani, hogy ide tartozom!
A célegyenes hosszú, egy pillanatra lehunytam a szemem, és vettem egy mélylevegőt, és lazítottam.
- Akkor össze szedek egy nyomorult pontot, ha belehalok akkor is. - gondoltam dühösen.
Felszívtam magam, és beletapostam a gázba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése