If Tomorrow Comes - Ha eljön a holnap 8.

8.rész

Caramell - Szállok a dallal
http://www.youtube.com/watch?v=HhHCj-xlFbk&feature=related

Kimentem az erkélyre, a jobb oldali sarokba sétáltam, ami távol esett a fényektől, felültem a korlátra.
A külváros csendes részén volt ez a luxus hotel, távol a városi nyüzsgéstől, a zajtól, de mégis látszottak a fények, és villódzó reklámok.
Feltámadt a szél, én pedig élveztem a hűvös, sós tengeri levegőt, ami keveredett némi városi szmoggal, égett gumi, és benzin szaggal.
Egy kicsit felfrissültem, és magamhoz tértem.
Talán Monaco is ilyen lehet.
És közben csöndben hálát adtam az égieknek, hogy kettőből kétszer sikerült elkerülnöm Sennát, egyik versenyre sem jött ki.
Kezdett lehűlni a levegő, és megborzongtam.
Valami meleg körül ölelt. Felpillantottam. Egy fekete selyem szmokingzakó volt a vállamon.
- Köszönöm. –pillantottam hálásan Chrisre.
Fekete csokornyakkendőt, és elegáns fehér inget viselt, az egyik kezében egy pohár pezsgővel.
- Láttam, hogy beszéltetek, aztán elviharzott… Köze volt esetleg ahhoz, hogy – mutatott rám, majd magára.
- Igen.
- Sajnálom. Beszélek vele.
- Nem kell. Igazából azt mondta hogy egy hülye picsa vagyok.
Kikerekedtek a szemei.
- Amiért…
- Nem. Hagyjuk. Nem fontos.
Összevonta a szemöldökét.
- Miért nem mondtad már az ajtóban, hogy kopjak le? A fenébe. – megrázta a fejét, majd legyintett.
- Én nem….
- Majd beszélek vele! – sarkon fordult, és otthagyott.
Összehúztam magamon a zakót, és beleszagoltam.
Megint a sírás kerülgetett. Erőt vettem magamon és legyűrtem.
Otthagytam a nagy termet, és lementem a portára.
A csapatfőnökök az egyik sarokban beszélgettek, elég elmélyülten.
Az angol nekem háttal állt.
Domenikáli is, így szerencsére nem vett észre. Nem akartam odamenni jó pofizni. Tekintve hogy a befektetőket, és pár embert ismertem csupán, a csapatvezetőket, tulajdonosokat, pilótákat nem. Eddie óvatos volt, és körültekintő, azzal ismertetett meg akitől támogatást, segítséget remélhettünk, így zavartalanul sétálhattam az ismeretlenségbe burkolva.
- Konbanwa. (Jó estét.)
- Konbanwa, madamu. Te tetsudaeba ī no? (Jó estét kisasszony. Miben segíthetek?)
- Sorehānata ga watashi takushī o yobidasuto yoideshou?(Lenne kedves hívna nekem egy taxit?)
- Chokugo ni. (Azonnal.)
Telefonált, majd felém fordult.
- Watashi wa, kigyō ga 4-jikan ijō matsu hitsuyō ga aru koto o mōshiwakenaku omo~tsu te. Kyōsō to kaku setto no yoru no puroguramu. (Sajnálom, a társaságok szerint minimum negyed órát kell várnia. A verseny és az esti programok miatt mindegyik foglalt.)
- Watashi ga kangaeta, watashi wa anata ni kansha.(Sejtettem, azért köszönöm.)
Igyekeztem csöndesen, és feltűnés nélkül elslisszolni a társaság mellett. Sikerült.
A szálló előtt vártam az autót, és amennyire lehetett belebújtam. Kezdett hűvös lenni, a könnyű muszlim ruhában, és a tűsarkúban pedig fáztam. Elvégre már itt is benne jártunk az őszben.
Megállt előttem a járdán egy sötétzöld Porsche, kinyílt az anyós ülés felőli ajtó.
- Szeretnélek megmenteni. Megint.
Járdát néztem.
Kiszállt, és odajött.
- Ne haragudj… - mondta kedvesen.
Nem néztem rá, csak beszálltam a kocsiba.
- Hogy tetszett a buli?
Megrántottam a vállam.
- Sajnálom. Tényleg. Minősíthetetlenül bunkó voltam, de azt hittem, hogy van köztünk valami és…… Túlkombináltam a kedvességed, ne haragudj! Nem vettem észre hogy le akartál koptatni.
Elfordítottam a fejem, és a sötétített üvegen keresztül bámultam ki. Eleredtek a könnyeim.
Áthajtott a leálló sávba, kitette az elakadást jelzőt, és leállította a motort.
Megfogta a vállam, és magához húzott.
- Beszélek vele… Ne sírj….
De nálam már végleg eltört a mécses, belefúrtam az arcom az ingébe, és zokogtam.
- Istenem…. – suttogta – Beszélek vele, meg fogja érteni….
- Nem járok vele. –nyögtem ki.
Eltolt magától és könnyek közt néztem rá.
- Sosem jártam, még csak le sem feküdtem vele. De nem járhatok veled! –kaptam a szám elé a kezem, hogy elfojtsak egy zokogást.
- De hát miért? – nézett rám értetlenül.
- Mert nem vagyok se gazdag, se híres, és ha szerződést kapok valahol, vagy a Red Bullnál, és kiderül hogy van köztünk, vagy volt köztünk valami, kitör a botrány.
Magához szorított, megsimogatta az arcom, és megcsókolt.
Lágyan, kedvesen, vigasztalón.
- Dietrich bízik bennem, és tudja hogy nem döntök érzelmi alapon. Nálam a munka, és magánélet nem keveredik. Ha a pilótám és a párom is lennél egyben, akkor is lecsesznélek ha elszúrsz valamit a pályán.
A vállár hajtottam a fejem, és hagytam hogy simogasson, és törődjön velem.
Amikor végre megnyugodtam, visszamentünk a hotelbe.
Kicsit bénán toporogtunk az ajtóm előtt, végül megfogtam a kezét, ő pedig átölelt.
Csókolóztunk, de ezúttal sokkal szenvedélyesebben.
- Nem hívsz be? –kérdezte egyszerűen.
Éltem a gyanúval, hogy nem egy szívtipró, de próbálja adni a lazát.
- Holnap már szabadedzések lesznek, észnél kell lenned….
- Most is észnél vagyok.
- Ahogy hallom ha közelemben vagy, ez nem így van.
Elmosolyodott, és kisimított egy hajtincset az arcomból.
Az ajkamba haraptam, szorosan magához szorított.
- Az a baj, hogy nem ismersz?
- Az a baj, hogy nagyon meg égethetem magam miattad. És nem csak azért mert egy világ választ el tőled.
- Nem vagyok Irvine. Komolyan gondolom…
Belefúrtam az arcom a vállába. Kaptam egy puszit a fejemre.
- Reggelizz velem. Hétre érted jövök.
Bólintottam, majd a megfordultam, megfogtam a kilincset, de hírtelen mégis ránéztem.
- Maradj velem ma éjjel.
- Nem akarlak siettet….
Megcsókoltam.
- Biztos. Maradj!
Amikor becsuktam mögötte az ajtót, elmosolyodtam. Évek óta először éreztem, hogy nyugalom tölt el, mert biztonságban vagyok.