27.rész
Chris aznap nem hívott, csak egy smst kaptam, hogy fáradt, de alig érkezett meg, máris be kell mennie Dietrichhez.
Egész este le voltam törve.
Kínomban már megint az egyik Fast and Furious részt néztem, és az ajánlaton gondolkodtam. A brazil megadta Brawn számát, végül tizenegy után felhívtam. Végül is náluk akkor még délután van.
Kicsengett.
- Ross Brawn, tessék. – morgott bele valaki a vonal másik végén.
- Üdvözlöm, Alice Takaya vagyok.
- Miss Takaya – lett egy fokkal kedvesebb – örülök. Ezek szerint beszélt Ayrtonnal.
- Igen.
- Nézze nyugodtan megmondhatja ha jobb ajánlatot szeretne, vagy visszaakar minket utasítani.
- Az ajánlata több mint kedvező, és érdekel is.
- De?
- Sem a csapatomat, sem a főnökömet nem akarom cserben hagyni. Még nem írtam alá ugyan az új szerződésem, de számítanak rám jövőre.
- Ezt megértem. Etikus és korrekt akar lenni, ezt becsülöm. De miért akar most dönteni?
- Ezt hogy érti?
- Azt javaslom, jöjjön el hozzánk, nézzen szét a gyárban, beszélgessen a dolgozóinkkal, és Michaellel. És ha végül úgy gondolja hogy beleillene a csapatba, akkor a döntés sem lesz nehéz.
- Értem. Most egy kicsit nagy a nyüzsgés nálunk, de fel fogom hívni, hogy mikor tudnék elszabadulni. Igyekszem holnap keresni.
- Mi nem sürgetjük, fontolja meg jól.
- Ne haragudjon, hogy nem látszik, mennyire örülök.
- Gondolom aggódik Christian miatt.
- Tessék? –ugrottam fel az ágyról döbbenten – Milyen Christian miatt? – próbáltam tagadni.
- Horner miatt. Megírták a lapok.
Bassza meg. Ültem le.
- Ne haragudjon, annyit foglalkozik a maguk kapcsolatával a sajtó, hogy azt hittem, hogy igaz.
Hatalmasat sóhajtottam.
- Tehát igaz.
- Igen. –húztam el a szám, de ezt ő nem láthatta.
- Nézze ha miatta és a Red Bull miatt nem akar velünk tárgyalni én megértem.
- Nem szerződöm oda, és legjobb tudomásom szerint fel sem merült a nevem.
- Ez remek! Akkor meg?
- Na jó. Nézze, maga szerint etikus hogy a Mercedesnél versenyzek, és egy másik csapat csapatfőnökével vagyok…. bizalmas viszonyban?
- Miért abban van?
- Igen.
- És beszélnek munkáról?
- Nem.
- Akkor meg?
- Nem akarom lejáratni magukat…
- Majd mi eldöntjük mivel járat le! Maga csak kizárólag szakmai alapon döntsön.
- Köszönöm. – fújtam ki a levegőt.
- Remek. Akkor mikor hív vissza a látogatás miatt? –kérdezte viccesen.
- Holnap, pontosan nem tudom mikor.
- Rendben. Számítok magára.
- Oké. Viszlát.
- Viszlát.
Remek. Ebből lesz csak nagy botrány.
Most vagy elmegyek, majd kiderül hogy ott voltam és akkor azért leszek Chrissel fasírtban, vagy felhívom és úgy mondom el, és akkor meg azért.
Másnap többször kerestem de ki volt kapcsolva.
Rosst utolértem, és jeleztem hogy másnap már tudnék is utazni, a főnök gyorsan igent mondott.
A brazil végül velem jött, meg sem kérdezett csak közölte, próbáltam tiltakozni de hiába.
Ayrton egészen más arcát mutatta mint korábban. Vicces volt, és kedves, sőt egészen barátságos. Jól éreztem magam vele, de ugyanakkor végig bennem motoszkált az aggodalom.
Mindennek a tetejébe az angollal még mindig nem tudtam beszélni, akkor sem amikor már becsekkoltunk.
- Ideges vagy?
- Szerinted ne legyek?
- Ugyan már, pilóta volt, meg fogja érteni.
- Szerintem nem fogja.
- Ne légy borúlátó.
- A két kibaszott gyár alig százötven kilométerre van egymástól de legyek nyugodt?
- Brackleyt és Milton Keynest egy világ választja el, nem járkálnak egymáshoz nyugi.
- Nincs jó szomszédi viszony? – próbáltam mosolyogni.
- Nincs! Nagyon nincs! Inkább lazíts, és pihenj.
- A próféta szóljon belőled.
- Ámen.
Azzal a fejére húzta a baseball sapkáját, és elaludt.
Amikor leszálltunk már kint várt a fogadó bizottság. Ross, Schumi, Haug, Albert Costa.
- Szevasztok. –dünnyögte a brazil.
- Ayrton, örülök. –üdvözölte Brawn, a többiek láthatóan nem örültek, csak biccentettek. - Ön bizonyára Miss Takaya. –fordult felém.
- Csak Takaya.
- Tegeződhetnénk?
- Örülnék neki. –fogtunk kezet, majd sorban bemutatott mindenkit.
- Örülök, hogy eljött. – mondta Schumacher.
- Én is.
- Helyes. Akkor gyerünk. –terelgetett minket vidáman Ross.
Sokkal jobban sikerült, mint reméltem. A gyár, és minden úgy ahogy volt álomszerűnek hatott. Le voltam taglózva, ez a precizitás, ez a profizmus, most éretem először, hogy ez egy olyan lehetőség, és alkalom amit meg kell ragadni, kerül amibe kerül.
Ebben a csapatban a helyem.
Megmondtam Rossnak, hogy aláírom a szerződést, és szavamat is adtam.
Úgy tűnt a Yamamoto is velem tartana, így reménykedtem benne hogy nem lesz sok buktató a kezdeteknél.
De a dolog azon része nem tetszett, hogy esetleg, vagy inkább biztosan le kell mondanom Chrisről. Nem tudtam mit tehetnék, vagy mivel engesztelhetném ki.
Nagyon megszerettem, és elég ideje voltam ahhoz egyedül, hogy ne akarjak újból az lenni.
Ő feladta miattam a karrierjét, én pedig nem beszéltem meg vele a döntést, legalább ennyihez joga lett volna a történtek után.
Nagyot sóhajtva ültem le a londoni szállodai szobám ágyára, és végül megnyomtam a hívásindítás gombot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése